„Ez egy rendkívül kemény kihívás lesz Arthur számára” – vélekedik Ulli Wegner. A német Sauerland bokszistálló vezetőedzője egyáltalán nem beszél a levegőbe. Mikor örmény származású védence Arthur Abraham (21-0-0 17KO) augusztus 26-án az oldenburgi EWE-Arenában igyekszik megvédeni a Kingsley Ikeke ellen tavaly decemberben megszerzett IBF középsúlyú övét, nem akármilyen ellenfél, mint a szintén veretlen Edison Miranda (26-0-0 23KO) fogja az útját állni, aki legutóbbi mérkőzésén a hetedik menetben ütötte ki Howard Eastmant (40-4-0 34KO). A súlycsoport rutinos bokszolója ellen ez még senkinek nem sikerült. Habár korábban Abraham (pont Miranda előtt) szintén legyőzte Eastmant, a kiütéses győzelem ugyanúgy nem volt benne, mint ahogy Bernard Hopkinsban sem, mikor az angol ellen küzdött, éppen Abraham előtt. De ki is ez a kiütéskirály a kolumbiai nyomornegyedből, aki kérlelhetetlenül kemény a ringben, aki előtt csak egy cél lebeg: a végén padlón látni az ellenfelet.
…itt nincs hely kettőnk számára, mintha ezzel a felkiáltással lépne ringbe. A technikának, a stílusos boksznak nem sok teret ad a szorítóban, sortűz az ellenfélre, támadni, menni előre, csak elképzelni lehet azt a tüzet szemében, azt a nyers erőt, ami benne tombol, mikor meghallja az első gongszót. Egy kereső és pusztító rakéta, amit a nem létező gyerekkor tovább keményített.
Edison Miranda, a párduc. Aki elolvassa a következő történetet, talán megérti, hogy a mozikban miért is olyan drámaiak a bokszról szóló filmek. És ki tudja, talán eljön a nap, amikor az egyik szereplőválogatáson éppen Edison Miranda szerepére keresnek valakit. Talán már a forgatókönyvet is írják…
Edison Miranda kemény bokszoló, ez nem újdonság. Egy azok közül, akik fiatalságukat, gyerekkorukat ugyanolyan keményen töltötték, mint most a szorítóban teszik. Az édesanyja mindössze 14 éves volt, mikor világra hozta a kis Edisont, 1981. január 7-én a kolumbiai Buenaventuraban. Nem kívánt gyerek volt, és anyja nem is vállalta, alig kéthónaposan szó szerint otthagyták egy Cali-i piacon a család ún. közeli barátjánál. Többnyire az utcán élt, keményen dolgoztatták. Testileg, lelkileg keményen bántak vele, a verések és kiabálások mindennaposak voltak. Kilencévesen elhatározta, hogy megszökik a szenvedései elől, de nem is sejtette, hogy egy még nagyobb várja. „A legrosszabbat éltem át – mondja Miranda, csak Isten tudja, miért is maradtam életben.” Egyetlen menedéke a hit volt, ma is úgy véli mindent, amit elért azt Istennek köszönheti. „Isten harcosa vagyok, mindig bíztam benne és ő megvédett. Õ miatta lehetek ma itt, és ő miatta harcolok. Mert tudom, hogy az ő terve az is, hogy világbajnok legyek”. Miután megszökött, keresni kezdte az édesanyját.
De az igazi megrázkódtatás csak most következett, egy újabb mélyütés Edisonnak. Miután megtalálta, anyja másodszorra is elutasította őt, aki közben hozzáment egy jómódúnak nevezhető alakhoz. Edison ezután Santa Rosába kötött ki, persze nem tudatosan, a sors vitte oda, egy több mint 800 kilométerre a hegyekben lévő kisvárosba, ami igazi menedékhelynek ígérkezett számára. De az út odáig hosszú volt. „A fák alatt aludt, talált néhány zsákot, amivel takarózhatott. Az út szélén heverő elütött állatokból evett, tüzet rakott és megsütötte őket, vagy jobb híján gyíkokra vadászott, mindent megevett, amit talált. Alig volt ruhája, hideg és szomjúság kínozta. De nem akarta úgy végezni, mint a többi otthontalan szerencsétlen. 9 éves volt és kész férfi, óriási elszántság volt benne. – meséli Benbasat. „Néha még a saját vizeletemből is ittam, hogy egyáltalán életbe maradjak. Ez volt életem mélypontja.”- emlékszik vissza Miranda. A megmenekülés egy teherautósofőr személyében érkezett, aki végül is elvitte őt Santa Rosába.
Noha csak fokozatosan, de valamicske javulás csak bekövetkezett a kolumbiai srác életébe. Állandó munkát talált egy ültetvényen, tizenhárom évesen hordott először cipőt, tizennégy évesen már hentessegédként dolgozott és tizenöt évesen megtette élete legnagyobb lépését, mikor barátai segítségével felkeresett egy boksztermet. 1997-ben egy fél éves felkészülés után elkezdte amatőr pályafutását és élete legelső ellenfelét azonnal kiütötte. Rá egy évre, már kolumbiai nemzeti bajnok volt, amit hamarosan további két cím követett. „Egyszerűen csak bokszolnom kellett, ez csak úgy jött. Nem tudtam semmit a bokszról, de tizennégy évesen azt álmodtam egyszer, hogy egy szorítóban vagyok. Megértettem Isten mit akart mondani. Mintha erre születtem volna.” – mondja. És ő bokszolt, átütő sikerrel, mint egy rakéta. 128 siker 132 amatőr mérkőzésén, azonban egy olimpiai selejtezőn béli kudarc miatt az amatőr korszak váratlanul véget ért. De már várta a profik tábora, ahol vad, kőkemény stílusát sokkal jobban kihasználhatta. 2001. március 16-án lépett először ringbe profiként, ahol már az első menetben kiütötte Jose Chiquillot. Első nyolc mérkőzésén csak Fidel Sarmientonak sikerült túlélnie az első menetet, miközben már azt rebesgették bokszberkekben, hogy ilyen ütőerő évtizedek óta nem volt ebben a divízióban. 2002-ben a Rafael De
Úgy tűnt az amerikai álom ismét valóra válik. Edison leszerződött a floridai Warriors Boxing Promotionsszal, így 2005-ben már létre is jöhetett USA-béli debütálása. 2005. május 20-án élete addigi leghosszabb mérkőzésén egyhangú pontozással verte a veterán Sam Reese-t, az ESPN2 péntek esti bokszgáláján. És habár ez volt az első alkalom, hogy végig kellett bokszolnia egy mérkőzést, végig remek kondícióban volt és a szíve is helyén volt, mint egy igazi, jövőbeni bajnoknak. Június 16-án a „KO-Kid” visszatért a ringbe, hogy megvívja első profi címmeccsét, a WBO, az IBF és NABA latinamerikai divíziójának öveiért, a nicaraguai Jose Valera ellen, aki kemény álla és agresszivitása ellenére sem tudott ellenfél lenni Miranda számára. Sima pontozásos győzelme után Miranda láthatta, amint a floridai Seminole Casino nézői is elismerően értékelik teljesítményét. Kétségtelen, az amerikai szerződéssel jobb ellenfelek jöttek, így a gyors kiütések egyelőre elmaradtak, viszont elismertsége a bokszrajongók között rohamosan nőtt. Miranda továbbra is aktív, augusztus 26-án egy egyoldalú ütlegelésben nyűgözte le a közönséget, Hilario Guzman legyőzésével, majd az első címvédés Sherwin Davis ellen és az első k.o. győzelem az Egyesült Államokban. Majd egy kisebb pihenő után megkezdte felkészülését az idei évre, mert azt suttogták, idén nagy feladatok várnak rá.
2006. 03. 24. Florida. Edison Miranda a tapasztalt Howard Eastman ellen lép ringbe, a tét az IBF világbajnok kihívási joga. Eastman olyan nevekkel bokszolt már, mint Soliman, Joppy, Hopkins és Abraham. Miranda nem tud felmutatni semmit, csak a sok kiütést a nem túl acélos ellenfelek ellen. De a ringben nem számít a statisztika, csak az előadás. És Miranda készen áll, az első menetekben már irányítja a mérkőzést, de látszik, technikailag messze elmarad rutinos ellenfelétől. Elég lesz ez az elképesztő fizikum, ez a borzalmas ütőerő? Az ötödik menetben megfogja Eastmant két tiszta jobb horoggal, talán a vég kezdete az öreg róka számára. A menet végén, Teddy Atlas „pontozólapján” 3 ponntal vezet Miranda, a hatodikban tisztán látszik, Eastman menekül, de végül Mirandát figyelmeztetik mélyütésért. Eastman feltámad és egy hatalmas jobbossal talál, de nem marad el sokáig a válasz, Miranda jobb horoggal eredményes, de a menet vége így is Eastmané, aki az utolsó másodpercben visz be egy megrendítő jobbost. Miranda még meg is bicsaklik mikor a sarok felé indul. A hetedik menet, Miranda 2 ponttal vezet élete legnehezebb mérkőzésén. A kolumbiai tisztán talál egy széles ballal az első perc vége felé, vajon mire gondol most Eastman, akinek tavaly ilyenkor még Bernard Hopkins zsenialitásával kellett szembesülnie. Az utolsó perc kezdődik, Eastman váratlanul a sarokba szorul, nyeli a pofonokat, itt már a rutin sem segít, Miranda nem kegyelmez, pontatlan, de kíméletlen. Tiszta találatok, az „angol” meg van fogva és vége, a bíró véget vet az egyenlőtlen küzdelemnek, legalább a padlózást megúszta. Edison felszabadultan, eksztázisban, a latin Fiesta elkezdődött a floridai éjszakában…
De ez még csak a kezdet…nincs sok idő az ünneplésre, Eastman már a múlté, a világbajnok már várja Edisont. Egy ugyanolyan fiatal, erős és elszánt bokszoló, Arthur Abraham. Edison Miranda készül. Fut, szobabiciklizik, ugrókötelezik, zsákol, sparringol. Nem emel súlyokat, nem iszik alkoholt, és mindig korán lefekszik és közben egy pillanatra sem felejti, honnan is jött. Mikor céljairól kérdezik, csak ennyit felel: „Olyan bajnok akarok lenni, aki segít másokon…segíteni az olyan gyerekeken, mint én voltam, hontalanokon, akikkel sehol, senki nem foglalkozik.” És Amerika vevő rá, a kolumbiai számkivetett történetére, aki menedékre lelt az ökölvívásban. Menedzsmentje jelenleg azon dolgozik, hogy Abraham elleni meccsét, egy délutáni pay per view keretében tegyék elérhetővé az amerikai nézők számára. Hogy túlértékelik-e képességeit arra az idő majd választ ad, könnyen lehet, hogy Edison Miranda vesztesen hagyja el a ringet augusztus 26-án, hiszen a világbajnoknak megvannak a képességei, hogy semlegesítse ezt a fizikai fölényre épülő bunyót. Lehet sosem lesz akkora pályafutása, mint sokan remélik, de lehet pont ő lesz az aki, - edzője, Jose Bonilla szavait idézve- megtisztítja a súlycsoportot.
2006. 08. 16. Leone510
