Andre Ward, az amerikai bokszálom

A profi ökölvívásban megszokhattuk már, hogy évről évre tűnnek fel, majd tűnnek el a nagyobbnál nagyobb tehetségek. Számos olyan bunyóst ismerünk, aki sikeres amatőr karrier után nem tud érvényesülni a keményebb és könyörtelenebb profi világban. Legújabb írásunkban a 21 éves amerikai Andre Ward történetét mutatjuk be, aki a szaksajtó szerint az utóbbi évtized legtehetségesebb amerikai bunyósának számít. Az athéni olimpián aranyérmet szerző Ward jelenleg mindössze 5-0-ás profi mérleggel rendelkezik, de eddigi teljesítményét elnézve minden bizonnyal az új Roy Jones megszületését láthatjuk.

A kezdetek

Andre Ward 1984-ben született San Franciscoban. Nem sokkal később a Ward család átköltözött Oaklandba, ahol a mai napig élnek. Andre 9 éves korában kezdett bokszolni, édesapja Frank Ward unszolására. A papa szintén bunyózott fiatalabb korában, sőt 16-0-s amatőr rekorddal rendelkezett, de egy sérülés miatt kénytelen volt befejezni az élsportot. André az edzéseket keresztapja, Virgil Hunter vezetésével kezdte meg. Már fiatalon kitűnt fantasztikus gyorsaságával és elszántságával. Az oaklandi King’s Gym szakemberei, Hunterrel az élen két év múlva már tudták, hogy egy zseniális bunyósra akadtak Andre Ward személyében. 1993-ban Ward első mérkőzésén vitatható pontozással vereséget szenvedett, de nem volt ideje a búslakodásra. Hunter edző és édesapja nem engedte, hogy elkeseredjen hanem még keményebb munkára ösztönözte a mindössze 10 éves kissrácot. „Visszatekintve az első meccsemre azonnal megtapasztaltam a vereséget és nem tetszett. Kizárólag győzni szeretek és ezért dolgozom” – mondta Andre visszatekintve a kezdeti próbálkozásaira. Ezt követően azonban Wardnak már csak elvétve volt oka kesergésre. Az első vereséget követően Ward edzői visszavágót kértek az ellenféltől, aki ezt megadta. Ez a meccs teljesen más forgatókönyv szerint zajlott, mint az első és a kis Ward szétverte ellenfelét, akinek edzői feladták a szünetben az egyenlőtlenné vált küzdelmet. Ezután Andre számára a dolgos munkásévek következtek és hála az országos versenyeknek egyre nagyobb hírnévre tett szert az Egyesült Államokban. 1998-ban, 15 éves korában egy országos ifjúsági versenyen sima vereséget szenvedett egyik riválisától, ami a mai napig az utolsó kudarca. 17 évesen Ward már az egyik legreményteljesebb amatőr ökölvívónak számított, aki már az Egyesült Államok válogatottjának is a tagja volt és megnyerte a 19 éven aluliak Arany Kesztyű versenyét. 2002-ben azonban tragikus dolog történt Andre életében. Szívinfarktus következtében váratlanul elhunyt szeretett édesapja, ami a mai napig meghatározza életét. A 18 éves fiú nehezen tudta túltenni magát történteken, de családja végig mellette állt. „Az apám ma még itt volt, másnap meg már elment. Nem volt időm felkészülni erre.” - gondol vissza a történtekre a kiváló bunyós. Ebben az időben ismerkedett meg későbbi feleségével, Tiffenyvel aki még ebben az évben világra hozta a kis Andre Ward Jr-t.

Az olimpia

Ward eredetileg egy középsúlyú bunyós volt, hiszen 165 font körül mozgott a természetes súlya. Azonban a 2004-es athéni olimpia előtti az akkor 19 éves fiatalember váratlan dolgot csinált. Felment félnehézsúlyba, mivel unokatestvére Don Yil Livingston is középsúlyba indult az olimpiai válogatón és nem akarta keresztezni az útját. A 13 fonttal, azaz nagyjából 7 kg-al a természetes súlya fölött versenyző Ward azonban zseniális bunyós volt. A válogatókon sima győzelmeket szállítva kétséget sem hagyott afelől, hogy helye van az olimpiai mezőnyben. A játékokra mint az amerikai csapat egyik legnagyobb esélyese érkezett. Ekkor Ward zsinórban 60 alkalommal hagyta el győztesen a szorítót, igaz a 2001-es világbajnokságra fiatal kora miatt, míg a 2003-asra édesapja halála miatt nem lett nevezve, így győzelmeit nemzeti illetve kontinentális versenyeken szerezte elsősorban. A Játékokon az első fordulóban erőnyerő volt, majd a második körben 17-9-es pontozással múlta felül az olasz Clemente Russot. A negyeddöntőben aztán már robbant a Ward bomba. Andre 23-16-os pontozással győzte le a súlycsoport legjobbjának tartott Jevgenyij Makarenkot. Az balkezes orosz bunyós 1999 óta volt veretlen, a 2001-es és a 2003-as világbajnokságon egyaránt győzni tudott, így toronymagas esélyesként érkezett Athénba is. Az előző fordulóban ráadásul Makarenko a súlycsoport másik ászát, a kubai Suarezt ütötte ki magabiztos bunyóval, így megnyílt az arany felé vezető út Andre előtt. A siker alaposan megnövelte az amerikaiak Wardba vetett, amúgy sem kicsi bizalmát. Az elődöntőben az üzbég Utkirbek Haydarov ellen egy nagyon szoros meccsen, hajszálnyival tudott nyerni a 20 éves csodabunyós, így az Egyesült Államok csapatából egyetlenként ott volt az ökölvívó torna döntőjében. Augusztus 29-én az athéni fináléban már esélyesként szállt ringbe a fehérorosz Magomed Aripgadjiev ellen. A meccs nehezen indult Andre számára, aki az első két menetet elvesztette és jobb szeme csúnyán felrepedt, de a harmadik etapban a maga javára fordítani az összecsapást, ugyanis ezt a felvonás 7-2 arányban hozta. A végeredmény 20-13 lett, így 1996 óta ő lett az USA első olimpiai bajnok bokszolója! „Nem ez volt életem legjobb teljesítménye, de kiszenvedtem. Mindent édesapámnak köszönhetek” – mondta közvetlenül a megnyert döntő után a 20 éves bunyós. Sikerét ellenfele is elismerte, aki a következőképpen értékelte a döntőt: „Úgy érzem nagyon jól kezdtem, de a harmadik menetben elvesztettem mindent. Egyszerűen csak gyorsabb volt, mint én.” Az már csak fokozta a Ward család örömét, hogy időközben megszületett Andre és Tiffeny második kisfia, Malachi Ward is.

A profi élet kezdete

Az athéni arany megszerzése után mindenki azt várta, hogy Andre olyan világklasszisok nyomába lép, mint Sugar Ray Leonard, Oscar De La Hoya vagy Cassius Clay. Ezt követően természetesen minden promoter Andre Wardot akarta az Egyesült Államokban, hiszen egy olimpiai bajnok, amerikai profi bunyós nagyon komoly értékű, ritka kincsnek számított. Don Kingtől kezdve, Bob Arumon át Lou DiBelláig minden nagymenő mérkőzésszervező hatalmas összeget ajánlott az oaklandi fiatalembernek. Ward azonban okos döntést hozott. Elsőként felvette menedzserének James Princet, akit az egyik legjobb érdekérvényesítő üzletembernek tartanak a bokszvilágban, majd megegyezett a Goossen Tutor és a Square Ring Inc nevű promoteri válalkozásokkal is, hogy szervezzenek neki meccseket. Prince referencia listáján Diego Corrales, Floyd Mayweather és Winky Wright a legismertebb név, míg a Goossen Tutor szervezi James Toney és Glen Johnson mérkőzéseit. A Square Ring pedig úgy került a képbe, hogy a tulajdonosa az a Roy Jones, akit Andre gyerekkori példaképének tekint. A debütálásra szinte példátlan módon az HBO képernyőjén, egyenes adásban került sor. 2004. december 18-án a Johnson vs Tarver mérkőzést felvezető programban Andre Ward első mérkőzésén a 2-0-s rekorddal rendelkező John Molinával találkozott. A 21 éves bunyós szinte porba tiporta ellenfelét és 2. menetes TKO-val győzött. Az „amerikai szenzáció” debütálása tökéletesre sikeredett. Ward első meccsén már az olimpián megszokott 178 font helyett 168-ban, azaz nagyközépsúlyban vívta. Az első nyilatkozatok azonban azt sejtették, hogy Ward nem sokáig fog ebben a kategóriában időzni, hanem inkább közép- vagy nagyváltósúlyba fogyaszt vissza! Ezután következett egy olyan ellenfél, akire mindenki felkapta a fejét. Április 10-én a FOX Sport képernyőjén Kenny Kost 8-0-s rekorddal szállt ringbe Andre ellen. A kezdő bunyós számára bombaerősnek tűnő ellenfél nem is okozott csalódást. Az első menet végén Ward figyelme kihagyott és Kost azonnal büntetett. Ward a menet utolsó másodperceiben élete talán legnehezebb pillanatait élte át a ringben, de annak ellenére, hogy komolyan meg volt fogva nem padlózott le és kihúzta a gongig. A második felvonásra aztán már egy megfontoltabb, teljesen regenerálódott Ward jött ki, aki a meccs hátralévő részében leiskolázta ellenfelét és begyűjtötte újabb skalpját. Áprilisban a szintén pozitív mérleggel (3-1) rendelkező Roy Ashworth volt az újabb áldozat ezúttal is a FOX közvetítésében. A hihetetlenül szabálytalan mérkőzésen az ellenfél minden piszkos trükköt bevetett Ward ellen, aki azonban nyugodt és kifejezetten érett bunyóval oktatta ellenfelét. A 3. menetben egy csodálatos balfelütés után Ashwort padlóra került, aminek következtében nagyon komolyan meg volt fogva. Ezt követően azonban földre vitte Wardot és a hátára ugorva meg is ütötte ellenfelét, amiért újabb egy pontot vontak le tőle! A sportszerűtlen tettet Andre gyors és kemény kombinációkkal torolta meg, mígnem Ashwortnál újra elszakadt a cérna és egy tarkóütés után leléptették. A meccs után Andre olyan népszerűségnek örvendett az Egyesült Államokban, hogy az oaklandi baseball csapat azt a megtiszteltetés ajánlotta fel neki, hogy a baseball bajnokság nyitómeccsén ő végezhette el a kezdődobást. A magyarok számára ez a dolog látszólag nem bír komoly jelentőséggel, de a tengerentúlon ez a felkérés hatalmas megtiszteltetésnek számít. Negyedik meccsét Memphisben vívta Ben Aragon ellen immár középsúlyban. Andre a 3. menetben fejezte be a mérkőzést, amikor már gyakorlatilag teljesen szétverte ellenfelét. A meccsen nem volt leütés, de Aragont csak a bíró mentette meg egy komoly KO vereségtől. Érdemes megemlíteni, hogy Ward a befejezéstt megelőző másodpercekben fantasztikus módon alapállást vált, majd egy kőkemény balegyenessel nagyon komolyan megrendíti ellenfelét. Ez volt Andre első olyan mérkőzése, melyet a televízió nem közvetített élőben, hanem csak egy összefoglalót sugárzott róla az HBO. Ezt követően újra a FOX Sports által szervezett rendezvényen, az "Olimpikonok éjszakáján" lépett kötelek közé augusztus 18-án. Ellenfele a 12-4-es rekorddal rendelkező Christopher Holt volt. Az első két menetben Ward könnyed örömbunyót mutatott be, majd a harmadik felvonásban valósággal szétverte Holtot, aki háromszor a padlóra is került. Az ezt követő szünetben végül feladták a meccset Holt edzői, így Andre újabb idő előtti győzelmet söpörhetett be. 

A bunyós

Andre Ward egy rendkívül képzett, kompakt bunyósnak számít. Középsúlyban kifejezetten magasnak is 185 centis termetével. Legnagyobb fegyvere fantasztikus kézgyorsasága és nagyszerű balegyenese. Ward egy igazi sokrétű bunyós, aki minden ütésfajtát előszeretettel alkalmaz. Sőt, alapállását is gyakran változtatgatja, ami meglehetősen ritka a mai profi mezőnyben! Ütőerejét jelzi, hogy eddigi ellenfeleit rendre sikerült megrendítenie ütéseivel. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy remek „kombó-bunyós” is akkor bátran kijelenthetjük, hogy nem kell feltétlenül mindig a pontozókban bíznia. Az eddigi meccsein megfigyelhető volt, hogy szívesen alkalmazza a „Jones-féle” beugrásos horgokat, amihez természetesen kiváló lábmunka kell. Ward talán egyetlen gyenge pontja az álla lehet, ami igazából még nincs letesztelve. Egyetlen komoly ütését Kost ellen szenvedte el, de más viszonyítási alap nincs. Amatőr korában nem volt a padlón. Technikai képzettsége, fizikai ereje és mentális képességei magasan az átlag felett vannak mind nagyváltó, mind közép, mind pedig nagyközépsúlyban. Fontos megemlíteni Warddal kapcsolatban, hogy edzője továbbra is keresztapja Virgil Hunter, aki 9 éves kora óta foglalkozik Andreval és minden rezdülését ismeri.

Mit hozhat a jövő

Andre Ward napjaink egyik legértékesebb fiatal profi sportolója az Egyesült Államokban. A végtelenül szimpatikus fekete srác még csak 21 éves, így várhatón még sok-sok nagy meccs várhat rá. Az elemzők szerint képességei alapján hasonló karrierben gondolkodhat mind Roy Jones vagy Oscar De La Hoya, akik igazi szupersztárok lettek. Ward fiatal korát, testfelépítését, súlyát és képességeit figyelembe véve akár még cirkálósúlyban is eredményes lehet, ami nagyváltósúlyt is beszámítva öt kategóriát jelent összesen. Ha beváltja a hozzá fűzött reményeket akkor a XXI. század első igazi bokszzsenije lehet, akire évtizedekig emlékezhetnek a szakértők. Promotere és mentora Roy Jones a következőképpen vélekedik róla: "Andre Ward egy komplett csomag. Egy visszaugrás a bokszolók aranykorához. Jó esélye van arra, hogy újraírja a boksz történelmét."Azonban az USA-ban nem csak azt várják Wardtól, hogy egyszerűen csak egy világklasszis bokszoló lesz a sok közül, hanem azt is, hogy az egész sportvilág egyik meghatározója személyisége lesz. Andrenak jó esélye van arra, hogy a hozzá hasonlóan fiatal kosárlabdázó Kobe Bryanttal és LeBron Jamessel, a jégkorongozó Jerome Iginlával együtt az amerikai és az egyetemes sporttársadalom legnagyobb sztárja legyen, egy olyan generációt felváltva amihez Michael Jordan, Roy Jones vagy Michael Schumacher is tartozott. Ehhez az ambició is megvan, hiszen Andre a következőket nyilatkozta utolsó mérkőzése előtt: „Én vagyok az igazi bunyós, a boksz igazsága. Még csak egy befejezetlen produkció vagyok. A legjobb harcos akarok lenni, aki valaha is kesztyűt húzott a kezére.”

Érdekességek

- Andre az olimpia után is keresztapjánál és edzőjénél, Virgil Hunternél lakott Kelet Oaklandben családjával együtt.

- Ward példaképe és kedvenc ökölvívója Roy Jones és Floyd Mayweather

- Fiatal kora ellenére már két kisgyermeke van, a három éves Andre Jr és a 22 hónapos Malachi.

- Andre az olimpiai válógatón legyőzte Curtins Stevenst, aki szintén reményteljes profi ökölvívó jelenleg.

- Hihetetlennek hangzik, de nem az: Andre Ward utoljára 15 évesen szenvedett vereséget!

2005. 08. 20. Hollywood

Hozzászólok: