Bert Sugar (boksz történész): „Jimmy Braddock hatalmas sztár volt. Egy csillag az égen. Remény egy depressziós korszak idején. A szórakozásra kiéhezett rajongók szó szerint azonosultak vele. A semmiből jött, felépítette magát, kimászott a nyomorból és bajnok lett.”
1929 nyarán a félnehézsúlyú világbajnok Tommy Loughran következő kihívója Jimmy Braddock volt.
1929. július 18-án, egy évvel azután, hogy Braddock legyőzte Griffithst, és három hónappal azelőtt, hogy a tőzsde az ország gazdaságát a padlóról egyenesen a hullaházba küldte, a mérkőzésszervezők végre beleegyeztek, hogy Braddock kiálljon a félnehézsúlyú világbajnoki címért, és megküzdjön a jelenlegi bajnokkal. A Yankee Stadionban Tommy Loughran, a sportág történetének egyik legjobb bokszolója tizenöt szívfacsaró menet alatt porrá zúzta Jim minden reményét a világbajnoki címre. De hetekkel a mérkőzés előtt mindkét bokszolónak nehézségei akadtak. Loughran és Braddock megszenvedtek, hogy a súlycsoportjukban maradhassanak. Jim nem tudott elég gyorsan hízni, Loughran pedig fogyni. A meccsre a philadelphiai bajnoknak sikerült leküzdenie magát 79 kilóra, a jerseyi srác pedig rendíthetetlen igyekezettel elérte a 77 kilogrammot. A küzdelem alig kezdődött el, amikor Braddock bevitt egy félelmetes erejű jobbost. Loughran arcából sugárban dőlt a vér. A technikai kiütés csak percek kérdésének tűnt. De hiába próbálkozott Jim újra és újra, a menet végéig nem sikerült még egyszer megütnie ellenfelét. A második menetben Loughran balosokkal sorozta meg Braddock állát, körbetáncolta a szorítót, elhajolgatott és szurkált, Braddock pedig úgy festett, mint a legzöldfülűbb amatőr. Jim újra és újra meglendítette a jobbját, és minden egyes alkalommal mellétalált. A harmadik menetre a philadelphiai bajnok felismerte Braddock legnagyobb gyengéjét: a balkezes ütés hiányát. És ezt ki is használta. A harmadik, a negyedik és az ötödik menetben Loughran játszott Braddockkal, aki egyre dühösebb és dühösebb lett. És minél mérgesebb volt, annál haszontalanabbak lettek a jobbosai, míg végül nevetséges módon dülöngélt fel-alá a szorítóban, mialatt a telt házas közönség pfujolt és füttyögött. A hetedik menet elején azért Braddock még egy villámgyors felütést mért Loughran orrára és homlokára, aki így újra vérben úszott. De Tommy Loughran messze volt a legyőzöttségtől. Az iszonyú erejű csapás után a bajnok nem hátrált meg, sőt, olyan jobbos keresztbeverést mért Jim Braddockra, hogy az megtántorodott, és ekkor kezdte elveszteni minden reményét. A mérkőzés hátralévő felében Braddocknak csupán egy sikeres ütése volt. Egy jobbkezes pofon a tizenkettedik menetben. Sajnos az ereje addigra már a végét járta, így Loughran könnyedén vette az ütést, és lendületesen visszavágott. A szívfájdító bírói döntés szerint Jim Braddock tizenöt menetből csak kettőben bizonyult jobbnak ellenfelénél, és Tommy Loughran egyhangú döntés alapján megtarthatta a bajnoki címet. És mindennek a tetejébe Jim Braddock az utolsó három menetet csak végig botladozta, és pályafutásának egyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta, a közönség pedig gúnyszavakat és sértéseket ordibált. A sértegetés a másnapi újságcikkekben folytatódott, Loughrant pedig valósággal szentté avatták, Gene Tuneyhoz hasonlították, és a boksz történetének legnagyobb alakjai közé került, míg James J. Braddock pályafutását befejezettnek nyilvánították. „Loughran bebizonyította, hogy Jim Braddock túl fiatal, zöldfülű és agyonhajszolt, lemosta a buldogot a karrierjével együtt. Szomorú, komor temetése volt ez egy olyan embernek, aki még meg sem halt”, írta másnap a New York Herald. Jimmyt temették, de nem adta fel a reményt és néhány évvel később mégis a csúcsra ért. De ez már a nehézsúlyban történt. A "fekete kedd", a krach, a legrosszabb nap az értéktőzsde történelmében, a tobzódó húszas évek vége, a nagy gazdasági válság kezdete - teljesen mindegy, minek nevezték 1929. október 29-ét. A lényeg az volt, hogy az ország jólétét elmosta a tomboló szökőár, szétzúzta a dühöngő pénzügyi Góliát egyetlen, pusztító ütése. Egyetlen nap alatt tizenhatmillió részvény vált haszontalan papírfecnivé, és az ország tőkevesztesége meghaladta az első világháborúra fordított kiadásokat. A hét végére ez a mennyiség harmincmilliárd dollárra, a kormány éves költségvetésének háromszorosára nőtt.
Jimmy Braddock bárkivel szembe nézett, elveszített egy meccset, aztán mikor lehetőséget kapott rá, annak ellenére, hogy lejtőn volt, megtett mindent, hogy a csúcson hagyja abba, hogy harcosként távozhasson. Volt benne annyi erő, hogy a nagy harcokat megnyerje. Ezt csodálták benne az emberek. 1905-ben a New York „Pokol Konyhájának” nevezett részén született, New Jerseyben nőtt fel és tanult bokszolni. Több, mint száz amatőr mérkőzést vívott. Braddock teljesen normális srác volt, az a fajta, akiről az emberek mesélnek. Az utca embere volt. Olyan volt, mint ők. Ő volt az, aki harcolt a hanyatlás ellen. Az a férfi volt, aki önerőből jutott előre. A harc jelentette mindazt, ami ő volt. Így lett belőle bajnok. Jimmy Braddock volt az igazi amerikai példája, aki tele van bátorsággal, aki harcol az akadályok ellen. Néha veszített, néha nyert, de soha nem adta fel. A 20-as 30-as évek során a három legkedveltebb sport a kosárlabda a lóverseny és a boksz volt. Emberek milliói hallgatták a rádión a boksz közvetítéseket. A gazdasági válság idején az amerikaiaknak szükségük volt a hősökre, ezekre a világversenyeken, a lovas bajnokságokon és a ringben akadtak rá. Amíg boksz történeteket mesélnek az emberek, addig egyetlen férfi van, akit „Cinderella man”-ként, azaz „Hamupipőke ember”-ként emlegetnek, James J. Braddock.
Braddock rutinos kihívónak számított a bajnokoknál, de Max Baer komoly kihívást jelentett. Braddock viszont megmutatta, hogy mit jelent a kemény munka, a konok természet és némi ír szerencse. Braddock egy szeretetre méltó fickó volt, története hatással volt az emberekre, ezért volt olyan népszerű. James Braddock. New Yorkban született 1906. június 7-én. A boksz a család vérében volt. Ezért nem volt meglepő, hogy James ír szülei Jim nevű nagybátyja után nevezték el a fiúkat, aki puszta kézzel öklözött Írországban. Braddock még kisfiú volt, amikor a család New Yorkból Hoboken városrészbe, New Jerseybe költözött. Braddock eleinte pénzért harcolt. 19 évesen egy négy menetes bíró nélküli meccsen vett részt Nyugat Hobokenben New Jerseyben. Jim Braddock egyedül szerzett nevet magának, jó ütőképességű félnehézsúlyú amatőr volt. Az Arany kesztyűt 1924-ben, 1925-ben és 1926-ban is megnyerte. 1926 remek előrelépési lehetőséget nyújtott számára a ringben, amikor veretlenül belépett New Jersey és New York város egyik klubjába és igazi nevet szerzett magának. Az volt a különleges vele kapcsolatban akkoriban, hogy ugyan félnehézsúlyban indult és csak 73 kiló volt, mégis harcolt nehézsúlyban is. Az Arany kesztyűt 1925-ben és 1926-ban is nehézsúlyban nyerte el, annak ellenére, hogy csak 70-73 kiló volt. Braddockot majdnem a legelejétől kezdve Joe Gould menedzselte. Braddock és a meglepően intelligens, de csak 155 centi magas Gould az egész bokszkarrier alatt partnerek maradtak. Braddockot az első meccsei idején még a bátyja, Joe Braddock menedzselte. Aztán egyszer besétált az edzőterembe egy fickó, akit Joe Gouldnak hívtak. Joe Gould odafigyelt arra, hogy a szárnyai alatt növekedő harcosokat eladja, ezért szüksége volt valakire, aki kiállt egy kölyök ellen, hogy bemutathassák a befektetőknek. Braddock volt a szerencsés, akit öt dolcsiért felbéreltek, hogy szálljon ringbe, és ő remekül teljesített. Gould ugyan kevés pénzt nyert a harcosa számára, de szerződést kötött Jim Braddockkal. Első látásra olyan volt, mint egy házasság, jól kijöttek egymással. Nagyon jó barátok lettek, mindkettőjük számára jövedelmező találkozás volt. Joe Gould érdekes figura volt. Mint ökölvívó menedzserre jellemző volt rá a lojalitás. Ő és Braddock azonnal hihetetlen jó barátok lettek egész hátralévő életükre. Gould teljes mértékben James Braddock rajongója volt, és sokszor felkereste a Madison Square Gardenben lévő irodákat, hogy eladja Jim Braddockot a szervezőknek, mint a következő bajnokot. Habár Jim még csak néhány meccsen volt túl, Gould mindenkinek beszélt róla, és mindenkinek dicshimnuszokat zengett az ifjú bokszolóról. 1928-ra Jim Braddock elérte, hogy világhírű versenyző lett. Három év alatt a Jimmy Slattery és Tuffy Griffiths meccseken elérte, hogy jól fizetett bokszoló lett. Ezzel egyvonalba került Tommy Loughrannel a félnehézsúly világbajnokával.
Tommy Loughrant mint generációjának legnagyobb művészét ismerték a ringben. Jim tudta, nehéz ellenfél lenne. Harcolni akart ellene, nem egyszerűen bokszolni. A Tommy Loughran ellen vívott meccs, még időben bemutatta Jimmy Braddockot. Jimmy 185 centi magas fickó volt, aki hatalmasakat tudott ütni a jobb kezével és úgy tűnt, bárkit képes kiütni, de ekkor Tommy Loughrennel került ringbe. Loughrenre nagyon sok ember úgy tekintett, mint a valaha élt legnagyobb félnehézsúlyú bokszolóra. Ott állt Tommy Loughran, egy Philadelphiai fickó, szemben a New Jerseybe való Jimmy Braddockkal. Fél New Jersey ott tombolt a ring körül és azt üvöltözték, hogy hozza haza nekik a címet. Loughran egy Ali kezdemény volt. Ott volt egy srác, aki kifejlesztette a táncolós ütőtechnikát, és Braddock, akit forrófejű írként ismertek, és akinek hatalmas jobbhorga volt. Talán sikerül tőle megszerezni a címet. Loughran remekül szurkált és nagyon jól mozgott. Ritkán állt egyhelyben, kilépett jobbra, kilépett balra, könnyedén elmozdult, teljesen összezavarta Jimmy Braddockot ebben a küzdelemben. Braddock nem is vett részt igazán benne. Volt egy harminc másodperces jobbkezes menete, majd elindult a lejtőn és Loughran vette át a meccset. Braddock arca csúnyán felszakadt, ennek ellenére csak ment előre, egy percre sem adta fel, próbálta kiütni. 8 menet után, amikor Braddock arca már csupa vér volt, Joe Gould a sarokban azt mondta neki: - Állítsd le ott azt a párat (szurkolót) a baloldalon Jim, mire ő azt válaszolta: - Mindenkit leállítok, nem gyalogolnak át rajtam.
A Yankee stadionban a 15. menet végén Jim Braddock eredménye nem volt elég, hogy győztes legyen, egyhangúan Loughrant hozták ki győztesnek. A meccs után az öltözőben Tommy rámutatott a bal vállára, ami teljesen le volt horzsolva és azt mondta a riportereknek: - „Látják ezt a horzsolást itt? Ezt Braddock bal keze okozta, pedig csak egy párszor ért hozzá a meccs alatt. Ha ez a srác egyszer meg tanul rendesen ütni, nagy bajnok lesz belőle.” Nagyon sokat kivesz belőled, hogy három éve profi vagy, remek eredményeid vannak, kapsz egy esélyt, és simán elveszíted. Itt van ez a fickó, aki egy fiatal harcos, a félnehézsúlyú világbajnokságért harcol, majd lassan érthetetlen módon el kezd veszíteni. Eltörik a keze, elveszít egy meccset. Újra eltörik a keze, majd eltörik a kulcscsontja is. A dolgok nem alakultak a számára túl kedvezően. Utolsó meccsén nagyon szerencsétlenül tört el a keze, ezért Jim orvoshoz fordult, aki azt mondta neki, hogy újra el kell törni, hogy összerakhassák. Jim nem engedhette meg magának az újbóli eltörés költségeit. Ezért eltörette azt a következő meccsen, majd visszament az orvoshoz, hogy rakják össze. Fizikailag is korlátozták őt ezekek a sérülések. Minden megváltozott, a harc, amit elvállalt és a pénz, amit kapott érte.
1930-ban Braddock karrierje hanyatlani kezdett. Pontozással aratott győzelmet régi, öreg riválisa, Joe Monty ellen, és a 2. menetben kiütötte a vonakodó Phil Mercuriot. Úgy tűnt, Jim Braddock kezdett eltűnni a képből, és egyetlen kellemes dolog történt vele az évben, feleségül vette Lis Mae T Foxot. Habár Braddock a legtöbb meccset elveszítette, volt még egy kis dugi pénze. Abból a pénzből 1930 januárjában feleségül vette gyermekkori szerelmét Maet. Mae és Jim New Jerseyben a Szent József templom falai közt fogadott örök hűséget egymásnak. Ez a megszentelt esemény egy életen át tartó kapcsolatot indított el. A hagyományos katolikus házasságban három csemete és egy hatalmas szerelem született. Még Mae Braddocknak is megvoltak a félelmei, mint a többi pénzért bokszoló harcos feleségének. Mindig azt akarta, hogy hagyja abba. Tudta, hogy Jimmy hogyan harcol és ebben nincs túl sok választás. A feleségének igazából soha nem tetszett, hogy ő egy harcos. A harcosok megsérülhetnek, sőt, olyanokról is hallott, akik belehaltak, mint pl. Frankie Cambell. „Láttam már meccs közben, egyetlen menet volt, de sírva rohantam ki”, mondta akkoriban Mae. 1930 és 33 közt Jimmy több meccset veszített el, mint amennyit megnyert. Próbált változtatni a stílusán, de mindig nagyon önfejű volt, mindig hatalmasat tudott ütni a jobb kezével, de lassan alig volt már jobb keze. Mindig eltört, ha valakit keményebben megütött. Nagy lelkesedéssel vágott bele egy taxi társaság létrehozásába. De hat vagy hét hónap alatt tönkre ment, így ott álltak a feleségével a legnagyobb nyomorba. A gazdaság ugyanúgy kezdett hanyatlani, mint Braddock karrierje. A gazdasági válság nagy csapást jelentett 1932-ben. 1300 bank zárt be. Az életszínvonal csökkent, az átlagos évi jövedelem 1400 dollárra esett vissza. A boksz a nemzethez hasonlóan nagyon nehéz helyzetben volt. A gazdasági válság rengeteg vállalkozást tett tönkre. A boksz is válságba került, azután, hogy Jack Dempsey és Gene Tunney visszavonultak. Mindketten mélyponton voltak, ekkor már három gyermekük volt, így öt szájat kellett etetnie. Braddock mindent elkövetett, hogy kipótolja a keresetét, ezért munkát vállalt a kikötőben. Úgy tűnt, Jim Braddockot úgy fogják emlegetni, hogy: Ő lehetett volna… Azért, hogy a családjáról gondoskodjon, elvállalt egy munkát, amely közel állt a bokszhoz, az egyetlen dologhoz, amihez igazán értett. Rakodó munkás volt New Jersey dokkjai között, éjszakánként pedig hol csapos volt, hol szenet lapátolt, hol havat lapátolt. Minden munkát elvállalt, hogy eltartsa a családját. A lapok tele voltak a Braddock család történeteivel. Képek jelentek meg a gyerekekről, képek jelentek meg a feleségéről, számos fotó a nagy nehézségeikről. Volt egy aranyos történet erről. Az egyik meccse után pár dollárral a zsebében, nem egyenesen haza ment, hanem elment az első boltba, hogy élelmet és tejet vegyen a gyerekeknek. Ezután hazament és megetette őket.
George Foreman: „A boksz azóta se változott sokat. Mindig egy ajtót jelentett a kizsákmányoltak számára. A képzettség nélküli emberek, férfiak, akiknek nincs más lehetőségük, bokszolni kezdtek, hogy néha-néha egy kis pénzt keressenek.” 1933 szeptemberében, miután nem sikerült nyernie Abe Feldman ellen, és a keze is eltört, Braddock úgy döntött visszavonul. Kiállt Abe Feldman ellen New Yorkban, ez volt Braddock karrierjének mélypontja. Bal kézzel nem tudott ütni, ha meg a jobbal ütött, az mindig eltört. Abe Feldman egy átlagos bokszoló volt, akit könnyedén elintézhetett volna. A meccs maga szörnyű rossz volt. A bíró végül leállította az egészet és mindkét harcost kiküldte a ringből. Ekkor komolyan úgy érezte, vissza kell vonulnia, egyetlen ember volt aki még szurkolt neki, Joe Gould. Ő még mindig járta a Madison Square Garden irodáit és azt kérdezgette:
- Nem tudnátok kibérelni Jimet még egy meccsre?
Nem tudott bunyózni, a dokkon kívül nem tudott munkát vállalni. Már nem volt semmi, amit várt volna. Az élet fintora, hogy mikor Braddock a dokkokhoz ment dolgozni, a jobb keze olyan rossz állapotban volt, a bunyó és a sorozatos törések miatt, hogy kénytelen volt a bal kezét használni. Mindent bal kézzel csinált. Bal kézzel vezetett, ballal ragadta meg a kampót és pakolta a zsákokat a kocsira. A munkák során a bal keze egyre fejlődött. 1934-re a folyamatos munka miatt remek formában volt, a bal keze pedig megerősödött. Ugyanolyan erős lett, mint a jobb keze. Ekkor, 1934-ben az ír szerencséje a menedzserének köszönhetően megváltozott. Joe Gould visszahozta őt a küzdelembe a nehézsúlyú Max Baer elleni mérkőzésre. Baer ringbe szállt az emberhegy Primo Carnera ellen, Braddock pedig kiütéssel győzött Corn Griffin ellen. Belement, hogy 250 dollárért kiálljon egy feljövőben lévő bokszoló, Corn Griffin ellen. Griffin feltörekvő fiatal harcos volt, akinek egy ismertebb ellenfelet kerestek. Braddock bár túl volt a csúcson, azért még méltó ellenfél volt, az emberek ismerték. Bátor harcos volt, valamikor a félnehézsúlyú bajnok kihívója, ezért azt gondolták, hogy ez jó győzelem lesz Corn Griffin számára. A küzdelem sok szempontból a legkeményebb küzdelme volt Braddock visszatérésekor. Ne felejtsük el, hogy Jimmy egyetlen napot sem edzett előtte, 2 nappal a meccs előtt kérték fel, úgy hogy már egy éve nem bunyózott. Nem készült fel. De kész volt arra, hogy bemenjen a ringbe és küzdjön. Kizárólag a pénzért csinálta, mert a pénzre rettentően nagy szüksége volt. Ez a harc csak arról szólt, hogy kiragadták az utcáról és bedobták a ringbe, hogy veszítsen. Braddock a padlón volt, és a nélkülözés évei után ki volt éhezve erre a küzdelemre. Nem ugyanaz a férfi volt, aki 4-5 évvel előtte. Teljes szívéből harcolt és mindenkit meglepett azzal, hogy a harmadik menetben kiütötte Corn Griffint. Jimmy Braddocknak nagyon kellett a pénz. Corn Griffin pedig az első menetben padlóra küldte Jimmyt. De ne feledjük, Jimmy Braddock ugyanazt a pénzt kapta akkor is, ha lent marad és akkor is, ha feláll és tovább harcol. Így tér vissza egy igazi harcos! Odarohant a kötelekhez és a riporterek arcába ordította: - Vagdalthúson élek, mégis megcsináltam! Adjanak steaket és meglátják mire vagyok képes.
Igen, kiütötte Griffint a harmadik menetben. Ezzel minden megváltozott, számolni kellett vele. Valaki lett. Ott volt a filmvásznon, ellenfél volt. Braddock és Gould mindketten azt gondolták a Griffin elleni küzdelem után, hogy most jön majd egy pár fizetős nap, de nem ez történt. A 250 dollár, amit Braddock ezért a meccsért kapott, hamar elment számlákra, tejre, áramra, és megint ott volt, ahol előtte. A nyomorban. Nem volt újabb meccs kinézőben, ezért állami támogatásért és segélyért folyamodott. Hatalmas krízis volt ez az ő életében, hiszen büszke apa és családfenntartó volt. Ez járt neki az államtól. Roosevelt ötlete alapján a támogatásnak ez az új formája alakult ki. Braddock lenyelte a keserű pirulát és segélyt kért. 6 dollár 87 centet kapott egy hétre. Mivel kiütötte Griffint, lehetőséget kapott, hogy kiálljon John Henry Lewis ellen, akit karrierje elején egyszer már kiütött. 1934 novemberében Braddock újra harcolhatott, és ugyanez megtörtént mégegyszer. Csak most egy feltörekvő sztárral szemben. Lewist egyszer már kiütötte, megint kiállt a San Franciscoi John Henry Lewis ellen, aki a kor rettegett harcosa volt. Megint bedobták koncnak Braddockot. Ez lett volna John Henry Lewis New Yorki belépője. De Braddock megint áthúzta a számításokat. Az 5. menetben padlóra küldte Lewist, majd 10 menet után őt hozták ki győztesnek, és ezzel 750 dollárt keresett. A Lewis elleni győzelem után Braddock kiállt Art Lasky ellen is, akit a nehézsúly egyik következő lehetséges bajnokának tartottak. Ezzel megszületett a „hamupipőke ember”. Meglepte az embereket, hogy legyőzte John Henry Lewist, majd pedig néhány hónappal később, kiállt a fiatal öklöző Art Lasky ellen is. Laskyt a következő bajnokesélyesnek tartották, jó eredményei voltak. Nem sok nagy harcossal küzdött még, de volt néhány jó meccse és ő volt a kedvenc. Nagy esélye volt, hogy kiüti Braddockot.
1934 tavaszán Max Baer volt a nehézsúlyú világbajnok, és a Madison Square Gardenben azt keresték, hogy ki lehetne méltó ellenfél a számára egy nyári meccsen. Art Lasky volt az egyik lehetséges jelölt, aki kiütött már egy pár embert. Szüksége volt egy bemutatkozó meccsre, ehhez hívták meg Jim Braddockot. Nagy hibát követtek el, mivel Braddock 15 meneten át bírta, és karrierjének egyik legjobb mérkőzését vívta Art Lasky ellen. Braddock sok sok éven át csak egy segéd volt a boksz világában. De most végre újra megcsillant előtte a bajnoki cím reménye, mielőtt újra visszatér az ismeretlenség homályába. Senki nem tudta hány meccset veszített el, senki nem számolta. Mindenki leírta, és ekkor, megkezdte hihetetlen menetelését a csúcs felé. Újra felbukkant, szinte a semmiből, ezért hívták az emberek „cinderellam man-nek”, azaz a „hamupipőke embernek”. Damon Runyon nagyon találóan nevezte őt el „hamupipőke embernek”. Hogy mit értett ezalatt? Két dolgot. Egy meseszerű alakot, és egy történetet valakiről, aki képes volt a legellenségesebb feltételeket is leküzdve elindulni a siker felé. Meglepő módon, most Braddock lett Max Baer a nehézsúlyú világbajnok első számú kihívója. Max Baert a pokoli erős jobbkezes ütéseiről ismerték, aki hajlamos néha nem túl tisztán harcolni. Bevitt néha néhány fonák ütést, bedobott néha egy-két durva trükköt, de mindig megúszta, mert színes egyéniség volt. Nagydarab ember volt, 190 centi és 97 kiló, iszonyatos ütőerővel. Két szomorú és tragikus tényért volt felelős az ő hihetetlen ereje. Két hatalmas harcos elvesztéséért. Az egyik Frankie Cambell, a másik Ernie Schaaf. Max Baer 1930-ban úgy megütötte Frankie Cambellt, hogy az nem sokkal a mérkőzés után belehalt az ütésbe. Frankie különben a Brooklyn Dodgers fogójának a kosaras Camilli volt a testvére, akinek Cambell volt az eredeti neve. De ez Baert megviselte, sírt amikor meghallotta a hírt. Napokig nem tudott enni, nem tudott aludni, mígnem elfogadta a tényt, hogy megölt egy embert a ringben. Két évvel később, 1932-ben feltűnt egy újabb fiatal bunyós, Ernie Schaaf. Az egyik meccsen Baer a hatodik menetben kiütötte a fiút. Elvonszolták a sarokba, és a kiütés után csak percekkel később adott életjelt és tért magához.
Fél évvel később, 1933 februárjában végül az „emberhegy” Primo Carnera intézte el végleg, miután kiütötte a 13. menetben, de mégis sokan Max Baernek tulajdonítják a halálát, mondván, hogy a Baer kiütés után nem pihent eleget és azon a mérkőzésen kezdett Schaaf meghalni. A Baer elleni meccs James Braddock számára egy olyan esély volt, mint bemenni az oroszlán barlangjába és kienni a szájából a húst. Ezúttal Max Baer volt az oroszlán. Jimmy ekkor egy hegyomlással nézett szembe. Amíg Braddock a címmeccsre készült, addig Baer partikon vett részt és nem foglalkozott túl sokat a felkészüléssel. A neve ugyanolyan gyakran tűnt fel a pletyka lapokban, mint a sport rovatokban. A Primo Carnera felett aratott győzelem és a Braddock elleni címvédés között az esze egyáltalán nem a küzdelmen járt. Baer nagy szoknyavadász volt, soha nem edzett túl sokat. Néhány órás italozás és mulatozás után, nem volt éppen a csúcsformájában. Max érdekes fickó volt, sokan csak úgy ismerték, mint a „gyilkos bohóc”. A ringben egyszerre volt komédiás és vadállat. Sportolónak tartotta magát, egy egymillió dolláros testtel és tíz centes aggyal. Braddock tudta, hogy mit kell tennie azalatt a néhány hónap alatt, amíg Baer az energiáját a tivornyákra és a nőkre pazarolta. Jimmy egy régi vágású harcos volt, pontosan tudta, hogy mi a dolga. Jimmy azt mondta a menedzserének Joe Gouldnak, hogy kibokszolom Max Baert, mert úgy harcolok ellene, ahogy Tommy Loughran harcolt ellenem. Braddockot befolyásolta ennél a küzdelemnél a Tommy Loughran elleni veresége. Két évvel később ott volt a Madison Square Gardenben, amikor Tommy Loughran ugyanúgy kibokszolta Max Baert, ahogy előtte őt is. Megszurkálta és távol tartotta magát Baer jobb öklétől. Azt mondta, úgy fogja megverni Baert, ahogy Loughran őt. Kis ütések, aztán meg arrébb lép. Bár évekkel előbb visszavonult, Braddock most mégis esélyt kapott a nehézsúlyú világbajnoki cím megszerzésére. Mialatt a Max Baer elleni meccsre készült, újra megsérült a bordája. Minden más esetben lemondták volna a meccset, de mivel ez egy bajnoki meccs lett volna, Braddock végig akarta csinálni, tovább edzett. Az edzője Sonny Seeman tervezett neki egy bordavédő dzsekit, amit a ruhája alatt hordott, és amelynek a segítségével kiállhatott öklözni a helyi újságírók elé, hogy azok észrevették volna a sérült bordákat. Senki nem fogadott volna Braddockra. Úgy gondolták, hogy annyi esélye van arra, hogy legyőzze Max Baert, mint hógolyónak a pokol tűzében. Baer fiatalabb, nagyobb és jobb volt, mint ő. Úgy gondolták, hogy max. 3 menetig húzza. Senki nem várt tőle túl sokat. Braddock azonban felkészült, gondolhatta, hogy ez az utolsó esélye, úgyhogy mindent bele adott. „Ez az én nagy pillanatom, nem hagyom, hogy elvegyék tőlem”, mondta Jimmy a mérkőzés előtt. Braddock aláírta a szerződést. Habár az emberek nagyon szerették őt, és nagyon örültek volna, hogy Griffin, Lewis és Lasky után újra nyer, azért mégis azt gondolták, hogy Max Baer túl nagy ellenfél neki. Féltek, hogy ott fog meghalni a ringben. Kiütik, kitörlik őt örökre a boksz világából. De Braddock nem foglalkozott ezzel, nem törődött azzal, hogy Max Baer megeszi őt ebédre. Baer nagyon komolyan próbálta őt lebeszélni a mérkőzésről, azt mondta, ne álljon ki ellene. Max nagyon is tisztában volt a képességeivel. „Üdvözlök mindenkit, remek formában vagyok. Tudom, és remélem, hogy győzni fogok ma este. Sok szerencsét kívánok Jimmynek. Akárki is győz ma este, remélem barátok maradunk”, nyilatkozta Baer a küzdelem estéjén.
Braddock történetét felkapta az éhes média. Érzelmesen tálalták egy ember történetét, aki visszatért a semmiből, hogy megküzdjön a nehézsúlyú bajnoki címért. Jimmy Braddock kezdett népszerűvé válni a generációjában. Mindenki saját magát látta benne. Azok az emberek, akik túlélték a gazdasági válságot és túl jutottak a nehézségeken, azok bátrak és erősek voltak, és megverték az ellenséget a második világháborúban. Amerika egyik legjobb generációjának a tagja volt Braddock. A 30-as évek iszonyú időszak volt Amerika és a világ számára, depressziós korszak, ekkor volt a nagy gazdasági válság is, amely mindenki vállát ugyanolyan hatalmas súllyal nyomta. Mentálisan csak úgy, mint fizikailag. Minden harmadik amerikai élelemért állt sorba. Az almát az utcasarkon árulták, üres hassal néztek a remény elé. Szükségük volt valakire, egy hősre. Braddock olyasmit tett a Lasky elleni harc után, amely megmutatta, hogy ki is ő valójában, és hogy honnan jött. Fogta a tömött pénztárcáját, elment és a mérkőzésért kapott fizetéséből visszafizette az államnak azt a pénzt, amelyet a nyomor éveiben kapott. Ezek után vált ő különösen népszerűvé, mivel az emberek különösen sokat szenvedtek akkoriban és szükségük volt a pénzre. Sokan szégyenletesnek tartották a segélyt, pedig láthatták, hogy nem olyan szörnyű dolog ez. Úgy érezték, el lehet fogadni a kormány segítségét, hisz itt van Jimmy Braddock is. Ha ő elfogadta, te is megteheted. A gazdasági válság idején mindenkiben ez tartotta a reményt. Kimászni a nyomorból és talpra állni, ahogy Jimmy Braddock is tette. Braddock akarta a Baer elleni meccset. Jobb életet akart a családja számára, ezért 1935. június 13-án megküzdött Max Baerrel a nehézsúlyú bajnoki címért. „Az írek sok éve várnak arra, hogy újra legyen egy nehézsúlyú bajnokuk. Mindent elkövetek majd ezért, ha június 13-án végre találkozok Max Baerrel”, mondta Braddock.
1935. június 13., New York, Long Island City, …: 15 menet a nehézsúlyú világbajnoki címéért. Köszöntsék a nehézsúly Kaliforniai világbajnokát, Max Baeeeert. Ellenfele az az ember, aki a ring történetének legnagyobb visszatérője volt tavaly, James J. Braddock, Jersey Cityből. Hangos ovációval fogadta a közönség, főleg Braddock bemutatását. A gong megszólalt. Braddock állta a sarat és az első hat menet többsége az övé volt. Braddock szerencsés taktikát választott ellene. Ahelyett, hogy az óramutatóval ellentétes irányba lépett volna el, ő jobbról balra mozdult és ellépett Baer veszélyes jobbkeze elől. Baer megtudta ütni, de hatástalanította a jobbkeze erejét, amivel Baer kiütötte Schmelinget is. Baer játszott vele, szórakozott, próbálta belekergetni egy ütésbe. Közben Braddock védekezett. Ütött, majd arréb lépett. Voltak percek, amikor Baert nagyon idegesítette Jimmy. Rátaposott a lábára, fonákot ütött, neki ütötte a kötélnek. Baer minden apró trükköt megpróbált, hogy kibillentse Jimmyt a játékból. Volt egy pillanat a mérkőzésen, amikor Baer bevitt egy szabálytalan ütést Braddock arcára, és Jimmy ahelyett, hogy odafordult volna a bíróhoz, egyszerűen megfogta Baert és behúzott neki egyet. Baer hat menetes előadása után a helyzet változott, a tömeg a régi kedvenc Braddock nevét kezdte el skandálni. A szurkolók el kezdtek kiabálni, mert úgy érezték, Baernek ennél többet kellene mutatnia. Aztán megtörtént. Baer keze veszélyes ütésre lendült, Braddock belegyalogolt az ütésbe. Braddock térde megroggyant, ez az egyetlen ütés majdnem földre küldte Braddockot. Mindegy mennyire próbálta, Baer képtelen volt kiütni, pedig testütésekkel is sorozta. Volt még egy dolog, ami kiborította Max Baert. Mikor nézzük a filmet, láthatjuk, hogy folyamatosan sorozza Braddock testét, próbálja kiütni, de Braddock ellenáll. Ez nagyon csüggesztően tud hatni egy ökölvívóra. A nagyobb öklözőnek össze kellett szednie magát, hogy egy nagy ütéssel kibillentse Braddockot az egyensúlyából. Jimmy hősiesen állta és ez meghozta számára a túlélést.
A nyolcadikban, mikor Braddock jobb ökle megbillentette Baert, az úgy tett, szórakozásból, mint ha megroggyant volna. A közönséget szórakoztatta ezzel, újra csak játéknak tekintette a küzdelmet. Baer mikor előre tört, megsorozta a testét, de Braddock állva maradt. A kitartása és a családja állva tartotta. Volt még egy meglepő dolog a küzdelemben. Az, hogy itt Braddock bal keze dominált. Mindenki azt várta, hogy a jobb kezével fog hatalmasakat ütni, ahogy tette azt karrierje elején is. Eddig igazából nem is tudatosult az emberekben, hogy időközben Braddock igazi profi lett. 80 profi mérkőzése volt, megtanulta hogyan használja a bal kezét. És Baer Tommy Loughran-i meccséből azt is tudta, hogy csak úgy lehet legyőzni Max Baert, ha távol tartja magától. Ha távolról ütögeti, idegesíti. Braddock állta az ütéseket, sőt visszavágni is képes volt a sorozatos testütésekre. A tömeg őrjöngött, amikor az utolsó, a 15. menet a mérkőzés végéhez közeledett. Baer komollyá vált, összeszedte magát, megpróbálta elsöpörni. Mindegy volt, hogy Braddock győz, vagy veszít, Amerika szívét már megnyerte. Nem csak jól küzdött, de életben is maradt. Majd jött az eredmény hírdetés. „A győztes, és a nehézsúly új világbajnoka…” Ekkor már óriási öröm volt Braddock sarkában és Jimmy átszaladt az ellenfél sarkába, ahol megölelte Baert. Braddock győzött, 15 menetből 9-et egyhangú szavazással ő nyert meg. A meccs után mindkettőjüket meginterjúvolták még a ringben. Max Baer csak ennyit mondott a riportereknek: „Örülök Jimmynek…” Braddock azt mondta: „Ötszáz módja van, hogy megüssünk egy adott harcost. Nekem négyszázkilencvenkilenc módszerem volt Max Baer ellen.”
Ez azt jelentette, hogy Braddock agyában mindig ott volt, hogy hogyan fogja megütni Baert. Braddock nem csak, hogy állta a ringben lévő feszültséget, de még fokozta is a válaszaival. A boksz az élet metaforája, jobban, mint bármely más sport, és pont ezért jelent olyan sokat Braddock, Baer felett aratott győzelme. A bokszban szó szerint leütnek és padlót fogsz, mégis folytatnod kell az ütések és az ökölcsapások ellenére is. Braddock azt testesítette meg, amin egy egész ország átment, ezért volt olyan felemelő egy egész nemzet számára. Egy ilyen „aprócska dolog”, mint egy boksz meccs, az emberek túlélésért való küzdelmét szimbolizálta. Úgy érezték, ha keményen dolgozok, az agyadat is odateszed és még egy kis szerencse is melléd áll, akkor túlélhető a gazdasági válság. Ezzel Jimmy Braddock lett a nehézsúlyú világbajnok. Joe Gould visszavezette őt a ringbe, és most a bajnokságba is. Ezt most a hónuk alá csapták és elmentek aludni. De egy színesbőrű kegyetlen újonc már várt rá, Joe Louis a „Barna bombázó”. A szóbeszéd szerint Louis a meccs után ezt mondta: „Senki ne mondja nekem, hogy ők ketten a világ legjobb öklözői.” Ekkoriban ez a fiatal fekete férfi óriási nevet szerzett magának, és úgy ment át az ellenfelein, mint kés a vajon.
1936 tavaszán már ez a fiatalember volt Jimmy Braddock elsőszámú kihívója. Ez a fiatal tehetség Joe Louis. Louis Detroitból indult, onnan ment Chicagoba, a Közép-Nyugat nagy tehetsége volt. Igazi legenda, aki hatalmas elvárásokkal jött New Yorkba. Egész Amerika alig várta, hogy bokszolni láthassa. A nehézsúlyról alkotott kép hamar megváltozott Joe Louis miatt. De a Braddock elleni harcának képe egycsapásra köddé vált, amikor egy német bokszoló, Max Schmeling a 12. menetben kiütötte Louist. Az új tehetséget Max Schmeling ökle péppé verte. Ezért aztán a New York Állami Sportbizottság úgy döntött, hogy Schmeling az első számú kihívó, a korábbi nehézsúlyú bajnok az, aki megküzdhet Braddockkal a koronáért. Max Schmeling lépett fel trónkövetelőként az első számú kihívó szerepében azzal, hogy mindenki meglepetésére kiütötte Joe Louist. De Schmeling német volt és féltek attól, hogy ha Schmeling megszerzi a világbajnoki övet Braddocktól, akkor a nácik Németországban tartják a címet, és propaganda eszközként használják majd. Pedig a kitűnő német soha nem volt náci. Braddocktól elvárták, hogy megvédje a címét Max Schmeling ellen. Meg is kötötték a szerződést a Madison Square Gardennel 1936 szeptemberére a Braddock VS Schmeling összecsapásra. Braddock azonban edzés közben kéz sérülést szenvedett, a meccset pedig tavaszra halasztották. Azonban Mike Jacobs a korszak nagy rendezője, kihasználta a politikai helyzetet, a nácizmus előretörését Németországban és azt a tényt, hogy Hitlerék Schmeling Louis feletti győzelmét is a fajelmélet szolgálatába állították. Braddock ellen mind Schmeling, mind Louis esélyesnek látszott. Jacobs egyrészt nem akarta, hogy a német Európába vigye a bajnokságot, másrészt szerződése volt Joe Louisszal, hogy a mérkőzéseit ő rendezi. Mindenképpen érdeke volt, hogy Braddock ne Schmeling, hanem Joe Louis ellen védje meg a címét. Felvette a kapcsolatot Braddock menedzserével (aki szintén nem lelkesedett a németekért) és felajánlotta neki a bevétel 50%-án felül azt, hogy Louis győzelme esetén megkapják az általa rendezett nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésekből származó bevételek 10%-át. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. Csakhogy megértsük milyen pénzekről is van itt szó. Braddock nagyjából 30.000 dollárt keresett a Max Baer elleni meccsen. Ez mai viszonyok között néhány milliónak felelne meg. Tehát a Louis elleni küzdelem után élete végéig nyugodtan élhetett, nem kellett aggódnia. A szerződés létrejött. Schmeling így hiába készült fel a mérkőzésre és hiába jelent meg a mérlegelésen New York Állam Szövetségének hivatalos helyiségében 1937. június 3-án, pedig a jegyeket is árulták a mérkőzésre, de Braddock ekkoriban Chicagoban már a Louis elleni mérkőzésre készült.
A Szövetség a szerződés megszegéséért ötezer dollárra bírságolta Jimmyt, a német pedig dühösen haza utazott. Majd bejelentették, hogy 1937 júliusában Jimmy Braddock megvédi a címét Joe Louis ellen. Braddock esélytelenként nézett szembe Louisszal a ringben, csak kevesen hitték, hogy ő nyer majd. Joe Louis forradalmasította azt a képet, ahogy a nehézsúlyú harcosokra tekintettek. Gyorsasága és az ereje a képzeletet is felülmúlta, Supermannek tekintették. Ezt a ringben bizonyította, mikor könnyedén kiütötte az előző években Primo Carnerat, Jack Sharkeyt és Max Baert is. Mike Jacobs aggódott amiatt, hogy esetleg Louis súlyos sérülést okozhat Braddocknak, ezért szerződtetett egy orvost, aki az arénán kívül várakozott. Braddock egy olyasvalakivel állt szembe, aki egyike volt a legpusztítóbb ütőerejű harcosoknak. Valaki, aki egyetlen jó ütésével nem csak kórházba jutathatta őt, hanem tönkre is tehette. Ezzel az emberrel állt szemben Braddock makacssága. Neki ez a meccs jelentette a karrierje végét. Braddock egyetlen előnye a tapasztalata volt, a szurkolók pedig abban bíztak, hogy Louis talán ledermed majd élete első bajnoki mérkőzésén. Braddock meg akarta nyerni ezt a küzdelmet, még akkor is, ha egyértelmű volt, hogy nem lesz könnyű megütnie Joe Louist. Arra gondolt, hogy legjobb lesz, ha mihamarabb állon vágja. Braddock az első menet legelején bevitt egy jobbkezest Louisnak, majd ösztönösen nekiesett. Az első menetben úgy tűnt, hogy Braddock rajongói nem hiába szurkolnak. Joe Louis az első menetben csak tapogatózott, mint egy matador a bikával, és figyelte, hogy mi a reakció. Hibát követett el, hogy felpiszkálta Braddockot, akiben volt még annyi tudás és tartalék, hogy elhúzta előtte a mézesmadzagot. Braddock az első menetben, verekedés közben bevitt egy jobbfelütést, amivel leküldte Louist, de az azonnal felállt és magához tért. Louis elveszítette az első menetet, a másodikat és a harmadikat is. De a negyedik menetben elkezdett felülkerekedni, abszolút ő dominált. Ettől kezdve a hatodik menetig, amikor csak megütötte Braddockot a tömeg kiabált a bírónak, hogy állítsa le a meccset. Amikor Braddock visszatért a sarokba, Joe Gould a menedzsere azt mondta neki: - Ennyi Jimmy, elég volt, leállítom a meccset. Mire Braddock: - Ha megteszed, soha többé nem beszélek veled, amíg élek. Én vagyok a bajnok, ha már elveszítem a címet, akkor a ringben veszítsem el!
Louis végül a 8.-ban bevitt neki egy jobbegyenest, amivel padlóra küldte. Braddockra ekkor számoltak először, és ekkor volt először a padlón. És ott is maradt. Braddock szájánál valamint a szeme alatt és fölött csúnyán felszakadt a bőr, 23 öltéssel varrták össze. Louis a fogvédőn keresztül kiverte Braddock fogát is. Amikor Braddock földre került, a teste kissé megpihent. A fájdalom és a zsibbadás szétáradt a testében. Aznap senki nem tudta volna megálltani Joe Louist, de Braddock legalább megpróbálta. Jimmy Braddock, mint büszke bajnok, nem akarta vereséggel befejezni a karrierjét.
Győztesként akart kiszállni. Újabb meccset írt alá az egyik legjobb kihívó, a brit Tommy Farr-al, aki néhány hónappal korábban pontozással maradt alul a világbajnok Joe Louis ellen. 1938 januárjában Jim Braddock még egyszer ringbe szállt, mielőtt bejelentette volna a visszavonulást. Ha már a visszavonulás mellett döntött, akkor egy könnyű ellenfelet kellett volna választania, de nem ezt tette. Ő Farrt választotta. Tommy Farr kemény harcos volt, Schmeling után mindjárt a 2. számú kihívó, szóval Braddock nem számíthatott könnyű meccsre. Kemény küzdelem volt, a 10. menet után Jimmy Braddock kezét emelték a magasba. Újra győzött. Miután a 10. menetben kiütötte Tommy Farrt, bejelentette a visszavonulását. „Ez volt a búcsúm az aktív boksztól Ez a sport semmivel nem tartozik nekem, de én mindent neki köszönhetek. A rengeteg barátot és, hogy nevet szereztem a családomnak”, nyilatkozta a meccs után.
Végül Louis 12 évig tartotta a koronát, így 150.000 dollárt kapott a Joe Louis éra alatt. Amerika II. világháború hadba lépésekor az első bokszolók között csatlakozott a seregbe, hogy legyőzzék az ellenséget. Később eladta a Hadsereg felesleges felszerelését a Mérnökök Egyesületének. Büszke és bolondos nagyapa volt, aki 1974. november 29-én, 68 éves korában halt meg. A felesége Mae mellé temették. Nézzék meg ezt az embert, hogy ki ő, honnan jött és mit vitt véghez. Hölgyeim és Uraim, ez egy igaz hamupipőke történet, ő volt James J. Braddock a remény bajnoka.
2020. március 29. - Leibinger Gábor
