A félnehézsúlyú világbajnok Jack Delaney

A század elejei nagy könnyűsúlyú világbajnok Benny Leonard és még sokan mások azt állították, hogy a legkitűnőbb félnehézsúlyú bajnok, akit valaha láttak, a kanadai születésű mester, a Connecticutbeli Bridgeportból, az úgynevezett „Derüs tekintetű” Jack Delaney. Valószínűleg számos fiatalabb szurkoló a neve hallatán megkérdezi, „Kicsoda?” Bár a nagyobb tudású szurkolók között biztosan lesznek olyanok, akik a fejüket rázva kijelentik, hogy Benny király dicsérete egy kissé túlzó. Delaney izgalmas, igen eredményes volt a ringben, kimagaslóan ütött mindkét kezével. De nagyobb Tunneynél, Langfordnál, O’Briennél, Loughrannél, Connál, Mooreál, Charlesnál, Fosternél, Spinksnél vagy Jonesnál? Nos, had emlékeztesselek, hogy Benny Leonard azt mondja: „akit valaha látott”. A „Gettó Varázsló” 1947-ben eltávozott az élők sorából, így ő már nem követhette végig Moore vagy Charles teljes pályafutását, Fostert, Spinkst vagy Jonest pedig biztosan nem is láthatta.

Jack Delaney is egy olyan korszakban volt bajnok, amikor a bunyósok nagyon sűrűn és mindenki ellen mérkőztek, sok esetben náluknál „jóval” nehezebb súlyúakkal is, ami igencsak megerőltető lehetett a számukra. A súlycsoport kevésbé volt elismerve, egyszerűen egy kissé elszürkültek a tekintélyes közép és a nehézsúlyú bajnokok között. Mikor Delaney megszerezte a félnehézsúlyú bajnokságot Paul Berlenbachtól 1926-ban, hamar lemondott róla, és Fitzsimmonshoz, O’Brienhez, Dillonhoz és még sokan másokhoz hasonlóan, felment a nagyfiúkra vadászni. Javarészt a nehézsúlyúak ellen elért mérsékelt sikerei maradt meg a memóriákban. Karrierjének utolsó éveiben a kézsérülése akadályozta, hogy keményen eddzen, így Dealaney pontozással veszített Jim Maloney, Johnny Risko és Tom Heenay ellen, és egy menetben kiütötte a későbbi nehézsúlyú világbajnok Jack Sharkey. A természetes súlyában azonban számos férfi vereséget szenvedett az ökleitől. A listáján sok nagyhírű nevet találunk, mint pl.: Paul Berlenbach (háromszor), Lou Bogash, Augie Ratner, Jamaica Kid (kétszer), Tommy Loughran, Tiger Flowers (kétszer), Mike McTigue vagy Maxie Rosenbloom. Benny Leonard mondta Jackről, hogy „Delaney megértette az önvédelem művészetét”.

Nat Fleischer a régmúltban a szakértők doyenje is dícsérte Delaneyt. Kivételesen ügyes boxer, gyors jab-el, mondta róla. Egy precíz és majdnem klasszikus boxerré képezte magát, olyan jó védekezéssel, hogy a sötét haja csak ritkán kócolódott össze. Gyakran nevezték Bridgeport Adoniszának, vagy még ismertebb nevén, „Bright Eyes”. Akik sohasem látták őt, egy gyors lábú vívó volt, aki nagy részben a bal kezét használta, közelről pedig lefogta az ellenfelét. Először feltérképezte az ellenfél mozgását, utána pontos ellenütéseivel visszatámadott. Gyors és kegyetlen gyilkos volt, amikor lehetőség kínálkozott. Az állkapcsára mért egyetlen mennydörgő jobbossal kiütötte Tiger Flowerst.

Jack francia-kanadai származású volt, 1900. március 18-án született a kanadai Saint Francois-du-Lacban. Eredeti neve Ovila Chapdelaine. A neve hosszú és nehéz volt kimondani, ezért úgy döntött, hogy megváltoztatja és lett belőle Jack Delaney. 1919 októberében, három hónappal a Jack Dempsey korszak megindulása után debütált középsúlyban. Delaney középsúlyban indult és gyorsan megalapozta hírnevét, mint ügyes bokszoló és ártalmas ütő. Kezdetben az óvatosság nyilvánvaló volt Jack munkájában, de később tudta keverni a bokszolói ügyességét a büntetéssel, amit bizonyított hat évvel később Flowers drámai megsemmisítésével. Látható volt, hogy kevés hiányzik az ő lenyűgöző fegyvertárából. Számos feltörekvő élénk versenyt folytatott az ő korában, Jack is találkozott néhányukkal a csúcsra vezető úton. Kipontozta Tommy Robson 1921-ben, de aztán jobbnak bizonyult Lou Bogashnál egy 15 menetes mérkőzésen a New England-i középsúlyú bajnoki címért 1922-ben. Következő mérkőzésén az első menetben kiütéssel veszített Augie Ratner ellen, majd néhány hónappal később, miután ötször a padlóra került, a segédei bedobták a törölközőt a 3. menetben Young Fisher ellen. Delaney tanult a hibáiból az elveszített mérkőzésein, egy évvel később 1923-ban pontozással visszavágott Ratnernek.

Még abban az évben megkezdte a félnehézsúlyúak elleni hadjáratát, 1924-ben 10 menetben kibokszolta a kor egyik bokszmesterét a ragyogó Tommy Loughrant, majd 14 ezer néző előtt elkábította a New Yorki ütőembert, Paul Berlenbachot a negyedik menetben. A klasszikus boxer versus kegyetlen ütő összecsapásán háromszor került padlóra Berlenbach, aki nem véletlenül kapta a megfélemlítő „Astoria gyilkosa” becenevet. Jack nagy név lett ezután a két ragyogó győzelem után. Jack „kivár és figyel” taktikája remekül működött az agresszív Berlenbach ellen. Aztán jött egy másik fiatal tehetség, akivel kétszer is megmérkőzött Delaney és egyszer sem tudta legyőzni. Ez az ember Jimmy Slattery volt Buffaloból, az egyik leg tehetségesebb azokból az időkből. Ha valaki elherdálta a benne lévő potenciált, akkor az Jimmy volt. A tehetségét jól jelzi, hogy annak ellenére is el tudta nyerni a világbajnokságot, hogy hiányzott belőle a fegyelem és a kitartás, ami az igazán nagy bajnokok ismérve. Amikor szembe került Delaneyvel, Slattery egy szívós, 19 éves zseni volt, aki lábujjhegyen táncolt, gyors, pontos, tévedhetetlen ütéseket lőtt ki, mellette jól védekezett és ezáltal gyakorlatilag lehetetlen csapdába csalta Delaneyt. Ezen a találkozón, ami Slattery kora miatt legfeljebb 6 menetre volt tervezve, minden idők egyik legokosabb bokszolójának nézett ki a Buffaloi. Delaney pedig az egyik leg megfontoltabb. Neki időre volt szüksége, hogy belője a végső ökölcsapást. Slattery soha nem adott neki egy álló célt, gyorsan arrébb állt, balett táncos módjára lábujjhegyen táncolt, miközben karjait az oldalánál lógatta. Delaney nem találta, ilyen ellenféllel még sosem találkozott. Slattery lábsebessége volt a különbség. Delaney számára túl rövid volt az idő, ha 6-nál több menetre tervezik, talán győzhetett volna, találgatták a nézők. Ez a kudarc csökkentette Delaney presztizsét. Amikor visszatért a Gardenbe, hogy szembenézzen diakónus Tiger Flowersszel, ő volt az esélytelenebb. Ha Slattery stílusa megoldhatatlan volt Delaney számára, viszont Flowersé egy nyitott könyv volt. Flowers erős volt és agresszív, a kinézete rémisztő és az arca megfélemlítő. Egy nagy győzelmi szérián volt túl, nem hivatalosan állítólag több mint 40 mérkőzésen nem talált legyőzőre, mikor 1925. január 16-án ringbe lépett a Gardenben Delaney ellen. Alig egy hónappal korábban, Tiger mindössze három menet alatt a jobbosával lerombolta a volt középsúlyú világbajnok Johnny Wilsont. A Delaney elleni meccse előtt, még januárban kiütötte Joe Lohmant, Billy Brittont és Dan O’Dowd-t. összesen 13 menet alatt. Hype Igoe és George D. Underwood úgy írtak róla, hogy Flowers a „legyőzhetetlen”.

A mérkőzésen Delaney tündökölt és megmutatta a kétkedő szurkolóinak, hogy mire képes. A második menetből negyvenhárom másodperc telt el, amikor kiütötte Flowerst az állkapcsára talált egyetlen jobbkezessel. Jack kitalálta és véghez vitte a győzelmet a tőle szokásos, aprólékos módon. Az első körben felmérte Tiger stílusát és erősségeit. Ez nem volt könnyű, mivel Flowers váltogatta az alapállását a hagyományos és a balkezes között, de Jack hamarosan megtalálta az utat Flowers állához egy kemény, káros hatású jobbfelütéssel. Mikor Flowers rátámadt a második menetben, Jack egyenesen ráirányította a veszélyesebb kezére. Jack lefogta, és közben ügyesen elfordította a fejét Tiger veszélyes felütései elől. A bíró szétválasztotta őket. Tiger egy balkezest ütött arcra, Jack alacsonyan tartotta a fejét, hogy kitérjen az ütés elől, aztán keresztbe verte egy rettenetes jobbossal állra. Flowers nagy puffanással lement és teljesen zavarodott volt, ahogy a hátára gördült. Az ütés hatására a teste remegett, de tett egy bátor kísérletet, hogy a kiszámolás előtt felemelkedjen, de nem sikerült neki. Delaney segített neki talpra állni. Flowers hamarosan visszanyerte az egyensúlyát, Delaney pedig vigasztalóan megsimogatta a vállát. Jack bemutatta az igazi tehetségét, na és a rejtett bátorságát. A küzdelemre törött bordával ment, ami egy korábbi mérkőzésről maradt fenn. Delaney súlya a Flowers elleni mérkőzésen 163 font volt, míg Tiger 166. Flowers egy naturális középsúlyú volt, aki a nagy Harry Grebet fosztotta meg a világbajnoki trónjától egy évvel később. Jack súlya ritkán volt 180 font vagy annál valamivel több, az is csak a pályafutása vége felé a nehézsúlyú kirándulása idején. Delaney a Flowers elleni győzelme után veszített egy kicsit a lendületéből. Allentown Joe Ganst pontozással legyőzte, de utána megint csak 6 menetben, újra alulmaradt korábbi nemesisével, Jimmy Slatteryvel szemben. Utána ismételten kiütötte Tiger Flowerst, ezúttal a negyedik menetben. Még ugyanabban az évben döntetlenre mérkőzött Tommy Loughran ellen. A mérkőzés végén Delaneyt hírdették ki győztesnek, de aztán egy óra múlva döntetlenre változtatták az eredményt. Még a Flowers elleni győzelmére a kor híres promotere Tex Rickard megígért Delaneynek egy visszavágó mérkőzést Paul Berlenbachal, aki, közben előbb megszerezte Mike McTigue félnehézsúlyú koronáját a Yankee stadionban.

Delaney megkapta az esélyt, hogy 1925 decemberében megszerezhesse Berlenbach koronáját, azonban a lehetőség kimaradt, mivel Berlenbach hatalmas bátorságról és rugalmasságról tett tanúbizonyságot, amivel 15 menet után végül megnyerte a mérkőzést. Delaney került előnybe, leterítette a negyedikben és csúnyán megsebezte a hatodik és hetedik körben, de Paul nagyszerűen átvészelte a nehéz pillanatokat és a fáradó Delaneyt végül pontozással legyőzte egy izgalmas ütközetben. Jack azonban elérte élete formáját, ugyanis az elkövetkezendő 7 hónapban, egymásután 11 győzelmet ért el, ami során a negyedik menetben kiütötte Mike McTigue-t és pontozással legyőzte Maxie Rosenbloomot. 1926 júliusában a Brooklyni Ebbetts Fieldben harmadszor nézhetett szembe Paul Berlenbachal. A mérkőzést 24 órával későbbre kellett halasztani. Delaney 166 font, míg ellenfele 174 és negyed font súlyú volt a mérlegelésen, a küzdelem idejére Paul súlya felment 181-re, míg Jacké csak 169-re. A 45.000-es tömeg izgatottan várta, hogy vajon most sikerül-e Delaneynek megszereznie a koronát. Berlenbach óriási formában volt, egy büszke bajnok, aki elhatározta, hogy marad a trónján. Hatalmas erővel csapott oda többször is a küzdelem első 10 menetében, és úgy tűnt, hogy a szívós Delaneyn a fáradtság jele mutatkoznak a folyamatos büntetés hatásaként. Aztán Jack új tartalékokat ásott elő és úgy meghajtotta az utolsó öt menetet, hogy Paul már a túlélésért küzdött. Jack elindított egy kétöklű támadást, ami Berlenbachot teljesen váratlanul érte. Delaney bár mindent megtett, de ez alkalommal most nem tudta padlóra küldeni Berlenbachot, mint a korábbi meccseiken. Miután visszatért az öltözőbe, fedezte fel, hogy a bal hüvelykujja eltört. Jobbfelütések és erős horgok voltak a fegyverei, amik elkezdték megzavarni Berlenbachot, aki egyre törékenyebbnek és bizonytalanabbnak nézett ki a 11. menetben. Ez a menet jelentős fordulópontja volt a mérkőzésnek, megtalálta védjegyét egy hatalmas jobbfelütés formájában, és úgy tűnt, hogy ez kiszívja Paul erejét. Jack érezte, hogy megfordult a mérkőzés és ez hirtelen új életet és lelkesedést adott neki. De Paul egy rendkívül bátor bajnok, hatalmas harci szellemmel túlélte a vihart. Berlenbach bal szeménél lévő repedésből vér szivárgott az utolsó négy menetben, ami zavarhatta is a látásban. A tizenötödik és egyben utolsó menetben Berlenbachnak szüksége volt a szívére és minden ravaszságára a túléléshez. Jack a baljaival szitává lőtte a fejét, és a rettenetes jobbos testütéseitől megtántorodott Berlenbach. Aztán egy rövid jobbkezes az állra és Paul majdnem lement. A két bátor bajnok keményen ütötte egymást, amikor megszólalt a gong. Aztán a meghatalmazott James A. Farley bejelentette a döntést, egyhangúan az új bajnok, Jack Delaney, amire a tömeg hatalmas ovációban tört ki. Jack Delaney egyszer még megvédte a félnehézsúlyú címét, amikor a harmadik menetben egy jobbfelütéssel kiütötte Jamaica Kidet, utána a nehézsúlyúakkal való összecsapásokat kereste. Az író Grantland Rice írta róla, hogy: „Ha Jack Delaney Paul Berlenbach állóképességével, robosztus erejével és az ő legjobb súlyával rendelkezne, akkor ő lehetne a következő nehézsúlyú világbajnok. Itt van Jack Delaney, szinte mindennel rendelkezik – egy nagy bokszoló, kemény ütő, gyors, nyugodt és ravasz taktikus, azonban a karrierje legfontosabb meccsein, tökéletes állapotában az ő súlya csak 166 font.” Azt beszélték, hogy Jacket összehozzák a nehézsúlyú Harry Willsszel. Végül vele sosem mérkőzött, azonban más nehézsúlyúakkal igen. 1926 végén 2 menetben kiütötte a nálánál 11 kilóval súlyosabb nehézsúlyú Bud Gormant, de 1927 elején pontozással alulmaradt a 14 kilóval nehezebb Jim Maloney ellen. Fél évvel később a spanyol Paulino Uzcudunt diszkvalifikálták ellene a 7. menetben, rá egy hónapra pedig Johnny Risko kipontozta. 1927 végén Tex Rickard egy selejtező keretében ellenfelet kersett a nehézsúlyú világbajnok Gene Tunneynak. Első körben 1927 októberében Jack Delaneyt összehozta a jónevű Jack Renaultal. A nehézsúlyú Renault 9 kilóval volt nehezebb a 78 kilós Delaneynél. Jack padlóra került a második menetben, de cserébe eltörte az ellenfele orrát a negyedikben. Renault megdolgozta Jack testét, de végül nem tudta kiharcolni 10 menet után a győzelmet Delaneyvel szemben. Jack ezután a 6. menetben TKO-val legyőzte régi ellenfelét, Berlenbachot, majd a következő két hónapban, zsinórban kiütött három nehézsúlyút is.

1928-ban pl. 82 kilósan kiütötte az erős középszerű nehézsúlyú Sully Montgomeryt (98 kg) vagy Leo Gatest (96 kg). 1928 március elsején azonban vereséget szenvedett 15 menetben a 9 kilóval súlyosabb Tom Heeney ellen, így utóbbi mérkőzhetett végül Gene Tunney ellen a nehézsúlyú világbajnoki címért. Főleg, hogy április 30-án Delaney az első menetben kiütéssel veszített a későbbi nehézsúlyú bajnok Jack Sharkey ellen is. Utána visszavonult, majd 1932-ben, néhány győzelem erejéig visszatért, de még ugyanabban az évben végleg szögre akasztotta a kesztyűket. Bokszpályafutása után egy New Yorki bárt vezetett, valamint számos üzletben volt érdekelt, majd 48 évesen elvitte a rák.




Ring rekordja 73 győzelem (43 KO), 11 vereség és 2 döntetlen. 86 mérkőzése alatt, mindössze 3 kiütéses vereséget szenvedett el. 1996-ban beválasztották a Nemzetközi Halhatatlanok Csarnokába.