A Billy Soose sztori

Ki volt Billy Soose? Gyanítom, hogy még a legtudatosabb bokszszurkolók sem sokan tudnának válaszolni a kérdésre: Ki az a Billy Soose?

Billy Soose 1939 és 1941 között a világ egyik legjobb középsúlyú bokszolója volt, akinek a kiemelkedő ring tudása a Hall of Fame harcos, korabeli Tony Zale-hez is hasonlítható. Egy főiskolás, művelt, ügyes bokszoló, aki jobban szerette az ellenfeleit kibokszolni, ahelyett, hogy belebonyolódjon a verekedésekbe. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudott odaállni, de Soose művész volt a ringben, a bal jabje az ecsete volt a vásznon, ami pontossága elől az ellenfelek nem nagyon menekülhettek el. Soose-t az is egyedivé tette, hogy kézsérülése arra kényszerítette, hogy „tudományos” megközelítést alkalmazzon egy olyan sportban, amelyet gyakran brutalitás jellemez. Soose ugyanolyan kemény volt, mint kora bármely harcosa, de legtöbbször a küzdelmeit gyorsasággal, sebességgel és a 184 centis magasságát kihasználva nyerte meg.

De Soose egyedisége a ringen kívülre is kiterjedt. Soose kapcsolata a menedzserével, Paul Moss-szal az egyik legszokatlanabb bokszoló-menedzser kapcsolat volt. Moss Nyugat-Pennsylvaniában fedezte fel Soose-t, és elvitte a nyugati partra, ahol Soose megkezdte a profi karrierjét. Még akkoriban is gyakran a menedzser-ökölvívó kapcsolat olyan volt, hogy a menedzser vagy promóter meggazdagodott a bokszoló verejtékéből és fájdalmából. Moss esetében a kapcsolat egyenrangú felek kapcsolatává fejlődött. Soose a ringben elnyelte a büntetést, de Moss biztosította Billy Soose pénzügyi túlélését a későbbi éveire, a ringen kívül.

A második világháború megszakította Soose karrierjét. 1942-ben Soose megkezdte a félnehézsúlyú bajnokságra való törekvését, miután rövid ideig uralkodott a középsúlyú trónon. Hazája hívta, és Soose sok más nagynevű bokszolóhoz hasonlóan, önként jelentkezett a haditengerészethez fegyveres szolgálatra. A háború után Soose pénzügyi sikerei olyan lehetőségeket biztosítottak számára, hogy nem kellett gondolkodnia egy olyan helyzetben, amelynek a legtöbb bokszoló elcsábul. Már nem kellett a túlélésért küzdenie, és amikor 100.000 dollárt, egy akkor nagyon jelentős összeget ajánlottak egy meccsért, Soose habozás nélkül visszautasította. Boksz karrierje fiatalon, 26 évesen véget ért, majd sikeres üzletemberré vált, … Hölgyeim és uraim, ismerjék meg a Hall of Famer, és nem mellékesen magyar gyökerekkel rendelkező középsúlyú világbajnok, Billy Soose történetét:

William Stephen Soose 1915. augusztus 2-án született a Pennsylvaniai Farrellben, John Soose magyar bevándorló és a natív pittsburghi felesége, Mary Koran gyermekeként. A pár két éve volt házas, mielőtt bátyja Jack megszületett, nővére Marie pedig alig egy évvel később követte. (Marie Soose-t sok közeli barátja Maryként ismerte, legidősebb lányát is Marienek hívták.) Billy Soose két évvel később született. Rá egy éven belül Mary Soose özvegy lett, mivel John Soose belehalt a tuberkolózisba, ami akkoriban egyáltalán nem volt ritka. Halálával Mary egyedül kényszerült nevelni a három kisgyermeket. Billy Soose még nem volt két éves sem, így soha nem emlékezhetett vérszerinti apjára. John Soose számára az amerikai út egy jobb életút keresése volt, amelyet nem élhetett meg. Sok bevándorló esetében gyakran a gyerekeknek sikerül a szüleik álmát megvalósítani. John egy jobb életformát keresve érkezett az Egyesült Államokba, de John fiai találták meg az amerikai álmot.

Mary 1917 nyarán egy magyar piknik táncon ismerte meg Albert Sebastiant, majd egy évvel később összeházasodtak. Albert 1884-ben született az Osztrák-Magyar Monarchiában és büszkén szolgált a hadseregben. De aztán mint annyian, ő is 1913-ban, 19 évesen Budapestre ment, hogy onnan indulva, Ellis Islanden keresztül megérkezzen nagybátyjához Amerikába. Akkoriban a magyar bevándorlók többsége Északnyugat Virginia, Ohio és Nyugat-Pennsylvania szénbányászati és acélgyári területein telepedett le. Albert Sebastian és John Soose is két példa volt a magyar beáramlásra ezen a vidéken. A fiatal párnak két utóda született, 1919-ben Renee és 1927-ben Gene.

Albert három gyermeket örökölt Mary első házasságából, így az újdonsült házaspár további két gyermekkel bővült. Albert sajátjaként nevelte fel Jacket, Marie-t és Billyt is. A három idősebb gyereket pénzhiány miatt hivatalosan soha nem fogadta örökbe, de saját húsának és vérének tekintette őket. A nagy gazdasági világválság kezdetekor Sebastianéknak öt gyermekük élt egy fedél alatt, és a Korán nagymama is. Albert sok más magyar bevándorlóhoz hasonlóan az acélgyárakban dolgozott fűtőként, az acélgyártásnál gyújtotta be a kemencéket. A pénz szűkös árucikknek bizonyult a világválság éveiben.

Billy mindössze 15 éves volt, amikor 45 kilósként megkezdte amatőr pályafutását. Billy, akit mindig öccse, Gene követett, egy elhagyott iskolaépületben dolgozott együtt edzőjével, Pinky Roth-tal és körülbelül nyolc másik fiatallal. Ezek a fiúk hírnevet akartak szerezni maguknak, és jó megélhetést a családjuknak, és ehhez a boksz volt az út. Roth azonnal felfigyelt Billy tehetségére.

Billynek kezdetben Billy Walker néven kellett bokszolnia, mert nem akarta, hogy anyja megtudja, ugyanis ő nem helyeselte bokszolói karrierjét. Mostohaapja igyekezett meggyőzni Mary-t, hogy a boksz jót tenne Billynek. Mary attól tartott, hogy valami rossz történik a ringben, és e félelmek következtében soha nem látta Billyt a ringben harcolni.

A fiatal kemények gyakran megverték Billt és barátait. Egy nap hallotta a zsákolás hangjait, ahogy edzettek az elhagyott épületben. Ez egy tornaterem volt és bement. Úgy gondolta, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy ott gyakoroljon, így felajánlotta, hogy amolyan takarítást végezne a teremben. Nem sokkal azután, hogy megkapta a munkát, egyre több időt töltött a zsákok püfölésével. Muhammad Ali a boksz pályafutását akkor kezdte, amikor bement egy edzőterembe, hogy segítséget kérjen a bokszkészségek fejlesztéséhez, hogy megbüntethesse azt a fiút, aki ellopta a kerékpárját. Billy Soose indítékai is az önvédelem szükségességével kezdődtek. Gene Sebastian bátyja mögé állt, mint a „kis ringes fiú”. Az ő feladata volt, hogy közeli kútból favödrökbe hordja a vizet, és bevigye a mosdóba, ahol a bokszolók zuhanyoztak. 15 évesen Billy hétvégenként bunyózni kezdett, amiért díjazásként órákat kapott. Titokban a szponzorok később 2 dollár fizettek az óra visszatérítéséért. Ez akkoriban bevált szokás volt, így Soose fenntartotta amatőr státuszát és keresett valamennyi pénzt, amelyre akkoriban sok ilyen fiatal bokszolónak szüksége volt. Billy Soose megnyerte a meccseket és az összes aranykesztyű bajnokságot, amelyre benevezett 112 és 160 font között.

Az ifjú Soose még nem volt jelölt a világbajnokságra, amikor vékony és nyurga tinédzserként munkát végzett a Henry Roth bokszistálló körül, azonban a sport iránti érdeklődése és elhivatottsága nyilvánvalóvá vált, és Roth felügyelete alatt bekerült a Farrell Boosters Club heti showjában Farrellben, ahol aztán nemsokára a közönség kedvence lett.

- Abban az időben – a világválság napjaiban – sok fehér bunyós volt, mert nem találtak munkát, és pénzt kereshettek a ringbe lépéssel.  Most, hogy olyan bőséges munkalehetőség van, nem sok fehér fiú fogja leveretni a fejét pénzért. Úgy értem, hogy a bokszba való bejutáshoz csak liszencre, egy pár cipőre és egy gatyára volt szükség. Csak a legszegényebb emberek teszik ezt meg – mondta Soose később.
Az ökölvívás egy olyan sport, amely történelmileg vonzotta a társadalmi-gazdasági skála alsó határát, és a nagy gazdasági világválsággal, a harmincas évek elején sok fehér fiatal csatlakozott a munkanélküliségi sávban élőkhöz. Sokak számára az ökölvívás jelentette a kiutat az országszerte gyorsan terjedő szegénységből.

Mire Soose elvégezte a Farrell középiskolát, több mint 100 amatőr küzdelmet nyert meg, mindössze két vereséggel. Győzelmeinek 60 százalékát kiütéses úton szerezte, és számos Aranykesztyűt nyert. Egy nap Billy nevelőapja besétált egy billiárd terembe és hallotta, hogy néhány bunyós a közelgő meccsekről tárgyalt. Nem ismerték fel Soose apját. Hallgatta, ahogy a két férfi Billyről beszélget, és arról, hogy hogyan kell Chicagóba menniük, hogy találjanak valakit, aki legyőzheti Soose-t.

A Farrell Booster Club boksz rendezvényei abban az időben sokak számára automatikusan a kedd esti randevút jelentették a környéken. A rajongók lelkesen vettek részt a rendezvényen. Soose a helyiek közkedvelt kedvence, vonzerejének része volt „az egészséges gyerek a szomszédból” aura.

Soose valamivel azután, hogy visszavonult, azt mondta: - Hét évig (1931-38) keringtem a dohányzókban. Több mint 175 meccset vívtam, talán hatot veszítettem – nem vezettek nyilvántartást. Akkoriban túl fiatal voltam, ahhoz, hogy profivá váljak, még be akartam érni. Előbb még fejlődnöm kellett. Ténylegesen amatőr meccsek voltak? Nos, igen is és nem is. Kaptál egy köntöst vagy néhány órát, és természetesen fizették az utazási költségeket. Esetleg 10-15 dollárt, ami nem volt rossz a válság idején. Ha főmérkőzést vívtál, akkor 125 dollárt kaptál. 

A 30-as években finom határvonal volt az amatőr és a profi státusz között. Az amatőr programok lényegében a profi besorolásra való felkészítést jelentették.

Túl jó, és túl kemény az Egyetemen

Soose főiskolai bokszsikerei arra kényszerítették, hogy abbahagyja az egyetemet, ugyanis senki sem akart megküzdeni vele. 1937-ben Soose megnyerte az NCAA középsúlyú bajnokságát. A következő évben az NCAA megváltoztatta a szabályait, arra, hogy kizárja a bokszolókat az NCAA-ban való küzdelmekből, ha Aranykesztyű címet nyertek. És ez a szabálymódosítás Soose-ra irányult, ennyire volt jó.  Soose kiütött minden egyetemi bunyóst akivel szembe került, de számos főiskolai csapat egyszerűen megtagadta, hogy ringbe álljanak ellene. Annyira erős volt a dominanciája, hogy a program illetékesei attól tartottak, hogy megöl valakit. A bajnokságban szereplő csapatok edzői bojkottal fenyegettek. Soose így végül elvesztette a Penn State-i ösztöndíját, és kénytelen volt abbahagyni az iskolát. A 30-as évek nehéz gazdasági idők voltak a Sebastian család számára, és Soose-nak nem volt elegendő forrása ahhoz, hogy egyedül folytassa.

Sok író és rajongó Billy Soose-t minden idők talán legjobb egyetemi bokszolójának tartotta. Soose, mielőtt profi lett volna, a Penn State diákjaként először orvos, majd ügyvéd akart lenni, majd miután a testnevelés iránti érdeklődése megnőtt, oktatóként dolgozott. Billy valószínűleg a valaha legnagyobb amatőr név volt Nyugat-Pennsylvánia és Északkelet Ohio térségében, és szívesen látott kiegészítője volt minden bokszgálának. Gyakran több mint 3000 embert vonzott össze, amikor Farrellben bokszolt, de megjelent Pittsburghben, Erie-ben, Oil Cityben, Franklinben, Warrenben és az Ohio-i Youngstownban is.

Főiskolai éveiről így emlékezett: - Tizenhat meccs, tizenhat KO-val álltam. Valójában már beíratkoztam a Pittsburgh-i  Egyetemre, amikor a menedzserem Paul Moss, áldom a lelkét, elvitt Penn Sate-be. Beleszerettem a campusba és úgy döntöttem, hogy idejövök. Nem sokat dolgoztam együtt Leo Houckkal az edzővel, mert sok meccsem volt már mielőtt a Penn State-be mentem. Legalább száz meccsem volt. Aztán amikor megváltoztatták a szabályokat, hogy kiiktassanak, kaptam egy kis országos publicitást.

Billy itt rettegett bunyós lett. Tizenhat főiskolai mérkőzést nyert meg, és más iskolák elkezdtek szervezkedni, hogy megszabaduljanak tőle. Meghozatták azt a szabályt, hogy aki mérkőzött Aranykesztyű versenyen, az nem mérkőzhet az egyetemen. A szabály mindenkire vonatkozott, és ez Billy számára országos nyilvánosságot hozott, mert nyilvánvaló volt, hogy tőle akartak megszabadulni. 1938-ban, a Penn State-ben töltött második szemeszter után Billy közölte a családjával, úgy döntött, hogy profi lesz. A hollywoodi forgatókönyvíró Paul Moss lett a menedzsere, és a társmenedzser a színész Dick Powell.

Paul Moss így emlékezett: - Amikor Billy Soose sokévnyi amatőr boksz után úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet, és belevág a profi meccsekbe, Farrellbe, a szülővárosába ment, és megkért, hogy adjak neki tanácsot. Semmit nem tudtam a profi bunyóról.

A profi évek

Moss úgy gondolta, hogy ha a Csendes-óceán partjára és Hollywoodba megy, elkerülheti a hagyományos, de korrupt bokszmenedzserekkel és promóterekkel való együttműködést. Egy nap aztán Dick Powellel viccelődve felvetették, hogy akár ők is menedzselhetnék Soose-t, ami aztán realizálódott is. Billy 1938. március 15-én mutatkozott be a profik között egy olyan gálán, ahol a pehelysúlyú világbajnok Henry Armstrong (nem címmeccsen) vívta a fő mérkőzést Baby Arizmendi ellen. Közvetlenül előttük lépett szorítóba egy ex tengerészgyalogos ellen. Hollywoodi hírességek ültek a ring mellett, és Billy megjelenése kezdetben némi felhördülést váltott ki, ugyanis túlságosan fiatalnak és gyengének tűnt a szemközti sarokban álló zömök és kemény arcú Johnny Deanhez képest. – Meg fogja ölni – volt a gondolat és megjegyzés számos néző szerint. Az első menetben Billy eleinte óvatosan kezdett, bár már abban a körben sikerült leütnie az ellenfelét. A negyedikben aztán Soose kiütést ért el. Moss azt mondta, hogy sose felejti el a korábban kételkedő tömeg azonnali tapsát. Ezután Kaliforniában megnyerte a következő négy mérkőzését is, hármat kiütéssel.

1938 nyarán Billy és menedzsere, Paul Moss, elhagyták Kaliforniát, hogy megvívja első 10 menetes összecsapását Al Quaillal (29-11-1) egy kemény, veterán pittsburghi verekedővel. Ez volt az a mérkőzés, amely megváltoztatta Billy Soose-t egy nagy ütőből, és megszabta a szükséges változást, hogy kiváló ökölvívóvá fejlődjön. 1000 dolláros ajánlatot kapott, hogy mérkőzzön Pittsburghben, ami hatalmas összeg volt akkoriban egy kezdőnek. Úgy gondolták, hogy ez talán valami átverés. A promóter félreértette a válaszukat, és 1500 dollárra emelte a meccspénzt. Quaill 29 győzelemmel szállt be ebbe a küzdelembe, Soose számára pedig egy újabb lépést jelentett, és egy olyan meccset, ami az egyik legkeményebb ellenfelének bizonyult. A tapasztalatlan és veretlen bunyós első bokszoktatásában részesült, amikor a harmadikban padlóra került Quaill horgától. Soose megrendültnek tűnt, de nem sérült meg, mert okosan megvárta a kilenc számolást, mielőtt felállt. A negyedikben aztán ő küldte le ellenfelét, miután az bevitt neki egy kemény jobbost. Az ötödikben jobb és bal kombinációt szegezte Quaillra, de a veterán felhasználta az összes ring rutinját és túlélte a menetet. Soose ettől kezdve átvette az irányítást és végül 10 menetben egyhangú döntéssel győzött. Soose megnyerte a meccset, de nagyon súlyos sérülést szenvedett a jobb kezében. Amikor a negyedik menetben egy nagy jobbossal padlóztatta Quaillt, a jobb öklében véglegesen roncsolódtak a szövetek. A középső és a gyűrűs új közötti szalagok elszakadtak. A műtét és a több hónapos kihagyás ellenére a jobb keze már soha nem gyógyult meg. Ettől a ponttól kezdve Soose ökölvívóvá válik, és a power puncher napjai véget értek. Évekkel később így beszélt erről: - A jövőbeni meccseim során csak egy jó jobbost tudtam dobni, azután a kezem feldagadt mint a léggömb. A meccsek után mindig kellett egy vödör jeges víz, hogy lelohasszam a duzzanatot.

Billynek meg kellett tanulnia az „üss és folyamatosan mozogj el” stílust, a jab és hátrálást és a dupla jabet. És most a „félkezű” középsúlyúnak egy vadonatúj stílushoz kellett alkalmazkodnia, mégpedig gyorsan. - A későbbi mérkőzésein már ritkán tudta használni a jobb kezét, mivel a keze mindig csúnyán feldagadt. Testvére megjegyezte: - Nem lehetett látni a csuklóját, mert általában csuklóig feldagadt a keze. Több műtéten és terápián is átesett, de hiába.
A vasárnapi ütése, a nagy jobbkezes KO eltűnt. A jabjei és a jó lábmunkája Jim Corbett klasszikus stílusára emlékeztetett. Végül menedzserei összeszedték a második műtéthez szükséges pénzt, hogy az ország egyik legjobb ortopéd sebésze műtse, amely rövid ideig segített, de valójában soha nem oldódott meg ez a probléma.

Az Al Quaill felett aratott győzelme mellett a rehabilitációval együtt, az egykezes Soose még hat mérkőzést vívott 1938-ban, és 1938 októberében három menetben kiütötte a korábbi világbajnok Babe Risko-t (65-23-12). Öt menetben megállította az okos boxer-puncher Eric Lawson-t (49-41-13). A Lawson elleni mérkőzés arra késztette a sajtót és a nyilvánosságot, hogy felfigyeljenek arra, hogy milyen remek ökölvívó lett Billyből és hogy milyen simán át tudott állni erre az új stílusra. Billy okos bunyóssá vált, aki tudta, hogyan használja a megmaradt jó kezét, a balját, mint egy jól olajozott dugattyút az autómotorban. Nem engedve, hogy a sérült keze az útját állja, Soose könnyedén haladt tovább a középsúlyú versenyzők között.

Billy és Moss egy tréning tábor felderítése közben találtak rá a Pocono hegységben a Wallenpaupak tavak térségében, ahol egy 300 hektáros területet vásároltak. Soose szabadtéri ringet állított fel, ahol a rajongók nézhették, ahogy a bajnok jelölt felkészül a következő viadalára. Itt aztán rendszeresen szórakoztatott híres színészeket, politikusokat és sportírókat, majd végül kivásárolta Moss részét a beruházásból, és később a területet üdülőhellyé fejlesztették. Majd ez az ingatlan segítette a boksz utáni boldogulását.

Billy első vereségét Johhny Duca ellen szenvedte el (pontozás 10 menet) 1938 októberében, de aztán megbosszulta ezt a vereséget három hónappal később. A vereség után Paul Moss szerződést írt alá, hogy nem egész egy hónappal később Billy megmérkőzik a már akkor nagyon-nagyon jónak tartott top bokszoló Charley Burleyvel. És amikor azt mondják Burleyról, hogy nagyon-nagyon jó, azt úgy is gondolják, hogy nagyon-nagyon jó. Amikor Ray Arcel, a korszak legendás edzője, aki minden idők egyik legnagyobb bokszedzője, és most Soose edzője, beszélt a tervezett mérkőzésről, hangosan azon töprengett: - Miért kell ezt csinálni?
Billy jobb keze még nem gyógyult meg teljesen, és Arcel attól tartott, hogy Soosenak a jobb keze nélkül esélye sincs nyerni. Sokan megkérdőjelezték a Burley elleni mérkőzés bölcsességét, de a pénz mindig is fontos motivátor volt.

Ray Arcel később a Ring magazinnak így nyilatkozott: - Ránéztem (Mossra), és azt hittem megőrült. Senki nem bunyózna Charley Burleyvel. Kiemelkedő volt. Ő volt a középsúly koronázatlan bajnoka. A nehézsúlyúak nem mérkőznének ellene, olyan nagyszerű volt.
Arcel megjegyezte, hogy még a nagyszerű Sugar Ray Robinson sem akart mérkőzni Burley ellen, hozzátéve, hogy Burleynek nehézsúlyúak ellen kellett menni, hogy néhány dollárt keressen. A srác egy mester volt. Soose legyőzte Burley-t az amatőrök között, de Burley olyan bokszoló volt, akivel senki nem akart összejönni. Minden ellenfele általában elég szarul nézett ki ellene.

1938. november 22-én Billy tíz menetes pontozásos meccset bokszolt Burleyvel. Arcel tudta, hogy Soose küzdeni fog, és figyelmeztette, hogy Burley tudatában ő egy senkinek számít majd. Azt mondta neki, hogy senki nem számít arra, hogy az esélytelenebb Soose nyerhet, úgyhogy azt tanácsolta: Te védekezel, csak mozogj és bokszolj, mintha csak árnyékbokszolnál. Arcel utasítása az volt, hogy Soose távolról bokszoljon és használja ki a Burley által elkövetett hibákat. Soose 70,9 kilósan, míg Burley 69,2 kilósan érkezett a küzdelemre. Regis Welsh riporter ezt egy tesztnek tekintette a két feltörekvő harcos között és úgy érezte, hogy Soose kihívja Burley-t. – Nem kétséges, hogy Burley az elmúlt évek súlycsoporttól függetlenül egyik legjobb bunyósa. Egy természetes váltósúlyú, aki 67 kiló fölé ment…és a még mindig fejlődésben lévő Soose sem érte el a teljes értékű középsúlyt. Burley gyorsan kezdett, és megfélemlítette Soose-t, aki erős jobb kézzel fejezte be a kört, de ez nem nagyon tudta elriasztani Burleyt. A második menetben Burley horgokkal támadta Soose testét és néhány pontos jobbkezest is bevitt fejre. Úgy tűnt, hogy Soose megállításának a veszélye fenyeget. Soose túlélte annak ellenére, hogy Burley megszorongatta és nem engedte, hogy elengedje a balosait. Soose visszajött a küzdelembe a negyedik menetben, meglepve Burleyt. Az ötödik és a kilencedik között Burley mesteri tudásával és balegyeneseivel nyomást gyakorolt Soosera. A küzdelem előrehaladtával Soose beleerősített. Soose elnyerte a közönség csodálatát azzal, hogy túlélte a három rettenetes nyitó menetet, majd úgy robbant be, mint egy telivér, aki a legjobbját akarja hozni a célegyenesbe. Welsh hozzá tette, hogy Soose jobb keze a hiányossága, ami szinte lepattan Burley álláról, ismét zavarhatta Soose-t. A kilencedikben összeállt Burleyvel, aki bevitt neki egy nagy balhorgot és néhány szilárd jobbost. Az utolsó, tízedik menetben, Burley úgy döntött, hogy nem akarja a pontozókra bízni. Kemény ütésváltás alakult ki, de végül Billy nem tudta elvinni a menetet. Soose jó hajrája nem változtatott az eredményen, mivel Burley a korai menetekben komoly előny épített, és így végül egyhangú pontozással meg is nyerte a küzdelmet. A mérkőzést nagyrészt Burley dominálta, a hivatalos döntés 5 menet Burley javára, míg Soose 3 menetet kapott és kettő döntetlen lett.

A mérkőzés után Billy könnyes szemekkel tért vissza az öltözőbe. – Mi a fenéért sírsz? – kérdezte Ray Arcel.  – Pontozással kaptál ki a világ egyik legjobb bokszolójától, egy olyan bunyóssal szemben, aki ellen senki sem akar bokszolni, és te egy kézzel mérkőztél ellene. Mi lett volna ha két jó kezed van?
Burley, aki az egyik legnagyobb olyan bokszoló, aki sose kapott címmérkőzést, 21-2-es rekorddal ment bele a mérkőzésbe, vagyis ekkor már kétszer annyi mérkőzése volt mint Soose-nak. Billy bevállalta azt, amit később Sugar Ray sem kockáztatott, és bár veszített, de tiszteletet kapott. Soose-t a Burleyvel vívott egyetlen profi küzdelmében hátráltatta a sérült kéz, és szoros, de igazságos döntésben veszített.

Három hónappal később, 1939. február 20-án visszavágott Duca-nak (41-25-8), majd egy újabb győzelem után, szeptemberben szorítóba lépett és szenvedett pontozásos vereséget a feltörekvő Georgie Abrams ellen. Abrams volt az egyetlen bunyós, aki úgy tűnt mindhárom alkalomból, hogy képes legyőzni Soose-t. (Megjegyzendő, hogy azért Abrams sem volt akárki, később legyőzte Cocoa Kid-et, Izzy Janazzót, Jimmy Letót, Steve Belloise-t, vagy döntetlenezett Burlyvel) Az első mérkőzésen Abrams összeszedte magát, miután az első és az ötödik menetben is bajba került. Soose 1939-es kampányai között figyelemre méltó küzdelmei közé tartozik a Paul Pirrone feletti győzelme is, aki 123 meccséből csak 35-öt vesztett el.
Soose ebben az időben közel állt egy középsúlyú világbajnoki mérkőzéshez. 1939-ben és 1940-ben a New York-i Állami Atlétikai Bizottság és az NBA külön bajnokot ismert el középsúlyban. Ken Overlin, akit Chris Dundee (a legendás Angelo Dundee testvére) menedzselt, a New York Állami Atlétikai Bizottság bajnoka volt, az NBA viszont Al Hostak-ot tartotta bajnoknak.

Billy Soose az 1939-es évet Jimmy Jones (40-20-1) 5. menetes megállításával zárta. Soose-nak ez volt pályafutása 10. kiütése, azonban Billy ezt követően már csak három idő előtti győzelmet jegyez a pályafutása során. A megnövekedett verseny és a rossz jobb keze ekkor már hivatalosan is véget vetett Billy Soose karrierjében az ütős napjainak. Féltestvére úgy emlékezett később, hogy Soose-nak minden küzdelem után be kellett áztatnia a jobb kezét egy jeges vödörbe, hogy enyhítse a fájdalmat és a duzzanatot.

1940-re Soose csatlakozott az elithez. Nagy szerepe volt ennek edzőjének, Ray Arcelnek is, aki számos világbajnokot készített fel, aki az „amerikai edzők dékánjaként” híresült el, és a kor számos kiváló edzője között is az egyik legjobb volt. Soose bokszstílusa és a ringen kívüli kifinomult modora élénk kontrasztot mutatott a korabeli strapabíró harcosaival, mint például Ken Overlin vagy Tony Zale, aki az indianai Gary acélgyáraiból nevelkedett ki. Néhány bokszszakértő és úgy általában a korabeli szurkolók számára Soose ügyes és sikamlós stílusa nem nyújtott olyan izgalmat, mint társai verekedési stílusa. Néhány bunyós és rajongó kigúnyolta a főiskolai műveltségű és kifinomult Soose-t.

- Olyan főiskolás fiú sosem volt, aki igazán tudott volna harcolni – mondta a nagy félnehézsúlyú Billy Conn, mielőtt 1940-ben megmérkőzött a New York-i Egyetem öregdiákjával, Bob Pastorral. Conn aztán a 13. menetben ki is ütötte, mintha ezt akarta volna bizonyítani.

Egy író azt írta Sooseról, hogy egy tapasztalt bunyós pillanatok alatt visszaküldené a könyvekhez, igaz? Tévedés!
Billy Soose nem volt kockafejű, és több mint kitartott a súlycsoportja legkeményebb bunyósaival. És a bokszstílusa, amely tudományosan egyszerű volt, jó védekezést keverve éles, egyenes ütésekkel. Ez tényleg „olyan főiskolás cucc volt”, viszont egy olyan sportban ahol az izomzat sokszor elsőbbséget élvez az ésszel szemben, Soose megmutatta, hogy az intelligencia valóban képes lehet legyőzni az izomerőt.

Billy Soose 1940-es hadjáratát januárban három mérkőzéssel kezdte egy három hetes időszak alatt. Vince Pimpinellát legyőzte egy 8 menetes mérkőzésen, amelyet Jimmy Clark három menetes kiütése követett, majd Bud Mignault egyhangú 10 menetes győzelmével zárt. Február 12-én Georgie Abrams ismét elment Soose hazai pályájára, és folytatta uralmát Soose felett, miközben 10 menetben újra legyőzte. Ha volt is egy rejtély, amelyet Soose soha nem fog megfejteni, az Wahington D.C. ügyes zsidó ökölvívója volt. A második küzdelmükben Soose gyorsan kezdett és kétszer leküldte Abrams-et, az állára ütött rövid bal horgokkal. Abrams felépült az első menetből, majd az ő pillanatai következtek. Billy a harmadik és a hetedik menetet mélyütés miatti pontlevonás miatt elvesztette. Abrams a negyedikben egy éles jobbossal leütötte Soose-t. Soose a jabjeivel a hatodikat elvitte, a nyolcadikat is, és a hetediket is megszerezhette volna, ha nincs pontlevonás. A kilencedik egyenlő volt az ütésváltások miatt, azonban az utolsó Abramsé lett, és így megszerezte a döntést. A mérkőzés után a tudósító Harry Keck ezt írta: „Connal ellentétben, aki nyilvánvalóan szeretett verekedni is, Soose úgy nézett ki, mint aki számára nem a harc az a dolog, amit szívesebben tenne, ha választhatna. Ebből nem azt a következtetés vonom le, hogy hiányzik belőle a bátorság, hanem inkább azt, hogy nem volt meg benne a lelkesedés ezért az üzletért. Három héttel később Soose kiütötte a gyenge Enzo Iannozzit, hogy feledtesse az Abrams elleni fiaskót. Billy a következő két hónapban folytatta hadjáratát, amikor legyőzte Frankie Nelsont és a veterán Eddie Peirce-t (56-16-13). Május 30-án Billy Soose bemelegített a Ken Overlin elleni párharcra, és könnyedén győzött 10 menetben Jack Ennis ellen. Billy ekkor a Ring magazin középsúlyú világranglistáján a No 3. számú bokszoló volt, Ken Overlin és Tony Zale mögött.

27 nap különbséggel 2 világbajnok ellen

1940. július 24-én Billy Soose New York Állam Atlétikai Szövetség uralkodó világbajnoka, Ken Overlinnel mérkőzött meg egy cím nélküli küzdelemben. Mindkét bokszoló a 160 font feletti súlyban ment a meccsbe. Ez akkoriban bevett gyakorlat volt, amikor a bajnok megküzdött egy éllovassal, de mégsem tette fel a címét. A New York Times riportere megjegyezte: - Overlin és Zale, amikor megbeszélték, hogy találkozzanak Soose-val, eléggé megőrizték a lélekjelenlétüket ahhoz, hogy egy súlyhatár feletti meccset kössenek ki. Ez egy régi bokszszokás, oly módon, hogy a bajnok megmérkőzik egy élversenyzővel anélkül, hogy kockáztatná a koronáját. Lehet, hogy ez kissé zavarja a méltóságát, vagy csekély mértékben rontja a presztízsét, de a bajnokság biztonságban van, és ez a legfontosabb.

Ezek a súlyhatár feletti mérkőzések lehetővé tették a bajnokok számára, hogy megküzdjenek a vezető kihívókkal anélkül, hogy kockáztatnák a címüket, és bizonyos esetekben lendületet adott egy jóval nagyobb meccspénzért vívott visszavágó felé, sok esetben már a címért. Marketingfogásnak sem volt rossz, valamint megvédte a bajnok az övét.

Az első Overlin-Soose mérkőzést Scrantonban rendezték. Overlin (113-17-6) az elmúlt 22 meccse során veretlenül állt bele a viadalba, és ő volt a favorit. Overlin az első két körben erősen lépett fel hatékony horgaival testre és fejre, hogy ellensúlyozza Soose magassági és karhossz előnyét. A harmadik menetben Soose két jobbegyenessel megtántorította Overlint, így uralta a menetet. A negyedik is úgy kezdődött, ahogy a harmadik véget ért, Soose több kemény találatot vitt be Overlinnek, de az a menet közepétől dühösen visszavágott. A következőkben inkább Overlin, de a nyolcadiktól Soose ismét átvette a küzdelem irányítását. Overlin gyengülni kezdett miután Soose a jabjeit követő jobbkezeseivel sakkban tartotta. A kilencedikben Soose folytatta az irányítást. Sok megfigyelő úgy érezte, hogy inkább Overlin győzött, és egyöntetű volt az a vélemény, hogy ha ez a küzdelem 15 menetig, az akkori bajnoki távig tart, Soose megállította volna Overlint. A végeredmény azonban megosztott döntés volt, Mike Bernstein (5-4 arányban) és Roy Edwards (6-2) bírók Soose-ra szavaztak, Jack Walton mérkőzésvezető pedig (5-4) Overlinre. Soose győzelme és erős helytállása növelte amúgy is szilárd hírnevét, és bár a küzdelem meglehetősen szoros volt, Soose bizonyította a helyét a középsúlyú versenyzők elitjében.
Ken Overlin playboy és éjszakai bagoly hírében állt, és az első Soose-al vívott küzdelme alkalmával állítólag nem volt a legjobb formában.

Nem egészen egy hónappal az Overlin meccs után, Tony Zale (43-14-2) és Billy Soose (25-4) 1940. augusztus 21-én találkoztak egy újabb, nem címmeccses összecsapáson. Mindkét öklöző átlépte a 160 fontos középsúlyú határt. Zale az előző hónapban elnyerte az NBA középsúlyú világbajnoki koronáját, amikor kiütötte a 13. menetben Al Hostakot Seattle-ben. Zale ördögi ütő volt, rengeteg erővel és kitartással. Ellene nagyon nehéz volt bokszolni, mert nem volt egyszerű elmozogni előle annyira agresszív volt, és mellette roppant kemény, nem véletlenül kapta az „acélember” becenevet. Ennek ellenére Billy legyőzte Zale-t, úgy hogy végül 10 menetből vagy hetet-nyolcat megnyert. Zale agresszívan ment neki Soose-nak is, de Soose hosszabb karjai és sebessége zavarta Zale-t. Soose egyhangúan simán megkapta a döntést, de a koronát nem, mert ő 2 fonttal, Zale pedig egyel volt a súlyhatár fölött. A Zale küzdelemről Soose megjegyezte: - Tony Zale nagyszerű harcos volt, de ő volt a legkönnyebb ellenfelem. Olyan volt a stílusa, amit bármikor legyőzhetek.
Ami az utóhatásokat illeti, Bruce Buschel ezt írta: „Billy kétségtelenül a környék legjobb bokszolója, és ezt mindenki tudja. És ezt senki sem tudja jobban Tony Zale-nél. Nincs visszavágó a címért. A boksztörténelemben Billy Soose neve zárójelben szerepel.

Soose sosem kapott egy másik meccset Zale címéért, de a mérkőzés után sokan Soose-t tartották a világ koronázatlan bajnokának. Billy az év végén még könnyedén legyőzte a középszerű Casino-t és újra Pimpinellát. Casino majdnem ki lett ütve az utolsó körben, Soose jobb keze azonban ismét megsérült, és félő volt, hogy eltört. Néhány nagyobb meccs volt a láthatáron, azonban egy törött jobb kéz elronthatta volna a középsúlyú bajnoki cím esélyét. Soose szerződést kötött a veretlen Tami Mauriellóval (24-0) a Madison Square Gardenben egy januári mérkőzésre. Ez a mérkőzés rövid időre megkérdőjeleződött, de szerencsére a röntgen nem mutatott törést.
De címmel vagy anélkül, a Ring magazin habozás nélkül koronázatlan középsúlyú bajnoknak nevezte. Emlékszik valaki másra, aki huszonhét nap alatt két világbajnokot vert meg?
A New York Times Soose teljesítményét a második legmeglepőbb bokszeseménynek tartotta, közvetlenül a pittsburgh-i Fritzie Zivic Henry Armstrong feletti meglepetésgyőzelme mögött.

Miután Tony Zale megnyerte a címet, Ken Overlin kétségbeesetten akart egy címegyesítési meccset, de a menedzserek közötti személyes rivalizálás megakadályozta ezt a mérkőzést. Zale menedzsere, Sam Pian gyűlölte a New York-i promótert, Michael Jacobsot. Jacobs és Pian nem akartak együtt dolgozni, azonban Jacobs promótálta Soose-t és Overlint is. Soose mindkét bokszolót megverte 1940-ben, de egy évvel később csak Overlin tette ellene kockára a címét. Előtte azonban egy nagy esemény a Billy Soose-Tami Mauriello küzdelem volt. Tami Mauriello veretlen feltörekvő csillag volt. Soose számára a győzelem közelebb vinné a Ken Overlinnel vívott címmérkőzést. Soose volt az esélyes. Mindkettőjük számára ez volt a debütálás a Madison Square Garden főmérkőzésén. Az 1940-es években a Garden volt az ökölvívás Mekkája, és gyakran a Garden rendezte a fő eseményeket. Már az is nagy szám volt, aki egyáltalán előmeccsen megmutathatta magát a Gardenben. Ez a mérkőzés a boxer és egy pusztító ütő között zajlott. Soose többnyire uralta az összecsapást a lábsebességével és a balegyeneseivel, és végül 6-4, 6-4, 4-6 arányban elvitte a meneteket. Az egyik előmérkőzésen Ernie Vigh Colay Welch ellen küzdött, most pedig Soose-al szerződött egy meccsre 1941. február 7-re a Gardenbe.

Amikor két „magyar” vívta a Garden főmeccsét

A szintén magyar származású Vigh 1941 és 1943 között szerepelt a világranglista top 10 között, legmagasabb helyezése a 2. volt. Akkoriban a középsúly egyik legkeményebb ütőjének számított, ha nem a legkeményebbnek. 46-5-1 volt a rekordja és a 46 győzelméből 33-at kiütéssel aratott, és ebből 22-szer három meneten belül. Vigh olyan keményen edzett erre a küzdelemre, mint korábban még soha. Ugyanis ha legyőzi Soose-t, akkor sorba állna a címért Zale vagy Overlin ellen. Mindkét bunyós számára nagy volt a tét, Soose 2-1-es favoritként érkezett. Soose lábsebessége bizonyult a különbségnek, amivel kibokszolta a lomhább Vigh-et, de ennek ellenére komoly akadályt jelentett Soose számára is. Az összecsapás szoros pontozást hozott, de az első hat-hét menet lényegében Soose-é volt, Vigh ugyanis úgy döntött, hogy bokszol egy bokszerral. A nyolcadik menetben aztán a pont hátrányban lévő Vighnek támadnia kellett. Vigh gonosz bal horga padlóra is küldte Soose-t a menet végén. Vigh továbbra is üldözte ellenfelét az állára szegezett bal és jobbhorgaival. Soose hatástalan ütésekkel válaszolt, mivel a testütések lelassították. Vigh volt a végére a frissebb harcos kettőjük közül, Soose pedig azon kapta magát, hogy gyengén védekezik a küzdelem végén. Soose egyhangú döntéssel megkapta a meccset, de nem volt meggyőző és a padlóról kellett felállnia, hogy visszajöjjön. Mindkét bunyós azt hitte, hogy nyert, és a 10507 főt számláló szurkolóból az ítélet kihirdetésekor ugyanannyi „búúú-zott”, mint amennyi éljenzett. Mike Jacobs promóter, másnap mindkét bokszoló menedzserével arról beszélt, hogy egy hónap múlva, március 7-én egy azonnali visszavágóra van szükség a Gardenben, de ezúttal a 10 menet helyett 12-ben. Soose természetesen úgy gondolta, hogy az ítészek helyesen jártak el, addíg Vigh úgy érezte, hogy agresszivitása és a nyolcadik menet végén egy reccsenő balhoroggal elért leütéssel – Soose még mindig padlón volt a gongnál – elég volt ahhoz, hogy megnyerje a küzdelmet.

Soose ahelyett, hogy a címért ment volna Overlinnel, most fontos visszavágót kellett vívnia Vigh ellen. Soose a Wallenpaupack-tónál edzett erre a nagy összecsapásra. Nyerj és meglesz a régóta vágyott középsúlyú címmeccs, de ha veszítesz, kezdheted lejjebbről.
Vigh azt mondta az újságíróknak: - Amikor legközelebb bokszolok vele, nem követem el ugyanazt a hibát. Verekedni fogok vele és kiütöm. Soose így nyilatkozott: - Vigh erősebb volt, gyorsabban és élesebben ütött, mint gondoltam. Megsebzett a balhorga.
Soose Vigh-et egy másik Zale-nek tekintette, és Zale-t könnyen legyőzte, azonban ez a túlzott magabiztosság majdnem kisiklatta a címmérkőzés reményeit. De most ismét ki kellett állnia Vigh ellen.

A visszavágó nem hasonlított az első összecsapásra. Soose egy fejre mért éles rövid jobbkezessel már az első menetben leütötte Vigh-et. Ellenfele dobott egy jobbost, Soose pedig megkontrázta. A jobbos, amely a kemény Ernie Vigh-et vízszintesbe helyezte az elsőben, olyan dinamikus volt, ami Soose ütőerejét korábban nem ismerő, harcedzett Garden közönségét is ámulatba ejtette. Ernie ugyan felállt a padlóról, de tökéletes ellenfélnek bizonyult Soose trükkjeihez. Vigh támadott a második és harmadik menetben, de egy Soose bal-jobb kombináció visszafordította a küzdelmet. Ettől a ponttól kezdve Soose a balegyeneseivel meghintette Vigh-et, aki a mérkőzés további részében már nem igen tudott áthatolni Billy védelmén. Ez a győzelem esélyt biztosított Soose-nak egy Ken Overlin elleni világbajnoki címmérkőzésre.

Ez a győzelem arra kényszerítette Ken Overlint, hogy Soose-val mérkőzzön a címért, vagy lemondjon róla. A szurkolók és az ökölvívó szakértők kiáltottak ezért a küzdelemért. Soose kiharcolta a címmérkőzést és ezen a küzdelmen végre az öv is terítékre kerül. Billy Soose 1941. május 9-én lépett ringbe Ken Overlinnel a New York-i Madison Square Gardenben. Overlin bízott benne, hogy megbosszulja a vereségét, és úgy érezte, hogy az előző meccset is megnyerte. Nagyon készült a meccsre. Bob Considine riporter ezt írta: - Kínos kötelességünk elmondani, hogy Ken Overlin… igazán utálja Soose-t… vagy inkább Soose menedzserét, Paul Moss-t gyűlöli.

Overlin úgy gondolta, hogy Moss kavarhatott valamit, amikor a bírók Soose-nak ítélték a meccsüket abban a sokat vitatott cím nélküli mérkőzésen. Overlin egyetlen célja volt, hogy kínos helyzetbe hozza és kiüsse Soose-t egyenesen Moss ölébe. Overlin, akárcsak Soose, nem volt KO művész, de ezen az éjszakán Overlin harcolni jött.
Az első összecsapáson Soose kívülről bokszolt és nagyrészt elkerülte Overlin keményebb ütéseit. A címmérkőzés azonban arra késztette, hogy a címet elnyerje, neki kell agresszívnek lenni. Régi közmondás a bokszban az volt, hogy el kell venni a másik srác címét.

Soose volt az agresszor, de Overlin pontossága zavarta. Overlin a sajátjaival válaszolt Soose balegyeneseire. Soose ellenfele arcát vette célba, Overlin pedig ellen horgokkal a fejet és a testet támadta. A küzdelem során Overlin extra fogással és birkózással igyekezett semlegesíteni és gyengíteni ellenfelét.
Az első menetben Overlin kemény testütéseket sütött el. A másodikban bokszmeccs következett, mindketten remek lábmunkát és mozgékonyságot mutattak be. A harmadik menetre kialakult a mérkőzés hátralévő mintája. Soose ment előre, üldözte, Overlin pedig bokszolt. Overlin megkontrázta az agresszív Soose-t, majd fogott. A negyedik menetben Soose egy éles jobbal megingatta Overlint, a hetedikben kölcsönösen megszórták egymást. A kilencedikben Soose ismét megtántorította Overlint, Overlin pedig bokszolással és meneküléssel töltötte a mérkőzés hátralévő részét. Overlin jól dolgozott testre-fejre az ellenhorgaival, ahogy Soose ment előre. A kilencedik Billy talált egy kemény jobbossal, majd ballal testre. A tizenegyediktől Overlin fáradni kezdett, mindketten jól bokszoltak, bár Overlinnek sikerült elkerülnie Soose keményebb ütéseit. Az utolsó menet nyílt volt, a fáradt Overlin úgy tűnt, hogy végig bírja, ahogy lefogta Billy-t minden alkalommal.

A döntés egyhangú volt: Bill Healy 9-5, Marty Monroe 6-7 és a mérkőzésvezető Arthur Donovan 8-7 arányban Billy Soose-t jelölte győztesnek. Ennek ellenére számos szakértő szemében a kései menetek miatt Overlin legyőzte Soose-t. A döntés szoros volt, és a meccset néző bokszrajongók többsége úgy érezte, Overlin nyert. Az Associatad Press szerint Overlin 11 menetet nyert négy ellen. A bírók azonban Soose-t jutalmazták az agresszivitásért, Overlin számtalan fogás kezdeményezésével szemben.

Miután megnyerte a középsúlyú világbajnoki címet, Ray Arcel azt mondta Billynek: - Egy kézzel megnyerted a címet, kettővel legyőzheted a világot!

Az Overlin elleni bajnoki címért folytatott mérkőzésről Billy így emlékezett: - Megvertem Zale-t és legyőztem Overlint is. Chris Dundee (Overlin menedzsere) nem akarta, hogy megküzdjek Overlinnel, mert tudta, hogy megverem. Megakarta őrizni a címet, ameddig csak tudta, így megpróbált valaki mást a címmecsre, de végül az újságok harcra késztették ellenem. Nem igazán volt kemény küzdelem, de fárasztó küzdelem volt. Mindketten „aranyosak voltunk”, amikor ő beszúrt, lefogtam, amikor én szurkáltam, ő fogott le. Rossz küzdelem volt, tényleg nem volt szép látvány. Meg akartam nyerni a címet és nem érdekelt, hogy hogy néz ki.

Soose Overlin felett aratott győzelme volt a bokszpályafutása csúcspontja. Míg Chris Dundee tiltakozott a döntés ellen, a New York-i bokszbizottság helybenhagyta az ítéletet. Soose most egyike volt a két világbajnoknak. Tony Zale volt a másik (NBA), aki alig három héttel később, immár harmadjára győzte le, ezúttal 2 menet alatt, a volt világbajnok Al Hostakot.

Soose következő küzdelmében egy könnyű, nem címvédő viadalt nyert Tony Celli (44-43-7)  ellen. Celli három kilóval nehezebb volt a 75 kilós Soosenél, de Billy végig uralta, majd a 2. menetben TKO-val le is győzte. Celli szinte azonnal padlóra került, amikor megszólalt a második menet nyitánya, és még négyszer került a földre, mire a játékvezető leállította a küzdelmet.

Georgie Abrams, aki korábban már kétszer legyőzte Billy-t, akart menni Sooseval, de ez nem címmérkőzés volt. Szó volt egy újabb Soose-Overlin összecsapásról, de Soose közben aláírt egy meccset Abramsszel. Azzal, hogy nem tette kockára a címét, továbbra is garantált maradt egy újabb meccs Overlinnel. A Soose-Abrams mérkőzés az Overlin-Soose küzdelem ellentéte volt, mivel Abrams robotolt előre, Soose pedig vívott. Míg a ring mellett sokan úgy érezték, hogy Soose megnyerte ezt a küzdelmet, addig Abrams folyamatos előre mozgása győzött a pontozólapokon. Soose újra és újra szurkálta Abrams-et a jabjeivel, de Abrams továbbra is nyomult felé. Bill géppuskaszerű balegyenesei nem tudták elvenni Abrams támadó kedvét.

A hetedik menetben Abrams kishíjján leütötte Billyt egy jobbkezessel, ami átcsúszott Soose védelmén. Abrams a nyolcadik és a kilencedik menetben folytatta a támadást, miközben kombinációi elnyomták Soose ütését. Az utolsó, 10. menetben kölcsönösen megszórták egymást, de Georgie tartott egy kis előny az izgalmas ütésváltásban. A pontozásos küzdelmek során egyes bírók előnyben részesítik az agresszív harcost, mások a vívó bokszolót preferálják. Ebben az összecsapásban a bírók az agresszívabb harcosnak adták az előnyt, ahogy a bírók egy másik meccsen előnybe részesítették Soose agresszivitását az Overlinnel vívott címmérkőzésen.
(Ahogy látható, ebben az időben is voltak vitatható pontozások, ahogy napjainkban is, de ekkoriban a szoros mérkőzéseknél a pontozók még inkább az agresszívabb támadó stílust „díjazták”.)

1941 szeptemberében a korábbi középsúlyú világbajnok Ceferino Garcia (118-27-13) ellen terveztek címmérkőzést, azonban időközben a Kalifornia Ökölvívó Bizottság is csatlakozott a Nemzeti Boksz Szövetséghez (NBA), amely Tony Zale-t ismerte el bajnoknak. Így a küzdelemből 12 menetes cím nélküli viadal lett. Soose a jabjeivel dominálta a mérkőzést, de aztán összefejeltek. Csúnya vágás nyílt Soose fején, amit aztán a játékvezető a 8. menetben technikai döntetlennek hirdetve leállított. (Ma Soose nyerte volna a küzdelmet, mivel a hét megvívott menetből ötöt megnyert, és a 4. után lepontoznák.)

De Billynek gondjai voltak a 184 centis magasságához a középsúly hozásával, ezért 1941 novemberében feladta a középsúlyú világbajnoki címét, és úgy döntött, hogy félnehézsúlyban folytatja. Akkoriban nem volt nagyközépsúly. Billy a félnehézsúlyú divíziós első küzdelmében legyőzte a volt nagyon jó amatőr és most magasra taksált Jimmy Reevest (20-3). Reeves gyorsan jött ki és talált néhány jobbkezessel, de Soose jabjei amint elkezdték belőni az ütőtávot, kezdte átvenni a mérkőzés irányítását.

A Reeves elleni győzelem a Pearl Harbor elleni japán támadás után történt, és Soose most Gus Lesnevich félnehézsúlyú világbajnoki címének egyik éllovasa lehet, ha legyőzi a következő ellenfelét, a top 5-ös Jimmy Bivins-t. Bivins a legtöbb menetet megnyerte, dominálta Soose-t. – Bivins kemény fickó volt – emlékezett Billy, a harmadik számú félnehézsúlyú -, arra a 10 menetes clevelandi meccsre. Míg Bivins jó pár centivel alacsonyabb volt, de a karjai nagyon hosszúak voltak, jóval hosszabbak, mint Billy-é, amivel kiegyensúlyozta a magasság különbséget. Testvére elmondta, hogy bátyja bevallotta, hogy nehezen tudott áthatolni Bivins védelmén és megbirkózni a váratlanul jóval hosszabb karokkal. A harmadik menetben Soose egy éles jobbossal megdöbbentette Bivinst, de Bivins túlélte a veszélyes helyzetet. Soose-nak viszont az ütés után ismét megsérült a jobb keze, így a mérkőzés többi részét egykezes harcosként vívta végig. Bivins könnyedén nyerte meg pontozással a mérkőzést. – Bivins nagyszerű harcos volt, és nem volt kétséges, hogy ki nyerte meg pontozással – emlékezett Billy testvére.

Ez a mérkőzés volt Billy Soose utolsó profi küzdelme. 1942 volt és az Egyesült Államok belekeveredett a második világháborúba. Billy, mint sok más korabeli sportoló beállt a haditengerészethez, az ökölvívó világbajnokságokat aztán nagy részben felfüggesztették a háború idejére. Soose testvére úgy gondolja, hogy ha a 2. világháború nem jön közbe, testvére mérkőzött volna a félnehézsúlyú világbajnoki címért. – Elfogult vagyok, de úgy éreztem, hogy Billy legyőzhette volna Gus Lesnevichet – mondta. – Lesnevichnek Zalehez hasonló stílusa volt, Soose pedig könnyen győzött Zale ellen. Hozzá tette, hogy bátyja szerinte Billy Conn-t is megverhette volna, ha verekednek. Természetes rivalizálás volt a két bunyós között, mivel Billy Conn úgy érezte, hogy a főiskolás Soose soha nem lehet bajnoki kaliberű bunyós. Olyan távolság volt e két nagyszerű pittsburghi bokszoló között, amelyet privát találkozókkal sem lehetett enyhíteni.

Billy Soose nem sokkal ezután, mindössze 26 évesen végleg letette a kesztyűt. Profi rekordja 34-6-1 volt. Billy amatőrként és profiként összesen 265 meccset vívott és soha nem ütötték ki. A visszavágókon megbosszulta a vereségeit Georgie Abrams kivételével, akinek stílusa mindig gondot okozott Soose-nak. De hozzá kell tenni, hogy Georgie Abrams szinte mindenkinek problémát tudott okozni, mert ő is egy kitűnő bunyós volt.

A második világháború elején (1942 februárjában) Billy bevonult az Egyesült Államok haditengerészetéhez, és ezt az elsők között tette a sok neves bokszoló és más sportoló között, akik az amerikai fegyveres erők szolgálatába álltak. Billy, 2 és fél évig szolgált Alaszkában, majd a háború végén, 1945-ben zászlósként szerelt le. Amikor Billy bevonult a seregbe, megígérte feleségének, hogy soha többé nem fog bokszolni. Ezt az ígéretét be is tartotta.

A háború után Pittsburgh két legjobb bokszolóját Billy Soose-t és Billy Conn-t próbálták mérkőztetni. Leszerelése után, 100 ezer dollárt (akkoriban óriási pénz) ajánlottak neki, hogy Billy Connal vagy Joe Louisszal mérkőzzön. Nem csábult el, visszautasította. Pályafutása elején Al Quaill ellen küzdött, és Quaill legyőzése közben szétszakad az ín a kezében. Ettől a ponttól kezdve Soose elvesztette az ellenfele megbüntetésének hatalmát, és rövid idő alatt sluggerből oly sikeresen boxer stílusra váltott, amit a világ legjobb bokszolói ellen bizonyított. Ritkán tud ennyi idő alatt és ilyen szinten stílust váltani egy bokszoló a karrierje során, de Soose nagyszerűsége a legtöbb bokszolótól eltérően ritka alkalmazkodóképességet mutatott. Tom Donelson boksztörténész így írt róla: - Soose bal keze lett a fegyvere, a jobb kezét csak mutatóban használta. Lényegében egykezes bokszoló lett, de milyen egykezes? Egyetlen bokszoló sem csinált ennyit egy kézzel, mint Billy Soose.

A háború utáni évek

Mielőtt belépett a seregbe, Billy megismerkedett és beleszeretett Paggy Ungerbe. 1942 elején házasodtak össze. Sajnos a házasság nem jött össze, Peggy és Bill az 1950-es évek elején elváltak. Két lányuk született. Ami Billy Soose-t illeti, soha nem nősült meg újra. A profi bokszban Soose elérte az összes célját, és új célok elérése felé haladt. A Wallenpaupack-tó partján  több mint 335 hektáros területét annak idején 17 ezer dollárért vásárolta meg, ami aztán a sokszorosát érte. A komplexumban volt egy régi pajta, amely edzőteremként szolgált, mielőtt Billy kocsmává alakíttatta. A háború után Soose visszatért régi edzőhelyére – amit anno még Paul Mossal vásároltak meg – és kialakított belőle egy üdülőtelepet, ami mellé tartozott egy négycsillagos étterem is. Az évek során a telep értéke több mint 1,7 millió dollárra növekedett.

Billy Soose 1998-ban, 83 éves korában halt meg. 11 évvel később beválasztották a „bokszolók halhatatlanjainak a csarnokába”, az International Boxing Hall of Fame-be.