Carlos Baldomir vs Arturo Gatti
Arturo Gatti (40-7-0), mint kihívó. Carlos Baldomir (42-9-6), mint bajnok. A mérkőzés után mindkettejük mérlege változott, hogy a státusz is, az kiderül a cikk végén. Egyikőjüket sem kell bemutatni... Gattit aki nem ismeri, kérjen bocsánatot. Baldomirről is sokat hallottunk év elején. Ő volt, aki majdnem megfúrta a Judah - Mayweather terrameccset és pár napig vitathatatlan bajnok is volt előbbi legyőzésével. A tippjátékban leginkább ez a meccs mozgatta meg a fantáziákat, és való igaz, mindkét fél mellett vannak érvek pro és kontra. A Boxingtalk internetes lap szakértői is fele-fele arányban tippeltek a felekre, hol kiütéssel, hol pontozással. Nézzük-e? Nézzük, menetről-menetre.
1. menet:
Baldomir jóval nagyobb, de ugyanolyan ruhában vannak, ezért messziről nehéz dolgunk lesz. Gattié a fehér kesztyű, Baldomir fekete, nadrágok fehérek. Az első veszélyesnek tűnő horog Gattié, de még rövid. Ő is belenéz egy jobbosba közvetlenül utána. A menet közepén talál pár jót, de nem tűnik elégnek az ütőereje váltósúlyban. Több akció mind két oldalon és egy összefejelés, szerencsére senki sem sérült meg. Gattinak nem erőssége a védekezés, de egy balhoroggal betalál a végefelé. Baldomir is egy legalább akkorát konnektál, szoros menet volt. Baldomiré egy hajszállal, 10:9.
2. menet:
Tata Baldomirnek kicsit több ütőereje lenne, nagyon veszélyes lenne, az első menetben volt pár hajszálpontos találata. Jobbokat nem túlzottan védi Gatti, a menet első 2 percében nem csinál semmit. Baldomir pont 2 percnél talál egy kemény jobbegyenest, majd Gatti egyet. Baldomir megrázza a kezét. Aki a sok találatot szereti, annak Baldomir imponál, aki a szórványos nagyokat, annak Gatti. Baldomir 10:9. (20:18)
3. menet:
Baldomir jobbegyenesének kulcsszerepe van ezen a meccsen, ha ilyen rendszeresen talál vele, simán megnyeri a meccset. És megint! Gatti még nem unja, tizenkettedszer sem teszi fel a kezét. Arturo látványosan bukja a menet elejét. 2 percnél Gatti talál, Baldomir pedig mélyen. Baldomir bal-jobbjára Gatti egy jobbhoroggal válaszol, előbbi tűnt veszélyesebbnek. Egy bontásból Gatti talál jobbegyenessel. A menet végén jó nagy verekedés, Gatti örül a gongnak jobban, amikor eljön a gong. 10:9 Baldomir. (30:27)
4. menet:
Tata sokkal jobb, nagyjából annyi a különbség, mint a Mayweather meccsen, csak más stílusban. Baldomir már nagyobb találatokban is átvette az irányítást, Gatti jelenleg semmiben sem jobb. Ezt a meccset nehéz lesz megnyernie, ha komolyan gondolja. Annyira nem fölényes, de Baldomir menet ez is. A sarokban Gatti talál egy szép jobbossal, de kevés ez. 10:9 Baldomir. (40:36)
5. menet:
Gatti jobb szeme alatt fel van repedve. A lassítás tanulsága szerint a menet végi nagy Gatti jobbegyenes nem talált. Na, most egy jó. Baldomir nagyon oktat kívülről, Gattinak most komoly problémái vannak! Nem valószínű, hogy le fog menni, de már nagyon nehézkes a mozgása és bizonytalan. Baldomirnak 40 másodperce van, ha be akarja fejezni a mérkőzést. Gattinak nem való ez a váltósúly... 10:9 Baldomir. (50:45)
6. menet:
Totálisan elbukta az előző menetet Gatti, a 2-pontos menet sem elképzelhetetlen. Gattit baldomir könyökön üti, Gatti meg is sérül, a mérkőzésvezető érthetetlenül közbeugrik Baldomir akciója közben. Nincs ilyen szabál... és még figyelmezteti is. Gatti jobb keze megsérülhetett, érdekes lesz így. Most felbátorodik Arturo, de nem talál semmit. Ellenben Baldomir. Pihenőmenet ez számára, mégis tisztán viszi. 10:9 Baldomir. (60:54)
7. menet:
Baldomir mérkőzése ez, már nehéz lenne ezt elrontani. Kondicionálisan is jobbnak tűnik. Ez egy nyugisabb menet, az első 2 percben semmi említésreméltó nem történik, csak néha egy-egy Baldomir találat. Gatti próbálkozik, de ez csak erőlködés. 10:9 Baldomir. (70:63)
8. menet:
Az első perc még mindig pihenő, Gatti egy lökéstől kerül padlóra. Milyen látványosan állt fel. Gatti amióta megsérült valamivel kisebb verést kap, de a támadásaiban semmi átütőerő nincsen. Hopp, volt egy padló, de nem számolnak. Gatti nem ütéstől került padlóra, de már rezgett a léc. 10:9 Baldomir (80:72)
9. menet:
Összegezzünk az eddig történteket. Volt 5 sima Baldomir menet és 3 szoros. Ez Atlantic Cityben is 77-75. Közben van egy kis verekedés, Baldomir jó sokat üt, kap egy balhorgot, de ő van bajban. Most majdnem letérdel, elég nagy bajban van a kötélnél. Hú mi van itt kérem, Gatti lemegy egy óriási balhorogtól!!! 7-re felpattan, akarja folytatni, Baldomir rámegy, Gatti ismét padlón! Vége!!!
2006.07.23. - Romsy ©
Hozzászólok:
Mayweather, Hatton...bárki is jön, Baldomir nem lesz könnyű falat. Idén simán verte a bokszvilág két nagy alakját, 8 éve veretlen, nem zavarja ha az egész csarnok ellene van, persze nem kell túlértékelni, de szerintem sokan lebecsülik
Szerintem Baldomirra a legnagyobb eséllyel Hatton fog lecsapni, miután átgázol Urkalon. Váltósúlyban is egyesíteni fog két övet az angol, Baldomirnak nem sok esélye lenne ellene, Hatton bedarálná. Bár azt meg kell hagyni, hogy Baldomir jól bunyózik, nagy meglepetésekre képes. Nem egy fenomén, de hatalmas szíve van! Alaposan ki lehetett éhezve a sikerre és az elismerésre. De sajna ez az igazán nagyok és fiatalok ellen édes kevés.
Nem volt rossz Baldomir. Valahol Jirovra emlekeztetett a mozgasa es a stilusa is. Feje betonbol van lehetetlen artani neki. Ugyanakkor nem gyors "eltancolassal" meg fogjak verni . Mayweather ellen kiallnia (ami ugy sem jon ossze ) ongyilkossag lenne...
Szörnyű volt végignézni Gatti bukását nagyon szimpatikus bokszoló. Egészsége érdekében vissza kéne (sajnos) vonulnia.
Valahogy nem szeretem az argentin
bokszolókat és úgy gondolom hogy ennyi vereséggel ez a Baldomir gyerek nem öregszik meg a WBC trónján. Szépen legyőzte Gattit de remélem összecsap Margarítóval aki eltörli a bokszvilágból örökre!!
kisváltóban a Ndouk meg az Urangok ellen lenne még ám esélye nem is kevés!
Üdv Mindenkinek, én eléggé letörtem a hír hallatán, mert szerintem is jellegzetes alakja a profi bunyónak Gatti, akinek a legjobb fedezéke a saját feje... Ugyanakkor sztem is sok neki a váltó, ill. a sérülései is rendesen hátráltatják. Neki már át kellene gondolnia, hogy érdemes-e még kockáztatni az egészségét. Letett ő már annyit arra a bizonyos asztalra, hogy mindenféle szégyenkezés nélkül meghozza azt a bizonyos döntést. Hiányozni fog, de ez volna a helyes - szerintem.
Mondom , hogyha beleérne váltósúlyba! A Collazo elleni meccs elött 3-4 héttel tudta meg Hitman , hogy feljebb lép egy súlycsoportot , ennyi idö alatt nem lehet beleszokni az új súlycsoportba! Amúgy nálam Hatton nyert 1 ponttal! Nagy csalás nem volt mert szorosak voltak a menetek így is úgy is lehetett pontozni!
Hatton ? Ne viccelj ! Nézd meg az utolsó meccsét (nagy csalással nyert)...
Hát nem tom, elsőre úgy tűnt, hogy a "sérülés" után jobbal nem nagyon próbálkozott többet, bár lehet hogy csak az HBO-s kollegáknak dőltem be.:D
De tény, hogy Gattinak semmi esélye nem volt ezen a meccsen.
"Gatti az első 6-7, míg Baldomir a későbbi menetekben fogja irányítani a mérkőzést, melynek végén új világbajnokot hirdetnek szoros pontozással."
Baldomir esélyei: 10-30-40-20 (WI-WP-LP-LI) "
Romsy! Csak ez első néhány menetet nézted be, meg a sérülést se lehetett nagyon bekalkulálni, így csak bejött az a 10% WI :D
Paulie M. remek kis magánszámot adott elő a ring mellet:D Ezzel az ananász fejjel ki nem nézném belőle, hogy bokszoló...:)
Baldomir hihetetlen könnyed győzelmet aratott, szerintem Gatti is azt hitte, hogy csak véletlenül verte Judaht, de Tata szerintem Hattont is bedarálná, úgy látszik későn érő típus. Mindenesetre 2 meccs alatt világsztár lett, nem semmi...
Üdv, Mindenkinek!
Szeretem Gatti meccseit! Soha nem unalmas. Arturo egy "mindenporcikájában harcos" figura.
Sajnálom hogy kikapott.
Ha jól emlékszem, Damgaard ellen mindkét keze eltört, és úgy ütötte ki a dánt. Az azért nem semmi..
Akkor nézz Ruiz meccseket, vagy Vargas vs Mosley 1-et, az biztos érdekesebb. Senki se mondta hogy jobb az átlagnál. Végülis csak 2x vívta az év meccsét....
Gatti számomra végtelenül szimpatikus figura, aki sose adja fel, többször meccselt már fél kézzel, mint most.
Érdekes, ahogy "fikázod" Gattit de ugyanakkor élteted kótait, erdeit vagy a többi senkit, aki soha semmit sem tett le a profibunyóasztalára.
Az első menetet szerintem minimum 100% hogy Gatti nyerte, de valóban nincs már csúcsformában (mint Ward ellen) és sok a váltó is neki, de a legrosszabb az edzője szerintem neki. minden menetben elmondta, hogy ne halgasson a közönségre, ne menjen velük....ez a visszafogott unalmas stílus nem gattié, szerintem ezen is lehetne változtatni, meg pár kilót lehetne fogyni is. de fixpont félék ellenére igencsak a harcosok klubjának elitjébe tartozik Gatti. oda, ahova ilyen műcsonttörők és álhóhérok, akiket imádtok soha!!!
Gattit sosem tartottam kozepesnel jobbnak, semmivel. (Nem csak most irom, hogy kikapott, eddigi osszes Gatti hozzaszolasom fika volt :-P ) Azert is akar mindenki vele boxolni (most pl. Cotto akart) mert konnyu verni.
:-(
Gatti már fiatalabb korában is azt nyilatkozta hogy nem váltósúlyú. Ez ismét bebizonyosodott. Alakul ez a tippjáték 0/6
Ez van - nem gondoltam volna Tatáról, hogy ilyen naggyá teszi az élet... Biztos megdolgozott érte, nem sajnálom, csak a mennydörgést egy picit. Gatti túl kicsi ebbe a súlycsoportba, nem volt ütőereje.






