Wladimir Klitschko interjú
„A címegyesítés egyre közelebb. De ehhez előbb le kell győznöm Ray Austint!” Wladimir, hogy telt a vakáció? A Calvin Brock elleni meccs után megvitattuk a lehetőségeimet a jövőt illetően, azután egy kis brazil faluba, Fortalezába utaztam, ahol szinte megfiatalodtam, felfrissültem, hogy végrehajthassam a 2007-es terveimet. A kedvenc hobbymnak hódolhattam, a kitesurfingnek, amiben egy ernyő segítségével próbálunk a szörfdeszkán maradni. Fantasztikus volt, teljesen feltöltődtem, készen állok, hogy felkészüljek a következő mérkőzésemre, és közelebb kerüljek a céljaimhoz. Ez a cél pedig, egyesíteni a világbajnoki címeket. Igen, ez így van. A mostani mérkőzésed előtt sok információ látott napvilágot egy Oleg Maskaev elleni mérkőzést illetően, aztán pletykáltak egy Valuev elleni összecsapásról is. Ezeket meg tudod erősíteni, vagy alaptalanok voltak? A tárgyalások Maskaev-vel és Valuev-vel is folynak. De sajnos a mai világban a bokszoló vágyai nem számítanak. A döntő tényező egy ilyen jelentős mérkőzés esetében, hogy a szervezetek beleegyezése is meglegyen. A jelenlegi világbajnokoknak kötelességük, hogy betartsák a szervezetek szabályait, amelyek arra kötelezik őket, hogy elsőszámú kihívójuk ellen bokszoljanak. Ezért is tűnik lehetetlennek egy címegyesítés megszervezése, ami biztos vagyok benne, hogy a legtöbb bokszrajongót érdekelné. De hidd el, tudom, hogy egy ilyen fontos mérkőzés előbb-utóbb realitássá válik. De most a hivatalos kihívom, Ray Austin ellen kell megvédenem a címem. Wladimir, helyes azt mondani, hogy a címegyesítés lehetetlen lesz számodra? Az IBF nagyon szigorú e tekintetben, az elmúlt évben három bajnokot is megfosztottak címétől, mert nem állt ki a kötelező kihívójával. Követnem kell a szervezet szabályait. Volt egy lehetőség, hogy az IBF vezérkara ideiglenesen elhalassza a kötelező címvédésemet a címegyesítés miatt. Sajnálatos módon a WBC viszont elutasította ezt. És amíg nincs címegyesítés, addig marad számomra a kötelező címvédés. A következő mérkőzésedre, Ray Austin ellen, mikor született meg az egyezség? Január 22-én, este. Mikor és hol lesz a mérkőzés? Március 10-én a mannheim-i SAP-Arenában, Németországban. Wladimir, sokan beszélnek arról, hogy Don King, akinek hatalmas befolyása van a történésekre, és nem mellékesen Samuel Peter, a WBC hivatalos kihívójának is promótere, szóval, ő akadályozta meg a Maskaev elleni címegyesítést. Nem akarok senkinek szemrehányást tenni. Ahogy mondtam az előbb is, a címegyesítéseket nem könnyű megszervezni. Sok időt szántunk Oleg Maskaev csapatára, és közel voltunk, hogy elmúlt év végén létre jöhessen a mérkőzés. De Oleg Hasim Rahman ellen elszenvedett kézsérülése, és az, hogy utána Peter Okhello-val akart bokszolni, lehetetlenné tette, hogy megküzdjünk egymással. És ahogy jelenleg kinéz, nem nagyon tűnik lehetségesnek, hogy engedélyezzék ezt a meccset. Mit mondasz azokra a kritikákra, amelyek szerint az Austin elleni mérkőzés azért lesz Németországban, mert Amerikában senki nem kíváncsi rá, nem eladható? Ezt könnyű megcáfolni, mivel az HBO azóta úgy döntött, hogy közvetíti a mérkőzésemet, éppen a Shannon Briggs vs Sultan Ibragimov mérkőzés előtt. Ha az Austin elleni mérkőzésem nem érdekelné az amerikaiakat, akkor az HBO sem tűzte volna műsorra. Teljesen megértem, hogy a szakértők és a rajongók jóval ismertebb és tapasztaltabb bokszolók ellen szeretnének látni. De nem én választom az ellenfeleimet. Ray Austin a hivatalos kihívó és vele kell harcolnom. Már hallottam olyan véleményt az ellenfelemtől, amiben gyengének titulál és így tovább. Hogy ki akar ütni és elveszi a címemet. Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek is a terembe, és olyan keményen edzem, ahogy csak tudok…Az igazat megvallva, persze én nem akarom lebecsülni az ellenfelem, de nincs okom rá, hogy túlértékeljem őt. Biztos vagyok benne, hogy Ray-től és promóterétől, Don Kingtől is fogunk még hallani hasonló megjegyzéseket. Talán kedden, mikor mind együtt lesztek a sajtótájékoztatón. Beszéljünk egy picit Ray-ről. A szakértők szerint elég nagy és elég erős, és megvan a képessége, hogy kibírja az ütéseket. Szerinted mennyire veszélyes? Bárki veszélyes lehet, akivel bokszolok. A pályafutásomban voltak hullámvölgyek, megtanultam, hogyan kell felkészülni az ellenfelekre, és sosem becsülöm le őket. Ezért a szakértők és szurkolók ilyesfajta kijelentéseinek nem szentelek különösebb figyelmet. Az én felelősségem, hogy jól felkészült legyek a mérkőzéseimre. Teljesen komolyan veszem az ellenfeleimet, függetlenül mekkora fizikai vagy rutinbéli előnyöm is van velük szemben. Különben is, ne felejtsük el, a nehézsúlyban egy ütés eldöntheti a mérkőzést. Hol fogsz felkészülni a következő mérkőzésedre? Ugyanott, ahol eddig is készültem európai találkozóimra, a mallorca-i edzőtáboromban. Wladimir, tudjuk, hogy nem szívesen beszélsz a jövőbeli terveidről, mikor közvetlenül egy mérkőzés előtt állsz, de hogyan látod a Valuev elleni címegyesítés lehetőségeit? Őszintén, nagyon örülnék ennek a mérkőzésnek. És annak is örülök, hogy Nikolay is szeretne megküzdeni velem. De számára is először a kötelező kihívóján, Ruslan Chagaeven kell túljutnia. Emellett a tárgyalások a Sauerland-dal és Don King-gel igencsak összetettek lesznek. Minden a kondícióktól függ, hogy ők mit ajánlanak majd, és én mit fogadok el. Készen állsz rá, hogy esetleg lemondj a pénz egy részéről, vagy egyéb engedményekre, csak hogy létrejöjjön ez a mérkőzés Valuevvel? Minden feltételnek vagy egyezségnek kölcsönösen kell előnyöket tartalmaznia, nekem is és ellenfelemnek is. Nem szándékozom bármit is feláldozni, és ellenfelemet se kérem, hogy ezt tegye. Wladimir, néhány szót a szurkolóknak… Biztos vagyok benne, hogy következő mérkőzésem egy újabb lépés lesz az álmom, a címegyesítési mérkőzés felé. Teljes koncentrációmmal megkezdtem a felkészülést Austin ellen. Mindenkit biztosíthatok, hogy egy érdekes és izgalmas mérkőzést fognak látni. 2007. 01. 25. Leone
Wladimir Klitschko lassan hét éve főszereplője a nehézsúlyú történelem legújabb korszakának. Első világbajnoki címének megszerzése után váratlanul hullámvölgybe futott pályafutása, de új edzővel és elszántsággal ismét a csúcsra ért, és tavalyi teljesítményét alapul véve ismét óriási lehetőségek állnak a még mindig csak 31 éves ukrán előtt. A Calvin Brock elleni magabiztos címvédés után spekulációk tömege árasztotta el a médiát azzal kapcsolatban, hogy az ukrán világbajnok kivel, mikor és hol fog legközelebb megmérkőzni, megkezdődnek-e a várva várt címegyesítések. Az övgyűjtés egyelőre várat magára, mivel a szervezetek ragaszkodnak a szabályokhoz, így az ukránra az IBF hivatalos kihívója, Ray Austin vár március 10-én. Klitschko szabadságáról való visszatérése után adott interjút, melyben értékeli a kialakult helyzetet és lehetőségeit.
Hozzászólok:
Tökmindegy, hogy kit ismer el ez a két Klicsko-fanatikus és kit nem.
Majd legfeljebb jó hülyén fognak kinézni, amikor mondjuk a négy nagy öv 2-2 eloszlásban a tesóknál lesz, ők meg hajtogatják, hogy ezek hurkák. :)
Szolgálati közlemény
fefe: a cikkel foglalkozz, ne pedig Sztregóval és Ateszkával, mert ez így nem jó.
Nem kopkodok rajuk,csak egyszeruen nem ismerem el oket,de foleg Wladimirt.
Ateszka!!! te sem hiszed el amit irsz csak mar nem tudod hogy kopkodj a Klitschkokra ajajajaj.de most oszinten nem igy van? dehogynem
nem hagytam ki,remelem Klicsko koma lesz az aki nem a kotelek kozt,hanem a kotelek felett tavozik a ringbol........szarn yak nelkul persze
Ateszkat es Sztergot ossze kellene kotni. Ja Ateszka a '' t '' betut lehagytad az Austin utan
Tényleg kipihentnek látszik.
A cikkből a következő új információkhoz juthattunk:
1. Az ellenfelet nem szabad lebecsülni.
2. Minden ellenfélre komolyan fel kell készülni.
3. Reméljük, sikerül a felkészülés.
4. A célom az egyre nagyobb sikerek elérése.
5. A pénz nem fontos, de számít.
6. Minden meccs egy kövekező lépés a Nagy Álom elérésére.
7. Vannak, akik segítenek, és vannak, akik nem. De neveket nem mondanék.
8. Ja, és összegeket sem tudok mondani.
9. Szeretnék győzni.
Természetesen a cikk fordítőjának és közlőjének azért: KÖSZI!
Briggset láttam. Kb. a 2. ütésétől "meghalt" az ellenfele nem volt hosszú meccs :)))
Wova-Briggs? Ez a meccs soha nem jön össze. Szerintem Wova (sajnos) úgy járna mint Sanders ellen.
Szerintem azért futott zátonyra a WBC-s címegyesítése, mert itt már régen a bátyónak Vitali-nak tervezték a visszatérését. Wovát én inkább Briggs ellen nézném meg.






