profiboksz.hu

Kokó jelenti a Pacquiao vs. Bradley-gáláról - 3. rész

2012-06-12 17:46:45 /
Túlzás nélkül felfordította a teljes bokszvilágot a hétvégi Manny Pacquiao vs. Timothy Bradley WBO váltósúlyú világbajnoki mérkőzés, pontosan a találkozó botrányos pontozása. Mint az a profiboksz.hu olvasói bizonyára pontosan tudják, a Las Vegasban megrendezett összecsapás WBO-s supervizora, azaz ellenőre Kovács Koko István volt, aki a gála előtti napokban be is jelentkezett két riport erejéig a kaszinóvárosból. Az ismert okok miatt a mérkőzés után is megkerestük Istvánt, aki készségesen állt rendelkezésünkre. A mai interjúból kiderül, hogy milyen nem várt afférok zavarták meg a találkozó előkészületeit, megismerhetjük István markáns véleményét a nevadai – és más – pontozókról, valamint megtudhatjuk, hogy valójában milyen jogköre, lehetőségei és feladatai vannak egy supervizornak, illetve a WBO-nak, mint szervezetnek.

Milyen érzések kavarognak benned az elmúlt hetet és főleg a mérkőzést illetően?

A kint töltött egy hét egyik legnagyobb tanulsága, hogy az embert mindig érhetik meglepetések. A mostani tanulság számomra az, hogy Nevada állam, amelyet mindig is úgy tartottam fenn, hogy a professzionális ökölvívás egyik legjobban megszervezett, legjobban összerakott, legjobban működő gépezete, ott is nagyon-nagyon sok hibával találkozhat az ember, ott is emberek dolgoznak, és bennük van a hibázási lehetőség.
Egyáltalán nem úgy indult az egész hét, hogy az év legnagyobb meglepetése, vagy év legnagyobb tévedése – azért nem csalásról beszélek, mert szerintem nem csaltak a bírók, hanem egyszerűen inkompetensek – fog megtörténni. Ahogy a felvezetésben is említettem, Pacquiaon nagy nyugalom áradt szét, Bradleyben óriási feszültséget éreztem, így nem gondoltam volna még azt sem, hogy ez a mérkőzés egyáltalán végigmegy. A korábbi ellenfelek ismeretében Pacquiao ennél lényegesen komolyabb riválisokat vert meg nagy fölénnyel, Bradley pedig még soha ilyen léptékű bunyóssal nem találkozott. Ezeknek a tényeknek az ismeretében az 1:5-höz arányú fogadási oddsz teljesen reálisnak tűnt.

Maga a mérkőzés aztán meglehetősen érdekesen alakult. Még a szabályegyeztető értekezleten megállapodtunk abban, hogy az HBO kérésének eleget téve 20:30-nál nem előbb, de 20:40-nél nem később kezdődik majd a találkozó, köszönhetően annak, hogy az NBA keleti főcsoport döntőnek a végét mindenképpen meg várják, ne hogy véletlenül az ő eladásukba, vagy nézettségükbe bezavarjunk. A kosármeccs ennek megfelelőn 20 óra 20 körül már véget is ért, így nyugodtan lehetett volna fél 9-kor kezdeni. Én kb. egy órával a tervezett kezdés előtt mentem be a vezetőbíróval és a nevadai szövetség vezetőjével, Keith Kizerrel az öltözőbe ellenőrizni és aláírni a bandázst, elmondani az utolsó instrukciókat. Bradley csapatában minden rendben is volt, még az HBO is bejött, majd ezt követően átmentünk Pacquiaohoz, ahol a legnagyobb megdöbbenésünkre kiderült, hogy a kis filippínó sehol nem volt. Freddie Roach bent ült, és épp az Arce meccset nézte a tv-n, és arra a kérdésre, hogy hol van Pacquiao, azt mondta, hogy mindjárt jön. Vártunk kb. 10 percet, majd Kizernek vissza kellett rohanni, mert gondok adódtak az említett Arce meccsen. Kizer kb. 20 percig volt kint a szorítónál, ennyi idő alatt el is intézett mindent, és Pacquiao még mindig nem jött meg.

Amikor Kizer az Arce-affér urán visszaért, akkor elkezdett balhézni, amire Pacquiao csapata azt találta ki, hogy azért nincs még bent az öltözőben, mert nézi a kosármeccset. Ez azért furcsa, mert mind a folyosón, mind pedig az öltözőben több tv volt, és bármelyiken nézhette volna, ha ennyire érdekli. Amikor erre a felhívtuk a figyelmüket, hogy miért nem itt nézi, akkor azt mondták, hogy átment egy stúdióba sztrecsingelni (nyújtani), mert ő meccsek előtt ez szokta csinálni. Ehhez képest az edzői közül senki nem volt vele: sem Roach, sem az új erőnléti edző, sem pedig Ariza. Értetlenül ott álltunk, közben az HBO kommentátora, Max Kellerman legalább 3 interjút csinált ez idő alatt Freddie Roachtól kezdve mindenkivel arról, hogy hol van a bunyósuk, mire egyszer csak feltűnt Pacquiao. Ekkor már kb. 20 óra 40 lehetett, tehát már az előzetesen megbeszélt kezdési időpontot írtuk, ráadásul szemmel láthatón még nem is volt bemelegedve, tehát effektíve nem végzett bemelegítést, nem volt iskolázás, nem volt izzadt és melegítőben volt, bár a bandázs már rajta volt. Nem is értettük az egészet. Robert Byrd (a vezetőbíró. szerk.) elmondta a szabályokat, és egymás között azzal magyaráztuk ezt az egészet, hogy ő 'A' Pacquiao, neki mindent szabad.

Nincsen arra szabály, hogy a bokszolóknak mennyi idővel a mérkőzés előtt kell megjelenni a helyszínen?

A WBO-nak van. De itt most megint egy olyan kardinális ponthoz érkeztünk, hogy nem csak a WBO, de mindegyik szervezet csak a nevadai szövetség engedélyével jelenhet meg Las Vegasban, de a rendezvényt, mint olyat a nevadai szövetség felügyeli, és mi, mint egy vendég helyet foglalhatunk. Lehetőségem van supervizorként ott lenni a mérlegelésen, a szabályegyeztető értekezleten, a kesztyűkiválasztásnál, lehetőségem van a mérkőzésen részt venni, én a nevadai szövetséggel való jó együttműködésnek köszönhetően megoszthatom velük a munkát, pontosabban ők oszthatják meg velem, de semmiféle beleszólásom nincsen a döntéseikbe. Például ha én is dolgozom az említett Arce meccsen, akkor is a nevadai szövetség döntötte volna el, hogy milyen eredményt hirdetnek ki. A WBO szabályzat egyébként előírja, hogy ökölvívóknak 2 órával a mérkőzés előtt az öltözőben meg kell jelenni és rendelkezésre kell állni. A nevadai szabályzatba sajnos nincsen belátásom, de ha jól tudom, akkor Max Kellerman fel is tette ezt a kérdést Kizernek, aki azt mondta, hogy ilyen még sosem fordult elő a praxisukban, hogy ne találjanak meg egy ökölvívót a mérkőzés előtt, és erre nincsen semmiféle szankció.

Térjünk át a mérkőzésre. A szorító mellől Te hogy érzékelted a történéseket?

Amikor elkezdődött a mérkőzés, és hozták a menetek végén a pontozólapokat - amit a nevadai ellenőr vett át, én pedig összesítettem – azt vettem észre, hogy a pontozók között folyamatosan óriási megosztás van: amit egyik Pacquiaonak adott, azt a másik Bradleynek, a következő menetben pedig fordítva, tehát össze-vissza pontoztak. De már előtt volt egy kis furcsaság, ugyanis a mérkőzést megelőzően Harold Ledermannal (az HBO szakértője. a szerk.) ebédeztem, és ő már előtte nehezményezte, hogy miért ezeket az embereket jelölte Nevada, pontosabban Kizer pontozónak (ez kizárólag az ő hatáskörébe tartozik), mert szerinte a három ember közül csak az egyiket nevezné valójában pontozónak, míg a másik kettőt inkább vezetőbírónak tudja elképzelni, illetve korábban már volt is velük probléma.

A bíróküldésbe Nevadában nincs is beleszólásotok WBO részről?

Semmilyen beleszólásunk nincsen, sem a bíróküldésbe, sem pedig a későbbi esetleges retorziókba a Nevadában megrendezett mérkőzéseken, sőt, még csak nem is mi fizetjük ki a bírókat. Ezek közül a bírók közül egyébként csak Duane Ford és a vezetőbíró Robert Byrd szokott eljönni a WBO konferenciákra, a másik két pontozó kizárólag Nevadában dolgozik WBO-s rendezvényeken, mert inkább IBF vonalon mozognak.

Térjünk vissza a pontozásra.

Amikor jöttek a pontozólapok, akkor bennem egy nagyon furcsa és nagyon rossz érzés volt. Rossz érzés annak tükrében, hogy néztem a meneteket, és azt láttam, hogy ha nem is bokszol jól Pacquiao, és nem is hozza azt az elsöprő fölényt, de szépen dominál, jók az ütései, ülnek, kemények, pontosabban dolgozik, még ha a tőle elvárt pontosságot nem lehetett észrevenni, és láttam, hogy folyik el a mérkőzés… Amikor elérkeztünk a 10. menethez, akkor fordulóponthoz érkezett a történet, mert teljesen döntetlenre álltak, és akkor döbbentem rá először, hogy itt még akár egy óriási meglepetés is lehet, ha ez így megy tovább. Végül annak ellenére, hogy valóban nyert Pacquiao, ha összességében megnézem a meneteket, akkor tényleg nagyon sok szoros felvonás volt, és bár nem tudom, hogy a pontozók hogy láthatták úgy, hogy Bradley elvitt 7 menetet, de azt kell, hogy mondjam, hogy amikor kihirdettük az eredmény, akkor első villanásra még a Pacquiao táborból sem volt óriási tiltakozás. Valószínűleg úgy élték meg ezt a dolgot, hogy tudták, Pacquiao rosszul bokszolt, és emiatt ők is le voltak törve. Hozzá kell tennem, hogy én nagyon a történtek és a pontozólapok hatása alatt néztem az összecsapást, és azóta még nem volt időm és lehetőségem visszanézni a meccset, de akivel csak beszéltem, legyen az akár a WBO elnöke, akár WBO vezetők, akár Lederman, akár Roach, akár újságírók és szakmabeliek, mindenki fel volt háborodva.
Egyébként ha valaki  megnézi a találkozót majd a pontozólapokat, akkor olyan menet nem nagyon volt, amit Pacquaio nagyon látványosan megnyert, és mégis odaadták volna Bradleynek. Olyan menetek voltak - és ilyen volt, vagy lehetett hét – amely ha nem is ide-oda adható volt, de nem is nyerte meg olyan borzasztó nagy fölénnyel Pacquiao.

WBO szemszögből hogy látjátok a helyzetet, hogy új világbajnokotok van?

Nekünk a WBO oldaláról koránt sem mondanám azt, hogy ez jó. Elveszítettünk egy olyan bajnokot, aki a p4p listák élén volt. Bradley fantasztikus teljesítményt nyújtott magához képest, de megkockáztatom, hogy Pacquiao korábbi ellenfelei közül szinte bárki legyőzte volna, de még akár egy Amir Khan is, tehát nem biztos, hogy a legjobb helyre került a WBO váltósúlyú világbajnoki öve. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, nagyon sajnálom, hogy a pontozók így látták, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a jelenlegi teljesítményével Pacquiao fényévekre van attól a Pacquiaotól, aki átgázolt De La Hoyán, szétszedte Cottot és brutálisan kiütötte Hattont.

A mérkőzés után vadabbnál vadabb teóriák láttak napvilágot arról, hogy Bob Arum lefizette a bírókat, szándékosan le akarta váltani, vagy félretenni Pacquiaot, vagy a vélhetően nagy bevételt hozó visszavágó miatt „intézte” így a dolgokat. Mit gondolsz erről?

Az összefüggés elméletekre az ökölvívásban mindig lehet megfelelő elméleteket találni, és mindennek meg lehet találni a magyarázatát. Ez is lehet egyfajta magyarázat. Én nem ragaszkodom a véleményemhez, de továbbra is fenntartom azt a fajta véleményemet, hogy nem láttam ennyire szervezettnek, és nem láttam ennyire megoldhatónak. Ráadásul azért azt is figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Államok a jogok országa. A jogok márpedig olyan keményen érvényesülnek Amerikában, hogy egy ilyen történetnél, ahol a megvesztegetés minimális esélye is felmerül, akkor olyan FBI vizsgálatokat vonna magával, és olyan hihetetlen dolgok borulnának be a szerencsejátéktól a sportfogadásig kezdve egész Las Vegasig, ami romba dönthetné a sportágat. Ezzel az egésszel annyit veszítene mindenki, hogy nem lenne értelme megcsinálni. Bradleyre lecserélni Pacquiaot olyan áron, hogy az ökölvívás üzleti része teljesen összeomlana, én nem hiszem, hogy ebbe bárki hajlandó lenne részt venni. Ha csak egyszer derülne ki, hogy vannak ilyen manipulációk, és erre még Las Vegasban, ahol tényleg dollár milliárdok cserélnek gazdát legálisan, is példa lenne, az hihetetlen veszélyt hordozna magával. Bob Arumról valószínűleg nagyon sok rosszat el lehet mondani, de mint mérkőzésszervező fantasztikus teljesítményt nyújtott hosszú éveken keresztül. Nem látom annak realitását, hogy miért lett volna jó neki lecserélni Pacquiaot arra a Bradleyre, aki ezt a címet vélhetően nem fogja tudni sokáig megőrizni, még akkor is, ha a visszavágón esetlegesen még nagyobb nézetséget tudna kicsikarni. Ez azért nem olyan egyszerű történet, mert valószínűleg Pacquiaonak vissza kellene venni az igényeiből, míg Bradley igényei ezzel szemben megnőnének. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ez az egész átverés túlzottan látványos lenne, mikor Bradley már előre bejelentette a visszavágót. Ez nekem túl átlátszó lenne. Hogy így alakítsák, ehhez a 3 bírót kellett volna megvenni, és közben még abban is bízni, hogy Pacquiao nem üti ki Bradleyt.

WBO részről nem tervezitek, hogy közleményben elzárkóztok a nevadai pontozástól, ha már más óvási, vagy hasonló lehetőségetek nincsen?

Én erre kértem a mai nap során a WBO vezetőket e-mailben, hogy ezt ne hagyjuk annyiban, mert bármennyire furcsa, de a WBO renoméja is csorbul ez által, miközben semmi közünk hozzá, de az emberek jelentős rész mégis nekünk tulajdonítja ez a hatalmas hibát, ugyanis senki sem tudja, hogy ugyan mi szankcionáltuk a mérkőzést, de a nevadaiak szervezték, rendezték. Nekünk most ki kellene adni egy kommünikét, miközben a nevadai szövetséggel meg kellene azért tartani a korrekt viszonyt, de a felelősséget mégis csak rájuk hárítva, hiszen maguktól ez nem fogják megtenni.

Supervizorként milyen lehetőséged van szankcionálni a hibás bírói munkákat?

Én supervizorként nagyon sokszor átéltem – pl. nem is olyan régen a Fedchenko vs. Blain találkozón -, hogy teljesen tehetetlen voltam, amikor láttam, hogy a két helyi bíró egészen máshogy pontoz, mint kellene. Egyetlen lehetőségem van, és ezzel a lehetőségemmel egyre erősebb vagyok, hogy a WBO által használt bírók értékelésében, valamilyen szinten a jövőjüket, munkásságukat megkérdőjelező vélemény fogalmazok meg, és a jövőben a saját magam által felügyelt – ez a WBO-Europe -, vagy pedig a WBO által felügyelt világbajnoki mérkőzéseken elbírálom a teljesítményüket. Több olyan bíró volt már, akit nem alkalmaztam a jövőben, és több olyan bíró volt, akit sokszor és szeretettel alkalmaztam, de ezen túlmenően nincsen más retorziós eszköz – pénzbüntetés, eredmény megváltoztatása stb. – a kezemben. A szorítóban megtörtént eseményeket kizárólag akkor lehet megváltoztatni, amikor alaki hiba van, doppingvétség esete merült fel stb., de a pontozás végeredményét nincs módunk megváltoztatni. Sajnálatos módon nagyon sok a szakmát – és ez nem csak Magyarországon, nemzetközi szinten is – nem értő, a sportot se kívülről, se belülről nem jól értelmező és látó, gyakorlatilag magát a pontozási szisztémát sem biztos, hogy megfelelő módon alkalmazó emberek vannak. Bebizonyosodott, hogy nem csak alacsonyabb szinten, hanem a legmagasabb kategóriában is találhatunk ilyen bírókat.

Végezetül egy rövid összegzésre kérnélek.

Nagyon sajnálatos ez az egész, mert életem egyik legszebb napja volt. Dolgoztam már Klitschko-gálán, dolgoztam olyan rendezvényen, ahol De La Hoya, Mayweather, vagy Pacquiao bokszolt, de csak most tudtam begyűjteni Pacquiao révén a legmagasabban rangsorolt bunyós ”skalpját” supervizorként, és ilyen alapon még örülhetnék is, mert történelmet írtam, de mégsem jó a szám íze, és mégsem jó az emlék, mert nem érdemelt vereséget Pacquiao, és Bradley nem nyert 7 menetet ezen a találkozón.




2012. június 12. - Gallen Ervin (Erwin)

A cikk első része
A cikk második része
Videó: a mérkőzés teljes felvétele HBO-s verzióban

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Csalás volt - de (mint Maradona keze) isteni csalás. Pacman utóbbi időben -önmagához képest - ellazsálta a boxot, végre a sors megbosszulta az alibizését. A világ egyik (mondjuk második) legjobbjának kikiáltott boxolónak néha azért mutatni kell valami CSODÁLATOSAT. Nem nagyon mutatott, ezért megkapta amit megérdemelt. (És hová tünt a meccse előtt? )Kosárlabdát nézett? Röhögnöm kell.

    2012-06-17 10:55:43

Olvasva Duane Ford nyilatkozatát, hogy szerinte "Bradley boksziskolát tartott Pacquiao-nak", mindezt 149 vagy mennyi címmeccs rutinja után, már azt hiszem nem lehet hová süllyedni tovább és egy ilyen pontozó oktatja a jövő pontozóit...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-06-14 14:00:58

@dudás istván: Nagy csalás volt az is,de sajnos már előtte is és azóta is sok hasonló pofátlan csalás történt,mindezekben természetesen élen jár a WBA,de a többi szervezetet sem kell félteni,talán a WBC ahol még viszonylag korrekt a meccsek pontozása,ill visszavágókat rendelnek el ha megkérdőjelezhető a döntés.

    2012-06-14 09:59:23

Kb a HOLY-VALU meccstől kezdődően nagyon trendi lett a "mellépontozás" az utóbbi években,kidomborodik az önnös érdekek-pénz kontra világszervezetek komolysága-övek jelentősége dolog.

» dudás istván   válasz erre
    2012-06-14 08:10:44

@Erwin: Köszi az infót, ez érdekes. Mondjuk Kokó tényleg nem mondta, hogy rendszeres WBO bíró, csak valahogy a válaszaiban többször is ilyen 2+1 felállásban beszélt a pontozókról, lehet ez vitt félre.

» Layman   válasz erre
    2012-06-13 22:48:38

@Layman: Érdekesség képpen rákerestem, és kiderült, hogy Fordra sem lehet azt mondani, hogy rendszeresen pontoz Nevadán kívül WBO-s meccseken (amibe ugye beleszólásuk van Kokóéknak), mert ha jól számoltam, akkor az elmúlt 2 évben 2 alkalommal pontozott Vegason kívül ilyen meccset (Pac-Clottey és Bradley-Alexander), azok is Amerikában voltak. Kokó sem azt mondta, hogy rendszeresen dolgozna a WBO-nak, hanem hogy ő és Byrd az, aki a 4 bíróból el szokott utazni a WBO kongresszusokra.

    2012-06-13 17:48:24

@Erwin: "Máshol a szervezet kezében van a bíróküldés stb., míg Nevadában szó szerint csak vendégek."

Sajnos hiába van a szervezet kezében a bírók kijelölése, hiszen ezen a meccsen is, az egyik "sasszem", aki Bradley-nek adta a meccset, pont az a bíró, aki rendszeresen pontoz WBO rendezvényeken.

» Layman   válasz erre
    2012-06-13 17:33:51

Bezzeg a WBA, WBC-t mindig szidja Kokó hogyha valami csalás van a meccsen.

    2012-06-13 15:41:31

@Roy Jones Jr.: Aláírom, könnyen lehet, hogy Kalifornia és Kanada is kivétel. Amit biztosan tudok, hogy pl. Európában nincsenek ennyire kiszolgáltatva a szervezetek a lokális szövetségeknek, és pl. a WBO-Europe meccsekre Kokó írja ki a bíróküldést, supervizorként ő tartja a rules meetinget, ő fizeti ki a bírókat stb. De szintén példaként lehetne említeni a Klitschko-Haye meccset, ahol a szervezetek (WBO, WBA, IBF) - és nem a lokális szövetség - által delegált vezetőbíróba kötöttek bele, tehát ezeken a helyeken egyértelműen több a jogköre a WBO-nak és a többi hasonló szervezetnek.

    2012-06-13 15:40:06

Kokó legalább nem köntörfalazik, hogy hát így is lehetett látni, meg úgy is voltak szoros menetek meg stb.
Legalább kimondja határozott véleményét (ami nem feltétlenül az igazság, de Kokó véleménye nagyon is autentikus, s hát kinek higgyen az ember, ha nem neki): Pacquiao itt bizony nyert!
Mert hát ő volt a bajnok, a bajnokot meg egyértelműen kell legyőzni. Bradley itt mindent csinált, csak nem egyértelműen győzött.

» Thunderstruck   válasz erre
    2012-06-13 15:04:57

@Erwin: Szerintem Kanadában meg Kaliforniában sem gyakran rúgnak labdába más illetőségű pontozók, sőt a kaliforniai gálákon nem is a Unified Rules-t, hanem a sajátjukat használják...

Jún.2-án pl. a Leo Santa Cruz - Vusi Malinga meccsen IBF vb-címmeccsen minden pontozó és a ringbíró is kaliforniai volt...
De pl. a Dawson-Hopkins I-en vb-címmeccsen is 4-ből 3 kaliforniai volt...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-06-13 14:57:21

@tomi: Jól tudod, azért van a cikkben is kihangsúlyozva, hogy Nevada - és ha minden igaz Nagy-Britannia - a kivétel ilyen téren. Máshol a szervezet kezében van a bíróküldés stb., míg Nevadában szó szerint csak vendégek.

tibi

A Hopkins-Dawson eredményét azért tudták megváltoztatni, mert egyrészt Kaliforniában volt a meccs, másrészt pedig alaki hibáról volt szó, mivel egy szabálytalanság után hirdettek tko-t.

    2012-06-13 14:38:39

Szerintem az összes olyan meccsen, ahol ilyen összegek mozognak, ott a következők az igazi "supervisorok": Alexander Hamilton, Andrew Jackson, Ulysses S. Grant, Benjamin Franklin stb... :P

» ogreface   válasz erre
    2012-06-13 13:36:48

@tibi: Nem akarok sugallni semmit, csak leírtam a tényeket, miszerint a meccs után nyomozást indított az FBI...

    2012-06-13 13:18:06

@Morgo: Most ezzel azt akarod sugallni hogy Wlad veresége nem az ő hibája volt hanem Brewsterék ravaszkodtak vmit ami miatt elvesztette a meccset?

    2012-06-13 13:07:06

@Morgo: Természetesen feljelentés alapján indult a nyomozás és fogadási csalás gyanúja miatt nyomoztak, nem az eredmény miatt. Sok gyanús körülmény volt a meccs körül, amik miatt a fivérek feljelentést tettek. Wlad gyanús kondivesztése a 3. menetben, a fogadási arányok hirtelen megváltozása a meccs előtt (11:1-ről 3,5:1-re) stb.

    2012-06-13 12:45:56

@suttyo: ""Az FBI majd nyomoz"- az FBI-nak nincs köze ilyen rendezvényekhez. Ez nem nemzetbiztonsági kérdés. Minden elismerés megilleti Kokót, biztos nagyon jó szakember lett, aki nagyon közel van ott a tűzhöz, de azért szerintem ő is mond néha idealista hülyeséget."

Az FBI-nak nem a rendezvényhez van köze, hanem a szervezett bűnözéshez. Nem túl gyakori, de előfordul, hogy bokszmeccs után is nyomozást indítanak. Az elmúlt pár éven belül a Klitschko/Brewster meccsre emlékszek, amely után nyomozást indított az FBI.

    2012-06-13 12:39:59

@vadifukk: OFF
Köszönöm /-jük a kiigazítást, közben a Wiki-n én is utánanéztem.

"de hát egy bokszmeccsről van itt szó, nem értem, hogy kerülnének itt képbe"

Erre egyszerű a válasz: sehogy. :)

ON

» Perkins   válasz erre
    2012-06-13 12:24:15

Hmmm akkor a Wbo részéről kirendelt supervisor magyarul csak megfigyelő v csúnyábban mondva a pályán max "labdaszedőként" van jelen. Hát elég szomorú. Viszont a világbajnoki övtől elviekben megtudnák fosztani bármely versenyzőt,hisz ez az ő övük,nem a Nevadai v akármelyik szövetségé.Ha meg nem akkor miértelme akármelyik világszervezetnek.Bá r a Wbc már rendelt el visszavágókat ill pl a Hopkins-Dawson meccs végeredményét is megváltoztatták utólag.Szóval akkor csak sáros a Wbo is ha nem történik semmi.

Komolyan mondom a világszervezetek övei egy kalap sz@rt nem érnek.....

    2012-06-13 12:02:03

Köszi a interjút remek volt, én azt hittem, hogy a címmeccsekre a szervezet delegál és az adott állam atlétikai bizottsága felügyeli az eseményt, illetve Európában az adott ország ökölvívó szövetsége. Amikor a különböző szervezetek szabálykönyveit olvasgattam, arra emlékszem, hogy a bírók juttatása is fel volt tüntetve benne, ami szintén erre utal.

    2012-06-13 11:36:52

nehany perce irta Bradley a hivatalos facebook oldalan :
" My manager Cameron Dunkin rang me about 2 hours ago and said the rematch is definetly on for November 10th "

szoval jon a masodik felvonas...

» zolimt   válasz erre
    2012-06-13 11:20:11

OFF
Bocs, csak előjött a téma. Szóval a CIA (bocs a konyhanyelvért, de külföldi) hírszerzéssel foglalkozik. Az országban ők bizony bevetésre nem mennek. A "nemzetbiztonság"- nak egy része a hírszerzés is, így az ő asztaluk is valahol, de hát egy bokszmeccsről van itt szó, nem értem, hogy kerülnének itt képbe.
A szövetségi szintű bűnüldözés (ld. bűnszövetkezetek, ami a témába vághat) az FBI asztala, s ha már előjött a nemzetbiztonság, akkor tudtommal a terrorelhárítás is náluk van.
Bocsánat a kitérőért.
ON

» vadifukk   válasz erre
    2012-06-13 10:53:08

@Lemmy: "idiótán vigyorgott"

mert eszebe jutott Ezekiel 25:17
" Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!"

» zolimt   válasz erre
    2012-06-13 10:16:02

@ogreface: "Éppen saját maga ellen fogadott... :) "
Egyébként amilyen idiótán vigyorgott eredményhirdetés után, miközben én épp felrobbantam a dühtől, még az is lehet... :)

    2012-06-13 10:11:16

@pipee: "De vajon hol volt Pacquiao olyan sokáig?"

Éppen saját maga ellen fogadott... :)

Lehet ezt csűrni - csavarni, úgysem lesz belőle semmi, A két Nevadai madár olyan vidáman fog tovább dolgozni, hogy "öröm" lesz nézni.

» ogreface   válasz erre
    2012-06-13 10:01:27

@Rajhi: "Ha jól értettem a három bíróból egyet szokott foglalkoztatni a WBO, ő pontozott 115-113-at Pac javára, a másik kettőt az IBF, ők hozták ki győztesnek Bradley-t. A három bírót a Nevada-i szövetség delegálta."

Koko jól válogatta meg a szavait, tényleg igazi sportdiplomata már, szóval érdemes figyelmesen olvasni. :)

Rosszul értetted, bár tényleg sejtet ilyesmit Koko válasza, de ő valójában ezt mondta: "Ezek közül a bírók közül egyébként csak Duane Ford és a vezetőbíró Robert Byrd szokott eljönni a WBO konferenciákra, a másik két pontozó kizárólag Nevadában dolgozik WBO-s rendezvényeken, mert inkább IBF vonalon mozognak."

Ha megnézed a pontozólapokat, kiderül, hogy Duane Ford pont Bradley-nek adta a meccset. A három pontozóból egynek volt csak annyi esze, hogy kihozza Pacet győztesnek, de az pont nem az volt, akivel a WBO rendszeresen dolgozik.

» Layman   válasz erre
    2012-06-13 09:26:52

@Rajhi: En meg eleg sokmindenben hiszek, de a veletlenekbe nem! Olyan nincs,hogy veletlen. Ez a legkonnyebb magyarazat,hogy kimasszon valaki a felelosseg alol. "Nem hibaztam veletlenul torten igy..." A vilagon minden okkal tortenik csak van akinek nem erdeke,hogy megkeresse az okokat.

    2012-06-13 09:19:23

Ha jól értettem a három bíróból egyet szokott foglalkoztatni a WBO, ő pontozott 115-113-at Pac javára, a másik kettőt az IBF, ők hozták ki győztesnek Bradley-t. A három bírót a Nevada-i szövetség delegálta. A Nevada-i szabályok értelmében mindent a helyi szövetség rendez, ha valaki csalni akar, akkor nem a világszervezettel, hanem a helyi szövetséggel kell paktáljon. Tehát ha valaki befolyásolni akarta az eredményt kellett tejeljen a szövetségnek a bíróküldéshez, és a bíróknak a félrepontozáshoz. Arum a saját ártatlanságát bizonyítandó nagy dérrel-dúrral feljelentést tett a Nevada-i szövetség elnökénél - aki ha volt csalás, akkor annak a társszervezője volt. Az FBI-hoz fordulhatott valaki a Nevada-i szövetségtől, a vesztes promótere (Arum), a vesztes menedzsere (Koncz) vagy a vesztes (Pac), esetleg egy vesztes fogadó. Ebből az első három kilőve, Pac elzavarta a könyvvizsgálót, mikor az kiderítette, hogy Arum és Koncz lopja a pénzét, tehát ő is kilőve, marad egy vesztes fogadó, akinek beadványával nem biztos, hogy elsőre foglalkozik az FBI - nem ismerem az ottani törvényeket és a feljelentési lépcsőket. Ha nem, és elsőre a helyi rendőrségen kell feljelentést tegyen, akkor azok valószínűleg felkérik a helyi szövetséget az eset kivizsgálására. Lehet, hogy rés van a hálón, de laikus számára nagyon úgy tűnik, hogy elég szűk körben mozog egy csalás, így a lebukás veszélye elég kicsi.

    2012-06-13 07:46:06

En is koszonom ezt a remek cikket, nagyon jo volt olvasni, foleg a PAc eltuneset. Az FBI os mondandoval viszont nem ertek egyet. Ezt nem lehet annyival elintezni hogy a birok "hibaztak". Ez nem hiba ez CSALAS volt csupa nagybetuvel! Itt dollarmilliok es sok sok sok rajongo sorsarol dontenek. Nehogy mar egy legyintesel el legyen intezve,hogy hat ezek a birok hulyek ez van sajnos. Itt sehogy nem lehet Bradleyt kihozni gyoztesnek nincs ra normalis magyarazat. Ahogy Cloudot Es Williamst Nem beszelve Shumenovrol amiket Vagesban muveltek Campilloval es lehetne meg sorolni. Sehol nincs soha meg egy piti vizsgalat sem nemhogy FBI... Pedig volna mit vizsgalgatni foleg egy WBA WBC haza tajan. Erdekeredmenyek erdekkihivok...
Kene egy kemenykezu felulvizsgalo bizottsag, birokat elozetes letartoztatasba, par nap mulva feny derulne itt mindenre. Nagyon sok rajongot es hitelt veszit az ilyen mocskos csalasokkal a profiboksz.

DI BELLA mondta a profibokszot most kapcsoltak lelegezteto gepre...

    2012-06-13 07:07:07

@suttyo: Nem akarom Koko-t védeni, de az FBI-nak nem az "ilyen rendezvényekhez" van köze, hanem dollármilliós nagyságrendű csalásokhoz, megvesztegetésekhez (gondolom).

Nemzetbiztonsági ügyekkel a CIA foglalkozik.

» Perkins   válasz erre
    2012-06-13 06:21:03

Ismét nagyon jó beszámoló, köszönet érte!
Az utóbbi időben mindig hiányérzetem volt a Pac meccsek után, de azt hiszem, ha lesz is meccse a jövőben, tuti nem kelek hajnalban. Ilyen hozzáállással mit vár a nézőktől? Szarik az egészre, a sok hülye úgyis megveszi?
Mindig bírtam őt, de ez a hozzáállás, amit mutatott, elfogadhatatlan. A May elleni derbiért nyilván ébren maradnék - May miatt -, de nagyjából ennyi.

    2012-06-13 06:02:11

"Hogy így alakítsák, ehhez a 3 bírót kellett volna megvenni, és közben még abban is bízni, hogy Pacquiao nem üti ki Bradleyt." - És ha kiüti? Azért össze kellene már vetni a tételeket és a nagyságrendeket... Egy pontozó egy egyszerű ember akit meg lehet venni mondjuk 100 ezer dollárral.Ehhez képest a gálák költségvetésében 50-100 millió dollárok mozognak...Ha kiüti, Arum azt a 200 ezret elbukja, ha pontozzák és kihozzák, a visszavágó nézettsége hoz neki plusz 80 milliót. Mondjuk. "Amerika a jogok országa" - Ez így leegyszerűsített, sztereotíp kijelentés, amiről ez kijelenthető, az az amerikai állami hivatalok, és nem az ilyen teljes egészében az üzleti szférán belül bonyolódó sportrendezvények. Az üzleti szférán belül, bárhol meg lehet vesztegetni bárkit, ha egyébként az adót befizették, és nem tudódik ki úgy hogy valaki a bíróságon azt bizonyítani tudja. "Az FBI majd nyomoz"- az FBI-nak nincs köze ilyen rendezvényekhez. Ez nem nemzetbiztonsági kérdés. Minden elismerés megilleti Kokót, biztos nagyon jó szakember lett, aki nagyon közel van ott a tűzhöz, de azért szerintem ő is mond néha idealista hülyeséget...Persze ez nem jelenti, hogy megvesztegetés történt, de úgy nem lehet a lehetőségét teljesen kizárni, ahogy Kokó itt teszi.

» suttyo   válasz erre
    2012-06-13 02:44:09

köszönjük Pisti, nagyon jók ezek a beszámolók!

sajnos Pac az utóbbi 2-3 mérkőzésén már messze nem azt mutatta amit előtte, szerintem leszálló ágban van, kondícionálisan se olyan jó már mint régen. persze azt is hozzá kell tenni, hogy igen magasra tette a mércét, ezt a szintet ilyen hosszú ideig szinte lehetetlen hozni...

ettől persze ezt a mérkőzést simán nyerte, és nála sokkal fiatalabb és motiváltabb, jó képességű ökölvívót győzött le, így a szememben még mindíg ő a csúcs, még akkor is ha nem is akkora a fölénye mint pár éve...

» leslie   válasz erre
    2012-06-12 23:58:36

@Amador: Honnan tudod hogy egyedül volt :) Lehet tátott szájjal áhitattal térdelt előtte egy "görcsoldó" csajszi

» kritikus   válasz erre
    2012-06-12 23:07:14

Ez frankó interjú volt! Köszi srácok!

» Tóth Lajos   válasz erre
    2012-06-12 23:04:18

@zolimt: Drakula halott és élvezi

» Jor-El   válasz erre
    2012-06-12 22:44:07

Hát nemtom a ama 2. mecs előre harangozva maxigáz :( Tudjuk van olyan pénz és nem is kell olyan sok valakiket megvenni :(

» udvari   válasz erre
    2012-06-12 22:24:23

@vizslahal: egyébként én sem értem, hogy miért van kitéve ez a sport a tévedés lehetőségének. Azon már semmi nem múlna, ha kicsit később van eredmény hirdetés. Az ütőlapon ott van minden.

    2012-06-12 22:22:08

@Jor-El: volt/van valami pozitiv elmenyed a beontessel kapcsolatban, hogy mindenkinek azt kivansz mostanaban?!? mert ha igen, szerintem szivesen lemondanak rola a javadra...! ;)

» zolimt   válasz erre
    2012-06-12 22:05:03

Ez tényleg jo cikk volt, kevés ilyen alkalomra emlékszem amikor ennyire beláthattunk a kulisszák mögé. Köszönet érte Kokonak!

» GUDMEN   válasz erre
    2012-06-12 21:51:06

kezd kicsit bunda gyanúm lenni...

» tollanik   válasz erre
    2012-06-12 21:42:15

Köszönjük Kokónak!
Érdekes,hol volt a bemelegítés idején Pac,ez nagy ban befolyásolhatta a teljesitményét,és tény leg sok olyan menet volt amit ide oda is lehetett adni,csak megszoktuk,hogy ezeket inkább a bajnoknak adják!

    2012-06-12 21:29:29

Igaza van Kokónak.Ez a Pacquiao fényévekre van a régi formájától.Ugyan nyert de nekem nem tetszett amit láttam.

    2012-06-12 20:49:16

http://sport365.hu/k ... ,hirek,tovabb-gyuruz ik-a-bokszbotrany-ar um-feljelentette-a-b irokat,26741

» dudás istván   válasz erre
    2012-06-12 20:24:03

@pipee: "De vajon hol volt Pacquiao olyan sokáig?"

Én emlékszem valami olyasmire a meccs elején hogy a kommentátorok azt mondták hogy Pac még közvetlenül a meccs előtt nyujtó meg bemelegítőgyakorlato kat csinált vádlira, mert túl "feszesnek" érezte a vádlijait. Csak kérdés hogy hol csinálta és miért egyedül?

» Amador   válasz erre
    2012-06-12 20:19:44

Tartalmas és izgalmas. Remek olvasmány. Köszönjük.

» csikimacko   válasz erre
    2012-06-12 20:15:13

"de a pontozás végeredményét nincs módunk megváltoztatni"

szerintem ez itt a fő kérdés, hogy miért nincs. ezen kellene változtatni szerintem. még akár ott éjszaka egy csapat újra pontozhatná a meccset és ha gáz van akkor másnap reggelre lehetne új eredmény.
szerintem az is abszurd, hogy a wbo-nak gyakorlatilag semmi beleszólása nincs a meccsen történtekbe. ez nagyon meglepett. így tényleg nem ehet semmilyen minőséget garantálni. fura, hogy ennyire gyengék a szervezetek. gondolom nincs erejük elérni, hogy ők szabhassák meg a feltételeket.
ilyen összetett bürokratikus katyvasz mellett elég szkeptikus vagyok, hogy valami fog e változni a jövőben :(

» vizslahal   válasz erre
    2012-06-12 19:57:33

@Edems: Igen, tényleg a menetek második felét húzta csak meg. Ezen én is gondolkodtam, és azzal összekapcsolva, hogy az utolsó 3 menetre mintha el is fáradt volna, valószínűleg tudatosan igyekezett vigyázni, hogy ne hogy idő előtt elfáradjon.

    2012-06-12 19:47:10

Pistitől lehet kérdezni?

    2012-06-12 19:43:03

@Edems: "Szerintem elfogyott a motiváció.."

Hát ez lehet hogy tényleg így van,igazából már csak a May ellenni ütközet az amire tényleg motivált lehetne,de arra az esély nagyon pici h összejöjjön. Verje meg megint a visszavágón Bradley-t h ne egy ilyen csalással legyen vége a karrierjének,aztán ha nem tudják nyélbe ütni May-el akkor akassza szegre a kesztyűit,de ezt javaslom May-nek is,mindent elértek mind a ketten amit csak lehet.

    2012-06-12 19:29:55

Jah és még annyit, hogy bár Pac vitathatatlanul nyerte ezt a mecset, ti is észrevettétek, hogy Pac csak a menetek második felét húzta meg....
Shaham-nak teljesen igaza van: Pac csak egy ilyen letudom a kötelezőt jelleggel bokszolt szerintem...
Ez már nem az a én mindig 110%-ot adok hozzáállás.
Szerintem elfogyott a motiváció....

    2012-06-12 19:18:42

@horas: Jó végül is tökmindegy,egyről beszélünk,inkább azt nem értem hogy múlhat több millió ember szórakozása 3 /talán tornából is felmentett/ pontozóbírón.Hihetet len csalódás ez minden bokszkedvelőnek.Nem csak azért mert ez vagy az bokszolt a ringben és csaltak,hanem az egész sportágra nézve olyan dolgokat vet fel ami ködös jövőt sejtet,megkérdőjelez ve hogy van e még köze az egésznek egyáltalán a sporthoz.

» dudás istván   válasz erre
    2012-06-12 19:14:49

De vajon hol volt Pacquiao olyan sokáig?

    2012-06-12 19:14:47

Margarito tényleg egész meccsen jött előre, de Cotto csak kb a meccs feléig, utána már csak hátrált...
"Pac támadott ütött nagyon sokat" : Pac mindig nagyon sokat üt...(csak kevesebb luftot), szóval nem hiszem, hogy ez lehetett az idő előtti elfáradásának az oka, bár nem vagyok az orvosa....

    2012-06-12 19:11:35

@tibi: "Margarito és Cotto sokkal többet támadott mint Bradley,folyamatosan gyalogoltak előre"

A folyamatosan gyalogoltak előre, az nem támadás. Az ütés a támadás. Margarito 817, Cotto 597, Bradley 839-et ütött...

"inkább Pac támadott ütött nagyon sokat,sok luftot is,és emiatt elfáradt jobban mint más meccsein."

Mivel velük hasonlítod, Margarito ellen 1069, Cotto ellen 780, Bradley ellen 751-et ütött Pac.

"Ez egy fölényes Pac győzelem volt."

Pac tisztán nyert, de nem volt fölényes és magához képest kifejezetten szar volt... Bradley-nek valóban max 4 menetet lehetett odaadni, de nem volt nagy Pac fölény. Mindig annyit csinált Pac amennyi elég, hogy vigye a meneteket.
Ez az eredmény kb olyan, mintha Cotto nyerte volna a May meccset...

» Shaham   válasz erre
    2012-06-12 19:10:50

Van a világon egy embercsoport amely azt csinál amit akar legyenek bármilyen szabályok. Az ők kezükben futnak össze a szálak, ők mondják meg mikor van fellendülés vagy válság, háború. Arum ehhez az embercsoporthoz tartozik. Az ő bulijuk. Ez a véleményem a csalásról.

    2012-06-12 19:10:12

@Edems: Margarito és Cotto sokkal többet támadott mint Bradley,folyamatosan gyalogoltak előre Pac meg szépen lebontotta őket,Bradley jóval kevesebbet támadott hozzájuk képest,elég sokat hátrált,inkább Pac támadott ütött nagyon sokat,sok luftot is,és emiatt elfáradt jobban mint más meccsein. Bradley-nek volt max 3 menete amit megnyert.Ez egy fölényes Pac győzelem volt.

    2012-06-12 18:52:17

@dudás istván: Azt írtam, hogy: két RÁNÉZÉSRE szoros meccsen...
Ránézésre mindkét meccs szoros volt, de találat ügyileg egyik sem. Csak míg, a Cotto meccsen a kétes menetek jó helyre mentek, addig itt pont nem.

    2012-06-12 18:51:19

@Erwin: Szerintem a többség nagyon örülne ezeknek a pontozólapoknak, aki mégsem, az engedje át a következőnek, ennyi.

» Irbisz   válasz erre
    2012-06-12 18:49:41

Jól értettem Kokót, Pacman lényegi bemelegítés nélkül állt ki a meccsre??!?
Kíváncsi vagyok mit csinált helyette, csak nem imádkozott?

Az is érdekelne, milyen nyilatkozatot ad ki a WBO, ha kiad, a mundér becsülete védelmébe :))

» Irbisz   válasz erre
    2012-06-12 18:48:42

@Edems: De szerintem lassan elérkezett az idő a visszavonulásra neki is.....

Ezt jól látod,szerintem most láttuk utoljára bokszolni...

» dudás istván   válasz erre
    2012-06-12 18:45:16

@Erwin: Bizony nem rossz,emlékezetes is az biztos,köszönjük a felajánlást.

» dudás istván   válasz erre
    2012-06-12 18:42:49

Jó ez a KoKó interjú. Köszi! Pac meg nyomja itt a vallási dumát aztán nem tudja időben elkezdeni a mecset. Roach meg azt mondja ez volt Cotto óta a legjobb teljesítménye...Nem bokszolt rosszul de azért ennél szerintem sokkal többet mutathatott volna. Kérdés, hogy a visszavágóra komolyan felszívja-e magát és edzeni fog mint egy állat, vagy úgy fogja gondolni, hogy valahogy majd csak kiüti Bradley-t a második meccsen.
Itt még megjegyezném, hogy szerintem először láttam azt, hogy Pac az utolsó 3 menetben el volt fogyva. Hiszen akkora verésben azért nem részesítette mint mondjuk Margaritót vagy Cottot akiket már-már sajnált ezért menetenként a 100 ütés helyet jószívűségből csak 50-el talált el. Azt sem lehet mondni, hogy félt volna belemenni egy adok-kapokba....
Szóval ez a vereség (bár nem volt jogos) hátha jót fog tenni neki.
De szerintem lassan elérkezett az idő a visszavonulásra neki is.....

    2012-06-12 18:41:59

szélhámos banda.....hamarosan majd arra lehet voksolni hogy csalás lesz vagy sem...

» kolompar   válasz erre
    2012-06-12 18:41:53

@horas: A két meccsen sztem nem volt sem szűk,sem szoros győzelem.Mindkettő töksima volt ítélettől függetlenül.Kokónak üzenném hogy bizonyos szinten már nem számítanak az övek,sem a szervezetek szabályai,csak a jó szereplés és a pénz.H nem címmeccs akkor is ennyien vannak,ennyi gázsiért bokszolnak.Így megy ez....

» dudás istván   válasz erre
    2012-06-12 18:40:40

"A jogok márpedig olyan keményen érvényesülnek Amerikában, hogy egy ilyen történetnél, ahol a megvesztegetés minimális esélye is felmerül, akkor olyan FBI vizsgálatokat vonna magával, és olyan hihetetlen dolgok borulnának be a szerencsejátéktól a sportfogadásig kezdve egész Las Vegasig, ami romba dönthetné a sportágat."

Szép Kokótól hogy védeni próbálja a sportágat,de annyi csalás,megvesztegeté s volt már boxal és egyéb sportokkal is kapcsolatban hogy ezt kár volt leírni,nem sok ember van a világon aki ezt elhiszi,mindent a pénz ural,ez van sajnos......

    2012-06-12 18:39:34

@imi_x: Nem kötelező elfogadni...

    2012-06-12 18:29:18

Igazából a Mayweather - Cotto meccs pontozásának inverze fordult elő. Az a meccs is szoros volt, azt is lehetett volna máshogy pontozni, ott is voltak viták utána, de ott a kétes-szoros meneteket odaírták Maynak - jogosan, itt a kétes-szoros meneteket pedig elnézték Bradleynek. Sok kicsi sokra megy alapon, két ránézésre szoros meccsen, egy szűk győzelem helyett, számszerűleg sima, míg a másikon egy szoros győzelem helyett megosztott vereség lett.

Az összeesküvés-elmélet ekben én sem hiszek, ahhoz túlságosan össze kellene hangolni mindent. Annyit eltudok képzelni, hogy minimálisan volt ilyen terv, hogyha szoros a meccs, pontozzák el, egy visszavágó kedvéért. De azt is simán eltudom képzelni, hogy egyszerűen rossz bírók lettek hozva.

Kösz Kokó a jelentést, ez is tartalmas és izgalmas volt!

    2012-06-12 18:28:30

"a kis filippínó" Ezt vicces pont Kokó szájából hallani... :)))))

    2012-06-12 18:28:02

Erwin nem ellened szól, de ki a francnak kell egy csalás ereklyéje?

    2012-06-12 18:26:30

@Erwin: hát az nem :)

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-06-12 18:24:34

A cikkbe nem akartam külön beleírni, de Pisti felajánlása továbbra is áll, és az egyik tippjáték győztes meg fogja kapni a Bradley által aláírt összesítő pontozólapot. Azt hiszem ez nem rossz ereklye :-)

    2012-06-12 18:15:17
fel