A WBO hosszú ideig uralkodó félnehézsúlyú világbajnoka Darius Michalczewski a 2003-ban elszenvedett első veresége után több mint egy évvel úgy döntött, hogy újra ringbe lép, de idén februárban megsemmisítő vereséget szenvedett a WBA királyától a francia Fabrize Tiozzotól. Néhány hónappal késöbb Michalczewski bejelentette, hogy végleg szögre akasztja kesztyűit. Azóta nemigen hallottunk felőle azonban november 12-én feltűnt Sinan Samil Sam sarkában az Oleg Maskaev ellen elveszített mérkőzése előtt és most olvasóink megtudhatnak néhány érdekességet egy nemrég készült interjúból, amiben Darius beszél a visszavonulása óta eltelt időszakról, a vereségeiről és a magánéletéről is.
Darius, ön bejelentette visszavonulását június elején. Mivel tölti az idejét azóta?
Több dolgom van azóta mint korábban. Szeretnék új tehetségeket keresni, hogy az új Tigrist, a "fiatal Tigrist" megtaláljam. Elsősorban Németországgal és Lengyelországgal foglalkozom, de Oroszország is érdekes piacnak tűnik. A régi edzőmmel Fritz Sdunekkel együtt fogjuk felépíteni a "fiatal Tigrist". Talán egyszer valamikor én is csinálok egy saját bokszistállót, de még nem tartok ott.
Eddig mindig Fritz Sdunek tervezte meg az életét, de hogyan van ez mostanában?
Most már ott tartok, hogy egyedül tudom csinálni. Az elmúlt három évben már azon gondolkodtam, hogy hogyan tovább. Egy más életritmusom lesz, amihez hozzá kell szoknom.
Hiányzik az adrenalin néha?
Nem, boldog vagyok, hogy végre mással foglalkozhatok amit nem a stressz határoz meg. Erre fel vagyok készülve, viszont meg kell tanulnom nyugodtnak és diplomatikusnak maradni, de ez utóbbivan kapcsolatban kétségeim vannak. Mindig gyorsabban jár a szám mint ahogy gondolkodom.
Egészen biztos abban, hogy többé nem lép ringbe?
110 százalékig biztos, hogy az aktív a bokszal végeztem. Nem érzek már elég motivációt magamban az újrakezdéshez. Megöregedtem. Még mindig nagyon fitt vagyok, de ahhoz már kevés, hogy újra felkészüljek egy meccsre. De ettől még nem lettem nyugdíjas, csak más dolgokkal akarok foglalkozni.
Volt aki 10 év kihagyás után is visszatért.
Igen, de nekem rengeteg lehetőségem van. A pénz miatt úgysem jönnék vissza, mert így is meg fogom keresni a kenyérre valót, éhenhalni nem fogok mert nem bokszolok.
Ennek ellenére sokáig halogatta a visszavonulását. Mi volt az a döntő tényező ami miatt végül szögre akasztotta a kesztyűket?
Mindenképpen szerettem volna elérni az 50 győzelmet vereség nélkül, de nem sikerült. Talán így volt a legjobb, hogy a végén veszítettem, mert más esetben mindenki rábeszélt volna a folytatásra. Így legalább megvan a nyugalmam.
Ön egy munkásnegyedböl szármadik Gdanskból. Hogy mentek ott a dolgok?
Az erősebb uralkodott. A gyengébbek nem focizhattak, bringázhattak és nem baseballozhattak. De én az elejétől fogva kiharcoltam magamnak a helyet, az apám a nagybátyám és a nagypapám is bokszoló volt, úgyhogy ez a véremben volt. A bokszkesztyű mindig kéznél volt.
Ön is sokmindent megélt: az apja az iskolaigazgató és a házmester is nemegyszer elverte.
Na igen, elkalapáltak. A fülemnél fogva rángattak, az apám nadrágszíjjal, bottal és vonalzóval is adott nekem. Nem mintha nagyon fájt volna, de ő szigorú ember volt és már előre féltem a verésektől. Nem volt kellemes.
Hogy látja ma, megérdemelte az ilyen mértékű büntetést?
Úgy érzem ezek hibás és rossz döntések voltak, nem szabad a gyerekeket verni. De a helyes nevelésre az embereknek nem volt idejük. Ha egy gyerek rosszat tett, akkor kapott egyet a pofájára és ezzel el volt intézve. Nem volt idő arra, hogy bármit elmagyarázzanak. Ezért a nadrágszíjhoz nyúltak és utána csend volt. Ennek ellenére ugyanazt megtettem mégegyszer amiért előtte már meglettem büntetve, mert nem tudtam, hogy mi volt benne a rossz.
Mi az amit megtanult ezekből a pofonokból? Ezáltal lett olyan erős ami a karrierjéhez mint bokszoló szükséges volt?
Korábban ezt képzeltem, de azóta tudom, hogy a két dolognak nincs köze egymáshoz. A verések a személyiséget is ketté törhetik. A kisgyerekek akiket vernek emiatt lassabban is tanulnak és fejlődnek. Ha én verések nélkül az alapvető fegyelmet megtanulhattam volna, talán még jobb is lettem volna.
Már elég fiatalon apa lett. Valaha is megütötte a gyerekeit?
A nagyobbik gyereket Michaelt egyszer elvertem egy nadrágszíjjal, mert azt mondta, hogy „Utállak titeket!”, de ez volt az első és az utolsó alkalom. Nem voltam igazából az apjuk, hanem inkábba a bátyjuk. A kisebbik gyerekemnek Nicolasnak az öklömet a fejéhez tettem és azt mondtam: „Gyere beverek egyet”. Erre ő azt felelte: „Tehetsz egy szívességet”. Így viselkedtünk egymással. Ezekután néha kapott egyet a fenekére félig viccből, félig komolyan.
Ön már gyerekként is sokat teljesített. Például a testvérét egy poszívócsővel elverte és a mostohaapját egy konyhakéssel megfenyegette. Elsősorban az ökölvívás vezette vissza a jó útra?
Mindenképpen. Amikor a többi srác ablakokat tört be, pincéket pakoltak ki és utána autókat loptak, azalatt én az edzésen voltam. Egy gyerek sem születik bűnözőnek. Minden rossznak az unalom a forrása. A fiataloknak egyszerűen nincs elfoglaltságuk, se kihívásuk.
És semmi lehetőségük?
Dehogynem, minden embernek sok lehetősége van. Tomek Waldoch is a negyedemben lakott Gdanskban, aki ma a Schalke 04-ben játszik, Waldemar Mallak a súlyemelő szintén, aki egy olimpiai érmet nyert. De a többi fiú akikkel együtt játszottunk,most 15 vagy 20 évet ülnek a börtönben mert valakit megöltek. Õk alapvetően nem voltak rosszabbak mint mi.
Hogyha a pályafutására visszatekint 12 éven keresztül csak nyert, 48 meccset egymás után, de utána a végén kétszer vesztett. Milyen érzés volt?
Biztosan nem volt kellemes. De jobb az utolsó kettő meccset elveszteni, mint az első kettőt. A közönség a vereségeim alatt is mellettem állt, sokan ennek ellenére ujjongtak, mások sírtak, velem együtt szenvedtek. Iyen pillanatokat megélni nem szebb mint egy győzelem, mert akkor hazudnék, de egy új élmény. Azért szép, mert az ember ennek ellenére támogatva van. Hogyha ez 4-5 évvel ezelött történt volna, nem tudtam volna elviselni. De most a vereségeim által is érettebb lettem. Mint egy alma ami megérett és leesett. Az emberek még mindig világbajnoknak szólítanak, miközben már rég nem vagyok az. Senki sem mond olyat, hogy ex-világbajnok.
A magánéletben most a barátnője az, aki néhanapján lekever egyet. Õ az egyedüli aki ezt megteheti?
Na igen,az egyszer egy discoban történt. Õ elment a mellékhelységbe és amikor visszajött ott álltam pár nővel. Egyszerűen odajöttek hozzám, és tényleg csak ott álltam tehetetlenül. Ekkor kaptam egy pofont. Mindenki megijedt, a nők bámultak és a haverjaim is. Õk tudják, hogy én egy kemény fickó vagyok és minden más nő ebben az esetben öngólt rúgott volna. De a dolgokat a kezemben tartottam, csak megcsókoltam és így pluszpontokat szereztem. Ezzel én nyertem, és ő vesztett.
Nem érzi sértve magát, ha a saját barátnője lekever egyet?
Na igen,azért olyan sokszor nem történt ilyen, talán 2-3 alkalommal. De az igaz, hogy nem otthon a nagyszobában vagy a hálószobában tette, hanem szépen nyílvánosan ahol mindenki látja. Tudta nagyon jól, hogy ezt mikor teheti meg. Õ hírhedt az akaratosságáról.
2005.11.16. - Koziné