mike tyson póló
profiboksz.hu

Az életem egy másik fejezete kezdődik most el - Exkluzív interjú a visszavonuló Kovács Attilával

2015-04-14 16:56:33 /
Az április 17-i budapesti Ferobox Event, Felix Promotion-gála egyik szomorú szenzációja volt, hogy a korábbi IBO nagyváltósúlyú bajnok Kovács „Vipera” Attila bejelentette a visszavonulását. A rendkívül népszerű öklöző számára egy súlyos kézsérülés parancsolt azonnali megálljt, így a 41. életévében járó oroszlányi születésű sportoló kényszerűségből akasztja szögre megannyi sikert és vihart megért kesztyűit. Az alábbi, súlyos kérdéseket, témákat is érintő interjúban nem csak a sérülés milyenségét, okát firtattuk, de visszatekintettünk Attila teljes karrierjére, amelyben a sikerek mellett komoly mélypontokban sem volt hiány.

Kezdjük azzal, ami mindenkit legjobban érdekel: mi az a sérülés, ami miatt meg kellett hozni ezt a minden bizonnyal nehéz, és sokakat váratlanul érő döntést? Annyit lehetett tudni, hogy a decemberi mérkőzésed után a jobb kezedet, kézfejedet fájlaltad, erről van most is szó, ez vált végül ennyire súlyossá?
Már régebben is voltak ilyen jellegű kézsérüléseim, akkor először egy olyan diagnózist állapítottak meg, hogy nincsen törés, csak egy komolyabb zúzódás. Ez valahogy magától összecsontosodott akkoriban, és jó pár éven keresztül ilyen kézzel bokszoltam tovább. Így utólag már tudom, hogy ezek orvosi malőrök voltak. Mindig éreztem, hogy fáj valamilyen szinten, de nagyobb probléma nem történt vele. Most meccs közben az adrenalin miatt valószínűleg nem éreztem annyira súlyosnak, mint amilyen ténylegesen volt, de utána, a levezetésnél keményebben beleszúrt a fájdalom, ami meccs közben csak egy kis szúrás volt. Az összecsapás után elmenten ismét orvoshoz, megint azt állapították meg, hogy nincsen törés, és ugyan jelezték, hogy ők is tudják, hogy fáj, de nem lehet vele mit kezdeni. Ami nagy szerencsém, hogy beszéltem Erdei Zsolt és Bedák Zsolt barátaimmal is, akik javasoltak egy orvost, Dr. Mohácsi Jánost Székesfehérváron, akihez el is mentem. Ő megnézte a kezemet, és azt mondta, hogy ilyen csúnyát még nem látott, és azonnal elküldött MR vizsgálatra, mert a lágy részekre volt első sorban kíváncsi. Itt aztán kiderült, hogy az egész el van csúszva, nincsen ízület sem közte, és kiugrik a tokból a csont. Amikor meglátta a leleteimet, nem köntörfalazott. „Nézze Attila, ezt esetleg még össze lehet drótozni, és esztétikailag talán szebb lesz, de hogy meddig, és mennyit tart, azt nem lehet garantálni. Lehet, hogy egy-két ütés, és nyomorékként fogja végezni, és még a tollat sem tudja majd megfogni a jövőben.”

Te hoztad meg végül azt a szó szerint és átvitt értelemben is fájdalmas döntés, hogy végleg befejezed a pályafutásodat?
Mohácsi doktor azt mondta, hogy nekem kell dönteni, de ő azt javasolja, hogy ne bokszoljak tovább, ne kockáztassam meg, hogy végleg megnyomorodok. Ezt közöltem Félixszel is, aki egyből úgy reagált, hogy az egészség mindennél fontosabb és ebben a formában nem szabad erőltetni, kockáztatni tovább. Én még talán hajlottam volna arra, hogy egy búcsúmeccset lebokszolok, de neki más volt a véleménye. „Nem, nekem egészséges emberként van szükségem rád”, mondta Félix, ami nagyon jól esett. Ezek után is évődtem magamban sokat, de végül nagy nehezen beláttam, hogy be kell fejezni. Amikor ott tartok, hogy alig tudok valamit megfogni a kezemben, annyira érzem a fájdalmat, pl. az ablak nyitójának az elfordítása már nehezemre esik, akkor tényleg olyan komoly a probléma, amivel nem lehet játszani. A decemberi meccsem óta eltelt már jó pár hónap, de nem akar javulni, annyira tönkrement az ízületi rész, így most még egy keményebb kézfogást is fájdalmasan élek meg. Elképzelhető, hogy sokáig érezni fogom még a fájdalmat annyira rossz a helyzet.

A végével kezdtük, de most térjünk vissza a karriered elejére, mert szerencsére van miről beszélni pozitív értelemben is, mert nyugodtan mondhatjuk, sikeres évek, évtizedek állnak mögötted. Mikor kezdtél el bokszolni?
Elég korán, 9 évesen kezdtem az ökölvívást a szülővárosomban, Oroszlányban, és 1988-ban már serdülő Magyar-bajnok lettem, így már ekkor bekerültem az utánpótlás válogatottba. Ezt követően jött a rendszerváltás, ami nekem nem alakult feltétlenül szerencsésen, és sajnos ott ragadtam a bányában, ahol korábban is dolgoztam, így a vájári munka mellett bunyóztam tovább. Nem volt egy könnyű időszak… Aztán 1999-ben Őri Józsi bácsi (Attila későbbi edzője. a szerk.) elhozott Győrbe, és már abban az évben felnőtt Magyar-bajnoki döntőt vívtam Kótai Misivel, akitől egyetlen ponttal kaptam ki, de még így is felkerültem a válogatottba. Több nemzetközi mérkőzésre, tornára is eljutottam, így nagyon sok olyan összecsapásom volt, amire szívesen emlékszem vissza. Sajnos a világbajnokságra, Európa-bajnokságra és az olimpiára nem jutottam ki.

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy a profik táborába lépsz?
Közeledtem a 30. életévemhez, és úgy éreztem, hogy én már amatőrként kezdek kiöregedni, de emellett az is egyértelmű volt, hogy van még bennem tűz ahhoz, hogy megméressem magam a profik között. Azt mondtam magamban, hogy meg kell próbálni: amatőrben amúgy is kicsit nehezebben melegedtem be, egy kicsit elaludtam a meccsek elejét, így úgy gondoltam, hogy a profi boksz jobban fog feküdni nekem.

Nem feltétlenül kezdődött álomszerűen a hivatásos karriered…
A profi pályafutásom elején – ki kell mondani - rosszul voltam menedzselve. Volt egy szerb licenccel rendelkező mérkőzésszervezőm, aki pl. kiküldött Franciaországba, ahol nagy küzdelemben pontozással kikaptam, de tisztességgel helytálltam egy olyan szituációban, ahol az ellenfél és közöttem közel 4 kg különbség volt a mérlegelésen, az edzője volt az apja, a menedzsere és a rendező is egyben. Lement pár meccsem, eleve nem is kerestem túl jól velük, így feltettem magamnak a kérdést, hogy miért kell nekem állandóan külföldre utazni, van-e ennek értelme. Persze azért sikerül meglepetés okoznom még így is, mert Ilir Mustafát kiütöttem a 6. menetben, pedig ő abszolút favoritnak számított.

Rácz Félix keresett meg, fedezett fel, vagy Te fordultál hozzá?
Ez egy érdekes történet. Félix már amatőr koromtól követte a pályafutásomat, de végül mégis én kerestem meg, mert voltak nézeteltéréseim az akkori menedzseremmel. Leültünk, megbeszéltük a lehetőségeket, és elkezdtünk közösen dolgozni.

Ezt követően – főként a Kalocsai „Kacsa” elleni összecsapásod után, ami meghozta számodra az igazi ismertséget - villámsebességgel kezdett felfelé ívelni a pályafutásod, és gyorsan sikerült eljutnod különféle interkontinentális, kontinentális címekig, közben pedig magasan jegyezett bokszolók edzőpartnere is lehettél.
Igen, kesztyűztem pl. az akkori WBO nagyváltósúlyú világbajnok Serhiy Dzinzirukkal, Felix Sturmmal és Sebastian Zbikkel Németországban, de jártam Manchesterben is, ahol Matthew Maclinnel sparringoltam.

2006. június 3-án elérted az addigi profi pályafutásod – papíron – legnagyobb sikerét, Steve Conway legyőzésével begyűjtötted az IBO nagyváltósúlyú világbajnoki címét. Ez tartod karriered legkiemelkedőbb sikerének?
Nyilvánvaló, hogy amikor világbajnok lettem, majd utána Robert Frazier ellen meg is védtem ezt a címet, ezek jelentették a csúcsot, de én mégis visszamennék 2005-be, a Mamadou Thiam elleni meccsre. Ez az ellenfél és győzelem volt az, ami egy igazi mérföldkövet jelentett a pályafutásomban. Amikor kiderült, hogy ő, egy korábbi Európa-bajnok, világbajnoki kihívó lesz az ellenfelem, akkor mindenki egy kicsit szkeptikus volt, és úgy gondolták, hogy itt bizony még baj is lehet. Végül 7. menetes TKO-val megoldottam, és azt mondhatom, hogy ez egyben életem legnehezebb meccse volt.

Térjünk vissza 2006-ra. Pár héttel a Conway elleni győzelmedet megelőzően Rácz Félix másik zászlóshajója, Nagy János sokkoló, 1. menetes kiütéses vereséget szenvedett a los angelesi világbajnoki mérkőzésén, majd nem sokkal ezt követően gyakorlatilag bezárta a kapuit a promóció. Hogy dolgoztad fel a váratlan szituációt? Ha valakit, akkor téged, az egyik legjobbnak tartott, a csúcs, azaz egy komoly világbajnoki ütközet előszobájában lévő bunyóst ez igen érzékenyen érinthetett.
Engem Félix döntése nagyon váratlanul ért, nem is gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat. Először egyébként nem is érintett annyira kellemetlenül, mert az gondoltam, hogy jó, el kell fogadni Félix döntését, és csak lesz valaki, aki ugyan úgy egyengeti tovább a pályafutásunkat és pénzt tesz bele a magyar ökölvívó rendezvényekbe. Próbálkozások voltak is (pl. a Cséffalvay Péter által rövid ideig működtetett Pro-Box Promotion. a szerk.), de semmi sem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Ez viszont már nagyon fájdalmasan hatott rám. Az ember bízott abban, hogy lesz majd meccse, van egy bizonyos költségvetése a felkészülésnek, ami aztán kárba is ment, mert nem jöttek az összecsapások. Ekkor olyan mélységekbe kerültem mind anyagilag, mint pszichésen – fizikálisan talán nem, mert jártam tovább edzeni és karban tartottam magam -, és ez az egész helyzet annyira megviselt mentálisan, amit előtte nem is gondoltam, hogy ilyen lehetséges. Amit az addig összecsapásaimmal megkerestem, az mind elment edzésekre, felkészülésre, de a meccsek sorra elmaradtak. Nem is tagadom, akkoriban még pszichológushoz is jártam, hogy túljussak ezen a krízisen, amibe kerültem. És igen, úgy gondolom, hogy az akkori Félixes csapatból engem érintett legérzékenyebben a kivonulás ténye: akkor, amikor az ember kezét június 3-én felemelik, hogy világbajnok, és szeptemberben megszűnik a mögötte lévő istálló, azt nehéz feldolgozni. Ráadásul a megszűnést nekem először egy újságíró mondta el. Az első reakción persze az volt, hogy az ilyen jellegű tréfákra nem vagyok kíváncsi, de sajnos pár perccel később felhívott Félix is a hírrel.

Ezt követően megromlott a viszonyotok Félixszel?
Nem, sosem vesztünk össze. Amikor felhívott, akkor azt mondtam neki: egy ilyen döntésnek biztosan oka van, és attól, hogy morgok rajta, elítélem érte, vagy összekülönbözünk, azzal nem leszek előrébb. Nem tudtam, hogy mi van a háttérben igazából, de elfogadtam a döntését. Ezt követően is kapcsolatban maradtunk, időnként felhívott engem és fordítva, így gyakran beszélgettünk. Közben persze én már kerestem az újabb utat, és Petrányi Zoli segítségével bevállaltam olyan meccseket, amelyek nem is nagyváltósúlyban, a saját kategóriámban, hanem egyel feljebb voltak leszervezve. A Khurtsidze elleni ukrajnai összecsapásba is így mentem bele, és hiába voltunk fej-fej mellett, végül persze otthon tartották az övet. De ez sem tört meg, próbáltam továbbra is ottmaradni, hogy ne legyek elfelejtve.

Sosem fordult meg a fejedben, hogy feladd a szélmalomharcot, töretlenül bíztál abban, hogy ismét jó irányt vehet a pályafutásod?
Nem akartam feladni, végig próbáltam magamban tartani a lelket, ami persze rettenetesen nehéz volt. Úgy éreztem, hogy jó meccseket bokszolok, és bíztam benne, hogy csak fognak még utánam érdeklődni. Abban viszont egyáltalán nem bizakodtam, hogy Félix elkezd újra a profi bunyóval foglalkozni, és igazi villámcsapásként ért, persze jó értelemben, hogy ismét újra elkezdte, én pedig ismét felvettem vele a kapcsolatot.

Közben azért volt egy 2 éves periódusod, amikor teljesen inaktív voltál, gyakorlatilag mindenki elkönyvelte, hogy visszavonultál, ráadásul olyan híreket is lehetett hallani, hogy nehéz anyagi helyzetbe kerültél, és pl. teherautó sofőrként dolgoztál.
Igen, el kellett mennem, dolgozni, próbálkoztam mindenfélével, mert élnem kellett valamiből. Munka mellett persze edzegettem, csak hát egyáltalán nem voltak meccseim. Anélkül, hogy meg akartam volna bántani, szóltam a Petrányi Zolinak, hogy nem biztos, hogy én tovább akarom ezt csinálni, hogy kimegyünk az összecsapásokra, napokat utazgatunk, küzdök az utolsó leheletemig kevéske pénzért, és végül kihozzák az ellenfelet. És ekkor jött az a pont, amikor azt mondtam, hogy itt a vége.

A hosszú kihagyás után hogy jött a döntés, hogy mégis újrakezded?
Amikor érkezett a hír, hogy Félix visszatér, megkerestem, és mondtam neki, hogy úgy érzem, 4-5 év még bennem van, lehet-e szó a folytatásról, ő pedig pozitívan állt hozzám, mint mindig, és ismét belevágtunk.

Mi igaz abból, hogy a két Felix Promotion-éra közötti időszakban sem engedte el a kezedet teljesen Rácz Félix, és próbált segíteni?
Amikor Félix 2006-ban felhívott a hírrel, hogy kiszáll, azt mondta, nem akarja, hogy eltűnjek, elkallódjak és beszélt a Sauerlandosokkal, Cherchivel, Olaf Schröderrel. Ki is mentünk Bécsbe, ahol találkoztunk Schröderrel is, beszélgettünk a lehetséges opciókról, de utána hiába vártam tőlük, hogy kapjak mérkőzéslehetőséget vagy egyáltalán bármilyen lehetőséget, nem történt meg. Ez persze nem Félix hibája volt, mert ő tényleg megpróbált mindenben segíteni, de hát rá kellett jönnöm, hogy a külföldi (magyar) ökölvívók annyira nem kellendőek nyugaton hazaiként. Nem ad el jegyet, nem vonz szponzorokat, a TV pedig a hazaiakat preferálja érthetően, mint ahogy Magyarországon is.

Amikor 2012-ben visszatértél az újra szárnyait bontogató Félixhez, bíztál abban, hogy sikerül újra, szinte az elejéről felépíteni magadat, visszanyerni a régi formádat?
Éreztem, hogy sikerülhet visszakapaszkodni, mert nagyon jó edzőim voltak. Az egyikük Nagy Sándor, aki nem csak mellettem állt, de remekül fel is készített, mint erőnléti tréner. Úgy gondolom, hogy ő Magyarországon a legjobb, és a világon is az egyik legjobb. Nem kapkodott, szépen, fokozatosan újra elkezdett felépíteni, erre főként pszichésen volt szükségem, hogy visszanyerjem a formámat és az önbizalmamat. Meg kell említenem még Lévai Istvánt, aki az ökölvívó edzőm, és aki ugyan úgy hitt bennem. Végül pedig csak hoztam a meccseket, és csak sikerült begyűjtenem egy WBO kontinensbajnok címet, ami hatalmas siker volt számomra! De sajnos ismét kezdődtek a problémáim, ugyanis az edzőm megbetegedett, kevesebbet tudott velem foglalkozni, de így is tudtuk azt, hogy mi még egyszer vissza tudunk menni a korábbi szintre. Ennek a két remek embernek köszönhetem, hogy újra sikerült megcsinálni! Nagyon sajnálom azt, hogy most egy ilyen sérülés miatt kell idő előtt visszavonulnom. Éveket küzdöttem ezzel a sérüléssel, de akkor még nem volt ilyen súlyos a helyzet, most azonban be kell látni, hogy nincs tovább. Próbáltam pihentetni, majd lementem az edzőterembe, beleütöttem egyet a zsákba, és nem volt más, csak a fájdalom. Nagyon rossz érzés, mert még egy világbajnoki címet szerettem volna szerezni Magyarországnak.

Ha nincsen a sérülés, akkor meddig tervezted még folytatni a pályafutásodat, korábban nem is nagyon gondolkodtál azon, hogy mikor akarod befejezni?
Az volt a tervem, és erről beszéltem a kedvesemmel és az edzőimmel is, hogy ha megnyerjük a világbajnoki címet, azt megvédjük, ezzel úgyis elmegy 2-3 év, és 42-43 évesen győzelemmel fejezem be a pályafutásomat, de ahogy a mellékelt ábra mutatja, sajnos ez már nem jön össze.

Kényes, de fontos kérdés: sikerült megalapozni az egzisztenciádat, nem kell tartanod ilyen téren a következő évektől?
Sajnos az az igazság, hogy az idők elvesztek, a félretett pénzemet pedig az említett nehéz időszakban beleöltem a felkészülésekbe (egy laikus ember nehezen tudja elképzelni, hogy ez milyen nagy költségekkel jár), mert bíztam abban, hogy lesznek meccseim. Azokban az években anyagilag is mélypontra kerültem. Most kezdtem volna ismét pénzt keresni úgy istenigazából, és még nem tudtam annyit félretenni, ami nyugodt hátteret biztosíthatna. Félix megígérte, hogy megpróbál segíteni a civil életben is, és azokhoz a bokszolókhoz hasonlóan, akikkel előtte együtt dolgozott – Gálffy András, Kótai vagy akár Erdei - továbbra is együttműködünk. Nem kizárt, hogy Győrből felköltözünk Budapestre, mert ott sokkal több lehetőség van. Nagy baj nincsen talán, de hátradőlni sem tudok.

Hogy érzed magad most, hogy eldöntötted, lezárod az aktív sportolói pályafutásodat?
Hoztam egy döntést, ami az egészségem szempontjából a legjobb. Sajnos be kell fejeznem. Ez 2-3 hete alakult ki véglegesen bennem, és most kicsit érzem a bizonytalanságot, ami kissé megvisel. Nem alszom túl jól, felébredek, hogy most mi lesz, hogy lesz. Ez most egy nehéz időszak, de ez minden élsportoló életében egyszer bekövetkezik, és ezt is meg kell oldani, és meg is fogom.

Az életed az ökölvívásról szól. Gondoltál arra, hogy edzőként próbálj meg közel maradni a szorítók világához?
Természetesen gondolkodom az edzősködésben, de nyilvánvaló, hogy Budapesten ebből a szempontból is több a lehetőség.

Ilyenkor szokott jönni a szokásos sablon kérdés, kérés, hogy értékeld a pályafutásodat, de tegyünk bele egy kis csavart: a 16-17 éves Kovács Attila kiegyezett volna látatlanban egy ilyen karrierrel, és a 40 éves Kovács Attila elégedett a pályafutásával?
16 évesen még bátrabb az ember, és valószínűleg azt mondtam volna, hogy persze, jó, de miért ne nyerhetnék még többet? Nekem az volt az álmom (amellett, hogy Muhammad Ali volt a példaképem), hogy bokszolhassak igazi nagy nevekkel. Így nézve 16 évesen biztosan nem lettem volna elégedett a mai eredményeimmel (nevet). De most, így visszagondolva, nagyon sokat köszönhetek az ökölvívásnak, nagyon sok szép helyre eljutottam, sok jó embert megismertem, és elértem pár szép eredményt. Biztosan sok olyan bokszoló van, aki elégedett lenne ugyan így, ahogy én most elégedett vagyok azzal, amit elértem, de úgy gondolom, hogy maradt még bennem, és ezért most picit keserű a szájízem. De előre tekintek és azt látom, hogy az életem egy másik fejezete kezdődik most el.

                    
2015. április 14. – Gallen Ervin (Erwin) - profiboksz.hu

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

fel