Azok a ’80-as évek… A new wave, a glam metal aranykora, a divat valaha volt egyik legnagyobb mélypontja, a profi ökölvívásban pedig – váltósúlytól középsúlyig – a Nagy Négyes uralkodásának időszaka. Sugar Ray Leonard, Marvin Hagler, Roberto Duran és Thomas Hearns ugyanis ebben a korban aratta legnagyobb babérjait és nem jogi úton, nem promóciós hadjáratokban, a sajtó hasábjain, hanem a szorítóban harcoltak egymással, és bárki, bárkivel ütközött meg, a mai napig emlegetett, legendás összecsapás született belőle. A most következő, két részes cikk a híres Kronk Gymből induló és legendává váló Hit Man, vagy Motor City Cobra, azaz Thomas Hearns pályafutásának esszenciáját próbálja meg feleleveníteni. Thomas Hearns neve gyakorlatilag eggyé vált Detroit városával, hiszen egyik becenevét – Motor City Cobra – is innen kapta (a másik a Hit Man – pályafutása ismeretében ez nem szorul különösebb magyarázatra). Hearns azonban nem itt, hanem Memphisben látta meg a napvilágot, 1958. október 18-án, majd Tommy ötesztendős korában a család átbútorozott Michigan állam legnagyobb városába, az autógyártás fellegvárába. Tommy 7 esztendős volt, mikor a Hearns szülők elváltak, édesanyja pedig a családügyi politikusok legszebb álmait testesítette meg, hiszen a fiúnak nem kevesebb, mint 8 testvére volt, 2 édesanyja apjával való házasságából, 6 pedig a következőből. Talán ez is hozzájárult, hogy a kis Hearns nagyon szégyellős és visszahúzódó gyerek volt, viszont 8 éves kora körül rákapott az ökölvívó mérkőzésekre (egyelőre csak nézőként) és egyre inkább bele szeretett a sportágba. Ez a szerelem aztán idővel cselekvésre ösztönözte és 10-11 éves kora körül elkezdett edzésekre járni, majd 16 évesen, 1974-ben összehozta a sorsa Emanuel Stewarddal, a Kronk Gym tulajdonosával és lelkével.
Hearns, mint mentora halála után elmondta, apjaként tekintett Stewardra: „Soha nem volt igazi apám, ő volt az, aki betöltötte nálam ezt a szerepet. Az apámat soha nem tudtam igazán megismerni, Emanuelt viszont igen. 13 éves lehettem szerintem, mikor először találkoztunk. Megváltoztatta az életemet, ő faragott embert belőlem, miatta lettem az, aki. Õ volt a legjobb edző, aki valaha megfordult az ökölvívásban. Jobb emberré is tette tanítványait, nem csak az ökölvívásukat fejlesztette. Rengeteg srác életét megváltoztatta, ahogy az enyémet is, nem érzek tehát mást, csak hatalmas szeretet és tiszteletet az irányába.”Tommy meglehetősen szép amatőr rekordot épített fel három éves ténykedése alatt (155 győzelem, 8 vereség), de kiemelkedő eredményei nem voltak, néhány amerikai nemzeti bajnokságon szerzett aranyéremtől eltekintve.
1977-ben tehát Steward és Hearns úgy döntöttek, szerencsét próbálnak a profi ligában, az edző pedig nem csak a tréneri feladatokat látta el Tommy-nál, hanem a menedzsere is lett.
Ebben az időben nem igazán volt, aki jelentősebb profi karriert mert volna jósolni Hearnsnek, leginkább az ütőerő – akkor még így tűnt – teljes hiánya miatt. Későbbi profi pályafutása és eredményei ismeretében ez meglehetősen furcsán hangzik, hiszen Tommy minden ellenfelének minimum legörbült a szája, mikor arra az elég sok állkapcsot vakvágányra terelő jobb kézre gondolt.
Ám akkoriban mindenkinek, minden alapja megvolt azt feltételezni, hogy Hearns még egy muslicát is csak légkalapáccsal tud leütni, hiszen Tommy amatőrként a 155 győzelméből mindössze 11-et tudott idő előtt megnyerni.
Steward azonban mestermunkát végzett tanítványán, fokozatosan megtanította neki, hogyan vigye át testének minden erejét az ütések végpontjába, illetve megfelelően finomra hangolta Tommy egyensúlyát is. A mesteredző úgy alakította ki az ökölvívó stílusát, hogy minden fizikai fölényét megfelelően ki tudja használni, például – váltósúlyhoz mérten – jelentős magasságát, valamint borzasztóan hosszú karjait.
A menedzser szerepét is betöltő Steward szerette volna emellett, hogy egyébként félelmetes felépítésű tanítványában tudatosuljon is, hogy bárkit képes kiütni, így első körben önbizalma növelése céljából néhány gyengébb ellenfelet szerződtetett neki.
A stratégia bevált, Tommy egyre-másra szórta ki ellenfeleit a ringből (szám szerint 17-et, zsinórban) és igen élesre csiszolta jobb egyenesét, ami leghatásosabb fegyverének bizonyult egész pályafutása során.
Három év alatt sikerült szépen lassan olyan magasságba jutnia, hogy kihívhatta a WBA váltósúlyú bajnokát, José "Pipino" Cuevast. A kőkemény mexikói nem igazán tudott mit kezdeni Hearns kellemetlen stílusával, karhossz előnyével és erejével, a második menetben pedig bele is futott Tommy egyik szűk jobbosába, amiből nem volt visszaút. A jelenet egyébként rendkívül érdekes volt: Hearns kilőtt egy súlytalan balegyenest, és ott hagyta a karját, amitől Cuevas kicsit megzavarodott, Tommy pedig ezt kihasználva belőtte az említett rakétáját. A mexikói először csak megroggyant, ám a kihívó gyorsan rátett még egy hasonló jobbost, amitől a címvédő azonnal padlót fogott. Cuevas felkelt és a mérkőzésvezető folytatást intett, a bajnok csapata azonban feladta a mérkőzést.Az elkövetkező egy évben Tommy négy kihívót tessékelt ki idő előtt a kötélnégyszögből, majd ’81 szeptemberében egy legendás ellenfél és mérkőzés következett számára.
Sugar Ray Leonard, a WBC váltósúlyú világbajnoka, Amerika ünnepelt sztárja, az 1976-os olimpia aranyérmese volt (az erre való felkészülését egyébként Emanuel Steward is segítette), és a profi ökölvívás állócsillaga, főként a Roberto Duran elleni két mérkőzése után. Duran 1980 júniusában rendkívül agresszív stílusával kipontozta Leonardot, a visszavágón viszont Sugar Ray olyan verést osztott ki a panamainak, hogy az jobbnak látta feladni kilátástalan helyzetét.
A szorítón kívül Leonard karizmája, megnyerő stílusa találkozott a langaléta, meglehetősen ijesztő külsejű Hearnsével, aki fizimiskájával akár a Star Wars sorozat Sötét Oldalán is simán elfért volna. A kötélnégyszögben pedig Leonard gyorsasága, mozgáskultúrája, technikája feszült neki a WBA bajnok erejének, és alkatából adódóan rendkívül kellemetlen stílusának. Mindenképpen meg kell említeni, hogy a szorítósarkakban is igen minőségi munka folyt, hiszen Hearnsszel természetesen továbbra is Emanuel Steward dolgozott, Leonard munkáját pedig Angelo Dundee irányította, aki Muhammad Ali edzőjeként és stratégájaként vált legendává.
A las vegasi Caesars Palace-ban megrendezett találkozó első menetei a WBA címvédő akaratának megfelelően alakultak, Hearns irányított, Leonard pedig sokat mozgott és véletlenül sem állt meg ellenfele előtt. A meccs első komolyabb találatát Hearns jegyezte, aki egy jobbegyenessel, majd egy jobbhoroggal is talált. A felvonás végén azonban Leonard egy balhoroggal jelezte, hogy ő is részese az eseményeknek és láthatóan kezdte felvállalni a harcot, többször megállt riválisa előtt. A harmadik-negyedik felvonásban Leonard egyre inkább magára talált, szépen megelőzgette Tommy-t, és időnként olyan (közeli) ütőtávba tudott kerülni, ahonnan Hearns már kevésbé volt hatékony.
A WBA bajnok azonban továbbra is pontosabb volt, mint a WBC címvédője, az ötödik menetben ismét átvette a kezdeményezést, Leonard pedig leginkább védekezésre kényszerült. A hatodik körben aztán fordult a kocka, Sugar Ray balhorga betalált, Hearns pályafutása során először meg volt fogva, riválisa pedig iszonyatos ütészáporral zuhanyozta le őt. Emanuel Steward később elmondta, hogy komolyan féltette Tommy egészségét és fontolgatta a mérkőzést feladását is.De erre szerencsére nem került sor, a hetedik menet elején Hearns rendezni látszott sorait, egészen addig, amíg nem kapott két kombinációt jobb felütés – balhorog összetételben, ami ismét megfogta őt, de valahogy kihúzta a nehéz pillanatokat.
A ringsarokban aztán Steward változtatást kért tanítványától: „Akkor most mutasd meg, hogyan tudsz vívni. Vedd fel a ritmust, ragadj rá és mozogjál lábon.”
Hearns tartotta magát mestere szavaihoz, a következő öt menetben remekül használta előkészítő ütéseit, sokat mozgott, szorgalmasan gyűjtögette a pontokat a láthatóan fáradó Leonarddal szemben.
A 12. felvonás után (ekkor még 15 menetet bokszoltak) Tommy vezetett, Angelo Dundee pedig figyelmeztette tanítványát: „Kilenc perced maradt. Elmegy a hajó, fiam, elmegy a hajó!”
Leonard bal szeme – amit Hearns az ötödik menetben sikerrel roncsolt össze – gyakorlatilag teljesen lecsukódott ekkorra, fáradt is volt, de mestere szavaira felszívta magát és a 13. menet közepén egy bal-jobb összetétellel megfogta Tommy-t. Leonard természetesen megérezte a vérszagot és minden létező szögből és ütésfajtával megszórta Hearnst, majd átküldte őt a kötelek között. A WBA bajnokra tehát számolni kellett, Sugar Ray pedig folytatta a vadászatot és a menet legvégén ismét – helyileg nagyjából ugyanott – leküldte Hearnst. A gongszó csak elhalasztotta az elkerülhetetlen véget Tommy számára, a 14. menet gyakorlatilag egy Sugar Ray Leonard sorozat volt, nagyon rövid megszakításokkal, Hearns pedig annyit kapott, hogy a bíró jobbnak látta közbelépni és beszüntetni az egyoldalú verést.„Tommy Hearns ezekben az időkben egy elpusztíthatatlan harci gépnek tűnt, úgy gondolom tehát, hogy a felette aratott győzelmem volt pályafutásom csúcsa, a hab a tortán.” – értékelte évekkel később az eredményt Sugar Ray Leonard.
Ezen a mérkőzésen gyakorlatilag először került komolyabb teszt alá Thomas Hearns ütésállósága, amiből azért nem árt, ha az átlagnál több van, hiszen védekezhet valaki akármilyen jól, a nagyobb kihívások, az igazi klasszisok ellen egyszerűen nem elkerülhető néhány nagyobb ütés beszedése. Tommy ütésállóság terén, mondjuk úgy, maximum egy közepesre vizsgázott Leonard ellen, és ezen – adottság lévén – a jövőben sem igazán tudott változtatni. Egyben ez a tulajdonság volt Hearnsnek, mint bokszolónak a leggyengébb pontja, ennek köszönhette később több vereségét is. A védekezésével egyébként nem voltak különösebb problémák, csak néha a harc hevében – soha nem kellett noszogatni a nyíltsisakos ütésváltásokra – bizony elfeledkezett magáról és gyakorta nyitva maradt, amit néhány élelmesebb rivális ki is tudott aknázni. A támadások terén rendkívül kombinatív volt, gyors kezekkel, és hatalmas ütőerővel. Leginkább középtávból szeretett bunyózni, de kívülről, vívásban, és ha kellett, verekedésben is igen hatékony volt. Óriási ütő, illetve fizikai ereje, fürge kezei miatt általában a közelharcos szituációkból is ő került ki jobban (később, félnehézsúlyban természetesen már valamelyest változott a leányzó fekvése). Lábmunkájára sem lehetett panasz, gyorsan, és hatékonyan variálta az ütőtávot, váltott irányt, amikor kellett, és az egyensúlya is teljesen rendben volt. Tommy tehát komplex harcos, igazi harci gép volt, csak a páncélzata bizonyult meglehetősen sérülékenynek…Thomas Hearns tehát elveszítette a WBA váltósúlyú világbajnoki címét, pályafutásában pedig új fejezetet nyitott és feljebb lépett nagyváltósúlyba, ahol néhány győzelem után világbajnoki címmérkőzés várta, 1982. december 3-án, Wilfred Benitez ellen, a tét pedig a nagyváltósúlyú WBC öv volt.
A párosítás egyébiránt már váltósúlyban is összecsapott volna, 1981 februárjában, egy olyan gálán, ahol például Gerry Cooney és Ken Norton, valamint Wilfredo Gomez is tervezett bokszolni. Az esemény azonban meghiúsult, miután Harold Smith promóter ügyesen meglépett a pénzzel. Mint később kiderült, az úriembert valójában Ross Fieldsnek hívták és később leültették 10 évre, csekély 29 rendbeli csalást sikerült rábizonyítani.
A meccsre egyébként nem fogytak túl jól a jegyek, így egy héttel a gála előtt a szervező Don King meggyőzte a feleket, hogy engedjenek el 250.000 dollárt a pénzdíjukból (ami egyébként mindkettejüknek 1,5 millió dollár volt), hogy így csökkenjenek a költségek, ami a jegyárakban is érvényesíthető. A manőver nem igazán vált be, a 40.000-es Superdome New Oerlansben kongott az ürességtől, mindössze 12.000 fizető néző szurkolt a helyszínen.
A mérkőzésen hivatalosan mindkét fél megjárta a padlót, Benitez az ötödikben érintette kesztyűivel a padlót, Hearnsre pedig a kilencedikben számoltak, bár a lassításból kiderült, hogy a világbajnok balosa nem találta el Tommy-t, hanem a kihívó egyszerűen elbotlott, miután Benitez rálépett a lábára. Hearns jobb keze egyébként megsérült a találkozó első felében és a nyolcadik menettől nem tudta, csak a balosát használni.A pontozókból egy döntetlent, kettő pedig Hearns győzelmet látott, így Tommy második súlycsoportjában is felért a világ tetejére.
Két címvédést követően, 1984. június 15-én Hearns a Nagy Négyes (Duran-Hagler-Hearns-Leonard) egy újabb tagját halászta ki magának, nevezetesen a kőkemény Roberto Durant.
A Kőkezűnek becézett – amúgy könnyűsúlyból induló – panamai nem volt az a kimondottan ijedős fajta, 1983 novemberében Davey Moore-t verte ripityára a WBA nagyváltósúlyú világbajnoki címéért, novemberben pedig már a középsúlyú világelső Marvin Haglert hívta ki. A mérkőzés aztán nem úgy alakult, ahogy a Marvelous becenevű bunyós elképzelte, a meccs a várakozásokkal ellentétben végigment, és Duran végig egyenrangú versenytársa volt Haglernek. A meccset végül a világbajnok nyerte, de a panamai népszerűsége soha nem látott magasságokba szökött a teljesítményével.
Duran a meccset követően fürdött a népszerűségben, a Hagler elleni keresetéből konkrét zenekart fogadott fel maga mellé és Latin-Amerikában turnézott, mint énekes. A panamai Fásy-mulató mindig óriási partizással zárult, Roberto pedig nyakló nélkül tömte magába az édességet és elég gyakran Buddhára itta magát. Miután a mérkőzést lekötötték, Duran óriási túlsúllyal kezdte meg a felkészülést és sokkal több energiájába került a fogyasztás, mint előtte bármikor.
Hearnsék mindeközben gőzerővel készültek, sőt, Tommy és Steward véleménye szerint is ez volt közös karrierük legjobban sikerült edzőtábora. Steward ekkortájt elvállalta, hogy segít az amerikai amatőr csapatnak az olimpiára való felkészülésben és Hearns olyan ökölvívókkal kesztyűzhetett, mint Pernell Whitaker, Mike Breland, illetőleg a már világbajnok Milton McCrory és Mike McCallum.
A találkozó képe kb. ennek megfelelően is alakult a láthatóan óriási fizikai fölényben levő, hatalmas karhossz előnyből küzdő Hearns pontos előkészítő ütéseivel, remek lábmunkájával és irtózatosan gyors kezeivel esélyt sem adott a rendkívül tanácstalan Durannak. A Las Vegasban, szabadtéren megrendezett összecsapáson a panamai mindjárt az első menetben padlóra került egy bődületes jobbostól, majd a számolás után integetett Tommy-nak, hogy menjen verekedni. Hearns elfogadta a meghívást és óriási zárótüzet lőtt ki Duranra, aki ismét padlót fogott. A két ökölvívó közötti fizikális különbség keményen kiütközött, Hearns rongybabaként püfölte végig a szorítón Durant, ütéseitől többször úgy tűnt, még a levegőbe is emelkedik a legendás Kőkezű.
Durant vitte a vére előre a második menetben, de intő jel lehetett, hogy Hearnsnek gyakorlatilag minden jobbegyenese betalált a panamai leejtegetett balkeze felett. A két fél búcsúzóul még verekedett egy borzasztó keményet, amiből folyamatosan a sokkal erősebb, gyorsabb és pontosabb Tommy került ki győztesen, majd kb. 2 perccel a menet vége előtt Hearns megadta a kegyelemdöfést Durannak. Egy testre mért előkészítés után a Hit Man villámgyors és elementáris erejű jobbegyenest vitt be ellenfelének, aki éppen kb. mellkas tájt kalimpált a balosával. Ez az ütés vélhetően egy aszteroidát is letérített volna a pályájáról, nem csoda tehát, hogy Duran magatehetetlenül zuhant a padlóra és esélye sem volt felkelni onnan.Folytatása következik!
2016. szeptember 10.
Baranyai Gergely, Greg
