×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Nigel Benn, a Sötét Pusztító - II. rész: Purgatórium

2013-03-04 11:22:54 /
"Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan, s milyen e sűrü, kúsza vad vadon: már rágondolva reszketek legottan. A halál sem sokkal rosszabb, tudom. De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,hallanod kell, mit láttam az uton." (Dante, Isteni Színjáték, Babits Mihály fordítása). Egy gigászi visszavágó, minden idők egyik legbrutálisabb, tragédiával végződő ringháborúja, öngyilkossági kísérlet, majd a teljes megújulás. Nigel Benn portréjának második része következik.


1993. október 9-én pedig eljött az Ítélet Napja, persze nem James Cameron, hanem a két ősi rivális, Nigel Benn és Chris Eubank gondolatai szerint, akik nagyközépsúlyú címegyesítő meccs keretében (WBC és WBO) feszültek egymásnak. A rendező szerepében Don King tündökölt, aki mindkét féllel megkötötte a maga remekbe szabott szerződését, miszerint a vesztes és a győztes is az ő csatasorát erősíti a továbbiakban. Benn elmondása szerint ezidőtájt felhagyott a bulizással és a hedonista életmóddal, hiszen tudta, hogy Eubank legyőzése csak egy csúcsformában levő Pusztító számára lehetséges.

Nigel persze továbbra is rühellte az őt korábban kiütő Eubanket. Egy TV show keretében ezt meg is beszélték egymással.

„Egyszerűen megvetem ezt a faszit. Ez van. Nem viccelek, egyszerűen rühellem őt.” – mondta Benn.

„Nigel! Te nem az az ember vagy, akinek mutatod magad. Nem akarok udvariatlan lenni, így nem mondom, hogy átversz mindenkit.” – reflektált Chris Eubank.

Nem kevesebb, min 42.000 ember várta a visszavágót az Old Trafford Stadionban, a TV-k előtt pedig milliók követték az eseményeket. Eubank bevonulása ezúttal gond nélkül lezajlott, a Pusztító pedig ahogy tudta hergelte, gúnyolta ellenfelét. Az első menet kezdetét jelző gongszó előtt Benn Eubank szokásos peckes pózában parádézott, amire Chris nem tudott mivel válaszolni. A Pusztító rendhagyó módon világos szerelésben bunyózott, talán ezzel is jelezni akarta, hogy ezúttal a felkészülésre koncentrált, és nem azokra a dolgokra, amik tartósan az élet sötétebbik oldalára szorították őt.

Ahogy ez általában lenni szokott, a visszavágó nem hozott olyan látványos és öldöklő küzdelmet, mint a két bunyós első találkozása. Benn ezúttal nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre, rengeteget hajolgatott törzsből, és kevésbé állt bele a verekedésekbe, mint az előző meccsen, inkább ökölvívni akart, mint pusztítani. Eubank pedig támadóbb felfogásban bokszolt, mint három esztendővel korábban, megpróbálta egyeneseivel kibokszolni ellenfelét, viszont sokkal többet fogott, és gyakorlatilag folyamatosan nyelte be Benn bekészítés nélküli jobbkezes bombáit, támadásaiban pedig nem volt meg a kellő lendület, mintha félt volna elengedni az ökleit.

Ez pedig aligha volt véletlen, hiszen Eubank két évvel korábban, 1991 szeptemberében egy visszavágó meccsen kiütötte a Nigel számára is ismerős Michael Watsont, aki ezután 40 napot töltött kómában, számos agyi műtéten átesett és részlegesen lebénult. Chrisnek a Watson és a Benn elleni meccsek között összesen 8 találkozója volt, de mindössze egyetlen ellenfelét tudta kiütni a többieket – pedig nem voltak világverő egyéniségek – inkább elcipelte a hátán mint, hogy komolyabb sérüléseket okozzon nekik.

A mérkőzés első fele meglehetősen szoros képet mutatott, de az iramot egyértelműen Nigel diktálta, a keményebb, pontosabb találatok is nála voltak, Eubank viszont nagyon pontatlan volt, elsősorban a Pusztító folyamatos törzsből való mozgásainak köszönhetően. A meccs alighanem leglátványosabb jelenete a kilencedik menetben következett be, ekkor Eubank, a saját, levegőben elsülő ütésének lendületétől hasra esett, de a padló felé tartva egy remekbe szabott rúgással tartón kapta ellenfelét, aki ettől szintén a földre zuhant, a nézők pedig azt hitték, egy Bruce Lee film közepébe csöppentek.
A WBO címvédője egyértelműen hátrányban érezhette magát a 10. menet végén, így az utolsó előtti felvonást keményen meghajtotta, fokozta a munkatempóját, erre természetesen Benn is hasonlóképp reagált, ez az egyveleg pedig a visszavágó legjobb körét hozta. Az utolsó menet ugyanezen koreográfia szerint folytatódott, az utolsó percben a két bunyós még verbálisan is csépelte egymást.

A felek természetesen mindketten ünnepelték magukat a szorítóban, ám ha a realitások talaján maradunk, ezen az estén csak egy nyertes lehetett, mégpedig Nigel Benn. Jimmy Lennon Jr. aztán beolvasta a lapokat, a két harcos pedig egymással farkasszemet nézve várta, hogy vajon ki adja tovább a világbajnoki övét a másiknak. 115:113 Eubanknek, ugyanennyi Benn-nek, és… 114:114, vagyis a meccset nem sikerült eldönteni.

A találkozó után persze rengetegen adtak hangot felháborodásuknak, amely szerint Nigel Benntől a pontozók egyszerűen elvették a győzelmet és természetesen maga a Pusztító is nagyon feldúlt volt az eredmény miatt. Don King pedig azért lehetett ideges, mert a döntetlent nem írta bele a két fél már említett szerződésébe, így sem Bennt, sem Eubanket nem sikerült ilyen módon magához kötnie.

Nigel ezt követően legközelebb következő februárban lépett ringbe, méghozzá a Yorkshire-ből érkező kőkemény Henry Wharton ellenében. A feszes fedezékkel és harcos stílussal érkező Wharton keményen megdolgoztatta Bennt, aki végül 12 menetben, pontozással győzedelmeskedett. 1994-ben Benn még egy címvédést abszolvált, a paraguayi Juan Carlos Gimenez ellenében, aki néhány évvel később a magyar Erdei Zsolttal is megmérkőzött.

Aztán jött valaki, akire már régóta számított. Igen, tudta, hogy ez csak Õ lehet. Számos formában látta már felbukkanni, bátyja halálakor, és később, a hadseregben is, de most arcot öltött, ott állt előtte és nem kétséges: az életét akarta. Voltak már veszélyes ellenfelei, Eubank, Watson, Barkley, de hasonlót egyikőjüknél sem érzett. Gerald McClellannek hívják és promótere, Don King a középsúly Mike Tysonját látja benne. Ez a gondolat teljesen megállja a helyét, hiszen McClellan minden ütése gyilkos zárótűzzel ért fel, 31 nyert meccséből 29-et idő előtt fejezett be, ebből 20-an ráadásul a második menetig sem voltak képesek eljutni. Középsúlyban volt bajnok, de most nagyközépsúlyban is az élre tör és ehhez King Bennt szemelte ki neki, mint jónevű, de korhadásnak indult áldozatot, aki minden bizonnyal ugyanúgy a porban végzi, mint az előző 29 harcos. McClellan agresszív hajlamait a rossz nyelvek szerint illegális kutyaviadalokon éli ki, az ökölvívásról pedig így vélekedik: „A boksz egy háború. Ha pedig háborúba mész, készen kell állnod a halálra!”.
A halál! Hát eljött érte, hogy elvigye Andy után, de megadja neki azt a tisztességet, hogy a harcmezőről veszi magához, nem pedig egy nyomorult kórházi ágyról, vagy egy ripityára tört autó üléséből. Rendben, legyen! De nem fogja olcsón adni a bőrét, ha el akarja őt vinni, akkor küzdjön, izzadjon, vérezzen, szédüljön és érezze ő is a pokol forróságát!

Nigel kőkemény felkészülésbe kezdett a Gerald McClellan elleni összecsapásra, az edzések során végig rendkívül fegyelmezett volt, sehol egy mellékút, sehol egy kis fehér por, csak Az Ellenfél. Mert így szólították maguk között a kihívót, soha, a felkészülés során egyszer sem ejtették ki a nevét a szájukon. „Akármit mondhat Don King, hogy McClellan ezt, meg azt fogja velem csinálni. Nem fogok tőle megijedni. Rossz lóra tettek Akárkit hoznak elém, nekiesek és harcolok vele. Senkitől sem félek!”.

Ismét érzi… Az évek alatt hozzászokott már, de most sokkal inkább csípi az orrát, sokkal inkább átjárja a vérét, az ereit, majd mindenét, a szívét, és az elméjét is ez a szag, ez a bűz, ahogy bevonul a szorítóba és szembenéz… Vele. A New London Aréna tombol, a Sötét Pusztító viszont már csak Õt látja maga előtt és mellette azt a szánalmas, pofára is rendkívül ostoba alakot, akinek a tengerészkapitány sapkája alatt annyi káposztalé sincs, hogy az Ellenfél bandázsát tisztességesen fel tudja tekerni a mérkőzés előtt. Igen, ezt magának, Geraldnak kellett megoldani…

Gong! És az Ellenfél megindul, kíméletlen, brutális, és ellenállhatatlan. Fél perc alatt a kötelekhez tereli Bennt és egy bal horoggal megfogja, majd néhány kemény jobbossal kipasszírozza őt a szorítóból. Ennyi lenne? Nem, az nem lehet. Muszáj felkelni és harcolni, ő nem maradhat lenn, méltó ellenfél akar lenni a Halállal szemben. Nem, ez még nem a vég. Nigel minden erejét összeszedi, felkel és visszamászik a szorítóba. Az Ellenfél ráront ismét, űzi, hajtja, klopfolja, ahogy csak tudja, Benn a kötelekhez szorul és ösztönszerűen hajolgat a borzalmas torpedók elől, miközben a szorító mellől egy kb. három köbméteres narancssárga öltöny biztatja habzó szájjal. A honfitársa, Frank Bruno az, akivel az ellenfélnek szorító Don King érthető módon nem bonyolódik szurkolói csetepatéba. Körhajlás, körhajlás, tökéletes védekezés a kissé egysíkúan csakis jobb egyeneseire építő McClellan ellen. Nincs kivégzés, sőt, a menet vége felé a kihívó is beszed egy jókora balhorgot, amitől egy pillanatra le is fékeződik az ostromgép. Vége! És nem jött be neki! Dennie Mancini rá is kiált Bennre: „Vége van, cseszd meg! Gyerünk, most csináld azt, amit ő akart veled! Vagy te halsz meg, vagy ő!”. Igen, így van! Nem fogja elragadni, jöhet akármilyen formában és támadhat akármivel! Õ fog Vele végezni!
A második felvonásra már egy összeszedett és koncentrált Nigel Benn jön ki, aki maga mögött tudja az előző menetben történteket. Folyamatosan mozgatja a fejét, törzsből hajolgat, hogy egy pillanatra se nyújtson statikus célpontot az Ellenfélnek. McClellan támad, de nem talál, cserébe viszont tisztán szedi be a bajnok bal horgait és jobb csapottjait. Az offenzíva nagyon megy, de a védekezésről semmit sem tud. A Pusztító nem kombinál, nem készít elő, erőből meghúzott, brutális egyes ütéseket küld a kihívó fejére. Ahogy telnek a menetek, McClellan egyre zavartabbnak tűnik, nincs ötlete Benn stílusának semlegesítésére, Kapitánysapkától pedig hiába is várna ésszerű stratégiai tanácsokat, hiszen még fedélzettakarításra is alkalmatlan... Gerald egyre többet tolja ki a foggumiját… talán a sok rövid meccs? Talán a felismerés, hogy a Pusztító ütésein nem lehet büntetlenül átgyalogolni?
A kihívó azért továbbra is pitbullként küzd, minden torpedójában benne van a totális rombolás lehetősége. A hetedik menetet nagyon keményen meghajtja a nyolcadikban pedig egy kőkemény hirig közepette ismét a padlóra omlasztja Nigelt. A Pusztító tántorogva áll fel, de ismét támadásba lendül, egy pillanatra sem adja meg magát az Ellenfélnek.
Mindketten holtfáradtak, McClellan foggumija egyfolytában kinn van a szájából, Benn pedig tántorog, gyakran beleszédül a saját ütéseibe, és egyre erősebben érzi a halál szagát. Túlvilági energiákat kölcsönözve zakatol tovább, az ellenfél pedig immár folyamatosan pislog, a teste még a meccsen van, és óriási ütéseket küld Benn irányába, az elméje ugyanakkor már egy másik világba tart, egyre kijjebb kerül az egészséges földi létből. A szorítósarokban csak biztatják a kihívót, nem érzik a tragédia szelét, és ezzel elillan Gerald McClellan utolsó esélye. A tizedik felvonás elején beszed egy hatalmas jobb egyenest, amitől padlót fog. Ebből még felkel, majd nem sokkal később, néhány Benn-féle ütés után letérdel és megvárja, míg a bíró kiszámolja. Arca zavart, továbbra is nagyon pislog. Nigel önfeledten ünnepel, legyőzte, megcsinálta, visszajött a pokol küszöbéről! Az Ellenfél mindeközben eszméletét veszti a ringsarkában, hordágyon viszik le a szorítóból és rakják sürgősen mentőbe.

A meccs után Nigelnek is be kell menni a kórházba kivizsgálásra. „Nagyon sajnálom, de inkább ő, mint én!” – reagál Benn, mikor az újságírók a történtekről kérdezik.

„A boksz egy háború. Ha pedig háborúba mész, készen kell állnod a halálra!”.
Gerald McClellant betolják a műtőbe, hogy eltávolítsák a vérrögöt az agyából és megmentsék az életét. A műtét sikerült, de a rettenthetetlen amerikai a hátralevő életét tolószékbe kötve, vakon és részlegesen megsüketülve kénytelen leélni.
Benn maga is képtelen lábra állni a kórházban, tolószékével átgördül az altatásban levő Ellenfélhez, megcsókolja a kezét és azt suttogja: „Sajnálom!”.

Ezt követően Nigelt számos támadás éri, elsősorban Gerald McClellan nővére, Lisa részéről, aki Bennt teszi felelőssé az egész helyzetért és egy évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy a helyzet valamilyen szinten rendeződjön közöttük.

A Sötét Pusztító még nem tudja, de a McClellan-meccs őt is kigyökerezi, innentől már egyre halványodik és fakul az a csillogó bakelit szín, ami ringben tanúsított mentalitását leginkább jellemzi.

1995-ben még két címvédés következik a 31 éves Pusztító számára, majd a következő év márciusában korábbi ismerőse, Thulani „Sugar Boy” Malinga várja őt a ringben. A kihívó számára nem kezdődik jól a meccs, ugyanis az ötödik menetben, egy hatalmas jobb egyenestől padlóra kerül, de aztán szépen rendezi a sorait és a mérkőzés végére dagadtra veri Benn szemét, majd az utolsó felvonásban padlóztatja is a világbajnokot. A pontozók végül Malingát látják jobbnak, aki ezzel megfosztja Nigelt a WBC övétől. A találkozó végén aztán egy érdekes közjátékra is sor kerül, a bunyós ugyanis nyilvánosan kéri meg kétszeres ex-felesége, Carolyne kezét, akivel májusban ismét, harmadszor is összeházasodnak.

’96 júliusában a Pusztító ismét megpróbálkozik egy nekifutással a világbajnoki címért, ezúttal a WBO kőkemény címvédőjét, Steve Collinst veszi célba. Benn és a kőfejű ír brutális küzdelembe bocsátkozik, Collins gyakorlatilag átgyalogol a korábbi világbajnok kőkemény bal horgain és hatalmas jobbosokkal kontrázza meg a támadásokat. A meccs aztán a negyedik menetben ér véget, miután Benn bokája megsérül és bár Nigel folytatni akarja a meccset, nem tud rendesen állni a lábán, egy Collins-féle akció után pedig kifordul, amire a bíró beszünteti az összecsapást.

A végjáték miatt természetesen mindenki visszavágót akar, amit Collins örömmel megad addigra már legendás ellenfelének. A meccsre 1996 novemberében kerül sor, Manchesterben. Az ír bunyós ekkor ügyesen kihasználja a már az első meccsen is tapasztalt fizikai fölényét, hat menet alatt felőrli ellenfele erejét. Igyekszik közel maradni Bennhez, dulakodik, lökdösődik, és horgaival, felütéseivel folyamatosan demoralizálja az egykori világbajnokot, aki nem tudja tartani a lépést ezzel a monstrummal. A Pusztító segédei hat menet után megelégelik a látottakat és a sarokban feladják a kilátástalan küzdelmet.

A mérkőzést követően Nigel Benn bejelenti visszavonulását, a Sötét Pusztító elhagyja a szorítók világát, de továbbra is pusztít, rombol és roncsolja saját magát és a szeretteit. Disc Jockey lesz belőle, rengeteg diszkóban, éjszakai mulatóban megfordul, hedonista életmódja még a korábbiaknál is nagyobb magasságokba ível. Kábítószer és alkohol függőségét is elnyomja szex függősége, ami miatt minden nőt meghág, aki csak az útjába akad. Az életmód egyre inkább maga alá temeti Bennt, aki egyfolytában érzi, hogy nem jó úton jár és bántja, hogy ezt műveli feleségével, akit 16 éve ismer és gyermekeivel, de nincs benne elég erő a változáshoz.
„Bántottam a nőt, aki szeretek, de fogalmam sem volt, miért teszem. Depressziós voltam, idegösszeomlásaim voltak, véget akartam vetni az egésznek egyszer, s mindenkorra. Csak ültem az autómban, azaz Carolyne kocsijában, könnyek görögtek az arcomon, az őrület határán voltam. Vártam, hogy valaki azt mondja nekem: ’Rendben van minden!’, de tudtam, hogy ez nem következik be, mert nem ez volt az igazság. Rettegtem. Igazi félelmet éreztem. Miért bántom azokat, akik szeretek? Mit művelek a feleségemmel? Hova tart az életem? Amíg bokszoltam, legalább a szorító ott volt, mint menedékhely, addig sem kellett a problémáimra koncentrálni. De most? Semmim, a világon semmim sincsen.”.

A Sötét Pusztító négy mérföldre otthonától, két évvel visszavonulása után bevesz egy marék altatót, megiszik rá egy üveg bort, valahogy hazavezet, majd két napig nem tér magához. Ismét a halált várja. De a halál továbbra sem jön el érte.
„Már a Sátán markában voltam, mikor Isten azt mondta, szüksége van rám. Azt súgta: ’Terveim vannak még Veled!’. ’De miért én, Uram? Semmilyen valláshoz nem tartozom!’. De Õ a Sötét Pusztítót akarta. Tudta, hogy az emberek is figyelnek rám és követnek engem.”.

Nigel keresztúthoz érkezik tehát és felesége egy új élet lehetőségét mutatja meg számára.
„Carolyne vitt el először templomba, ő tanított meg imádkozni és megnyílni az Úr felé. Minden este passzusokat olvasott nekem a Bibliából, kezdetben egyáltalán nem érdekelt, unalmas marhaságnak tartottam. De legbelül szikrát vetett bennem az egész, és egyre inkább terjeszkedett, míg egy nap magam vettem a kezembe a Bibliát és kezdtem el olvasni. Az Úr akarta, hogy saját magam irányítsam ezt az egészet. Bokszolóként is kezdeményező voltam, hiszen soha nem voltam kontrabunyós, és ezen a téren is ugyanez várt rám.”.

A Benn család három éven belül Mallorcára költözik, Nigel megszabadul mindentől, ami a múltbeli életformájához köti és templomot épít, valamint kialakítja a saját helyi vallási közösségét. A Sötét Pusztító tehát elvégezte feladatát és már mély álmát alussza, Nigel Benn viszont töretlenül harcol immár hittérítőként igyekszik napjainkban is minél több embernek segíteni megtalálni a helyes utat és a lelki békét.

Egykori nagy riválisára, Chris Eubankre sem utálattal gondol már, sokkal inkább egy vetélytársra, akivel kölcsönösen gazdaggá tették egymást: „Óriási rivalizálás volt, amíg meghalok, így fogok emlékezni a párosunkra. Kemény csóka volt és a második meccsre 42.000 embert vittünk be az Old Traffordra, valamint 18,5 millióan néztek minket a TV-ben! Csakis köszönettel tartozom Chrisnek!”.

Gerald McClellannel már korántsem volt ilyen egyszerű a történet, hiszen a meccsük után az amerikai bunyós nővére – aki napi 24 órában látja el megnyomorodott testvérét – hosszú évekig hallani sem akart Nigel Bennről és a bocsánatkéréséről. Lisa később megenyhült és a páros 2007-ben, 12 évvel a meccsük után ott – Londonban – találkozott ismét egymással, ahol útjaik elváltak. Emlékezetes jelenet, ahogy Benn McClellan kezét fogja, a teljesen vak Gerald pedig megkérdezi testvérét: „Lisa, szomorúnak tűnik Nigel?”.

Nigel ma is remek formában van, elmondása szerint elsősorban a gyermekei (szám szerint nyolc, természetesen nem mindegyik a feleségétől), illetve unokái tartják karban. Hamarosan Ausztráliában kíván véglegesen letelepedni és folytatni hittérítői tevékenységét, ám előtte még 2012 decemberében elbúcsúzott hazai (angliai) közönségétől, egy bemutató mérkőzés keretében.

Hogy ezen kívül érdekli-e az ökölvívás? Nézői szinten igen, hiszen ahogy tudja, követi az eseményeket, de egyébként leszámolt életének ezzel a szakaszával.

 „Nem foglalkozom többé boksszal. Elmúlt, már nem az életem része, bár a hírnév, amire ezzel szert tettem segít nekem Isten igéjét terjeszteni, és más embereket jó útra terelni, hogy a tapasztalataimon keresztül átformálják az életüket. Rengeteg dolgon mentem keresztül az életem során, hogy elérjem ezt a pontot, és készen álljak Istent szolgálni. Ha egy olyan bűnös lelket, mint én, meg lehetett menteni, akkor ez bárki mással is megtörténhet.”.

(Vége)

Baranyai Gergely, Greg
2013. március 5.

A cikk első része

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

A hideg ráz ezektől a cikkektől, nagyon szeretem olvasni az ekkora egyéniségek életrajzát. Az utolsó mondat óriási! McClellan pedig az egyik legnagyobb harcos aki valaha élt, egy igazi született gyilkos. Vérröggel az agyában négy menetet végigharcolt. Kár hogy ez lett vele, és hogy otthagyta Steward-ot, az egyik legbrutálisabb bunyós akit valaha láttam, a megtestesült agresszió.

    2016-03-21 17:31:32

Grat.
Nagyon jó!

» Horvath Patrik   válasz erre
    2013-05-12 19:20:52

Koszi! Nagyon jo lett!

    2013-03-31 00:09:34

@Edwin: Köszi:)!

    2013-03-25 13:53:57

Hálásan köszönöm ezt a kétrészes történetet!
Csak ezért regisztráltam, hogy ezt elmondhassam!

Azt kívánom, hogy az élet jutalmazzon meg téged ugyan ennyi jóval, amit mi, (a hozzászólók) kívántunk neked!

Köszönöm!!

    2013-03-22 22:38:42

Nagyon jo cikk,gratula!Van lelke a cikknek meg a torténetnek is persze!

» Pernyez Gergely   válasz erre
    2013-03-16 00:20:57

nagyon jól írsz greg!király lett!

    2013-03-12 17:18:28

Greg... Zseniális...
Annyira jó cikk.. Hideg rázott közben... Köszönjük!

» Streky   válasz erre
    2013-03-09 00:21:43

Nagyszerű írás! Nagyon sötét része az ökölvívásnak az, ha az ellenfél meghal vagy maradandó károsodások érik a mérkőzés alatt.

» pacquiaofan   válasz erre
    2013-03-08 14:58:48

Szó volt egy R.J.J elleni meccsről is anno,de sajnos az már sosem jött össze.

» fusion2   válasz erre
    2013-03-08 12:48:55

Gratulálok Greg, remek cikk, élvezet volt olvasni, köszönet érte!

» ogreface   válasz erre
    2013-03-08 11:34:14

Nagyon jó írás, köszi Greg!

    2013-03-08 11:30:36

Nagyon jó cikk!
Köszönöm.:-)
Épp tegnap láttam a Gerald McClellannel vívott meccset és az itt olvasottak alaposan kiegészítették az eddigi infókat.
Uhhh...nagyon letaglózó az egész, de nagyon jó azt látni, ahogy Isten kegyelme megtalálta és megszólította Nigelt és végre békére lelt.

» Vattamány Kristóf   válasz erre
    2013-03-08 10:33:10

Csodálatos írás. Köszönöm!

» fowler   válasz erre
    2013-03-07 20:40:24

jaja, mindig jöhetnek az ilyen cikkek:)

» tollanik   válasz erre
    2013-03-07 18:35:43

Nagyon jó írás. Ha esetleg másról is írnál, azt is nagyon szépen megköszönném ;)

» Antal Tamás   válasz erre
    2013-03-07 17:52:12

Azért az durva hogy boxolsz mert szeretsz harcolni ,pénzt keresel vele és az az életed.Majd 10 menet után arra ébredsz hogy nem látsz,alig hallasz és még járni sem tudsz ezt feldolgozni mint sport ember :'( (itt most McClellan re gondolok)

» Szabó Gábor   válasz erre
    2013-03-07 17:02:38

Hatalmas volt, köszönjük! :-)

    2013-03-07 16:57:42

Ez nagyon jó volt!Köszönjük! :)

» Gabesz   válasz erre
    2013-03-07 14:58:23

tetszett:)

» tollanik   válasz erre
    2013-03-07 13:36:03

Nagyon jó kis írás!!!

» frutta   válasz erre
    2013-03-07 12:17:07

Nagyon jó írás! Nagyon elgondolkodtató, hogy egy ilyen fékevesztett ember hogyan, és milyen körülmények között találja meg a békét.

» Zigota   válasz erre
    2013-03-07 11:51:04

Remek írás, gratulálok!

» dombradigy   válasz erre
    2013-03-07 11:47:31

Nagyon jó cikk. Gratulálok!

» kasimir   válasz erre
    2013-03-07 11:45:14
Ugrás az oldal tetejére