profiboksz.hu

Kazánkovács a szorítóban - Jim Jeffries élete 2. rész

2012-03-02 12:20:54 /

A nehézsúlyú világbajnoki címért a Jeffries által kijelölt - óriási sportörökséget maga után hagyó - Marvin Hart és Jack Root bokszolhatott, 1905 júliusában. A találkozót Hart nyerte, aki aztán 1906 februárjában tovább is adta a címet Tommy Burnsnek. Viszont a Fekete Gyémánt, Jack Johnson ekkor már nagy tempóban törtetett az áhított cím felé, Burns azonban egyelőre elutasítgatta, arra hivatkozva, hogy kikap az asszonytól, ha kiáll Johnson ellen. A családi problémákat aztán sikerült félretenni, Burns és Johnson pedig 1908 decemberében megküzdött egymással, méghozzá Sydney-ben. A meccset Johnson simán nyerte, Burns nagy léptékű alázását a helyi rendőrség a 14. menetben állította le. Arról nincs hír, hogy Mrs. Burns tovább dekorálta-e valami nehéz konyhai eszközzel férje arcát, miután hazatért a Johnson-meccsről.

Sokak legnagyobb félelme tehát valósággá vált, egy fekete ember, Jack Johnson lett a nehézsúlyú világbajnok, akiben még a megfelelő büszkeség és szemtelenség is megvolt ahhoz, hogy még egy lapáttal rátegyen az amúgy is forró helyzetre és sorozatosan botránkoztassa meg azokat, akik porban akarták látni a tükörsima fejét.

Jeffries és Johnson valójában már 1907-ben elkezdett üzengetni egymásnak. Jeffries még 1906-ban azt mondta, hogy megfelelő összegért szívesen kesztyűt húzna ismét, de természetesen csupán fehér emberek ellen. Mivel nem volt jelölt, aki ezeknek a kritériumoknak megfelelt volna, Jeffries továbbra is visszavonulva élt a farmján, szorgalmasan kapálgatott, szüretelte a lucernát, bár 1907-ben ismét a visszatérés gondolatával játszott az újságírók előtt: „Akármelyik fehér bunyós ellen kiállok, persze csak ha ismét formába tudok lendülni. Az egyetlen ember, aki elől elzárkózom, az Jack Johnson. Sem vele, sem más feketével nem fogok bokszolni, és ez végleges.”. A Fekete Gyémánt természetesen nem maradt adós a válasszal: „Sajnálom, hogy Jim Jeffries bőrszín alapján dönti el, kivel bokszoljon, rossz ezt látni, hogy úgy vonult vissza, hogy meg sem próbált megverni engem, amivel tényleg elismert bajnok lett volna. Nem hiszem, hogy azért jön a bőrszínemmel, mert tart tőlem, ő valójában ezért nem akar összecsapni velem. De úgy hiszem, megérdemelnék egy esélyt.”.

Jeffries a Burns vs. Johnson mérkőzés után is kizárta a visszatérés lehetőségét. Ekkoriban már olyan jó súlyban volt, hogy a mindenféle földsimítókat is mellőzhette a farmjain, hiszen a cél elérése érdekében elég volt egy laza sétát ejtenie a kiszemelt területeken. Háromszáz fontosan, erősen formán kívül lébecolt, és nem akaródzott neki ismét bokszkesztyűt húzni. „Több ezerszer elmondtam már az elmúlt napokban, hogy semmi indíttatást nem érzek ismét ringbe lépni. Nem fogok sem Johnsonnal, sem más feketével bokszolni, ahogy fehérekkel, kicsikkel, nagyokkal sem. Négy éve nem vagyok edzésben, kétlem, hogy ismét visszanyerhetem egykori kondíciómat. Nem nézem túl jó szemmel, hogy a legmagasabb elismerés, a nehézsúlyú világbajnoki cím egy fekete kezében van, de erről nem én tehetek és nem is az én dolgom ezt visszaszerezni. Mondtam Burnsnek és a többieknek is, hogy válogassanak bőrszín alapján és ne álljanak ki Johnsonnal, vagy Langforddal, ne kockáztassák a címet.” – nyilatkozta Jeffries. Mai szemmel nézve ez a hozzáállás egy sportolótól hatalmas szégyen volt, és természetesen megkérdőjelezte, hogy a nehézsúly legjobbja valóban a világ bajnoka-e, vagy csak annak egy bizonyos részéé. Hogy James J. Jeffries mennyire hibáztatható a gondolkodásáért? Igazából egy egyszerű ember volt, észbeli adottságai sem éppen atomfizikusi pályára predesztinálták, tehát egyszerűen semmi oka nem volt máshogy gondolkodni, mint azt korának téves eszméi diktálták.

A Kazánkovács álláspontja aztán 1909 elején kezdett némileg puhulni. Jeffries ekkor azt nyilatkozta a riportereknek, hogy hajlandó kiállni Johnsonnal, amennyiben képes megszabadulni kb. 30 font feleslegtől és ismét jó formába tud kerülni. Március 3-án Jeffries több hetes revüturnéba kezdett New Yorkban, itt kb. 5.000 fős közönség várta őt és természetesen biztatták, hogy álljon ki Jack Johnson ellen. A neves író, Jack London sem volt rest, és kiadta híres jelszavát: „Rajtad a sor, Jeff!”.

A Fekete Gyémánt természetesen nagyon szerette volna megmutatni magát Jeffries ellenében: „Bokszolni akarok Jeffries-zel, nem hinném, hogy ő, vagy bárki a világon ki tudna engem pontozni, azt meg még kevésbé, hogy akárki ki tudna ütni. Unom már, hogy sokan még mindig Jeffriest tartják a nehézsúlyú világbajnoknak. Ugyan már, ha egy polgármester ott hagyja a hivatalát, akkor ő már csak egy ex-polgármester, nem? Nos, ha Jeff megint világbajnok akar lenni, jöjjön és próbálkozzon elvenni tőlem.”.

Jeffries közben elkezdte a Jimmy update étrendet és az edzéseket: „Gyorsan megy lefelé a súlyom. Biztos vagyok benne, hogy visszanyerem a régi erőállapotomat, de amíg ez nem történik meg, nem beszélek bokszmeccsekről. Ha Johnson fehér ember lenne, nem fordulna meg a fejemben a visszatérés.” – nyilatkozta egy újságnak.

1909. április 20-án aztán végre megtörtént, amire mindenki várt és Jim Jeffries New Yorkban bejelentette a visszatérését: „Kiállok Jack Johnsonnal. Megvédem ellene a címemet, mint a nehézsúly vitathatatlan bajnoka. Úgy érzem, nekem kell visszaszereznem a nehézsúlyú világbajnoki címet a fehér faj számára. Ismét szorítóba kell lépnem és bemutatni, hogy a fehér ember az uralkodó az összes másik felett.”.

Az „Évszázad Mérkőzését” Tex Rickard, minden idők első hivatalos ökölvívó promótere szervezte meg (és ő maga vezette le a mérkőzést). A találkozót eredetileg San Franciscoban tartották volna, a helyi kormányzó azonban a meccs előtt kb. három héttel – különböző vallási csoportok nyomására – meggondolta magát és mégsem engedélyezte a mérkőzést. Rickard nem késlekedett, kinézte magának a nevadai Reno városát, kifosztotta a környék fatelepeit és hipersebességgel összeszegeltetett egy 20.000 fős arénát az összecsapás helyszínéül.

Jim Jeffries június 22-én érkezett Renoba és a Moana Springs Resortban verte fel táborát. Rengetegen voltak kíváncsiak a bajnokra és formájára a mérkőzés előtt, Jeffries azonban inkább zárt ajtók mögött edzett, illetve szabadidejében horgászni járt.

Johnson természetesen teljesen másképp viszonyult a látogatóihoz, ő június 24-től tartózkodott a helyszínen, örömmel szórakoztatta közönségét, bohóckodott az ellenfeleivel, italokkal kínálta a nézőket, illetve zenével is szórakoztatta őket.

1910. július 4-én igen forró nap köszöntötte a küzdő feleket. Az arénában sehol nem volt egy árnyékos hely, a hőség mind a közönséget, mind az ökölvívókat alaposan próbára tette. Alkoholos italokat nem árultak az arénában, sőt, bevinni sem volt szabad a tintát. A kapuban minden ellenőriztek, fegyvereket, fényképezőgépet kerestek a belépőknél. (Vajon hogy gondolták, ki tud rejtve bevinni egyet is azokból a korabeli nem éppen szivarzsebnyi méretű fotómasinákból…). A találkozó kezdetéig egy katonazenekar próbálta a közönség érdeklődését fenntartani, illetve számos korábbi bajnok felugrott a szorítóba, hogy néhány pillanatra felidézzék, milyen is, mikor ezrek tapsolják őket.

A mérkőzés a meghirdetettnél később kezdődött, a nem éppen Johnson párti közönség körében azonnal elterjedt a pletyka, hogy a világbajnok beijedt és nem mer kiállni Jeffries ellen. Délután fél 3-kor aztán megjelent Johnson, fekete-fehér csíkos köntösben, frissen borotvált fejjel. Csípőre tett keze és vigyorgásai nem éppen félelemről árulkodtak… Néhány perccel később Jeffries is megérkezett, egyszerű utcai ruhában, napernyő gyanánt szolgáló óriási pálmalevél takarásában.

Az összecsapás délután háromnegyed háromkor vette kezdetét, a két fél egymásra vigyorgott, ám Jeffries nem volt hajlandó kezet rázni Johnsonnal.

A meccs végül azt hozta, amit a józan, ökölvívást értő ember várhatott tőle, Johnson rutinszerű agyonverést hajtott végre ellenfelén. A 35 éves, hosszú ideje formán kívül levő Jeffries nem tudott mit kezdeni sokkal gyorsabb, képzettebb, ügyesebb riválisával, aki valószínűleg fénykorában is megoldhatatlan feladatot jelentett volna számára. Johnson simán kivédekezte Jeffries rohamait, kontrái gyönyörűen ültek, majd ahogy a menetek teltek, ő is egyre agresszívabban támadott. Johnsonnak még arra is volt ereje, hogy a mérkőzés alatt folyamatos szópárbajt vívjon a ring mellől őt egyfolytában becsmérlő James J. Corbettel. A Fekete Gyémánt pár évvel később elmesélte, hogy ő már a negyedik menetben érezte, hogy Jeffries, a „kivénhedt csatahajó süllyedni kezd”, miután bevitt ellenfelének egy balfelütést, ami valósággal kővé dermesztette a Kazánkovács arcberendezését. A 13. menetre Jeffries gyakorlatilag olyan állapotban volt, mint kb. 121 évvel azelőtt Párizsban a Bastille erődítménye. Orra eltört, szemei be voltak dagadva, és a mellkasa úgy járt, mint a fújtató, amit még kazánkovács korában használt. A 14. menetben, egy összekapaszkodás alkalmával Johnson megkérdezte Jeffriest: „Na, hogy érzed magad, Jim?”. Jim nem válaszolt, Johnson pedig bevágott neki vagy három balost egymás után, és újra megszólította: „Hogy tetszik?”. „Meg sem éreztem!” – válaszolt Jeff.

Az „Évszázad Meccse” a 15. menetben ért véget, Johnson először egy irgalmatlan jobb felütést vitt be, majd egy 3 balhorogból álló sorozattal leterítette Jeffriest, aki életében először a padlón találta magát, de 9 számolásra sikerült felkelnie. A Fekete Gyémánt persze nem volt rest, és azonnal visszajuttatta Jimet a rendeltetési helyére, ezúttal úgy, hogy Jeff majdnem kiesett a ringből. A szorító mellett tevékenykedők közül kb. öten összefogtak, és együttes társadalmi munkában talpra is tudták állítani Jeffriest (ha nem sikerül, talán még emelőt is engedélyeztek volna használni a cél érdekében), hogy aztán egy újabb Johnson-támadás után megint, és egyben utoljára, padlót fogjon. A nehézsúly ex-világbajnokának segítői ekkor beugrottak a szorítóba és feladták a meccset, bár nyilvánvaló volt, hogy Jeffnek nem lenne ereje 10 számolásra felállni. Johnson tehát megvédte világbajnokságát, megsemmisítette az „utolsó fehér védvonalat”.

A mérkőzés végeredményének természetesen a távírók segítségével hamar híre ment egész Amerika-szerte, és számos helyen, New Orleansben, Washingtonban, Clarksburgen faji zavargások törtek ki, Houstonban például fültől-fülig átvágták a torkát egy feketének, aki éltetni merte Jack Johnsont. A mérkőzést filmre vették, és úgy tervezték, hogy a városi színházakban levetítik majd a közönségnek. A felvétel vetítését azonban több helyütt betiltották, a nagy hatalommal bíró Keresztény Törekvés Közösség nyomására Cincinattiban, Atlantában és Bostonban sem adhatták le a filmet, és a washingtoni rendőrfőnök sem engedélyezte a lejátszást, hiszen vélekedése szerint ez beláthatatlan következményekkel járó indulatokat váltott volna ki.

A találkozó után öt nappal felröppentek bizonyos pletykák, hogy Tex Rickard szervezne egy visszavágót a két fél között. Jeffries azonban július 9-én, egy nyilatkozatában kizárta ennek a lehetőségét: „Nem, én végeztem a boksszal. Így is eggyel többször bokszoltam, mint kellett volna. Remélem, ezután békén hagynak majd. Hat-hét éve megvertem volna Johnsont, de szerintem többé nem lennék rá képes. Sem Johnson, sem más ellen nem fogok többet kesztyűt húzni.”. A riporterek szerint Jeffries borzalmas állapotban volt, mikor a meccs után öt nappal először nyilatkozott, lassan beszélt, sokszor megállt a mondatok közepén, hogy összeszedje a gondolatait, néha be sem fejezte, amit elkezdett, csak problémásan hallotta a kérdéseket, az arca pedig irreálisan fel volt dagadva.

Felröppentek bizonyos szóbeszédek arra vonatkozólag, hogy Jeffriest megmérgezték a mérkőzés előtt. A bunyós felháborodott, mikor ezt meghallotta: „Dehogyis, ez hülyeség. Ezt senki nem tenné velem. Miért mérgezne engem meg akárki is a csapatomból? Miért rombolnák az esélyeimet? Így is elveszítették a pénzüket miattam, mindannyian. A problémám inkább az volt, hogy idegileg teljesen kikészültem. Körülbelül egy héttel a meccs előtt lehetett ez, de én tényleg úgy hittem, hogy olyan jó vagyok, mint bármikor és legyőzöm Johnsont. Azt hiszem, öreg vagyok én már ehhez.”. A szakemberek a mérkőzés után nem találták jelét idegösszeomlásnak, szerintük Jeffries szervezetét és elsősorban a szívét nagyon megviselte, hogy a visszavonulása alatt felszedett egy jó adag súlyfelesleget, majd hirtelen kemény edzésbe kezdett, és túledzette magát. Farmer Burns, egy birkózó szerint, aki a mérkőzés előtt ott volt Jeffries öltözőjében, a bunyós keringése biztosan nem volt rendben, a kezei és a lábai hidegek voltak és igen nyomottnak, álmosnak látszott.

Akárhogy is volt, James J. Jeffries vereséget szenvedett és soha többet nem húzott kesztyűt. Visszavonult, és kb. 200 hold területű farmján lucernát termesztett, továbbá üzemeltette a „Jeffries Pajtája” nevű helyet, ahol 1931-től egészen Jim 1953-as haláláig csütörtökönként ökölvívó meccseket rendeztek.
James J. Jeffries, az egykori nehézsúlyú világbajnok 78 évesen, 1953. március 3-án hunyta le örökre a szemét, síremléke az inglewoodi temetőben, Los Angelesben található.

Baranyai Gergely, Greg
2012. március 1.

A cikk első része


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

A lucernát kaszálják,nem szüretelik....
A cikk ha nem is felel meg a mezőgazdász követelmeknek boksztörténelmi szempontból kiváló ,főleg azon nosztalgikusoknak kik mostanság a Klicskók miatt keseregnek ,Tyson & tsai után sóhajtozva :)

» egyenes   válasz erre
    2012-03-10 12:50:04

régibunyó rajongoknak:

feltettem ftp-re jim jeffries egyetlen, öregkorában adott "hangos" nyilatkozatát, amiben a regi idok bunyosairol is beszel. mindossze 1 perc 42 masodperc, de erdemes letolteni, mert mashonnan tudtommal nem érheto el (youtube-on fennvolt 1-2 eve, de azota toroltek vmi jogi okokra valo hivatkozással)...

    2012-03-09 14:50:28

Én meg tényleg nem kötözködni akarok Veled, de tényleg nagyon tetszett a második rész is! :)
Még több ilyet, ha lehet és gratulálok!

» ogreface   válasz erre
    2012-03-09 13:45:23

Ahogy elnézem a hsz-eket, nagyon sok embernek tetszenek a régi idők bajnokairól szóló írások. Kérünk még hasonlókat.
Mind a kettő rész nagyon jó volt.

» zoltanlori   válasz erre
    2012-03-09 11:02:45

Nagyon jó cikk, köszönöm, hogy elolvashattam!

    2012-03-09 09:58:43

@Rajhi: Erről a meccsről (Johnson vs. Jeffries) már sokan írtak, sok helyen. Igyekeztem olyan dolgokat összeszedni inkább, amiket még magyar írásban nem olvastam, ezért nem boncolgattam sokat pl. a Jack London vonalat, vagy ezt a Burns-féle menekülést, stb. Inkább igyekeztem plusz információkkal szolgálni.

    2012-03-09 07:53:33

Jó a folytatás is Greg, gratulálok!
Nem kötözködésképp, a Burns - Johnson meccset azért Sydney-ben rendezték, mert Burns odáig tudott menekülni Johnson elől, mikor már nem tudott kitérni a kihívás elől Európába hajózott, Johnson követte, onnan Burns Ausztráliába, itt utolérte.
A feketék iránt érzett gyűlölet sajnos átszállt Jeffries-re, akit olyannyira megutáltak amennyire előtte istenítették, és törölték őt az emlékezetükből. A második világháborúba induló katonákat számos híresség meg-meglátogatta, egy alkalommal Jeffries-t is felkérték erre, de a katonák javarészt azt se tudták, hogy ő kicsoda...

    2012-03-09 07:07:36

Engem egy ilyen cikk úgy fel tud tölteni, mint nem sok minden más. Köszönet Greg, nagy vagy!

    2012-03-08 17:43:53

Nagyon jó cikk volt ismét...várhatóak hasonlóak a közeljövőben? Mert igény (azt hiszem, többek nevében mondhatom) volna rá :-)

» Gonoszfóka   válasz erre
    2012-03-08 16:25:44

Mindig szemet szúr Johnson testfelépítése (habár a cikkhez csatolt első képet most látom róla először). És mindez koksz meg "korszerűnek" nevezett táplálkozási módszerek nélkül. Nem gyenge!

Most néztem a boxrecen, 184 cm-t írnak és átlagosan 95 kg körül volt.

Namost ez ma, így 100 évvel később kb. 200/115 lenne. Szerintem jó eséllyel lehetne ma is világbajnok (és gyanítom, az akkori fizikumával sem feltétlen kapna ki gyakran).

» Maris_szomszed   válasz erre
    2012-03-08 16:23:44

@Untouchable: Tényleg, igazad van, javítottam! Köszi!

    2012-03-08 15:33:33

Nem a kötözködés kedvéért, de eddig mindenütt azt olvastam, hogy a Jack Root - Marvin Hart meccset utóbbi nyerte. Még az is rémlik, hogy a neten magyarul volt egy részletesebb leírás - mivel Jack Root Janos Ruthaly néven született - és hogy ő volt az ügyesebb ökölvívó, Hart pedig a nagyobb bombázó. Csak most valahogy nem akar előkerülni a Google-ból.

» Untouchable   válasz erre
    2012-03-08 15:29:08

Nagyon tetszett. Még jobban tetszett volna ha a végén ő nyer és ellovagol a naplementébe. :-)

    2012-03-08 12:16:04

Greg, ez is fantasztikus, köszi! :)

    2012-03-08 11:08:20

Nagyon jó kis cikk, élvezet olvasni a régi idők bokszáról, bokszolóiról.
Tetszik, hogy egykor mekkora társadalmi esemény is volt egy-egy nagy meccs, szinte egy ország szorított a küzdőkért...
Köszi, Greg!

    2012-03-08 10:21:08
fel