×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Jack Johnson életrajz

2007-11-05 00:00:00 /

60 esztendővel Muhammad Ali előtt élt egy Jack Johnson nevű fickó. Akárcsak Ali, az akkori nehézsúly legemblematikusabb figurája volt. Akárcsak Ali, az afro-amerikaiak egyik legnagyobb hőse volt abban a korszakban. Akárcsak Ali, kiállt bárki ellen bárhol, mint egy igazi világbajnok. A különbség annyi csupán, hogy Jack Johnson volt az első fekete nehézsúlyú világbajnok és egyben minden idők egyik legravaszabb bokszolója. Abban az időben élt, amikor szinesbőrűek nem szerepelhettek olyan versenyeken, ahol fehérbőrű atléták is részt vettek. Johnson az elsők egyike volt, akinek sikerült áttörnie ezt a falat.

1878. március 31-én, a Texas állambeli Galvestonban született John Arthur Jack Johnson néven. A ”Galvestoni Óriás”-ként is ismert Johnson egy korábbi rabszolga fia volt. Egy teljesen átlagos kis texasi faluban nőtt fel, ahol a feketék nem sétálhattak az utca azon oldalán, ahol a fehérek jártak. Miután elvégezte az iskolát, egy kikötőben talált munkát. Itt sajátította el a boksz alapjait, amennyiben ezt annak lehet nevezni. Barbár körülmények közt, rendszeresen rendeztek itt olyan tornát, ahol egy ringben hat vagy nyolc fekete harcolt egymás ellen mindaddig, amíg csak egy maradt talpon. 1897-ben vált profivá, első fellépésén a negyedik menetben győzött. 1901-ben kiütéses vereséget szenvedett Joe Choynski ellen, akinek akkor még jóval nagyobb tapasztalata illetve ringbéli rutinja volt. A meccs után mindkét résztvevőt letartóztatták, mivel akkoriban illegális volt nem hivatalos mérkőzésen szorítóba lépni. A börtönben nem nagyon volt mivel elüssék az időt, így azt tették, amihez értettek, bokszoltak. Choynski megtanította az akkor még nyers stílusú Johnsont egy összetettebb, komplettebb harcmodorra. Mire szabadlábra került, Johnson sokkal ravaszabb lett és kézügyessége is ugrásszerű fejlődésen ment át. Az elkövetkezendő években számtalan meccset vívott. 1903. február 5-én 20 menetben kipontozta Denver Ed Martint és ezzel ő lett a fekete nehézsúlyú bajnok. "Ha visszatekintünk 1903-ra, a sportsajtó már akkor azt mondogatta, hogy Jack Johnson az egyik legjobb nehézsúlyú bokszoló a világon. 1904-ben sokan már arról beszéltek, hogy ő kellene legyen az akkori világbajnok, Jim Jeffries következő ellenfele. 1905-ben, amikor már Jeffries kezdte hangoztatni, hogy ideje lenne szögre akasztania a kesztyűit, elkezdték az orra alá dörgölni, hogy már csak egy igazi kemény harc vár rá, a Jack Johnson elleni."- mesélte Kevin Smith, aki a ”Fekete Bokszolók Története: 1870-1930” című írás szerzője.

Az 1900-as évek elejére tehát Jack Johnson igen komoly hírnevet szerzett magának, mint a világ egyik legerősebb és legszívósabb bunyósa. Hat láb és egy hüvelyk magas volt és általában 210 fontot nyomott. Rendkívül megfontoltan bokszolt, a találkozóin - az ökleit leszámítva - az eszével verte meg ellenfeleit. A boksz volt az ő tudománya. Legjobban a trükkjeivel, cselezésével emelkedett ki az akkori mezőnyből. Birtokában volt még minden idők egyik legerősebb egyenese is, rendkívül keményen osztotta a jabeket. Annyira képzett öklöző volt, hogy már szinte súrolta a tökéletesség határát a korban. Pályafutásának ebben a szakaszában a fehérek illetve a feketék is már úgy tekintettek rá, mint a legjobbra.

Jeffries ahelyett, hogy Johnson-nal bokszoljon, inkább visszavonult és kiválasztott természetesen két fehér bokszolót, hogy megküzdjenek az ”örökségért”. Az ütközeten ő maga volt a bíró. Johnson nem kapott lehetőséget a cím megszerzésére egészen addig, amíg az a kanadai Tommy Burns kezébe nem került. Burns az a fajta harcos volt, aki elfogadta bárkinek a kihívását, bőrszíntől függetlenül. A kanadai sem volt oda a feketékért, ne legyünk tévedésben. De akkoriban 30.000 dollár az nagyon nagy pénz volt és ennyit kapott Burns a Johnson elleni párharcért, melyet Ausztráliában rendeztek meg. "Azt hiszem, hogy Ausztrália volt itt a kulcs. A pénzt az Egyesült Államokban is ki tudták volna fizetni, de ide egy nagyon bátor mérkőzésszervező kellett, aki össze merte hozni a párharcot azzal a kockázattal, hogy Johnson is nyerhet"- mondta Smith.
És Johnson nyert, mégpedig nagyon simán. Terrorizálta és kigúnyolta Burnst karácsony másnapján a sydney-i napsütésben, 1908-ban. Végül a 14-ik menetben a rendőrség állította le a mészárlást, mert amit már Jack művelt, az bűncselekmény volt.

Bert Sugar, az ismert boksz-történész szerint Johnson nem csak alkatilag volt tökéletes. "Védekezése briliáns volt. Bármilyen ütést le tudott védeni. Voltak olyan meccsei, amikor szimplán elkezdett ”csapd le csacsit” játszani az ellenfele ütéseivel." Az ausztráliai diadala után a mára már legendássá vált fekete nehézsúlyú összecsapott Victor McLaglen filmszínésszel, Philadelphia Jack O'Brien-nel és Al Kaufman-nal is. Minden találkozón könnyen nyert, majd nem volt kivétel ez alól az egykori félnehéz- illetve nehézsúlyú világbajnok, Bob Fitzsimmons elleni párharca sem. A brit bokszoló a második menetben kapitulált. Ezután következett a középsúlyú világbajnok, Stanley Ketchel elleni legendás csata. A mérkőzés előtt a két fél fogadott egymással, hogy a találkozó folyamán egyikük sem kerül padlóra. "Jack Johnson gyilkos ösztönű illetve tudású volt. Tanúsítja ezt a Stanley Ketchel elleni összecsapása is (1909. október). Ketchel, aki körülbelül a mellkasáig ért, a 12. menetben leütötte őt. Ezután Johnson ingerülten felállt a padlózásból, Ketchel pedig be akarta fejezni a meccset, nagyon rá akart menni. Majd eldördült egy ütés. A következő pillanatban már azt látták, hogy Ketchel ott fekszik a ring vászonborításával párhuzamosan. Aki pedig a szorító másik felébe pillantott, azt látta, hogy Johnson próbálja kipiszkálni Ketchel fogait a kesztyűjéből."- mondta a meccsről Sugar.

A Burns elleni világbajnoki döntőről Jack London jegyzetelte az eseményeket a ring mellől. Az amerikai író a menetről-menetre cikkében üzent a Johnson felbukkanása miatt visszavonult egykori világbajnoknak, Jim Jeffriesnek. " Jobb lenne, ha előbújnál a senki földjén található kis farmodról és lelohasztanád Johnson képéről ezt az aranymosolyt (sok aranyfoga volt - a szerk.).
Jeffries végül megemberelte magát és 1910 júliusában elvállalta az összecsapást, hat évvel a visszavonulása után. "Johnson addig fárasztotta Jeffriest, míg az leengedte a fedezékét és így Johnson a védtelen fejét tudta felütésekkel bombázni. Jack Johnsonnak fantasztikus felütései voltak."- mesélte Sugar. Végül Jeffries sarka feladta az ütközetet 15 menet után, így Johnson világbajnok maradt. A mérkőzést egyébként 45 menetre írták ki, 135 percre, ami egyszerűen felfoghatatlan a mai világban, ahol 36 perc a maximum. Johnson diadala hatalmas ünneplésbe torkollott a fekete közösségekben, amit a fehérek nem néztek jó szemmel. Több államból számos véres összecsapást jelentettek. Ennek folyományaként néhány államban betiltották a találkozó levetítését is.

Az nem volt elég neki, hogy szimplán megverte a fehér bokszolókat. Nem ütötte ki az ellenfeleit az első adandó alkalommal, hanem megpróbálta tovább bünteti, lelkileg megtörni és emellett időnként még verbálisan is megszégyeníteni őket. Ezen felül még fehér nőkkel is randizgatott. A legtöbb nő élvezte a gyorsaságot és szerettek Johnson sportkocsijaiban ülni. Egy történet szerint egyszer megállították a helyi rendőrök gyorshajtás miatt és helyszíni bírság keretében 50 dollárra büntették. Johnson adott nekik egy százast és azt mondta, tartsák meg a visszajárót. Majd tövig a gázpedálra taposott és elviharzott az ellenkező sávban.

"Az arrogancia! Vagyis el tudsz képzelni egy arrogáns feketét 1908-ban?"- kérdezte Mike Silver boksz-történész.
"Volt itt valaki, aki teljesen szabad emberként élt és semmilyen jel sem mutatott arra, hogy valaha is rabszolga volt. Majdnem sikerült neki az az óriási dolog, hogy teljesen befogadják a fehérek, hiszen kevés kellett hozzá, hogy elvegyen egy fehér nőt. Johnson egy rendkívül intelligens és kultúrált ember volt, három nyelven is beszélt. Ha készítenénk egy grafikont, ami a bokszolók IQ szintjét mutatná, akkor Johnson nagyon az élmezőnyben lenne."- jellemezte Silver.

Időközben Johnson célponttá is vált, sokan el akartak tüntetni. Az ellenségei minden megpróbáltak, hogy valahogy eltakarítsák az útból, ami végül sikerült is nekik. Johnson küldött a fehér barátnőjének egy vasúti jegyet, amivel Pittsburghből Chicagoba utazhatott, ezért mondvacsinált vádat emeltek ellene, hogy megszegte a Mann Act-ot. "Tilos fehér nőt szállítatni az egész államon keresztül, erkölcstelen szándékok miatt"- ezt a kitételt sértette meg a világbajnok. Végül Johnson elmenekült a büntetés-végrehajtás elől és így száműzték az Egyesült Államokból.

Egy ideig Franciaországban élt és bokszolt, 1913-ben megvédte címét Battling Jim Johnson ellen, 1914-ben pedig Frank Moran-nal szemben diadalmaskodott. 1915-ben, 37 éves korában megunta az európai életet és visszament az Egyesült Államokba az Atlanti-Óceánon keresztül. A következő mérkőzésére Havannában, Kubában került sor. Johnson ellenfele az óriás Jess Willard volt. Óriási meglepetésre a címvédő kikapott és így ismét egy fehér nehézsúlyú birtokába került a világbajnoki korona. Willard azt tette Johnsonnal, amit Johnson csinált az eddigi ellenfeleivel. Defenzíven bokszolt és kontrabunyóra épített, ráerőltetve ellenfelére a kezdeményezést. A 20. menet környékén a fáradtság jeleit lehetett észrevenni Johnsonon, majd a 26-ik menetben egyszerűen elterült, annyira elfogyott a kondíciója (azért előtte kapott egy komoly balegyenest is – a szerk.). A régóta várt ”Nagy Fehér Reménység” így végül megszületett.

"A feketék akkoriban annyira büszkék voltak rá (Johnsonra) illetve tisztelték, hogy még a fehérek is elkezdték tisztelni. Tulajdonképpen áttörte a fekete és fehérek közti akadályt. A későbbiekben mégis sok fekete megutálta őt, legfőképpen a bokszolók. Ennek az oka az volt, hogy fekete bunyós csak húsz év múlva kapott ismét lehetőséget a bizonyításra egy világbajnoki csatában."- mondta az akkori helyzetről Silver.

Veresége után Johnson Spanyolországban és Mexikóban bokszolt, mert még mindig száműzetésben volt. 1920-ban végül visszatért Amerikába és annak rendje és módja szerint letartóztatták Leavenworth-ban (3 éve rehabilitálták – a szerk.). Szabadlábra helyezése után nagyon ritkán bokszolt, jelentős meccset már nem vívott. Legutolsó találkozóját 1938-ban vívta. 1946-ban június 10-én, Johnson New York felé vezetett, hogy élőben tekinthesse meg Joe Louis és Billy Conn párharcát. Raleigh külső részén, ahol élt, megállt egy étteremnél, de nem szolgálták ki, mert fekete volt. Ezután dühösen beszállt az autójába és padlógázzal, kerékpörgéssel fűszerezve elhagyta az étterem parkolóját. Az úton az első kanyarban elvesztette az uralmát az autója felett, ami átpördült a főút másik oldalára és egy telefonpóznának csapódott. Szörnyethalt.

"Jack Johnson minden idők legjobb három nehézsúlyú világbajnoka közt szerepel"- dicsőíti Silver az első fekete nehézsúlyú világbajnokot.

Jack Johnson 68 évet élt...

2007. 04. 30.  Justin


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Remek cikk lett ez egyik, ha nem a legjobb nehézsúlyúról. Köszi szépen.

    2010-07-06 08:46:33

A meccsek már tölthetőek a fórumból

harward:

Az említett "évszázad bokszcsatái" kiadvány Füzesy Zoli bától valszeg itt az oldalon is le lesz közölve a cikkek között (5 részben), mert az öreg megadta rá az engedélyt amikor utoljára beszéltünk vele kozival.

» Edgegod   válasz erre
    2007-11-13 12:47:22

Nagyon jó cikk!
Gratulálok!
Köszönük!

    2007-11-13 11:11:41

Szuper cikk! Gratulálok!

» fowler   válasz erre
    2007-11-12 20:46:31

Johnsonról sok érdekes történetet lehetne mesélni, íme egy kevésbé ismert, ami a Moran elleni meccséhez tartozik. Mint olvashattátok, a Mann törvény megsértéséért és különböző zavaros nőügyeiért elítélték, de a büntetés elől Európába szökött. Párizsban állapodott meg, ahol a társasági élet középpontjába került. Könnyű életet élt, bemutató mérkőzéseket vívott, revütáncosként mulatókban lépett fel, edzéssel nem igazán foglalkozott. Ekkoriban tűnt fel a szintén amerikai Frank Moran. Nem volt rossz hírű bunyós, kellett nekik a pénz is, így Moran menedzsere azzal a merész ötlettel állt elő, hogy Párizsban rendezzenek egy nehézsúlyú világbajnoki meccset Johnson és a védence között. Állítólag, Johnson belement az ajánlatba, de volt egy feltétele. - Rendben, de fiúk én nem vagyok edzésben. Kiállok Morannel egy 20 menetes mérkőzésre, de a fiúnak a 6 menetben le kell feküdnie!
Moran és menedzsere összenéztek, de rábólintottak az ajánlatra, hisz ez potya pénz. Moran aztán átgondolta a dolgokat, és úgy döntött, hogy életének legnagyobb esélyét nem akarja elszalasztani. Ahogy ringbe léptek, odaszólt Johnsonnak: - Sajnálom Jack, de becsaptalak. Ez a mérkőzés becsületes lesz, ha tudlak, megverlek! Johnson egy grimaszt vágott, majd meglehetősen tartozkodóan vetette bele magát a küzdelembe. Bokszolni ugyan nem felejtett el, de a kondíciója nem a legjobb volt, ezért egyfajta taktikai érzékről tanúságot téve feleslegesen nem erőltette magát, közelről pedig fogott, támaszkodott. A bíró és a közönség is úgyvélte, hogy a bajnok csak játszadozik az ellenfelével, nem tudhatták, hogy a bajnok edzetlensége erre a magyarázat. Moran a 10. menettől fáradni kezdett, Johnson felütései többször telibe kapták. Moran az utolsó 5 menetre egyre jobban visszaesett, az addig keveset mozgó Johnson összeszedte maradék erejét és a végére komoly fölényt alakított ki. A két harcos végig állta a 20 menetet, és mikor a bíró felemelte Johnson kezét a közönség üdvrivalgásba tört ki. Virágot, pezsgőt küldtek a szorítóba Johnson sarkához, hálásak voltak neki, hogy nem csapta le Morant már az első menetekben. A bajnokot ünnepelték, hogy az Õ kedvükért "ezzel" a Morannel végigbokszolta a 20 menetet...

» leibigab   válasz erre
    2007-11-12 20:02:50

A témához kapcsolódva, igen tudom ajánlani Füzesy Zoltán: Az évszázad bokszcsatái c. kiadványát. Értelemszerűen a XX. sz-ról van szó.
Az első, a Johnson- Jeffries volt.
A meccsen a hetedik menetben volt egy pillanat, amikor egy szívtájékra mért Jeffries ütésnél bajba került Johnson, de a legendásan jó védekezése miatt túlélte a támadást.
A találkozót George Lewis "Tex" Rickard szervezte meg, nem kevés anyagi haszon reményében. Nem mellékesen, a mérkőzést is ő maga vezette.
Érdekesség, hogy a mérkőzés vezetésének a jogát (lehetőségét) felajánlották az elnöknek ( :):):) ), valamint Sir Conan Doyle-nak is, akik természetesen nem fogadták el.
Felajánlották Sullivannak is, aki viszont élt volna a lehetőséggel, de valahogyan mégis Rickardra maradt a feladat...
Sullivan egyébként a helyszínen volt, mint újságíró.

» d.ph.harward   válasz erre
    2007-11-12 18:16:41

Na most már tényleg kiváncsi vagyok a meccseire.

» Slajos   válasz erre
    2007-11-12 18:15:16

Remek cikk tényleg! A haláleset nagyon kegyetlen!:S

» Miskolci   válasz erre
    2007-11-12 16:40:35

Nagyon jó cikk! Köszönjük!

    2007-11-12 16:18:06

Lesz feltéve néhány meccse is Johnsonnak nemsokára a fórum letoöltések topikjába.

» Edgegod   válasz erre
    2007-11-12 12:41:54
Ugrás az oldal tetejére