×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Egy bunyós a sittről: James „Great” Scott

0000-00-00 00:00:00 /

A boksz történelmében több olyan bajnok vagy bajnokjelölt volt már, aki a rácsok mögött (javító intézet) ismerkedett meg az ökölvívással, esetleg később töltött hosszabb-rövidebb időt bezárva (hogy csak néhány példát említsek: Liston, Tyson, Tony Ayala jr, Foreman, Carter, Art Tucker, Lyle, Scott, Foreman, Bowe stb.). Közülük James Scott neve talán sokak számára kevésbé ismert, ezért esett rá a választásom. Nem ő az első olyan, aki börtönbe került, de azon kevesek egyike, aki ökölvívóként a rácsok mögött csinált karriert.


1947 október 17-én született. Már 10 éves korában bokszolni kezdett, de gyakrabban szállt harcba a törvényekkel, mint ellenfeleivel a ringben. Tizenhárom éves kora óta szinte mindig a rács mögött volt. Előbb nevelő-, majd javítóintézetben, később börtönökben. 1974-ben jó magaviseletéért feltételesen szabadlábra helyezték, de meg kellett igérnie a bíróságon, hogy ezentúl "tisztességesen él". Ekkor kezdődött profi pályafutása. Scott, aki kinézetre erősen hasonlít Marvin Hagler-re, 1974. január 22-én az első profi mérkőzésén kiütötte John L. Johnsont a 6. menetben. Ebben az időszakban szinte havonta, vagy még sűrűbben mérkőzött. Februárban Hydra Lacey és Willie Johnson voltak az "áldozatai" (KO 3 és KO 4). Márciusban Baby Boy Rolle-t győzte le (KO8), majd áprilisban jött az első pontozásos győzelme, Frank Evans ellen. Ezután 3 győzelem következett, amikor becsúszott Dave Lee Royster ellen egy döntetlen 10 menetben. Novemberben pontozással legyőzte Raul Loyola-t, majd 1975. február 25-én pontozással verte a már jobb nevű Jesse Burnett-et.


És ekkor "baj történt". Úgy látszik a bíróságon valószínűleg elfelejtették megmagyarázni neki, hogy milyen a "tisztességes élet", mert nem sokkal később ismét a Rahway Állami Büntetésvégrehajtási Intézetben találja magát. Mert fegyverrel próbált pénzt szerezni. Egy bankban. Akkoriban az ügyét fellebviteli bíróság tárgyalta, és mint visszaeső bűnöző 45 évi fegyházra számíthatott. Bár nem ez a legfényesebb jövő, ami egy ember előtt állhatott, Scott-ot szemlátomást nem igazán érdekelte a dolog. Ellátása megvolt, dolga nem igazán. Edzésbe állt, és a félnehézsúlyú világbajnoki cím elnyerésére készült. Hogy miért állt edzésbe? Mert Al Dickens ezt mondta neki. Al Dickens egykor maga is öklöző volt, de ő is fegyverrel próbált meg pénzt szerezni, szintén egy bankban. Így kapott cellát a Rahway-ban.
Egyszer látta Scott-ot verekedni, és felismerte a benne rejlő tehetséget. A menedzsere lett. Cellájából még azt is eltudta intézni, hogy az ellenfelek Rahway-be, a börtönbe menjenek mérkőzni, ugyanis James-t már "nem szívesen engedték ki a szabad levegőre".

Az első ilyen ellenfél, aki "börtönlátogatásra" érkezett, 1978. május 24.-én Diego Roberson volt. Roberson alaposan megverve, majd kiütve a második menetben, távozott a sittről. Négy hónappal később Fred Brown járt hasonlóan, igaz, ő "már" a negyedik menetig húzta. Ekkor a világbajnoki ranglista a következőképp nézett ki:

The Ring 1978. október

1. Mike Rossman (WBA világbajnok)
2. Mate Parlov (WBC világbajnok)
3. Alvaro (Yaqui) Lopez (amerikai bajnok)
4. Victor Galindez (exvilágbajnok)
5. John Conteh (exvilágbajnok)
6. Matthew Franklin (jövőbeni reménység)
7. Mustapha Wassaja
8. Eddie Gregory (jövőbeni reménység)
9. Vonzell Johnson
10. Bobby Cassidy

1978. október 12-én már egy igencsak minőségi ellenfél érkezett Scott-hoz. A ranglista 8.-ik Eddie Gregory, a brownsville-i gettóból. Ezt a mérkőzést már a HBO is közvetítette. Kemény mérkőzés végén (lásd kép: Gregory a meccs szünetében) Scott kezét emelte a magasba a bíró. 6-4-2/9-2-1/6-4-2 egyhangú pontozással.

A győzelem után James Scott lett a nemrégiben világbajnokká vált Mike Rossman kihívója. Ezután hivatalosan is kihívták a bajnokot világbajnoki címe megvédésére. Scott abban bízott, ha Rossmann nem is hajlandó a Rahway-be jönni, akár erős börtönőri kísérettel is, de talán kiengedik a meccsre. Rossman apja is megnézte Scott Gregory elleni meccsét, mejd ezt mondta:

"Ez a pofa igazi szörnyeteg. Megtiltom Mike-nak, hogy kiálljon vele. Scott túl erőseket üt. Esetleg megölné szegényt."

Ekkoriban úgy tűnt, hogy Scott célja valóra válik, és megmérkőzhet a világbajnoki címért. A börtönudvaron edző Scott legszenvedélyesebb szurkolói a börtönőrök voltak. A rahway-i könyvtáros valósággal lelkesedett Scottért.

"Galamblelkű fiú, állítom - mondta róla-, én csak két szenvedélyét ismerem. Mindkettő a könyvtárban bontakozott ki. Imádja Shakespeare és Churchill műveit".

A következő ellenfelét, 1979 márciusában, a jónevű Richie Kates-t a 10. menetben, míg a szintén "előkelő" Bunny Johnsont már a 7. menetben "jegelte". Időközben a bajnok Rossman Victor Galindez ellen próbálta megvédeni a címét, (Rossman tőle nyerte el a koronát KO10), de a visszavágon már Galindez diadalmaskodott ellene, mégpedig kiütéssel a 13. menetben. Matthew Franklin is világbajnokká lépett elő. Még 1978 decemberében Marvin Johnson kiütötte Parlov-ot, őt pedig 1979 áprilisában a 8. menetben Matthew Franklin. 1979 nyarán Scott már a The Ring magazinon keresztül üzent lehetséges riválisainak, az alábbi címmel:

James Scott kihívása

"Uraim! Mindenki tudja, hogy én egy fegyenc vagyok... Rájöttem, hogy Mike Rossman egy óriási sütemény, azonban ezt mondom nektek is egytől egyig, Matt Franklin-től Galindez-ig, John Conteh-tól Yaqui Lopezig...
Kezdem a legjobbaktól: Victor Galindez! Én három olyan emberrel mérkőztem, akikkel te is. Az egyik szerintem megvert téged, Eddie Gregory. (Én 1 pontot vesztettem ellene.) És kiütöttem Richie Kates-t és Jesse Burnett-et.
Matt Franklin: Te jó, kemény bajnok vagy, azonban túl sokan "fenyítettek" meg téged...Ki foglak ütni fiú, nem fogok veszíteni két menet alatt...
John Conteh: Én szerettem volna mérkőzni veled 1975 májusában. Kihívtalak 1978-ban. Kiütöttem Rolle-t, aki veled 15 menetet állt végig, megvertem Jesse Burnett-et, aki veled döntetlent bokszolt. Túl agyatlan a bokszod. Széttrancsírozom a "csinos" arcodat.
Yaqui Lopez: Mi júlisban mérkőzünk. Fiú, téged kipróbáltak már hárman, meccsen, háromszor (célozva a 3 vesztes világbajnoki mérkőzésére), és veszítettél Galindez ellen kétszer is, Franklin pedig lerombolt téged. Te már túl öreg vagy egy nagy győzelemhez... A meccsünk után kórházban fogsz kikötni.
Kijelentem: szeretnék megmérkőzni velük, és megverni ezt az öt embert a címért. Nincs olyan ember, aki megverne a félnehézsúlyú kategóriából, és én vagyok az egyetlen veretlen a Top Ten-ből, úgy, hogy világklasszisok ellen is mérkőztem. Készen állok a címmérkőzésre a WBA vagy a WBC-nél.

Scott 1979 októberében pontozással verte a neves Jerry Celestine-t, decemberben szintén 10 menetben legyőzte Yaqui Lopezt. James nevét ekkor már az ökölvívó rajongók is megtanulták. A mérkőzéseire a szorítót a börtön udvarán állították fel, ahol 500 nézőnek jutott hely. Ott volt a sajtó, a tv, száz hely a börtönnek járt. Jó magaviseletű rabok szurkolhattak "szaktársuknak". Ez időtájt pl. egy nyugatnémet magazinnak elég sok pénzébe került, hogy telefonon interjút készíthettek vele. Most lássuk ezt:

A telefon hármat csengett, aztán valaki felvette a kagylót. -Hej?!
-Mr. James Scottal szeretnék beszélni.
-Én vagyok.
-Nem félnek az ellenfelei, hogy börtönben kell bokszolniuk?
-Félnek, félnek. De nem a börtönből, hanem tőlem. Tudják, hogy kiütöm őket.
-Mondja, Mr Scott, honnét telefonál tulajdonképpen? Csak nem a cellájából?
-Látszik, hogy sosem volt börtönben. Vagy maguknál telefon is jár a priccs mellé? Nem uram, az edzőtermünkből beszélek. Ócska egy fészek, de hát itt dolgozhatom a tanítványaimmal.
-Kikkel?
-Van itt egy ökölvívó szakosztályunk, vagy hatvan gyerekkel. Persze én vagyok a főnökük. Dick Taylor, az edzőnk kivülről jön. Naponta hat órát edzünk, tízkor ágyban vagyunk... Sportszerű életmód, igaz?

James Scott ekkor már több mint 100.000 dollárt keresett az ökleivel. A Pony sportárugyár menedzselte, és az egyenes tv közvetítés is szépen fizetett.

-Kézhez kapja a pénzt, bajnok?
-Nem. A pénz a "klubomat" illeti. Az utolsó vasig. Azt hiszem, ez jó válasz.
-Mondja bajnok, az ökölvívás valóban fejleszti a jellemet?
-Hogy érti ezt?
-Maga például jobb ember lesz attól, hogy bokszol?
-Jaj, cimbora, én sosem voltam rossz ember. Ha maga is ott nőtt volna fel, ahol én születtem, most itt ülne mellettem a börtönben. 13 éves voltam, amikor először bekaszliztak. Rágógumit loptam. Tulajdonképpen mindig csak rágógumit loptam. Mit csináljak, a zsaruk másképp látták.
-Mr Scott, magának 11 testvére van. Eljönnek néhányan a mérkőzéseire?
-Óh, Malcolm, az öcsém mindig itt van. Õ a fotósom. Príma képeket csinál. Jó srác.

Malcolm Scott, a bajnok öccse egy blokkal odébb ül(t). Gyilkosságért. Életfogytiglan.

1980 februárjában James Scott-ot már a 3. helyen jegyezték a The Ring világranglistán:

1. Matthew Franklin (WBC világbajnok)
2. Marvin Johnson (WBA világbajnok)
3. James Scott
4. John Conteh
5. Victor Galindez
6. Eddie Gregory
7. Yaqui Lopez
8. Lotte Mwale
9. Mustapha Wassaja
10. Mike Rossman
11. Rudi Koopmans

1980 májusában viszont véget érni látszott a James Scott sztori. A kemény Jerry Martin ment be a sittre, hogy megküzdjön vele. Scott pontozással kikapott, és elveszítette a veretlenségét. Ez megviselhette, mert csak 1981 augusztusában lépett legközelebb szorítóba, amikor kiütötte a 7. menetben a középszerű Dave Lee Roystert. (Visszavágott neki a döntetlenért.)
A következő hónapban már ismét nívós ellenfél "nézett be" hozzá, a brutális kinézetű és ütőerejű (Joe Frazier félnehézsúlyú kiadása) kegyetlen Dwight Braxton.

Mindketten "kihúzták lábon" a mérkőzést, de a pontozók Braxtont látták jobbnak. Dwight Braxton (később Dwight Muhammad Qawi néven) félelmetes hírnévnek örvendő világbajnok lett. Braxton 2 hónappal később, módszeresen törte össze és ütötte ki a 10. menetben Matthew Franklint a WBC világbajnoki címért.

Scott 19 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen (11KO) mérleggel többé nem lépett szorítóba, és a neve a feledés homályába merült...

James Scott rekordja

1974-01-22 John L. Johnson Auditorium, Miami Beach, FL, USA W KO 6
1974-02-05 Hydra Lacey Auditorium, Miami Beach, FL, USA W KO 3
1974-02-19 Willie Johnson Miami Beach, FL, USA W KO 4
1974-03-05 Baby Boy Rolle Miami Beach, FL, USA W KO 8
1974-04-02 Frank Evans Miami Beach, FL, USA W PTS 10
1974-04-23 Ray Anderson Miami Beach, FL, USA W PTS 10
1974-05-14 Koli Vailea Miami Beach, FL, USA W KO 5
1974-07-09 Bobby Lloyd Miami Beach, FL, USA W PTS 10
1974-09-10 Dave Lee Royster Miami Beach, FL, USA D PTS 10
1974-11-10 Raul Loyola Miami Beach, FL, USA W PTS 10
1975-02-25 Jesse Burnett Miami Beach, FL, USA W PTS 10
1978-05-24 Diego Roberson Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W KO 2
1978-09-09 Fred Brown Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W KO 4
1978-10-12 Eddie Mustafa Muhammad Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W PTS 12
1979-03-10 Richie Kates Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W KO 10
1979-07-01 Bunny Johnson Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W TKO 7
1979-08-26 Ennio Cometti Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W KO 6
1979-10-27 Jerry Celestine Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W PTS 10
1979-12-01 Yaqui Lopez Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W PTS 10
1980-05-25 Jerry Martin Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA L PTS 10
1981-08-10 Dave Lee Royster Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA W KO 7
1981-09-05 Dwight Qawi Rahway State Prison, Rahway, NJ, USA L PTS 10

Érdekesség:

Nem sokkal éppen ezen időszak után (1983-ban) került rács mögé Tony Ayala jr., akit akkoriban iszonyatosan igéretes, veretlen nagyváltósúlyú reménységként tartottak számon.

A nevét együtt emlegették Sugar Ray Leonarddal, mint lehetséges, szó szerinti ellenfél. Azonban Ayala-nál is közbe szólt a sors (ill. egy nemi erőszak), és derékba törte pályafutását.
Néhány évvel ezelőtt (1999-ben) "már egy más emberként" kiszabadult, edzésbe állt és "folytatta" profi karrierjét. Kissé "erősebben", közel a 40-hez, a világbajnoki cím (volt) a célja. Még mindig ellenfele a fiataloknak, de az idő haladtával erre már egyre kevesebb az esélye... Éppen egy hónapja ütötte ki őt a 11. menetben Anthony Bonsante az IBA középsúlyú világbajnoki címért...

2003. 05. 23. Leibinger Gábor


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Tyson konyvet olvasom es emlitesre kerult James neve, koszonom a cikket, erdekes kezdemenyezes hogy borton lalok oklozhettek.

» felix trinidad   válasz erre
    2020-04-20 13:07:05
Ugrás az oldal tetejére