Boxkesztyű, bandázs és fogvédő
profiboksz.hu

Detroit Kobrája – Thomas Hearns karrierének története II. rész

2016-09-19 13:03:32 /
A Sugar Ray Leonard és Roberto Duran elleni legendás összecsapások után Thomas Hearnsnek már csak egyvalaki maradt ki a nagy négyesből: a középsúlyú bajnok Marvin Hagler. Némi nehézségek árán sikerült ezt az összecsapást is leszervezni, amiért mi, rajongók örökre hálásak lehetünk, hiszen ha bárkit arra kérnének, hogy mutassa be röviden a boksz szépségét, bizonyosan nagyon sokan ezt a meccset vennék elő szemléltetésképp. Lássuk tehát, hogyan lett legenda a Hagler vs. Hearns ütközetből és hogyan alakultak Tommy profi pályafutásának további évei.
 
Egy Fred Hutchings felett aratott győzelem után 1985. április 15-én egy olyan ütközet következett Thomas Hearns pályafutásában, amit sokan minden idők legjobb bokszmeccseként emlegetnek. Az ellenfél nem más volt, mint a középsúlyú világelső Marvin Hagler, aki korábban eléggé megszenvedett a Hearns által könnyedén kiütött Roberto Durannal. 
 
Erről a meccsről már sokan, sok mindent leírtak, az bizonyos, hogy az első menetben több minden történt, mint sok más mérkőzésen 12 felvonás alatt sem szokott. Hagler még mindig küzdött a megfelelő elismerésért, és ennek megfelelően dühödt vadállatként rontott rá Hearnsre, és önmagát semmilyen szinten nem kímélve fáradhatatlanul ütött, miközben saját maga is nyelte a találatokat. Hearns beleállt a verekedésbe, itt is, ott is csattantak kőkemény találatok és mindkét bunyós meg volt fogva. A második felvonásban Hearns megpróbálta rendezni sorait és elsősorban távolról próbálta kibokszolni rövidebb karú ellenfelét, aki azonban továbbra is sikeresen került közelre és rohamozott. A harmadik menet hasonlóan indult, Marvellous azonban egy kőkemény jobbossal elkapta Hearnst, akinek a lábai elkezdtek külön életet élni, Hagler pedig azonnal utánament és egy jobb horoggal befejezte a találkozót. A két ökölvívó összesen 165-öt ütött a találkozó alkalmával, Hagler 50-szer, Hearns 56-szor talált be. Hagler rögtön az első menetben felszakadt, Hearns pedig állítólag eltörte a jobb kezét valamelyik ütésváltás során.
 
Na, de a rövid összefoglaló után lássuk, a felek hogyan emlékeznek a történtekre. 
„Amatőr korától kezdve ismertem Tommy-t. Elment profinak és váltósúlyú világbajnok lett a WBA-nál, igen veszélyes volt, főleg a bődületes jobbosai miatt. Akkoriban még nem gondoltunk rá potenciális ellenféljelöltként, hiszen elsősorban a középsúlyú mezőnyre koncentráltunk. Aztán néhány év múlva elkezdte hangoztatni, hogy meg tud verni. Úgy volt, hogy 1982-ben megmérkőzünk, talán Michiganben, de aztán megsérült a kisujja, és visszamondta a mérkőzést. Tommy ugyanakkor végig a nyomomban maradt, és sikeresen védegette a címeit. Néhány év múlva aztán végülis összejöttünk, és az egész igen izgalmasnak tűnt, hiszen Tommy begyűjtött néhány nagy győzelmet. Ami Roberto Durant illeti… megvertem őt, és igazából akit én legyőztem, az soha többet nem volt a régi. Duran 15 kemény menetet bokszolt velem és ehhez képest elég rövid időn belül állt ki Tommy ellen. Szerintem szívességet tettem neki azzal, hogy kellően megpuhítottam Durant. Az volt a taktikánk, hogy bebújok az egyenesei alatt és közelről megdolgozom. Nem volt könnyű, de működött. Valamikor az első menetben felszakadtam, talán megfejeltem Tommy kupáját valahogy, de nem fájt egyáltalán. Tudtam, hogy képes leszek felőrölni őt és bejött. Eltalált néhány jó jobbkezessel, de én azt akartam, hogy nagyon is alapozzon ezekre az ütésekre. Úgy nyeltem a jobbosait, mint kacsa a nokedlit. A bíróban rögtön az elejétől nem bíztam, hiszen tudta jól, hogy nekem közel kell kerülnöm, mégis mindig közbelépett és három lépés távolságra taszított.  Ez nem volt fair, mert így Tommy időt és távolságot is nyert. Soha nem voltam bizonyos benne, hogy bal, vagy jobbkezes vagyok, ez egy ajándék a természettől. Mikor Tommy nekiállt a kötelekhez hátrálni, elkaptam egy jobbossal és vége is volt. Örültem, hogy a mérkőzésvezető nem engedte tovább a meccset, hiszen senki nem akar komoly sérülést látni egy ökölvívó meccsen. Larry Merchant az HBO-nál soha nem adta meg nekem a kellő tiszteletet, azt mondta, nem vagyok igazi bajnok, mert nem bizonyítottam. A meccs után odamentem hozzá és megkérdeztem, most mit gondol. ’Nos, Marvelous, őszintén mondom, hogy igazi bajnok vagy.’ Karrierem csúcsa volt ez a mérkőzés és nagyon tisztelem Tommy-t azért, amit nyújtott azon az estén. Ehhez két ember kellett és mindketten beírtuk magunkat a sportág történelemkönyvébe. Beszélgetek az emberekkel, és azt mondják, ott van a telefonjukra mentve a meccsünk videója. Hihetetlen, hogy három évtizede volt, nekem úgy tűnik, mintha tegnap bokszoltunk volna.” – emlékezett vissza Marvin Hagler.
 
„Nagy öröm számomra, hogy résztvevője voltam ennek a mérkőzésnek. Örülök, hogy az emberek még ma is beszélnek róla, sőt, minden idők legjobb három menetének titulálják. Borzasztóan fáradt voltam az első két menet után, kifulladtam, hiszen rengeteget ütöttem és találtam. Az első menetben nagyon keményen megcsaptam őt. De aztán kikészültem, nem volt nehéz tehát Haglernek lecsapni engem.” – mondta Hearns.
A találkozón – mint már említésre került – Hagler megsérült és a harmadik menetben Richard Steele mérkőzésvezető az orvost is oda rendelte, hogy megvizsgálja a sebet. 
 
„Valósággal sokkolt, amilyen vad módon egymásnak estek és amilyen iramot diktáltak. Mindig formában tartom magam, de két menet után ki voltam készülve. Tudtam, hogy ezek ketten nem fogják sokáig bírni ezt az tempót. Hagler azt mondta nekem, felejtsem el, hogy ő sérülés miatt veszítsen, erre én azt válaszoltam, hogy meg kell nézetnünk az orvossal. Így is volt, aztán bokszolhattak tovább és Marvin kiütéssel nyert.” – mondta Steele.
 
A találkozó után Emanuel Steward különös indokokkal állt elő a vereség kapcsán, említette egyrészt Hearns sérült kezét, másrészt azt mondta, hogy a meccs előtt Tommy nem kapta meg a szokásos lábmasszázst, ami korlátokat szabott a mozgásának. 
 
„Megesik ilyesmi az ökölvívásban. Emanuel dolgozott a ringsarkamban és végig úgy hittük, nyerni tudunk. De biztos voltam benne, hogy gyorsan le kell zárnom a meccset, semmiképpen nem bírtam volna 12 menetig. Annyira fáradt voltam, nem volt már bennem sok menet. Kiütésre kellett tehát törekednem.” – mondta Hearns, mikor Steward magyarázatáról kérdezték.
 
Thomas Hearns tehát elveszítette a Marvin Hagler elleni mérkőzést, de kudarcot mégsem vallott és kb. egy évet kihagyott, majd 1986 márciusában visszatért, középsúlyúként. 
 
Tommy következő nagy kihívására 1987 márciusában került sor, amikor is felruccant félnehézsúlyba, hogy kihívja a WBC világbajnok Dennis Andriest. Andries ebben az időben a leggyengébb félnehézsúlyú világbajnok volt, és egyedül harci szellemben tudta tartani a lépést Tommy-val. Hearns hatszor padlóztatta ellenfelét, aki a hatodikban négyszer, a kilencedikben és a tizedikben egyszer-egyszer volt kénytelen feltörölni a vásznat. Utóbbi padlózás egyben a találkozó végét is jelentette, Hearns pedig utólag elmondta, hogy szerinte a hatodik menet után már nem volt értelme továbbengedni az összecsapást.
 
Tommy fél évvel később visszatért középsúlyba és a WBC betöltetlenné vált címéért (amit a visszavonult Sugar Ray Leonard hagyott hátra) meccselt Juan Domingo Roldannal. Hearns egyébként ezt a mérkőzést nevezte meg, mint élete legkeményebb összecsapása: „Ez volt a legdurvább. Roldan rohadt kemény srác volt, igazi adok-kapok ütközetet vívtunk. Elkaptam, erre a semmiből visszavágott egy horoggal és meg voltam fogva. Még 
szerencse, hogy minden tudásom megvolt ahhoz, hogy kibokszoljam. Ha nem vagyok elég technikás, akkor kicsapott volna. Rendeztem a mozgásomat, vívtam, fogtam és elmozogtam. Ha ezt nem tudom megcsinálni, akkor most nem lennék hétszeres bajnok.”
 
Roldan az első menetben kétszer, a másodikban egyszer került padlóra, de a negyedik felvonásban keményen megfogta Tommy-t egy balhoroggal. A menet végén azonban előkerült Hearns rettegett jobbosa, ami pontot tett a mérkőzés végére, Tommy pedig negyedik súlycsoportjában is világbajnoki címet szerzett.

A trónnak azonban nem sokáig örülhetett, hiszen következő összecsapásán, ’88 júniusában a kőkemény Iran Barkley-vel hozta össze a sorsa. A meccs első két menetét – sőt, a harmadikat is, amíg tartott – Thomas uralta, szépen dolgozott kombinációival, Barkley szeme hamar fel is dagadt a kapott ütések következtében. A harmadik felvonásban úgy tűnt, Hearns felőrölte ellenfelét és rövidesen be is fejezi a találkozót, Barkley azonban a semmiből előhúzott egy széles jobbhorgot, amivel telibe kapta Tommy állkapcsát. Hearns eldőlt, mint a dominó, és bár a bíró adott neki még egy esélyt, Tommy-ban keményen benne volt az ütés, Barkley pedig simán lefiniselte. Hearns tehát elveszítette címét és több szaklap az 1988-as év legnagyobb vereségének titulálta a mérkőzés végjátékát.
 
A Hit Man 5 hónappal később, James Kinchen legyőzésével tért vissza és szerezte meg a WBO szervezet nagyközépsúlyú világbajnoki címét.
 
1989. január 24-én Bob Arum promóter óriási hírt dörrentett meg, nevezetesen, hogy június 12-én ismét összecsap egymással Thomas Hearns és Sugar Ray Leonard, a meccs szerződését pedig egy hét múlva, sajtónyilvánosság előtt alá is írták a felek.
 
Nem volt ez egy langyos vállalás Sugar Ray Leonardtól, ha tekintetbe vesszük, hogy az odavágó óta, 8 év alatt, csupán négy mérkőzést vívott, ugyanakkor eltörpülhet amellett, ami 1987 áprilisában csinált, nevezetesen, hogy gyakorlatilag (egy közbeiktatott mérkőzéssel) 5 év szünet után egyenesen Marvin Hagler ölébe ugrott és meg is verte a WBC akkori középsúlyú bajnokát. Na, de mi is történt pontosan a második Sugar Ray-jel? 1982-ben, Roger Stafford ellen készült, amikor elkezdett mindenféle foltokat látni. Természetesen azonnal meglátogatta a doktort, aki megállapította, hogy Leonardnak retinaleválása van és májusban a ring helyett már a műtőasztalon feküdt. Nem sokkal később bejelentette visszavonulását, sokan kritizálták is emiatt, de ő úgy döntött, nem kockáztatja meg, hogy esetleg elveszítse a szeme világát. A nyugalmat 2 évig bírta, majd leszerződött egy mérkőzésre Kevin Howarddal, amit el kellett halasztani egy újabb szemműtét miatt. Végül február helyett májusban összecsaptak a felek, Leonard pedig karriere során első alkalommal padlóra került, a negyedik menetben. A kilencedik körben aztán ő kapta el ellenfelét és szórta meg ütésekkel, mire a bíró közbelépett, sokak szerint kissé túl korán. A kicsit nyögvenyelősen sikerült produktum után Leonard ismét bejelentette a visszavonulását, arra hivatkozva, hogy már nem érzi magában a kellő tüzet a bunyóhoz.
 
1986-ban aztán ismét megtalálta a szükséges szikrát, és ’87. április 6-án megütközött Marvin Haglerrel, a WBC középsúlyú bajnokával. A mérkőzés természetesen elég szorosra sikerült, de Leonard jobb védekezésének és gyorsaságának köszönhetően vékony, de egyértelmű fölényben volt, és végül megosztott pontozással hozta a győzelmet. 1988 novemberében vívott még egy találkozót, majd készen állt a Tommy Hearns elleni visszavágóra.
 
A feltételeket Leonard szabta, ő maga 13, Hearns 11 millió dollárral gazdagodott, valamint jócskán (40 és 35%-ban) részesedtek a promóciós bevételekből is. A mérkőzésen csak Leonard WBC címe forgott kockán, Hearns WBO öve – Leonard elutasítása miatt – nem. A két fél szerződése tartalmazott egy kitételt arra, ha valaki (elsősorban nyilván Hearns) átlépi a megállapodott 164 fontos súlyhatárt, de erre nem volt szükség, Leonard 160, Tommy 162 fonttal mérlegelt.
 
Az ütközet előélete természetesen nem múlt el kellemetlen közjátékok nélkül, Hearns és Emanuel Steward az utolsó sajtóeseményen meggyanúsította a látványosan kikajakosodott Leonardot, hogy olyan szereket is használ, aminek nem biztos, hogy a doppingellenőrök örülnének, Sugar Ray és csapata viszont nevetségesnek nevezte a vádakat. 
 
Tommy helyzetét nem könnyítette meg, hogy öccse, Henry pont a mérkőzés napján került előzetes letartóztatásba, ráadásul nem is egy Balaton szeletet emelt el a közértből, hanem a gyanú szerint fejbe lőtte menyasszonyát, akinek a holttestét Thomas Hearns házának egyik hálószobájában találták meg, egy golyóval a koponyájában (és még egy vak komondor sem volt a környéken), ami a bokszoló 44-es Magnumjából származott (aminek az ütőereje a kézifegyverek kategóriájában körülbelül megegyezett Tommy jobbosával…). Henry-t később 25-től 50 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték, és 2015-ben szabadult, miután Tommy valahogy kiegyezett a nő családjával, és 685.000 dollárral megtámogatta őket. 
 
Az ügy természetesen nem érintette túl jól Tommy lelkivilágát, de Emanuel Steward biztosított mindenkit arról, hogy tanítványa a ringen kívül fogja hagyni ezt a problémát.
 
A találkozó esélyese a fogadóirodáknál mindenesetre Ray Leonard volt, Hearns viszont összekapta magát és sokkal jobb formát mutatott, mint az elmúlt mérkőzésein. A mérkőzés gyakorlatilag non-stop ütésváltásokat hozott, amiből nagyrészt a sikeresebben védekező és hatékonyan kontrázó Tommy került ki jobban. 
 
Sugar Ray-en látszott a kihagyás, nem volt már annyira gyors, mint az első mérkőzésen, ennek ellenére az ötödik és a tizenkettedik menetben is megfogta Tommy-t, aki padlózás nélkül élte túl a kritikus momentumokat. Leonardra viszont a harmadik és a 11. felvonásban is számolni kellett, bár előbbi esetben inkább lökéstől került a ringvászonra, utóbbinál viszont Tommy gyilkos jobbosa dörrent meg kétszer, amitől Sugar Ray leviharzott a padlóra.
 
A 12 menet elteltével nem volt kérdéses, hogy a találkozót Thomas Hearns nyerte, a pontozók azonban (mint előtte és utána is megszámlálhatatlan esetben) meglepetést készítettek és döntetlen eredményt hirdettek. A közönség természetesen felháborodott az ítéleten, de még Leonard is így kommentálta a döntést, óriási sportemberi magatartásról tanúbizonyságot téve: „Őszintén beismerem, hogy a bíróknak Hearnst kellett volna kihozniuk. Nálam Tommy nyerte ezt a mérkőzést.”
 
A két fél soha többet nem bokszolt egymással, bár Leonard utólag elmesélte, hogy mind az esküvőjére, mind az 50. születésnapjára meghívta Hearnst, Tommy pedig az utóbbi bulin felvetette neki, hogy bokszoljanak még egyet. „Már öreg vagyok, Tommy!” – mondta neki Sugar Ray. „Jól van… akkor csak testre ütünk!”. (Hearnstől egyébként ezt már megszokhatták pályatársai, Haglernek is feldobta egyszer – szintén az 50-es évei környékén – hogy bokszoljanak megint, de csak öt menetet…)
 
Tommy következő jelentős mérkőzésére 1991 júniusában került sor, amikor is Virgil Hillt, a félnehézsúly WBA bajnokát gyűrte le, majd következő év márciusában következett az Iran Barkley elleni visszavágó.
 
Hearns a találkozó előtt bokszsulit ígért Barkley-nak, de ebből csak a két csengetés közötti udvari bunyó valósult meg, korábbi legyőzője ugyanis rendkívül agresszívan lépett fel a mérkőzés elejétől, és a kötelekhez szorította Tommy-t, akinek nem maradt más választása, mint beleállni az ütésváltásokba. A ringsarkában folyamatosan azt sulykolták neki, hogy el kell jönnie a kötelektől, használja a lábait és vívjon, ha nyerni akar, ő azonban képtelen volt betartani ezt a stratégiát. A negyedik menetben Barkley padlóztatta őt, akinek a csapata nyugodtan adta a tudomására, hogy Tommy lábai kifújtak és nem fog tudni elmozogni a kötelektől, tartsa tehát magát az addigi taktikához. A felvonások pontozhatósága egyébként meglehetősen bonyolult feladat volt, hiszen az ütések folyamatosan csattantak mindkét oldalon, körülbelül ugyanolyan pontossággal.
 
A 12 menet letelte után – Hearns bal arcfele nagyjából a duplája volt a másiknak, orra pedig hatalmasra dagadt és dőlt belőle a vér; Barkley-nak pedig a bal szemöldöke ment ronggyá és a bal keze eltört valahol a meccs félidejében – a bírók megosztott pontozással a kihívót látták jobbnak, és tekintettel arra, hogy ő volt az agresszor és ő padlóztatta is ellenfelét, korrekt ítélet született.
 
Hearns ezt követően még 2000-ig bokszolt, de jelentős mérkőzést, komolyabb címmeccset (a WBU cirkálósúlyú trónját most nem vesszük ide) nem vívott.  A 2000. évben visszavonult, de 2005-ben és 2006-ban is vívott még egy-egy találkozót. 
 
A – nevezzük így – hirtelen meggazdagodott, de a való élet könyörtelenségéhez meglehetősen naiv híres emberek betegsége Tommy Hearnst is utolérte sajnos, olyannyira, hogy 2010-ben kénytelen volt számos relikviáját aukcióba bocsátani. 
 
„Nagyon szomorú vagyok, de hát fizetnem kell az adóhivatalnak. Több cuccom is van, amik még a Leonard, Duran, vagy Hagler elleni mérkőzésekről maradtak fenn. De ha adósságod van, azt ki kell fizetni és szembe kell nézni a problémával. Rengeteg pénzt kerestem az ökölvívással. Viszont nagy a család, és ilyenkor mindenki benned látja a megmentőjét. Mindig próbáltam segíteni, adtam és adtam. De kemény leckét kaptam, hiszen mikor arra kerül a sor, hogy ezek az emberek viszonozzák, amit értük tettél, akkor egyszeriben felszívódnak.” – mesélte Thomas Hearns a kialakult helyzetről.
 
2012 júniusában Thomas Hearnst beválasztották a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába, a váltósúlytól egészen félnehézsúlyig világbajnoki címeket szerző bokszoló pedig beszédében kiemelte, mekkora megtiszteltetést jelent neki, hogy ő is ugyanott foglalhat helyet, ahol példaképe, Muhammad Ali.

E sorok szerzője szerint egy Thomas Hearnsról szóló cikket csakis egyetlen ember szavaival lehet befejezni, nézzük tehát, hogy egykori mentora, menedzsere, edzője és második apja, Emanuel Steward hogyan emlékezett rá egy interjú során: 
 
„Legyőzte saját magát, és nem is akárhogy. Ezért is áll annyira közel hozzám. Az első négy meccséből hármat elbukott velem. Mindenki megverte. Csendes, visszahúzódó, szomorú szemű srác volt. De olyan elszántság dohogott benne, hogy hihetetlen. Megverték, kiment a buszmegállóba és hazament. Háromszor kellett átszállnia, mire eljutott az edzőterembe, de másnap megint ott volt. Aztán, nagyjából három év elteltével, valami történt, egyszerűen megtáltosodott a srác. Lejött akkor is edzeni, mikor senki más nem volt ott, és szakadatlanul püfölte a zsákot. Ez is kellett hozzá, hogy legenda legyen. Sok tehetséges srácom volt a Kronk Gymben, de mind közül ő lett a legnagyobb. Tommy volt a kedvencem, mert soha nem panaszkodott. Akármit mondtam neki, ő szó nélkül végrehajtotta.”
 
2016. szeptember 10.
Baranyai Gergely, Greg

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Köszönöm a cikket:)

» felix trinidad   válasz erre
    2016-09-23 21:17:27

Köszönjük szépen mindkét részt.

    2016-09-23 16:52:18

Érdekes esete a körbeverésnek: Hearns alaposan elbánt Durannal, aki eldöngette azt a Barkley-t, aki kétszer is soknak bizonyult Tommy számára.

» Untouchable   válasz erre
    2016-09-22 17:29:29

Mind Steward mester, mind Hearns nagy kedvenceim. Az a korszak meg... azok a meccsek... Fantasztikus írás, köszönjük szépen! :)

» bandi78   válasz erre
    2016-09-22 13:36:43

Nagyon jó! Köszi!

» pacfan2   válasz erre
    2016-09-22 13:02:42

Köszönet mindkét részért. Szép része volt a napomnak :)

    2016-09-22 12:21:31

Nagyon hiányzanak az ilyen figurák a bokszból. Egyre jobban ahogy telik az idő és ahogy változik ez a sport...

    2016-09-22 10:20:21
fel