Az ember akinek kőből voltak a kezei

Roberto Duran a több mint három évtizedes karrierje alatt 120 meccset vívott, és négy súlycsoportban volt világbajnok. Csak súlyos autóbalesete akadályozta meg pályafutása folytatását. Milyen szörnyű múltja lehetett ennek a rettenetes rombológépnek? Edzőjét, Ray Arcelt kérdezték egyszer, hogy ha találkozna vele a ringben, vagy egy sötét sikátorban, félne-e. "Naná, hogy félnék", válaszolta mosolyogva Arcel. "Nem az amerikaiak találták fel azt a szót, hogy "machismo", nem mi találtuk ki azt sem, hogy "mano e mano", ez nem a mi szavunk. Aztán jött valaki Latin Amerikából, aki értelmet adott ezeknek a szavaknak, egy hős Panamából, Roberto Duran.

"Az emberek úgy tekintettek rá, mint egy nagyvezérre", emlékszik rá vissza a boksztörténész Bert Sugar.  "Egyszer a házában voltam és láttam, hogy rengeteg ember kér tőle szívességet. Roberto mindenkinek segített, mondta is nekem, hogy csak azon a héten 10.000 dollárt adott. Soha nem kérdezte meg, hogy mire használják a pénzt.  Roberto szimpatizált a szegény emberekkel és imádott segíteni rajtuk. Fiatalként rengeteget szenvedett, de amint tehetősebb lett, segített, akin csak tudott", állította róla egy ismerőse.

1951-ben született Panama City nyomornegyedében. Az 1 szobás lakás egy pici üzletecskére hasonlított. Ez nagyon szűkös volt a 8 Duran gyereknek, ezért Roberto sűrűn aludt az utcán, és élelmet is gyakran a kukákban keresett. Piti bűnöző vált belőle, de mégis megnyerő személyiség volt, akár egy novella hőse. "12 éves korában találkoztam vele először", beszél róla menedzsere Carlos Elete. "A kertemben ültem, amikor berontott, hogy lopjon néhány kókuszdiót. Mit tudtam csinálni? Megragadtam a grabancát, és rárivalltam. - Mit csinálsz itt? - Csak akarok néhány kókuszdiót, mondta. Majd boldogan és büszkén fogadta el invitálásomat. 3-4 évvel később, Colonba mentem megnézni egy bokszgálát, és az egyik előmeccsen megláttam őt. Felkiáltottam. - Ejj, ugyanaz a kis zsivány, aki a házamban volt! Duran természetesen megnyerte a meccset, bátorságával és híresen nagy szívével." Olyan volt, mint egy farkas a táguló orrcimpáival, tekintete pedig olyan fagyos volt, mint egy jégtábláé. Duran már a húszas évei elején a brutalitás és a hamisítatlan erőszak szimbólumává vált. "Egyszer elmentünk Panamában egy ünnepségre, ahol az udvaron egy lóra mutatott, és így szólt. - Le tudom ütni. És le is ütötte! Majdnem eltörte a kezét, ilyen keményen ütött", emlékezett nagybátya. A történet szerint 17 vagy 18 éves lehetett, mikor Guararare-ben a minden évben megrendezett ünnepen vettek részt. Valaki fogadást ajánlott neki, hogy fizet 50 dollárt és egy üveg whiskyt, ha le tud ütni egy lovat. "Ez egy nagy ünnep, sok ló volt mindenütt. Szeretnék inni, de nincs pénzem. Akkoriban olyan dolgok érdekeltek, mint pl. a Chivas Regal. Valaki odajött és azt mondja nekem: -Fogadni mernék egy üveg whiskyben és 50 dollárban, hogy nem tudsz kiütni egy lovat. 150 dollár akkoriban nagyon sok pénz volt nekem. A ló néz rám, én nézem a lovat és arra gondoltam, hogy a lónak nincs állkapcsa, hol üssem meg. De a nagybátyám Socrates Garcia azt mondja nekem: -Üsd meg a füle mögött, ott le tudod ütni. Megütöttem a füle mögött és a ló lement. Megsérült az egyik ujjam, nem törött el, de vérzett. A nagybátyám azt akarta, hogy menjek kórházba és köttessem be, de én már akkor olyan sokat ittam, hogy nem éreztem a fájdalmat és maradtam a bulin." (Durannal ezt a történetet már sokszor elmeséltették, és van, hogy úgy adja elő, mint ha egy kicsit mentegetőzne, hogy tulajdonképpen provokálták (is). - Megőrültetek? Nem fogok küzdeni egy lóval! De ismerve, hogy mekkora kis zsivány volt, nem hinném, hogy sokáig kellett győzködni.) "Duran negyedik vagy ötödik mérkőzését én közvetítettem", meséli Alfonzo Castillo riporter. "Már akkor azt mondtam magamban, ennek az embernek sziklából van a keze, mert akit eltalál, annak bizony vége. Ezt a frázist használtam a közvetítéseknél, és ez úgy terjedt, mint a futótűz. Utána már mindenki így hívta: Manos de Piedra, vagyis Kőkezű."

Duran ezeket a híres kőkezeket 1971-ben New Yorkba vitte. Menedzsere így emlékezik: "Magára hagytuk a Madison Square Garden előtti hotelünkben. De amikor visszatértünk, Duran nem volt a szobában. Elmúlt éjfél, már hajnali négy óra és Duran sehol.  Negyed ötkor Roberto megjelent és mi kérdőre vontuk. - Lementem az utcára, kicsit nézni a lányokat, válaszolta. Rámordultam, őrült vagy, a boksz Mekkájában lépsz fel, kemény ellenféllel. Mire Duran: - Carlos, ne aggódj, mire megszólal az első gong, kirontok és kiütöm. A meccs után pedig kérek egy kis fagylaltot és steaket! És pontosan ez történt." Benny Huertast alig több mint 1 perc alatt gázolta le ott a Gardenban.  1972 nyarán újra visszatért oda, hogy elvegye a kitűnő skót, Ken Buchanan WBA könnyűsúlyú világbajnoki címét. Duran szétkapta a címvédőt, a mérkőzésvezető a 13. menetben szüntette be az összecsapást. Roberto győzelméhez kétség sem fért, egy apró szépséghibája volt a dolognak, mégpedig, hogy az utolsó ütés, mélyen az övvonal alá csúszott. Még abban az évben, de nem címmérkőzésen, elszenvedte élete első vereségét, pontozással alulmaradt Esteban DeJesus ellen. Legyőzőjének aztán a következő években kétszer is kiütéssel vágott vissza. A panamai világsztár mérlege 1980-ban úgy nézett ki, hogy 71 győzelem mellett, mindössze 1 vereséget számlált. Ekkor hívta ki a váltósúly legjobbját, aki nem volt más, mint a váltósúlyú világbajnok Sugar Ray Leonard. "Durannal otthonában néztük a híreket, és csak azt hallottuk, hogy Sugar Ray Leonard, Sugar Ray Leonard,...Sugar Ray Leonard. Gondoltuk, ez mi pénzt jelenthetett neki. Észrevettem, hogy Duran szemeiben a gyűlölet lángja lobogott. Még a ringben sem láttam olyannak az arcát. Így szólt: - Gyűlölöm! Szééét fogom ütni! Azt mondtam neki, hogy ne gyűlöld, ő nem tett neked semmi rosszat. Amerikában ilyen a rendszer. Ha megvered Leonardot, akkor legyőzöd a rendszert is. Az arckifejezése megváltozott, de belül biztosan nem", emlékezett vissza a Ray Leonard kihívás körülményeire a menedzsere.

A mérkőzésre 1980. június 20-án került sor, Leonard korábbi sikereinek helyszínén, Montrealban, ahol Sugar Ray beseperte az olimpiai aranyat. Duran a mérkőzést megelőzően szitkokat szórt Sugar Ray-re és családjára. Talán ez bőszítette fel annyira a kiváló technikájú amerikait, hogy meg akarta mutatni, hogy szemtől szembeni verekedésben is van olyan jó, mint a panamai. Hát nem volt olyan jó. Nem nagy különbséggel, de a bírók egyhangúan Durant hozták ki a 15. menet után. Leonard a legjobb, akivel valaha találkoztál, kérdezték Durant a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. - Igen, így van, válaszolta. Majd 5 hónappal később következett a visszavágó. Sugar Ray tanult a korábbi hibájából és most azt csinálta amiben ő az egyik legjobb. Villámgyorsan cikázott ide-oda, elmozgott, megütötte az ellenfelét, majd már ott sem volt. Leengedett kezekkel, előre tolta a fejét, "gyere, üss meg ha tudsz", bosszantotta. Jobb kézzel karkörzéseket végzett, majd villámgyors balegyenest szúrt az arcába. Durant annyira frusztrálta ez a fajta harcmodor, vagy is, hogy Sugar Ray kerülte a nyílt ütésváltást, hogy Roberto ezzel nem tudott mit kezdeni és egyszercsak bosszúsan a levegőbe ütött, majd hátat fordított és feladta az összecsapást. A történelembe úgy vonult be a küzdelem, mint ami furán ért véget, majd Duran csak annyit mondott: "Nem akarok  harcolni ezzel a bohóccal". Majd miután a bíró rákérdezett, hogy biztos-e benne, azt válaszolta, hogy "No mas", "No mas", azaz "ne többet", "nincs tovább". Később mindenféle kitalációk láttak napvilágot ezzel kapcsolatban. Carlos Eleta így emlékezik erre: "Azt kérdeztem tőle: "Vége a meccsnek, mi történt veled? - Nem történt velem semmi, de te okos vagy, találj ki valamit, válaszolta. Azt mondtam neki: -Láttam, hogy fogod a hasad! Mire ő: -Igen, fájt egy kicsit. De nem Leonard miatt, szerintem valami rosszat ettem! Mire én kitaláltam, hogy hasgörcse volt. A sajtótájékoztatón az újságírók persze egyből azt kérdezték, hogy mi történt. Mire én beadtam nekik ezt a maszlagot. Merthogy megmondom őszintén, Durannak nem volt semmilyen görcse, egyszerűen feladta a meccset."

A mérkőzés után Panamában, Duran hirtelen kirekesztett ember lett. Legtöbb honfitársa megvetette. De mikor Davey Moore legyőzésével a nagyváltósúly világbajnoka lett, maga az elnök küldött érte egy  magánrepülőgépet, és több ember ment ki elé, őt üdvözölni, mint amennyien a Pápa látogatásakor voltak. 1983 június 16-án, éppen Duran 32.-ik születésnapján,  kegyetlenül megbüntette Davey Moore-t. Moore szeme teljesen bezárult, a 7. menetben padlóra került, aztán a következőben a bíró leállította az összecsapást. Duran azzal a győzelemmel visszalopta magát az emberek szívébe, és újra ő volt az ország legnagyobb hőse. Miután helyre állította renoméját, Duran kicsit elkényeztette magát, és bizony nagyon elszaladt a súlya. 5 hónappal később mégfeljebb lépett és kihívta a középsúlyú világbajnok Marvin Haglert. Las Vegasban egy nagyon jó mérkőzésen, mind a 15 meneten keresztül teljesen egyenrangú ellenfele volt Haglernek, aki végül csak az utolsó menetekbeli hajrájával tudta a maga javára fordítani a pontozást. 1984-ben a WBA megfosztotta a koronájától Durant, ugyan is az Mike McCallum helyett, az év egyik legjobban várt meccsén a WBC bajnok Thomas Hearns ellen kezdett harcba. A küzdelem nem tartott sokáig, és az élő legendára nézve porig megalázó módon ért véget.  A majdnem egy fejjel magasabb és sokkal hosszabb karú Hearnsszel Duran nem tudott mit kezdeni. A roppant ütőerejű, nyurga amerikai már a nyitó menetben szétbombázta Robertot, aztán a következőben egyetlen jobbkezessel egy az egyben kiütötte a panamait. Hearns villámgyors jobbegyenesétől Duran úgy dölt arcra a 2. menetben, mint egy liszteszsák.- Szebb búcsút érdemelt volna - sajnálkoztak a szurkolói, akik oly sokszor csodálhatták meg hősüket az akkor már másfél évtizedes ragyogó pályája csúcsain.

Duran, aki kegyetlen verekedő hírében állt, a kudarc után nem szólt, nem várt vígaszt, nem nyilatkozott, nem keresett mentségeket. Eltűnt. Csaknem 2 évig hallani sem lehetett róla, közben visszatért a szorítóba, de csak árnyéka volt hajdani önmagának. Nagyrészben jelentéktelen mérkőzéseket vívott, alig ismert ellenfelekkel szemben. Hétszer nyert, de a jónevű Robbie Sims-től, (igaz ott már jobb formát mutatva) egy nagyon jó mérkőzésen, a padlót is meglátogatva, pontozással kikapott.  Duran a szorítóban, akkor a matuzsálemi kornak számító 37. évét taposta, a szakértők így öngyilkossággal egyenértékűnek tartották, amikor kihívta az ereje teljében lévő színes börű Iran Barkley-t a WBC szervezet középsúlyú világbajnokát. A sportsajtó nem is fordított sok figyelmet a fogát vesztett panamai oroszlán szánalmas próbálkozásának. Másodrangú eseménynek könyvelte el, minden jelzőt a küszöbön álló Hearns VS Leonard The War II.-csúcstalálkozónak szentelt. 1989. február 24-én Atlantic City-ben borús, gyászos hangulat uralkodott. A mérkőzés napján a kellemes időt váratlanul súlyos vihar váltotta fel. Sokan le is mondtak a meccsről, Duran várható "temetése" nem vonzott teltházat. A szorító panamai veteránja azonban úgy készült, mint talán még soha. A tunyaság hónapjaiban 90 kilónál is többet nyomott. Az önkínzó edzések eredményeként 70 kilóra fogyott le. Barkley hozta a felső súlyhatárt, ráadásul jóval magasabb, hosszabb karú, nem is szólva a korban a javára mutatkozó 9 esztendőről.

A mérkőzés az általános várakozásoknak megfelelően kezdődött. A 12 menetre tervezett találkozó első nyolc menete közül Duran szinte alig nyert menetet, Barkley biztos előnyt szerzett. Az utolsó négy menetben azonban az ámuló nézők egy káprázatos feltámadásnak lehettek tanúi. Az elnyűhetetlen Duran váratlanul nyomasztó fölénybe került, pontosan és  villámgyorsan használta ki ellenfele kihagyásait, meglepő kombinációkkal tehetetlenné tette Barkley-t, aki pedig ugyancsak különös elszántsággal készült Duran ellen, ugyan is a mérkőzést az akkor már balesetben elhunyt Davey Moore emlékének ajánlotta. Moore, Barkley legjobb barátja volt, és mint említettük, Roberto csúnyán kikészítette Mooret 5 évvel korábban. Duran csodával felérő produkciója lázba hozta a közönséget. A 11. menetben egy látványos, öt ütéses kombináció után Barkley a világbajnok padlóra került. A bíró számolt, Barkley talpra állt, a küzdelem folytatódott, de az összecsapás sorsa megpecsételődött. Duran 2-1-es pontozással nyert. A The Ring magazin az év meglepetésének, míg az angol Boxing news a Jeff Harding V Dennis Andries mérkőzés után a 2. helyen jelölte meg az év mérkőzésének. Roberto Duran, immár világbajnokként, ismét merész, milliókkal mérhető álmokat szőtt, a Leonard V Duran "végelszámolásról". '89 december 7-én mérték össze az  erejűket immár harmadjára. Sugar Ray újfennt nem állt össze verekedni Durannal, hanem egy kényelmes iramú mérkőzésen, ismét kibokszolta. Roberto már a 40 felett még végig bokszolta a '90-es éveket, többnyire győzött, de az olyan jónevű és fiatalabb vetélytársaitól, mint Vinny Pazienza vagy Hector Camacho, kikapott. 1998-ban, vagy is 26 évvel az első bajnoksága után, 47 évesen még utoljára, újra bokszolhatott a világbajnoki címért. Azonban a 19 ével fiatalabb WBA középsúlyú címvédő, William Joppy egyoldalú verésben részesítette Durant és a mérkőzésvezető a 3. menetben technikai kiütést hirdetett.

2001 októberében Duran egy zenei album promóciós körútján Buenos Airesben tartózkodott, ahol autóbalesetet szenvedett. Több bordája eltört, a tüdeje kilyukadt, de közölte, hogy amint felépül, visszatér a szorítóba. Orvosai tanácsára később megváltoztatta döntését és végül többet nem lépett ringbe. Duran, a stílusát tekintve egy rettenetes verekedő volt, a védekezését azonban sokan alábecsülték. Jól mozgatta a fejét, az ütéseket lecsúsztatta. Minden szögből ütött és mesterien cselezett. A korábbi váltósúlyú világbajnok Carlos Palomino, miután Duran  őt is legyőzte, mondta róla, hogy: "Az a jó benne, hogy nagyon erős fizikailag. Az egyetlen dolog amivel meglepett, az a gyorsasága volt. Rengeteget mozgatja a fejét és rengeteget cselez. Nem könnyű ezt az embert megütni." Edzője Ray Arcel aki több mint egy tucat világbajnokkal dolgozott, jegyezte meg Durannal kapcsolatban, hogy "tudta hogyan kell harcolni. Tudta mi a teendő, de ami mégfontosabb, hogy tudott gondolkodni. Amikor a legnagyobb harcosokról beszélünk, mindig emlékszem egy Roberto Duran nevű srácra, aki a csúcson háttérbe szorította Muhammad Alit.” És igen, a szakemberek Robertot választották a '70-es évek legjobb bokszolójának, pedig abban az időben olyanok bunyóztak, mint Ali, Frazier, Foreman, Monzon vagy Napoles. Karrierje a 60-as évek végén indult és utolsó mérkőzését 2001-ben vívta, így ő az egyedüli bokszoló, aki 5 különböző évtizedet verekedett át. Az ő nevéhez fűződik az első és a legutolsó világbajnoki mérkőzése között eltelt legtöbb év is, szám szerint 26 év. A boksz halhatatlanok csarnokának a tagja, a Ring magazin pedig az elmúlt 80 év 5. legjobb öklözőjének választotta. Aktív éveiben a sok buli mindig címlapsztori volt, de arról nem szóltak a hírek, hogy mennyit jótékonykodott. Esteban DeJesus már utolsó stádiumban lévő aids beteg volt, mikor Duran meglátogatta őt a kórházban Puerto Ricoban. Imádta Estebant. Háromszor bokszoltak egymás ellen, DeJesus volt az első, aki legyőzte őt. Később, nagyon jó barátok lettek. Mikor karjaiba vette Estebant, Duran sírt. Esteban néhány héttel később elhunyt. "Rengeteg pénzt költött élelemre, koldus gyerekek számára. És amikor látta őket, sokszor sírt. Láttam, hogy nem tud elszakadni saját gyermekkorától. Egy kicsit mindig közéjük tartozónak érezte magát. Ahogy elhajtottam a kocsival, Duran sokáig nézett hátra. Ameddig csak tudott, hátranézett és  integetett nekik, és amikor visszafordult, láttam, hogy még mindig sír." Bert Sugar: "Erről az oldaláról senki nem ismerte őt. Pokoli harcos volt, kőkemény, de egy igazi érző ember. Talán ezért is volt annyira népszerű a spanyol ajkú lakosság körében." "Édesapám arra született, hogy történelmet írjon Panamában. Õ a legjobb bokszoló, akit valaha ismertem. Képes volt mindenért lemondani csak, hogy a családját boldognak lássa. Talán ezért tisztelik oly sokan. Mindig úgy tanított, hogy fiam, legyél mindig szerény, és soha ne felejtsd el, honnan jöttél", mondta róla a fia.

A volt középszerű pehelysúlyú, Rick Farris is elsőkézből tapasztalta meg, hogy mennyire voltak kemények azok a kőkezek. Így emlékezett: "1973 márciusában Duran,  könnyűsúlyú világbajnokként Los Angelesbe jött, hogy megküzdjön a mexikói bajnok Javiar Ayalával 10 menetben, de nem címmeccsen. A mérkőzés ugyanabban a programban volt, ahol a WBC könnyűsúlyú bajnok mérkőzött a kihívója Ruben Navarro ellen. Navarro és én gyakran sparringoltunk együtt, meséli Farris. Egy nap, nem sokkal azután érkeztem a Main Street-i terembe, hogy Duran és Navarro már befejezték a közös munkát. Beszéltem Navarroval az öltözőben, amint épp a cípőmet fűztem. Aznap Navarro sparringolt Durannal és úgy tűnt, hogy egy kicsit más, mint máskor. "Ez a fickó keményebben üt bárkinél", mondta Navarro. "Megütött magasan a homlokomon egy jabbel és ez megrázott lefelé egész a lábujjaimig." Jó néhány éve ismertem már Rubent, de sosem hallottam olyan tisztelettel beszélni egy másik bokszolóról, mint ahogy Duranról beszélt. Majdnem úgy tűnt, mintha tartott volna tőle, de nem gyávaságból, hanem egészen másképp. Navarro bunyózott és megvert néhány jó könnyű és kiskönnyűsúlyút a világban a karrierje során, így kénytelen voltam elhinni neki amit mond. Néhány nappal később ugyanakkor volt a terembe Duran is mint én, lenyűgöző volt figyelni az edzését. Senkit nem láttam úgy ugrókötelezni, beleértve a nagy Sugar Ray Robinsont is. Duran az ugrókötéllel külön showt csinált. A legszórakoztatóbb (az edző meccsek kivételével), mikor Duran a fejével üti ide-oda a fedeleslabdát. Duran úgy táncoltatta a fejével a  labdát, ahogy a legtöbb bokszoló a kezével. Ugyanakkor Durant sparring közben figyelni, az volt az igazi show. Valójában Duran nem csupán csak sparringolt, hanem ő mindenkivel harcolt, függetlenül attól, hogy ki volt éppen a ringben. Mikor Roberto testre támadott, gonosz ütései tompa puffanással találtak. Minden ütésénél kifújta a levegőt. Duran szájából a hang, kihangsúlyozta minden ütését, aminek együttesen kisérteties volt a hatása. El voltam ragadtatva és túlzás nélkül azt gondoltam magamban, hogy, de jó, hogy pehelysúlyú vagyok és nem kell küzdenem ezzel a fickóval. Tudtam, hogy a menedzserem egy kicsit beszélgetett Duran edzőjével, Freddie Brownnal. Meg is állapodtak, hogy had sparringolhassak Durannal. Nem sok kedvem volt, de mikor mondták, nem mutattam ki, csak mentem, hogy nem nagy ügy. Azt mondták, hogy csak a sebesség miatt kesztyűzzek vele. Brown megígérte a menedzseremnek, Johnny Floresnek, hogy Duran könnyedén fog melózni, és nem fog leverni. De erről elfelejtettek szólni Robertonak, úgyhogy kb az első menet közepén már a padlón ültem. Gyorsan felálltam, mondom, hogy OK, akkor jutott eszembe, hogy az életemért kell küzdenem. A sparringon újra eszembe jutott, és megértettem, ahogy Navarro leírta Duran erejét. Fantasztikus, a sima ütéseitől is valami olyat éreztem amilyet korábban sosem. Mint ha baseballütővel ütöttek volna. Duranon 16 unciás sparring kesztyűk voltak, úgy nézett ki, hogy jól kibélelt, de én nem úgy éreztem. Robertot Manos de Piedrának vagy Hand of Stone (kőkezű)-nek hívták angolul. Személyesen is ellenőriztem, hogy ez nem csak egy becenév, hanem tény.

Duran egy olyan srác, aki úgy véli, hogy a ring a saját felségterülete, és bárki aki oda belép, úgy tekint rá, mintha az otthonába törne be. Miután három menetben megkínzott, mentem a nehéz zsákhoz. A bajnok még két másik bunyóssal, egy könnyű és egy váltósúlyúval gyakorolt, akit annyira megvert, hogy az remegve hagyta el a ringet. Duran miután kijött a szorítóból, Freddie Brown kikötötte és lehúzta róla a kesztyűket. Épp a két menet zsákolás közötti pihenőmben voltam, közelebb húzódtam Duranhoz, hogy láthassam a  kezeit. Az öklön kívül kell legyen még valami keményebb azokban a kesztyűkben és megakartam nézni, hogy mi lehet az. Brown rámnézett, mondott valamit spanyolul  Durannak és elkezdtek mindketten nevetni. Kérdezem Brownt, hogy mit mondtál neki. Brown csak nézett rám és mosolyogva válaszolt. - Azt mondtam neki, hogy szeretnéd látni a lópatkót. Azonban az egyetlen dolog amit találtam Duran kesztyűjében, az az ökle volt. Vagy ahogy később ismertté vált, a kőkéz volt benne. Körülbelül egy héttel később a Los Angeles-i Sport Arénában barátomat és istállótársamat Ruben Navarrot, aki utolsó alkalommal próbálta elnyerni a világbajnoki címet, megállította Rodolfo Gonzalez. Az igazi könnyűsúlyú király, Roberto Duran pedig összeverte Javiar Ayalát és nyert egyhangú pontozással 10 menetben. Az érzések és a sziklaököl még friss volt az elmémben, tudtam, hogy Javiar Ayala is felfedezte ugyanazt a dolgot, amit Navarro és én, néhány nappal korábban. A lópatkó semmiség a kőkezekhez képest!"

                         


2009. október 21. - Leibinger Gábor (leibigab)