Charles "Sonny" Liston egész élete ellentmondásos és misztikus volt, hiszen már a születése idejére vonatkozólag sincsen teljes mértékben megbízható adat. Õ maga, (mivel nem tudta ő sem) leggyakrabban az 1932- 1933-as esztendőket jelőlte meg, de a legelső letartóztatási jegyzőkönyvei az 1927-es vagy 1928-as adatot tartalmazták. A legtöbb szakirodalom (köztük a Nat Fleischer álltal évente kiadott Ring Record Book is) az 1932. május 8-át jelöli meg Liston születési évének. (Liston, mikor hivatásos ökölvívó lett, be kellett szereznie néhány iratot a működési engedélyhez. Az edzői ekkor "fabrikáltak" egy születési anyakönyvi kivonatot 1932. május 8-i dátummal.) Édesanyja 11 gyermeket szült, mielőtt az Arkansas állambeli Pine Bluff-ban (a legtöbb forrás ezt jegyzi), vagy Forrest Cityben, vagy a Sand Slough-i ültetvényeken világra hozta a kis Charlest. Apja, Tobi Liston ezt megelőzően még tucatnyi gyermeket nemzett egy másik asszonynak is, így lettek Sonny-ék 25-en testvérek. Listont, mikor később arról kérdezték, hogy valójában mikor született, többnyire azt mondta, hogy születése napján az egyik családtag azzal örökítette meg az eseményt, hogy egy fa törzsébe véste a nevét és a dátumot. "- Csak az a baj, hogy kivágták azt a fát." A Listonék földművelésből éltek, földet béreltek melyen főként gyapotot, földimogyorót, kukoricát és burgonyát termesztettek. Egymás hegyén-hátán laktak egy rozoga kalyibában. Semmiféle oktatásban nem részesült, 8 éves korában az apja az iskola helyett már a mezőre küldte dolgozni. Tobi Liston kegyetlenül bánt a családjával, köztük a kis Sonnyval is. A gyermekkori ütlegek nyomát egész életében viselte a hátán. Tizenhárom éves korában, összekuporgatott egy kis pénzt, és "meglépett" apja verései elől. St. Louis-ba utazott anyjához, aki már évekkel korábban elhagyta férjét. Sonny kezdetben tisztességesen dolgozott, szenet, fát és jeget árult. Anyja, iskolába küldte Listont, de a fiú hamar fellázadt az új fegyelem ellen és rendszeresen lógott az órákról. Fiatalságának nagyrészét az utcasarkon töltötte. Mrs. Liston, nem igazán tudott rá hatással lenni, ekkoriban keveredett rossz társaságba. Sonny 16 éves korára már 180 centi fölé nőtt és 90 kilót nyomott. A környék legkeményebb kölykeivel lófrált, éttermekből, közértekből loptak. A St. Louis-i bűnügyi nyilvántartásban 1949. karácsonya után bukkant fel először. A haverjai kitalálták, hogy törjenek be egy boltba, és ha stukkert is kellett magukkal vinniük, hát annyi baj legyen, emlékezett később. Folyton ugyanazt a fekete-sárga kockás inget hordta, így a rendörök csak sárga inges banditaként emlegették. Bűnlajstromán több ember kirablása, kisértékre elkövetett rablások benzinkutaknál, éttermekben, és egy férfi összeverése szerepelt. (9 dollárért) Végül (de nem utoljára) 1950. január 14-én tartóztatták le, miután kirabolt egy kávéházat. Kétrendbeli minősített rablás és kétrendbeli lopás miatt 5 évre ítélték. 1950. júniusában kezdte meg a büntetése letöltését a Missouri Állami Fegyintézetben. Néhány sétaudvari verekedést leszámítva jó magaviseletű elítélt volt, a mosodában és kézbesítőként dolgozott. Egy nap felkeltette a börtön káplánjainak Edward Schlattmann tiszteletes és Alois Stevens atya figyelmét. Schlattman lelkész látta el a fegyintézetben a "testnevelői feladatokat". Õ vitte le Listont az edzőterembe és ismertette meg az ökölvívással. Néhány héttel később, mikor áthelyezték, Stevens atya vette át a megbizatását. Sonny hamarosan a börtön nehézsulyú bajnoka lett. Edzéseit a gépkocsilopásért bent lévő St. Louis-i bajnok Sam Eveland-tól kapta. Rövidesen senki nem maradt a börtönben, aki szorítóba mert volna lépni ellene. Az atya reménységet látott a fiatal Listonban, ezért felhívta egy sportújságíró barátját, hogy segítsen ökölvívóvá képezni Sonny-t. A "barát" Frank Mitchellhez (egy st. louisi néger hetilap kiadója) és Monroe Harrisonhoz (iskolagondnok, egyszer edzőpartnere is volt Joe Louisnak) irányította az atyát. Õk hárman kezdték "egyengetni" Liston bokszpályafutását. Sonny előbb börtön, majd később aranykesztyű bajnok lett. (A döntőben a későbbi olimpiai bajnok Ed Sanders-t győzte le!) 1952. októberében sikerült nekik előzetesen szabadlábra helyeztetniük Sonny-t, avval a megkötéssel, hogy felügyelnek a fiúra. Igyekeztek jó útra téríteni, szállást, majd egy helyi acélműben munkát szereztek neki. A munka befejeztével pedig edzésre járt. 1953. szeptember 2-án megindult Liston profi pályafutása, első menetes KO győzelemmel debütált Don Smith ellen. Szép csöndben nyerte a mérkőzéseit (5 pontozással és 1 kiütéssel), amikor 1 éves profi múlttal a háta mögött, jött az első vereség. 1954 szeptember 7-én Marty Marshall-tól kapott ki szoros pontozással 8 menetben, ráadásul az álla is eltőrt. "-Ez a ficko, ez a Marty Marshall csak bohóckodott. Akkor kapta el az államat, amikor éppen megnevettetett."- magyarázta később a veresége okát. Ekkoriban Harrison (mivel felesége súlyos beteg lett, ő maga pedig anyagilag tönkre ment) kénytelen volt kiárusítani menedzseri részesedését. A vevő, a társa Frank Mitchell volt. Mitchellt viszont "szoros" szálak fűzték a maffiához és ekkor kezdtek suttogni a háttérben megbúvó "sötét" úriemberekről, akikről azt rebesgették, hogy ők is érdekeltek pénzügyileg a szabadult fegyencben. Egy pontozásos győzelem után, 1955. áprilisában visszavágott Marshallnak, kiütéssel a 6. menetben. (Mindketten voltak a padlón! -"Senkinek nem kívánok ekkora pofont. Még most is elég rágondolnom, és fáj a helye...Két testrészem emlékszik Sonnyra, az a fülem, amelyiket eltalálta, meg a gyomrom"- emlékezett Marshall évekkel később.) Listonnak, mint nehézsúlyú bombázónak a hírneve egyre nőtt. Zsinórban 4 KO győzelem következett, majd 1956. márciusában megint legyőzte Marty Marshallt. Ekkoriban ismét "rossz társaságba" keveredett. Mitchell révén John Vitale is megismerkedett Sonnyval. Vitale nem volt más, mint a st. louisi alvilág vezére. Vitale hamarosan állást is adott Sonnynak. Az egyik építőipari telephelyén samott-téglát kellett rakodnia, (papíron). Valójában jóval "testhezállóbb" feladatokat bíztak rá. Egy Barney Baker nevű másfél mázsás "gorillával" közösen az volt a feladatuk, hogy különféle szakszervezetekben tartsák kordában a fekete munkásokat. Korabeli szakszervezeti szóhasználattal élve, Sonny, "fejtörő" lett. A rendbontás első jelére kiküldték Listont. Általában annyi elég volt, ha megjelent és ránézett a "gülü" szemeivel a "renitenskedőre", ha pedig mégsem, akkor könnyen eltőrt egy-egy láb, vagy kar. Liston a ringben megszerzett sikereivel, hírnevével mindinkább magára irányította az alvilág figyelmét, a "szakszervezeti teendői" és a "nappali foglalkozása" pedig a városi rendőrség haragját. A hatóságok úton-útfélen zaklatták, ha "ráhúzhattak valamit", azonnal "bekaszlizták". 1956-ban megismerte későbbi feleségét Geraldine-t és még abban az évben összeházasodtak. Sonny 1956. májusában ismét bajba került. Liston és egy Thomas Mellow nevű járőr éjszaka, egy mellékutcában várakozó taxi miatt keveredett szóváltásba. A rendőr észrevett egy utas nélkül álló taxit, felszólította a soförjét, hogy menjen arréb, vagy felírja. Erre, Liston, aki éppen a közelben tartózkodott: -"Na, nehogy má fölírja!"... A rendőrt egy fasorban leütve, eszméletlenül találták meg. Csúnyán összeverte valaki, bal lába eltört, homlokát 7 öltéssel kellett összevarrni, szolgálati jelvénye és a pisztolya eltünt. A két fél vallomása némiképp ellentmondott egymásnak,de érdekességképp hallgassuk meg hogyan "védekezett" Sonny. -"Tiltakozni kezdtem, ahogy Mellow a taxisofőrrel bánt, mire a rendőr így fordult hozzám. -Mit okoskodsz nigger? -Amikor azt feleltem, hogy nem okoskodok, a pisztolyához kapott és kiakarta rántani a tokjából, de elvettem tőle"-vallotta Liston. -"Később a zsaru azt állította, hogy részeg voltam. Namármost, hogy tudna egy részeg elbánni egy józan rendőrrel, akit kiképeztek arra, hogy letartóztasson embereket, és előhúzza a pisztolyát?"-érvelt Liston. Sonny kilenc hónapot kapott, hatósági személy ellen veszélyes fegyverrel elkövetett erőszakért és ökölvívói engedélyét is felfüggesztették. Liston mint bokszoló, majdnem két évig tétlenségre volt kárhoztatva. 1958. elejére leülte a fogházbüntetését, januárban már "vissza is tért" a szorítóba. Január 29-én Billy Hunter-en már a 2. menetben "túladott". Ezután, még abban az évben 7 győzelmet aratott. Wayne Bethea-t, aki híresztelte, hogy senki sem tudja őt kiütni, 1 menetben "törte össze", 7 fogát kiverte és a fogvédőjét is szétrepesztette. Két hónappal később Frankie Daniels-t készítette ki szintén egy menetben, majd még ugyanabban a hónapban pontozással legyőzte (immár másodjára) Bert Whiterhurst-öt. Az év közepén felkerült a The Ring magazin ranglistájára is, és már csak olyanok álltak előtte, mint a világbajnok Floy Patterson, Folley, Machen, (a későbbi félnehézsúlyú bajnok) Pastrano, Valdes, (mindenidők egyik legjobb félnehézsúlyú bajnoka) Archie Moore, Johansson, Harris és Alex Miteff. Időközben átköltözött Philadelphia-ba és Joseph "Pep" Barone személyében új menedzsert fogadott. Barone, Blinky Palermo közismert barátja volt, így újabb hírek keltek szárnyra, hogy gengszterekkel paktált le. Ezek a hírek riasztóvá növekedtek 1959-ben, amikor a világ legjobb nehézsúlyú bokszolói ellen elért győzelmei után, már egészen a világbajnoki cím esélyesének a rangjáig emelkedett. Mike DeJohn (6 menet), Cleveland Williams és Nino Valdes (3 menet), decemberben Willi Besmanoff 7 menetben esett áldozatul brutális ütéseinek. 1960-ban Liston szinte minden trónkövetelőt félresepert az útjából. Williams-t ezúttal ismét legyőzte, de már csak 2 menetben, majd 1 menetben végzett Roy Harris-el (aki 2 évvel azelőtt még 12 menetben tartotta magát Patterson-nal), a 3. menetig állt Folley és pontozással legyőzte Eddie Machen-t is. Mindenki elismerte Liston kiválóságát, de mégis úgytűnt, hogy a szorítóban nem vívhatja ki a világbajnoki mérkőzés jogát. Egyrészt, a rovott múltja miatt, másrészt a bajnok Patterson menedzsere Cus D'Amato (aki később Tyson mentora lett) egyszerűen féltette tőle védencét, Sonny gengszter kapcsolataira hivatkozva halogatta a mérkőzés létrejöttét. "Valdes volt az elsőszámú esélyes. Valdes-t 3 menetben kiütöttem. Harris leüti Patterson-t a bajnoki címért vívott küzdelemben, de a mérkőzést félbeszakítják. Megküzdök Harris-el, és 1 menetben kiütöm. Most Eddie Machen az elsőszámú esélyes. Pontozással őt is megvertem. Mit csináljak, hogy megküzdhessek a világbajnoki címért?" -kérdezte Sonny. Liston ekkor már a ranglistán, közvetlen Patterson mögött tanyázott. 1960. közepétől 1 éven keresztül egy egész szenátusi bizottságot kellett meggyőznie arról, hogy jó útra tért. A bizottságot vezető Kefauver szenátor nem bánt vele kesztyűs kézzel, és kijelentette róla: "Azzal az ocsmány lehetőséggel nézünk szembe, hogy olyan világbajnokunk van, akit a maffia szabadon irányít." Liston újjúlt erőfeszítéssel próbálta meggyőzni a világot, hogy megtért bűneiből. 1961. közepén ismét letartóztatták, mert egy barátjával az utcasarkon őgyelgett és a felszólításra sem voltak hajlandóak tovább menni. Felmentették, de az ökölvívástól eltiltották. Ezután Denverbe ment és a helyi pap Edward Murphy gondjaira bízta magát. Írni-olvasni tanult, menedzsert váltott, de D'Amato-t ez sem győzte meg, Sonny pedig egyenesen gyávának nevezte a bajnokot. Végül 1962-ben egy Fehér házi látogatás alkalmával maga Kennedy elnök kérdezett rá Floyd Patterson-ra, hogy mikor áll ki Liston ellen. Ezután már nem lehetett tovább húzni, halasztani a dolgot, hisz ekkor már Patterson-nak is folt esett a büszkeségén, ő is akarta azt a mérkőzést. 1962. szeptember 25-én Liston végre a ringben is szemben állhatott a bajnokkal. A mérkőzés gyors volt és kegyetlen. Liston már az első menetben kemény horgokat vitt be testre-fejre, Floyd már gyámoltalanul a kötélbe kapaszkodott, majd balhorog, jobbhorog és végül egy balhorog letaglózta a bajnokot. Patterson az oldalára esett és félig fekvő helyzetből megpróbált felemelkedni, ami sikerült is neki, de nem volt harcra képes állapotban és a bíró leléptette. Az egész mérkőzés mindössze 2 perc 6 másodpercig tartott. Az 1 évvel később tartott visszavágon a jóval gyengébb fizikumú Patterson ugyanezt a verést szenvedte el. Úgytűnt, hogy egy verhetetlen bajnok került a trónra. De, ezekután ki jöhetett kihívóként szóba? Az mezőnyben akkor már előkelő helyen ott volt egy fiatal "kölyök" aki 1960-ban a Római olimpián félnehézsúlyban állt a dobogó legmagasabb fokán és hírdette magáról, hogy ő lesz a legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok. Cassius Clay-nek (később ismertebb nevén Muhammad Ali) hívták. A veretlen Clay célkeresztjében Liston állt. Ahol és amikor tehette, piszkálta Liston-t, csípős megjegyzéseket vágott hozzá. "-Én vagyok a bajnok. Én akarom elkapni ezt a ronda nagy medvét. Listonnak meg kell verekednie velem. Senki más nem jöhet szóba. Ha jól viseli magát a 8. menetig állva hagyom. De ha nem, akkor csak hatot engedélyezek neki." Liston bajnokként Európai körútba kezdett, élvezte a dicsőséget. Visszatérve az Államokba, Clay folytatta ellene a pszichológiai hadviselést, ami odáig fajult, hogy a közönség már csak egyetlen mérkőzésre volt kiváncsi. Mégpedig arra, hogy a drabális fizikumú Liston hányadik menetben semmisíti meg a nagyszájú tacskót. 1963 novemberében végleges szerződést kötöttek. Az esélyek 7-1 arányban álltak Liston mellett, a kérdés nem az volt, hogy ki nyer, hanem, hogy Sonny hányadik menetben fejezi be a meccset. Egyes kritikusok Liston-t tartották mindenidők legnagyobbikának, egy ökölvívó szakírókból, szakemberekből álló csoport, 43 szavazatot adtak le Liston győzelmére, ketten Clay pontozásos és mindössze 1 ember jósolta Clay kiütéses győzelmét. Ezekután Liston is könnyebbre vette a felkészülését, néhány menetre számított. 1964. február 25-én Clay remekül kimozogta a bajnokot, aki néhány menet után fáradni és lassulni kezdett, egyszerűen nem találta meg a "pimasz" ellenfelét. Liston vállában egy inszallag is elszakadt (valószínűleg az első menetben), így a segédei a 6. menet végén feladták a kilátástalan küzdelmet. A nézők egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek, bundát szimatoltak. A visszavágót az év végére tervezték. Sonny gőzerővel készült, edzőtársát olyan erővel ütötte meg, hogy a sérülést 8 öltéssel tudták összevarni, kilenc edzőpartnere szökött meg az edzések elől, mert napi 50 dollárért sem voltak hajlandóak elviselni Liston ütéseit. A mérkőzés előtt 3 nappal lágyéksérv terítette le Clayt, így az összecsapást 1965. közepérere halsztották. Ez, nem Listonnak kedvezett, hisz már hanyatlott és nehezére esett ismét csúcsformába kerülnie. 1965. május 25-én létrejöhetett a visszavágó, ami nagyobb kiábrándulást hozott, mint az első összecsapásuk. Az első menetben Clay hátrált, Liston előrelendült, Cassius pedig ebben a pillanatban egy rövid, de megsemmisítő jobbkezeset ütött Liston állkapcsára. Az ütés alig látszott nagyobbnak, mint egy enyhe döfés, de tökéletesen volt időzítve, amitől Liston összecsuklott. Clay nem ment a semleges sarokba, hanem ott üvöltözött és hadonászott, hogy keljen fel és folytassa a küzdelmet. A bíró (Walcott a volt nehézsúlyú bajnok) a semleges sarok felé tuszkolta és csak nagysokára kezdhette meg a rászámolást. Liston meghemperedett, de nagy nehezen talpra állt és folytatódhatott a mérkőzés. Nem sokáig, mert a ring mellett ülő Nat Fleischer (a The Ring magazin alapító főszerkesztője) kiabált oda Walcottnak, hogy szüntesse be a mérkőzést, mert Liston 20 másodpercig feküdt a földön. Walcott, aki nem tudta, hogy mit tegyen, beszüntette a mérkőzést és kihírdette Clay győzelmét. A felfordulás teljessé vált, a szurkolók, bunda, bunda, bunda, skandálták. Mindenki magyarázkodott, hogy készakarva lefeküdt-e, vagy sem, arra sohasem derült fény. a 90-es években Liston felesége egy interjúban azt mondta erről, hogy ő nem tudott róla, hogy Sonny eladta volna a meccset. Kiugróan nagy összegű fogadások sem támasztották alá, hogy Liston eladta volna a meccset. Így, lassan félévszázaddal a mérkőzés után az az általánosan elterjedt nézet, hogy Clay egy fair mérkőzésen legyőzte Sonny Liston-t. Sonny ezután több mint 1 évre eltűnt az ökölvívás vérkeringéséből, majd 1966. júliusában Gerhard Zech kiütésével megkezdte a visszakapaszkodást. Ezután zsinorban 10 kiütéses győzelmet aratott (köztük a jónevű Amos Johnson, Dave Bailey, Bill McMurray, Henry Clark, Roger Rischer és Amos Lincoln is), majd egy pontozásos győzelem után kiütötte "Scrap Iron" Johnson-t. 1969. végére pedig már Clay, Frazier és Jimmy Ellis mögött ő következett a rangsorban. 1969. december 6-án elszenvedte a 4. és egyben utolsó vereségét a 10. helyezet Leotis Martin ellen. Sonny vezetett pontozással, a 4. menetben a félelmetes balhorgával padlóra is küldte Martin-t, de az hamar kitisztult. A következő menetekben már inkább Martin frissessége érvényesült, aki a 9. menetben egy jobb-bal-jobb összetétellel kegyetlenül kiütötte. Liston-t percekig kellett még utána is ápolni. Sonny félévvel később lépett legközelebb szorítóba a szívós Chuck Wepner ellen. Liston hosszú, erős balegyeneseivel uralta a szorítót és módszeresen, szószerint szétszaggatta Wepner arcát, mikor a bíró a 10. menetben kihírdette Liston TKO győzelmét. Wepner teljesen véres arcát 55! nem tévedés, ötvenöt öltéssel kellett összevarni. Ez volt Liston utolsó mérkőzése. Geraldine az évvégén edesanyjához utazott, hogy ott töltse az ünnepeket, de Sonny nem ment utána és a telefonhívásaira sem válaszolt. 1971. január 5-én tért haza, férjét holtan találta. A szakértők szerint már kb. 6 napja halott volt, a boncolás olyan vegyületek nyomait mutatta ki, ami a heroin lebomlásakor keletkeznek, de mégis tüdővértolulást állapítottak meg a halál okaként. Baráti körben és a rendőrök által a leginkább elfogadott feltételezés, hogy Liston-t meggyilkolták és valaki beadta neki a halálos adag heroint. Ahogy szinte az egész élete, úgy a halála is misztikus maradt. Felmerűlt annak is a gyanúja, hogy mivel nem volt hajlandó lefeküdni Wepner ellen, azért kellett meghalnia. Igazi Las Vegas-i temetést kapott, sírján egy fémtábla csillog, rajta a felírat: "Charles Sonny Liston, 1932-1970. Egy férfi". 26 évvel később egy másik volt nehézsúlyú világbajnok és börtönlakó, Mike Tyson kereste fel a temetőt, hogy egy csokrot helyezzen el Liston sírjára. Az övé volt ott az egyetlen virág, és az is hamar elfonnyadt, kiszáradt a Las Vegasi napsütésben...
Érdekességek: Liston 185 cm magas, versenysúlya 98 kg. A magánéletben egy meglehetősen mogorva ember volt, családján kívül szinte mindenkivel bizalmatlan, nehezen barátkozott. Az újságírókat különösen nem kedvelte. Egy angol riporter a következőket mondta róla. -"Nagyon kellemetlen félórát töltöttem Liston gyönyörű lakásában. Õ a lábaival az asztalon a tévét figyelte, közben nagyokat böfögött és a kérdéseimre a felesége válaszolt." A nevén kívül mást nem is nagyon tanult meg leírni. Bajnokként egy 21 szobás kúriában lakott Chicagoban, és visszajárt a börtönbe a fodrászhoz hajatvágatni. Bemutatókon a közönség többször megcsodálhatta fantasztikus ritmusérzékét, ugrálókötél gyakorlatát, ahol megállás nélkül 2000-szer hibátlanul ugrott át a kötélen. A boksztörténelem egyik legkeményebb balkezével rendelkezett, Marciano mondta róla, hogy Liston balkezéhez foghatót még nem látott. -"Keményebb balkeze van, mint amilyen nekem volt a bajnokságom éveiben." dícsérte Joe Louis. A 60-as évek végén, Archie Moore szerint Ali és Frazier után még mindig a mezőny egyik legjobbja volt. Ebben az időben többször járt bemutatókat tartani fiatalkorúak javítóintézetébe. Egyszer egy ilyen alkalommal egy nagydarab fíút választottak Sonny kesztyűpartnerének a bemutatóhoz, a fiatal srác neve nem volt más, mint George Foreman...- Roppant méretű ökleire, ami a csuklónál is rendkívül vastag volt, külön méretű kesztyűt kellett csináltatni. Ütőerőben mindenképpen, de sok szakíró mindenidők 10 legjobb nehézsúlyú bokszolója közé sorolja a mai napig is. Ha a Patterson elleni meccse már 1960-ban létrejön és nincs a mezőnyben egy Cassius Clay nevű srác, akár 6-8 évig is a világbajnoki trónon ülhetett volna! "Magaménak érzem a sorsát, azt akarta, hogy tiszteljék vagy szeressék, ám ezt sohasem érte el. Nem kaphatjuk meg mások szeretetét vagy tiszteletét, ha epekedünk rá. Ki kell követelnünk azt!"...-Mike Tyson.
2005. 02. 11. - Leibinger Gábor
