Mayweather: Mondd, hogy akarod, Manny Pacquiao!
Miguel Cotto legyőzése után már csak egyvalaki maradt Manny Pacquiaonak, a halhatatlanság felé vezető úton, ő pedig természetesen Floyd Mayweather Jr. Pretty Boy már kinyilvánította szándékát, hogy megmérkőzzön Pacmannel, azonban, mint elmondta, magától Manny-től még nem hallotta, hogy neki is vannak ilyen irányú elképzelései. "Manny Pacquiao a harcos, de bármikor, ha megkérdezik tőle, ki akar-e velem állni, az a válasza, hogy ez a promóterein múlik. Tőle akarom hallani, hogy 'Igen, össze akarok csapni Mayweatherrel!'. Bunyósok vagyunk, ha valaki arról beszél, hogy egy másik bunyóssal akar meccselni, akkor ki kell állni és megmondani. Pacquiao soha nem mondja direktben, hogy bokszolni akar velem, talán, mert tiszta számára, hogy ez egy olyan találkozó, amit nem nyerhet meg. A meccsének felvezetésében, egy interjú során azt mondta, hogy nem hiszi, hogy én ki akarok vele állni, és, hogy nekem az ökölvívás csak a pénzről szól, és nem kapkodok egy jó meccsért. De azt nem mondta, hogy bokszolni akar velem. Miért nem arról dumál, hogy ő mit akar, ahelyett, hogy arról szövegelne, hogy én mit nem fogok csinálni? A válasz egyszerű és tiszta, hisz tudja jól, hogy semmilyen körülmények között nem tud megverni. Még egy óra sem telt el a szombati meccse után, mikor nekiálltak rajtam csámcsogni. Mikor az ESPN meginterjúvolta, megkérdezték rólam és mit mondott? Nem azt, hogy 'Igen, Mayweatherrel akarok meccselni!', hanem, hogy 'Ú, ááh, hááát, ezt a promóteremmel kell megbeszélni.'. A világ eszméletlen kíváncsi egy mérkőzésemre egy olyan emberrel, akinél megvan az esély, hogy merverhet. Mindenki ezt akarja, a bokszvilág pedig keresi a megfelelő személyt ehhez. Manny Pacquiao csapata eszméletlen jó munkát végzett, hogy felépítsék őt, mint hihetetlen bokszolót, aki képes lehet engem legyőzni. De hát ő nem az a fickó, ahogy a többi sem. Mondják meg Manny Pacquiaonak, hogy álljon ki végre magáért, és állítson le mindenkit, beleértve a nagypofájú edzőjét is, hogy helyette szövegeljenek. Én a saját főnököm vagyok, magam érdekében beszélek, ahogy most is. Ha Manny Pacquiao velem akar bokszolni, akkor álljon ki a nyilvánosság elé, és mondja meg saját maga!".
Hozzászólok:
tisztelt trotty! egyrészt azóta penge nem irt nyilván berezelt de fogadhatok veled is nem kell arcoskodni nekem ez a véleményem a leendő meccsről talán baj? mindenki más szabolcs1975-nek is más a véleménye ha gondolod megadom a skype cimemet és megvitathatjuk kulturáltan ugy hogy ne cseszegess a pénzt meg én is komolyan gondoltam beszálsz te is?
Nézzétek, a Pacman-Mayweather harc, egy macskaegér harc lesz, ahol bizony a lényegesen nagyobb sulyu Mayweather fogja az egér szerepét betölteni. Persze ettől még simán nyerhet MAy, de szaladgálnia kell majd annyit, hogy életében nem szaladgált még. És azért rossz lesz neki azzal a tudattal boxolnia, hogy a legerősebb kombóin is csak nevetni fog Pac, mig ha őt egyszer Pacman normálisan eltalálja, akkor jöhet a lélegeztető gép.
Na mindegy, szumma szummárum, May egy sokkal technikásabb bunyós, PAcman pedig sokkal nagyobb ütő lényegesen jobb ütőállósággal. Az is lehet hogy 10 ből 5ször Pacman nyerne kiütéssel és 5ször May pontozásal. Egyébként a kettejük viszonya leginkább Kokó - Chacon viszonyához hasonlítható, ahol is természetesen Pacman lesz Chacon!
Végezetül még annyit. A jelenlegi Pac ellen kevés lesz May:) Eddig még nem ismert akadályokba fog ütközni az amerikai, de nincs semmi bajom azzal aki az ellenkezőjét állítja (hiszi):) Szép Napot
Trotty! a fogadás lehetőségét vitattuk meg pozitív befejezéssel. Ez volt kommunikációnk célja:) Mint ahogy te is írtad:"a számadatok egy mérkőzés megkezdése után az égvilágon semmit sem számítanak" Én ehhez tartom magam
Ha nekem felvetnek valamit, akkor válaszolok rá. Amennyiben számadatokat, úgy akár számadatokkal válaszolok rá, bár én sem komálom különösebben, hiszen több ízben kifejtettem ezen linken, hogy a számadatok egy mérkőzés megkezdése után az égvilágon semmit sem számítanak. Nem olvastál vissza, mert nem érdekel, akkor meg miről kommunikáljunk?
Korántsem baj:) De éppen te reflektáltál a Pac rajongók optimista jóslataira, pedig az sem baj:) Mondjuk ezen a keményen túlzó May technikai fölényen már néha mosolygok, de ez is az én magánügyem. Arról fogalmam sincs milyen tényekről, számadatokról beszélsz, én inkább nézem a bokszot, mintsem számolom, de ígérem magyarázkodni nem fogok, bármi is legyen a vége:) Abban bízva h te sem teszed majd..
Miért baj, hogy én azt állítom tuti kikap May ellen? Így van lehetőséged a fogadásra, persze ilyenkor felvethetem, hogy ez akár tudatos is a részemről, hogy így nekem is legyen lehetőségem olyan helyzetbe kerülni, amit én szeretnék, de én pedig ebbe nem megyek bele mélyebben. Egyik állításommal sem vettem el Pac érdemeiből semmit, kivéve, ha egzakt számokkal dobálózott valaki, hiszen a tények önmagkuért beszélnek a számok világában. Mindösszesen annyit állítok, hogy May a képességei miatt szépen helyreteszi a dolgokat, és a világ második legjobb bunyósát elveri egy olyan meccsen, aminek a második felében már izgalmak sem nagyon lesznek, csak kezelhetetlen techikai fölény May részéről, és amennyiben ez bekövetkezik, magasan teszek az esetleges magyarázatokra, hogy Pacman épp miért nem volt olyan jó, mint amilyen valójában. Ezen joggal ti is ugyanúgy élhettek...
Nézd Trotty! Nem véletlenül nem akarok mélyebb elemzésekbe, spekulációkba belemenni az áhított meccset illetően.. Jópár éve nincs már értelme Pacman tekintetében ennek. Minden soros csatája előtt (amit rendre rendkívül nívós palik ellen vívott), megállapították a szakértők h mi is lesz a filippínó veszte. Ilyen-olyan stílusjegybeli pontokat találtak ami megálljt parancsol majd neki, ezért meg azért nem fogja tudni megnyerni a meccset és sorolhatnám, de nem akarom. Mindhez tudott alkalmazkodni. Minden alkalommal tudott újat mutatni és mindnek ugyanaz lett a vége. Szép lassan demoralizáló lett a fölénye.. Én is a ring mellett töltöttem a gyerekkoromat (édesapám bokszoló, majd sikeres edző volt) és sosem szerettem amikor a nagy meccsek előtt, elkezdődtek a túlontúl mélyenszántó szakértői elemzések,spekuláció k. Feleslegesnek tartom egy ekkora csata előtt ezeket, a ringben fikarcnyit nem fognak érni az előrejelzések ezen a meccsen! Tisztában vagyok May zsenialitásával, nagyobb ütőtávjával, páratlan védekezésével. mindennel:) De odarakom a pénzt a tieddel szemben, mert véleményem szerint Pac ellen kevés lesz a másodszándékú, virtuóz bunyó:) Hogy miért azt nem akarom ragozni, mert utálom ezt, majd meglátja mindenki a ringben hogy mit kezd egymással a két pali. Mihelyst lekötik a meccset egyeztetünk a fogadás részleteiről. Egyébként lehet komolytalansággal vádolni, de legalább ne írtál volna le előtte jóval komolytalanabb dolgokat:) ("May ellen TUTI kikap") És pusztán azért szólítottalak meg, mert úgy érzékeltem h kicsit irritál téged ha valaki Pacmant magasztalja May-jel szemben. Gondoltam akkor ne kezdjünk el "szakérteni" csak tegyük le a voksunkat embereink mellett végre nyomatékkal:) Elemezgessetek tovább, én megvárom a meccset.. a többi nem érdekel:) üdv
"WNB, ez teljesen mindegy, a kettejük ütőtáv viszonyán ez semmit nem változtat, ebben biztos vagyok!"
Most vagy én nem értek vmi nagyon szofisztikált dolgot ebben a mondatban, vagy...
"A kettejük ütőtáv viszonyán" nyilván semmi sem változtat már öregkorukig - legfeljebb egy-két amputáció (hiszen 2db, lényegesen máshogy már nem nagyon változó szám viszonyáról lenne szó)...én csak arra próbáltam utalni , hogy a May-Pac meccset (szerintem) most alapvetően nem ennek a 2 számnak a pillanatnyi viszonya fogja meghatározni, vagy eldönteni (ha May győzne, akkor sem a 13cm reach különbség miatt)...bármekkora jelentőséget is akarna az ember első látásra tulajdonítani a 2db szám különbségének.
[Ha meg pusztán ütőtávos terhelésnek akarnánk kitenni May-t, akkor egyszerűbb lenne azt mondani: PWilliamset neki...neki csak 8 centivel kisebb a reach, mint Valunak...208...bár Quintananak az első meccsen szinten csak 183 volt...az élet tele van ellentmondásokkal. :)]
WNB, ez teljesen mindegy, a kettejük ütőtáv viszonyán ez semmit nem változtat, ebben biztos vagyok!
Nézd Trotty!
és a többi May druker. A mérlege May-nek impozánsabb ez nem kérdés, és igen ha ugy nézzük ahogy ti, akkor akár még jogos is lehet, mert valóban taktikusabb és klasszikus értelemben szebb ökölvivást mutat be mint mondjuk Pacman.
Ennnek ellenére azon is érdemes lenne elgondolkoznod, hogy ott van pl Tyson, aki rendszeresen kikapott Hollyfieldtől, de most ha valakitől megkérdezed, hogy ki volt a nagyobb akkor 10ből mondjuk 7 ember Tysont mondaná.Mi ennek az oka? Tyson meccsein ahol nyert, ott taglózott és a födlbe verte az ellenfelét, soha nem taktikázott, mindig nyilt sisakkal küzdött. NEm kerülte a harcot, és az ellenfeleket sem! NA igen ebbe az ökölvivásba nyilván a vereség is jobbban van hiszen ezt az aktív bunyót ki lehet használni. Ennek ellenére, azt hogy most Hollyfield vagy Tyson volt a jobb, mégsem egyértelmü, pedig Hollyfield lényegesen eredményesebb, de Tyson meg egy színfolt.
Na most May - Pacman viszonyban ugyanez a helyzet. PAc-nak nem fog feküdni MAy stílusa, mint ahogy May-nak sem feküdne Chad Dawsoné, mert nagyon kellemetlen egy nagy ütőtávu és ezt remekül kihasználó boxoló ellen nagyon alkotni, de ennek ellenére mint csillag, Pacman ezerszer színesebben ragyos, legalábbis az én szemembem. Másképpen fogalmazva, olyan ökölvivőt aki olyan szépen és taktikusan játszik, és olyan jól védekezik láttam már( ne menjünk messzre, a csucskorában lévő RJJ is ilyen volt) de olyat mint Pac még NEM. Azt hogy valaki már lassan 10 sulycsoportott átugorva egyre brutálisabban veri meg a sulycsoport ászait, ez szerintem már önmagában csoda!
Az "ütőtáv"(170 vs 183cm)/testméret különbség nagyságrendjét a Pac-May viszonylatban szvsz nem érdemes túlmisztifikálni...t öbb okból sem (és ezek közt még csak az sem szerepel, hogy May nem Paul Williams azért).
# Kicsit félrevezető itt a reach-ütőtáv fordítás - mivel a reach (~kinyúlás - a két vállmagasságban kitárt kar ujjhegyei közti távolság) nem nagyjából egy alapállásban belehajlás nélkül jabelő 1db kar (és a fél-váll) "hosszát" méri, hanem eleve dupláz, és egy nőgyógyász-zongorist a ujjhosszúságú embernél még az ujjhosszt beszámítva is torzít (hiszen az "ÜSS"-tetkó sztenderd helye nem a belső ujjperceknél van, ugye).
# Ha vki megnézi, látható, hogy mondjuk DLH regisztrált méret-paraméterei (m:179/r:185) semmiben nem maradnak el May paramétereitől (m:173/r:183) - Pacnek pedig - akkor, ott - pusztán ez a méretbeli különbség nem jelentett áthidalhatatlan akadályt, hogy ütést helyezzen el az ellenfelén. De ErikM hasonló paraméterei is figyelembe vehetők itt - aki tképp pont azonos regisztált m/r adatokkal bírt, mint May...[még ha a súlyukban volt és van is némi differencia...igaz, a különség előjele megváltozott időközben].
# Pac eleve nem egy (jab-jab-lassan-után alépek-jab-hátsókeze s-egyenes-lassan-utá nalépek) ismétlő fajta...lábon (ami gyors neki, és nem is akar elfáradni) elég hamar és elég kitartóan el tud jutni a saját ütőtávjába, és egy támadásban inkább az a ritkábbik eset, ha csak 1db power-p-t akar ütni, ha már egyszer ott van...és ilyenkor nem feltétlenül az első indított power-p okozza a gondot az ellenfélnek, hanem a kicsivel később vhonnan (mikor? honnan is?) jövők...arra akarok csak kilyukadni, hogy Pac stílusában jellemzően nem a reach paraméter aktuális értéke szokta limitálni az elért találati arányt...ő nem egy lábon mindig csak türelmesen mozgó, nem túl kombinatív vívó - mondjuk (ahol pl. több értelme lehetne ezzel a fizikai paraméterrel kalkulálni - mint limitáló tényezővel).
Nehogy a Pac-man gép benyelje a zsetonotokat, mert már előre, számolatlanul dobálnátok bele, aztán a főellenség kifog rajtatok, és a total score-ban "csak" a második helyre futja a végén. Bár ahhoz pénzt sem kéne bedobni. :)
Miért mondtam ellent? Elfogultsággal én nem vádoltam senkit, akár vissza is olvashatsz, ergo ez így nem állja meg a helyét. Még csak azt sem mondtam, hogy Pac szar, hiszen a világ második legjobbjának tartom egy elég népes profi állományban. May ellen kevés lenne, ennyi, ez egy ember. A fogadást meg egy füst alatt elintézhetjük penge-sumák-te-én vonalon, amennyiben és amikor lesz meccs hivatalosan kiírva.
"Ki lehet mondani, h jelenleg nincsenek határai." Kimondani ennél komolytalanabb dolgokat is lehet, meg aztán az a jelenleg már önmagában az...
Az utóbbi években Manny egyszerűen "ultraburtális" lett. Állhatnak vele szemben a pár súlycsoporttal fentebbi legjobbak, korszakos zsenik, de akár legendák is ő átgyalogol mindegyiken. Nem "kitaktikázza", nem felülmúlja, de még csak nem is megveri, legázolja:) Nem tudok visszafogottabb szavakat használni, egyszerűen a tényeket közlöm. Ki lehet mondani, h jelenleg nincsenek határai. Ez az én véleményem:)
Saját magadnak mondtál ellent, de most nem is ez a lényeg:) ugyanannyit ér majd Maynek a te voksod, amikor a ringkötélre dőlve próbálja majd kihajolgatni azt amit képtelenség:) Ajánlatom 50ropi Pacmanre. Ha Neked is ér ennyit a kedvenced (May), akkor bedobod az enyém mellé és meglátjuk melyikünk duplázta meg a zsetont. Na?:)
Nézd, legjobb csak egy van, és a legjobbat a legjobbnak tartani elfogultság? Megértem, ha valaki Pac-et látja a legjobbnak (én a második legjobbnak tartom), de véleményem szerint, akár petíciót is írhatnak az ilyen emberek, hogy: igen, szerintünk te vagy a legjobb! May ellen ez még annyit sem fog érni, mint egy tisztességes sz@rás bemelegítés elött. Én nem mondtam előre, hogy Pac kikap X-től Y-tól, csak annyit, hogy Maytől tuti. Ajánlatod?
Trotty! miután elfogultsággal vádoltál minden Pacman szimpatizánst, holott te is rém elfogult vagy megkérdem: fogadunk?:D Én jó ideje mulatok a Pac meccsek előtti "na most végre kikap a csávó az hót ziher" hangulaton, aztán meg padlót töröl a filippínó sorjában mindenkivel. Meccsről-meccsre jobb és kegyetlenebb, de szakmailag most nem mélyülnék bele, mert hosszú elemzést igényel az emberfeletti teljesítménye. Csak a válaszodra várok:)
Pontosan, az irrealitás, hisz az, hogy valaki ennyire jól bunyózik, az már szinte hihetetlen, még le is írod. Elhalmozod dícsérettel. :D Nem vagyok a barátod.
Vagy könyörögj Pacmannek, hogy nehogy már ekkora hülye legyen, hogy kiáll Mayweather ellen. Előre magyarázkodsz. :D
Pacmannak azért nem fog Floyd bunyója tetszeni, mert Floyd jobb képességű, mit nem lehet ezen érteni? Kedves tőled, hogy egy viszonylag ügyesen mozgó ökölvívóhoz hasonlítod. :)
"Szabolcs, az utóbbi 2 hozzászólásod már-már az irrealitás szintjét súrolja, ilyen dolgokon nem fogok vitát nyitni. "
Nem kedves barátom, amit Pacman csinált az utolsó néhány évben AZ IRREALITÁS, nem ez!
"egész egyszerűen azért, may jobb képességű bunyós, és Pac-nek nem fog ez a stílus ízleni, mint ahogy még ember nem született, akinek ízlene"
Na most akkor döntsd el, hogy nem fog feküdni Pac-man-ek a Floyd bunyója, vagy Floyd jobb képességü bunyós, mert a kettő nem ugyanaz.
Azt hogy nem fog izleni neki nyilvánvaló, hiszen lényegesen nagyobb az ütőtávja, és senkinek nem izlik egy viszonylag ügyesen mozgó, lényegesen nagyobb ütőtávval rendelkező ökölvívó, pont azért, mint ahogy szerintem May sem mozogná olyan szépen ki Chad Dawson-t. Azt hogy May megveri Pacmant nagyon valószinü, de abból May P4P eredményére csak akkor lehetne következtetni, ha megnéznénk, hogy mit csinál May Chad Dawsonnal, akinek a méretbeli előnyei kb annyiak mint amennyiek May-nek lesznek Pac ellen!
Sulyban Chad Dawson Willie Lee ellen 71.7 kg-osan boxolt, mig Floyd Oscar de La Hoya ellen 68 kg-osan. Szerintem meg lehetne oldani valami köztes sulycsoportot főleg tudván, hogy Pacman az első Marquez meccs óta 10 kg-ot ment fel....úgyhogy én továbbra is várom a Chad Dawson- Mayweather meccset a P4P címért... Chad Dawson nem is egy nagy ütő, úgyhogy nem nagyon van mitől tartani a zseninek :-)
Szabolcs, az utóbbi 2 hozzászólásod már-már az irrealitás szintjét súrolja, ilyen dolgokon nem fogok vitát nyitni.
Ez mind szép és jó, de ezek szerint egy esetleges May - Pac meccsen, meccs közben szerinted ilyen dolgok számítani fognak, hogy Pac 2 menet alatt ütött ki olyat, akit May 10 alatt? Szerinted ha valaki meggyőzőbben veri ugyanazt, akkor azzal, akivel közös az ellenfél simán elbán? Én nem az eredményekből indultam ki a legelején, hanem a stílusokból, és határozottan állítom, hogy ha lesz May - Pac meccs, akkor Pac nemhogy nem nyeri meg azt a találkozót, hanem inkább az "ülj le, egyes!" szinten fog vesztesként levonulni a szorítóból, egész egyszerűen azért, mert May jobb képességű bunyós, és Pac-nek nem fog ez a stílus ízleni, mint ahogy még ember nem született, akinek ízlene. May pontosan az a bunyós, aki 100%-ban tudja mit csinál.
pont most néztem az ütőtávokat:
Pacman: 169 cm
Mayweather: 183 cm
Chad Dawson: 194 cm
Ha jól látom ütőtáv szempontjából Mayweather inkább Dawsonhoz van közelebb, ami miatt én azt szeretném megnézni, hogy Chad Dawsont hogyan oldja meg. Mayweather-Chad Dawson meccset a népnek! Pacman már bizonyított, hogy megoldja a tőle nagyobb embereket, Mayweather-en a sor!
Teljesen abszurd Pacman-t Mayweather-hez hasonlítani, mert a kettő két dimenzió. Ha agyonveri May Pacmant, akkor sem lesz ott soha mint Pacman P4P-ben és ezt kellene észrevennni.
Egyszerüen Pacman lényegesen a természetes sulyán fölül boxol és ezt kellen tudomásul vennni, hogy hiába kap ki váltósulyban és hiában nem ő lesz a váltósulyu bajnok, attól a P4P még ő marad...legalábbis minden értelmes embernél.
Szerintem most inkább el kellene kezdeni felfelé lépkedni May-nek is, mert szerintem menne neki. Mondjuk én egy Chad Dawson - Mayweathert szívesebben megnéznék!
Trotty!
Nézd, Mayweather jó boxoló, de jelenleg nem a p4p ez tény és sajnos el kell fogadnod. Lehet itt forogni, meg idegeskedni, kitalálni dolgokat, de sajnos Mayweather jelenleg a második. Nagy zseni de van nála egy nagyobb, ennyi!
Nagyon rámentetek a vereség arányára, mint a P4P ismérvére, na hát azért ez elég vicces és nem is gondolom hogy komolyan gondoljátok! Ugyanis a P4P a jelenről szó és nem a multról, másképpen fogalmazva, szerintem senkinek nem kétséges, hogy azokat az ellenfeleket a mostani Pacman reggelire megenné, akivel akkor szorosokat játszott(ebben Mayweather esetén nem vagyok biztos sőt). Harmadik aspektusból, a jelenlegi helyzetben 3 top bunyóst vert megalázóan Pacman, olyan szinten, hogy Mayweathernek még második szintü bunyósokat sem sikerült így megvernie, úgyhogy azt hiszem ez már tényleg no comment kategória!
Egyébként a Pacman-Delahoya, Pacman-Hatton és a May-Delahoya és a May-Hatton meccset kezdjük el összehasonlítani, mert ezek azok amik a közelmultban voltak. Ja és Marquezt pedig már felejtsd el még mielőtt azzal jönnél, mert ott nagyon fasz módon tulsuly-jal mérlegelt May, ami miatt nekem az a meccs teljesen felháborító, főleg ugy, hogy a sulycsoport is May-nek kedvezett.
....folytathatnám, de részemről annyi, hogy ha Pacman lett volna hamarabb a csucson és hamrabb nyujtja ezt a félelmetes teljesítményt, akkor mára nem lenne kérdéses, hogy ő a P4P, de May jókor volt jobb helyen!
Srácok! mindenféle szakmázás nélkül, én lerakom az ötvenet Pacman győzelmére:) Kivel, miként, mikor mehet az egyezség??
sumak75!
Amennyiben Pac bukik, akkor te is, ennek fényében is vállalod penge ellen a fogadást? 50000-et lerakni meggyőződésből nem ugyanaz, mint komolytalan kijelentéseket tenni, és hidd el, hogy penge lerakja az 50 ezret, ha belemész a játékba. ;)
Köszönöm ezt a taoista hangvételű bölcseletet kedves jószándékú fórumozó társaim, de ettől függetlenül nem hinném, hogy szükség lenne rá, hisz tények ilyen-olyan formába öntésén kívül nem sok minden történt. Ki-ki, mit ragad ki tényként, és hogyan értelmezi. Persze százhuszonkettedszer is leírhatom, hogy amikor a Pac - May meccsen megszólal az első gong, akkor a végeredmény nem annak lesz majd köszönhető, hogy ki mit ír ide ezekbe a mezőkbe, de mókának nem utolsó. :)
Lalee! Azt niccse :) írta ezt meg én. Azért nem tettem idézőjelet.
A Feltételezések befolyásolják a Megfigyelést. A Megfigyelés szüli a Meggyőződést. Meggyőződés termi a Tapasztalatot. A Tapasztalat teremti a Magatartást, ami aztán megerősíti a Feltételezéseket.:)
penge ne feledd szavadon foglak ha bukni akarsz fogd márt fel pac jobb lesz nem kell fellázadni azért meccs elött megadom a bankszámla számom addig sporolj oké filipino a király
Lalee! nem-nem-nem. A hazug tudja mi az igazság de aki meg van valamiről győződve az se ezt se azt nem tudja.:)
:) jó! ezt megjegyzem magamanak! csak hogy minden helyes legyen Lalee kommenjében: ezért megjegyezlek magamnak!:)
"A meggyőződés nagyobb ellensége az igazságnak, mint a hazugság." csak, hogy minden helyes legyen yoda mester kommenjében. :D
trotty és a többiek! a meggyőződés a legnagyobb ellensége az igazságnak. hihetetlen hogy egyesek milyenek. jó kis tanulmány lenne ez egy pszichológusnak. ha egy asztalnál ülne a csapat tuti sértegetés, anyázás esetleg egy két füles is elcsattanna ilyen hevületben.
Szépen kialakult itt is a párharc a rajongók között! Hasonlít már egy Klicskók vs Bárki közötti kommentekhez. Már nincsenek olyanok hogy "szerintem" csak "nagybetűs tények" Stahl Judit nélkül... :)))
Floyd Mayweather Jr. is P4P, Dawson is, Donaire is, soroljam még? Kérdés, ki hányadik a P4P listán? De igazából mindegy is, mert meccs közben nem ad semmit a teljesítményéhez majd May ellen, hogy épp hányadik egy képzeletbeli listán. Nem képzeletbeli pofonokat fog kapni, és nem képzeletbeli védekezést kell majd megpróbálnia ellensúlyozni. A te emberid többsége is eddig csak képzeletben verték a Klicskókat, akik meg tényleg, azok már rég visszavonultak, és Pretoriában golfoznak, vagy Londonban kopaszodnak. :)
Manny Pacquiao P4P! A világ legjobb bokszolója, súlycsoportoktól függetlenül!
Lehet vitatkozni, de nem érdemes, mert ez tény és való!
"Nem is kell vitatnod, mert ami nem igaz, az nem is vitatható."
Ezt kellene a monitorodra felvésni mielött kommentelsz, ráadásul te írod ide, há' mekkora poén már?! :D
Bagoly-veréb hasonlat bagoly úrtól. :) (gondolok itt Sztrego kedvenc bokszfivéreire, és az általa favorizált bunyósok kizárólagos isteniségére.)
"Nem is kell vitatnod, mert ami nem igaz, az nem is vitatható."
Attól függ, ki szerint nem igaz. Szerinted az az igaz, amiket te összehordasz lépten-nyomon, ezért nem is írod soha oda, hogy ez a te véleményed, hanem csak állítod. És ezért nem tudsz vitázni sem, mert az az igaz, ami szerinted az igaz, tehát nem vitatható. Érdekes felfogás, egy szakembernek biztos komoly feladat lennél.
"Pac a világ második legjobb bunyósa, ezt én nem vitatom"
Nem is kell vitatnod, mert ami nem igaz, az nem is vitatható.
Szerintem az üzletemberek nem hagyják ki ezt az alkalmat. Csak ne húzzák-halasszák sokáig. Tavasszal meg is lehetne tartani a találkozót. Mindenkinek feküdne. Amelyikük nyer, annak már egyszerűen nincs mit letenni az asztalra. Mosley meg már nem tényező itt bokszilag, csak ő is akar egy szeletet a tortából. Jelen pillanatban megy az ovis székfoglalós játék, több ember, mint jó üzleti lehetőség, de amíg szól a zene nincs vesztes. :D
ördög, ha gondolod én fogadok veled pénzben.. ha sokallod az 50ezret, megállapodhatunk kisebb összegben, persze csak akkor ha lesz meccs. Egyszerűen nem érdemes meggyőződésről vitázni, nekem pl meggyőződésem hogy Floydot nem Pacnak találták ki. Ezen kívül Floyd szőrözik a pénzen is, Mosley kellene ide. Floyd közben "öregszik", érdemi meccset nem tud vívni(nem is mert mert kiderülne hogy mégsem ő hozza a nézőket, ezáltal még szarabb tárgyalópozícióba kerülne Pac ellen, aki viszont javulhatna Mosley-val). Szvsz.
"Hogy jön ide a mozdony??" Hát nálam kerekeken... (azért magamat említettem, hogy nehogy megint neked szóljak be :D )
Egész pontosan egy thai és egy filippínó, bár jó régen, mégis a mérlegét képező számok között van, vagy nincs? Ha pusztán a számok számítatnának akkor: 3 vereség (ebből 2KO-s) és 2 döntetlen, az nem éppen makulátlan mérleg, de nem szímtanak...
deniro Nem én említettem először a váltósúly elsőségét Pacnél, csak reagáltam. Egy bokszmeccsen 2 ember bokszol, és mindkettő bizonyít. Maynek ugyanúgy kell, mint Pacnek, és hogy miért? Eldöntik ki a legjobb bunyós.
Trotty.Valami filipino volt aki ki ütötte jó régen,és Marqez sem volt döntetlen.Amúgy ez a harmadik be szólásod nekem.Számolom:)Hogy jön ide a mozdony??
Pacman vb övéhez ennek a meccsnek semmi köze nem lesz, kivéve, ha váltósúlyban rendezik és ők beakarják dobni. Nem azért a legjobb Pacquiao, mert súlyhátrányban is tud nyerni, ezt ki mondta? Megint ott tartunk, hogy neki kellene valamit bizonyítania... Miért is?
Nem a ko volt a téma hanem a nevek.Vödört is jó nézni de sajnos nem emlékszem senkire a Hatton meccs volt ami valamire való.Ott azt mondta meg meg rettent attól hogy ütötte Hattont de az folyamatosan jött előre.Azért ha Haton súlyában vannak akkor lehet hogy csak pontozás van
Ördög, ha már így vagyunk, akkor azok a nevek hol vannak a listádon, akik Pacmant verték laposra. Nem mintha számítana, de a mozdonyból ne csak a kazánt vállald, ami robbanékony, hanem a kerekeket is, amivel járni lehet...
Szerintem ezzel a KO témával fölösleges előhozakodni. Mayweather nem az a gyaluló stílus mint Pacman, ettől függetlenül ugyanolyan eredményes. Más a stílusuk, ettől függetlenül számomra mind a kettőjüket ugyanolyan élvezetes nézni.
Ezek szerint akkor Pacman adja fel a váltósúly övét, hogy előnyösebb helyzetből várhassa a találkozót? Boxrec listákról még csak vitázni sem érdemes, mert az minden, csak nem reális lista. Ha Pac feladja az övet, és lefogyaszt, akkor ugyanmár melyik súlcsoportban lesz no.1? Mert a váltóban tuti nem. A labda Pac térfelén van, bizonyíthat, hiszen ő szerintetek épp attól a világ legjobbja, hogy súlyhátrányban is ripityára ver mindenkit, de ha beismeri a súlyhátrányából eredő hiányosságait, és ez tettekre sarkallja, akkor ez most hogy is jogosítaná fel, hogy emiatt legyen a király? Érti ezt valaki?
deniro2.Középsúly?Mo sley megpróbálta aszem Wrinky szépen el is verte.Az túl sok lenne zseninek.
Írjatok le pár nagy nevet akit Vödör vert laposra!
Pakimanó áldozatai:Barrera tko
Morales ko
Oskar ??ha ki jön burul
Hatton ko
Cotto tko
Marqez ez nem tiszta egy pontozás és egy döntetlen,szerintem ott Marqez volt a jobb.Akkor várom a neveket
Felesleges szócséplés ez a súlyokkal... Tökmindegy, hogy Pacman váltósúlyú világbajnok vagy sem, nem kötelező címvédés lesz, úgyhogy bokszolhatnak kisváltóban, köztes súlyban vagy akár nehézsúlyban is, megállapodáson múlik az egész. Nyilván egyikük sem akarja magát hátrányba hozni és mindketten vannak olyan helyzetben, hogy ne kelljen teljesen kiszolgálniuk a másik igényeit, így a kulcsszó a kompromisszum. Szerintem eddig Mayweather az, aki semmilyen kompromisszumot nem kötött senkivel, szépen beleerősödött a mostani súlyába, mindig megkapja a stílusának legjobban megfelelő ellenfeleket, etc. Amúgy pedig, aki azt mondja, hogy a váltósúly nem Moneynak kedvez, mert wbo öv így meg úgy, az csak az önigazolást keresi. Pacquiao határon van, Floyd pedig bemérhetne akár középsúlyba is.
Bocs a sok kérdőjel miatt!De a súly lényeges,tényleg.Biz tos boxolt közületek is valaki,akkor az tudja hogy soha sem egyszerű izomból fogyni,mert ugye vizet kell veszíteni sokat hogy a mérleg lefelé billenjen,na most azzal jár hogy csomó más is repül a szervezetből,és az erő is,de az időzítés stb,megold mindent.De nem ezt akarom ki vesézni,szóval ha Vödör fogyaszt akkor egyformák az esélyek,mert ugye azért vannak a súlycsoportok,ha olyan lesz mint a Marqez elleni akkor tisztességtelen az egész,de ha hozza a meccset Pakimanó akkor tényleg halhatatlan lesz.
Pac előnyben van, az elég link Floydnak a sokmillió dolcsis adótartozása miatt jobban kell a (qrva) sok lével kecsegtető meccs, ráadásul Pac mind a p4p listán, mind a váltósúlyú boxrec listán előtte van majd 200 ponttal, tehát most ő a nr.1, akármit is mondanak a Floyd-fanok.
ez az egóját is rombolhatja derekasan, főleg úgy h. az utóbbi 10 meccs ellenfeleit tekintve a filippínóé jóval veretesebb.
Szóval Pacéknak kisváltósúlyú v. köztes súlyú meccset kéne elvállalni csak, elég előny lesz Floydnak a jóval hosszabb karja ...
A megosztás 50-50%, elvégre most már ő a p4p bajnok, hiába hoz több nézőt az amcsi- és a súlyhatár átlépést igen komolyan büntetni, min. 2 millió dollár/font szerződésben rögzített értékkel.
Lalee ez jó volt, bár korántsem vagyok egyetemista, és Szolzsenyicin sem a kedvencem, de jó volt! :D
Asszongyák, hogy a tények makacs dolgok. Ha Pac kiáll, akkor a saját fanjai hülyézik le, vagy most ez hogy van?
"e fenntartom továbbra is, hogy integrálhatsz, köbgyököt vonhatsz, akár szisztematikusan permutálhatsz, vagy bármilyen számok halmazán a súlyarányok kommenzurabilitásáva l is jöhetsz"
Uh... ez nagyon ilyen "k*rvára felvilágosult egyetemista vagyok még a retyón is Szolzsenyicin-t olvasok" volt, ne haragudj. Ettől függetlenül a súlyról mondott dolgokkal egyetértek. Még annyi, hogy azért PBF korántsem akkora tahó mint Haye az elmúlt időkben, igazából akkora paraszt nyilatkozatot nem is láttam még tőle, max arcoskodott.
Én azt látom, hogy a bokszot nem a boksz miatt néző emberek megnyilvánulásainak száma nőtt meg, kövezzetek meg érte, de én úgy érzem most ördögöm van! :) Ez nem a szomszédok c. teleregény, és nem is a pankráció kulisszatitkai c. dokumentumfilm. Marquez hülye, mi? Akkor Pac is az, ha kiáll May ellen? Ahogy Penge mondta, Pac a váltósúly világbajnoka, ha nem érzi magát képesnek a címe megvédésére, akkor mondjon le róla, ha igen, akkor onnantól ez nem vitaalap és megmérkőzik a kihívóval, vagy számára etikus az efajta kettős mérce alkalmazása, más számára pedig nem? Én úgy hallottam ez inkáb elfogultság, mint a világ legjobb képességű ökölvívóját a világ legjobb képességű ökölvívójának tartani, de fenntartom továbbra is, hogy integrálhatsz, köbgyököt vonhatsz, akár szisztematikusan permutálhatsz, vagy bármilyen számok halmazán a súlyarányok kommenzurabilitásáva l is jöhetsz, nem fogja Pacmant segíteni egy nála jobb képességű bunyós ellen a ringben meccs közben. Pac a világ második legjobb bunyósa, ezt én nem vitatom, és rendjén van, hogy a két legjobb bunyózik egymással. Amennyiben nyerne (erre én az itt lévők többségénél lényegesen kevesebb esélyt látok), akkor expressis verbis Pacman a világ legjobbja.
Látom ördög ragad a kérdőjel gomb. Szép meg jó amit leírtál, de ha a meccs létre jön akkor mindkét fél elfogadta a súlycsoportválasztás t. Egyiknek se kell annyira a pénz hogy amiatt belemenjen túl előnytelen alkuba. Ergo a lentieknek semmi jelentősége.
látom Mélyvödör fan tábor rendesen megnyilvánult.Azért egy dolgot mondjatok meg?Milyen súlyban boxoltak Marqezzel???Na??Mind en versenyző súlyát ki írják amerikában ringbelépés előtt is!!Na miért nem írták ki ezt a kettőt??Mert A ti Vödrötök kb két kategóriával nehezebb volt mint a mexikói.Az meg egy barom volt hogy így vállalta,vagy annyi pénzt kapott amennyiért bele mentek.Ha rendesen lefogyaszt azért nem lett volna sima az a Marqez elleni találkozó.Na most itt van Pakimanó,Vödörnek kéne fogyasztani hozzá,de AZ CUMI LENNE NEKI.Ha Pakimano megy fel akkor van esélye,de ha akkor is elveri öt Pakimanó akkor isten lesz a fülöpszigeteken,de az egész világon.Ja és megjegyzem Hattont milyen súlyban borította Vödör???És Pakimanó??Megmondom vödör feljebb Hatton súlyánál,Pakimanó viszont Hatton súlyában verte laposra az angolt.A zsenitek itt ki fog kapni és ezt ő is tudja jól.!!!
"Hiaba zseni itt el fog verezni."
Állandóan ezt károgják, mégse lett belőle semmi. Még 100%-on se láthattuk bunyózni, sosem volt rá szüksége.
Pac azért biztos kikéri Roach-tól, hogy: Te Freddy! Fel tudsz készíteni erre az emberre, mert már unalmas azt nyilatkoznom, hogy a promóteremen múlik a meccs létrejötte? - Hát fiam Manny, megpróbálhatjuk, de ez esetben vörösre égethetem a szemem videokazik elemzésével, vagy szilánkosra törhetem a fejem, mégsem tudom garantálni, hogy olyan taktikával jövünk ki, ami garantálja a sikeredet! Bárki másra felkészítelek, de ezt az embert még eltalálni is művészet, meg aztán, kijövünk X taktikával, 2 menet alatt kielemez téged, és vált olyan módon, hogy nem rakod zsebre amit kapsz, mert ez szokott lenni a vége, mindig. :)
Pac sok lesz Maynek szerintem. Hiaba zseni itt el fog verezni. Attol meg zseni marad csak lesz egy veresege is :)
Szabolcs! Reflektálva az általad felsorolt dolgokra:
1. Pacnak nem kötelező a természetes súlya felett bunyózni. Szép amit csinál, de nem kötelező.
2. Mayweather az ÖSSZES a vele született genetikai adottságai által behatároltan lehetséges súlycsoportban világbajnok lett, ami ugye ötöt jelent napjainkig. Több súlcsoporton nem tudott keresztülmenni, mert ilyen a genetikája, anatómiai adottsága.
3. "Én ennek a párosításnak semmi de semmi értelmét nem látom, csak ugy ha Floyd fogyaszt le Pacman sulyára!" Nem Pac a váltósúly bajnoka? Akkor Maynek nem oda kell bemérnie, hogy létrejöhessen a meccs? Vagy Pac leadja az övet, és lefogyaszt?
4. Mióta mérvadó a KO mérleg a P4P listára kerülés tekintetében?
5. Amennyiben valóban Pac a P4P első, és Floyd a második, akkor Floyd úgy sem lehetne első, ha elveri az elsőt? Még kit kellene? A nulladikat? Hayet? És mi itt komolyan a bokszról írunk?
6. Amennyiben a számszerű KO mérleg számít, akkor a vereségek és KO-s vereségek arányát is legyél szíves figyelembe venni, mint látens tényezőt egy osztási műveletben.
7. Hogy milyen meccseken vert ki kit, az nagyon szubjektív, mert amit May tud az ökölvívásban, azt csak ő tudja. Nekem ennek a véghezvitele jobban tetszik, mint amit Pac csinál. Tegyük hozzá, amit Pac csinál, azt is csak ő tudja,
8. Mindez lófingot sem ér (számok, arányok, vélemények, szimpátia, szöveg, marketing, stb..) az első gong után. Onnantól bunyózni kell, és elverni a másikat. A KO arányát igazoló papírral nem fogja tudni May-t elverni, ahhoz mást kell felmutatnia. És nem keveset.
9. May veretlen, nem volt még, aki el tudta verni, és ha Castillo-val jön bárki, akkor azért Marquezt is írja mögé Pac aspektusból. Bár a meccs közben ez ugyanúgy nem számít, de ténynek tény.
...viccet félretéve: Van nála egy világbajnoki (WBO)öv,ami eddig Cottonál volt.Szerintetek jó helyre került ez az öv?...olyan bajnokhoz került,aki megtudja ezt védeni egy váltósúlyú ember ellen,vagy túl kicsi hozzá,és csak Cottohoz és Holyához nem volt kicsi...???
...szabolcs....
ha a súlycsoportja felett bunyózik,írjatok neki levelet sok-sok aláírást gyűjtve,hogy adja le az övet és menjen lejjebb,mert itt van egy srác aki nagyon tud és lehet,hogy nagyon megveri. Hátha elgondolkodik,a fejére csap es azt mondja "milyen igazatok van, eddig nem is tudtam ,hogy mit kellene nekem csinálni".... Még az is lehet ,hogy May utána megy kisváltóba....Vagy akkor könnyűsúlyba küldenétek?
Kihagytad a vereségeik mérlegét is a P4P kritériumokól. Össz vereség/KO vereség aránya neked nem számít? :D
"Pacman már régen jóval a természetes sulya fölött bunyózik."
Igaz, és Floyd viszont csak 1 súlycsoportban bunyózott és lett bajnok egész életében, nem?
"Hány százalékos KO győzelme van Pacmannak és mennyi Floydnak?"
Az P4P kritérium? Akkor ez alaposan felértékeli Valero-t, nem? :D
A másik, sokan emlitik Floydot, mint P4P-t, miért is?
Hány sulycsoporton ment keresztül Floyd és mennyin Pacman? Hány százalékos KO győzelme van Pacmannak és mennyi Floydnak? Milyen meccseken verte az elitet PAcman és milyen meccseken Floyd? Ne vicceljetek, a P4P-ben Floyd akkor sem lehet az első, ha agyonveri Pacmant...neki ahhoz hogy ott legyen, legalább Chad Dawson-t vagy Hayet kellene agyonvernie!
Jó éjt!
Tényleg nem értem mit vergődik Mayweather, hát nem is egy sulycsoportban vannak még ugysem, hogy Pacman már régen jóval a természetes sulya fölött bunyózik. Én ennek a párosításnak semmi de semmi értelmét nem látom, csak ugy ha Floyd fogyaszt le Pacman sulyára! Így viszont nem fogadnék Floyd-ra, de majd meglátjuk!
Amennyiben a szövegkörnyezetben fellelhető lényegi szándék megértése esetleg nem megy számodra (egyéb okok miatt), akkor hova vitázzunk? De, mint mondtam, Pacmant nem segíti majd a meccsen ez a sok ráolvasás Floydra. Elhordhatjátok bárminek, majd szépen a ti fejetekben is rendet rak a briliáns bokszával Pacman ellen, hisz titeket úgyis csak az győz meg, addig meg érdemi dolgokat nem szül sem a vita, sem a fikázás. A fika mennyisége önmagában nem csinál a másodikból elsőt. :D
"én csak annyit mondok hogy may ugyanugy jár mint cotto ez biztos aki nem hiszi irjon a mérközés után gratulálok igazad volt "
sumak75! Ha te ezt igy előre tudod,akkor én nem utólag gratulálok neked,hanem már most így előre.Én köszönöm a tippet,mert lehet,hogy majd megjátszom,....és ezért szeretnék neked felajánlani 50000 Ft-ot.Letenném valahol a meccs előtt,amit te utána fel tudnál venni,....mindössze csak annyi kellene,hogy te is mellé rakj ugyanennyit.Megnézed a meccset,és hopp a pénzed megduplázódott,amit te megérdemelten elrakhatsz......:)
Szerintem azt hiszi ha Pac mondja hogy meccset akar vele, akkor az azt jelenti hogy Pac-nak kell kihívnia őt, ergo ő diktálhat, ő kihívott, a király. Az első postnál is erre céloztam, csak túl bújtatott volt :PPPPP
"Ő se mondja hogy ki akar állni ellene, mit ugat akkor..? Nem látom ebben hogy akarna :P Hol írja..?"
Istenem segíts! Ha már szőrszálhasogatás himpi-limpi, akkor sehol sem írhatta, hiszen mondta! :)
én csak annyit mondok hogy may ugyanugy jár mint cotto ez biztos aki nem hiszi irjon a mérközés után gratulálok igazad volt
Ő se mondja hogy ki akar állni ellene, mit ugat akkor..? Nem látom ebben hogy akarna :P Hol írja..?
Mickány.
Igazad van az nagy lenne.Két nagypofájú nagyképű majoma sajtó örülne.Aszem ki kéne bérelni egy mozit hogy mind kettő bele férjen a képbe akkora arcuk van.
Nem értelek ördög, a kutató matematikusban nincs benne a talál...:)
Én Haye ellen nézném meg Mayt. Azt a gyalázkodást, amit ezek rendeznének az előjáték során...:)
Magát a mérkőzést meg úgysem tudnám élvezni, mert egy 82-es TV-n egyszerre csak egyikük fér el az nagy arca okán.
A bokszhoz nem lehet érzelmi alapon, érzelgősen hozzáállni, ez nem a főhős életpályája egy ragacsos filmben. Itt nem olyan dolgok döntenek, hogy becsület, szimpátia, vagy bármi ilyen a film főhősét szerethetővé tevő tényező. Jobbára egzakt dolgok döntenek. A legfontosabb, hogy az adott pillanatban az odaillő dolgot kell megfelelően csinálni, és nem az számít, hogy az ütőerő csík, vagy a gyorsaság csík hosszabb valakinél a játékban. Mit ér, ha nem tudja a megfelelő időben megfelelően használni? Ebben Floyd Mayweather Jr. kimagaslóan a legjobb a Föld kerekén, és ellene ezért nem fog az egyébként kiváló, mitöbb, a világ második legjobb bunyósa SEM nyerni. Vitathatjátok naphosszat, nem fogja Pacquiaot segíteni mennyire vitatjátok el Floyd érdemeit, mint ahogy én sem vitatom, hogy Pac a második legjobb a világon...
Pakimanó le fogja nyomni vödröt,ezt ő is tudja most utoljára tud még nagyképüen szövegelni egy nagy zakó után nem lesz kedve.Pakimanó el verte Moralest,Barrerat,Os kart,Hattont,és nem is akárhogyan,Marqez nem tiszta ügy,szerintem egyszer győzött Marqes nem döntetlen volt,és most Cotto,Vödör is bent lesz a listában meglátjátok.
Boniek ...de őszintén ,te kire tennél May ellen Mosley?,Pac? Szerintem egyikre sem.Ugye igazam van?
És mi lenne ha - bár már ezt egyszer felvettem, csak nem találtam támogatókra - 60-60%-ot kapnának mindketten. fifti-fifti.
penge kímélj már meg minket az "okostojás" jelzőktől, ma nagyon érzékeny vagyok föleg egy ilyen okostojástól.:)
Blackpanther!
Nagyon király amit írtál!!Főleg a korpa elosztása,tetszett.R emélem Pakimanó,le nyomja azt a nagypofájú Mélyvödröt,ugy hogy össze sz..rja magát.
Hmmm... Mosley meg hisztizett és követelte a meccset Floydtól. Most akkor miért nem ő következik?
Jönnek az okostojások a súly-kártyával...Én úgy tudom,hogy Pac váltósúlyú világbajnok,akit most nyilvánosan kihívtak,...váltósúl yban.:))Ha fél egy váltósúlyúval kiállni,adja le az övet,és mondja azt,hogy erős nekem ez a srác.May nyilatkotott, Pac térfelén a labda,színt kell vallania.
Azaz a vödör a büdos életbe nem fog boxolni Pacmannal !Hiszen a maga promotere !
Bárcsak megalkudna Magával azt borulna meg mélyen !
hmm !
Ami Zsoltink aztán sok mindenkivel akart boxolni csak a promotere nem akarta !
Ja az pontosan önmaga volt :(
May mikor jut el addig hogy rájöjjön, a promoteren múlik a meccs létrejötte? Valaki írja meg neki hogy Erdei akar vele bokszolni lol... Mekkora nyilatkozat... Pac-nak Mosley kellene, Floyd meg verje a micsodáját tovább.
"majd ha lefogyasztassz paki súlyára te majom"Te kultúrbiztosíték.
Floydnak talán Judah hasonló gyorsaságu ellenfél volt mint Pakimanó....
5 menet lesz pakimanóé aztán jön a szokásos Floyd iskolázás!!
Senkiben nem voltam ilyen biztos az elmúlt pár évben mint Floydban hihetetlen mire képes és milyen lazán csinálja!ZSENI!!
Teljesen korrekt lenne az 50-50, különösen, hogy simán benne lehet egy visszavágó.
MOst már biztos, hogy nem May hozza a több nézőt, erre a nyakamat teszem. Ráadásul Pac garantálja a pazar meccset, Maynél erre nagyon kicsi az esély. Senki nem kíváncs a Running Man 5-re. Ha bedobják a Pac-Mosley-t, ami garantálja a szikrázó, pazar meccset, lesheti May a nagy dobást legalább egy évig. Szóval legyen igen nagyvonalú May, azt ajánlom neki. Legjobban azon nevetek, ha valami nagy súlytaktikázással vádloják Roachot. Ha azt mondanák, hogy a könnyűsúly a mi súlycsoportunk, aki minket akar, fogyózzon, senki egy szót sem szólhatna. Az hogy Pac könnyűsúly felett vállal be meccset, nagy-nagy lovagias gesztus tőle.
"Vödörrel kapcsolatban pedig azt tudom hozzáfűzni, hogy Pakimanó azért azt a Cottot csúnyán elverte, akit vödör elkerült annakidején."
+ Hattont váltósúlyban verte Floyd, ahol közel sem volt olyan ász mint lejjebb, míg Pac igazi súlycsoportjában, kisváltóban borította úgy az angolt h. öröm volt nézni - sokkal jobban verte mint Mayweather :)
Tegyük tisztába dolgokat!
Floydnak nem volt még ilyen ellenfele, mint Pac és Pacnak sem olyan, mint Floyd.
Floydnak kihívás lesz Pac gyorsasága, ütőereje és ütésállóssága.
Pacnak Floyd gyorsasága, védekezése és nem fog leállni vele verekedni, hanem üldözni kell a ringben Floydot és Pac elég régen bokszolt ilyen ellenféllel, ha egyáltalán volt köztük 1 is.
A korpa elosztása meg egyértelműen : 50-50%
Floyd hozza a nagyobb nézettséget, (Floyd-Oscar, Floyd-Hatton több PPV eladást generált, mint a Pac-Oscar és Pac-Hatton) Pac meg látványosabb mérkőzéseket csinál.
A győztes viszi a 60%-kot sem ördögtől való ötlet, de a profibokszban nem általános felfogás.
Érdekes, hogy Pacmant sokan esélytelenebbnek látják az utóbbi időben ilyen-olyan kifogásokkal a meccsei előtt, aztán nem úgy lesz... Remélem folytatódik ez a tendencia!
Vödörrel kapcsolatban pedig azt tudom hozzáfűzni, hogy Pakimanó azért azt a Cottot csúnyán elverte, akit vödör elkerült annakidején.
Nagy meccs lesz, de várnunk kell mert elösszőr a pénz majd a súly fog közbeszólni... Én nem nagyon szoktam tippelni, de Pac-nek csak akkor lesz esélye ha kötelekhez szoritja May-t, de ott meg jön a híres védekezés...
Kiboxólni nem tudja Pac, lehet hogy gyorsabb, de May-nek ott a 13 cm ütőtavban ami nem kevés, kontrázásról nem is beszélve.
A világ két legjobb ökölvívója csapna össze, ez kétségtelen. Nagyon űbergiga meccs lenne brutál marketing háttérrel, rekordokkal. A Leonard - Hagler óta nem volt ilyen párosítás.
Szívesen mondanék ezt meg azt de a végén megint az lesz hogy Pákijánó kiüti a srácot és kész. Utána vonuljon vissza mert azért azt nem óhajtom végignézni hogy néhézbe felhízva kiüsse Valuevet vagy Vitalijt esetleg a k1-ben Schiltet. :-)
50-50% esélyt adok a győzelemre mindkettőnek. Nem is, inkább 60% ot Mayweathernek, mivel nagyobb jóval.
Egyet azonban látni kell: soha nem találkozott még Pacquiao olyan szintű védekező bunyóssal, mint Mayweather és ő sem találkozott még olyan támadóval, mint Pacquiao. Ez ennek a meccsnek a szépsége. Azaz ez lenne, ha létrejönne.
ki tudja lehet ez forditva is hogy majd floyd nem tudja pakimanot semlegesiteni!!!
amugy meg örök igazsag mindenkinek megvan vagy meglesz a mumusa!!!
"szerintetek pakimanó nem tudja floyd taktikajat hogy kellene legyözni csak floyd pakimanóet azert ez egy kicsit nevetseges nemde???"
Sokan tudják, hogyan kell Floydot elverni, de megcsinálni senki sem tudja. Sima iskolára számítok az elején kicsit komolyabb ütésváltásokkal, a második felében meg a: "most mi a búbánatot csináljak, hogy eltaláljam Mayweathert úgy, hogy ne kapjak a pofámra" fejeket Pac sarkában. Mayweather nem Pacquiao-nak való bunyós. Szerintem unalmas meccs lesz.
sokak szerint pakimanó egy gyöker es floyd az esz!!!!
szerintetek pakimanó nem tudja floyd taktikajat hogy kellene legyözni csak floyd pakimanóet azert ez egy kicsit nevetseges nemde???
Pacquiao nagyot szólt szombaton, de véleményem szerint Floyd ki fogja őt sakkozni. Még azt sem tartom kizártnak, hogy May kiüti Pacmant. Az amerikai őrült jól kontrázik, és szerintem simán benne van a pakliban egy Hatton-féle bukfenc. Manny beugrásból támad, Floyd pedig fogadja őt egy balhoroggal, és kész.
Én nagyon meglepődnék, ha Pac ledarálná Floydot. Erre max 15-20% esélyt látok.
Utálom az ilyen seggfejeket akik hintik a sódert és, ha konkrétan kell tárgyalni akkor már nem ilyen készségesek. Olyan követeléseket támasztanak, ami nem teljesíthető. A nyakamat rá, hogy May kér 60-65%-ot és ebbe nyilván Pac nem megy bele. Erre ez az észlény azt fogja mondani, hogy Pac megijedt tőle. Pedig egy pár menet után Floyd lenne berezelve mint most Cotto. Szóval hagyjuk az üres szöveget inkább intézzék a promoterek.
Most néztem meg a videót az interjúról (köszi Arrogant!) és igazából nem is (annyira) nagyképű benne Floyd, ráadásul nagyon is okos dolgokat mond!
:D::D megint jönnek a találgatások hogy Floyd hány menet után fog borulni....:D itt aki nyerni fog az nem vitás:Floyd Mayweather!!!nem lesz itt semmi szoros pontozás....
ogre,a meccs előtt még nincs győztes meg vesztes team,tehát ők azt veszik figyelembe,hogy mindkét szerepbe belekerülhetnek és mindkettőből minél jobban szeretnének kijönni.Üzletileg jobb egy kicsivel kevesebb haszon kis kockázattal,mint kicsivel nagyobb haszon nagyobb kockázattal.Ezen a meccsen pl. óriási különbség lesz a győztes és a vesztes közt,mivel egyikük a világ legjobbja lesz,a másikuk pedig megszabadul ettől a címkétől.
Az egész (box)világ meg van őrülve ezért a meccsért, az HBO is eladna vagy 2 millió PPV előfizetést, a két bunyós is sokkal többet keresne mint bárki más ellen (akár 40% akár 60 %kal), úgyhogy szinte kizárt, hogy ne valósuljon meg az összecsapás. Ha mégsem, az csak azért lehet, mert valaki nem akarja igazán kettejük közül.
Két ember van a ringben és az egyik jobban teljesít és győz akkor több pénz is jár neki. Mindkettőnek ugyanazok voltak az esélyei az egyik tudott élni vele a másik nem. Nem értem miért kéne a győztes teamnek figyelembe venni hogy vajon mi lesz utána a szegény vesztessel?
"miért lenne itt másképp? "
a kérdés úgy szólna helyesen,hogy mért van itt másképp? A választ pedig megfogalmaztam alább.
"Az ilyen javaslatokat sosem értem,ez mennyivel jobb,mint az 50-50 és kinek? A győztes épp eleget nyer a győzelemmel,főleg,ha még utána is bevállal meccset."
Mindenhol így van a profi sportban és máshol is, miért lenne itt másképp? Ahogy szokták mondani a "győztes visz mindent" / itt csak a 60 százalékot /. Ez is lehet egy motivációs tényező és nagy pénzeknél nem is kis mértékű.
szerintem meg Pacquiao-nál pattog a labda. ;) ha van bennük vér, ennyi szájtépés után bevállalják Floyd-ot 147-en, ha már egyszer úgyis váltósúlyú bajnok lett Pac, nem igaz? ;) hisz' csak egy sértődött ovisról beszélünk. ;)
Szerintem Floydot bosszantja, hogy most minden Pac körül forog:)Most tisztára úgy beszélt, mint egy sértődött ovis, akinek elvették a játékát.
Azért a cikkben Mayweather sem ejtette ki: "igen, Pac kell nekem!" :)
Szerintem még sokat agyalnak ezen a meccsen (a pénzen, súlyon, ki álljon oda kihívni kit), de remélem, azért jövőre csak összehozzák!
Jol van most mar tuti osszejon, ez csak porhintes, hogy ki miket mond. :D
Mayweazher egy igazi harcos nagyon remélem hogy öszejön a meccs és megmutatja a világnak hogy nem hiába o a p4p 1
De Pac és Floyd is tudja,hogy mindketten nem kaphatnak 60%-ot.Akik pedig megkötik az üzletet,azoknak nem fog számítani a plusz motiváció,viszont az üzleti kockázattal járó lehetséges veszteség minimalizálása igen.
Egyébként hirtelenjében nem jut eszembe egy ilyenfajta megállapodás sem,bár biztosan volt már(mintha a ppv-bevételek elosztásánál lett volna ilyesmi valahol nem olyan túl régen).De ha van is 1-2 kivétel,nyilván nem véletlen ,hogy szinte sohasem így határozzák meg a leosztást.
"Nekem nem kérdéses a győztes kiléte, inkább a súlycsoport"
Szerintem, ha Roach-on múlik, akkor könnyűsúlyban lesz a mérkőzés...
Szerintem is a legnagyobb vitatárgy a pénzelosztás lesz...
De az 100%, hogy a meccs összejön.
Amúgy szerintem a gongig még legalább húszszor fogják kijelenteni, hogy nem lesz ilyen meccs. Ez természetes színjáték, már megszokhattuk. :D
Igaza van...valóban így történt a meccs utáni PacMan nyilatkozatban!
Nekem nem kérdéses a győztes kiléte, inkább a súlycsoport, most 63 körül bokszolt a filippínói, kicsi floyd meg legutoljára 66! (nem tudom lehet, hogy lesz egy köztes, mint volt ODLH ellen?)
Pedig még plusz motiváló tényező is. De nem engem kell meggyőznöd, ha Pac és Floyd is azt mondja majd hogy neki 60% jár, akkor magyarázd el nekik hogy elég nekik 50% is ;)
De még maguk az ökölvívók sem egyszerűen azzal szoktak érvelni a nekik járó nagyobb százalék mellett,hogy ők fognak nyerni,mert jobbak,hanem hogy több nézőt vonzanak,nagyobb névnek számítanak,nagyobb neveket vertek meg.Itt üzletről van szó és üzleti szempontból a győztes felértékelődik a meccs után,a vesztes pedig rosszabb helyzetbe kerül.Mért kéne még a bevételek elosztásával is még kedvezőtlenebb helyzetbe hozni a vesztest? Szerintem összességében ez nem érdeke a feleknek.
Persze hogy nem múlik Floydon egyébként sem volt rá jellemző hogy kerülte a kihívásokat.
Hát általában azért, mert aki esélyesebbnek, jobbnak érzi magát az nem elégszik meg 50%-al. Erre már jócskán volt példa. Ezért kellene az hogy rendben, ha jobbnak érzed magad, akkor biztos nyerni is fogsz így nem problémázhatsz azon a feltételen hogy akkor kapod meg azt a pénzt ha győzöl.
Az ilyen javaslatokat sosem értem,ez mennyivel jobb,mint az 50-50 és kinek? A győztes épp eleget nyer a győzelemmel,főleg,ha még utána is bevállal meccset.
Távolból azt mondanám:
"a győztes 60%, a vesztes pedig 40%"
Így korrekt, gyerünk srácok a ringbe!
Ha annyira nehéz megegyezni a pénzügyi kérdésekben, továbbra sem értem miért nem az az ajánlat, hogy a győztes 60%, a vesztes pedig 40%.
Nagyon kiváncsi leszek az első ütközetre, ami a pénz elosztás lesz(lenne).
65%-35% May-nek biztos nem lesz elfogadható.
Lehet itt megfeneklik az álom meccs.
Reménykedünk, hátha sikerül megegyezniük.






