Adamek elsöpörte Golotát a lengyel házirangadón
Óriási helyi érdeklődés előzte meg Lengyelországban az "Évszázad mérkőzésének" is kikiáltott szombat esti Tomasz Adamek vs Andrew Golota nehézsúlyú összecsapást. Az IBF szervezet nemzetközi bajnoki címéért kiírt találkozót a korábbi félnehéz-, valamint cirkálósúlyú világbajnok Adamek kezdte aktívabban, és hamar világossá vált, hogy az elhízott és lassú Golota csak egy nagy (szerencsés) ütéssel nyerheti meg a mérkőzést. A sokkal gyorsabb és lazább Adamek testre és fejre mért kombinációkkal szinte teljesen lekötötte az előre gyalogló Golotát, akinek a védekezésen kívül kevés - meglehetősen pontatlan - ellenakcióra futotta csak az erejéből. A gondban lévő és sok ütést beszedő Golota már az első menet végén padlóra került egy fejre irányuló kombinációt követően, de ekkor még viszonylag könnyedén felállt, viszont a következő percekben is csak kereste régi önmagát és ellenfelét a szorítóban. Az egyoldalú találkozó végére az 5. menetben került pont, miután a felvonás elején újra számolni kellett a padlózó Golotára, akire (miután felállt) elsöprő ütészáport zúdított Adamek, és ezt látva Bill Clancy mérkőzésvezető véget is vetett a küzdelemnek. A nehézsúlyban debütáló 32 éves Adamek ezzel a magabiztos győzelemmel 39. sikerét könyvelhette el (mindössze egy vereség csúfítja a rekordját), míg a veterán Golota 8. alkalommal hagyhatta el vesztesen a kötélnégyszöget, és 41. életévét taposva vélhetően erősen elgondolkodik a folytatáson.
Hozzászólok:
A vegeredmeny nem volt ketseges>>>>> //////????mar a kezdes elott sem!!!.....
szerintem golota győzni akart. csak hát az idő vasfoga..én valahogy sajnálom ezt az embert. bowe ellen kár volt elszúrnia. abban a formájában adamekenek vége lett volna. hollyval eggyetértve kicsinek találom adameket. az ütőerejét is lenet hagyta. ez a győzelme golota kiöregedésének volt köszönhető-ettől függetlenül nem vonnék le semmit az érdemeiből mert jól boxolt. szerintem bele kéne erősödnie ebbe a súlycsoportba úgy mint annó hollyfield. ha nem teszi komoly verést fog kapni.
Golota nekem egész karrierje során csalódás volt. Mindig bíztam benne, hogy mutat valami szép eredményt, de igazából sose.
Csak lehet, hogy ha véletlenül pünkösdi királyok lesznek 2 meccs alatt megkeresik azt amire cirkálóban 6-7 meccs is kevés lenne!
Adameknek cirkaloban kellett volna maradnia Hayejel egyutt (es megvivni egymassal), nem feljonni a nagyfiukhoz, mert itt csak punkosdi kiralyok lehetnek.
Ja. Jól mozgott 2 menetig, aztán szépen megállt Golota előtt lépegetni... :)
Az is érdekes volt, hogy Golota gyászos ütéseiből még így is benyelt jópárat Adamek, csakhát ezek mindig csak egy-egy ütések voltak, amik nem hozták nagyon zavarba...
Szerintem ez egy ajándék meccs volt Golotának, tuti a háttérben megköszönte Adameknek, hogy egy kis plusz pénzért asszisztálhatott a nehézsúlyú debütálásához. Adameknek is jól jött, mert azért ez jobb induló, mintha egy teljesen nimandot vert volna.
Az eredmény az kb a papírforma volt. Üzletileg is ez volt a lehető legjobb eredmény. Kíváncsi vagyok, ki a következő.
Egyébként Golota nagy tehetség volt, kár, hogy így alakult a pályafutása, sokkal több volt benne szvsz.
Golota addig volt jó igazán amig Duva és Benton edzette.
A Lennox utáni vereségből soha nem tudott igazán talpra állni azóta árnyéka önmagának.
Adamek nekem amúgy tetszett jól mozgott többen is jöhetnének alacsonyabb súlycsoportból,hogy 1kis szint vigyenek ebbe a szánalmasan gyenge nehézsúlyba.
Hát én reménykedtem benne, visszajött ő már nagy gödrökből, Pl az Austin meccs nem akkora kudarc az életében sztem törött kézzel bokszolni nem nagyon lehet, sajnálom Golotát iszonyatosan, mert százszor ennyire vihette volna, ha nem ilyen ingoványos szellemileg, ez árnyékolta be a tegnapi teljesítményét és a felkészülését is sztem. De Adameknek örülök, csak ő meg nem fog maradandót alkotni itt. Ezen ment el a tippjáték első helyem sajna! Bár ami meglepő, hogy most nem nézett ki Adamek sem egy hurkakolbásznak, de valahogy én akkorsem hiszek benne.
Kb. ezt vártam. Mondjuk úgy gondoltam, 6-7 menetig bírni fogja Golota és a szünetben adja majd fel.
ÁÁÁ ezt te sem gondolhattad komolyan... Az Austin elleni szerencsétlen zakó után ami egy elég visszefelé elsült kínai gála fő meccse volt én számítottam rá hogy az öreg Don elrendezi a sorsát és többet nem látjuk ring közelében. Ez a mérkőzés már egy ajándék volt neki Adamektől sztem.
Azt amit nyújtott Miko Mollo és McBride ellen kb 1-1,5 évvel ezelőtt!
http://images.sporti ...
hogy így nézzen ki, ahogy kinézett egy éve!
Miskolci.
40éves öreg meggyötört és iszonyat egy szerencsétlen ember ez a Golota. Még is mit vártál tőle? Ez a mérkőzés meg amúgy is a pénzről szólt.
Szerintem ezt előre lehetett tudni hogy Golota ki lesz ütve.Tippjátékban is bejött :)
Hát szerintem ez egy nagy f*s volt! Golotára tettem még viszonylag korán adtam le a tippsort, gondolván a "nagy" lengyel csak született nehézsúlyú... Ha normálisan felkészült volna a meccsre, akkor biztos vagyok benne, hogy nyert is volna. Miután leadtam a tippeket olvastam, hogy Golota lenyilatkozta, hogy jóformán sz*rik az egészbe, nah mondom ez aztán a fata... megláttam, hogy a mérlegelésen mekkora, onnét már egyértelmű volt az egész. Azért vagyok mérges az egészre, mert ahogy sokan beállítják, hogy na ennyit tudott az öreg azt mondom jól van, de nem ennyit tud, Mike Mollo ellen tavaly majd 10 kilóval könnyebben úgy nézett ki mint 1 terminátor és jól is bokszolt, előtte a McBridge elleni meccsen is jó volt. Ha most is annyira felkészült volna, ezt a meccset simán hozza. Nah mind egy Adamek sikerének is tudok örülni, mert szurkolok minden jó lengyelnek és ő jobban is bokszolt mint ahogy szokott nem fejjel védte az ütéseket és jól is mozgott, de a nagyok ellen nem sok sansza van!
"Haye ellen azért megnézném nehézben, esélye lehet."
Azt én is megnézném.
Golota keresett egy kis pénzt, mehet nyugdíjba.
Szerintem Golota megdolgozott a penzeert... Ment elore, probalta megfogni, kiutni Adameket, s nyelte az uteseket. 41 evesen ennyire volt kepes egy joval fiatalabb, gyorsabb, mozgekonyabb bunyos ellen, aki azert megiscsak a cirkalosuly legjobbja jelenleg. Azert Adamek utoerejet nem kell tulbecsulni szerintem, Golota az elso leutes utan is probalt leengedett kezekkel elhajolgatni, nem hatotta meg annyira Adamek ereje. Ezt a technikat pl. Tyson es Lewis ellen nem nagyon alkalmazta, pedig akkoriban sokkal jobb reflexei lehettek :-) Nem mindenki Roy Jones jr. vagy Holy apo, 40 folott nagyon ritka az a bunyos, aki komoly teljesitmenyre kepes. Es hogyan tovabb? Nem sok jarhato utat latok: Klicskoek tul nagyok es erosek Adameknek, a legkisebb top-nehezsulyu - Eddie Chambers - pedig szerintem hulyet csinalna belole. Sot, az sem biztos, hogy Adamek labon kihuzna olyan uteseket, amelyektol Dimitrenko lement, Chambers-et viszont tuti nem tudna kiutni. Erdekes meccs lenne, ahogy egy Haye elleni vilagbajnoki meccs is - ha az angol megveri Valujevet ( ebben visoznt ketelkedem )
Szánalmas meccs volt. Olyan érzése volt az embernek mintha az utcáról hívtak volna be egy behemótot egy bunyóra és történetesen Golotának hívják.
Adamek nagyokat csapkodott, normális nehézsúlyú ezt az első menetben megoldotta volna, neki 5 kellett (egy homokzsák ellen).
Golota egy-két betalált ütése után Adamek is furcsán nézegetett (legalábbis a szaggatott minőség és az állandó frissítgetés mellett ezt láttam) ez nem sok jót jelent a későbbiekre nézve.
Válogatott ("kicsi") ellenfelek mellett lehet 1-2 jó meccse ebben a súlyban, de a cirkáló lehet jobb lenne...
Csak az első két menetet láttam azt is szakadozva, de az alapján azt mondom Adamek jobban jár ha visszamegy cirkálóba. Itt nagyon kicsi volt és haa beszed egy normális ütést akkor komolyan megsérülhet. Golotának azt gondolom annyi.
Erdei nehézben dolgot természetesen csak poénnak szántam én is. :)
Az a helyzet, hogy motiváltabb, fiatalabb ellenfelek ellen nehézsúlyban nem feltétlenül Adamekre raknék. Egyelőre. Még kell 1-2 meccs szerintem, hogy helyén tudjuk kezelni ebben a súlycsoportban, mert ez a Golota elleni mérkőzés szerintem nem túl mérvadó.
Bocs, de hirtelen nem jut eszembe, hogy Adameknek ki volt az eddigi egyetlen legyőzője.
Szerintem azért megodlgozott azért a pénzért. Rendesen el lett tángálva azt gondolom... Ennyi volt benne ennyi idősen a cirkáló legjobbja ellen aki most van a csúcson.
Hát a hogyan továbbra igen kíváncsi leszek...
Ez a meccs (ha igaz, hogy a nehéz lesz az új súlycsoportja - még mindig nehezen hiszem) belépő a nehézsúlyba, de kérdés, hogy IBF vonalon akar méreckedni avagy a pénzes derbikre hajt bárhol?
Azért mindjárt megsasolom az IBF rangsorát... ;)
Go Adamek!
Hülye ez a Golota szerintem, hogy még csak normálisan fel sem készült, és eleve feladva állt hozzá ehhez a mérkőzéshez. Mert szerintem nem lehet kérdés, hogy a pénz felvételén kívül neki túl sok célja nem volt a mai mérkőzéssel kapcsban.






