Balzsay: decemberben címmérkőzés, majd utána visszavágó Stieglitz ellen

2009-10-21 15:44:51 / Erwin

A legfrissebb hírek szerint címmérkőzésen térhet vissza augusztusi, Robert Stieglitztől elszenvedett veresége után Balzsay Károly. A volt WBO nagyközépsúlyú világbajnok magyar öklöző december 4-én Söldenben a világszervezet interkontinentális övéért száll harcba a Spotlight Boxing színeiben versenyző, 17 mérkőzés után is veretlen, és a címet jelenleg birtokló német Eduard Gutknechttel. Balzsay a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy a korábbi hírekkel ellentétben továbbra is Fritz Sdunekkel készül, és ha sikerrel abszolválja a decemberi találkozót, akkor az Universum tervei szerint legközelebb már a visszavágó következhet Stieglitz ellen.

Forrás: Nemzeti Sport Online - http://www.nemzetisport.hu/

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Találtam egy írást, ahol másképp látták az augusztusi meccset.
Persze dezinfó, de azért egyszeri olvasást megér.
http://www.dezinfo.h ...

» varaljaiz   válasz erre
    2009-10-31 16:18:32

"Elején van az útnak azt gondolod? sztem meg igencsak a végén... "

Chico, egyet kell értsek veled. Hány éves is Karesz? És kb. hány év múlva lenne igazán "kicsiszolt"? Ahhoz pedig, hogy valaki jobban akarja a győzelmet az ellenfelénél, nem sportpszichológus kell, hanem születni kell rá.

Nagyon jóindulatú vagyok vele szemben, ezért még megvárom a Gutknecht elleni meccsét (mert ki tudja, én is tévedhetek :-) )

» Perkins   válasz erre
    2009-10-27 19:37:26

Én megvárom a Gutknecht elleni meccsét.

» Booker   válasz erre
    2009-10-27 10:55:49

Sztem meg nem világbajnok anyag sajna, pedig sokáig azt hittem én is. De eléggé rácáfolt. Elején van az útnak azt gondolod? sztem meg igencsak a végén...
Ő csak a énzért bokszol nem azért hogy meghódítsa a súlycsoportot mint az "igazi" bajnokok. Sztem azt se tudja kik a súlycsoportja bajnokai :(

    2009-10-25 22:53:18

Úgy értettem, hogy még elején van az útnak. voltak megtorpanások a karrierjében, sérülések, amik visszavetették, nem is fejlődött annyit, ehhez képest korainak találtam a címmeccset, még nem éreztem eléggé kicsiszoltnak. Ez az egyik, a másik, a lelki tényezők. Kell neki egy jó sportpszichológus, hogy fejben minden rendben legyen és mindig tudja jobban akarni a győzelmet az ellenfelénél.

» Terence Hill   válasz erre
    2009-10-25 22:44:04

"Viszont Kareszban minden megvan, hogy a legjobbak között is a legjobb legyen"

Ez azért igen erős sztem. Én nem tudom mit látsz benne. Szurkolok neki mert magyar, de azért maradjunk a földön ;-)

    2009-10-25 22:31:58

Ha jól emlékszem, azt mondta, csak a feleségének jelezte, hogy "az edzésekkel, mintha ki akarná nyírni az öreg."
Szóval ezek tükrében szerintem is túledzett volt Karesz. A folyadékbeviteles dolgot meg azért mondják, hogy senkit se lehessen hibáztatni.
Viszont Kareszban minden megvan, hogy a legjobbak között is a legjobb legyen. Reméljük végigmegy fokozatosan az úton.

» Terence Hill   válasz erre
    2009-10-25 22:28:41

Booker

Nekem ugyan más a véleményem, de lehet hogy neked van igazad ebben a túledzettség-dologba n.

Viszont: a túledzettség tüneteinek már jóval a meccs előtt jelentkeznie kellett, ha így történt, és Karcsi jelezte Sduneknek, akkor Sdunek tényleg egy szakbarbár, hogy engedte Kareszt bokszolni.
Nagyot csalódnék Sdunekben, ha ez így lenne, mert én őt jó edzőnek tartom.

Stieglitz-et sem tartom rosszabb bokszolónak Karcsinál.

» Perkins   válasz erre
    2009-10-25 01:20:06

Most nyilatkozta,hogy fizikálisan felkészül és technikailag is finomítanak ha lesz rá idő,hát szerintem se lesz könnyű mérkőzés.

» Kovács Csaba   válasz erre
    2009-10-24 23:02:50

Tudtommal Balzsaynak sincs külön menedzsere, mert eleve olyan szerződése van, amiben aláírta, hogy a promóteri és a menedzseri jogokat is az Universum birtokolja egy személyben.

    2009-10-23 20:08:25

Booker! A Steward cikkről írtakkal kapcsolatosan tökéletesen egyetértünk.
A túledzettség-kiszára dás vitával szemben lenne egy harmadik lehetőség is. Apám említette Karesz több korábbi meccse kapcsán, hogy a meccs végére Karesz mindig falfehér lett, mintha alig bírná. Akkoriban azt mondtam, hogy ez egy baromság. Most viszont fölvetődött bennem, hogy talán az oxigénfelvevő képességével van valami gond, s az ilyen szintű terhelést már nem bírja.
Az Uniról. Nem tudom, Karesznak van-e menedzsere, de úgy vélem nem lehet. Már pedig az Uni mintha erre utazna: nem kell neked menedzser, majd mi menedzselünk. Pedig neki és Madárnak is egy nagyon pénzéhes, agresszív menedzserre lenne szüksége, aki kihajtaná a pénzes és színvonalas meccseket, vagy elvinné őket máshova. (Nézzétek meg Talmát és Favarót: pénz is van, sűrű váltás is, persze ők már talán túlzásba viszik.) Ha lenne egy ilyen menedzserük, talán már egyikük sem lenne az Uninál, s egész biztosan elismertebb bokszolók lennének. Persze az is lehet, hogy kiderülne, nem ütik meg az elit színvonalát.

» drukker   válasz erre
    2009-10-23 20:00:36

Booker azért nem annyira nagy király. Azt írja, hogy heti 10 százalékos intenzitásnövelést tolerál a szervezet túledzettség nélkül. Ennek így semmi értelme sincs. Kérdés ugyanis, hogy a felkészülés melyik szakaszáról beszélünk. Kezdeti szakaszban heti 10 százalékos intenzitásnövelés nem sok, a befejező szakaszban pedig nemhogy intenzitásnövelés, hanem pihentetés van. Ehhez vizsgázott szakembernek sem kell lenni, hogy valaki tudja.

» Bumbum   válasz erre
    2009-10-23 19:31:00

Cezi
Ok

» Booker   válasz erre
    2009-10-23 11:17:39

Booker nagy kiraly vagy, csak nem jo, hogy mindent kinyilatkoztatsz. Erdei kondijaval nem nagyon voltak az utobbi idoben gondok.

    2009-10-23 10:28:34

WNB, most olvastam el Greg cikkét Stewardról. Amit ott olvastam Sdunek módszereiről, az felülír mindent. Sokkot kaptam... Mindezek alapján azt mondom, hogy 1. csoda, hogy Balzsay és Erdei eddig eljutott, és hogy 2. nem csoda, hogy Balzsay elvesztette az övét. Túledzették, ja. Túl sok medicinlabdát dobáltattak vele, túl sokat futott, túl sokat gimnasztikázott... beszarás... Ez a Sdunek-féle kemény felkészítés? Hogy alig kesztyűznek? Anyám, borogass!!!!

» Booker   válasz erre
    2009-10-22 13:59:20

@Booker: "Bár az igaz, hogy az Uni mostanában szeret öveket bajnokoktól elszedni, és másnak adni..."

Akkor úgy is mondhatjuk, hogy szerencsére ebben az esetben nem Karesznál van az az öv a meccs előtt... :)

Én csak arra akartam utalni, hogy az az érzésem, hogy Madár történetéből kiindulva jelenleg van rá hajlam, mert benne van a levegőben, hogy olyan esetben is egyfelé sarkítva lássuk az UNI-s erővonalakat, ahol a valóságban esetleg máshogy állnak.

félig üres pohár verzió: "Gutknecht az új feltörekvő energiabomba, valamint német is. Rendelkezik már egy első lépcsős övvel, címvédésnek igen imponáló lenne a rekordjában, ha pont most a legjobbkor, a megzuhantságot kihasználva meg tudná fogni az elbukott WBO-bajnokot."

félig tele pohár: "Gutknechtet elfuttatták az első övig, német is, nem is ügyetlen általánosságban, de hiányzik belőle az az átütőerő, ami ahhoz kéne, hogy igazán látványos meccseken szórakoztassa a közönségét, idő előtti befejezéseket is szállítva. Nem tehetségtelen, de hosszabb távra nem látszik benne a szükséges potenciál, és van az a szint, ahol a németség sem elég, ezért nem sírna annyira érte az UNI, ha "végállomás, nem megy tovább". A most éppen elbukott WBO-bajnokban megvan a szükséges potenciál a látványos meccsekre, Gutknechtnek van egy öve, ami pont jól mutatna a Karesz derekán a tervezett visszavágó előtt, az önbizalmának is jót tehetne, hogy egy nagyobb kihívást abszolvál egyből."

A félút vhol ott is lehet, hogy az UNI kiírja a selejezőt, de tényleg csak az eredmény ismeretében akarja eldönteni, hogy mi is legyen a preferenciája...ha az egykori WBO bajnok a vereségén lélekben is túllépve meggyőzően eltakarítja a nem tehetségtelen, de nem is átütő potenciális alibista-ígéretet, akkor úgy is jó...ha meg a nem tehetségtelen német ígéret kibokszolja a mentális gödörben elfekvésen és megzuhantságon túllépni végül nem tudó egykori ígéretet, úgy is jó...

Anno Wlad csak a nemzetközi öv szintjén tartott Purrity ellen, amikor beütött a hasonló "első hazai pályás címvédés" kockázati faktor - két hónap múlva bokszolt, 7 hónapon belül négy meccse volt. Ennek semmi köze ahhoz, hogy Karesz szempontjából mi lenne most jó, csak arra egy példa, hogy anno régen egy vmennyire hasonló helyzetben mit vitt keresztül az UNI...egy akkor még alacsonyabb szintről először botló ígéretes saját versenyző esetében.

Ha Karesznek betett a túledzettség, és a túledzés az UNI szeme előtt történt, akkor nem akkora meglepetés tképp, hogy esetleg most sem számolnak ilyesmivel, mint tényezővel, hiszen ha oda tudtak volna figyelni erre menet közben, akkor eleve nem is fordulhatott volna elő a túledzés.

Arra akarok csak kilukadni, hogy a túledzés nem-figyelembe vétele, mint szakmai hiba simán előállhat - de nem feltétlenül azonos azzal, hogy Kareszt eleve áldozatnak szánnák már Gutknecht ellen is...

    2009-10-22 11:52:35

Leibigab, minden lehetséges és az ellenkezője is. Ettől függetlenül tartom, hogy szakmai hibát követ el az Universum - vagy rosszabbat - azzal, hogy Balzsaynak máris címmeccset szervezett. Karesz túl van edzve - én így látom -, és furcsállom, hogy sokan a túledzettséget eleve kizárják, és rámondják Kareszra, hogy ennyit tudott, és hogy puding. Pedig a túledzettség olyan durván le tudja amortizálni az ember kondiját, hogy az valami döbbenetes. Úgy is hívják ezt az állapotot, hogy "hitting the wall" - nagyjából "falnak ütközés". Nem véletlenül nevezték el így. Olyan váratlanul képes elszállni a kondi, mintha falnak menne az ember... Aztán nem és nem akar menni az edzés, bármit csinál a sportoló. Kialussza magát, és még mindig nem megy. Visszavesz az edzésből, és az sem megy. Kihagy egy hetet, és nem megy. De mindegy, nem kell velem egyetérteni, csak szerintem Karcsi esetében nagyon látványosan jött elő a túledzettség. De lezárom a témát, és elfogadom, hogy másnak más a véleménye. Azért el lehet gondolkodni rajta. Szerintem a legutolsó dolog, ami most Karesznak hiányzik, az egy címmérkőzés. Már pusztán a technikai KO vereség miatt is kellene neki egy kis pihenő, a túledzettség miatt pedig kb. három hónap teljes (!) leállás lenne az ideális, ami után fokozatosan lehetne emelni az edzés intenzitását (egyes ajánlások szerint heti 10% intenzitásnövelést tolerál a szervezet a túledzettség veszélye nélkül). Ha kipihenné magát, akkor újból fel tudná építeni a karrierjét. Ami most történik vele, az a legrosszabb az ökölvívó karrierje szempontjából. De mondom, a túledzettség egyik kísérő tünete a sérülékenység. Szerintem meg fog sérülni a felkészülés alatt. Ez a véleményem.

» Booker   válasz erre
    2009-10-22 10:20:49

Booker

"lehet, viszont az is elgondolkodtató, hogy az Uni miért a saját leányvállalatától hoz ellenfelet Karesznak? "

Szerintem azért, mert a saját bunyós egy kicsit olcsóbbért is bevethető...és egyben két saját bokszolónak is leszervezte a meccset. És ha selejtezni is akarnak, arra is jó megoldás.

» leibigab   válasz erre
    2009-10-22 08:17:39

WHB, lehet, viszont az is elgondolkodtató, hogy az Uni miért a saját leányvállalatától hoz ellenfelet Karesznak? Bár az igaz, hogy az Uni mostanában szeret öveket bajnokoktól elszedni, és másnak adni...

» Booker   válasz erre
    2009-10-22 06:45:51

Gutknecht, még: bármennyire is tele lenne látszatra energiával, ez idő előtti befejezésekben még csak kevéssé tudott megnyilvánulni a pályafutása során (főleg, amikor túllépett a 4-6 menetes korszakon)...hiába német vki, ha amúgy nem tudna alkalmas látványt is tenni a nemzetisége mellé...a kiszóródás felé lép a vesztes, de Gutknecht a profi előélete (és nem csak a nemzetisége - ami azért nem az egyetlen lehetséges érv) alapján még nem az a kaliber, ahol ne fordulhatna meg az ember fejében az is (innen nézve), hogy esetleg benne sem látja a gazda szeme a hízlalásra tökéletesen alkalmas jószágot, és azért teszik ki őt is egy ilyen nem komolytalan tesztnek a pályafutása aktuális szakaszában, mert annyira azért azt sem bánnák, ha végül ő bukna el (bármennyire is német)...ha annyira ígéretesnek gondolnák az ellenfelet hosszabb távon is, akkor nem feltétlenül most akarnák kitenni egy ilyen tesztnek - nekem (összeesküvés szaggal telített őszi hangulat nélkül) elsőre kicsit nagy ugrásnak tűnne Gutknecht részére "az ember, akit már számos ismert név megvert" státuszú Rubin Williams után a most jövő csapattárs.

Persze az utóbbi idők eseményeinek hangulatához igazodva könnyű meglátni-megérezni az újabb súlyos összeesküvést az események mögött, de sztem nem annyira súlyosan egyértelmű még ez, mint amennyire elsőre látszhat, ha őszi hangulatban nézi az ember: selejtezéses ki-ki teszt ez, de az UNI szempontjából nézve nem feltétlenül annyira egyértelmű itt a lehetséges preferencia - ha egyáltalán lenne ilyen nekik már most, a meccs előtt, összességében. Sztem.

    2009-10-21 22:09:34

Dave, ezt passzolom. De az üzletben elég gyorsan változik a helyzet. Lehet, hogy akkor még Kohl látott pénzt Karesz újbóli felépítésében, aztán meggondolta magát. Mittudomén. : )

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 22:05:59

Ha le akarnák selejtezni Balzsayt, nem látnám értelmét annak, hogy pl. az Uni miért műtette meg saját költségén Kareszt.

    2009-10-21 22:01:32

Én továbbra is azt mondom, hogy Kareszt túledzették, és szinte biztos vagyok benne, hogy még mindig nem regenerálódott. Nagyon sajnálom, hogy innen kell elkezdenie a felkészülést egy nagyon komoly mérkőzésre, ami szerintem vízválasztó lesz az unis karrierjében. Bár arról még senki nem szólt, hogy a túledzett sportoló sokkal jobban ki van téve a sérüléseknek a felkészülés során, mint egy jó állapotban lévő sportoló. Nem is lepne meg, ha Kareszről legközelebb azt a hírt kapnánk, hogy megsérült edzés közben, és ki kell hagynia a decemberi meccset.
Bár az Universum tényleg nem jótékonysági intézmény, nagyon nem az, azért némi emberség szorulhatott volna Kohlba. Azt nyilatkozta a boxing.de-n, hogy ez a meccs lesz Erdei karrierjének a csúcspontja. Azért ez is sokat elárul a szándékairól...

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 21:58:38

Heh, Erwin szépen eltekergetted a mondandómat a magad javára... :D

Én nem Karcsi relációjában írtam az Henry-esetet, hanem arra az általánosságra válaszul, hogy Te azt írtad, hogy ha rosszul mennek a dolgok, akkor mindig az edző a hibás! És hogy ez nem túl "sportszerű"... :)

Karcsival kapcsolatban úgy lehetne ezt értelmezni, hogy Sdunek állandóan rossz taktikát választana meg Karcsi rosszul bokszolna, de erről nincs szerintem szó! Ha már bokszolót akarunk keresni, akkor Bedák Zsolti esete fedi a dolgot, aki sokkal jobban bokszol mióta Grigorian edzi és nem Mittmayer.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-10-21 21:55:26

deniro2

Szerintem Stieglitz végig jobb volt, mint Karesz, vagy legalábbis 5-6 menetig olyan egál volt a meccs. Én csak Roy eszmefuttatását görbítettem el egy kicsit (180°), hogy jobban hasonlítson az én véleményemhez.

» Perkins   válasz erre
    2009-10-21 21:47:43

Booker, ez így van. Nem jótékonysági intézmény az Universum, hanem egy profitorientált cég.

    2009-10-21 21:27:34

OFF: Nincs mit grab! Wengerről azért nemcsak jót lehetne mondani, de a fiatalokhoz jó szeme van... :)ON

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-10-21 21:27:25

"5-6 meneten keresztül jól és eredményesen bokszolt összességében, aztán meg feljött Stieglitz és igazából ettől fogyott el Karesz."

Szerintem meg, ha valaki jobb, az nem 5-6 menet után jön ki... Vagy gondolod, hogy Stieglitz ennyi ideig visszafogta magát és gyűjtötte a 9 pontokat, nehogy észrevegye valaki, hogy ő mennyivel jobb Balzsaynál? Van, hogy valaki kivár, hogy kiüsse magát az ellenfél, de az nem fél meccsen keresztül szokott tartani, mert ha nem jön be akkor ugrott a pontozás.

» deniro2   válasz erre
    2009-10-21 21:27:12

Erwin, azért Erdei is hozott pár eurócentet az Universumnak...

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 21:17:45

Erwinnel maximálisan egyetértek, a túledzettséggel kapcsolatban pedig emondeo véleményét osztom.

"5-6 meneten keresztül jól és eredményesen bokszolt összességében, aztán meg kezdett elfogyni és igazából ez hozta fel Stieglitz-et..."

Ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy: "5-6 meneten keresztül jól és eredményesen bokszolt összességében, aztán meg feljött Stieglitz és igazából ettől fogyott el Karesz."

Sok volt neki Stieglitz, és az a gyanúm, hogy ismét sok lesz majd neki.

Ne legyen igazam.

» Perkins   válasz erre
    2009-10-21 21:05:16

Erwin, egyetértek. A németeknek német bajnok kell. Ezt kellene Karesznak is belátnia, és lépni az Universumtól. Ott már nem neki áll a zászló. Ő ezt nem így gondolja, vakon hisz az Uninak. És ez vele a gond. Ebben hibás. Nem használja a fejét, hanem hagyja, hogy helyette gondolkodjanak. Ő csak bunyózni akar, csak arra akar koncentrálni. A kaját is elé tolják, ő betolja, megy edzeni, azt csinálja, amit mondanak, aztán szunya. Na, ezt nem lehet csinálni profiként. Illetve lehet, de akkor azt is el kell fogadni, hogy egy nap nem a kaját fogják majd elé tolni, hanem egy papírt, amin az fog állni, hogy a szerződését nem hosszabbítják meg, mert... Amúgy jó ez a kép illusztrációnak. Balzsay gondolkodik. Gondolkodhatsz is, Karesz. Van min.

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 20:49:38

Gutknecht...
place of birth: Dsheysaj, Kazakhstan
Nem tudom, hogy `82-ben véletlenül éppen Kazahsztánban kutattak szénhidrogének után az ősi germán vérvonalból származó szülők, vagy pedig más volt még az eredeti születési név?...nem tudja ezt vki?

    2009-10-21 20:32:25

Szerintem Karcsinál nem túledzettségről, hanem túlértékeltségről lehet beszélni. Nem akarom bántani, tisztelem amit elért, de sajnos ennyit tud.

» emondeo   válasz erre
    2009-10-21 20:32:03

"Kezdetben kevesebb pénzért.. "

Na ez viszont egy jó kérdés, hogy erre a kompromisszumra hajlandó lenne-e. De mielőtt lehúzzuk akár Madárt, akár Karcsit, hogy adott esetben miért a pénzt helyezi előtérbe (sok nyilatkozat szólt arról, hogy ez volt a fő ütközési pont), azért tegyük a szívünkre a kezüket, és gondoljunk bele, hogy mi lemondanánk-e kemény euró (száz)ezrekről a későbbi - bizonytalan - dicsőség kedvéért. Ezek a srácok ebből élnek és meg kell ragadniuk azt a pár jó évet, ami kijut nekik, hogy megalapozzák a családjuk jövőjét. Az Universumos út viszonylag ki van taposva, és még nem volt olyan magyar bunyós, aki ennél komolyabb promócióhoz tudott volna szerződni, és lehet, hogy Madár búcsúja nem lesz valami szép a sok cirkusz miatt, de hogy anyagilag nem járt rosszul, az sanszos. Az meg csak fikció, hogy máshol, más keze alatt mi lett volna vele, mennyit keresett volna. Mondjuk Balzsay esete más, mert neki még csak ezek után jöhettek, vagy jó esetben talán még jönnek, a pénzes meccsek.

    2009-10-21 20:27:34

Karesz már a Stielglitz elleni meccs előtt is azt mondta,hogy fáradt.Most sem szeretett volna címmeccset boxolni.Egyértelmű a túledzettség.Elsülhe t tényleg rosszul,de nem kell az ördögöt a falra festeni.Ki kell ütni,és utána tényleg megfelelőképp regenerálódni.

    2009-10-21 20:26:44

POL, mindenképpen el kellene mennie az Universumtól. De nem fog. Ő vakon bízik bennük. Nézd meg, hogy mit nyilatkozott a Nemzeti Sportnak... Itthon azt mondták neki, hogy ki volt száradva, azért fogyott el a kondija (baromság, és százszor is baromság), nem nagyon akarta elhinni. De amikor Hamburgban is ezt mondták, arra már azt mondta, hogy akkor biztos van benne valami. Nincs. Túledzettek, haver. Te is tudod. Az a szálkásító étrend nem jó nektek. Lépni kéne az Unitól, hm?

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 20:18:11

"Ha más sportból, pl. a fociból merítünk ott van pl. Thierry Henry esete, aki a Juventus-ban balszélsőt játszott, mert Ancelotti ezt a posztot szánta neki, de nem játszott jól, pedig nagy tehetségnek számított. A Juve mindössze fél szezon után eladta az Arsenal-nak, ahol Wenger elkezdte csatárként játszatni, a többit meg már tudjuk! Kinn múlott? Az edzőn..."

Na de akkor egyről beszélünk valahol mégis csak, mindössze annyi a difi, hogy Balzsay a profi karrierje alatt eddig nem váltott edzőt, viszont ugyan annak az embernek a keze alatt voltak jó és rossz meccsei is (jó, nyilván ellenfél függvénye is volt a mutatott produkció), mégis csak az utóbbi eset után került előtérbe Sdunek munkája. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy Sdunek nem kent el valamit, de talán Karcsit is kicsit túlértékeltük a nagy szurkolás közepette.

Amit Booker ír, hogy a német bunyóst tolják, mert az az érdekük, azzal egyetértek. Viszont képzeljük el azt szituációt, hogy mondjuk egy magyar promóter egy német bunyóst favorizálna egy magyar srác ellenében, akkor mekkora hőbörgés lenne. Mi is azt várnánk, hogy a hazánk fiát tolják, mert rá lennénk kiváncsiak, neki szorítanánk, és kit izgatna egy külföldi gyerek, aki talán tehetségesebb.

    2009-10-21 20:17:27

Karesz ha lenyomná ezt a fiút, lehet, hogy be kéne jelentkeznie egy-két másik istállónál is, hátha máshova beveszik. Kezdetben kevesebb pénzért, de ha ügyes, akkor lenne hova fejlődnie és talán megnyílhatna neki a kapu nagyobb nevek ellen is, hiszen látványos a bunyója, még akkor is ha a favorit aki ellen meghívnák meg tudná verni.

    2009-10-21 20:09:52

"Ha más sportból, pl. a fociból merítünk ott van pl. Thierry Henry esete, aki a Juventus-ban balszélsőt játszott, mert Ancelotti ezt a posztot szánta neki, de nem játszott jól, pedig nagy tehetségnek számított. A Juve mindössze fél szezon után eladta az Arsenal-nak, ahol Wenger elkezdte csatárként játszatni, a többit meg már tudjuk! Kinn múlott? Az edzőn..."

Off: Ezt mint Ágyús-fan, köszönöm Neked Roy!

» grabanc   válasz erre
    2009-10-21 19:58:07

Selejtező, Vlagyi, vagy inkább selejtezés? Én borzasztóan sajnálom Balzsayt és Erdeit, mert egyik sem látja, hogy ki akarják őket csinálni. Balzsay vakon bízik az Universumban (nem kellene, a profi boksz egyszerre sport és üzlet), Erdeinek az egyik szeme már kinyílt, de túl későn. Szépen elcsalták az övét, most meg majd lesz vele valami. Balzsayt pedig most már ugródeszkának fogják használni ahhoz, hogy Gutknechtet felhozzák. Kizártnak tartom, hogy újra világbajnokot akarnának csinálni Kareszből. A WBO-nál Balzsayt (8.) és Gutknecht (9.) között egy hely a különbség. És Gutknecht a német. Kiben rejlik a nagyobb potenciál üzleti szempontból? Melyik a nagyobb biznisz? Újra világbajnokot csinálni egy magyarból, vagy világbajnokot egy németből? Kinek a karrierje lenne érdekesebb a német nézők számára? Kareszt csak etetik ezzel a dumával, hogy most interkonti címmeccs, aztán visszavágó, ő pedig sajnos el is hiszi. Ezen a találkozón nem rá fognak fogadni Kohlék...

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 19:54:06

"Sokan a zakó után azonnal visszavágót szerettek volna, mások pedig óvatosabban menedzselnék Karcsit."

Szerintem először tudnunk kellene, hogy mi volt a fő baj! Túledzett volt, vagy nem bírta a nyomást lelkileg (főmeccs, hazai meccs, elvárt győzelem)?

Ha túledzett volt, az könnyen javítható és nem Karcsi hibája! Ezt támasztja alá az is, hogy 5-6 meneten keresztül jól és eredményesen bokszolt összességében, aztán meg kezdett elfogyni és igazából ez hozta fel Stieglitz-et... Ebben az esetben nincs gond az azonnali visszavágóval szerintem...

Ha mentálisan nem bírta a ránehezedő nyomást, meg az állandó koncentrálást, akkor egyértelmű, hogy nem szabad rögtön visszavágóznia!

Csakhogy van egy 3. körülmény is, hogy nem tudjuk, hogy az Universum meddig tudja garantálni a visszavágó lehetőségét! Nyilván csak addig, amíg Stieglitz-et valaki más meg nem veri...

"Ha nyer, akkor az a bunyós érdeme, ha veszít, akkor tuti az edző tolta el: sokszor visszaköszön ez a sarkalatosság, és nem csak boksz témában."

Én ebben a szituban a bunyós/játékos oldalán vagyok!
Ha jó is a taktika, amit az edző kitalál, attól még a bunyósnak maximális összpontosításra van szüksége és nem engedhet meg túl sok hibát és számolnia kell azzal is, hogy az ellenfele is el fogja találni jónéhányszor...

Viszont egy rossz taktika vagy rossz felkészülés duplán büntetni fogja a bunyóst, több lesz a bekapott pofon, elúszik a meccs, tönkremegy a pályafutás...

Ha más sportból, pl. a fociból merítünk ott van pl. Thierry Henry esete, aki a Juventus-ban balszélsőt játszott, mert Ancelotti ezt a posztot szánta neki, de nem játszott jól, pedig nagy tehetségnek számított. A Juve mindössze fél szezon után eladta az Arsenal-nak, ahol Wenger elkezdte csatárként játszatni, a többit meg már tudjuk! Kinn múlott? Az edzőn...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-10-21 19:45:25

Na egy újabb selejtező az Uni háza táján...

» Vlagyi   válasz erre
    2009-10-21 19:31:04

Gutknechtről van pár videó a Youtube-on (a World Champion című is róla készült pár hónapja). Tiszta energia ez a gyerek, elég pontosnak látom, képzett, német, és a Spotlight bunyósa (az már majdnem az Universum), és elég látványos a bunyója. Ha Karesz olyan rossz állapotban lesz, mint legutóbb (túl volt edzve, a kiszáradás egy nagy baromság, az túledzettség volt, centrális és perifériális, azért volt olyan indiszponált, pontatlan, és azért fogyott el), akkor igen nagy gondja lesz. Én azt mondom, hogy elkezdődött a németesítés az Uninál, most csinálják a helyet a németeknek...

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 19:28:36

No ez már mindjárt más! :) Engedélyezem! :D
Várható volt (és okos döntés), hogy előbb interim meccs lesz, aztán - kellő felkészüléssel, győzelemmel a háta mögött - Stieglitz revans. A németek biztos, hogy Stieglitz-nek komolytalan ellenfelet szednek össze, mert jó lóvét fognak lehúzni egy hangzatos visszavágó reményében... hiszen azért az öv sem biztos, hogy repül (magyarhonba).
Hajrá Karesz!

» grabanc   válasz erre
    2009-10-21 19:28:07

"Balzsay: decemberben címmérkőzés, majd utána visszavágó Stieglitz ellen"
Megint túl nagy a mellény, azért Eduard Gutknechttel nem fog neki lefeküdni!

    2009-10-21 19:04:48

"Chico, privátba elment az üzenet,"

Köszi szépen, majd éjjel elolvasom, most rohanásban vagyok...
Majd mepróbálok kukázni pár meccset Gutknechtől, kiváncsi vagyok rá.

    2009-10-21 18:35:03

Az NSO nyilatkozat szerint Balzsay válthatott volna edzőt, ha akar, de ő inkább marad Sduneknél:

"– Korábban azt nyilatkozta, Michael Timm lesz az edzője. Tulajdonképpen ki is a trénere a címmeccsre?
– Volt választási lehetőségem. Akkor dolgoztam volna Timm-mel, ha Sdunek teljesen visszavonul, de Fritzet a munka élteti, mellette Grigorjant is megszoktam, nincs értelme most váltani."

    2009-10-21 18:16:53

Chico, privátba elment az üzenet, de azért ide is leírnék pár gondolatot. Azt gondolom, hogy az Universum "őszi lomtalanításba" kezdett, és odalöki Balzsayt is és Erdeit is az oroszlánok elé. Erdei esetében egy öregedő oroszlánról van szó, Balzsay esetében egy kölyökoroszlánról. Mind a ketten gondban vannak, mert Fragomeni nagyon meglepheti Erdeit, ugyanis igen mozgékony, és sokat üt (talál is), Gutknechtet pedig mindenki taknyosnak tartja, de láttam bokszolni, és tiszta energia a srác. Jó kombinációkat üt, elég jó szeme van, bírja a tempót. A lényeg: a bizonytalan Erdei nem a saját súlycsoportjában fog bunyózni, pedig már ott is gondjai voltak a kondival. Ha kikap, akkor januárban az Uni biztos, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését. Miért tenné? Ott van neki Brahmer, aki német. Ha az Uni annyira azt akarná, hogy Erdei egy másik súlycsoportban brillírozzon, akkor jobban előkészített volna egy ilyen meccset. Annyi volt, hogy Erdei beszólt nekik, hogy annyi pénzért nem bokszol augusztusban, ők meg erre szerveztek neki egy ilyen pompás mérkőzést szintén nem túl sok pénzért... A fizikailag és lelkileg is kimerült Balzsaynak egy olyan fiatal bunyós ellen kell bizonyítania, aki feljövőben van, és éhes a győzelemre. Extra motivált lesz, mert ha meg tud verni egy frissen detronizált világbajnokot, akkor az neki átkozottul nagy fegyvertény. Balzsay viszont tudja, hogy muszáj hoznia ezt a meccset, mert ha nem hozza, akkor olyan mélyre fog kerülni, ahonnan már nehéz lesz felkapaszkodni. Sdunek "visszatérése" igazolja az elméletem, hogy ő szúrta el Karesz felkészítését, túledzette, és mivel ő emberileg egy rendes tag, és mert látja, hogy az Uni ki akarja nyírni Kareszt, visszajön, hogy megpróbálja rendbe hozni, amit eltolt, és megmenteni Balzsayt a bukástól. Pedig neki most pihennie kellene, nem pedig interkonti övért bunyózni. Az Uni ebből csak győztesen jöhet ki. Lesz két vérszagú gálája, mert mindkét találkozó kimenetele erősen kétséges, és lesz nézettség.

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 18:11:41

Azért érdekes, hogy mennyire megosztja a fórumozókat ez a Balzsay-sztori.

Sokan a zakó után azonnal visszavágót szerettek volna, mások pedig óvatosabban menedzselnék Karcsit. Booker - ha jól érzem - kitolásnak tartja a Gutknecht meccset (javíts ki légyszi, ha rosszul gondolom), undisputid pedig kifejezetten pozitívan fogadta a hírt. Ez a két komment is jól tükrözi, hogy mennyire más szemszögből látják a szurkolók a dolgokat.

Aztán az is érdekes, ahogy Karcsi és Sdunek szerepét megítéljük. Nem kevesen kimondva, kimondatlanul szinte teljesen felmentik Karcsit, és az edző meg az Universum nyakába varrják a vereséget, de ezzel szemben arra talán nem is volt példa, hogy az Inkin - vagy bármelyik győztes - meccs után bárki Sduneket méltatta volna (de lehet szelektív a memóriám). Ha nyer, akkor az a bunyós érdeme, ha veszít, akkor tuti az edző tolta el: sokszor visszaköszön ez a sarkalatosság, és nem csak boksz témában.

Én azért abban reménykedek (és erre utalnak azért a nyilatkozatai), hogy Karcsinak van önkritikája, és nem csak másokban keresi a hibát, mert ha elhiszi, hogy ő nem tehet semmiről, akkor szerintem rossz véget ér a karrierje.

    2009-10-21 17:56:40

Engem is érdekel. :)

    2009-10-21 17:55:32

Ja, nekem is jöhet az összeesküvés-elmélet ! :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-10-21 17:50:58

"Kíváncsi vagyok, hogy ki ez a Gutknecht."

Aug. 22-én bokszolt a Balzsay-gála egyik előmeccsén. A ring mellől nézve nem tűnt marha nagy tehetségnek...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-10-21 17:50:17

Mármint Booker véleményére, hogy ne legyen félreérthető a lentebb lévő kommentem.

» Beast_Pete   válasz erre
    2009-10-21 17:46:52

Én is kíváncsi lennék.

» Beast_Pete   válasz erre
    2009-10-21 17:46:18

Kíváncsi vagyok, hogy ki ez a Gutknecht. Csak nem már megint valami Stieglitz-féle hurka? :)

» Perkins   válasz erre
    2009-10-21 17:42:30

off
Azért én kiváncsi lennék az okfejtésedre, ha nem nagy kérés elküldhetnéd privátban.

    2009-10-21 17:27:41

Igen ez így szokott lenni. A Mostani helyzetben amiben az UNI van még valószínűbb. Épp ezért mindent bele!

    2009-10-21 17:21:20

Gondolom, aki veszít majd, az mehet is világgá a németektől.

    2009-10-21 17:11:15

Na, ennyi hír alapján nálam összeállt egy összeesküvés-elmélet arra, hogy mi megy az Universumnál, de az életben nem tudnám bebizonyítani, úgyhogy megkímélek tőle mindenkit, inkább megtartom magamnak. Sok sikert, Karesz! Remélem, van valamilyen szakmád!

» Booker   válasz erre
    2009-10-21 17:08:05

ez a helyes. ha világbajnoki anyag akkor nem kell sütögetni a hurkákat. meg kell mutatnia hogy csak egy botlás volt. kiváncsian várom mi lesz vele de lehet megint bukni fog. minél előbb vissza kéne vágnia. ez nem olyan mintha kesslertől kapott volna ki. ott megérteném hogy kerülgeti a visszavágót. de a német? ki is ő most a súlycsoportban? a leggyengébb világbajnok.

» undisputid   válasz erre
    2009-10-21 16:39:15

Valószínűleg megköszönték Karcsinak, hogy elmondta a véleményét arról, mikor milyen meccset szeretne, aztán ők is elmondták neki, hogy mikor milyen meccset FOG boxolni.

» belizar   válasz erre
    2009-10-21 15:57:06

ez elég necces lesz... házirangadó, idén 4. meccs, rögtön a vereség után. Hajrá Karesz!

    2009-10-21 15:52:52
fel