Humberto Soto és Samuel Peter két menet alatt végzett
A tegnapi napon két fontos mérkőzést vívtak a mexikói Cancunban. A WBC egykori nehézsúlyú világbajnoka, Samuel Peter sikeresen vette a soron következő akadályt, önbizalma újjáépítésének és a divízió csúcsára való visszakapaszkodásának útján. A nigérai bunyós a felhozóemberként kategorizálható Ron Bellamy-t (14-10-4) végezte ki, nem egészen két menet alatt, amivel a második győzelmét aratta a Vitali Klitschko és Eddie Chambers elleni fiaskók óta. Az est másik főszereplője a WBC nagypehelysúlyú világbajnok Humberto Soto volt, aki Artistides Perezt (15-1-1) akadályozta meg abban, hogy elhalássza előle a zöld övet. A beszámolók szerint az első három perc Soto fölényét hozta, így a második menetben Perez már magasabb fokozatba kapcsolt, és a közönség óriási ütésváltásoknak lehetett szemtanúja. Ebből aztán a kihívó jött ki rosszabbul, ugyanis valamivel több, mint egy perc elteltével a padlón találta magát, és nem is tudta folytatni a mérkőzést. Soto tehát kiütéssel védte meg világbajnoki címét, és készülhet a novemberi, Edwin Valero elleni összecsapására.
Hozzászólok:
Most néztem meg a Soto meccset. Én rég nevettem ennyit... :D
Ilyen szotyi mint ez a Perez hogy bokszolhat WBC vb címért? :)
Peter McGee ellen is csak 110 kiló volt, de számomra így is dagadtnak tűnt, ráadásul a teljesítmény, amit nyújtott, az kritikán aluli volt...
Ezt a meccsét még nem láttam, de ha ez is hasonló színvonalú volt, akkor nem tudom miben bízhat...
Persze a legérthetetlenebb, hogy a Top Rank mit akar vele, mikor totál ki van égve...
Peter most nem volt dagadt, 108 kilóval mérlegelt! Szal a súlya jó, lesz ő még bajnok szerintem, bár nem egy P4P...
Niente, grab... :)
Egy új csillag született vagy egy régi hullott le végleg, majd kiderül...
Azért volt még itt fontosabb meccs is ezen a gálán, mint dagadt Petike hurkatöltése...
Jorge Arce vs Simphiwe Nongqayi (vacant IBF super fly) --> Nongqayi UD (117-111, 116-112, 117-112)
A Valero meccsen nem biztos, hogy így jön ki az adok-kapokból... sőt! Valami azt súgja, ott inkább más taktikát kéne kitaláljon :P
Arra én is kíváncsi vagyok, szerintem benne van a pakliban hogy Soto "meglepetést" okozzon!
A Valero elleni meccsre nagyon kivancsi vagyok. :)
Ott lesz pofoneső rendesen.






