Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Minden, ami profiboksz!
BUTTON_POST_REPLY
Cyroo
Reménység
HozzászólásokCOLON 71
CsatlakozottCOLON 2003-02-01 21:48:48
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: Cyroo »

Kótai újra az iskolapadban

Az IBO és a WBF korábbi nagyváltósúlyú világbajnoka amellett, hogy még mindig heti több alkalommal edz, visszaült az iskolapadba. Jelentkezett ugyanis a Semmelweis Egyetem Fogorvos-tudományi Karára.

Az ökölvívó hétfőn a volt osztályfőnökének hívására a József Nádor Szakképző Iskola és Gimnázium és Sportiskolába látogatott el, ahol májusban majd kémiából közép-, biológiából pedig emelt szintű érettségit tesz. A látogatás jó hangulatban telt, Kótai pedig mesélt jövőbeli terveiről.

– Több mint húsz évet foglalkoztam ökölvívással, az első helyen állt az életemben – mondta Kótai Mihály, aki bő másfél órán keresztül a diákoknak is mesélt pályafutásáról, életéről. – A bunyó jól ment, akkor nem foglalkoztam azzal, mi lesz, ha a sportot abbahagyom. De 34 évesen már elgondolkodtam azon, jó lenne diplomát szereznem és a jövőmet építeni, hiszen márciusban születik a második kislányom. Kézenfekvő lett volna, ha a Testnevelési Egyetemre jelentkezem, de nem akarok edző lenni. Végül úgy döntöttem, hogy fogorvos leszek.

Hozzátette viccelődve, nem a saját eseteiből akar tanulni, ő nem szenvedett fogsérülést pályafutása során. Kedvese Krisztina mindenben támogatja, így utánanézett, hogyan valósíthatná meg álmát Misi. A bokszolónak hiába van érettségije, kémiából és biológiából magasabb szintű vizsgát kell tennie.

Szeptemberben kezdtem el tanulni, magántanárhoz is járok minden héten. Nagyon elszánt vagyok, ha idén nem sikerül a felvételim, jövőre megpróbálom újra. Mondtam a SOTE tanárainak, hogy nem szabadulnak meg tőlem – nevetett Kótai, aki az iskolában olyan diákokkal is találkozott, akik hozzá hasonlóan bokszolnak.

http://sport365.hu/kuzdo-sportok,hirek, ... adban,6988
BlaZe
Bajnok
HozzászólásokCOLON 262
CsatlakozottCOLON 2002-12-03 12:15:59
Tartózkodási helyCOLON Budapest
CONTACTCOLON

Hozzászólás Szerző: BlaZe »

Cyroo írtaCOLONKótai visszatér!

"Sőt a dombóvári pofozkodáson ott lesz kilencszeres világbajnok bokszolónk, Kótai Mihály is. Bár Kótai ezúttal nem húz kesztyűt, be fogja jelenteni, hogy idén visszatér a profik világába. Öt év kihagyás után ismét világbajnoki címre tör a boksz fenegyereke."

Ez igaz?
Természetesen nem.
Cyroo
Reménység
HozzászólásokCOLON 71
CsatlakozottCOLON 2003-02-01 21:48:48
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: Cyroo »

Kótai visszatér!

"Sőt a dombóvári pofozkodáson ott lesz kilencszeres világbajnok bokszolónk, Kótai Mihály is. Bár Kótai ezúttal nem húz kesztyűt, be fogja jelenteni, hogy idén visszatér a profik világába. Öt év kihagyás után ismét világbajnoki címre tör a boksz fenegyereke."

Ez igaz?
coccodee
Bajnok
HozzászólásokCOLON 438
CsatlakozottCOLON 2002-10-23 13:28:18
Tartózkodási helyCOLON MARGHITA,ROMANIA

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: coccodee »

Udv. mindenkinek!
Szerintem Pisti mindent elmondott errol a dologrol. Sajnos ay utobbi evek eleg gyengek voltak Misi szamara. Egy meccs volt valamire valo Lujan ellen - ayon tul hogy Lujan mar nagyon messze van mar az elmezonytol.
Valahogy nem jott ossze- sem komoly manager, se igazi edzo, meg azert nagy talentum sem volt.
undespuited
Super Champ
HozzászólásokCOLON 611
CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
Tartózkodási helyCOLON Kiskunfélegyháza

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: undespuited »

Ha normális edzője van akkor többre viszi! Veress Lászlónak kellett volna vissza vonulnia + a Polishnak!!!
"A példaképem, apám faliórája. Egyszer én is szeretnék olyan pontosan ütni"-Vitali Klitschko
Romsy
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 3201
CsatlakozottCOLON 2003-04-30 18:09:16
Tartózkodási helyCOLON Atlantic City, NJ
CONTACTCOLON

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: Romsy »

Scarrgy azért ne túlozzunk, a Lujan elleni elég élvezetes volt, meg mondjuk a Roche elleni.  Mondjuk nekem a Conway meccsek is tetszettek, de nem Mihály miatt.
"A Villa Negra nem apácazárda, a Villa Negra nem fényes lokál!" - Szikora István
B-Real
Reménység
HozzászólásokCOLON 61
CsatlakozottCOLON 2005-02-07 09:20:22
Tartózkodási helyCOLON Cegléd

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: B-Real »

Misi addig fejlődött amíg Öcsi bácsi volt az edzője. Ha ő maradt volna, Misi mellett akkor szerintem sokkal többre vitte volna.
Avatar
scarggy
Reménység
HozzászólásokCOLON 68
CsatlakozottCOLON 2005-04-17 21:37:33
Tartózkodási helyCOLON Balatonalmádi

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: scarggy »

[quote author=Romsy link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#350 date=06/21/06 ť 22:55:43]Én mondjuk nem sajnálom, amióta az RTL-klubnál van kb. 2 normális meccse volt.
[/quote]

Nincs igazad Romsy! Szerintem egy sem volt...
Nem félek a cápától. Csak attól, hogy megharap...
Sztrego
P4P
HozzászólásokCOLON 1832
CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: Sztrego »

Nekem az öreg mondta egyszer a Shaolinban, hogy Misinek a legnagyobb baja az, hogy nem tanították meg egyenest ütni.

Pisti
WBO Vice-President
HozzászólásokCOLON 411
CsatlakozottCOLON 2002-11-04 07:53:29

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: Pisti »

[quote author=BlaZe link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#352 date=06/22/06 ť 11:20:07]
A bunyósok igen kis százaléka ér el ilyen, vagy hasonló eredményeket. Szerintem ez mindentől függetlenül szép eredmény. Nem csak a 4 nagy öve számít valamit, hanem a kisebbek is. Az a csúcs, nem vitás, de attól még ez is komoly teljesítmény. Amit tudott, kihozott magából, és ez az, amire az ember büszke lehet.[/quote]

Szerintem meg egyetlen szövetség öve sem számit a szakmai értékelésben. Sem a nagyoké, sem a kicsiké. Csak a mutatót teljesitmény, a legyözött ellenfelek nehézségi szintje és az ellenük aratott győzelmek látványa és a teljes ringben eltöltött időszak alatt elért sikerek és ezeken nyujtott teljesitmény, ami segithet az ökölvivók reális szakmai értékelésében.
Az igy összeállitott kép egy viszonyitási alap, amely segitségével be lehet kategorizálni a sulycsoportban szereplő ismert és elismert ökölvivók közé, függetlenül a diszes övek számától, szinétől, formájától, stb.
Van sok világklasszis aki még nem, van aki már nem, söt olyan is aki soha nem is volt világbajnok, pedig a teljesitménye szakmailag világyszinvonaló és persze van sok olyan ökölvivó is aki alig látszik ki a sok öv mögül, de meg csak meg sem közeliti a világ élvonalát.
Ott van például a Bognár Laci, aki nem is tudom hányszoros "világbajnok", vagy a Nagy Józsi aki jellenleg is "európa bajnok" miközben a szakmai megitélésük és rangsorolásuk koránt sem ilyen magas.
A Misi talán valóban kihozta magából a maximumot, és ez szakmailag szerintem a WBC interkontinentális cimmérközés megnyerése és az ott mutatót teljesitmény volt. Ami utána jött azt sokféle képpen lehet értékelni és véleményezni, szinte minden oldaról lehet dicsérni és kritizálni is, de nem hinném hogy szakmailag értékesebb volt az Oligov vagy a Sekka elleni WBF meccse, mint a Gare elleni mérközés. Ráadásul nem az ellenfél választás volt sokszor tulzottan a Misi képességei alá löve, hanem az ellenük mutatott nem túl meggyőző teljesitmény volt ami miatt nekem ugy tünt a Misi nem tartozott a világ élvonalába. Misi véleményem szerint Gare ellen érte el a csúcsot, és hogy ezt milyen ővvel honorálták és hogy ő a késöbbiekben milyen cimeket gyüjtött be az a szakmai értékelésben nem játszik szerepet, az csak a médiának segit a termék promociojában.
További sok sikert a privát életben, és kivánom hogy minden magyar bunyós érjen el a Misihez hasonló szép sikereket!!!

Koko
Cyroo
Reménység
HozzászólásokCOLON 71
CsatlakozottCOLON 2003-02-01 21:48:48
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: Cyroo »

[quote author=BlaZe link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#352 date=06/22/06 ť 11:20:07]
A bunyósok igen kis százaléka ér el ilyen, vagy hasonló eredményeket. Szerintem ez mindentől függetlenül szép eredmény. Nem csak a 4 nagy öve számít valamit, hanem a kisebbek is. Az a csúcs, nem vitás, de attól még ez is komoly teljesítmény. Amit tudott, kihozott magából, és ez az, amire az ember büszke lehet.[/quote]

Sajnálom.
Szerintem több volt Misiben. Ha megfelelő szakemberrel dolgozik, edz, akkor jobban alakult volna a karrierje.
(ez csak egy laikus rajongó véleménye)
egyenes

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: egyenes »

Es eztan mi lessz? Danolni fog?
Avatar
VMVKWA
Bajnok
HozzászólásokCOLON 350
CsatlakozottCOLON 2005-01-28 14:42:30
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: VMVKWA »

[quote author=BlaZe link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#352 date=06/22/06 ť 11:20:07]
Amit tudott, kihozott magából, és ez az, amire az ember büszke lehet.[/quote]

Ezért írtam, h szépeket :)

Éljen Erdei! Leütötte, mint a büdös sz@rt!
BlaZe
Bajnok
HozzászólásokCOLON 262
CsatlakozottCOLON 2002-12-03 12:15:59
Tartózkodási helyCOLON Budapest
CONTACTCOLON

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: BlaZe »

[quote author=VMVKWA link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#351 date=06/22/06 ť 09:59:11]

A képességeihez mérten szépeket.
[/quote]
A bunyósok igen kis százaléka ér el ilyen, vagy hasonló eredményeket. Szerintem ez mindentől függetlenül szép eredmény. Nem csak a 4 nagy öve számít valamit, hanem a kisebbek is. Az a csúcs, nem vitás, de attól még ez is komoly teljesítmény. Amit tudott, kihozott magából, és ez az, amire az ember büszke lehet.
Avatar
VMVKWA
Bajnok
HozzászólásokCOLON 350
CsatlakozottCOLON 2005-01-28 14:42:30
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: VMVKWA »

[quote author=HIE link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#349 date=06/21/06 ť 22:12:07]Szép eredményeket ért le.

[/quote]

A képességeihez mérten szépeket.

Éljen Erdei! Leütötte, mint a büdös sz@rt!
Romsy
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 3201
CsatlakozottCOLON 2003-04-30 18:09:16
Tartózkodási helyCOLON Atlantic City, NJ
CONTACTCOLON

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: Romsy »

Én mondjuk nem sajnálom, amióta az RTL-klubnál van kb. 2 normális meccse volt.

"A Villa Negra nem apácazárda, a Villa Negra nem fényes lokál!" - Szikora István
HIE
Super Champ
HozzászólásokCOLON 615
CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
CONTACTCOLON

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: HIE »

Sajnálom, hogy a visszavonulás mellett döntött, de megértem. Szép eredményeket ért le.

Szép volt Misi!
dp
P4P
HozzászólásokCOLON 1237
CsatlakozottCOLON 2004-05-08 20:32:46
Tartózkodási helyCOLON Nyíregyháza
CONTACTCOLON

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: dp »

[quote author=VMVKWA link=board=profiboksz;num=1131097450;start=345#346 date=06/21/06 ť 20:36:11]"Az eddig eredményeit úgy sem tudná 'megfejelni'. Akkor meg kellő motiváció nélkül mi értelme lenne bokszolni... "[/quote]

Szerintem ez még Misinek is fájt...  :-/
iszabo
Bajnok
HozzászólásokCOLON 352
CsatlakozottCOLON 2002-10-19 20:01:37

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: iszabo »

Én is találtam máshol idézetet:

"Sikeres öt évet tudhatok magam mögött. Egyedül ott hibáztunk a menedzseremmel, hogy túl sokat bokszoltam" - jelentette ki Kótai.

Jobb ha abbahagyja, ha ez a véleménye.
Misi számomra szinpatikus, őszinte bunyós sportember.
Nem szeretném látni, hogy felhozóként laposra verik.
Az utóbbi nyilatkozatai alapján, amit gondol az távol áll az én véleményemtől, hogy mi lehet a probléma.
Szvsz ujra kellene tanulnia a boksz alapjait, Öcsi Bácsihoz kellene visszamenni ha még komolyan meccselni akar.

Imre
Avatar
VMVKWA
Bajnok
HozzászólásokCOLON 350
CsatlakozottCOLON 2005-01-28 14:42:30
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Kótai "Tornádó" Mihály 3.

Hozzászólás Szerző: VMVKWA »

Az X-esen olvastam, h Misi nagy valószínűséggel visszavonul, ebben az évben már tuti nem boxol.Egy vicces idézetet azért találtam a cikkben:

"Az eddig eredményeit úgy sem tudná 'megfejelni'. Akkor meg kellő motiváció nélkül mi értelme lenne bokszolni... "

Ezek szerint az IBO "rendes, nagyvilágbajnoki " cím, Misinek nem presztízs teszem azt 1 WBO öv...:)
Éljen Erdei! Leütötte, mint a büdös sz@rt!
BUTTON_POST_REPLY