Füzesy Zoltán: Ökölország és királyai

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-27 15:09:29

A menedzsernek tökéletesen ismernie kell védence és az ellenfél képességeit, nehogy egyenlőtlen mérkőzésbe keveredjen. Különösen fontos a külföldi ellenfelek előzetes feltérképezése. Védence családjával is kapcsolatot kell tartania. Bár soha nem örül a barátnőnek, azt is meg kell ismernie és ügyesen felhasználni a versenyző serkentésére. A menedzser számára természetesen a mérkőzés napja a legfontosabb. Már előző nap meg kell győződnie, hogy versenyzőjén nincs súlyfelesleg (szokás, hogy a mérkőzést megelőző éjszakát a versenyző a menedzsernél vagy az edzőnél tölti, hogy teljesen ráálljon a mérkőzés légkörére). Ha más helységbe utaznak, a menedzser gondoskodik az utazásról, a szálláshelyről és ellenőrzi a versenyző orvosi engedélyének érvényességét, valamint, hogy minden felszerelését becsomagolta-e. A mérlegelést az amatőröknél általában reggel, a profiknál déltájban tartják, a mérkőzésre az esti órákban kerül sor. Elkíséri a versenyzőt a mérlegelésre, amelyet orvosi vizsgálat előz meg. Ebéd után köteles ügyelni az ökölvívó pihenésére - sőt: alvására! -, azután elkíséri versenyzőjét a sportcsarnokba és felügyel rá az öltözőben. Ellenőrzi a felszerelését, bandázsát, fogvédőjét stb. és távol tart mindenkit, aki zavarná a versenyző nyugalmát és koncentrációját mindaddig, amíg oda nem kíséri a szorítóhoz. A ringsarokban ellenőrzi a kesztyűk feltevését és megadja utolsó tanácsait. A menetek között gondoskodik a versenyző frissítéséről. Egész mérkőzés alatt figyelnie kell, hogy védence alkalmas-e a küzdelem folytatására (sérülés, elfáradás, roggyantság!); ha észreveszi hogy nem, azonnal szólnia kell a bírónak, hogy állítsa le a mérkőzést. A meccs után meg kell keresnie a rendezőt a pénzért, majd elszámolni a versenyzővel. A legtöbb menedzser ragaszkodik ahhoz, hogy versenyzője a mérkőzés utáni éjszakát is a szállodában töltse és pihenjen, csak másnap utazhat haza. Megerőltető mérkőzés után előfordul, hogy kórházban pihenteti versenyzőjét: ez költséges ugyan, de itt szakszerűen kezelik az esetleges sérüléseket, tökéletes pihentetésben és ápolásban részesőik. (Ilyenkor kelnek szárnyra szenzációhajhász újságírók nyomán a hírek, hogy megint kórházba került egy ökölvívó..." Az 1971-es Frazier - Ali mérkőzés után például lapjaink- nyugati forrásokból - Frazierrel kapcsolatban vesesérüléstől a szeme világáért folyó harcon át az enyhe agyvérzésig mindent írtak, holott valójában a kimerítő mérkőzés után menedzsere jobbnak látta kórházban pihentetni. A vérnyomása ingadozott, gyógyszeres kezelés nélkül távozott pár napi pihenés után...) A menedzser állandóan új tehetségek után kutat, járja az edzőtermeket és az amatőr tornákat, sőt ügynököket is tart ebből a célból.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-27 15:09:12

A menedzselés szervezési és gazdasági vonatkozásai közül utóbbival csak érdekesség kedvéért foglalkozunk, hiszen azok kifejezetten csak a profikra vonatkoznak. A szervezési feladatokat viszont nálunk is el kell végeznie az edzőnek, intézőnek, szakosztályvezetőnek. (A profiknál az edző kizárólag a felkészítéssel és a legszorosabb értelemben vett szakmai jellegű feladatokkal foglalkozik. A versenyzővel, illetőleg az elkövetkező mérkőzéssel kapcsolatos összes egyéb tennivaló a menedzsert terheli. Ha a menedzser egy személyben az edző is, segéderőt - amolyan titkárfélét alkalmaz erre a célra. A mi edzőink - elsősorban a főfoglalkozásúak - sok energiát pazarolnak el egy sereg olyan feladat megoldására, amely nem az edzői munka hatáskörébe tartozik.) A profiknál nagyjából így lehet összefoglalni a menedzser - bokszoló viszonyt, illetve a menedzser feladatait: A menedzser és az ökölvívó szerződést kötnek egymással, amelyben megállapodnak a bevétel százalékos elosztásában. Például: 10% a tréningkiadásokra, 25% a menedzseré, 10% az edzőé, 55 % a versenyzőé: ez után kell adóznia. Ez egy klasszikus séma, ma a szerződés rendszerint bonyolultabb. Joe Fraziert például egy 40 tagú, közéleti személyiségekből álló csoport menedzselte, akik részvénytársaságot alkottak. A szerződés szerint Fraziert heti 100 (később, a részvények értékének emelkedésével 1000) dollár, bevételeinek pedig 50 % -a illette meg, fele készpénzben, fele részvényekben. Mivel ő maga is részvényes volt, mint menedzser is keresett-saját magán... Cassius Clay-t egy 11 tagú milliomos csoport menedzselte 1960-1966 között. A szerződés aláírásáért 10000 dollárt kapott, ezután havi négyszázat és ring kereseteinek 50%-át. Minden keresetének bizonyos százalékát államkötvényekbe fektették, 15 százalékát pedig bankba tették azzal a feltétellel, hogy csak 35 éves korában, vagy sportpályafutása befejeztével nyúlhat hozzá. A menedzser vállalja az összes szervezési jellegű feladat ellátását, beleértve az esetleges rádió, film, TV, könyv stb. ügyeket is. Az ökölvívó köteles mindig a legjobb formában szerepelni a mérkőzésen. A menedzser állandó kapcsolatot tart a versenyzővel, akivel távlati versenyzési tervet beszél meg. Vereség esetén együtt értékelik a tanulságokat, építő kritikával és bátorítással látja el a jövőre vonatkozóan. Hatással kell lennie a versenyző magánéletére, különös tekintettel a dohányzás és az alkoholfogyasztás kerülésére. A legtöbb menedzser tiltja a nemi életet a felkészülés alatt, még házasembereknél is. Általában nem tartják előnyösnek a megházasodást, amíg a versenyző el nem éri a számára kitűzhető maximális csúcspontot." Mérkőzés után nyugtát kell adnia a bevételről, és fel kell hívnia a figyelmet az adó befizetésére. (Joe Louis, minden idők egyik legnagyobb ökölvívója közel másfél-millió dolláros adóhátralékkal vonult vissza. Az ok: a háború után saját magát menedzselte és megfeledkezett az adófizetésről...) A menedzsernek rendszeresen látogatni kell az edzéseket és a mérkőzéseket, állandóan figyelnie a lehetséges ellenfeleket. Jó kapcsolatban kell lennie mindenkivel, aki a sportban szerepet játszik, elsősorban a rendezőkkel. A népszerűsítés minden formáját fel kell használnia versenyzője érdekében levelezéssel, telefonon vagy személyes érintkezéssel, az ökölvívó szakújságírók, sportszerkesztők, a rádió és a televízió illetékesei felé (interjúk!), versenyzőjéről fényképes levelezőlapot sokszorosítani és autogramgyűjtésre ösztökélni a közönséget stb.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-27 15:08:42

Csak egy példát említek: Rá akartam venni, hogy támassza alá a balegyenesét a bal térdével. Willie Pastranonak (félnehézsúlyú világbajnok volt - F. Z.) csak annyit kellett volna mondanom: Használd a bal térdedet is. Így hosszabb úton vezetheted az ütésedet és keményebb is lesz a balegyenesed." Cassiusnak viszont ezt mondtam: - Tetszik ahogy a bal kezedet használod. Nagyon helyes, hogy a bal térdedet is behajlítod egy kicsit, így sokkal erősebben üthetsz. Azt hiszem, a legjobb úton haladsz ahhoz, hogy ez a fegyvered tökéletessé váljon... Tehát hosszú edzői gyakorlat, emberismeret, pedagógiai érzék: ezek a jó edző ismérvei. És egy Ádler - aranyköpés arról, hogy a versenyzés vagy az edzősködés a nehezebb: Nem a boksztól, hanem a bokszolóktól hülyül meg az ember MENEDZSER MENEDZSELÉS A menedzselésnek szakmai, szervezési és - a profiknál gazdasági jellegű feladatai vannak. A szakmai menedzselés az ellenfelek megválasztását jelenti, ennek nagyon fontos szerepe van a versenyző fejlődésében. Az, hogy megszerzett tudását tét mellett, ellenféllel szemben hogy tudja alkalmazni, az önbizalomtól függ. Az önbizalom pedig elsősorban a szorítóban szerzett siker - és kudarcélmények arányától - tehát az ellenfelek minőségétől. A kezdő és a fejlődésben levő versenyzőnek lehetőleg mindig győznie kell - ez a szakmai menedzselés alaptörvénye. (José Torres írta Ali-életrajzában, hogy Alit mesterien menedzselték már amatőr korában is: az eredetileg félénk versenyző önbizalmát remekül megválasztott ellenfelekkel építették fel.) A versenyző túlbecsülése sok nagy ígéretet égetett ki a profik és az amatőrök között egyaránt; ha fiatal tehetségeket túl korán dobtak be a mély vízbe", azok ritkán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az amatőröknél ezt a fajta menedzselést az edző végzi. A profiknál a menedzser lehet külön személy is, aki csak a szervezési-gazdasági feladatokkal foglalkozik, de gyakran előfordul, hogy az edző és a menedzser ugyanaz a személy. Hogy ez milyen óriási gyakorlatot igényel, azt aligha szükséges fejtegetni: itt éppúgy jelentkeznek az egyéni követelmények, mint az edzésnél: az egyes versenyzők másképp reagálnak egy-egy vereségre, könnyű vagy nehéz mérkőzésre, ennek megfelelően kell a következő ellenfelet megválasztani. Az amatőröknél nem lehet úgy megválasztani az ellenfeleket, mint a profiknál. Itt a versenyek erőssége, kategóriája, a várható mezőny alapján kell szelektálni. Ennek előfeltétele a jó versenynaptár, amely minden korcsoportban lehetőséget ad megfelelő versenyek, illetve ellenfelek kiválasztására.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-27 15:08:18

Az edző Még csupasz ököllel vívták a mérkőzéseket, amikor a híres bajnokok egyúttal oktatók, edzők is voltak egy személyben. James Figg és Jack Broughton amfiteátrumában nemcsak edzett és versenyzett, hanem tanított és felkészített is: fiatal tehetségeket és ifjú arisztokratákat okított az önvédelem nemes tudományára" - utóbbiakból feltehetően több anyagi hasznuk volt, mint a mérkőzésekből. Az edző ma is rendszerint egykori ökölvívó, aki versenyző pályafutásának befejezése után sem tudott elszakadni sportágától. Általában három típusba soroltató: az oktató-tanító, a felkészítő-kondicionáló és a ring segéd típusba. Az első az önvédelem nemes művésze", aki tudását, a sportág technikai-taktikai finomságait igyekszik nagy alapossággal átadni tanítványainak, a második inkább a fizikális felkészítésre helyezi a hangsúlyt. Hiba lenne ezt lebecsülni, a jó kondicionálás éppúgy művészet, mint az ökölvívás finomságainak oktatása. A harmadik típus pedig a szorítósarokban éli igazán ki magát: jó taktikus és emberismerő, tudja, hogy ki ellen milyen harcmodort kell alkalmazni, kinek milyen tanácsokat kell adni -és hogyan, és milyen hangnemben! - ő a ring hadviselésének hidegfejű stratégája. Óriási gyakorlat és pedagógiai érzék kell ahhoz, hogy valaki jó edző legyen. Tanúja voltam, amikor Ádler Zsigmond a Jégszínház edzőtermének folyosóján, érdeklődők gyűrűjében egyszerre felkapta a fejét, eldobta cigarettáját, elnézést kért és berohant a bokszterembe, hogy az egyik versenyzővel befejeztesse az edzést, mert hallotta hogy lelassult homokzsákütésének megszokott ritmusa, tehát elfáradt! Cassius Clay-t az olimpiai bajnokság után, kezdő profiként egy louisville-i milliomos csoport menedzselte. Először Joe Louist szerették volna megnyerni edzőnek, de a híres Barna Bombázó nem látott benne fantáziát. Ezután Sugar Ray Robinsont keresték meg, akit minden idők legnagyobb ökölvívójának tartanak. Robbie akkor még versenyzett, pár év haladékot kért. Végül Archie Moore-nál, a Ring Matuzsáleménél kötöttek ki, aki 36-46 éves kora között volt félnehézsúlyú világbajnok és, aki többet tudott az ökölvívásról, mint öt világbajnok együttvéve. Az Öreg Munguz fel is vitte Clayt a hegyek közé az edzőtáborába, ahonnan a bohém természetű fiú hamarosan mcgszökött. Ezután jutott valakinek eszébe, hogy nagy nevek helyett egy rutinos edzőt keressenek, így jutottak el több világbajnok felkészítőjéhez, Angelo Dundee-hez. Azt, hogy a keze alatt mi lett Clay-ből már Ali néven-, tudjuk. Hogy csinálta? Hallgassuk őt magát: - Hamarosan rájöttem, hogy ezzel az ördögfajzattal másként kell bánnom, mint a többivel. Mindig úgy kell irányítanom, hogy magától rájöjjön valamire, és akkor aztán nem győzőm ünnepelni az eszét. Nem volt ez ostoba dolog, egy-két dicsérő szó után Cassius még vadabbul dolgozott.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-25 14:54:16

Még szakberkekben is gyakran tiltakoznak, ha valakit bokszolónak" titulálnak - ő ökölvívó! Nos, a kettő ugyanazt jelenti. A nemzetközi szakirodalomban, szaknyelvben a boxer" a technikás, a stílusos, a finom ökölvívó, szemben a fighterrel", a verekedővel... És még egy tévhit: az ökölvívók primitívek, félműveltek. Kétségtelen tény, hogy hazánkban az ökölvívás a kezdeti időket kivéve soha nem volt az értelmiségi réteg sportja. Bár Széchenyi István pozitívan méltatta és Wesselényi maga is űzte, hazai meghonosítása pedig herceg Eszterházy Miksa nevéhez fűződik - nemzetközileg eredményes versenyzőink fizikai és nem szellemi dolgozók voltak. És hogy ez mennyire nem törvényszerű, azt jól bizonyítják a szovjet ökölvívók: az 1965-ös Európa-bajnokságon 8 aranyérmet szereztek, a győztesek közül 5 volt főiskolás vagy egyetemista, három pedig már diplomás ember... Gennagyij Satkov, a melbourne-i olimpia középsúlyú bajnoka ma a leningrádi egyetem protektora, a szerencsétlenül járt tokiói középsúlyú bajnok Valerij Popencsenko pedig a technikai tudományok kandidátusságáig vitte... A profiknál: Freddie Little (nagyváltósúlyú világbajnok 1969-70-ben) tanító volt éppúgy, mint Roy Harris, Floyd Patterson nehézsúlyú világbajnoki kihívója 1958-ban. A közelmúlt váltósúlyú világbajnoka, Carlos Palomino egyetemi hallgató, hasonlóan Rodolfo Gonzálezhez, aki 1972-74 között volt könnyűsúlyú világbajnok. Az ökölvívás viszonylag kis edzésidő igénye mindig csábította a főiskolai vagy egyetemi hallgatókat, mert megéltek belőle és bőven volt idejük tanulásra. (Már az 1924-es, Párizsban rendezett olimpia légsúlyú bajnoka, Fidel La Borba is azért ment el profinak, hogy pénzt szerezzen egyetemi tanulmányaihoz!) Több mint harminc évet töltöttem ökölvívók között. Láttam ilyet is - olyat is. Fiatalt, öreget - többnek egész pályafutását végigkísértem. Voltak közöttük, akik magukkal hozott értelmi adottságaik, szociális környezetük adta lehetőségeik szerint műveltek is intelligensek" voltuk, és voltak egyszerűbb emberek, akiket ugyanezek a tényezők bizonyos mértékig behatároltak. Az ökölvívással csak nyertek, hiszen bejárták és megismerték az országot, a tehetségesebbek pedig a világot is: ismertem olyan versenyzőt, aki a boksz nélkül talán a szomszéd faluig sem jut el - így viszont más kontinenseket is megismerhetett. Nekünk is volt egy ökölvívó Germanus Gyulánk, Lissák Kálmánunk, van néhány ma is rendszeresen öklöző művészünk, újságírónk, de szomorú tény, hogy ettől eltekintve az értelmiségi réteg nem tekinti az ökölvívást olyan sikkesnek", mint például a teniszt, a lovaglást, a síelést, vagy a vízi sportokat. Iskolai toborzásaim során többször is tapasztaltam - némi megdöbbenéssel - annak a tévhitnek általánosságát, hogy bokszolók orrcsontját kiveszik". A sportágban töltött hosszú pályafutásom alatt jó néhány megviselt szaglószervvel találkoztam, de orrcsont-kioperálásról még csak nem is hallottam...

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-25 14:53:58

NÉHÁNY TÉVHIT - Mutasd a muszklidat! - hangzik gyakran, ha megtudják valakiről, hogy ökölvívó. Említettem már, hogy az ökölvívás az izomerőt alig fejleszti. Ezért kell a versenyzőnek egy sereg kiegészítő gyakorlatot végeznie, hogy az eredményességhez szükséges izomerőt megszerezze. Az általunk időnként látható hivatásos ökölvívók általában nehézsúlyúak, méghozzá 30-35 éves, már élettanilag kissé telt" nehézsúlyúak. Az ideális ökölvívó alkat az aránytalanul hosszú kezű-lábú, magasságához képest könnyű versenyző. Az alsóbb súlycsoportokban egész sereg ilyen klasszist találhatunk: Sandy Saddler, az ötvenes évek pehelysúlyú világbajnoka egyike annak a négy versenyzőnek, aki százon felüli kiütéses győzelmet aratott - 172 cm magas volt és 57 kg súlyú. Bob Foster, a közelmúlt kiemelkedő félnehézsúlyú világbajnoka 190 cm és 8O kiló; a félelmetes harmatsúlyú bajnok Carlos Zarate 170 cm és 54 kg, a nagy középsúlyú bajnok Carlos Monyon 181 cm és 75 kiló... De a legutóbbi világbajnokságon Danyit verő Mark Breland, vagy a váltósúlyú profi világbajnok Tommy Hearns is - úgy ránézésre -inkább kosárlabdás, mint ökölvívó. Papp Laci - Frazierhez és Marcianóhoz hasonlóan-kuriózumnak számított zömök termetével a világklasszisok között. Másik tévhit, hogy az ökölvívók verekedősek, agresszívek. Említettem, hogy az ökölvívás erősen fejleszti az önfegyelmet. Természetesen, nem csodaszer. Ha valaki egyszer-kétszer vesz részt edzésen, biztosan nem fog megváltozni. De olyan öklözőről, aki hosszú éveken átedz és versenyez, a legritkább esetben hallani, hogy civilben verekedett volna! Annál több példa volt arra, hogy egy rettegett verekedőből, a környék réméből, esetleg bűnözőből békés állampolgár lett (Duran, Rocky Graziano, Archie Moore, Floyd Patterson vagy Sonny Liston - hogy csak egy párat említsek). Szenzációhajhász újságírók előszeretettel hangsúlyozzák hogy a volt ökölvívó" verekedett, garázdálkodott stb. - de he utánajárnánk az elkövető tényleges sportmúltjának, legtöbb esetben az derülne ki, hogy legfeljebb egy-két mérkőzésen indult (vagy még ott se) és éppen azért kopott ki gyorsan a sportból, mert gyáva volt szemtől szembe kiállni egyenlő esélyek mellett, inkább választotta a gyengébbek terrorizálását. De ezekhez az ökölvívóknak semmi közük. A rutinos ökölvívó egyrészt nem áll le verekedni olyannal, aki nem ellenfél", másrészt eleve nem folytat olyan életmódot nem jár meleg" helyekre -, ami alkalmat adna nyilvános tettlegességre, végső soron pedig igyekszik, kitérni még a kihívás elöl is - amint ezt számtalan példa igazolta. Kivételek természetesen itt is vannak, és a legszomorúbb az, hogy a sajtó zömében ezeket ragadja ki. Mennyi munkájába, lemondásába és küzdelmébe kerülhetett Csjef Sándornak az Európa-bajnokság megnyerése? Sajtónk mégis aránytalanul nagyobb terjedelemben foglalkozott azzal, amikor a tanácsi előadót megverte... Úgy látszik, nálunk nagyobb reklámot kap a garázda, mint az élsportoló! Milyen típusú emberek jelentkeznek öklözni? Huszonegy éves edzői gyakorlatom alapján - nagyon leegyszerűsítve-kér csoportba osztanám őket: az erős" gyerekek, a vagányok-ezek általában gyorsan elmaradnak - és a fizikálisan gyengék, rendszerint tele kisebbrendűségi érzéssel, akik nem tudnak érvényesülni az iskolai vagy más korosztályi közösségben, semmilyen csapatba nem veszik be őket és így szeretnének bizonyítani. Ezek a leghálásabb tanítványok, szorgalmasak, fanatikusak, legszívesebben éjjel-nappal ott lennének az edzőteremben. (Természetesen, más motiváló tényezők is közrejátszhatnak azokban az országokban, ihol a jó ökölvívók valóságos nemzeti hősök, vagy ahol profi ökölvívás létezik.) Talán sokakat meglep, hogy két kiemelkedő világklasszist Papp Lászlót és Sugar Ray Robinsont - annak idején gyenge fizikumuk miatt eltanácsoltak az ökölvívástól. Lehet, hogy erre akartak rácáfolni?

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-25 14:53:35

Az ökölvívás szereplői Az ökölvívó Egyáltalán-hogy lesz valaki ökölvívó? Hogy jut eszébe valakinek olyan sportágat választani, ahol - védekezés ide, védekezés oda - elkerülhetetlenül ütéseket kap, ahol gyakran bizony a győztest is megverik". A legtöbb újoncot a barátja hozza magával edzésre. Sok jelentkezőt vonzanak a kampányszerű toborzások, ritkábban a szülök - elsősorban a volt ökölvívó apa -, a patronálók. Nagyon sok múlik az ismeretterjesztő szerveken, elsősorban a televízión: azokban az országokban, ahol hetente több alkalommal láthatnak ökölvívást, nem gond az utánpótlás- főleg ott, ahol egy jó ökölvívó nagyra becsült társadalmi személyiség. Papp Laci azért ment be egy edzőterembe annak idején, hogy szükség esetén meg tudja védeni magát az idősebb, basáskodó fiúk ellen. A 12 éves Cassius Claynek-a későbbi Muhammed Alinak ellopták a kerékpárját, a legközelebbi rendőr a szomszédos bokszterem edzője volt. Amikor A jövő bajnokai" címe heti tévéműsorban az egyik ökölvívó-palánta szorítósarkában a rendőr-edzőt ismerte fel - másnap ott volt edzésen, hogy ó is szerepelhessen... A 16 éves Joe Frazier iszonyatos súlyfeleslegétől szeretett volna megszabadulni, ezért kezdte látogatni a legközelebbi kondíciótermet, amely Amerikában általában ökölvívótermet jelent. Az Egyesült Államokban az ökölvívás a katonai kiképzésben is szerepel. A hadseregnél kezdett öklözni például Gene Tunney, Rocky Marciano, Ken Norton és a két Spinks fivér is. Egy Roberto Duran nevű panamai kamaszgyerek épp utcán verekedett társaival, amikor az apja az ablakból megmutatta vendégének-aki történetesen bokszmenedzser volt. - Ne engedd, hogy az utcán verekedjen-tanácsolta a barát -; megsérülhet és bajba is keveredhet. Küldd le hozzám az edzőterembe, ott kedvére kiverekedheti magát és ha elég ügyes megnyerhet egy pár meccset is, hasznos sikerélményeket szerezve! A hetvenes évtized legjobb ökölvívójának a szakújságírók, bizonyos Roberto Durant szavaztak meg, a középsúlyú világbajnok Marvin Hagler elleni mérkőzése a közelmúltban még nálunk is nagy visszhangot keltett... Jómagam kosárlabdáztam diákkoromban és rendszeresen vásároltam a Miroir Sprint című sportlapot, a jó fényképek miatt. De a kitűnő francia képes hetilapban bokszfotók is voltak - Sugar Ray Robinson, Willie Pep, Carmen Basilio, Joey Maxim, Rocky Marciano fénykora volt ez! -, ezek nyomán álltam át fokozatosan az ökölvívásra. (Sokszor ütöttek a fejemre azért, hogy a pofibokszot" népszerűsítem - általában olyanok, akik csak annyira ismerik a sportágat, hogy biztosan tudják: a kesztyűt nem a lábra, hanem kézre húzzák, vagy akiknek a kritizálásnál többre nem fut képességből vagy energiából. Amikor egy cikket vagy könyvet írtam, mindig az volt a célom, hogy megismertessek embereket egy nagyszerű, ugyanakkor nálunk félreismert és lebecsült sportággal, annak kimagasló alakjaival, felejthetetlen mérkőzéseivel. Emlékeztem arra, hogy én is így találkoztam az ökölvívással éveken át - már több éve versenyeztem - fogalmam se volt arról, hogy eszményképeim, profik" - egyáltalán arról, hogy van profi és amatőr ökölvívás...) Láthatjuk, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Az ökölvívás Angliában, az NDK-ban és Japánban az iskolai testnevelés anyagában szerepel, a Szovjetunióban majd minden iskolának van ökölvívó szakköre.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-21 13:54:36

A KEZDETTŐL MÁIG Valamikor az ökölvívás formailag tényleg nem sokban különbözött a verekedéstől: az ellenfelek csupasz (ököllel, végkimerülésig küzdöttek. Az első szabályok csak a földre került versenyző megütését és az ellenfélnek övvonalon aluli megfogását tiltották, egy menet addig tartott, amíg valaki a földre nem került, a küzdelemnek az egyik fél teljes harcképtelensége vetett véget. A több évszázados gyakorlat fokozatosan alakította ki a mai technikát. A versenyzők rájöttek arra, hogy egy bizonyos módon végrehajtott ütéssel könnyebb eltalálni az ellenfelet; hogy az ellenfél különféle ütéseit milyen módon lehet kivédeni; vagy, hogy milyen módon lehet csellel szabaddá tenni az ellenfél valamelyik védett pontját. Megfigyelték, hogy a test bizonyos a pontjaira ütve az ellenfél átmenetileg harcképtelenné válik - megtalálták a kiütési pontokat. Mindenki hasznosította elődei tapasztalatát és hozzátette saját felfedezéseit." A múlt század végére már kialakult a sportág technikája, ezután csak a sorozatütések bevezetése jelentett újat. Ez a kesztyű bevezetésével függött össze, ami lehetővé tette a hosszabb gyakorlást az edzéseken. A század elején az élvonal versenyzői már olyan szintet értek el, hogy egyetlen ütéssel aligha tudták eltalálni egymást, így bevezető ütésekkel kellett megzavarni a másik védekezését, elterelni figyelmét a tulajdonképpeni célpontról. Hozzájárult a sorozatütések kifejlődéséhez az is, hogy a mérkőzések tartama lerövidült - a régebbi, esetleg több órán át tartó küzdelmek eleve lassúbb iramúak voltak, és az ellenfelek inkább egyet-egyet- de nagyokat! -ütöttek. A század első felében valóságos virtuózok fejlődtek ki, küzdőmodoruk szerint kül- vagy közelharcos virtuózok. Ezt a második világháború után az erőboksz irányzat váltotta fel, ami ökölvívók minimális technikai felkészültséggel, de hatalmas fizikummal és óriási erőnléttel léptek szorítóba. A hatvanas évek elején újabb technikai fellendülés következett, amelyet a technikai dogmák" alóli felszabadultság egyes mozgásformáknak a régi Nagykönyvvel szemben, számtalan variációban történő alkalmazása - és a technikai - taktikai sokoldalúság jellemzett, kiváló fizikális felkészültség mellett. A mai klasszis ökölvívó az egyik pillanatban pajkosan tánc szorítóban, egy csellel becsapja ellenfelét, majd komolyra fordítja a dolgot és iszonyatosan megveri, hogy - esetleg leeresztett kezekkel - újra táncolni kezdjen, villámgyors egyenesekkel fricskázva ellenfelét... A mai ökölvívás totális ökölvívás. Egyesíti magában a percföl az utolsóig tartó kemény harcot és a felszabadult, könnyed játékot. A ma ökölvívója erős fizikumú, kifogástalan léttel rendelkező, nagy ütőerejű, technikailag - taktikailag sokoldalú versenyző, aki az ellenféltől és a mérkőzés alakulásától függően választja ki fegyvertárából a megfelelő eszközöket. Mielőtt a részletes történetre, az izgalmas csaták leírására rátérnék, szeretném bemutatni a sportág kulcsfiguráit: a versenyzőt, az edzőt, a rendezőt és a menedzsert, valamint a felkészülés mibenlétét. Nem választom szét mesterkélten az amatőr" és a profi" ökölvívást, a sportág történetét mindvégig fejlődésében és összes függéseiben szeretném bemutatni.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-21 13:53:45

Füzesy Zoltán: Ökölország és királyai ~MI AZ ÖKÖLVÍVÁS? A sportág ellenségei gyakran kérdőjelezik meg az ökölvívás létjogosultságát a mai, civilizált, humanista társadalomban. - Ha az utcán verekszik valaki, azt beviszi a rendőr és megbüntetik. Itt pedig, csak azért, mert kesztyűt viselnek és szabályok vannak, nyugodtan üthetik egymást akár összetoborzott, nagy létszámú nézőközönség előtt... Hogy jön ez a kettő össze?... Ezek az emberek tévedésben vannak. Az ökölvívás és a verekedés között nem az a döntő különbség, hogy kesztyűvel és szabályok korlátozta kereteken belül történik, vagy sem. (Amint látni fogjuk, a sportágat mintegy kétszáz évig csupasz ököllel, és hosszú ideig szabályok nélkül űzték!) A küzdelem és a vetélkedés alighanem egyidős az emberiséggel. Az ökölvívás vetélkedésből vívott küzdelem. A verekedés indítéka a harag, célja ártalom, károkozás, az ökölvívás motívuma a virtus, célja pedig a győzelem, éppúgy mint az atlétikában, úszásban vagy a labdajátékokban. A küzdelem egyenlő alapokon folyik, ezt biztosítják az életkor, a testsúly, valamint a tudásszintkülönbség (minősítés szerinti osztályba sorolás!) alapján való elkülönítések. Technikai minimumvizsgán döntenek a szakemberek arról, hogy valaki kellően felkészülte a sportág versenyszerű űzésére. Nagyon alapos megelőző orvosi alkalmassági vizsgálat, rendszeres orvosi ellenőrzés, szigorú szabályok és a vezetőbíró előzik meg a sérüléseket, illetve a károsodást. Kiütés, vagy akár súlyos vereség esetén korosztályonként változóan minimum egyhónapi pihenőre kötelezik a versenyzőket és csak újabb orvosi vizsgálat után kaphatnak megint rajtengedélyt. Ismételt esetben hosszabb pihenő, sőt eltiltás következhet. Hatásait tekintve, a pszichikális haszon vetekszik a fizikaival az ökölvívás növeli az ügyességet, a gyorsaságot és az állóképességet - az erőt szinte egyáltalán nem. Ugyanakkor magas szinten fejleszti az önfegyelmet, a bátorságot, a gyors gondolkodást, sőt- a veszélyhelyzetben történő higgadt, gyors gondolkodást. Mivel a mai társadalom egyik legnagyobb betegcége a fegyelmezetlenség, nem véletlenül alkalmazzák az ökölvívási szerte a világon az ifjúság nevelésében, sőt egyes helyeken kifejezetten a fiatalkori bűnözés megelőzésére! És van egy előnye az összes sportággal szemben: fejleszti a passzív ellenálló képességet, amely élettani és pszichikális értelemben is rendkívül hasznos. Az ökölvívás nem jelent feltétlenül ökölvívó versenyzést. A versenyökölvívás mellett létezik hazánkban, sajnos, elenyésző mértékben - puszta szórakozásból, játékból űzött testedző" ökölvívás is, amely rendszeres gyakorlás mellett éppúgy biztosítja a személyiség kedvező formálását. Ahogy a legtöbb ember tud úszni, futni, kerékpározni anélkül, hogy versenyszerűen űzné ezeket, éppúgy lehetséges, hogy a fiúgyermekek a versenyzők nehéz edzésterhelése nélkül rendszeresen öklözzenek valamelyik klubban.

berti · Hozzászólás Szerző: **berti** » 2003-03-21 13:52:37

Engedelmetekkel új topicot indítok, mivel a korábbi címe nem fedte teljesen az általam bemásolt anyagokat. Ha valaki később, hónapok múlva idetéved annak a figyelmébe ajánlom a Nagyágyúk képzelt csatája című topicot, ahol hasonló írásokat találnak. További jó szórakozást, és hasznos olvasgatást mindenkinek!