Tattoo

Minden ami nem az oldallal és nem a profi ökölvívással kapcsolatos.
BUTTON_POST_REPLY
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

3. rész.

A varrás maga.

A profi szalonokban hatóságilag ellenőrzött, kódszámmal rendelkező regisztrált gépekkel dolgoznak, ellenőrzött festékekkel, és eszközökkel.

A varrás megkezdése utáni első öt-tíz percben furdul elő az, az arra fogékonyaknál / tehát egyáltalán nem mindenkinél/ , hogy leesik a vérnyomás, a vércukorszint, és elájul az illető.

Ez nemtől, kortól, erőnléttől független.
Vannak kőkemények, akik elájulnak, és törékenyek, akik szó nélkül bírják végig órákon át.

Először gyorsan felrántjuk a kontúrokat, mielőtt az eltünne, hiszen az a törlés során lassan lejön. Ha hamarabb tűnik el, akkor vakon kell repülni. Amikor a vonalak megvannak, akkor attól függően miről van szó, árnyékolunk, aztán színezünk. A nonfiguratív ábrákhoz nem szükséges túl nagy grafikai érzék, hiszen ott ami a lényeg, az egyenes vonalak, szép ívek, hegyes végek, és tömör belső töltés. Ez sem megy mindenkinek, de ettől függetlenül az a profiknak lazaulás, ahol nyugodtan máshol is járhat az ember esze.

A grafikáknál vannak a nagyon bonyolult dolgok, ahol oda kell figyelni, mit mikor, és miért csinál az ember. Ezek is kétoldalú dolgok, mert van úgy, hogy hoznak valamit, amire úgy néznek, hogy lehetetlen megcsinálni, és csak pár maszat az egész, míg egyszerűnek látszó dolgokkal megszenvedünk mint az állat.

Minden tetoválás attól függően készül el, hogy a bőr gazdája hogyan viseli el, az ő megkínoztatását. Vannak akik halálra szenvedik magukat, és akikhez alig lehet hozzáérni pár másodperc hosszan. Ezeknél az eseteknél nekünk egy tortúra megcsinálni a varrást. Érzéstelenítésre nincs megbízható módszer, ami mindenkire egyaránt hat, és ezt sajnos ki kell bírni.

A másik véglet az, amikor semmit sem éreznek az emberek. Sőt,,vannak akik szó szerint élvezik,,várják, és kívánják.

Akik nem jól viselik, azoknál előfordulhat ájulás, hányinger, ritkább esetekben ájult állapotban bepisilés. Ez persze nagyon ritka. Tizenpár év alatt egyszer volt ilyen nálam.

Amikor az ember elájul, le kell fogni, mert önkéntelen dolgokat művel, amivel magát, és a berendezést is veszélyezteti.
Ez a reakció, illetve az egész dolog 5-10 másodperc, aztán ugyanennyi perc amig helyreáll a normális közérzet, és utána lehet folytatni.

A varrás az elején égető, karcoló érzés, ami "natürlich" fáj bizonyos szinten.

Aki még nem érzett ilyet, annak az agyának nyitnia kell egy bankot, ahová az ingert berendszerezi, és szabályozza. (Nekem van ilyen szöges gumilepedőm, amire rászoktam feküdni, és az elején kigyullad a hátamon a bőr, ég mint a szalma, de aztán lassan azt érzem, hogy leolvad a fájdalom, és lassan szó szeint eltűnik. Olyan ez, mint a jeges víz. Nem nagy dolog belemenni, csak kívülről látszik szőrnyűnek. ;D.. Na,,a tetoválás is ilyesmi. ;) )

Az első negyed óra után a nagy többség nem érez semmit. Ebben a stádiumban sokáig lehet nyugodtan dolgozni. Több óra elteltével viszont megint visszatér a fájdalom, és sokszor nem sikerül teljesen befejezni a dolgot, mert nem bírják tovább.
Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

[quote author=Bosco link=board=offtopic;num=1130431073;start=60#63 date=11/04/05 ť 13:56:06]Mitől függ az, hogy valakinek megmarad-e teljes épségben a tetoválása, vagy a varratás utáni napokban "eltűnnek" vonalak?
Hogyan történik az ármeghatározás? Ránézel egy ábrára és sacc/kb. mondasz egy árat a méret, kivitelezés nehézsége és ideje alapján, vagy pontosabb számítások vannak?[/quote]

Attól függően marad meg a varrás, hogy ki csinálta, mivel, milyen festékekkel, az illető mivel útókezelte és hogyan, dohányzik-e vagy sem, éri-e intenzív fény.

Ha eltűnnek a vonalak, az attól lehet, hogy aki csinálta, nem tudta behangolni a gépét, és csak a legfelső, álladóan kopó rétegbe karcolta azokat, amik szépen a bőrcserélődésével együtt kijönnek.
A gép hangolása roppant kényes dolog, hiszen vagy az iménti dolog történik, vagy az ellenkezője, amikor túl erősre állítja, és kettévágja a bőrt, amitől egy nagyon csúnya heg marad meg a végén.

Helyesen a felhám alá, és az irha fölötti területbe kell lőni a festéket. Nem egyszerű dolog.

De ha minden jól is sikerült,  és tetoválás bárhol is készült, rettenetesen ellehet baltázni a rossz utókezeléssel.

Az árakat méretre és óradíjjra számolják. Nyugaton 150 eurótól lehet profi varrást venni. Én Dániában és Flensburgban néztem körül amikor tavaly ősszel oda akartam költözni.

Mi itthon ennek feléért-harmadáért dolgozunk, attól függően, hogy mennyi a tű költsége, kapszulák darabszáma, festékek száma, mennyiből kell keverni, és mekkora területről van szó, szines e vagy nem, mennyi idő elkészíteni.

A médium méretek egy, vagy néhány óra alatt megvannak, a profi varrások viszont több alkalmas kemény csaták, amikor ameddig az illető bírja, addig nyomjuk.

Vannak standart árak, de általában ez tényleg sokszor szimpátia függő, és megbeszélés kérdése /is lehet szerintem mindenhol/. Amikor valaki értékesebb ötlettel jön elő, azokat mindenhol megbecsülik.

Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

II. rész. A varróeszközök.

Ott hagytam abba, hogy az indigó megszáradt. Ilyenkor testhelyzettől függően, éppen hová kell tetoválni, a megfelelő tetoválószéket a megfelelő pozícióba állítom. Minden testhelyzetre külön székek vannak, legalábbis nálam, hiszen nem lehet egy sima széken varrni vádlira, tarkóra, vagy köldöktájra, /csak hogy pár testrészt megemlítsek, hiszen az emberre a szemein és a nyelvén kívül bárhová lehet varrni. Bár olyat is láttam, hogy nyelvbe varrtak, de annak semmi értelme sincs/.

A gép összeszerelését megelőzően kiválasztom a megfelelő eszközöket, annak függvényében, hogy milyen jellegű lesz a munka. Minden ábra másik felszereltséget igényel, mert a nyomvonalak különböző tűknél más-más behatást érnek el. A tűk önmagukban nem sterilek, / persze lehet úgy is venni amatőröknek/, hanem a tetováló maga készíti el magának, és maga sterilizálja.
Ez az elkészítés játék egy roppant babra munka, hiszen a tűket nem orvosi injekciós tűként kell elképzelni, hanem ezek mások. Ezek kb. 6-7 cm hosszú inox tömör speciális tűk, amiket a tetoválók forrasztanak össze, attól függően, hogy mit fognak vele csinálni. A tetoválás nem úgy műkszik, hogy az árnyékoláshoz vastagabb tűket használunk, hanem az van, hogy egyszerre többet. Szóval olyankor 5, 7, vagy 15 hajszálvékony tűt forrasztunk egymás mellé kört formázva, és azzal árnyékolunk.
Vagy egymás mellé tizesével, így lehet 20-as, 30-as, stb, stb, egészen sokáig.
Vékonyabb vonalakhoz 3 db másik fajta tűt forrasztunk egymás mellé.

Miután az épp szükséges tűket a tetováláshoz kiválasztottuk, akkor, vagy előtte ezeket sterilizálni kell.

Itt jegyzem meg, hogy mi a sterilizálás.
Az egészségügyi előírások attól függően írják elő a sterilizálási és fertőtlenítő eljárást, hogy az adott eszközt milyen célzattal használjuk fel. Ami csak a testhez ér, de nem hatol a kültakaró alá, vérrel, váladékkal nem érintkezik, azt fertőtleníteni elég, ami viszont bőrbe, bőr alá hatol, azt az eszközt sterilizálni muszály! A kettő közötti különbséggel nem untatlak benneteket, a lényeg az, hogy vannak a mikroorganizmusok, baktériumok, és vírusok. Ezeket nevezzük mondjuk Lajosnak.
Lajos rossz csávó, és ha fertőtlenítjük, az azt jelenti, hogy csak összeverjük, eltörjük kezét lábát, és jól tökön is rúgjuk.

Lajos egy jó ideig nem tud rosszalkodni, nem csinál bajt, és nem tud szaporodni. Ez a fertőtlenítés. Ideiglenes dolog.

Ahogy magához tér, megfelelő közegbe jut, ott nekiáll szaporodni, és fertőzni fog.

Ezért nem szabad sima fertőtlenített eszközt nyílt sérülésben használni. (vannak amikor mégcsak nem is fertőtlenítik)

A sterilizálás ezzel szemben az, amikor Lajost ki is nyírjuk, egyszer s mindörökre, és elégetjük.
Ez a tuti módszer, több vizet nem zavar.

(Óriási tévhit az, hogy sterilizálni lehet kifőzéssel valamit. A 100 fokos forrásban lévő vízben még vígan tenyésznek bizonyos baktériumok.)

(Egyébként Magyarországon ma négy fajta sterilizálási eljárás is törvényes, és a sterilizálást végző személy, vagy intézmény döntheti el, hogy melyiket alkalmazza).

Miután ezek megvannak, összerakjuk a gépet, és az utolsó "igen" megerősítésre elkezdhetjük a varrást.

folyt köv.
Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

Jövök hamarosan, a kérdéseket meg megjegyzem.
Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Csak folytasd Vietta!  :D

Mitől függ az, hogy valakinek megmarad-e teljes épségben a tetoválása, vagy a varratás utáni napokban "eltűnnek" vonalak?
Hogyan történik az ármeghatározás? Ránézel egy ábrára és sacc/kb. mondasz egy árat a méret, kivitelezés nehézsége és ideje alapján, vagy pontosabb számítások vannak?
Bosco
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

Oké!

Az van, hogy részletekben jelentkezem majd,,/ha megfelel/, és ilyen folytatásokban talán érdekesebb is lehet a dolog, mert több minden juthat az eszembe, és persze több kérdés is lehet erről-arról.

Szóval, amiket az ember a filmeken lát, ott hogyan tetoválnak, azok általában hülyeségek. Bemegy az ember, leül a székbe és a pasas nekiáll....

Röhej!

Ez nem így megy.

Megpróbálom az elején.

Az első lépés a döntés. Ez már nagyon bonyolult, sokrétű dolog. Amikor eldőlt, hogy igen ,,jöhet, akkor a második lépcső, hogy mit, és hová. Na meg persze, hogy mekkorát.
Itt már akár hetek, hónapok és évek is eltelhetnek az ezen való tűnődéssel. Millió szempontot kell mérlegelni. Kihez mi áll közel, milyen az ízlése, testalkata, hovatartozása, nézetei, világszemlélete.

Az már időmegtakarítás, ha a pali, vagyis az illető konkrétan tudja, mi a szíve vágya, mi is lenne az, amivel aztán mindennap felkel, és lefekszik, ami akkor is vele lesz, amikor a slozira megy, vagy a csajára mászik, és majd végül amikor a kemencébe tolják, vagy a földbe helyezik.

Igen drága Béláim,,mert ez a dolog addig megmarad, amig levegőt veszünk.. ( Egyes esetekben utána is, hiszen 8 ezer éves múmiákon, mumifikálódott testeken is tetoválásokat találtak, nem beszélve a kőkori barlangrajzokon található emberalakokra festett ábrákról, melyek óvatos becslések szerint 40-45 ezer évesek!!).

Szóval, ha eldőlt mi is legyen, azután még hosszú út áll a szerencsétlen színesedni vágyóra.
Ilyenkor jön a méretezés, mekkora is legyen a dolog. Ezt én számítógépekkel csinálom. Ha megfelel valamelyik méret a sok közül, akkor csinálunk egy negatívot, ami egy pausztpapír másik oldalára karcolt kontur vonal, és ezt a dolgot felragasztjuk az előzetesen megtisztított, és fertőtlenített bőrre. Ez szépen ott marad, és meg kell várni amíg megszárad. Nonfiguratívoknál, kissebb bizbaszoknál az indigó körvonala mindenki számára érthető, ám ilyen bonyolultabb portréknál már nem lehet minden vonalat belehúzni, és ott általában pár vonal, és pár pont lesz az, ami alapján meg kell majd csinálni a fényképről a  tetoválást. Meredek nagyon!
Szóval, amikor ezek megvannak, meg kell várni amíg az indigó megszárad,,ami helyzetektől, páratartalomtól, napszaktól függően 5-10 perc.
Ezek után lehet csak neki állni a varrásnak.

Már ha az ember nem freehand technikával dolgozik, mert akkor bizonyos esetekben nincs indigózás, de akkor az alany nem tudja megnézni, hogy miként áll majd a karján, bokáján, vagy a fenekén... a varrás.

folyt. köv

Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Vietta,

szerintem mindenkit érdekelnének ezek a történetek, szóval hajrá!
Meg tölthetnél fel képeket is, akár a saját tetkódról, akár olyanokról, amik tetszenek Neked!
Bosco
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

[quote author=Bosco link=board=offtopic;num=1130431073;start=45#59 date=11/02/05 ť 22:28:37]Vietta,

Neked milyen tetkók jönnek be?
És amiről még nem esett szó.. Neked van tetkód? [/quote]

Már hogy a vérbe ne lenne. Persze más mint a többi tetoválós csávónál, mert én szinte üres vagyok.

Van egy Noriyoshi Ohrai grafika a bal vállamon.
Az illetőről tudni kell, hogy a világ egyik legprofibb grafikusa, aki a fényképeken túlmenő realizmussal alkot meg rajzokat.
Ha a nevét nem is, a munkáit mindenki ismerheti, hiszen ő rajzolta a Csillagok háborúja posztereit a nyolcvanas években,,,többek között.
Ami rajtam van tőle, /a galaktika újságban volt 1gy szamurájokról rajzolt sorozata/, az egy gazdátlan szamuráj, vagyis egy ronin.

/Egy öntörvényű, halálig harcoló, roppant veszélyes pali volt minden ronin./

A lábfejemen van életem első megcsinált tetoválása, hiszen amikor valódi géphez jutottam, akkor magamon kísérleteztem elősször. A lábfejemet, és a térdemet értem el.

Ennél több egyenlőre még nincs.

És, hogy milyen tetoválások jönnek be??

Mivel én csak ezzel foglalkozom, /a homecsörtézésen és homehathúron kívül,, ;D,,/ teljesen más képet alkotok róla, mint az átlag felhasználó. Elsősorban a profi munkákat szeretem, ami grafikailag rendben van, és amatőr hibáktól mentes, lehetőleg egyedi, vagy pedig értelmes, inteligens tartalommal bíró forma, vagy jelentés.

Számomra a halálom az értéktelen tetoválás, aminek nincs létjogosultsága.

Mit értek ez alatt? Vegyük pl azt a Jézus ábrázolást, amit lentebb Supras barátunk beküldött. Grafikailag kitolta a realizmus határait, ám a határok megváltoztatásával egy bizonyos hatást ért el az illető, amely ábrázolásmód szintén értékessé vált, nem pedig hibássá. Mivel az árnyékolás technika rendben van, az arányok jók, a mű egy más szemléletben megjelentetett tetoválás, amely értékkel bír.

Ámde! Amikor olyat látok, hogy pl. egy tigrisfejen a szemek és a fül, orr helye nem az anatómiailag megfeleő helyén van, és a rajzolója szarvas hibákat ejt az alkotásnál, bénázik, az már teljesen más tészta, hiszen ott a hibák nem tudatosak, hanem hiányosságokból, rossz grafikai érzékek miatt alakulnak úgy, hogy az az istenverte tigrisfej inkább hasonlít Bála bácsi egerére, mit egy szenegáli csíkoshátúra.

Nagy különbségek vannak.

Ha valakit érdekel, írok pár dolgot, hogy mégis hogy a ménkűbe készül el egy igazi modern tetoválás.

Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Vietta,

Neked milyen tetkók jönnek be?
És amiről még nem esett szó.. Neked van tetkód?
Bosco
miszter
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 2149
CsatlakozottCOLON 2005-02-27 16:57:43
Tartózkodási helyCOLON Balatonboglár

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: miszter »

Én is tükörreflexes gépet használok, egy Pentaxot, de valszeg eladom majd, és veszek egy digit, mert az nem állapot, hogy mindig meg kell várnom, amig elfogy a 36 kocka.  >:(

Ez majd valamikor, nem most fog megtörténni. A tetoválás fotozásához egyébként valami spéci gép kell, ami tud makro üzemmódot, mert sokszor nagyon közelről kell képet csinálni. Kell még hozzá polárszűrő, meg egy-két dolog, de én sem nagyon tudom, hogy mi, hiszen a fotózás az egy másik világ. Abban nem vagyok otthon..

Mehdi tetkója nekem annyira nem jön be, de ez nem szakmai ártalom, hanem izlés dolga nálam.
Mr. Tyll De La McVietta

www.vietta-tattoo.hu www.maiboglar.hu
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Bocs Srácok, jogos a pont, a nagy próbálkozásban elfelejtettem beírni, hogy ez nem az enyém.. :D csak van egy pár tetkó ami tetszik, azokból tettem fel egyet.

Az enyémmel az a gond, hogy digitálisan nincs róla kép, mivel én tükörrefis géppel fotózok (no ez is lehetne egy újabb topik - érdekel valakit?  :)), de papíron is csak egyetlen egy képet találtam, amin látható ugyan, de az sem a legjobb kép - hiába, ha nem én fotózok..  ;D
Viszont így nem éri meg beszkenneltetni  :-/
Lehet, hogy megkérem majd valamelyik fotós haveromat akinek normális digitális gépe van, hogy csináljon róla egy képet.

Mehdi tetkója nekem nagggggyon bejön!!
Én most pont egy olyanon gondolkozom ami a csuklyás végéről indulna, teljes vállat átfogná, illetve felül a mell felső részén lemenne az oldalamra, ahol összekapcsolódna a jelenlegivel... már csak ki kellene találni hogy mi legyen.

Bosco
supras
P4P
HozzászólásokCOLON 1108
CsatlakozottCOLON 2003-09-16 22:17:22
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: supras »

A tiédet már láttam (azért rakj fel egy közelebbit) csak ez nem Bosco-é mert neki az oldalán van.

Nekem tetszett Mehndi tetkója a karján egy sárkány volt egy arc és az egész örvényben, szerintem jó. a mérete is pont illk az emberhez.

Kép
Avatar
PTM
PKSZ Assistant Team
HozzászólásokCOLON 1779
CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
Tartózkodási helyCOLON Fehér sarok
CONTACTCOLON

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: PTM »

[quote author=supras link=board=offtopic;num=1130431073;start=45#54 date=11/02/05 ť 19:35:34]Tiédről nincsen?[/quote]

Holnap csinálok egy képet és feltöltöm.
Baráti jobbhoroggal: tanárúr

A "tanárúr" gúnynév WNB és dp sporttársaktól származik (c)2005
supras
P4P
HozzászólásokCOLON 1108
CsatlakozottCOLON 2003-09-16 22:17:22
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: supras »

Tiédről nincsen?
Avatar
PTM
PKSZ Assistant Team
HozzászólásokCOLON 1779
CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
Tartózkodási helyCOLON Fehér sarok
CONTACTCOLON

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: PTM »

[quote author=Bosco link=board=offtopic;num=1130431073;start=45#52 date=11/02/05 ť 19:16:50]Na akkor próbálkozom..  :)

Kép[/quote]

Üvazzeg, ez nagyon tetszik!!  :D
Gratulálok!
Baráti jobbhoroggal: tanárúr

A "tanárúr" gúnynév WNB és dp sporttársaktól származik (c)2005
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Na akkor próbálkozom..  :)

Kép
Bosco
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Most írod már Tanárúr?? A piros pont akkor is Supras-é  :D
Kösz mindenkinek a segítséget, majd próbálkozom!

Topik téma: Megfigyeltétek Madár meccsén Sahnoune tetkóját? Hogy tetszett Nektek? Illetve sikerült kivennetek, hogy mit is ábrázolt? Vagy "csupán" nonfiguratív volt?
Bosco
Avatar
PTM
PKSZ Assistant Team
HozzászólásokCOLON 1779
CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
Tartózkodási helyCOLON Fehér sarok
CONTACTCOLON

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: PTM »

[quote author=Bosco link=board=offtopic;num=1130431073;start=45#48 date=11/01/05 ť 15:32:22]Oksa. Nos a képkivágás már megy, most már azt is elárulnád, hogyan tudok képet beilleszteni ide, ebbe a topikba, hozzászólásom részeként, mintegy kiegészítve, megfűszerezve azt?  :D[/quote]

Supras jól mondta.

1. töltsd fel egy helyre
2. a linkjét másold copy-val a vágólapra
3. kezdj írni itt egy hozzászólást
4. nyomd meg a hozzászólásszerkesztő felett balról a negyedik színes ikont (Insert Image)
5. másold be az [ i m g ] és az [ / i m g ] közé a linket

Ennyi, jó fűszerezést!  ;)
Baráti jobbhoroggal: tanárúr

A "tanárúr" gúnynév WNB és dp sporttársaktól származik (c)2005
supras
P4P
HozzászólásokCOLON 1108
CsatlakozottCOLON 2003-09-16 22:17:22
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: supras »

Töltsd fel valahova  a képet a tetkódról. Miután az megvolt jobb klikk és tulajdonságok, akkor a kép helyét leírja mint webcím azt másold ki és egyben ezt írd be. [ img ] ide a szöveg, (a zárójelek után ne legyen space csak most azt hinné hogy kép) [ / img ]

Így kell remélem érthető mert nmem vagyok benne biztos hogy érthetően visszatudtam adni:)
Bosco
TEAM PKSZ
HozzászólásokCOLON 719
CsatlakozottCOLON 2005-02-18 17:19:27

Re: Tattoo

Hozzászólás Szerző: Bosco »

Oksa. Nos a képkivágás már megy, most már azt is elárulnád, hogyan tudok képet beilleszteni ide, ebbe a topikba, hozzászólásom részeként, mintegy kiegészítve, megfűszerezve azt?  :D
Bosco
BUTTON_POST_REPLY