Mozi, mozi, mozi ...

Minden ami nem az oldallal és nem a profi ökölvívással kapcsolatos.
BUTTON_POST_REPLY
VRRRT
Uploader
HozzászólásokCOLON 639
CsatlakozottCOLON 2007-02-17 18:17:44

Hozzászólás Szerző: VRRRT »

Végül pár szó a közönség által idén legjobban várt 5 filmről.

-A csodálatos Pókember: Az emós k***ög helyett megkaptuk az igazi Pókembert, akit hiába vertek már félig agyon, akkor is beszól az ellenfelének. A képregényt szeretőknek kötelező, aki csalódott az előző három résznyi borzalomban, az tegyen próbát ezzel.

-Batman 3/A sötét lovag - Felemelkedés: Az előző részek magasra tették a lécet. amit nem sikerült átugrani. Van benne 1-2 baromság is(pl ahogy kifosztják hősünket). Ennek ellenére korrekt lezárása a trilógiának.

-The Expendables 2/A feláldozhatók 2: Alaposan ki lettünk szolgálva. Chuck Norris belépője epic. Filmtörténeti pillanat amikor Schwarzi, Syl és Willis együtt irtja a rosszfiúkat. A sztori persze nem nagy szám, mondjuk az kicsit gáz hogy már az első 5 percben tudható hogy kit kell majd megbosszulni.

-James Bond - Skyfall: A Casino Royalnál gyengébb(bár szerintem azt a részt egy jó darabig nem fogják felülmúlni), a Quantum csendjénél jobb(amit nem volt nehéz felülmúlni). A történet nem túl erős, a nőügyek gyengék, a főellenség nagyon jó, és elég emberi Bondot láthatunk, ami nekem tetszett. Mindenesetre elkéne egy jó forgatókönyvíró a következő részre.

-A hobbit - Váratlan utazás: Uncsi. Nagyon elhúzták. 2,5 óra helyett 1,5 óra elég lett volna.
"A lámpa csak akkor világít, ha meggyújtják."
Dzsalál Uddin Rum
grabanc
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 3065
CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: grabanc »

VRRRT írtaCOLONIsmét filmeztem-sajnos.

Bourne hagyaték: tipikus rókabőr, és az a kevés sztori is nagyon kiszámítható. (minek kellett megcsinálni ha Matt Damon nem vállalta? #-o )

Tökéletes katona 4-A leszámolás napja: Kár szépíteni, totálisan el lett b@szva. A 3. rész ígéretes volt, de ezzel durván meggyalázták az Universal Soldier univerzumot. Értelmetlen, az eddigi vonalhoz képest kifacsart sztori, Dolph Lundgren is nehezen bírja ki röhögés nélkül. A szereposztásnál és a 3. rész után vártam ezt a filmet, de az egyetlen jó jelenet amikor Arlovski szétveri Roy Jonest, akit ezután jól összerugdosnak, majd végül JCVD fejbelövi.
Oké, akkor ezeket - nem különösebb fájdalommal - kihagyom. Sejtettem a színvonal csökkenést.
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő" :P
diablopop
Újonc
HozzászólásokCOLON 2
CsatlakozottCOLON 2012-10-05 09:05:16
CONTACTCOLON

your artice is fine ,thinks!

Hozzászólás Szerző: diablopop »

your artice is fine ,thinks!
diablopop cls
VRRRT
Uploader
HozzászólásokCOLON 639
CsatlakozottCOLON 2007-02-17 18:17:44

Hozzászólás Szerző: VRRRT »

Ismét filmeztem-sajnos.

Bourne hagyaték: tipikus rókabőr, és az a kevés sztori is nagyon kiszámítható. (minek kellett megcsinálni ha Matt Damon nem vállalta? #-o )

Tökéletes katona 4-A leszámolás napja: Kár szépíteni, totálisan el lett b@szva. A 3. rész ígéretes volt, de ezzel durván meggyalázták az Universal Soldier univerzumot. Értelmetlen, az eddigi vonalhoz képest kifacsart sztori, Dolph Lundgren is nehezen bírja ki röhögés nélkül. A szereposztásnál és a 3. rész után vártam ezt a filmet, de az egyetlen jó jelenet amikor Arlovski szétveri Roy Jonest, akit ezután jól összerugdosnak, majd végül JCVD fejbelövi.
"A lámpa csak akkor világít, ha meggyújtják."
Dzsalál Uddin Rum
VRRRT
Uploader
HozzászólásokCOLON 639
CsatlakozottCOLON 2007-02-17 18:17:44

Hozzászólás Szerző: VRRRT »

Végre jutott némi időm kultúrára is, el is pazaroltam szűk 4 órát filmnézésre.
A The Avengers-ben rohadt jó poénok voltak, kár, hogy valami értékelhető történetet nem sikerült összehozni.
A Men In Black 3 pont az ellenkezője, a sztorija jó volt, csak hát az első két rész akció-vígjáték volt, és ennyi év várakozás után most is azt szerettem volna látni...
Azért ez jó volt:
J: ...és ha fekete fickó ül egy csilli-villi verdában, az nem jelenti azt hogy lopta! Ö... Jó, ezt loptam. :D
"A lámpa csak akkor világít, ha meggyújtják."
Dzsalál Uddin Rum
Roy Jones Jr.
Tippjáték Champ' 2010.
HozzászólásokCOLON 722
CsatlakozottCOLON 2008-03-11 12:47:32

Hozzászólás Szerző: Roy Jones Jr. »

Ma megnéztem a Másnaposok 2-t a moziban. Félelmetesen jó volt ez is! :) Mint ahogy a Halálos iramban 5. része is fasza volt, a legjobban sikerült az összesből szerintem.
"Vincere non é importante, é l'unica cosa che conta"
Roy Jones Jr.
Tippjáték Champ' 2010.
HozzászólásokCOLON 722
CsatlakozottCOLON 2008-03-11 12:47:32

Hozzászólás Szerző: Roy Jones Jr. »

2 Oscart kapott a The Fighter.

- Christian Bale (Legjobb férfi mellékszereplő) és
- Melissa Leo (Legjobb női mellékszereplő)
"Vincere non é importante, é l'unica cosa che conta"
grabanc
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 3065
CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: grabanc »

Inkább ide mint az alapfilmek topikba...

Konyec - Az utolsó csekk a pohárban

Ma láttam és megtetszett. Ez a film is valahol egy kórkép, de nem csak 2007-ből. Valahogy nekem nem jött le a titulusa, miszerint vígjáték... persze mi más, mikor az összes regnálónak gond az alaptéma? :( Akkor persze legyen inkább vígjáték. Szerencsére a vége jól sült el...
Egy - szerintem - megható hattyúdal Keres Emiltől és Földi Teritől... tecc =D> =D>
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő" :P
Justin
PKSZ Assistant Team
HozzászólásokCOLON 1565
CsatlakozottCOLON 2005-07-10 18:59:34
Tartózkodási helyCOLON Nagyszalonta

Hozzászólás Szerző: Justin »

Film készül a Roberto Durán vs. Sugar Ray Leonard bunyóból, Duránt Gael Garcia Bernal fogja alakítani.
Blackpanther
Super Champ
HozzászólásokCOLON 967
CsatlakozottCOLON 2006-01-02 18:54:48

Hozzászólás Szerző: Blackpanther »

" második felvonásához érkezett az Avatar imax ddd megtekintése
ezúttal azonban rutinosabb voltam és a cinemacity honlapján akartam foglalni ill vásárolni kettő db jegyet
igazándiból nem akartam Regginek hinni és mint citroén kácsa elvetettem azt a lehetőséget h 2 hétre előre le kell foglalni, mert különben kopp...
nos most már tudom h debiza ez még két hónap után is emigyen van
hihetetlen h a legképtelenebb időpontokban is már betelt az egész moziterem az összes neten még foglalható időpontban. azt hittem (én gyönyörű ámbátor balga) h ez a film immáron több mint két hónap után végre lecsengett
pedig nem
szóval egy darabig még nem nézem meg ezt a filmet...

viszont ezen felbuzdulva h ez a nyomorult imax mozi ennyire fullon kattog, kicsit utánaszámoltam csak a poén kedvéért...
megszámoltam és a terem az 383 férőhelyes
egy jegy 1800 pénz
egy nap van 4 db előadás, ami avatar
egy 30 napos hónapban ez azt jelenti h a mozinak 82.728.000 ft bevétele van csak a jegyekből
ha mindegyik néző gyerek, tanuló vagy nyugdijjas jeggyel megy be (1440 ft) akkor is a havi bevétel csak ebből az egy filmből 66.182.400 huf
ez azt jelenti h egy hónapban csak imaxban 45.960 ember nézi meg ezt a filmet
tehát amióta megy ez a film, már durván 100.000-en nézték már meg imaxban
egy film nálunk ha eléri a 100.000-es nézőszámot országos szinten, az már egy nagyon nézett filmnek számit
és akkor még nem is számoltam a többi előadást és a többi mozit...
komolyság, most már egyre jobban kiváncsi vagyok erre a filmre

végül levontam azt a következtetést h imax mozit kell üzemeltessek, mert nemcsak komoly bevételem lenne, de végre meg is tudnám nézni ezt a nyomorult filmet... "
Blackpanther
Super Champ
HozzászólásokCOLON 967
CsatlakozottCOLON 2006-01-02 18:54:48

Hozzászólás Szerző: Blackpanther »

http://gk.lka.hu/2010/01/miert-jobb-az-imax/
#

fraki

2010.01.03. 22:29

1. Láttam az Avatart IMAX-ben és második alkalommal szintén az Arénában sima 3D-ben. Első kifogástalan élmény volt, második csalódás és szenvedés. A szemüveg teljesen besötétíti a képet (IMAX-ben is levettem néha kíváncsiságból a szemüveget, de ilyen sötétedést nem vettem észre), a vászon tök kicsi, a 3D-nek nincs mélysége, az egészet egyszerűen fárasztó nézni.

Szemben az IMAX-szel. Először én is azt mondtam, hogy nem lehet nagy különbség, hiszen ugyanaz a technológia. Pedig ég és föld a különbség.

2. A plastik.hu-n már kitárgyaltuk, hogy szinte bármelyik hétköznap lehet jegyet kapni a bp-i arénába, ha kb. fél órával előtte ott vagy, mivel sokan nem veszik át a jegyet 60 perccel előtte, és azok szabad prédák. A módszer 100%-os.

3. Szeretném már megélni, mire a filmiparosok rájönnek, hogy a 24 fps jelenleg a szűk keresztmetszet a mozizás élményében. Mindenféle vászonméret és 3D-nél többet dobna az élményen, ha nem 24 fps-ben kéne elmosott homályt látnom akció címén.
#
grabanc
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 3065
CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: grabanc »

Baxus.. azóta már a Gáj Ricsi-szerű Sherlock-ra sem kaptam jegyet. Premier, előadás előtt 1-2 órával gyakorlatilag esély sincs. Van itt zsé... no meg gógyi.
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő" :P
WNB
Tiszteletbeli PKSZ tag
HozzászólásokCOLON 1843
CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
CONTACTCOLON

Hozzászólás Szerző: WNB »

http://www.imaxbudapest.hu/forum/56

"Lately this has become a serious question for a lot of people, especially when considering where to watch James Cameron’s Avatar… it has even crossed my mind as we have cinemas with all of the three 3D technologies where I live too. So here is a quick and short comparison between the three, along with information on which one I personally prefer, but you are also more than welcome to share your personal preferences too along with the WHYs.

IMAX 3D
This one is the oldest of the three standards that is famous mostly because of the very big screens present in these cinemas, but they are still not very widely available around the world with most of the IMAX cinemas present in USA. Up until very recently IMAX 3D was only analogue with the movies being shot on large frame 70mm film in order to achieve good image quality on the larger screens these cinemas use, as compared to normal 35mm film. The digital version was introduced last year and still very few cinemas use that and the resolution and respectively the projection screen sizes for these implementations are not as big as on the analogue ones. IMAX uses big linear passive polarized plastic glasses for the viewers that do not provide the best possible experience. Anyway, getting back to the user experience, there is something very specific for IMAX 3D and that is the fact that the movies shown there are usually optimized for more pop-out screen effect than depth. This means that most of the time objects literally seem to pop out of the screen appearing as if you can touch them, kids do love this effect, but this is also more tiring for the brain. So usually longer movies are a bit of a problem to watch and Avatar is close to 3 hours, so you should be carefully consider this, especially if you feel a little “out of this world” when watching movies in an IMAX cinema. Some other drawbacks that are not always present and most of the people miss are the lower contrast in some dark scenes, a bit more ghosting of objects and problems refocusing your eyes quickly enough to follow the whole picture in fast action scenes and thus you might miss some important parts. Anyway IMAX 3D is certainly the most easy way to achieve the WOW effect with just about anyone that is watching his first stereoscopic 3D movie, but it this is not the first for you, then the other alternatives might be better…

RealD
This is a bit newer standard, but a digital one from its start… digital here meaning that the movies are recorded in a digital format and the projectors being used are also digital. RealD 3D cinemas uses circular polarized plastic glasses instead of linear polarized to provide better user experience when watching stereoscopic content. Circular polarization is considered to be better, because viewers are able to move their head as they like without the loss of the 3D depth effect. With the linear polarized glasses you have to be a bit steady, not moving around too much and sometimes you might have trouble finding the right position for your head in order to achieve the best effect when watching the movie to fully enjoy it. The circular polarized plastic glasses used here are also cheap to produce, but this technology requires the use of more expensive silver screen for projection which makes it a bit more expensive to implement. Still at the moment RealD is the most widely used standard for stereoscopic 3D movie projections all over the world, so you will most likely have one of these cinemas where you live. The immersion experience with RealD is a bit different compared to what you get at IMAX 3D projections as here the depth perception is of actual depth so the action is more going inside the screen, and not popping out of it. This does not make things less impressive, although some people might get a little disappointed at first if they were expecting to have the IMAX 3D pop-out effects, but after some time of watching they still get the feeling they are right in the middle of the action. This way of going more in the projection screen and not out of it is also easier on your brain as it is not that overloaded with information and is considered better for longer movies. Also it is easier to keep track of quick action scenes and the ghosting is usually less, so most of the people prefer this technology, although it is still not perfect.

Dolby 3D
Also known as Dolby 3D Digital Cinema is the newest of the three technologies for stereoscopic 3D movie projection and as you can guess not only by the name it is as well digital like RealD. A lot of people find that Dolby 3D is the best stereoscopic 3D technology for them to watch movies in the cinema. Here we also have the typical cinema style plastic 3D glasses that use a bit more specific passive filters related to the main colors we see which is by far considered to provide the best results. Of course this special type of polarization brings the cost of the glasses up compared to the normal linear or circular polarized glasses the other technologies use, but there the projection screen doesn’t have to be specific (Dolby 3D at home, anyone?). Dolby 3D provides better color reproduction (colors look a bit brighter and more vivid) and a sharper image with more details visible (especially in darker areas), better contrast and almost no ghosting of the objects you see on the screen, which also are not that much popping out of the screen like in IMAX 3D, but rely more on inside depth, like with RealD. Still the stereoscopic 3D experience here is yet again not perfect as you might have trouble with the quick refocusing of your eyes on some objects moving fast from the back to front and some people might have weird troubles seeing the right colors some rare occasions.

And after all this you can say that it is still mostly a matter of personal preferences where you’ll watch 3D movies, but sometimes you might not have IMAX 3D cinema around or any other technology. Have in mind that with the case of Avatar, it is also being shown in some 2D cinemas, but that will be too stupid to do when the movie has been made especially to be watched in 3D. The only thing I don’t like about IMAX is that after about 40 minutes I’m a bit tired and I probably will have trouble watching a movies that is much longer than that. As for RealD and Dolby 3D for me there is hardly any significant difference between the quality and experience you get in cinemas equipped with one or the the other technology, although Dolby 3D seems to be slightly better. And don’t forget that sometimes not well enough built 3D cinema can ruin everything with the one at fault not the technology being used… ;)"

(Egy komment az élesség-kérdéshez: az Imax 3D nézők közül sokan szóvá teszik, hogy "a kép bizonyos részei életlenek", és ez a másik két technológiában kevésbé jelentkezik...az Imax 3D verzió [nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban nézve is ez a tapasztalat] sokszor él olyan eszközzel, hogy a térélmény előállítása céljából tényleg intenzíven játszik a mélységélességgel...mondjuk egy zárt helyen játszódó jelenetben 2 ember beszélget, és aszerint, hogy melyikük beszél éppen, a kamera a mélységélesség használatával hol az egyikre, hol a másikra fókuszál, az éppen nem beszélő pedig életlen lesz...az emberi szem is így működik...de filmet nézni szokatlan lehet így, mert valójában nem a saját szemét használva lát az ember, hanem a rendezői fókuszt kell követnie, hogy az épp fókuszba szánt dolgot, mint a legélesebbet lássa. Nem tudom, mennyire függhet ez össze még a fenti angol ismertető megállapításával, hogy az Imax 3D a vászonból a néző felé előreugró térhatással operál, a másik kettő pedig a vászon síkjából a néző felől távolodó térhatással...)
Ez a csillagromboló mindenkit sz-e-r-e-t... (Krzystof Aaron Hasselhoff)
...kivéve a csillagokat... (David Marcellus Hasselhoff)
justy
Bajnok
HozzászólásokCOLON 478
CsatlakozottCOLON 2002-10-17 14:15:19
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: justy »

grabanc,
Azt olvastam a hardwired.hu-n, hogy a kep egy kicsit sotet az IMAX-os megoldasban, de pl. a Dolby3D-ben ez a gond nem jelentkezik. Az ottani verdikt kb. az, hogy a harom rendszer egy nivon van...Az IMAX-ban egy darabig meg nem nagyon fogsz jegyet kapni...:( Itt csekkelheted a lehetosegeidet: http://www.cinemacity.hu/t_search.php?s ... smovie=560
grabanc
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 3065
CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: grabanc »

justy írtaCOLONgrabanc,
A hardwired.hu-n olvasott velemenyek alapjan nekem az jott le, hogy akar a Dolby 3D-t (Corvin), akar a RealD-t (Westend) valasztod, nem kapsz rosszabb minoseget, mint az IMAX eseten. En meg csak Digital 3D-ben lattam, de ugy is eletem filmelmenye volt. Alig varom, hogy igazi 3D-ben is lathassam...
A Corvinban voltam, a Jégkorszak 3-at néztem meg 3D-ben. Tetszett. Hogy az éppen milyen tech-nek felelt meg, azt nemtom. Voltam az Arénában IMAX-en, a Dinók nyomában-t néztem meg. Tetszett. Én csak azért gondolom az Avatar-t itt megnézni, mert a legnagyobb vetítővászon itt van és (állítólag) nem projectoron keresztül vetítik a filmet, hanem közvetlen a digi szalagról. Így kisebb a jelvesztés a vászonig... állítólag. :roll:
Vagy csak vagizni akarok? :wink:

(persze szívesen fogadok mindenféle okosságot a témában... mert a Corvin köz pl. sokkal közelebb van hozzám :) )
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő" :P
justy
Bajnok
HozzászólásokCOLON 478
CsatlakozottCOLON 2002-10-17 14:15:19
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: justy »

grabanc,
A hardwired.hu-n olvasott velemenyek alapjan nekem az jott le, hogy akar a Dolby 3D-t (Corvin), akar a RealD-t (Westend) valasztod, nem kapsz rosszabb minoseget, mint az IMAX eseten. En meg csak Digital 3D-ben lattam, de ugy is eletem filmelmenye volt. Alig varom, hogy igazi 3D-ben is lathassam...
grabanc
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 3065
CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: grabanc »

Blackpanther írtaCOLON
grabanc írtaCOLONBaxus! Nem kaptam egy normális helyet sem az Avatar-ra... Nagy még a felhajtás körülötte. De nem is adom már alább az IMAX-nél! :)
Vélemények 600 felett.

http://kritikustomeg.org/film.php?fid=30780
260:26 szavazati arányban (90%: 10%), biztos, hogy megnézem. Csak az idő intervalluma kérdéses... 8)
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő" :P
Blackpanther
Super Champ
HozzászólásokCOLON 967
CsatlakozottCOLON 2006-01-02 18:54:48

Hozzászólás Szerző: Blackpanther »

grabanc írtaCOLONBaxus! Nem kaptam egy normális helyet sem az Avatar-ra... Nagy még a felhajtás körülötte. De nem is adom már alább az IMAX-nél! :)
Vélemények 600 felett.

http://kritikustomeg.org/film.php?fid=30780
grabanc
Hall of Fame
HozzászólásokCOLON 3065
CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
Tartózkodási helyCOLON Budapest

Hozzászólás Szerző: grabanc »

Baxus! Nem kaptam egy normális helyet sem az Avatar-ra... Nagy még a felhajtás körülötte. De nem is adom már alább az IMAX-nél! :)
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő" :P
gizi
Újonc
HozzászólásokCOLON 1
CsatlakozottCOLON 2010-01-01 14:38:13
Tartózkodási helyCOLON romania
CONTACTCOLON

a hall arhivuma

Hozzászólás Szerző: gizi »

hello mindenkinek es BUEK
edgegon melyik torrent siterol lehet letolteni
mg
BUTTON_POST_REPLY