Forma-1, a Fapados Cirkusz (3. topik)
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
Kérdés, hogy mit nevezünk legnagyob bukásnak?
Ha azt, hogy óriásit bukott azzal, hogy nem szerezte meg a címet, akkor nem igaz.
Ha azt, hogy az utolsó kanyarban dőlt el a cím sorsa, akkor igaz.
Massa elmondta, miért volt jobb raikkönennél.
Tisztázhatnál nekünk valamit. Hogy van az, hogy Räikkönen képes volt megnyerni első ferraris évében a bajnoki címet, majd ezt követően 2008-ban te alapvetően jobb voltál nála?
F.M.: 2007-ben is jó szezont teljesítettem. Gyakran voltam gyorsabb nála a kvalifikációkon és Monzában még mindig előtte álltam a tabellán. Talán az lehet a kulcsa, hogy idén többet tudtam fejlődni, mint ő.

- PTM
- PKSZ Assistant Team
- HozzászólásokCOLON 1779
- CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
- Tartózkodási helyCOLON Fehér sarok
- CONTACTCOLON
Szavazás az Indexen (részeredmény):
Kié a legnagyobb bukás?
1150 - Massáé
667 - Emmonsé
17 - A kínai kardozóké
55 - Az orosz kéziseké
11 - A dél-koreai kéziseké
98 - Csavicsé
177 - A Chelsea-é
38 - A cseh futballistáké
93 - A horvát futballistáké
Melyik a legnagyobb győzelem?
134 - A dán kéziseké
50 - A norvég kéziseké
301 - Phelpsé
436 - Hamiltoné
226 - Az MU-é
653 - A törököké
122 - Az ukrán kardozóké[/b]
Kié a legnagyobb bukás?
1150 - Massáé
667 - Emmonsé
17 - A kínai kardozóké
55 - Az orosz kéziseké
11 - A dél-koreai kéziseké
98 - Csavicsé
177 - A Chelsea-é
38 - A cseh futballistáké
93 - A horvát futballistáké
Melyik a legnagyobb győzelem?
134 - A dán kéziseké
50 - A norvég kéziseké
301 - Phelpsé
436 - Hamiltoné
226 - Az MU-é
653 - A törököké
122 - Az ukrán kardozóké[/b]
Baráti jobbhoroggal: tanárúr
--
A "tanárúr" gúnynév WNB és dp sporttársaktól származik (c)2005
--
A "tanárúr" gúnynév WNB és dp sporttársaktól származik (c)2005
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
Massa eddig sem élvezett előnyt a csapaton belül, sőt! Pont ezért nagy dolog, hogy klasszis teljesítménnyel, kiharcolta magának az első számú versenyző pozíciót. Jövőre tiszta lappal indulnak, de nem rajta lesz a nyomás, hanem kimin. Az, hogy kimi a 2007-es bajnok, annak ma már csak annyi a jelentősége, hogy annak köszönheti, hogy még nem rúgták ki... viszont, ha jövőre is kikap Massától, akkor vb cím ide vagy oda, menni fog. Massát sokkal jobb versenyzőnek tartom, amit idén be is bizonyított! Klasszis teljesítményt nyújtott, bravúros előzésekkel, rajtolásokkal, és csak egy kanyaron múlt, hogy nem ő lett 2008 világbajnoka!grabanc írtaCOLONPontosan... nem felejtett el vezetni és semmivel sem rosszabb pilóta mint a brazil... Világos, hogy normál számítások szerint van egy teljes idénye, amikor ezt bizonyíthatja, hogy nem érdemtelenül lett bajnok (még ha a csillagok állása ott és akkor kedvezett neki).Sztrego írtaCOLONkimi nyugdíjazása még korai lenne...
Gondolom, egyenlőre Massa egy deka előnyben nem lesz csapaton belül, mivel "csak" előrébb végzett, de bajnok nem lett...
-
- Hall of Fame
- HozzászólásokCOLON 3065
- CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
- Tartózkodási helyCOLON Budapest
Pontosan... nem felejtett el vezetni és semmivel sem rosszabb pilóta mint a brazil... Világos, hogy normál számítások szerint van egy teljes idénye, amikor ezt bizonyíthatja, hogy nem érdemtelenül lett bajnok (még ha a csillagok állása ott és akkor kedvezett neki).Sztrego írtaCOLONkimi nyugdíjazása még korai lenne...
Gondolom, egyenlőre Massa egy deka előnyben nem lesz csapaton belül, mivel "csak" előrébb végzett, de bajnok nem lett...
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő"
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
Megint nem arra válaszolsz amire kéne.gallien írtaCOLONSumi mellé odahozták az utódját, és most Alonso személyében Kimi utódját. Vagy azt gondolod, hogy Massa vízhordójának hozzák Alonsot?
Komolyan Sztrego, szánalmas vagy...
Megyek, csinálok gesztenyepürét gyesztenyeMASSA-ból. Arra talán jó lesz! Muhahaha.
kimi nyugdíjazása még korai lenne... csak ugye, a teljesítménye nem megfelelő, ezért kötöttek előszerződést Alonsoval, hogy: ahogy Irvine is mondta, ha kimi teljesítménye nem javul, akkor a Ferrari akár már év közben menesztheti, mint 1991-ben Alain Prostot! Ha a 3-szoros bajnokot kitették, akkor kimivel sem cicáznak majd, s ennek már elég sok előjele van.
Alonsot nem Massa vízhordójának hozzák -mintahogy kimit sem annak hozták, mégis az lett- hanem élversenyzőnek, aki hozza az elvárt teljesítményt, amit kimi nem tud.
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
Tehát érvekre nincs ellenérved, ezért inkább bénázol?gallien írtaCOLONelfáradtál sztrego, még a béna érveid is elfogytak...Sztrego írtaCOLON kimiről azt tartják, hogy ő nem az a PR versenyző, akit csak úgy tele lehet dumálni, hanem mindig őszintén beszél. AMcLarenneél ebből gondja is akadt, mert Dennis az a fajta főnök, aki kiköti a versenyzőinek, hogy mit mondhat, és mit nem.
kimi azt mondta, hogy nem volt motiválatlan, de később elismerte, hogy az utolsó futamokra, elment a kedve a versenyzéstől. Ennek oka az is, hogy Massa a vízhordójává tette, és bizony, ez a szerepkör nem volt az ínyére.
kimi Barcelónáig még motivált volt? Utána miért vesztett a motivációjából??
Alonso meg azért megy oda, mert Montezemolonak ő kell s nem a gyengén teljesítő finn.
Irvine egy Schumacher mellett versenyzett, így sok sikerre nem számíthatott. kimi is vízhordó lett volna Schumacher mellett.
ki tartja róla? kimi gyűlöli az egész cirkuszt, ami a forma 1 körül van. 27 millió eurót kap, nem fogja azt mondani nyilvánosan, hgy nem akar megdolgozni érte.
alonso azért megy, mert a ferarinak első számú pilóta kell, és massa nem az. tudom fáj, de a veled ellentétben a ferrari tisztában van vele, hogy massa soha nem lesz világbajnok, kimi kidőlt, és a helyére kell egy vele azonos kvalitású versenyző.
irvinennal kapcsolatos megjegyzésed inkább elengedtem a fülem mellett, annyira béna.
egyébként, akkor te is úgy látod, hogy a klicskók messze a legjobbak nehézsúlyban?
Találtam neked valamit
Raikkönen elismerte, hogy elvesztette motivációját
Bár korábban cáfolta, Raikkönen a szezon után megerősítette, hogy valóban gondjai voltak a motivációjával az idei esztendőben, mikor világbajnokként egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok számára, hogy azt eltervezte.
"Mindenki tisztában van azzal, hogy mikor az ember csak a harmadik helyért van harcban, nagyon nehéz megtartania a lendületét, és az egész helyzet rányomja a bélyegét a versenyére. Egyszerűen ilyen szituációban nem tudsz olyan gyors lenni a versenyen, mint egyébként" – mondta Raikkönen.
"Mikor esélyed sincs arra, hogy előzz, vagy javíts a helyezéseden, akkor az egész nem túlzottan érdekes. Mikor a bajnoki címért vagy harcban, akkor teljesen más a helyzet" – tette hozzá a finn pilóta
Erről ennyit! Tehát elárulta, hogy azért vesztette el a motivációját, mert gyengén szerepelt, és a vert mezőnyben autókázott.
Alonso meg azért kell a Ferrarinak, hogy két élversenyzője legyen, mert Massa személyében, jelenleg csak 1 van.
http://f1vilag.hu/cikk/20081217/A_Ferra ... Hamiltonra
Olvasd el ezt a cikket, aztán rájössz, mekkora butaság az, amit Massa ferraris szerepéről gondolsz!
Tehát azt gondolod, hogy Schumacher mellett, kimi első számú versenyző lett volna?
-
- Tiszteletbeli PKSZ tag
- HozzászólásokCOLON 2283
- CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
- Tartózkodási helyCOLON Bp
- CONTACTCOLON
elfáradtál sztrego, még a béna érveid is elfogytak...Sztrego írtaCOLON kimiről azt tartják, hogy ő nem az a PR versenyző, akit csak úgy tele lehet dumálni, hanem mindig őszintén beszél. AMcLarenneél ebből gondja is akadt, mert Dennis az a fajta főnök, aki kiköti a versenyzőinek, hogy mit mondhat, és mit nem.
kimi azt mondta, hogy nem volt motiválatlan, de később elismerte, hogy az utolsó futamokra, elment a kedve a versenyzéstől. Ennek oka az is, hogy Massa a vízhordójává tette, és bizony, ez a szerepkör nem volt az ínyére.
kimi Barcelónáig még motivált volt? Utána miért vesztett a motivációjából??
Alonso meg azért megy oda, mert Montezemolonak ő kell s nem a gyengén teljesítő finn.
Irvine egy Schumacher mellett versenyzett, így sok sikerre nem számíthatott. kimi is vízhordó lett volna Schumacher mellett.
ki tartja róla? kimi gyűlöli az egész cirkuszt, ami a forma 1 körül van. 27 millió eurót kap, nem fogja azt mondani nyilvánosan, hgy nem akar megdolgozni érte.
alonso azért megy, mert a ferarinak első számú pilóta kell, és massa nem az. tudom fáj, de a veled ellentétben a ferrari tisztában van vele, hogy massa soha nem lesz világbajnok, kimi kidőlt, és a helyére kell egy vele azonos kvalitású versenyző.
irvinennal kapcsolatos megjegyzésed inkább elengedtem a fülem mellett, annyira béna.
egyébként, akkor te is úgy látod, hogy a klicskók messze a legjobbak nehézsúlyban?
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
kimiről azt tartják, hogy ő nem az a PR versenyző, akit csak úgy tele lehet dumálni, hanem mindig őszintén beszél. AMcLarenneél ebből gondja is akadt, mert Dennis az a fajta főnök, aki kiköti a versenyzőinek, hogy mit mondhat, és mit nem.gallien írtaCOLONnem tudsz olvasni? megismétlem.Sztrego írtaCOLON Elhiszem, hogy valamivel magyarázni kell a vereséget, de a motiválatlanság több mint vicces. Barcelonáig még motivált volt, és csak utána lett motiválatlan? Hogy van ez? Ő maga mondta, hogy szó nincs motiválatlanságról, és minden futamon nyerni akar.
Ő keresi a legtöbb pénzt, de, ahogy azt Irvine is mondta, ezért a teljesítményrt nem érdemli meg.
nyilvánosság előtt soha nem fogja azt mondani, hogy motiválatlan. hiányzott a tűz belőle egész évben, csak a vakok nem látták.
plusz: mint írtam alonso nem véletlen megy oda. kiminek elege van, massában a saját csapata sem bízik.
plusz: irvine, mit örök vesztes tehetségtelen dumagép, jobb, ha befogja.
plusz: az analógiádból kiindulva vladimir és vitalij klicskó vitathatatlanul a világ legjobb nehézsúlyú bokszolói. ellenfelei sose mondták, hogy motiválatlanok, ezért nyilván nem is voltak azok... más kérdés, hogy sztrego fiam, annak láttad őket.
kimi azt mondta, hogy nem volt motiválatlan, de később elismerte, hogy az utolsó futamokra, elment a kedve a versenyzéstől. Ennek oka az is, hogy Massa a vízhordójává tette, és bizony, ez a szerepkör nem volt az ínyére.
kimi Barcelónáig még motivált volt? Utána miért vesztett a motivációjából??
Alonso meg azért megy oda, mert Montezemolonak ő kell s nem a gyengén teljesítő finn.
Irvine egy Schumacher mellett versenyzett, így sok sikerre nem számíthatott. kimi is vízhordó lett volna Schumacher mellett.
-
- Tiszteletbeli PKSZ tag
- HozzászólásokCOLON 2283
- CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
- Tartózkodási helyCOLON Bp
- CONTACTCOLON
nem tudsz olvasni? megismétlem.Sztrego írtaCOLON Elhiszem, hogy valamivel magyarázni kell a vereséget, de a motiválatlanság több mint vicces. Barcelonáig még motivált volt, és csak utána lett motiválatlan? Hogy van ez? Ő maga mondta, hogy szó nincs motiválatlanságról, és minden futamon nyerni akar.
Ő keresi a legtöbb pénzt, de, ahogy azt Irvine is mondta, ezért a teljesítményrt nem érdemli meg.
nyilvánosság előtt soha nem fogja azt mondani, hogy motiválatlan. hiányzott a tűz belőle egész évben, csak a vakok nem látták.
plusz: mint írtam alonso nem véletlen megy oda. kiminek elege van, massában a saját csapata sem bízik.
plusz: irvine, mit örök vesztes tehetségtelen dumagép, jobb, ha befogja.
plusz: az analógiádból kiindulva vladimir és vitalij klicskó vitathatatlanul a világ legjobb nehézsúlyú bokszolói. ellenfelei sose mondták, hogy motiválatlanok, ezért nyilván nem is voltak azok... más kérdés, hogy sztrego fiam, annak láttad őket.
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
Elhiszem, hogy valamivel magyarázni kell a vereséget, de a motiválatlanság több mint vicces. Barcelonáig még motivált volt, és csak utána lett motiválatlan? Hogy van ez? Ő maga mondta, hogy szó nincs motiválatlanságról, és minden futamon nyerni akar.gallien írtaCOLONmajd pont 27 millió euroért fogja elmondani országnak-világnak, hogy motiválatlan. az összehasonlítós ostobaságoddal meg ne fárassz megint. motiválatlan kimit verte idén massa, összességében pedig pont sehol nincs. nem is lehet egy lapon említeni őket.Sztrego írtaCOLONkimi saját bevallása szerint sem volt motiválatlan. Én neki hiszek!gallien írtaCOLONsztrego, pont annak az inverzét csinálod, amit a klicskóknál szoktál, úgyhogy akkor fogadd el, hogy massa egy messze alulmotivált kimit győzött le az idén, úgy ahogy szerinted a klicskók az ellenfeleiket. számodra annak nincs gyakorlati sportértéke, hát nekem ennek nincs. bocs, kénytelen voltam az idióta logikád szerint érvelni.
kimi jobb pilóta. idén nem volt jobb, összességében viszont massa bekötheti kimi cipőjét, és ezt (számodra) sajnos TÉNYEK bizonyítják.
Tény, hogy a végére elment a kedve (kinek nem menne el egy vízhordói szereptől?) de ez Massa ellentmondást nem tűrő versenyzésének az eredméyne, ami őt is megtörte.
Ugye, azt, hogy két versenyző közül ki a jobb, azt úgy lehet eldönetni, hogy megnézzük, mie mentek ugyanazzal a csapattal, technikával egymás ellen. Nos, Massa a 2007-2008-as összesítésben több győzelmet, több pontot, több jobb helyezést s több pole pozíciót szerzett. kimi a leggyorsabb körökben és a véletlen bajnoki címével van előtte. Az a szerencséje, hogy tavaly megkapta a címet, mert csak emiatt van még a csapatnál. A jövője kérdéses, akár már év közben helyet cserélhet Alonsoval. Massa már túl sok neki, ez idén is látszott.
az, hogy alonso megy a ferrarihoz, az meg pont azt jelenti, hogy a saját csapata se hiszi el massáról, hogy első számú versenyző lehet.
Ő keresi a legtöbb pénzt, de, ahogy azt Irvine is mondta, ezért a teljesítményrt nem érdemli meg.
-
- Tiszteletbeli PKSZ tag
- HozzászólásokCOLON 2283
- CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
- Tartózkodási helyCOLON Bp
- CONTACTCOLON
majd pont 27 millió euroért fogja elmondani országnak-világnak, hogy motiválatlan. az összehasonlítós ostobaságoddal meg ne fárassz megint. motiválatlan kimit verte idén massa, összességében pedig pont sehol nincs. nem is lehet egy lapon említeni őket.Sztrego írtaCOLONkimi saját bevallása szerint sem volt motiválatlan. Én neki hiszek!gallien írtaCOLONsztrego, pont annak az inverzét csinálod, amit a klicskóknál szoktál, úgyhogy akkor fogadd el, hogy massa egy messze alulmotivált kimit győzött le az idén, úgy ahogy szerinted a klicskók az ellenfeleiket. számodra annak nincs gyakorlati sportértéke, hát nekem ennek nincs. bocs, kénytelen voltam az idióta logikád szerint érvelni.
kimi jobb pilóta. idén nem volt jobb, összességében viszont massa bekötheti kimi cipőjét, és ezt (számodra) sajnos TÉNYEK bizonyítják.
Tény, hogy a végére elment a kedve (kinek nem menne el egy vízhordói szereptől?) de ez Massa ellentmondást nem tűrő versenyzésének az eredméyne, ami őt is megtörte.
Ugye, azt, hogy két versenyző közül ki a jobb, azt úgy lehet eldönetni, hogy megnézzük, mie mentek ugyanazzal a csapattal, technikával egymás ellen. Nos, Massa a 2007-2008-as összesítésben több győzelmet, több pontot, több jobb helyezést s több pole pozíciót szerzett. kimi a leggyorsabb körökben és a véletlen bajnoki címével van előtte. Az a szerencséje, hogy tavaly megkapta a címet, mert csak emiatt van még a csapatnál. A jövője kérdéses, akár már év közben helyet cserélhet Alonsoval. Massa már túl sok neki, ez idén is látszott.
az, hogy alonso megy a ferrarihoz, az meg pont azt jelenti, hogy a saját csapata se hiszi el massáról, hogy első számú versenyző lehet.
-
- Hall of Fame
- HozzászólásokCOLON 3065
- CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
- Tartózkodási helyCOLON Budapest
Én meg gallien-nek! Kimi bizony motiválatlanná vált, sajna... de ezzel Massa csak csapaton belül tudott élni...Sztrego írtaCOLONkimi saját bevallása szerint sem volt motiválatlan. Én neki hiszek!gallien írtaCOLONsztrego, pont annak az inverzét csinálod, amit a klicskóknál szoktál, úgyhogy akkor fogadd el, hogy massa egy messze alulmotivált kimit győzött le az idén, úgy ahogy szerinted a klicskók az ellenfeleiket. számodra annak nincs gyakorlati sportértéke, hát nekem ennek nincs. bocs, kénytelen voltam az idióta logikád szerint érvelni.
kimi jobb pilóta. idén nem volt jobb, összességében viszont massa bekötheti kimi cipőjét, és ezt (számodra) sajnos TÉNYEK bizonyítják.
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő"
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
kimi saját bevallása szerint sem volt motiválatlan. Én neki hiszek!gallien írtaCOLONsztrego, pont annak az inverzét csinálod, amit a klicskóknál szoktál, úgyhogy akkor fogadd el, hogy massa egy messze alulmotivált kimit győzött le az idén, úgy ahogy szerinted a klicskók az ellenfeleiket. számodra annak nincs gyakorlati sportértéke, hát nekem ennek nincs. bocs, kénytelen voltam az idióta logikád szerint érvelni.
kimi jobb pilóta. idén nem volt jobb, összességében viszont massa bekötheti kimi cipőjét, és ezt (számodra) sajnos TÉNYEK bizonyítják.
Tény, hogy a végére elment a kedve (kinek nem menne el egy vízhordói szereptől?) de ez Massa ellentmondást nem tűrő versenyzésének az eredméyne, ami őt is megtörte.
Ugye, azt, hogy két versenyző közül ki a jobb, azt úgy lehet eldönetni, hogy megnézzük, mie mentek ugyanazzal a csapattal, technikával egymás ellen. Nos, Massa a 2007-2008-as összesítésben több győzelmet, több pontot, több jobb helyezést s több pole pozíciót szerzett. kimi a leggyorsabb körökben és a véletlen bajnoki címével van előtte. Az a szerencséje, hogy tavaly megkapta a címet, mert csak emiatt van még a csapatnál. A jövője kérdéses, akár már év közben helyet cserélhet Alonsoval. Massa már túl sok neki, ez idén is látszott.
-
- Hall of Fame
- HozzászólásokCOLON 3065
- CsatlakozottCOLON 2007-04-15 09:36:52
- Tartózkodási helyCOLON Budapest
http://www.vezess.hu/forma1/f1_ingyen_sem_kell/16911/
Ahogy ebben az évben (és sajna előtte is ) csetlett-botlott az alakulat, nem is csoda...talán az egészből csak két értékes ürge van: Brawn és J.B.
Ahogy ebben az évben (és sajna előtte is ) csetlett-botlott az alakulat, nem is csoda...talán az egészből csak két értékes ürge van: Brawn és J.B.
"A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő"
-
- Tiszteletbeli PKSZ tag
- HozzászólásokCOLON 2283
- CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
- Tartózkodási helyCOLON Bp
- CONTACTCOLON
sztrego, pont annak az inverzét csinálod, amit a klicskóknál szoktál, úgyhogy akkor fogadd el, hogy massa egy messze alulmotivált kimit győzött le az idén, úgy ahogy szerinted a klicskók az ellenfeleiket. számodra annak nincs gyakorlati sportértéke, hát nekem ennek nincs. bocs, kénytelen voltam az idióta logikád szerint érvelni.
kimi jobb pilóta. idén nem volt jobb, összességében viszont massa bekötheti kimi cipőjét, és ezt (számodra) sajnos TÉNYEK bizonyítják.
kimi jobb pilóta. idén nem volt jobb, összességében viszont massa bekötheti kimi cipőjét, és ezt (számodra) sajnos TÉNYEK bizonyítják.
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
Ez elég ovis volt.gallien írtaCOLONhttp://www.youtube.com/watch?v=oqk98QCRMYY
összeállítás egy forma 1-es versenyzőről, akinek nagyságrendekkel több pontja, pódiuma, pole pozíciója, leggyorsabb köre, és hát mondjuk ki, világbajnoki címe van, mint massának. muhahahaha.
egyébként ilyen versenyzőből van pár. muhahahaha.
Pont ezért nagy dolog, hogy Massa ezt az embert győzte le!
Pontok: 97-75 Massa
Győzelmek: 6-2 Massa
Pole pozíciók: 6-2 Massa
-
- Tiszteletbeli PKSZ tag
- HozzászólásokCOLON 2283
- CsatlakozottCOLON 1970-01-01 02:00:00
- Tartózkodási helyCOLON Bp
- CONTACTCOLON
http://www.youtube.com/watch?v=oqk98QCRMYY
összeállítás egy forma 1-es versenyzőről, akinek nagyságrendekkel több pontja, pódiuma, pole pozíciója, leggyorsabb köre, és hát mondjuk ki, világbajnoki címe van, mint massának. muhahahaha.
egyébként ilyen versenyzőből van pár. muhahahaha.
összeállítás egy forma 1-es versenyzőről, akinek nagyságrendekkel több pontja, pódiuma, pole pozíciója, leggyorsabb köre, és hát mondjuk ki, világbajnoki címe van, mint massának. muhahahaha.
egyébként ilyen versenyzőből van pár. muhahahaha.
-
- P4P
- HozzászólásokCOLON 1832
- CsatlakozottCOLON 2005-03-03 01:10:52
- Tartózkodási helyCOLON A tabella élén.
http://videa.hu/videok/sport/best-of-fe ... D2IhTXy18b
Best of Felipe Massa 2008
Best of Felipe Massa 2008