Elmondom, hogy én hogyan látom a dolgokat, csak azért, mert nem értem ezt az egész hisztit ami most itt zajlik. Kezdjük talán a legelején:
A Fidesz folyamatosan hazudozónak nevezi a kormányt a kampánya során. Ez a főszála a kampányának, valamint az, hogy rosszabbul él mindenki, mint 2002 előtt (… mint négy éve (…)).
A kormány nem akar hazug színben feltűnni, ezért folyamatosan magyarázgatja, hogy mennyivel jobb volt az elmúlt négy évben, hiszen iszonyatosan megnőttek a reálbérek, stb. köszönhetően Medgyessy Péternek, aki nem akart hazudni, és talán először a 16 éves új magyar demokrácia idején elkövette azt az óriási nagy hibát, hogy amit a kampány alatt ígért, azt végre is hajtatta.
… kis kitérő: Elméletileg az ellenzék egy választás alatt nem igazán tudja, hogy mennyi pénz van a kasszába, de azt lehet tudni, hogy kormányváltáskor az előző kormány szépen ki szokta söpörni az államkasszát, hogy ezzel is segítse az újraválasztását. Ezzel csak azt próbálom sugallni, hogy a Fidesz nagyon is tisztában volt azzal, mint volt kormánypárt, hogy milyen helyzetben van a kassza, és mit jelent annak az a több százmilliárdos ígérgetés amit az MSZP végül végre is hajt!!! Micsoda ellentmondás, nem? A várható problémákról mindenki már akkor tud, és a Fidesz is elkezdi szépen lassan a hazug MSZP kampányát, amit akkor is lefolytat – hozzáteszem, hogy akkor is minden alapja megvan hozzá -, ha véletlenül Medgyessy úgy dönt, hogy nem lesz semmi az ígéretekből, mert ennél rövidebb a takaró (minő véletlen, hogy egyszer kicsit régebben pont így jártak a nyugdíjasok, ha jól emlékszem…).
Tehát megy az oda-vissza mutogatás, ahogy az menni szokott mindig a kormány és az ellenzék között. Persze lehet sejteni, hogy gond van, hiszen minden kifizetést olyan soká tudnak csak megvalósítani, hogy a többség reálbér-emelkedése miatt a kifizetéseket érintő kisebbség igencsak kellemetlen helyzetbe kerül. Azt meg lehet tudni, hogy a kormánynak nem érdeke, hogy késlekedjen, mert csak a problémákra hívja fel rendesen a figyelmet, ami egyáltalán nem tesz jót neki. Persze ez is élezi tovább a helyzetet.
Menjünk azért kicsit vissza még. Gyurcsány egy olyan szituációban találja magát Medgyessy leköszönése után, ami ellen nem sokat tud tenni, hiszen a MSZP megvalósult választási programját tiporná pillanatok alatt sárba, ami miatt az emberek a MSZP-t akkoriban megválasztották (mert ők akkor pont nem hazudtak a kampányban, és utána sem, mert mindenkit kifizettek, illetve… de erről inkább később…). De ezt akkor még nem igazán tudja, és nem látja ilyen mélységben át, valamint félő, hogy fegyvert ad ezzel is az ellenzék kezébe, aki másnap már az „amit ma ad, azt másnap triplán veszi vissza” szöveggel jött volna (jönnek is most), függetlenül attól, hogy belátnák, hogy reálisan tényleg nincs fedezete az ilyen kiadásnak. Ugye olyan nincs, hogy hozok egy törvényt amely szerint a tavaly adott béremelést visszavonom, max megadóztatom, de az is veszélyes fegyver, mert olyanokat is megadóztat, akik a világon semmit sem kaptak. Itt jött egy nagy hiba, amikor úgy gondolták, hogy tesznek rá még egy lapáttal, és 25%-ról 20%-ra csökkentik az ÁFA mértékét, hogy jó színben tűnjenek fel mindenki előtt a választások előtt. Ez már végleg betett a költségvetésnek, hiszen az ÁFA igen nagy bevételi forrás az állam részére. Mellesleg az egyetlen hatékony adófajta, ami tényleg azokat sújtja leginkább, akiknek több pénzük van.
Eljön a választások ideje, az embereknek arról fogalmuk sincs, hogy az általuk költekezésre felhatalmazott kormány a költekezést csak hitelekből tudta megoldani, amik igencsak megnövelték az államadósságot, és ennek valakinek meg kell innia a levét. Persze a Fidesz 3-4x akkora összegeket ígérget továbbra is (asszem az MDF listázta, hogy ki mennyit ígért, de itt már ezer milliárdokban beszéltek…), mert tudják, hogy nagy a gond, és ha nyernek ezzel, akkor utána simán rákenhetnek mindent az előző kormányra és újból elállhatnak a választási ígéretektől. Ezzel semmi gond, mert mindig is így működött ez az új magyar demokrácia időszakában, ezt már megszokhattuk.
Ettől függetlenül a Fidesz szomorú vereséget szenved a választásokon, de folytatja a hazug-Gyurcsány-hazug-kormány kampányt, és előjön azzal, hogy hazugsággal nyert a kormány, mert elhallgatta az államháztartás adatait, amelyek negatívak rá nézve. Ebben talán lehetett némi igaza a Fidesznek, de a választást nem az adatok alapján nyeri meg egyik kormány sem, sehol a világon, hanem az alapján, hogy mit művelt az előző négy évben, illetve milyen az alternatív megoldás. Jöttek még gázár-emeléssel való riogatással is, ahogyan korábban is, figyelembe se véve a gáz világpiaci árát, és azt, hogy importból élünk, valamint már akkor előkerült rejtélyes módon a vizitdíj is, stb. Ezek után valóra válik a Fidesz „fenyegetése”, és tényleg jön a megszorító-csomag, ami sokkal de sokkal gyengébb, mint a Bokros-csomag volt anno, mégis sokkalta nagyobb ellenállást vált ki, mint akkoriban a Bokros-csomag. Ezek után előkerül egy választások előtti öszödi MSZP ülésről készült hangfelvétel, amelyen a miniszterelnök a maga trágár beszédével igen érdekes dolgokat mond. Azzal most nem foglalkozom, hogy honnan került elő, mert teljesen mindegy, hogy az MSZP-n belüli ellenzék, a Fidesz, vagy maga Gyurcsány tette az orrunk elé. Azt az MSZP dolga kivizsgálni, ám a felvétel lényege annak tartalma.
Innen kezd érdekessé válni a történet. Ha valaki leragad a szavak felettes értelménél, kiragad belőle egy-két szót, és azon lovagol, akkor igen könnyen és igen feketére festheti az eget vele, amit sikeresen meg is tesz a Fidesz (hazudtunk reggel, este; k*va Magyarország, és társai önmagában való ismételgetése). Érdemes lenne a talán egy kicsit belegondolni a helyzetbe magunkat. Megkérdezte eddig valaki is, hogy „ugyan már Ferkó, áruld már el, hogy MIRŐL hazudtatok?”? Nem, a lényeg eddig az volt, azért vonult ki a nép az utcára, mert kiderült, hogy Gyurcsány hazudott, és átverte őket. Önmagában ezt a félinformációt használja fel mindenki most tüntetésre, rombolásra, követelőzésre, ahelyett, hogy próbálná megérteni, hogy miért fogalmaz így ez a nyomorult.
Vajon hazug dolog hazugnak kikiáltani olyat, aki amit ígért azt teljesítette is (ne térjünk ki arra, hogy 100%-ban vagy 95%-ban, mert majdnem ugyanaz, a végeredmény tekintetében), és emiatt akadt takargatni valója? Ráadásul pont azoknak, akik pont ezáltal a hazugság által lettek többek? Ki az igazi hazug?
Mi maga a hazugság? Az, hogy becsapjuk magunkat azzal, hogy mennyi mindenre van még pénz abban a kasszában, ami már sok éve kiürült? Az, hogy a politika (minden párt) a választási győzelem reményében becsap mindenkit, hamis ígéretekkel annak reményében, hogy négyévente újraválasszák? Az, hogy a kormány elkölt mindent az utolsó évben, csak hogy bemutassa, hogy mennyire jó kézben van a „kormány”? Az, hogy valaki gázár-emeléssel (kiadáscsökkentő tényező) riogat, közben 14. havi nyugdíjat (ktg) és Budapest Minisztériumot (ktg) ígér? Az, hogy valaki illegitimnek nevezi a törvényesen megválasztott kormányt? Az, hogy valaki az önkormányzati választások eredményét össze akarja mosni egy elbukott választás újbóli megtartásával mindenféle jogszabályi, és alkotmányos felhatalmazás nélkül? Az milyen dolog már, amikor minimálbéren bejelentett vállalkozók nekiállnak követelőzni? Milyen dolog már amikor a VOSZ elnöke felszólítja a vállalkozókat, hogy ne fizessenek az államnak adót? ???
Hányingerem van. Leginkább attól, hogy hazug emberek neveznek hazugnak hazugokat, és átvert embereket rángatnak utcára, hogy az újabb hazugságokat az ő szájízük szerint kikényszeríttessék…
Felőlem bárki kiülhet reggeltől estig az utcára tiltakozni az ellen, hogy valaki „hazudott”, csak mondja előtte meg nekem, hogy tényleg miről hazudott az a valaki. Mivel verte át? Ha nem tudja, akkor meg egyszerűen egy balek…