×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Új bajnok nehézsúlyban: a Joseph Parker vs Andy Ruiz Jr mérkőzés összefoglalója

2016-12-16 00:57:43 /

Az elmúlt hétvégén öt hónapos csend után egyszerre két világbajnoki összecsapással jelentkezett a nehézsúlyú kategória. Anthony Joshua Manchesterben három könnyed menetben rendezte el a tanácstalan Eric Molinát az IBF övért kiírt találkozón, míg a jóval kétoldalúbbnak tartott Joseph Parker vs Andy Ruiz Jr ütközet igazolta a várakozásokat, és kiegyensúlyozott, szoros küzdelmet hozott a megüresedett WBO titulusért.

Az új-zélandi Auckland városában megrendezett derbi szoros első menetét követően a mexikói származású, ám amerikai állampolgárságú Ruiz Jr került fölénybe ritmusváltásokból jegyzett jelentősebb találatainak köszönhetően, míg hazai pályán öklöző ellenfele elsősorban a saját bunyójához szükséges távolságot igyekezett megtalálni.


 

Parker az ötödik körben vált hatékonyabbá, amikor egyenesei mellett a balhorgait is elkezdte használni, valamint tudatosabbá váltak a testre indított támadásai is. Mindez magasabb munkatempóval párosulva szorossá tette a mérkőzést, így az utolsó három felvonásra minimális különbséggel fordultak rá a felek.

Ruiz Jr közellépésekből indított robbanékony támadásokkal hajrázva igyekezett meggyőzni az ítészeket a kései menetek sorsát illetően, így amikor megszólalt a záró gongszó, a legtöbbek számára nyilvánvaló volt, hogy bármelyik fél megkaphatja a győzelmet, és ezzel a WBO bajnoki övet. A hivatalos pontozás tükrözte az összecsapás szorosságát, és végül 114-114, 115-113, 115-113 arányban hirdettek győztest, aki a hazai Joseph Parker lett.

E sorok írója nem feltétlenül látta épp így a menetek eloszlását, sem a győztes kilétét, ám elég az első és az utolsó felvonásokat górcső alá venni, hogy lássuk, mennyire nüanszokon múlhatott, hogy kinek a kezét emelik a magasba. Mindkét említett etap vitatható marad, bármelyik oldalra is adjuk azokat.

Parker talán pontatlanabb volt, sok ütése rövid lett, vagy célt tévesztett, ám ő volt az, aki magasabb munkatempóban dolgozott, és a mérkőzés nagyobb részében tudatosabban törekedett a saját maga számára komfortos körülményeket megteremteni.

Andy-nek ügyes és látványos mozzanatai voltak, amikor elengedte a kezeit, és végsősoron tisztán behúzhatta volna a győzelmet, ha tisztességesen végigtámadja a mérkőzést. Sok volt az üresjárat Ruiz Jr-tól, amely egyben lehetőséget biztosított Joseph számára, hogy előkészítő ütéseivel és maszatolásaival a szoros meneteket a maga oldalára fordítsa.

A bunyósok teljesítményének értékelése után vessünk egy pillantást az összecsapásra magára, és nem csapódhat le bennünk más konklúzió, mint hogy egy izgalmas, hullámzó, szoros küzdelmet adott nekünk két veretlen, bizonyítani vágyó fiatal nehézsúlyú versenyző, amelyből soha nem bánnánk egy újabb epizódot.

A királykategória új generációja lassan ráérik arra, hogy maradéktalanul átvegye a stafétabotot az előző érától. Mi pedig minden bizonnyal csak profitálhatunk abból, ha a vérfrissítés a hétvégi összecsapáshoz hasonló intenzitású és izgalmi faktorú küzdelmeket tartogat a számunkra.

A saját pontozólapom megtekintéséhez KATTINTS IDE.


Ez a cikk eredetileg a ringcsoda.blog.hu oldalon jelent meg. További napi frissülésű cikkek és érdekességek olvasásához KATTINTS IDE.


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@superman: Nincs mit :)

» Slajos   válasz erre
    2016-12-18 10:09:29

@Slajos: Köszönöm, nagy öröm, ha van olyan fórumozó, aki veszi a fáradtságot és ilyen alapossággal lepontoz egy meccset (szerintem jobb lenne minden nagy vitát kiváltó mérkőzéshez ilyen tényszerű adatokat is mellérakni, ez elvileg a compubox-nál jobb alap, persze hogy melyik ütés mennyire hangsúlyos és tiszta találat az mindig tovább árnyalja a képet). Némileg megnyugtat, hogy az ütésstatisztika alapján mégsem láttam olyan rosszul a meccset és sok szoros menet volt.

» superman   válasz erre
    2016-12-17 11:01:21

@Peacock: "Nekem pedig kifejezetten tetszett a meccs. Nekem nem volt unalmas. Ügyesek voltak, kemény ütések landoltak, és mindig volt szinte minden betalált ütésre többszörös válasz is. Ráadásul olyan gyors felpörgéseket, kombinációkat is lehetett többször látni, ami nehézsúlyban kifejezetten ritkaságszámba megy" - ezeket mondjuk mind Ruiz csinálta.

Szerintem sem volt rossz meccs egyáltalán. Nálam ez egy szoros, de egyértelmű Ruiz győzelem volt.
(Nagy plusz pont viszont Parkernak Down-kóros srácért aki a zászlót vitte előtte)

» emgabor   válasz erre
    2016-12-16 21:03:31

@bpjotruska: En ma neztem meg a merkozest masodszor. Jobb minosegben es sokszor visszatekerve a talalatoknal, hogy minel biztosabb lehessek, mert mindketto gyors kezu es neha nem volt egyszeru szamolni a talalatokat.

Az egyes menetek talalati aranyait leirom alabb. Az elso szam mindig Parkere a masodik Ruize.

01. - 9:11
02. - 10:16
03. - 10:18
04. - 7:12
05. - 10:16
06. - 16:12
07. - 17:17
08. - 11:16
09. - 13:8
10. - 16:15
11. - 14:13
12. - 15:14

Az osszesitett talalatok szama:

Parker:148
Ruiz:168

Szemely szerint ezt a meccset Ruiznak adnam olyan 115:113 vagy 116:112-re mivel az elso feleben a meccsnek egyertelmuen o volt a jobb es osszessegeben is tobbet talalt. A masodik fele szoros volt es volt vagy 3 menet ide-oda is adhato.

» Slajos   válasz erre
    2016-12-16 20:29:09

@Peacock: Meg kell nezzem ujra a meccset. Eloszor - nem tul figyelmesen - megnezve en is 3-4 menetet tudtam Parkernek adni, de tenyleg szoros volt egy csomo, es elegge felfogas kerdese is, hogy Ruiz tobbe-kevesbbe "effective pressure" bunyojat dizazzuk vagy Parker szurkalgatasat. Szerintem jobb volt Ruiz, egy nagyon jo okolvivo es egy jo atleta meccset lathattuk, ahol bokszbol tobbet mutatott a kisgomboc.
Perker nekem azert csalodas, mert az o erejevel es kezsebessegevel elvarhato lett volna, hogy tobbszor beleall az uteseibe, es jobbosokkal is probalja buntetni, fekezni Ruiz elorenyomulasat. Mert Ruiz jo bunyos ugyan, de megutni ot sem valami lehetetlen kuldetes. Eddig is voltak hianyossagai Parkernek, de unalmas es biztonsagi bunyos eddig meg egy meccsen sem volt szerintem, most sem ezt varta tole senki. A masik dolog meg az, hogy ha Ruizt nem tudta megverni, akkor megis kit fog a top-10-15bol?

» bpjotruska   válasz erre
    2016-12-16 15:21:40

@dirhanka: se takam se ruiz stilusa nem fekszik neki?

Valahogy az élvonalbeliek stilusa nem passzol hozzá.

» dondannyboy   válasz erre
    2016-12-16 15:20:40

@Chico: Szerintem az azért nagyon messze áll a valóságtól, hogy 9 menetet nyert volna Ruiz...

» Peacock   válasz erre
    2016-12-16 14:47:35

Nagy csalódás volt ez a teljesítmény ,nem ezt várta senki Parkertől,de azért még nem írnám le. Vannak egyszerűen olyan bunyósok akik nem fekszenek a másiknak, vagy csak egyszerűen nem jó napot fogtak ki. Persze ez már önmagában rontja Parker megítélését megszenvedett és igazából kikapott ,az előtte esélytelennek tartott Ruiz ellen. Személy szerint nekem is csalódás,mert ennél jobbnak tartom Parkert. Mielőtt teljesen kiábrándulok belőle még megvárnék egy-két csatát ,hogy ott mit tud nyújtani. Nem feküdt neki Ruiz ,aki előtt viszont magasra emelem a kalapom, remek bunyós a mexikói.

» dirhanka   válasz erre
    2016-12-16 11:43:24

@pipee: Azt se felejtsd el, hogy ez a két fiatal bunyós életük eddigi legfontosabb meccsén lépett ringbe, aminek hatalmas tétje volt számukra, nem csoda, ha valamelyest taktikusak voltak. Ruiznak még sosem volt ilyen jó, veszélyes és kemény ütő ellenfele, szóval minden oka megvolt az óvatosságra, Parker pedig kénytelen volt szembesülni azzal, hogy az ellenfele gyorsabb és technikásabb nála, szóval számára is ez volt a legokosabb, amit tehetett, hogy a nagyobb termetére alapozva próbálja kibokszolni Ruiz-t, illetve megpróbálhatott volna rámenni a ko-ra, de a meccskép alapján abból csak rosszabbul jött volna ki.

» superman   válasz erre
    2016-12-16 10:42:03

Érdekes cikk... :)

PArker magasabb munkatempója, ha lehet így nevezni az valójában abból állt hogy többször tapogatózott nyújtogatta a jobb kezét nagy arányban célt tévesztve ,de igazából egész meccsen nem találta az ütőtávot elég röhejes volt, hogy vívni próbált ami egyáltalán nem fekszik neki mert topa hozzá ilyen szinten és 117-111 re simán kikapott Ruiztól. Szorosnak sem mondanám a középső menetekben tudta kicsit szorosabbá tenni a meneteket. Szerintem ez egy pofátlan csalás volt megint.

    2016-12-16 10:30:44

"A királykategória új generációja lassan ráérik arra, hogy maradéktalanul átvegye a stafétabotot az előző érától. Mi pedig minden bizonnyal csak profitálhatunk abból, ha a vérfrissítés a hétvégi összecsapáshoz hasonló intenzitású és izgalmi faktorú küzdelmeket tartogat a számunkra."

Szerintem ez a lényeg,jó írás,itt össze is foglaltad a lényeget.

» picker   válasz erre
    2016-12-16 09:59:23

@pipee: Nekem pedig kifejezetten tetszett a meccs. Nekem nem volt unalmas. Ügyesek voltak, kemény ütések landoltak, és mindig volt szinte minden betalált ütésre többszörös válasz is. Ráadásul olyan gyors felpörgéseket, kombinációkat is lehetett többször látni, ami nehézsúlyban kifejezetten ritkaságszámba megy. Nem folyamatosan ezt csinálták, de taktikázni meg miért ne taktikáznának? 2*3 percet sem lehet folyamatosan végigütni. Õk meg 12 menetre készültek, mert kemény feje van mindkettőnek. És hát hiába a kemény ütések, nem is ment le egyikük sem.
Parker okosan kihasználta a magasságelőnyt és jabelt sokat fejre, Ruiz pedig ügyesen ment egyenesekkel testre és közelről a horgai is életveszélyesek voltak.
Én közelharcban a leforgásokat és a felütéseket hiányoltam. De ezt leszámítva az én ízlésem szerint ez igenis egy jó meccs volt.

» Peacock   válasz erre
    2016-12-16 09:25:50

Csak ne ilyen harmatgyenge meccsekkel vegye át a stafétát az új generáció. A Whyte-Chisora az meccs volt a javából, még a Joshua mérkőzése is tetszett, de ez nagyon unalmas volt. Az ilyen taktikázós bunyósokat eltiltanám a sunyiba a boksztól.

    2016-12-16 08:47:51
Ugrás az oldal tetejére