JACK LONDON - A MEXIKÓI
---------
A MÛ EREDETI CÍME
The Mexican
FORDÍTOTTA
VAJDA MIKLÓS
(C) Vajda Miklós, 1956
1.
Senki se tudott róla közelebbit; a Juntában ismerték a legkevésbé. "A
kis titokzatos"-nak, "a nagy hazafi"-nak nevezték hát, és a maga módján
ő éppen olyan keményen dolgozott az eljövendő mexikói forradalomért,
mint a többiek valahányan. Ezt nehezen akarták elismerni, mert a Juntában
nem szerette senki. Azon a napon, amikor először járt a Junta füstös,
zsúfolt helyiségeiben, mindnyájan úgy vélték, hogy besúgó, a Diaz-féle
titkosrendőrség fizetett ügynöke. Sok társuk ült már akkor mindenfelé az
Egyesült Államok polgári és katonai börtöneiben, másokat éppen akkor vittek
megbilincselve a határon túlra, vályogfalakhoz állították és főbe lőtték
őket.
A fiú első látásra nem nyerte meg őket. Szinte gyerek volt még, alig
tizennyolc éves, és a korához képest fejletlen is. Azzal állított be,
hogy ő Felipe Rivera, és hogy dolgozni akar a forradalomért. Csupán ennyit
mondott, minden felesleges szó és további magyarázkodás nélkül. Állt és
várakozott. Ajkára nem jött mosoly, tekintetéből nem áradt lelkesedés.
A testes, rámenős Paulino Vera borzongást érzett a bensejében. Valami
tiltó, szörnyű, kifürkészhetetlen meredt elébe. Volt valami kígyószerű a
fiú fekete szemében. Hideg tűzzel fénylett ez a szem, és tömény, roppant
keserűség sugárzott belőle. Az összeesküvők arcáról az írógépre pillantott,
amelyen a kis Sethbyné kopogtatott szorgalmasan. Tekintete egy pillanatig
az asszonyéba kapcsolódott, amikor az véletlenül fölnézett, és akkor az
asszony is érezte azt a megmagyarázhatatlan valamit, ami megállította a
munkájában. Újra kellett olvasnia, amit leírt, hogy folytatni tudja a
levelet, amelyet gépelt.
Paulino Vera kérdőn Arrellanóra és Ramosra tekintett, azok kérdőn
tekintettek vissza rá, és összenéztek. A kétkedés határozatlansága ködlött
a szemükben. Ez a fiú maga volt a megtestesült ismeretlen, annak minden
fenyegető veszedelmével. Megismerhetetlen volt, kívül esett a becsületes,
egyszerű forradalmárok látóhatárán, akiknek minden ádáz gyűlöletük Diaz és
zsarnoksága ellen végre is csak becsületes, egyszerű hazafiak gyűlölete
volt. Itt valami egészen mással kerültek szembe, nem tudták, mivel. De
Vera, a leghevesebb, aki mindig kapcsolt, megtörte a csendet.
-- Jól van -- szólt hűvösen. Azt mondja, dolgozni akar a forradalomért.
Hát vesse le a kabátját. Akassza fel oda. Majd megmutatom, hol talál vödröt
meg rongyot. A padló csupa mocsok. Kezdje avval, hogy súrolja fel ezt meg
a többi szobát. Aztán majd ott vannak az ablakok.
-- A forradalomért? -- kérdezte a fiú.
-- A forradalomért -- felelte Vera.
Rivera tekintetéből hideg gyanú csapott feléjük, de szó nélkül vette le
a kabátját.
-- Jó -- mondta.
Csak ezt. Egy szóval se többet. Attól kezdve naponta megjelent, és
söpört, sikált, takarított, kikotorta a kályhát, felhordta a fát, szenet,
megrakta a tüzet, elkészült mindennel, mire a legbuzgóbbak reggelente
megjöttek.
-- Megalhatok itten? -- kérdezte egy alkalommal.
Aha! Szóval mégiscsak Diaz keze van a dologban! Ha a Junta helyiségeiben
alszik, ez annyit jelent, hogy titkaik, névsoraik, a mexikói földön dolgozó
elvtársak címei kitudódnak. Azt válaszolták: nem, és Rivera szóba se hozta
többé. Fogalmuk sem volt, hol tölti az éjszakáit, és mit eszik. Arrellano
egyszer két dollárt ajánlott fel neki. Rivera fejét rázva visszautasította
a pénzt. Mikor Vera unszolni kezdte, így szólt:
-- A forradalomért dolgozom.
A modern forradalmak szításához pénz kell, s a Junta nemegyszer
megszorult pénz dolgában. Az emberek éheztek, gürcöltek, a leghosszabb nap
sem volt elég hosszú nekik, s álltak már úgy is, hogy néhány dollár miatt
megakadt a munka. Egyszer, még az első időkben, kéthónapi házbérhátralék
miatt a háziúr már kilakoltatással fenyegetőzött, de ekkor Felipe Rivera,
a toprongyos, vedlett ruhájú takarítófiú lerakott hatvan aranydollárt
May Sethby íróasztalára. Egy másik alkalommal postázásra várt háromszáz
gépírásos levél (segítséget, jóváhagyást kérő levelek voltak a
szakszervezetekhez, más részükben becsületes hírközlésre szólították
fel a lapkiadókat, vagy tiltakoztak az Egyesült Államok bíróságainál a
forradalmárok ellen hozott kegyetlen ítéletek miatt); ott hevertek az
asztalon, mert nem volt pénz postára adni őket. Vera órája, apjáról maradt,
régimódi arany ütőórája ráment, s eltűnt a szerény aranygyűrű May Sethby
ujjáról is. Az ügyek kétségbeejtően álltak. Ramos és Arrellano hosszú
bajszukat tépdesték tanácstalanságukban. A leveleket el kell küldeni, de
a posta nem ad hitelt a bélyegvásárlóknak. Amikor Rivera tudomást szerzett
a dologról, fogta a kalapját, és elment. Mikor visszatért, ezer darab
kétcentes bélyeget rakott le May Sethby asztalára.
-- Vajon nem a Diaz átkozott pénzéből való ez? -- szólt Vera az
elvtársakhoz.
Azok felvonták szemöldöküket, és eltűnődtek. És Felipe Rivera, aki
a forradalomért súrolta a padlót, ha a szükség úgy kívánta, máskor is
aranyat és ezüstöt rakott May Sethby asztalára a Junta céljaira.
És nem tudták megkedvelni mégsem. Nem ismerték. Útjai különböztek az
övéiktől. Nem volt bizalmas hozzájuk. Közeledésük elől kitért. Noha fiatal
gyerek volt még, valahogy nem tudták rászánni magukat, hogy kifaggassák.
-- Talán valami nagy és magános szellem lehet, a jó ég tudja, én nem
tudom -- mondta Arrellano tanácstalanul.
-- Nem is ember -- szólt Ramos.
-- Tűzön edzették a lelkét -- jegyezte meg May Sethby. -- A kedv és a
vidámság kihamvadt belőle. Olyan, mint a halott, és mégis félelmetesen
eleven.
-- Megjárta a poklot -- mondta Vera. -- Csak az ilyen, aki megjárta a
poklot. Pedig gyerek még.
És mégsem tudták megszeretni. Nem beszélt, nem kérdezősködött, nem szólt
közbe soha. Hallgatagon állt, kifejezéstelen arccal, csak mint valami
élettelen tárgy, csak a szeme szikrázott fel hideg fénnyel, amikor a
többiek emelt hangon és lelkesen a forradalmat emlegették. Tekintete
ilyenkor egyik beszélő arcáról a másikéra siklott, mint a szikrázó jég
tűi, nyugtalanított, és zavarba ejtett.
-- Nem kém ez -- mondta négyszemközt Vera May Sethbynek. -- Õ az igazi
hazafi, jegyezze meg, a legnagyobb mindnyájunk közt. Én tudom. Érzem itt,
a szívemben meg a fejemben. Érzem én. Csak nem tudom kiismerni sehogy.
-- Rossz természete van -- szólt May Sethby.
-- Tudom -- mondta Vera, és megborzongott. -- Egyszer rám nézett avval
a két szemével. Azok a szemek nem tudnak szeretni: fenyegetőek, vadak,
mint a tigriséi. Érzem, ha egyszer elárulnám az ügyet, képes volna megölni
érte. Nincs szíve. Kemény ez, mint az acél, metsz és mar, mint a fagy.
Olyan, mint a holdfény a téli éjszakában, megfagyhatsz mellette a magános
hegytetőn. Diaztól meg az összes gyilkosaitól nem félek; de ettől a fiútól
igen. Én mondom magának. Én félek. Olyan, mint a halál lehelete.
Mégis Vera beszélte rá a többieket, hogy Rivera az első megbízatását
megkapja. Los Angeles és Alsó-Kalifornia között megszakadt az
összeköttetés. Az történt, hogy három társukkal megásatták saját sírjukat,
és belelövöldözték őket. Másik kettőt az Egyesült Államok bebörtönzött Los
Angelesben. Juan Alvarado, a szövetségi parancsnok, valóságos szörnyeteg
volt. Minden tervüket keresztülhúzta. Az Alsó-Kaliforniában dolgozó
forradalmárokkal és az újonnan csatlakozókkal nem tudtak többé kapcsolatot
teremteni.
A fiatal Rivera megkapta az utasításokat, és elküldték délnek. Mire
visszatért, az összeköttetés helyreállott, Juan Alvarado pedig halott volt.
Az ágyában találták, markolatig döfött késsel a mellében. Ez több volt,
mint amivel Riverát megbízták, de a Juntánál tudtak útjairól. Rivera nem
szólt semmit. Nem faggatták, de kérdően egymásra néztek.
-- Nem megmondtam? -- kérdezte Vera. -- Diaznak több a félnivalója ettől
a fiútól, mint bárki mástól. Kérlelhetetlen. Ez a fiú az isten keze.
Rivera rossz természete, amit May Sethby emlegetett, s amit éreztek a
többiek is valamennyien, megmutatkozott más oldaláról is. Egyik nap vérző
ajakkal állított be, máskor kékre vert arccal vagy feldagadt fülekkel.
Nyilvánvaló volt, hogy valahol künn a világban, ahol étkezett és lakott,
verekedni szokott, s isten tudja, miféle úton-módon szerezte meg a pénzt,
amire szükségük volt. Idő múltával ő kezdte szedni a kis forradalmi
hetilapocskát, amelyet kiadtak. Megesett azonban, hogy nem bírt a
szedőgéphez ülni, mert ujjpercei dagadtak, zúzottak voltak, hüvelykjei
kificamodtak, sérülések látszottak rajtuk, s egyik vagy másik karját
tehetetlenül lógatta oldalán, arcát pedig néma fájdalom torzította el.
-- Nagy zsivány -- vélte Arrellano.
-- Sötét helyeken járkál -- tette hozzá Ramos.
-- De vajon honnan szedi a pénzt? -- kérdezte egyik nap Vera. --
Most hallom, hogy a papírszámlánkat ő fizette ki. Száznegyven dollárt.
-- Aztán meg eltűnik -- szólt May Sethby. -- Nem mondja soha, hogy
merre járt.
-- A nyomára kellene állítanunk valakit -- indítványozta Ramos.
-- Nem szívesen lennék ez a valaki -- mondta Vera. -- Alighanem csak
a temetésemen látnátok viszont. Szörnyen szenvedélyes ember. Az istennek
se engedné meg, hogy elállja az útját.
-- Én gyereknek érzem magam előtte -- vallotta be Ramos.
-- Nekem olyan, mint az őserő... ősember ez, vad farkas... támadó
csörgőkígyó, vérszívó skorpió -- mondta Arrellano.
-- Õ a megtestesült forradalom -- mondta Vera. -- A forradalom lángja,
bosszúért kiáltó, engesztelhetetlen lelke. De nem kiabál, hanem zajtalanul
gyilkol. A bosszú angyala, nesztelen száll az éjszaka csöndjében.
-- Sírhatnék, ha látom -- szólt May Sethby. -- Nem ismer senkit.
Mindenkit gyűlöl. Minket eltűr, mert mi vagyunk a vágyának az útja.
Olyan magányos... elhagyatott.
Hangja zokogásba fúlt, szeme elnedvesedett.
Rivera útjai és távollétei valóban rejtelmesek voltak. Előfordult,
hogy egyhuzamban nem látták egy hétig. Egyszer teljes egy hónapig maradt
távol. Ezeket az alkalmakat mindig betetőzte azzal, hogy amikor visszatért,
szó nélkül aranypénzeket rakott le May Sethby asztalára. Aztán megint
napokig és hetekig minden idejét a Juntánál töltötte. Majd újra eltűnt,
szabálytalan időpontokban, a nap nagy részére, kora reggeltől késő
délutánig. Ilyenkor éjszakáig ott maradt. Arrellano nemegyszer éjfélkor
is bent találta, munkában a szedőgép fölött, dagadt ujjakkal vagy vérző
ajakkal.
A második rész
A harmadik rész
A negyedik rész
Az ötödik rész
