Célpont: Felderítve! Célkeresztben: Tavoris Cloud - Küldetés: Lehetséges

2011-11-12 18:52:54 / leibigab

Katonailag, egy háború megindítását mindig a felderítés, illetve a mozgósítás előz meg. A katonai terminológiában a felderítés szó az ellenségről való adatszerzést, megfigyelését, a gyengeségei ill. az erősségeinek a kikémlelését jelenti, ami adatok alapján aztán kiválasztják a rendelkezésre álló legcélraveztőbb fegyvereket és megtervezik a hadműveletet. Nincs ez másként az ökölvívásban sem, annyi különbséggel, hogy itt a szembenállók nem ellenségek, hanem csak ellenfelek. Feltérképezik a leendő ellenfél erényeit, gyengéit, küzdőmodorát. Aztán a versenyző megkezdi a fizikális felkészülést, eltervezik az adott taktikát, és közben mentálisan is hangolódik az ellenfélre és az összecsapásra.

A célpont: Tavoris Cloud_

Az éjszakái voltak a legkeményebbek. A fejénél...A kezénél... Mögötte... Javarészt az elméjében a visszatérő gondolattal, hogy bármelyik pillanatban egy nagy fekete csótány mászik föl az ujjain, vagy egy kicsi rágcsáló szaglássza, miközben félig csukott szemekkel úgy tett, mint ha aludna. Mindenkinek van egy személyes üzemanyaga. Ez az ami hajtja, ez az ami arra kényszeríti az embert, hogy menjen, hogy messzire kerüljön attól a helytől, ahol volt. Tavoris Cloudnak ez a hajtóereje, folyamatosan ez hajtja valahová, de ez egy háttértörténet, ami a tüzelőjeként szolgál annak a gőznek, amit a ringben készül magából kiadni. Cloud fiatal éveiben, egy szűk, két szobás lakásban préselődtek 10-en. Azoknak az éjszakáknak az emlékei, amikor betonon aludtak, gyéren bélelt, kopott pokrócon, attól félve, hogy lenyel egy bogarat, így pedig nem volt könnyű elaludnia. Hűtő híján az ételt, jégveremben tartották, mint évszázadokkal ezelőtt. Az élete akkoriban olyan volt, mint "egy kiskanállal kiásni egy krátert", mondja hasonlatosan Cloud. A félnehézsúlyban egy jó adag földet mozgatott meg az ökölvívói karrierjéhez, amikor megállította a 10. menetben a volt világbajnok Julio Cesar Gonzalezt 2008 augusztusának elején. Mi több, az a Chicagoban kivívott győzelem látható volt az ESPN2 Péntek Esti Bunyójában. Cloud, 23-0 (19 KO), a győzelemmel jó helyzetben találta magát, mivel az az év októberében rendezett Antonio Tarver és Chad Dawson IBF világbajnoki címmérkőzés győztesének a hivatalos kihívójául fogadta el a szervezet. De nem túl korai ez a lehetőség? Cloud egy hiteles ellenfelet vert meg, akit korábban soha nem ütöttek ki. Egyre erősödtek azok a hangok, akik azt mondták, hogy határozottan megérdemel egy lehetőséget. Akkor még csak 26 éves volt, nem volt olimpikon, de feldolgozta magát. "A Gonzalez elleni győzelem nagyon fontos volt nekem", mondta a 178 centi magas boxer/puncher. "Megnéztem azt a mérkőzést, amit ott megtettem az felépített egy világbajnoki meccsre, ami a végcélom", mondta akkoriban. "Az a mérkőzés minden vagy semmi volt. Azon az úton az életemért harcoltam. Gonzalez egy nagyon elnyűhetetlen ellenfél volt. Ez az, amiért elhittem, hogy én vagyok az esélytelenebb. Gonzalez és az emberei azt mondták, hogy sok dolog lesz a küzdelemben, amivel majd nem leszek képes lépést tartani, bevisz a mélyvízbe és belefojt. De mindig tudtam, hogy képes leszek megverni Gonzalezt." Utána Dawsonra várt, hogy ringbe léphessen ellene. De aztán az élet másképp hozta, és akkor elkerülte a velevaló összacsapást. "Hé, én már túl voltam a poklon. Túléltem és most itt vagyok." Ezzel szemben, ahol most van, egy hatalmas változáson ment keresztül, túlélte a sanyarú gyerekkort és még mindig az sürgeti, hogy sikerrel járjon. "Most már felnőtt ember vagyok, de vannak olyan dolgok, amiket csak nem felejtesz el soha", vélekedik Cloud. "Nyolc, kilenc, 10 éves voltam, miközben másik nyolc, kilenc gyerekkel éltem. Aludtam a földön csótányokkal és egerekkel. Ez beleégett a fejembe és sosem felejtem. Ez 18-20 évvel ezelőtt történt és még mindig emlékszem rá. Nekem az a pokol volt." Ez az amire Cloud gondol mindegyik küzdelme előtt.  A fejében van egy kapcsoló, ami immunissá teszi a félelemmel szemben, miközben a ring felé lépked, mert soha nem akar oda visszakerülni, ahonnan jött. Ez egy olyan személyes eskü, amit állandóan suttog magának: A lányom soha nem fog a betonpadlón aludni, ahogy nekem kellett.

A fiatal Tavoris felismerte, hogyan tudja távol tartani magát az utcától, ami különben elnyeli, szüksége van, hogy találjon valamit, amivel értelmes módon tudja eltölteni a szabadidejét. "Tudtam, ha csak lődörgök a utcán, a legjobb esetben csak bajba kerülök és a legrosszabb esetben halott leszek. Nem szerepeltem túl jól a suliban, voltak más opciók is, pl. a kábítószer dílerkedés, vagy más bűncselekmények. Mi, ugyanabban a házban laktunk, ugyanazzal a szülővel, de nem volt sok választásunk. Tudtam, hogy fiatal korban meg kell választani az utat, én az ökölvívóit választottam. A bátyám azonban másképp döntött." A bátyja Ricky, számtalanszor került bajba fiatalkorában, most az életfogytiglaniját tölti 21 éves korától.
"Elég sokan voltak körülöttem, a többieknek mind voltak stiklijeik. De Ricky helyzetéből megtanultam, hogy ha összpontosítok és keményen nyomulok azért amit szeretnék, és helyes döntéseket hozok, akkor az életem is jobb lesz. 16 évesen tudtam, hogy profi bunyós akarok lenni. Ez nekem egy jobb életet adott, és segített gondoskodni a családomról. Ez mégjobb környezetet biztosított mindenkinek körülöttem. Nincs több padlón alvás, és nincsenek börtöncellák nekem."

Bokszolói formáját először korai edzője Alonzo Johnson és aki mellette dolgozott, Rodolfo Aguilar formálta. Johnson eleinte akkor találkozott Clouddal, mikor az anyja, Emma Smith elvitte őt a Florida állambeli Tallahasse-i Lincoln Közösségi Centerbe. Először Smith nem örült neki, hogy 16 éves fia vonzódik a bokszoláshoz. A Parkinson kóros Muhammad Alit látta maga előtt és nem akarta, hogy fia is annak tegye ki magát. De Tavoris rámenős maradt, végül édesanyja engedte, hogy hetente ötször megtegye a Quincey és Tallahassee közötti oda-vissza 60 mérföldes utat. Mikor először látta sparringolni a fiát, akinek eleredt az orra vére, kirohant a teremből. Smith akkoriban két munkahelyen is dolgozott, pincérnőként, és szobákat takarított egy hotelben. A 14 órás mindennapi taposómalom gyakran nyomasztó volt, és nem volt képes elkocsikázni Tavorist a tornaterembe. "Túl sok volt neki, hogy ide-oda ingázzon, ezért nem is tiltakozott, amikor javasoltam neki, hogy a fia költözzön hozzám. Néhány gyerek már velem élt", emlékszik Alonzo. Néhány hónap alatt Cloud elért egy szintre, Johnson mércéjén a hatos szintre.  Cloud lelkesen folytatta a tanulást. Mire Tavoris 18 éves lett, ő volt a legjobb 18 éves az országban, mondja Johnson. "Az ereje megvolt mindig, ezt támogattuk. Egy nagyon kimerítő tréning programunk van."

2000-ben megnyerte a 19 év alattiak Országos Bajnokságát (Robert Guevarez, Michael Wood, Brian Macy legyőzésével), de a Golden Gloveson alulmaradt Allen Greennel szemben egy vitatott döntéssel, majd elutazott Budapestre, hogy képviselje hazáját az U19-es Világbajnokságon. Ott az első körben verte a horvát Balurict, majd a következő körben 9-8 arányban alulmaradt az olasz Clemente Russo ellenében. A 2002-ben az Amerikai bajnokság első fordulójában simán lelépte Omari Braxtont, majd a következő körben döntő fölénnyel verte Jared Hidalgot. Az elődöntőben szoros pontozással legyőzte a nagyon tapasztalt, a Fegyveres erők és a többszörös Nemzeti bajnok DeAndrey Abront. A döntőben aztán egy vitatott mérkőzésen alulmaradt Curtis Stevens ellen. "Ami az Amerikai bajnokságon történt, megelégelte velem az amatőr bokszot és a pontozási szemetet, úgyhogy kész voltam elmenni profinak."

45-8-as amatőr rekordját hátrahagyva 2004 áprilisában Luis Reyes 3. menetes kiütésével bemutatkozott a hivatásosok között. Ezt követően zsinórban 4 KO győzelmet aratott (ebből 3 az első menetben), amikor kénytelen volt végigállni a 4 menetet az elnyűhetetlen, napjaink egyik legtöbb mérkőzéssel rendelkezője, Reggie Strickland ellen. Utána aztán megint egy hosszú sor csak KO győzelem, beleértve egykori amatőr ellenfelét, Mike Woodot, akit ezúttal már az első menetben szétszedett. Évekkel ezelőtt Al Bonanni vette át Tavoris képzését. 2008 elején szétküldtek róla egy DVD-t a bajnokok felé, de senki nem akart lehetőséget adni a nem túl ismert, de túl kockázatos ellenfélnek, mondta Bonanni. Az edzője ezidőtájt többször sparringoltatta Tavorist olyanok ellen, mint Jean Marc Mormeck vagy Glen Johnson. Itt érdemes megjegyezni, hogy miután relizálódott a Cloud VS Erdei összecsapás, Tavoris elárulta, hogy még 2004-ben Madarunknak is volt sparring partnere. "Tudom, hogy Erdei nagyon jó bokszoló. Nem biztos, hogy ő emlékszik erre, de 2004-ben én voltam az egyik sparring partnere Magyarországon, és keményen leteszteltem az állát. Ez meg fog történni újra", nyilatkozta. 2008 augusztus 8-án következett számára az első igazán  komoly kihívás a volt mexikói világbajnok Julio Cesar Gonzalez személyében. Már a kezdetektől sem volt annyira komoly ellenfél, ezért Tavoris igazán csak a hatodik kör után melegedett be a Gonzalez elleni küzdelemben. Cloud legnagyobb aggodalma volt, hogy ne ittasodjon el túlságosan az ütőerejétől, ugyanis azt megelőzően sosem bokszolt még öt menetnél többet. "Minden előfordulhat abban a küzdelemben, különösen ha elhúzódik. Az emberek, sok kiütéssel látnak egy pacákot, automatikusan azt gondolják, hogy ez minden amit tud, KO-ra megy. Velem ez nem így van. Tudok bokszolni is ha kell", mondta előtte. Végül Gonzalez sem érte meg a 11. kört, a 10.-ben válaszolatlanul szenvedte el Cloud bombáit, amit a mérkőzésvezető megelégelt és leléptette a rogyadozó, gránit állú mexikóit. Ez volt az első alkalom, hogy idő előtt megállították. A győzelemmel Chad Dawson hivatalos kihívója lett, de az inkább lemondott az IBF koronáról egy jóval jövedelmezőbb Antonio Tarver elleni mérkőzésért. Az IBF pedig kiírta a betöltetlen címért a Tavoris Cloud VS Clinton Woods küzdelmet. 2009 augusztus 28-án a veterán brit keményen állta a sarat, de az amerikai rengeteg indított ütésével szemben nem tudott lépést tartani. 1113 indított ütésére ellenfelének csak alig több, mint feleannyi válasza volt, így egyhangú pontozással nyerte el az IBF félnehézsúlyú világbajnoki címét. Ezután egy évig nem lépett szorítóba, aztán tavaly augusztusban ringbe lépett a súlycsoport egyik nagyöregje, Glen Johnson ellen. Mindketten szeretnek folyamatosan az ütőtávban tartózkodni és nyomást gyakorolni az ellenfelükre, emiatt igazi közönségmeccsre volt kilátás. Nem is okoztak csalódást. A mérkőzés nagyrészében legyökerezték a lábukat, elszánva arra, hogy egy lépést sem hátrálnak, és folyamatosan ütötték egymást. Az első menet Cloudé volt, de a másodikat jónéhány tiszta találattal elvitte Johnson. Utána hol egyik, hol másik volt a jobb, majd az 5. menet utolsó percében Cloud elkapta egy kemény balhoroggal halántékon, ami megrázta Johnsont. Tavoris újabb ütéseket vitt be neki, de az öreget kemény fából faragták és az nem sokkal később visszatámadott. A következő menet elején Cloud megszórta ellenfelét horgokkal, azután következett Johnson, aki mindazt visszadta neki. A 8.-ban Cloud ismét nagy rohamot indított, de Johnson ezt is bírta, és úgy nézett ki a mérkőzés hátrelévő részében, hogy ezek ketten vég nélkül bírják a püfölést és itt ma nem lesz kiütés. Nem is lett. Végül Tavoris mindhárom pontozónál 116-112 arányban megvédte koronáját egy mindvégig kemény, akciódús mérkőzésen. "Megpróbáltam megtörni őt, de Glen Johnson egy ravasz harcos, és bár nem tört meg, de megvertem a saját játékában. Ez a különbség köztem és egy csomó más bunyós között akik mérkőztek Johnsonnal. Menekültek tőle, én nem futottam előle. Bementem a házába, harcoltam vele, és megvertem a saját játékában."

Négy hónappal később Miamiban  a kolumbiai Fulgenico Zuniga volt az ellenfél. Az 5. menetben Zuniga ment előre, majd valamivel több, mint egy perccel a menet vége előtt Cloud visszavette az irányítást és egy, a füle környékén talált nagy jobbkezessel padlóra küldte a kolumbiait. Miután felállt, Tavoris megpróbálta kivégezni ellenfelét, a kötelekhez szorította, ahol kétkezes sortüzet zúdított rá. Zunigát több ütés is megrázta, de végül kihúzta a menet végéig.  Az utolsó menetben aztán újra számoltak rá, de az csúszás volt. A lényegen azonban nem változtat, vagyis, hogy Cloud nagyarányú pontozással megvédte IBF címét. Ez év májusában próbáltak megeggyezni a volt világbajnok, kanadai Jean Pascallal, de a mérkőzés végül nem jött létre, így Tavoris az Amerikai bajnok Yusaf Mack ellen lépett ringbe június 25-én. Mack kezdetben jól tartotta magát, fürgén elmozgott és vert vissza, de nem bírta a folyamatos nyomást és a mérkőzés közepére elfáradt. A 8. menet utolsó fél percében képtelen volt elmozogni ellenfele elől, amikor Cloud a sarokhoz terelte, ott egy balhoroggal elkapta és egy ütéssorozattal lefiniselte. Mack a padlóra került,lassan felállt, de szédelgett, ezért a mérkőzésvezető nem engedte tovább a folytatást.

Internetes hír, 2011. november 3.: "A fightnews.com szaklap legfrissebb, a Showtime televízió sajtóközleményén alapuló híre szerint immár hivatalosnak tekinthető, hogy december 31-én összecsap egymással az IBF félnehézsúlyú világbajnok amerikai Tavoris Cloud és a korábbi WBO félnehéz-, illetve WBC cirkálósúlyú világelső Erdei Zsolt" A visszaszámlálás megkezdődött_ _ _

Felderítés: Tavoris Cloud_

178 centi magas, ütőtávja 193 cm, beceneve a "Mennydörgés". Felesége és egy kislánya van. Mérkőzésszervezője: Don King. Nagyon nagy szegénységből érkezett, amit sosem felejt el. Az hajtja, hogy olyan helyzetbe ne kelljen se neki, se a családjának kerülnie soha. Ez rettenetesen erőssé tette mentálisan, ami érezhető a stílusán és a kitartásán. Bonanni kemény edzőtáborokat vezényel neki, hogy egyre jobb és jobb legyen. Az edzéseken mindent megtesz, amit aztán a ringben kamatoztat. Ott pedig csak megy, megy, egyre keményebben, az utasításokat amit kap a sarokban, meghallgatja, azért, hogy a végén az ő kezét emelhessék a magasba. A kifejezéstelen arca nem mutat érzelmeket. Önbizalma töretlen. Magabiztosságot áraszt, de az ellenfeleit sosem becsüli alá, még az ismeretlenebbeket vagy a relative gyengébbnek tartottakat sem. Az első 18 összecsapásán csak rövid küzdelmei voltak, (5 menet volt a leghosszabb), de az utolsó 5-ön sok tapasztalatot szerzett az elhúzódó mérkőzésekre is. Ezeken bizonyította, hogy ez sem kondicionálisan, sem mentálisan nem okoz neki túl nagy problémát. Elmondása szerint nem tör kiütésre, de erős ütései révén ez aztán többnyire bekövetkezik. Keményen üt mindkét kezével, de szeret jabelni is. Magasfokú akarati tulajdonsággal, kiváló fizikális kondícióval rendelkezik. Egyenletesen és elég nagy iramot diktál, sok indított ütéssel. Már a legelején próbálja megszerezni és megtartani a kezdeményezést.

 

Előszeretettel tartózkodik az ellenfélhez közel és nincsenek ellenére a kemény ütésváltások. Tud adni és el is viseli ha kap. Stílusát tekintve egy nagy iramot diktáló "pressure boxer-puncher" Nem lassú, de nem is kiemelkedően gyors.  Általában nagyon erősen kezdi az első meneteket, majd lassan csökken az irama és a hatodik-kilencedik menet között éri el a holtpontot, aztán egyre jobban felkapcsol és fokozza az iramot a végére. Elsősorban hárítással és lezárással védekezik, ritkábban hajlással. Nem hanyagolja el a test elleni támadásokat sem. Sűrűn használ kombinációs ütéseket. Jobb-balhorog, vagy ugyanazzal a kézzel horog testre aztán fejre. Mozgékony ellenfél ellen, dupla jab aztán horog testre vagy fejre, vagy dupla jab, jobb-balhorog fejre, ill. erre tesz még egy befejező ütést. A statisztikák szerint a három eddigi 12 menetes mérkőzésén átlagban 928 ütést indított az ellenfelére, amiből 306 volt a pontértékes találat. Ez menetenként 77 indított és 25 pontos találatot jelent. (A 928 ütésből 494 volt az erős ütés, vagyis minden második, amiből 203 pontértékes találat, menetenként 17). Ha a legutóbbi öt mérkőzését nézzük, ahol a három 12 menetes mellett volt egy 10 és egy 8 menetes is, ha ezeket is bevesszük a számolásba, akkor is kb. 858 indítottból, 285 a pontértékes / menetenként 72 indított, 24 pontértékes találati átlagot kapunk. Természetesen ez utóbbi statisztikai adatok azért sokban függenek a volt ellenfeleitől is. Szívesen nézeget olyan régi bunyósokat, mint: Marvin Hagler, Sugar Ray Leoanrd, Roberto Duran vagy Rubin "Hurrikán" Carter.


Jelentem, a célpont felderítésének első része megtörtént. A következő lépés majd Madárra vár, miután közvetlen harcérintkezésbe kerül az ellenfelével a nyitó menetben. Az ökölvívó magabiztossága, győzelemre való törekvése, minden erejének a harcra való mobilizálásának képessége kapcsolatos a versenyzőt a "nagy összecsapáson" való részvételre serkentő motívumokkal, technikai-taktikai és fizikai felkészítettségi szinttel. Lélektanilag, Madár esetében a problémamentes családi, magánéleti háttér adott. A megfelelő motíváció is megvan, hisz itt most egy olyan lehetőségről van szó, amivel magyar állampolgár soha nem tudott élni, és egy újabb lépés ez számára a halhatatlanság felé vezető úton. Amerikában, veretlen világbajnok ellen ringbe lépni. A csapatot erősíti Klink Zoltán, Magyarország egyik, ha nem a legjobb kondicionális edzője. Ez biztosítja emberünk részére, hogy a küzdelem napján maximális fizikális kondícióval lépjen ringbe, mentálisan pedig folyamatosan erősíti abbéli hitét, hogy az elvégzett munka meghozza gyümölcsét, a tervezett 12 menetre az állóképessége a feladat végrehajtására elegendő lesz, vagy még több.

               

Sajnos csak a felkészülés második felében tud csatlakozni hozzájuk Madár régi edzője Fritz Sdunek. Viszont, az utolsó néhány hétben már folyamatosan együtt lesznek, ennek az időnek elégnek kell lennie, hogy eltervezzék és begyakorolják az alkalmazandó taktikát. Nem utolsósorban Madár maradéktalanul megbízik edzőjében, aki ha baj van, egy plussz mentális töltettel képes lehet átsegíteni a legnehezebb pillanaton, mint történt ez pl. a Sahnoune elleni mérkőzésen is. És hogy "mi is" hozzáadjunk egy kicsi pluszt a győzelembe vetett hitéhez, bajnokunkat biztosítani kell a hátországbeli támogatottságról. Tudtára kell adni, hogy az ország egyre jobban a mérkőzés lázában ég, és helyi idő szerint január elseje reggelén, magyarok millió fognak lélekben felsorakozni mögé, hogy minél sikeresebben vívhassa meg élete harcát ... úgyhogy, "rajtunk" is a sor!

Még nincs vége,...csak most kezdődik_


2011. november 12. - Leibinger Gábor


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@másik Zoli: nekem erről az a véleményem,hogy Cotto már egy ideje nincs a topon mentálisan (sőt, lehet, hogy ebből a szempontból soha nem is volt a legjobb és pont ezért nem lett belőle korszakos bajnok). Margarito esélyét pont ebben látom,hogy mentálisan erősebb és ha megint sikerül nagy nyomást gyakorolnia Cottora,akkor ismét arathat a korábbihoz hasonló győzelmet.De valószínűbbnek tartom,hogy mivel már Margarito sem a régi (és ő fizikálisan sem),Cotto legyőzi majd.

» superman   válasz erre
    2011-11-16 15:25:18

Egy kicsit off:

Cotto vs Margarito II Face Off
http://www.youtube.c ...

Érdemes megnézni. Látva ezt az ember azt kívánja, bárcsak már december 3-a lenne. :)

Másrészt kapcsolódik Madár és Cloud meccséhez annyiban, hogy valakivel azon vitatkoztunk, gondolhat-e Zsolti az egészségére, a családjára (stb.), miközben élete meccsére készül. Akivel vitatkoztam, azt mondta, hogy ez nem egy profi hozzáállás (stb., stb.), mert Cloud sem mond ilyeneket.

Nos, itt Cotto mosolyog Margarito-n, amikor a mexikói azt mondja, hogy kész akár meghalni is a ringben a győzelemért. Amikor Kellerman megkérdezi Cotto-tól, hogy miért mosolyog, ő tisztán és világosan elmondja, hogy neki a négy gyereke, a családja, az egészsége mindennél fontosabb, ő ebből a szempontból nem olyan, mint Margarito, de szerinte ez nem jelent számára hátrányt kettejük meccsén.

A lényeg, hogy íme egy példa, egy elismert bunyós, akinek a meccseit rendszeresen adja az HBO, aki nem szégyelli kimondani, hogy a boksz a munkája, a hivatása, de vannak dolgok, amik ennél is fontosabbak.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-11-16 13:04:35

Leibigab,rajtad biztos nem fog múlni Madár győzelme :)
Köszönjük!

» superman   válasz erre
    2011-11-15 14:26:32

Szuper jó cikk. Cloud szimpatikus figura, de remélem beletörik Madárba a bicskája.

    2011-11-15 12:11:48

@Bumbum szerintem Nehezebb Amerikában ynerni egy országost mint Magyarországon...

» Roberto   válasz erre
    2011-11-14 20:21:33

A felülés adagomat 180-ra emeltem, a fekvőtámasz továbbra is 30. A ma esti adag is megvolt! :)
Hajrá Madár!

http://profiboksz.hu ...

» másik Zoli   válasz erre
    2011-11-13 21:57:32

Nagyszerű írás. Gratulálok!

    2011-11-13 20:07:07

Szuper cikk!

    2011-11-13 17:06:47

Remélem a Dunatv belép a képbe és közvetíti élőben a mérkőzést.

    2011-11-13 12:44:05

Nagyszerű írás,gratula ismeretlenül is.Azt azért ne felejtsük,hogy Cloud életében nem bokszolt ilyen szintű harcossal,mint Erdei.Tök mindegy honnan jött,az ember életében a lényeg:hol végzi.

» GreenStreetElite   válasz erre
    2011-11-13 12:06:28

"ütőtávja 193 cm"

Gondolom ez a karfesztávolság akar lenni. :)

» Killjoy   válasz erre
    2011-11-13 11:21:50

Én a Yusaf Mack ellen már gyengébbnek láttam mint Woods és Glen Johnson ellen, zihlált fújtatott a végén, ugyanezt láttam most Pquiaon az utolsó két meccsen vagy kondi, vagy valami szer már tiltott káros az egészségre.Ez csak feltételezés.Mindenk i verhető csak nem minden időben.Ha talál-fog egy ütés nagyon jól finishel és át üti az ellen felet.Bal kezét kell hatástalanítani és néha jobbról is meglepni.Rengeteg felütést,sok és állandó távol tartó balegyenest,sok oldalmozgást és a ritmusát ahogy beleáll az erős balkezes ütésibe elkerülni visszaverni végig élesnek és pontosabbnak lenni a kondi miatt is .Hajrá Zsolt!

» Cs Aladár   válasz erre
    2011-11-13 09:58:58

Remek írás! Hajrá Zsolt!

    2011-11-13 09:44:59

Szóval, Cloud az USA-ban amatőrben még egy Aranykesztyű tornát sem tudott nyerni (bár döntős), az amerikai országos bajnokságon is „csak" második lett. Nyilván azért nem lett olimpikon, mert az 1. helyezettet vitték. Ha innen nézem, Zsoltot sokkal képzettebb bokszolónak tarthatjuk. Ha onnan, hogy mindkét tornán döntős volt a nagyon erős mezőnyben, azt kell leszögeznünk, hogy nagyon képzett bokszoló, ezeken a tornákon akárki nem juthat a döntőig.

A profi karrierje nagyon szép, de a sok kiütés mögött nála is ott lehetett 10-12 hurka. A nagyobb tapasztalat tehát mégis Zsolt oldalán van, ki kell eszelni valamit. Fejben pedig még erősebbnek lenni, mint Cloud, amire megvan az esély, mert mentálisan Zsolt is nagyon erős. Keményen készülni, és: Hajrá Madár!

» Bumbum   válasz erre
    2011-11-13 07:43:06

@zappa: Ja, és sztem Cloud ellen - amerikai piac ide vagy oda - nem érdemes törekedni közönségszórakoztató meccsre! Inkább amit lentebb írtam.

    2011-11-13 05:30:23

Sztem azzal lehetne leginkább kizökkentenui, illetve esetleg megtörni, ha minél több ütése repülne el a levegőbe, és közben ha nem is nagy, de gyors ellenütések találnának.
Ahhoz hozzá van szokva, hogy valaki odaáll, és a szó szoros értelmében keménységgel akarja megtörni. Egyrészt ez a szitu ismerős neki, másrészt abból úgy is az jön ki, hogy adnak is kapnak is, és egy Cloudnak ismerős terepen folyna a meccs.
Ha valahogyan sikerülne elérni, hogy Cloud ne találjon csak nagyon minimálisat - még ha nem is lenne annyi komoly ellenütés - sztem ez váltana ki frusztráltságot, és akár (lelki, fizikai)elfáradást.
Ebből a szituból utána sokkal inkább kijöhetne valami nekünk kedvező.

Szóval sok elmozgás, nem túl sok idő ütőtávban, és finoman kipontozni a kezdeti menetekben, kevéssé törekedni mindenképpen komoly telálatokra, de elkerülni az ellenfelét!

Amúgy a balkezes kombói a veszélyesek, elsősorban oda kell figyelni. Különösen jól üti a bal test, majd bal fej kombót.
Esetleg bal-test- bal - test majd bal fej.
Viszont kicsit ezek sztem kiszámíthatóak, ezért esetleg meg lehet őket kontrázni.

    2011-11-13 05:28:36

@belizar: Persze, szinte minden bunyósnak megvan a maga "szívszorító története"; a Floyd-Ortiz előtt pl. szinte másról sem lehetett hallani Ortizzal kapcsolatban, mint arról, hogy az anyjuk gyerekkorukban elhagyta őket. De Cloud ebből a szempontból hitelesebb, mert a szavak mögött nála komoly teljesítmény is van, elég csak megnézni bármelyik meccsét az utolsó 5 közül. A srác tényleg úgy bokszol, mint aki az életéért küzd.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-11-13 05:17:47

@iceman: Szinte biztos vagyok benne, hogy Garay nyomott ilyen tempót, de abban is, hogy ekkorákat nem ütött.

Baromi nehéz lesz, baromi nehéz lesz, de Cloudnak még nehezebb.

    2011-11-13 01:12:54

Szerintem leginkább a meccsenként közel 1000 indított ütés ad okot aggodalomra, amelyeknek közel a fele power punch volt.Nekem ez brutális munkatempónak tűnik.
Nem tudom, hogy Madárnak volt e olyan ellenfele (Garay-t és Fragomeni-t is beleértve), aki csak közel ennyi ütést indított ellene, illetve ő indított-e bárki ellen közel ennyi ütést.

» iceman   válasz erre
    2011-11-13 00:58:46

Ezt az egészet csak feszes fedezékkel és gyors balegyenesekkel lehet megoldani, lehetőleg úgy, hogy Cloud ütészáporának nagyrésze ne érjen célba. Ezzel mentálisan megtörni Cloud-ot nem is lehet talán, de hibára kényszerítésre és görcsölés előidézésére tökéletes lehet. Kerülni kell a verekedéseket és a jobbosokat is csak veszélytelen szituációkban lehet ellőni, ha lesz egyáltalán ilyen. Ami még nagyon fontos, hogy Zsoltinak kell irányítani a meccset végig, lehetőleg holtpont nélkül. Ha ez így mind meglesz, akkor 116-112 nekünk.:)

» George   válasz erre
    2011-11-13 00:41:09

Egy interjuban Madar is mondta hogy neki is valasztani kellett vagy elkallodik vagy nekiall ,nagyjabol ugyanakkor mint Cloud.Meglehet a boxolok legtobbje hasonlo motivaciok miatt lett az aki.
Ettol fuggetlenul Madar meg tudja oldani Cloudot,nem lebecsulendo az o motivaltsaga es harcrakeszsege sem,elvegre egy almot akar valora valtani.

» PennyWise   válasz erre
    2011-11-13 00:36:58

Én nem túloznám el a "mélyszegénységből jövök => rohadt kemény vagyok" faktor jelentőségét.

Amúgy a cikk nagyon olvasmányos.

» belizar   válasz erre
    2011-11-12 22:59:23

@Tom1: nem csak mentálisan van ott

» lunatic2   válasz erre
    2011-11-12 22:03:36

ez nagyon jo lett leibi :)

    2011-11-12 21:53:58

Ha nyer akkor elmondhatjuk hogy BUÉK.

» lacix76   válasz erre
    2011-11-12 21:25:37

Hétfőtől elkezdtük a napi 100 fekvőtámaszt a gyerekkel (14), és kiszámoltuk, h a mérközés napján 5500 lesz a karunkban fejenként.

HAJRÁ ZSOLTI !!!

» Gabodo   válasz erre
    2011-11-12 21:10:23

Lájkoltam:-)
Nagyon jó a cikk.Köszi:-))

    2011-11-12 21:04:03

Most először bizonytalanodtam el Zsolt győzelmében. Eddig azt gondoltam nehéz meccs lesz, de a technikai tudáskülönbség miatt Zsolt nyerni fog. Ha viszont tényleg ennyire ott van Cloud mentálisan, akkor elképesztően nehéz lesz legyőzni szerintem. Mélyszegénységből jött és a családért küzd....
Hát nem irigylem Madárt. Nagyon kemény meccs lesz.

    2011-11-12 21:01:43

Nagyon jo a cikk! Hajra Zsolti !!!!

» traveler   válasz erre
    2011-11-12 20:56:35

Hajrá Madár veled vagyunk!!

jó "Kiss" írás!:)

» kilcsko   válasz erre
    2011-11-12 20:55:41

"Tudtára kell adni, hogy az ország egyre jobban a mérkőzés lázában ég" - én biztosan!
Szurkolok és drukkolni fogok.
Úgy gondolom meg tudja csinálni, minden adott hozzá: motiváció, tudás, kondi. A meccsre pedig nem szabad rágörcsölni, már bizonyított eleget, ez már csak hab a tortán!

    2011-11-12 20:54:54

Ötletes cikk, gratulálok!

» balutnepper   válasz erre
    2011-11-12 20:39:03

Hűha ez szuper cikk lett, köszi!

    2011-11-12 20:38:49

Hideg fej, racionalitás, sok mozgás, gyors, pontos megelőző balosok,kemény kombinációk testre-fejre és agresszió, valamint feszes védekezés.
Ezekre lesz szükség Madár számára.
HAJRÁ MADÁR !!!!!!!!
És igen, melletted áll az ország.
Csináld meg fiú!

» Mr.Chapel   válasz erre
    2011-11-12 20:36:39

Ember! Ez igen! Koszonom!

    2011-11-12 20:31:20

Még nem olvastam magát az írást, de már csak a képi illusztráció miatt is leírom, hogy ez fantasztikusan jó lett, Leibi! :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-11-12 20:28:29
fel