Boxkesztyű, bandázs és fogvédő
profiboksz.hu

Bowe vs. Golota: „Ez a háború örökre bevésődött az emberek emlékeibe”

2016-12-15 16:28:17 /
Húsz évvel ezelőtt, 1996. december 14-én került megrendezésre az - 1999 óta bokszmérkőzésekre már nem használt - new jersey-i Convention Center-ben a legendás „kilencvenes évek” egyik legemlékezetesebb összecsapása.

A korábbi világbajnok, Riddick Bowe és Andrew Golota visszavágója a későbbiekben ugyan több szempontból is óriási jelentőséggel bírt a nehézsúly számára, a szurkolók számára mégsem emiatt maradt emlékezetes. Ugyan ez volt az a találkozó, amely miatt végérvényesen eldőlt, hogy immár soha nem jön létre az 1988-as szöul-i olimpiai finálé „visszavágója”, a kilencvenes évek talán legnagyobbnak ígérkező összecsapása Lennox Lewis és Riddick Bowe között. Egyúttal ez a vereséggel felérő győzelem jelentette Bowe számára is a végül kissé keserédessé váló karrierje végállomását.  

A mérkőzés mégis inkább Andrew Golota tündöklése és bukása miatt maradt meg a bokszszurkolók emlékeiben. Az első mérkőzés botrányos befejeződését követően Bowe és Golota második találkozója brutális küzdelmet hozott. Összesen három padlózást láthattak a nézők és kifejező a szám: a mérkőzés ugyan már a kilencedik menetben véget ért Golota újabb, oly hírhedté vált mélyütései miatt, de Bowe fejét addigra már mintegy 300 (!) ütés találta el.

„Csak ránéztem Golotára és azt gondoltam: két, vagy három menet alatt elintézem.” – emlékezett vissza korábban Riddick Bowe, akinek azonban valójában mind a két találkozón igen rosszul állt a szénája Golota leléptetéseiig. Pedig a második találkozóra Bowe már készült is: Dietetikust fogadott és 8 kilót adott le az első találkozóhoz képest. Bowe 29 éves volt ekkortájt mindössze, de a mérkőzést követően kiszolgált harcos benyomását keltette: Kezdeti beszédzavar, szélsőséges hangulati ingadozások. Nem sokkal később bejelentette, hogy belép az amerikai hadseregbe.

A huszadik évforduló alkalmából természetesesen a lengyel sportújságírók is megemlékeztek Andrew Golota pályafutásáról. „Ezek a háborúk Bowe ellen örökre megmaradnak az emberek emlékeiben.” – írja a lengyel sportújságíró, Janusz Pindera visszaemlékezésében. Golota Bowe ellen mutatott teljesítménye az egész amerikai bokszvilágot meglepte, pedig Golota páratlan tehetsége már az amatőrök között is egyértelmű volt – jegyzik meg a lengyel kolumnisták.

Golota az amatőrök között egy ifjúsági világbajnokságon tűnt fel, amely során csak egyetlen bokszoló bizonyult nála jobbnak: Minden idők egyik legnagyobb bokszzsenije, a kubai Felix Savón győzte le a döntőben. Az 1988-as szöul-i olimpián Golota  – szemben a szuper nehézsúlyúak között vitézkedő Bowe-val és Lennox Lewis-szal – a nehézsúlyúak között mérette meg magát és csak egy sérülés akadályozta meg abban, hogy bejusson a döntőbe és megmérkőzzön Ray Mercer-rel. Amatőrként végül meg kellett elégednie így egy olimpiai és egy európa-bajnok-i bronzéremmel.

„A szöul-i olimpiai játékok során négy bokszolón akadt meg a szemem: Lennox Lewis-on, Riddick Bowe-on és Ray Mercer-en kívül Andrew Golotán. A lengyel tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy nagy karriert fusson bele: Kimagasló volt az ütőereje, a ring-intelligenciája és az ellenálló-képessége is.” – magyarázta még 1997-ben az immár 94 éves Lou Duva, a boksztörténelem egyik legnagyobb edzője.  

Golota ugyan soha nem lett olimpiai bajnok, mint Mercer és Lewis, ahogyan nem lett vitathatatlan profi világbajnok sem, ahogyan Lewis és Bowe, de Lengyelország számára valóságos hőssé vált.

„Bár Golota elveszítette a legfontosabb csatáját a saját fejében, a lengyel szurkolóknak felejthetetlen érzelmeket és emlékeket szerzett. „A Nyugat üldözője” – egy fiatal ország a rendszerváltás után rátalált hősére, aki a tehetsége és a kitartása révén a nehézsúly aranykorszakában eljutott a csúcsra. Majdnem.” – írta a mérkőzésről szóló emlékezésében Casper Bartoslak, lengyel sportújságíró megemlékezve arról is, hogy Golota a kilencvenes évek egyik legismertebb és legnépszerűbb lengyel személyiségévé vált és bokszszurkolók milliói beszélnek azóta is a legendás összecsapásairól Riddick Bowe-val.

És teszik fel a kérdést egyöntetűen, hogy vajon miért tette azt, amit tett?


         

2016. december 15. - Hegedős Soma

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Kane: "Ezt nem lehet tanítani, vagy benne van a zsigereidben vagy nincs."

Valóban, a bunyós mentális ereje egy kvalitás, de ez is alakítható, fejleszthető ilyen-olyan mértékben, a kérdés csak az, hogy az adott sportoló felismeri-e ennek a jelentőségét, vagy sem, igénybe akarja venni ezt a fajta pszichológiai kezelést/tréninget vagy sem.

» leibigabi   válasz erre
    2016-12-19 09:52:15

@Timba: Pontosan. Ezt nem lehet tanítani, vagy benne van a zsigereidben vagy nincs.

    2016-12-16 22:54:22

@Kane: "A bunyósok mentális ereje ugyan olyan kvalitás mint az hogy valaki erőset üt, technikás, stb..."

Szerintem nem ugyanolyan fontos, hanem a legfontosabb. Olyan mint egy szorzás. Ha az egyik oldalon 0 szerepel, akkor teljesen mindegy, hogy mekkora szám van a másik oldalon.

    2016-12-16 21:20:42

Lewis valószínűleg látta a Bowe elleni produkciókat, és más tervei voltak a tojásaival.

Amúgy egy picit megértem Golotát; ha meglátom Riddick fizimiskáját, nekem is eszembe ötlik, hogy ilyen fickót meg kéne akadályozni a továbbszaporodásban :-)

Én is egyetértek azzal, hogy a mentalitás alapvető összetevője egy versenyzőnek. Ezzel együtt Andrzejt az egyik legnagyobb elkallódott lehetőségnek tartom.

» Untouchable   válasz erre
    2016-12-16 06:45:16

@Kane: "A bunyósok mentális ereje ugyan olyan kvalitás mint az hogy valaki erőset üt, technikás, stb..."

Valóban, nem is lett non contest a meccs utólag Golota gyogyója miatt..:)

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-15 21:07:40

@bpjotruska: Eszem ágában sincs Bruno-t magasabbra taksálni, mint Lewis-t, de azon a meccsen és abban a szakaszban Lewis igen nagy bajban volt... Nyilván, ez az ő képességeit is mutatja, hogy ilyen helyzetben is volt lélekjelenléte egy olyan ütést kivitelezni, de ha Bruno bajba tudta keríteni Lewis-t, akkor szerintem Golota is meg tudta volna tenni ezt.

Én egyértelmű azt gondolom, hogy az a mérkőzés egy fals képet ad Golotáról, ugyanannyira nem volt ott fejben és lélekben, ahogyan Tyson ellen sem.
EGyszerűen nem bírta a mentális terhet a legfontosabb mérkőzéseken és a legfontosabb pillanatokban.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-15 21:07:04

@Jersey Joe: Azert ne csinaljunk mar ugy, mintha Lewis egy szerencses utessel verte volna Bruno-t... sokkal jobb, komplexebb es foleg ravaszabb boksozlo volt nala. Bruno talan ket bironal vezetesre allt, de alig voltak meg a meccs kozepenel, amikor Lewis elkapta egy balhoroggal, majd nekiment es lefiniselte. Nagyon szepen helytallt Bruno azon a meccsen, de tekintve, hogy a kondija sosem volt jo ( Witherspoon is egy kesei menetben utotte ki, McCall-nak meg kb fel perc hianyzott az utolso menetben, hogy o gyozzon ), es Lewis nyilvan belehuzott volna a vegere, elobb-utobb hibazott volna, ha nem a 7.-ben, majd kesobb, es Lewis ellen nem kellett sokszor hibazni.
Lewis szerintem egyszeruen jol merte fel Golotat, mint tobbnyire minden ellenfelet, es tudta, hogy ot az elejen kell meglepni, mert kesobb nagyon kellemetlen ellenfelle valik. A betonfeju es veszelyes Tua-nak vagy Tyson-nak nem ugrott neki, a nyakiglab es utheto Grant-et lecsavarta gyorsan, amig valami galibat okozhatott volna, szoval mindenkihez tudott alkalmazkodni. Talan csak Brigg-szel allt oda kemenyen verekedni a veszelyes nagyutok kozul, de lagalabb maradt nekunk egy igazan remek meccs a palyafutasabol. :-)

» bpjotruska   válasz erre
    2016-12-15 21:03:16

@Jersey Joe: A bunyósok mentális ereje ugyan olyan kvalitás mint az hogy valaki erőset üt, technikás, stb... Lewis brutál erős volt mentálisan, Golota pedig sosem volt az, mi se mutatja jobban ezt mint hogy egy meccsen ahol partiban van inkább idegből tökönvágja az ellenfelét. Ilyen idegrendszerrel sosem lett volna esélye Lewis ellen. A Rahman elleni kiütést totál megérdemelte Lewis a nagy arca miatt akkor, ha Golota ellen is elflegmázza mind a felkészülést mint a meccset, akkor lett volna esély rá hogy ott is ki lesz csapva, más formában nem hinném.

    2016-12-15 21:00:23

@Kane: Holyfield azért nem volt az a nagy KO király..

Nyilván arra akartam kilyukadni, hogy ha Rahman és Mccall nyerni tudott, sőt Bruno is csak egy óriási hibából szenvedett vereséget Lewis ellen, akkor nem lehet volna leírni Golotát.

Szerintem ott teljesen le volt blokkolva Lewis ellen, semmit sem mutatott.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-15 20:41:25

@Jersey Joe: Holyfield is jobb bokszoló volt náluk mégsem ütötte le Lewist...

    2016-12-15 20:24:51

@pipee: Szerintem Byrdöt és Ruizt le is győzte, úgyhogy a szememben Golota egy nem hivatalos IBF/WBA világbajnok volt.

    2016-12-15 20:19:52

@pipee: Szerintem Lewis ellen is lehetett volna esélye, fejben ott omlott össze a leginkább szerintem.

Ha Lewis-t leütötte Rahman, vagy egy Mccall, akkor arra Golotának pláne meg lett volna az esélye. Sokkal jobb bokszoló volt náluk.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-15 20:10:11

Ha Golota mentálisan erősebb egy 10%-al akkor többszörös világbajnok lehetne. Lewistól bármikor kikapott volna, de Byrdöt, Ruizt és talán a 96os Bowe-ot legyőzhette volna, ha mondjuk Emmanuel Steward az edzője.

    2016-12-15 19:55:29
fel