Az emberi természet már csak olyan, hogy szeret szabályokat, rekordokat felállítani, és azokat megdönteni. Ez utóbbinak pedig a jele, hogy emelkedik az emberi teljesítőképesség. Az atléták magasabbra vagy messzebbre szeretnének ugrani, a futók gyorsabban futni, a súlyemelők nehezebb súlyokat emelni. Időről időre, az elkövetkezendő években is az atléták nagyobbak, erősebbek és gyorsabbak lesznek. Fejlődnek, változnak a sport- és az edzéstechnikák. A fejlődés, haladás mindenhol tapasztalható ebben az egyre gyorsabban rohanó világban, nincs ez másként az ökölvívásban sem. A régi bajnokok mennek, az újak jönnek, a rekordok dőlnek. Azonban vannak olyan megdönthetetlennek tűnő eredmények, melyeket a hosszú fennállásuk alatt csak az idő kezdi elhomályosítani. Azokból a rekordokból szemezgettünk, melyek úgy tűnnek, hogy „soha”, vagy legalábbis nem mostanában fognak megdőlni...
A LEGTÖBB NEHÉZSÚLYÚ VILÁGBAJNOKI CÍMVÉDÉS: 25 (Joe Louis)
Itt van mindjárt a legelső rekord, és itt egy kicsit bajban is vagyunk, hisz Joe Louis idejében súlycsoportonként csak egy világbajnok volt, ma a „sokszervezetes időkben” pedig tucatnyi. Jelenleg 4 komoly világszervezet van (WBA/WBC/IBF/WBO), így csak azokat a bajnokokat vettük figyelembe, akiket általánosan elismertek világbajnoknak. Ezt csak az utóbbi idők bajnokai sikeres címvédéseinek a száma miatt szerettem volna hangsúlyozni, de igazából nincs jelentősége, hisz az összes nehézsúlyú bajnokot figyelembe véve sem tudta senki túlszárnyalni vagy megközelíteni a 25 címvédést. Louis után Larry Holmes a második a rangsorban 20-szal, őt követi a háromszor is uralkodó Muhammad Ali 19 címvédéssel. Utánuk tekintélyes szünet. Tommy Burns 11, Mike Tyson 9, James Jeffries 7, Rocky Marciano, Floyd Patterson és Jack Johnson fejenként 6, majd következik Jack Dempsey és Lennox Lewis 5-tel, Evander Holyfield 4-gyel. (Ha Lewis és Holyfield „egyszervezetes” címvédéseit is néznénk, akkor ez a szám 15 és 7 lenne). Louis ezt a rekordot 1937 és 1949 között fennálló világbajnoki ideje alatt érte el, ami szintén rekord, mert ennyi (11 év 7 hónap) ideig soha senki nem őrizte a koronát. Ezen idő alatt 1943 és 1945 között az amerikai hadseregben teljesített szolgálatot, így abban a két évben a címvédések elmaradtak. Azonban 1941 első felében fél év alatt hatszor, vagyis havonta egyszer megvédte a koronáját (ez is rekord, hisz ilyen rövid időn belül, ennyiszer senki nem védte meg), és abban az évben még egy címvédése volt, tehát összesen 7 az egy év alatt. (Ez szintén rekord.) A „Barna Bombázó” 4 rekordot is véd ebben az „egyben”.
A LEGNAGYOBB FIZETÕ NÉZÕSZÁM: 136.274 néző (Julio Cesar Chavez vs Greg Haugen)
1993. február 20., Mexikóváros, Azteca stadion: 136.274 néző sereglett össze Julio Cesar Chavez Greg Haugen elleni mérkőzésére, ahol egy 1926 óta fennálló rekord 66 év után dőlt meg. 1926-ban, mikor Jack Dempsey elveszítette a címet Tunney ellen, 120.557 néző gyűlt össze a philadelphiai Sesquicentennial stadionban. A visszavágóra egy évvel később közel 105.000 néző váltott jegyet a chicagói Soldier Fieldsben. 1941 nyarán a Tony Zale vs Billy Pryor mérkőzésre ugyan összegyűlt közel 135.000 ember, de az a gála ingyenes volt. Ma már a legnagyobb mérkőzéseket és a kisebbeket is közvetítik a televíziók vagy a helyi kábeltv-társaságok, ezért napjainkban többnyire a legnagyobb összecsapásokat sem tekinti meg a helyszínen 10-15-20 ezernél több néző. A Chavez vs Haugen mérkőzést a nevezetes Estadio Aztecában tartották. A hazai Chavez biztos húzónév volt, azonban az is hozzájárulhatott a rekord döntéséhez, hogy Haugen inzultálta ellenfelét. Minden együtt volt a rekord megdöntéséhez, a nemzeti ikon ellen egy külföldi „gazember”, Don King személyében egy ügyes promóter, és mindez egy olyan országban, ahol rendkívül népszerű a hivatásos ökölvívás. Chavez természetesen felszívta magát, nemcsak azért, mert 100 mérkőzést szeretett volna veretlenül abszolválni, hanem azért is, mert a „gyökér” bátorkodott felbőszíteni a helyieket és magát Chavezt is. Vattázottnak nevezte Chavez 85-0-ás rekordját, amit szerinte tijuanai taxisofőrök ellen ért el. Haugen, mikor megtudta, hogy ellenfelét közel 130 ezer honfitársa fogja biztatni, azt válaszolta, hogy nem hinné, mert egész Mexikóban nincs 130.000 ezer ember, aki képes lenne a jegyárat kifizetni. De Chavez már ezt megelőzően sem kedvelte ellenfelét. Még évekkel korábban történt ugyanis, hogy Haugen megjelent Julio egy Las Vegas-i edzésén és felajánlotta, hogy akár ingyen is kesztyűzne vele, mert az edzőpartnerei nem többek, mint bokszolónak öltözött lányok. Haugen végül elismerte ellenfelét, aki minden menetet megnyerve az 5. roundra felőrölte őt. Chavez az azt követő sajtótájékoztatón nem is felejtette el megjegyezni, hogy Õ nem bokszol taxisofőrök ellen...! Esetleg nagyon kemény taxisofőrök ellen, tette hozzá mosolyogva Haugen.
A LEGIDÕSEBB NEHÉZSÚLYÚ VILÁGBAJNOK: 46 éves (George Foreman)
Sokakat megmosolyogtatott a „Nagy” George 1987-es ringbeli visszatérése, azzal a szándékkal, hogy újra király lesz. ’91-ben sikertelenül próbálkozott Holyfield ellen, de aztán 3 évvel később már ő mosolygott, mikor egyetlen ütéssel kifektette az addig veretlen Michael Moorert, és elnyerte az IBF és WBA nehézsúlyú címét. Foreman és a félnehézsúlyú bajnok Archie Moore (még 1961-ben) volt az, aki ennyi idősen sikeresen lépett ringbe világbajnoki mérkőzésen. George 1973-ban Joe Frazier ellen szerezte meg a címet, amit Ali ellen veszített el 1974-ben, majd 3 évvel később mindössze 29 évesen visszavonult. 1987-ben (tehát 10 éves kihagyás után!) újra edzésbe állt és visszatért. 10 év visszavonultság (ez is rekord, hisz ennyi visszavonult év után senki nem nyert újból bajnokságot) és 22 évvel a bajnoksága megnyerése után, 1994 novemberében Moorer ellen újra világbajnok lett. Ha a jövő márciusra tervezett Hill vs Maske mérkőzés létrejön a WBA cirkálósúlyú címért, akkor Henry Maske –győzelme esetén– megdöntheti néhány hónappal Big George „leghosszabb visszatérés után világbajnoki címet szerző” rekordját. 1995-ig Foreman nevéhez fűződött a „leghosszabb eltelt idő az első és az utolsó világbajnoki mérkőzés között” (22 év), de aztán 1998. augusztus 28-án Roberto Duran szorítóba léphetett William Joppy WBA címéért, így a '72 júniusában első ízben bajnoki címet szerző Duran 26 évre növelte ezt az időt.
EGYIDEJÛ URALKODÁS A LEGTÖBB KÜLÖNBÖZÕ SÚLYCSOPORTBAN: 3 (Henry Armstrong)
A 30-as évekig több olyan harcos is volt, akinek sikerült 3 különböző súlycsoportban is világbajnoki címet szereznie, ilyen volt Bob Fitzsimmons, Tony Canzoneri vagy Barney Ross is. De az, hogy mindezt egy időben tegye, csak Henry Armstrongnak sikerült. Napjainkban az ökölvívás vezető szervei már meggátolják, hogy valaki egy időben több súlycsoport bajnoki címét birtokolja. Elképzelhető, hogy az olyan harcosok, mint De La Hoya, Mayweather, Trinidad vagy Whitaker sikeresen próbálkoztak volna Armstrong rekordját beállítani, de az bizonyos, hogy még nekik is nehéz dolguk lett volna, még úgy is, hogy napjainkban már léteznek a köztes, ún. junior súlykategóriák. Armstrong nem 4-5 fontot ugrott, mint teszik azt manapság, hanem miután elnyerte Petey Sarron pehelysúlyú koronáját 1937. október 29-én, néhány mérkőzéssel és 7 hónappal később 4 kg előnyt adva legyőzte a váltósúlyú bajnok Barney Rosst is. '38 augusztusában „visszalépve” begyűjtötte Lou Ambers könnyűsúlyú címét is, így egy időben (1 éven belül) birtokolta a pehely-, könnyű- és váltósúlyú címet. Ez napjainkban 5 súlycsoportot és 21 font különbséget jelentene, ami olyan, mintha a 126 font súlyú indonéz WBA pehelysúlyú bajnok, Chris John felmenne váltósúlyba, és legyőzné a 147 fontos Baldomirt vagy Mayweathert, aztán könnyűsúlyban megverné Casamayort vagy Juan Diazt, vagy esetleg olyanokat, mint Corrales, Hatton, Cotto vagy Margarito..., és mindezt egy éven belül. Ráadásul a 166 centis Henry abban az időszakban ritkán nyomott 135 fontnál (61 kilónál) többet. Ezt követően bevezetésre került az a szabály, hogy valaki egy időben több súlycsoport bajnoki címét nem birtokolhatja. Kuriózum volt, mikor 1988. november 7-én a WBC félnehézsúlyú bajnok Donny Lalonde Sugar Ray Leonard elleni címvédése az akkor bevezetésre kerülő nagyközépsúlyú kategória első világbajnoki mérkőzése is volt. Sugar Ray a 9. menetben kiütötte ellenfelét, így ő lett a WBC első nagyközépsúlyú bajnoka. Ezt a címet megtartotta, de a félnehézsúlyú koronáról a mérkőzés után kénytelen volt lemondani. Mi pedig Armstrong rekordját akár kőbe is véshetjük!
A LEGNAGYOBB HELYSZÍNI BEVÉTEL: 35.864.000 dollár (Beau Jack vs Bob Montgomery)
Voltak már nagyobb bajnokok és jobb bokszolók is, mint a két könnyűsúlyú bajnok Beau Jack és Bob Montgomery, de kettőjük mérkőzése mégis a legjelentősebbek közé tartozik a sportág történetében. Sem Jack, sem Montgomery nem tartozott a kor legismertebb bunyósai közé, amikor negyedszerre és egyben utoljára találkoztak a Madison Square Gardenben, ahol 15.822 néző tekintette meg a 10 nem túl eseménydús menetet, ami után végül Jacket jelölték győztesnek. Európában háború tombolt, a fantasztikus összegű bevétel az egyidejűleg a háborús programot támogató kötvények eladásából adódott. A bevételből sem Jack, sem Montgomery nem részesült, hanem az teljes egészében az amerikai hadsereg kasszájába került. Hogy felfogjuk ennek a közel 36 millió dolláros bevételnek a nagyságát, álljon itt összehasonlításképpen néhány szintén hatalmas összegű helyszíni bevétel: 1978 szeptemberében valamivel több, mint 63 ezer néző tekintette meg azt a mérkőzést, amikor Muhammad Ali másodszorra is visszanyerte a nehézsúlyú koronát Leon Spinks ellen a New Orleans-i Superdomban. A pénztárak bevétele valamivel 5 millió dollár alatt volt. Amikor Larry Holmes és Gerry Cooney találkozott 4 évvel később Las Vegasban egy akkor óriási érdeklődésű mérkőzésen, a helyszíni bevétel alig haladta meg a 6 millió dollárt. Sem előtte, sem utána nem volt olyan mérkőzés, amely akár csak megközelítette volna Jack és Montgomery összecsapásának helyszíni bevételét.
A LEGIDÕSEBB OLIMPIAI ARANYÉRMES: 37 éves és 254 napos (Richard Gunn, 1908, London)
A közel 38 éves brit Gunn klasszikus vívó stílusában nyerte el az 1908-as londoni olimpia aranyérmét. Ma már senki nem döntheti meg az „öregfiú” rekordját, ugyanis 34 év feletti ökölvívó nem versenyezhet olimpián.
A LEGFIATALABB OLIMPIAI ARANYÉRMES: 16 éves (Jackie Fields, 1924, Párizs)
Amikor 1924-ben, Párizsban az olimpiai játékokon a légsúlyú győztes, 16 éves chicagói Jacob Finkelstein nyakába akasztották az arany érmet, aligha gondolta, hogy a neve örökre beíródik a sportág aranykönyvébe. Finkelstein néhány évvel később Jackie Fields néven a váltósúlyú profi világbajnoki címet is elnyerte. Azóta az amatőr ökölvívásban már hoztak egy olyan szabályozást, hogy 17 évnél fiatalabb nem vehet részt nemzetközi felnőtt megmérettetésen, így Fields rekordját már csak az idő homályosíthatja el. A rekordkönyvek nem említenek túl sok tinédzser korú olimpiai bajnokot. Floyd Patterson (1952) és Meldrick Taylor (1984) is 17 éves volt, mikor átvehette az arany medáliát, Leo Randolph (1976) és Muhammad Ali (1960) (akkor még Cassius Clayként) 18 évesen nyerte el. De térjünk vissza még egy kicsit 1924-be, Párizsba. Az elbeszélések szerint az egyik legizgalmasabb mérkőzést a pehelysúlyúak döntőjében vívták. Ezen az olimpián minden ország 2-2 versenyzőt indíthatott súlycsoportonként, így fordulhatott elő, hogy két Los Angeles-i fiú került a döntőbe egymással szembe. Jackie Fields és Joseph Salas. Jackie és Joseph egy iskolába járt, ugyanabban a teremben, ugyanannál az edzőnél, együtt kezdtek el bokszolni. Az amerikai olimpiai válogatót a 18 éves Salas nyerte, és érdemelte ki a lehetőséget, hogy képviselje hazáját az ötkarikás játékokon. Fields nem volt túl jó formában, már a selejtezőn kiesett, de a korábbi eredményei elismeréséül őt is elvitték Párizsba. A két gyerekkori jó barát sorra aratta a győzelmeket, mígnem a döntőben már csak az egyikük lehetett győztes. Aznap Jackie Fields volt a jobb...
Az OLIMPIAI REKORDOK között kell még megemlítenünk a legtöbb érmet szerzőket is. Mindjárt a legelső újkori olimpián (1904) az amerikai Oliver Kirk állított be egy ma már felülmúlhatatlan rekordot, mégpedig azzal, hogy miután megnyerte a harmatsúly olimpiai bajnokságát, rögtön utána megszerezte pehelysúlyban is az aranyat, így ugyanarról az olimpiáról 2 arannyal távozott. Miután honfitársa, George Finnegan megnyerte a légsúlyt, utána harmatsúlyban Kirkkel döntőzött. Finnegan így 1 arannyal és 1 ezüsttel zárt. Harry Spanger könnyűsúlyú győzelme után második lett váltósúlyban, míg a középsúlyú győztes Charles Mayer szintén második lett nehézsúlyban. (Azt azért hozzá kell tenni, hogy azon az olimpián lég-, harmat- és középsúlyban mindössze két induló volt.) Ma eleve lehetetlen lenne ezt utánuk csinálni, hisz csak egy súlycsoportban lehet elindulni. 1928-ban Harry Mallin, a londoni rendőrség hadnagya volt az első, aki két egymást követő olimpián (1920/24, középsúly) is elsőséget szerzett. 32 évvel később Papp László három elsőséggel (1948/52/56) túlszárnyalta, amit azóta sem döntött meg senki, hisz ugyanennyit ért el a két kubai nehézsúlyú, Teofilo Stevenson (1972/76/80) és Felix Savon (1992/96/2000).
Folytatjuk.
2006. november 27. - Leibinger Gábor
