Szeretnék megosztani Önökkel néhány gondolatot a leghíresebb magyar emberekről, azokról, akik valóban jó benyomást keltettek rólunk határainkon túl. Az átlagember mit sem tud a magyar ökölvívás eredetéről, pedig a hazai ökölvívásnak van hagyománya, tradíciója és múltja, ezek viszont sajnos elfelejtődtek, a homályba vesztek, és mára már csak az ökölvívó edzők tananyagában véljük felfedezni őket. Gróf Széchenyi István és barátja, báró Wesselényi Miklós 1822-ben Angliába utaztak és onnan hozták be az ökölvívó sportot Magyarországra, a lóversenysporttal együtt. Talán innen ered az is, hogy a jobb profi bokszklubot „istálló”-nak hívják.
Wesselényi Miklós maga is bokszolt, így őt tekintjük az első ökölvívónknak. Széchenyi és Wesselényi azért utaztak Angliába, hogy tanulmányozzák az akkori legmodernebb eljárásokat, ami által hazánk is felzárkózhat a fejlettebb nyugathoz. Széchenyi István politikus volt, továbbá író, közgazdász és tudós polihisztor, akit kora a „legnagyobb magyar”-nak nevezett.[polihisztor – görög eredetű szó, jelentése: több tudományban jártas, sokoldalú tudós]
Reformerként felemelte a magyar gazdaságot, a közlekedést, a külpolitikát és a sportot. Neki köszönhetjük a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását, a dunai és a balatoni hajózást, továbbá a Duna szabályozását. Modernizálta a földművelést és az állattenyésztést. A magyar nyelv egyik ápolója és megújítója volt. Ezeket csak azért írtam ide, hogy érzékeltessem Széchenyi nagyságát, zsenialitását és tisztánlátását, továbbá hogy több új, jövőbe mutató gondolat megvalósításához mekkora kaliberű személyiségekre volt szükség a múltban is. Végül 1875-ben gróf Esterházy Miksa megalapította a Magyar Athletikai Club-ot, aminek a keretei között már szerepelt az ökölvívás mint sportág.
Az „ország-image” tehát egy adott népről, nemzetről, országról kialakult kedvező kép, benyomás. Jómagam hat éven keresztül éltem Ausztriában. Külföldi tartózkodásom során, ha beszélgetésbe elegyedtem másokkal – miután már jól beszéltem a német nyelvet –, és azzal kezdtem, hogy: „Ich bin Ungar!” (Magyar vagyok!), akkor az erre kapott reakció legtöbbször az volt, hogy: „Puskás, Papp!”
Ezt a választ kaptam: Puskás, Papp. És ez rengeteget elárul nekünk. Először is a sport mint olyan, embereket összetartó, összekovácsoló, közös nevezőre hozó, megértést teremtő, határokat nem ismerő, átható erejéről, népszerűségéről. Továbbá, hogy a legismertebb, leghíresebb magyar emberek nem királyok, nem is művészek vagy tudósok – hanem sportolók. Pedig elvárható lenne, hogy külföldön Hunyadi Jánost említsék meg. A valaha élt egyik legnagyobb hadvezérről beszélünk, Mátyás király apjáról. A „nagy törökverő” tiszteletére harangoznak délben, szerte az egész keresztény világban. Mégsem Hunyadi neve hangzik el.
Vagy vegyük például a kétszáz éve született Liszt Ferencet, aki a XIX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője és minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. Karmester, oktató, pedagógus, író, humanista, a Weimari Liszt Iskola és a Magyar Zeneakadémia megalapítója, az egyházi zene megújítója. Ráadásul, ami nemzetiségi hovatartozását illeti, a németek és az osztrákok is a magukénak tekintik őt. „Franz Liszt, a nagy német mester tiszteletére!” táblákat találni Ausztria, Burgenland nevű tartományában. De mégsem Liszt Ferencet említik. Két sportoló neve hangzik el, szinte büszkén, lelkesen: Puskás, Papp.
Volt sok művészünk és számos világhírű tudósunk, feltalálónk a XX. században is. És mégis, Puskás Ferenc a világ egyik leghíresebb labdarúgója, és tudjuk, hogy a labdarúgás a legnépszerűbb sportág a Földön. Papp László, leghíresebb ökölvívónk viszont a labdarúgás népszerűségének szintjére emelte fel az ökölvívást. Ez óriási teljesítmény volt a részéről! A Bécsben mérkőző Papp Lászlót úgy emlegették a bécsiek, hogy: „Unser Laci!”, azaz a „mi Lacink!”, ami elég meglepő egy olyan néptől, akik kifejezetten nem szeretik a külföldieket. Ez volt Papp Laci „varázsa”!
De tévedés azt hinni, hogy csak Bécsben zajlana le a fent ábrázolt beszélgetés. Puskás Ferenc és Papp László nevébe ütközünk szerte a nagyvilágban. Tényleg sportolók a leghíresebb magyar emberek, és nincsen hatékonyabb ország-image építő elképzelés a sportnál. Ezt támasztja alá a tapasztalat.
Az embereknek szükségük van hősökre, mert a hősök az erejükkel, a bátorságukkal és a kitartásukkal a remény lehetőségét hordozzák magukban. Kellenek a példaképek, a valódi hősök, akikkel az emberek azonosulni tudnak. Akiknek győzelmei a saját győzelmeik is lesznek, akiknek sikerei a saját sikereiket is jelentik majd. Még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy Nemzetünk fennmaradása a példaképein, követendő mintáin fog múlni.
Írta: Czeroven Sándor
