Néhány évvel ezelőtt találkoztam először Monte Cox ½ It’s a styles thing ½ című írásával, és már akkor érlelődött bennem a gondolat, hogy talán megérne rászánni pár órát a fordítására. Persze a gondolatnál tovább akkor nem jutottam, most viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy belevágjak. Mivel én nem vagyok szakértő, a magyar nyelvű terminológiával nem vagyok tökéletesen tisztában, így elképzelhető, hogy néhány általam használt kifejezésnek létezik jobb/pontosabb magyar megfelelője is, de remélhetőleg ez nem akadályozza majd az olvasót a megértésben. Lássuk hát a cikket.
Miért van az, hogy néhány bokszmeccs, vagy párosítás különleges izgalmakat hoz, míg mások „dögunalmasak”? Hogy lehet, hogy néhány meccs egyszerűen beleszögez minket karosszékünkbe, és szinte üvöltünk az izgalomtól, míg más esetben komolyan kell küzdenünk az ébren maradásért? Ez a résztvevő felek stílusán múlik.
Mindannyian ismerjük az ezerszer emlegetett klisét, miszerint a stílus a lényeg (styles make fights). Mi több, a stílusokon nem csak az múlhat, hogy egy adott meccs mennyire lesz izgalmas, de segíthet a végkimenetel megtippelésében is. Valószínűleg többen észrevették már, hogy egyes bunyósok különösen megszenvednek bizonyos típusú bokszolókkal. Ken Norton és Joe Frazier mindig megszorongatta Muhammad Alit. Roberto Durannak mindig problémája volt az olyan technikás, vívó stílusú bunyósokkal, mint Edwin Viruet, Ray Leonard, vagy Wilfred Benitez. Miért tudta Buster Douglas és Evander Holyfield legyőzni Mike Tysont? A válasz egyszerű, a stílus döntött.
Ökölvívásban stílusnak azt nevezzük, hogy az adott bunyós milyen módon használja ki adottságait. Kézgyorsaság, lábmunka, ütőerő, ütésállóság, állóképesség, valamint az ökölvívó személyisége a legfőbb tényezők, amik eldöntik, hogy milyen stílust vesz fel a bunyós.
Általában három fő stílusról beszélünk, illetve egy negyedikről, amit a legnehezebb körülírni, mivel két másik stílus keveréke. A három alap: a vívó (boxer), a nagyütő (slugger), és a rakkolós (swarmer).
A vívók általában technikai tudásukat és lábmunkájukat használják arra, hogy kibokszolják ellenfelüket. A stílus jeles képviselő közé olyan nevek tartoztak, mint Benny Leonard, Gene Tunney, Willie Pep, Tommy Loughran, Billy Conn, Maxie Rosenbloom, Muhammad Ali és Pernell Whitaker.
A „nagyütők” általában a közönség kedvencei. Mivel boksztudásuk nem éri el a vívókét, ők inkább óriási ütőerejükre építenek. Néhány név: Stanley Ketchel, Terry McGovern, Max Baer, Rocky Graziano, Sonny Liston, George Foreman.
A „rakkolós” bunyósok legfőbb jellemzője, hogy folyamatos nyomás alatt tartják ellenfelüket, rendkívül agresszívak, és szeretik a belharcot. Több ütést indítanak, mint a nagyütők, általában inkább kifárasztják ellenfelüket, mintsem hogy egy nagy ütéssel vetnének véget a küzdelemnek. Ide olyan bunyósok tartoznak, mint Tommy Burns, Battling Nelson, Harry Greb, Henry Armstrong, Carmen Basilio, Jake LaMotta, Rocky Marciano, és Joe Frazier, bár utóbbi kettőről megoszlanak a vélemények (egyesek szerint inkább a nagyütő kategóriába tartoznak).
Ha két vívó találkozik egymással, általában egy taktikus, sakk meccsek izgalmi szintjét megszégyenítő összecsapásra van kilátás. Ellenben ha két nagyütő áll neki pofozkodni, közönségszórakoztatóbb meccset kapunk. De mi történik, ha két különböző stílus képviselője kerül szembe egymással?
Általában, bár nem mindig, a vívó megveri a nagyütőt, a nagyütő megveri a rakkolóst, és a rakkolós megveri a vívót. Természetesen ez nagyban függ a bokszolók kvalitásaitól, de a stílusok közötti különbségek komoly előnyt, vagy hátrányt jelenthetnek. Hasonlóan az ősi kő-papír-olló játékhoz.
Hasonló kvalitású bokszolók között általában a stílus dönt. A vívók gyakran legyőzik a nagyütőket, mert gyorsabbak, mozgékonyabbak és jobb a védekezésük. Néhány példa: James J. Corbett ko 21 John L. Sullivan (az első alkalom, amikor bebizonyosodott, hogy a technika legyőzheti az erőt) Gene Tunney W 10 Jack Dempsey, Cassius Clay Tko 7 Sonny Liston, Jimmy Young W 12 George Foreman, Buster Douglas ko 10 Mike Tyson, Ivan Robinson W 10 Arturo Gatti.
A rakkolós bunyósok általában megverik a vívókat, mivel képesek semlegesíteni a vívók lábmunkáját, beszorítják őket a sarokba, és belharcra kényszerítik őket. Néhány példa erre: Harry Greb W 15 Gene Tunney (Tunney ugyan négy meccsből ötször győzött, de jóval nagyobb volt ellenfelénél, ráadásul egyik győzelme igencsak megkérdőjelezhető volt), Marciano W 15, ko 8 Ezzard Charles, Jake LaMotta W 10 Robinson (LaMotta hatból ötször kikapott, de Robinson klasszisokkal felette állt, Jake mégis mindig megnehezített a dolgát), Joe Frazier W 15 Muhammad Ali (Ali háromból kettőt nyert, de mindegyik kemény meccs volt), Phillip Holliday W 12 Ivan Robinson. A rakkolós bunyósok gyakran akkor is megnehezítik a vívók dolgát, amikor klasszisok választják el őket egymástól, jó példa erre a szoros csata Troy Dorsey és Kevin Kelley között.
A nagyütők legyőzik a rakkolós bunyósokat, mivel nagyobbat ütnek, az ellenfelük meg ott áll előttük. Példák erre: Jim Jeffries W 20, W 25 Tom Sharkey, Gene Fullmer Tko 14 Tko 12 Carmen Basilio, Sonny Liston ko 1 ko 1 Floyd Patterson, George Foreman Tko 2 Tko 5 Joe Frazier.
A negyedik stílus a vívó-ütő (boxer-puncher). Sok, vívóra jellemző tulajdonsággal rendelkezik, remek kézgyorsaság, jó jab (előkészítő egyenes), jó kombinációk és/vagy remek kontra ütések, a nagyütőnél jobb védekezés, ugyanakkor hasonlóan nagy ütőerő. Általában viszont kevésbé mozgékonyak és gyengébb a védekezésük a vívóknál. Tipikus vívó-ütők: Joe Gans, Joe Louis, Ray Robinson, Ike Williams, Alexis Arguello, Tommy Hearns, Felix Trinidad, Erik Morales.
A vívó-ütőket tovább lehet csoportosítani inkább vívó, vagy inkább ütő kategóriákba. Példa erre Terry Norris, aki egy remek vívó-ütő volt, jó néhány ellenfelét verte szét, egészen addig, amíg bele nem futott Simon Brownba, aki kiütötte. A visszavágón viszont Norris változtatott a stílusán, és szépen 12 meneten keresztül kibokszolta Brownt. Ray Robinson vagy Ray Leonard szintén az inkább vívó kategóriába tartoztak, mindketten remek lábmunkával rendelkeztek. Az olyan bunyósokat, mint Gans, Louis, vagy Arguello az inkább ütők közé szokás sorolni, bár ők is komoly technikai tudással rendelkeztek. Ha a másik három stílus ellen nézzük, a vívó-ütők általában jól teljesítenek a vívók ellen, mivel megvan a kézgyorsaságuk és a technikai tudásuk, hogy „elkapják” ellenfelüket. Példák erre: Sandy Sadler 4-ből 3-szor verte meg Willy Pepet, Ray Robinson W 15 Kid Gavilan, Joe Louis ko 13 Billy Conn, Ray Leonard ko 15 Wilfred Benitez, Thomas Hearns W15 Wilfred Benitez.
A vívó-ütőknek általában nem jelentenek akkora gondot a rakkolós bunyósok, mint a vívóknak, mivel nekik megvan az ütőerejük ahhoz, hogy elvegyék az ellenfelük kedvét a folyamatos támadástól. Példák erre: Joe Gans W 42 Battling Nelson (Gans a következő két meccsüket elvesztette, de akkor már súlyos beteg volt) Joe Louis W 15, ko 8 Arturo Godoy, Jose Napoles W 15 Emile Griffith, Marvin Hagler Tko, 11 ko 3 Mustafa Hamsho, Vince Phillips ko 10 Kostya Tszyu.
A vívó-ütők ugyanakkor kevésbé sikeresek a nagyütők ellen, mivel a lábmunkájuk és védekezésük gyakran gyengébb a vívókénál. Példák: George Dixon Ko 8 Terry McGovern, Wilfredo Gomez ko 5 Carlos Zarate, Alexis Arguello ko 14, ko 10 Aaron Pryor, Thomas Hearns ko 3 Iran Barkley, Julian Jackson ko 5, ko 1 Gerald McClellan. Ellenpéldák is akadnak azonban szép számmal, ahol vívó-ütők verték meg a nagyütőket: Evander Holyfield ko 11 Mike Tyson, Alexis Arguello ko 13 Ruben Olivares, Carlos Zarate ko 4 Alphonso Zamora. Az ilyen meccseknél általában az dönt, hogy kinek jobb a védekezése, vagy hogy kinek jobb az álla, hasonlóan a nagyütő vs. nagyütő párosításokhoz.
Sok olyan bunyós van, akit nem lehet egyértelműen besorolni egy kategóriába. Néhányan, mint például Ray Robinson, annyira széles repertoárral rendelkeznek, hogy bármelyik stílushoz képesek alkalmazkodni. És bár előzetesen nem biztos, hogy be lehet őt sorolni, az, hogy az adott bunyós milyen stílust választ egy meccsen, jelenthet előnyt, vagy hátrányt az ellenfelével szemben.
Ha tehát nem vagy biztos benne, hogy a soron következő „szupermeccsen” kire tippelj, nézz utána, hogy a szembenálló felek milyen stílusban bokszolnak. A végeredményt persze úgyis a tehetségük, kvalitásaik közötti különbségek fogják eldönteni, de ha nagyjából egyformának tűnnek, emlékezz arra, hogy a stílus a lényeg.
2008. március 24. Darien
