×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

A Legnagyobb, Legjobb és Legszebb

2016-06-10 15:26:12 /
Minden idők legnagyobb bokszolója halott. Muhammad Ali nem csak a fekete öntudat és polgárjogi mozgalom szimbóluma volt. Õ volt egyúttal ugyanis a világ legszerethetőbb hencegője is. Az alábbiakban Oliver Beck-nek, a Die Welt kolumnistájának nekrológjából közlünk egy részletet.

Vannak olyan csodálatosan bolond napok, amikor a szerencse mindent az újságíró kezébe nyom. Az ember ül egy fül-orr-gégész várószobájában, Miamiban. Az ajtó kinyílik és belép minden idők legnagyobb bokszedzője a feleségével, Helen Asszonnyal, aki annak éppen a fülén csüng – és aztán ajándékozza oda a napja hátralevő részét az ott ülő újságírónak.

És aztán mi visszaforgattuk az idő kerekét. Angelo Dundee mesélt az ő Miami Beach ötös számú utcájában található („5th Street”) edzőterméről, amelyben ő a fiatal Cassius Clay-ből a nagy Muhammad Alit faragta – és később aztán eljutottunk mi az 1975-ös „Manilla-i thriller”-ig, Joe Frazier ellen, ami a legbrutálisabb és legkérlelhetetlenebb csatája volt a boksztörténelemnek.

A 14. menet után Ali harcképtelenül esett a sarokba, a végét járta. „Vágd le rólam” („cut them off”), kérlelte, vágd le a kesztyűket és legyen vége – mondta. „Mi várunk még”, válaszolt Dundee – és a következő pillanatban Eddie Futch, a félig vak és öntudatlan állapotban levő Frazier edzője megszólalt a másik sarokban: „Fiam, elég.” Miközben Futch bedobta a törölközőt, szemközt Ali összeomlott. „Én láttam a halált.” – mondta a következő nap.

És most ő ismét találkozott vele.

Muhammad Ali, a Legnagyobb, Legjobb és Legszebb, halott. Õ volt saját korában a világ legismertebb embere. De a legjobb, ha mi idézzük Norman Mailert. Õ írta a „Meztelenek és Holtak”-at is, amit egy író pedig a szavak hatalmával kifejezhet, azzal mi - Mailer óta - legfeljebb csak Muhammad Ali auráját tudjuk visszaadni.  „A nehézsúlyú világbajnok - Isten nagyobbik lábujja.”

Mailer gyakran ült a ringben. Akkoriban, a „dicsőséges napokban”, amikor a három gigász az „évszázad hat lenyűgözően kegyetlen csatáján” találkozott egymással – Ali, Frazier és George Foreman miatt minden alkalommal 600 millió ember ült világszerte a tévéképernyők elé, mindegy hány óra volt. Németországban éjszakánként többen virrasztottak miattuk, mint az első Holdra szállásnál. „Smokin Joe-t” és „Big Bad George-t” epikus éjszakákon kényszerítette a komédiás Ali a nagy színjátékok, drámák és tragédiák oldalára.

„Mi ketten egy jó show voltunk”

Harcolt öklökkel és szavakkal is. Foremant Ali „b*zinak” mondta, Frazier-t „gorillának” és mindkettőt a niggerek „Tamás bátyjának”, vagy mint „fehéreknek fekete testben”.

Később Ali elnézést kért Fraziertől, annak érdekében, hogy valamelyest csillapítsa a kedélyeket. „Ez a biznisz miatt volt, Joe – és mi ketten igazán jó show voltunk”. Azok voltak ők, Isten tudja, mind a hárman, mindenek előtt a ringben.

Az „Amikor mi királyok voltunk” (When we were Kings) egy nagyszerű mozifilm ezekről a visszahozhatatlan időkről, ami a „Rumble in the Jungle”-t írja le Ali és Foreman között 1974-ben, Zaire-ben. De a királyok meghalnak. Frazier, Dundee, Futch, mind halottak.

És most Ali.

A képeket, amiket mi az elmúlt harminc évben láttunk róla, nagyon nehéz volt elviselni. Ez az egykori aranyfiú, aki úgy suhant át a ringen, mint egy pillangó és úgy szúrt, mint egy méh („Amikor én lekapcsolom az ajtó mellett a villanyt, már az ágyban vagyok, amikor a fény kialszik.”), úgy vonszolta magát, mint egy lassított felvétel.

A kezei remegtek. Ali akadozva beszélt, ügyetlenül és bizonytalanul. A Parkinson-szindróma, - magyarázták az orvosok az újságíróknak - a nagy agytörzs-kéreg megbetegedése, ez okozza ezt a remegő és rázkódó bénulást az arc- és a testizomzat merevsége által. A mozgató rendszer hibás működése. Beszédproblémák. Eszméletvesztés.

A boksz a felelős? Maradva a sportzsargonnál: Alinak az egyik harc talán túl sok lett volna? Vélhetően nem egy, hanem inkább kettő, vagy három. A „biznisz” azonban nem engedhette, hogy abbahagyja, ő egyszerűen túl sok pénzt ért és megfejték, mint egy tehenet, amíg az tejet ad. Egy alkalommal, amikor Ali még valamennyire beszélni tudott, a pénzmohóság eme őrületét egy beszélgetésben Frazierrel így jelenítette meg:

„Joe”, mondta Ali, „mi még mindig haragban vagyunk egymással, nem igaz?”

„Igen”, biccentett Frazier, „milyen lenne egy pár menettel lerendezni? Tudom, hogy te már nem mozogsz jól, de én igent mondhatok neked, amikor esetleg rászorulsz a meghunyászkodásra.” Azonban Ali annyiban hagyta a dolgot, neki már nem volt szüksége még egy győzelemre.

Polgárjogi harcos és a világ nagykövete

Az emlékmű áll. A „Star Walk”-on, a hollywood-i hősök pflaszterén van megörökítve és Hollywood ajándékozott Alinak egy százmillió-dolláros filmet is. A filmben Will Smith Ali, ő játssza el, hogyan vált valósággá a Legnagyobb mítosza. Cassius Clay 1960-ban megnyeri a római olimpiát, és mert nagydumás is, „Louisville szájának” kezdik becézni őt.

Sonny Liston ellen 1964-ben Miami Beach-en lett nehézsúlyú világbajnok. Áttért az iszlámhoz, Muhammad Alinak nevezte magát, megtagadta a háborús szolgálatot Vietnámban. Eltiltják a boksztól. Visszatér négy év után. Újra világbajnok. A fekete öntudat és ellenkultúra szimbóluma. Polgárjogi harcos. A világ nagykövete.
És egy igazi entertrainer.

Ali az embereknek örömet csinált, mosolyra fakasztotta őket és, hogy a világ legszeretetreméltóbb nagyszájúja volt, az a következő történetből is leszűrhető. Ali barátjával, a fotográfus Howart Bingham-mal beszélgetett:

„Howard”, kérdezte Ali, „mit gondolsz? Ha én az utca egyik oldalán mennék és a másikon Joe Frazier és George Foreman jönne, kihez rohannának az emberek?”

Bingham: „Hozzád.”

Ali: „És akkor, ha a másikon Jesse Jackson jönne, a mi nagyszerű polgárjogi harcosunk?”

Bingham: „Õk akkor is hozzád mennének.”

„És ha Elvis Presley jönne?”

„Bajnok”, válaszolt Bingham, „őszintén szólva, Elvisszel szemben ez elég szoros lenne.”

Erre Ali röviden elgondolkodott és aztán így szólt: „Oké, végtére is abban az esetben meg tudom érteni az embereket.

Mégiscsak egy halott emberrel találkozhatnának.”


2016. június 10.
A Die Welt cikke, fordította: Hegedős Soma


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Még nem hallottam, de jó ez a sztori a végén :)

» leibigabi   válasz erre
    2016-06-10 22:38:12
Ugrás az oldal tetejére