Ez az arany neked járt volna - avagy ismerjük- e Kajdi János pályafutását? - 2./2 rész

Kajdi Jánost, az egykori sportolót, mint sportembert, és mint magánembert, csak méltatni lehet. Sportpályafutása, és egész élete, követendő példa lehet a mai, és a későbbi korok felnövekvő ökölvívóinak a szemében is.



Ha egy ökölvívó pályafutásáról pontos képet szeretnénk kialakítani, akkor nem elegendő csak az eredményeit felidézni, számszerűsíteni. Meg kell ismernünk az adott korszak sajátosságait, az ellenfeleket és még néhány olyan tényezőt, amelyek befolyásolhatták a sportoló eredményességét. Engem nagyjából ezek az alapelvek vezéreltek, amikor megpróbáltam értékelni Kajdi János munkásságát, még akkor is, ha az alábbiakból ez nem is tűnik ki olyan „pontról- pontra” szabályszerűséggel.

Kajdi életrajz - 2. rész

1969. Ebben az évben sem szűkölködik a világ jeles bokszeseményekben, csak éppen ezek Kajdi János nélkül zajlanak le. Az eltiltás éve alatt, dacból is, megkétszerezett erővel készül. Ha valaki eddig kételkedett volna a mentális erejében, akkor most megkapta a választ. Kajdi János ugyan sértve érezte magát a vele történtek miatt, de várta a kínálkozó alkalmat, hogy újra bizonyíthasson.



Tekintsük át gyorsan a 69-es évet olyan szempontból, hogy milyen tornák és versenyek voltak ekkor, illetve miféle változások történtek a magyar amatőr bokszéletben!
A sikertelen 68-as Olimpia után a válogatott szakirányítását átvette egy legendás páros, az Adler- Papp kettős. Ennek az első eredményei már a bukaresti EB-n jelentkeztek. Elég csak Gedó és Orbán aranyára gondolni! Az viszont puszta feltételezés, - vagy realitás-hogy Kajdi is arannyal térhetett volna vissza Romániából. Az, azonban több mint feltételezés, inkább ténykérdés, hogy bizony újabb trófeákkal egészíthette volna ki a gyűjteményét. De sajnos, nem lehetett országos bajnok sem, nem nyerhette meg a Honvéd Kupát sem, és így a soron következő katonai bajnokságot is csak távolról figyelhette. Kajdi nélkül rendezték meg a III. Tulipános Tornát, Hollandiában, pedig az első kettőt itt is megnyerte.

1970. Ekkor már váltósúlyban (67kg) versenyez, borzasztóan megerősödött az addig sem gyengécske fiatalember, de majd látni fogjuk, hogy ebben a scs.-ban milyen erős és képzett ökölvívók várnak rá. Azt már természetesnek vehetjük, hogy a visszatérése után ismét Magyar Bajnok lesz, de a nemzetközi szereplésre egészen az év második feléig várnia kell. Halléban a később már szokásossá váló, nagyon rangos tornán vesz részt, amelyet ekkor rendeznek első alkalommal. Az első mérkőzésen megsérül, egy ütést követően bedagad a könyöke, és nem tudja folytatni a versenyt. Ez nagy csalódás a számára, ráadásul elillanni látszik a belévetett bizalom is. A soron következő megmérettetés helyszíne újra NDK. Berlinben olyan ellenfelekkel kell összemérnie a tudását, akik közül bármelyik képes lehet világversenyen is a végső győzelem kapujáig eljutni. Elsőnek, és egyáltalán nem bemelegítésképpen, Wolke lett az ellenfele. Pontozásos, de fölényes győzelem. Ahhoz, hogy kellően tudjuk értékelni ezt a részsikert, ismerjük meg Wolket!



Manfred Wolke (1943) neve, edzői munkássága miatt még a profiboksz rajongók előtt sem ismeretlen, de itt még aktív korszakáról van szó. Váltósúlyban vitézkedett, meglehetősen sikeresen. Ezt bizonyítja egy olimpiai arany (68) és két EB ezüst (67 és 71). Kajdival általában szoros mérkőzéseket vívott, váltakozó sikerrel küzdöttek meg egymással. A berlini csatározások során a következő ellenfél a román Zilberman volt, akit szintén legyőzött. A döntőben a szovjet Alexander Ovechkin (Ovecskin) nagyon veszélyes ellenfél volt. A sikerre éhes Kajdi ezzel a rendkívül értékes győzelemmel újra megmutatta a világnak, hogy továbbra is számolni kell vele.

1971. Nahát, ha eddig érdekes volt Kajdi János története, akkor, ami ez után következik, arra már nehéz megfelelő jelzőket találni. Mindenesetre újabb fokozatba kell kapcsolnunk! 71-ben és 72-ben hatalmas mérkőzések, pompás sikerek és fantasztikusan erős és elszánt ellenfelek várnak rá. Nehéz lesz pontosan áttekinteni, de megéri a próbálkozást!
Áprilisban, gyors egymásutánban megnyeri a Magyar Bajnokságot és a Honvéd Kupát. Nagyon jó formában várja az EB-t, akárcsak a csapat többi tagja. A madridi EB-n aztán 3 aranyérem a csapat termése, na meg egy ezüst és egy bronz, hogy ezekről se feledkezzünk el! Most pedig nézzük meg, hogy miként is szerepelt Kajdi az öreg kontinens legrangosabb versenyén! A legjobb nyolc között a román Zilbermant veri pontozással. A négy között legendás mérkőzést vívott a török Celal Sandallal (1942). Akiknek volt szerencséje látni ezt a küzdelmet, annak ez úgy marad meg, mint a harcok- harca. A janicsárok elszántságát idéző török nemzeti hős (lelki szemeink előtt, jatagánnal a fogai között jelenik meg), olyan küzdelemre késztette Kajdit, amire még a legnevesebb ellenfelei sem nagyon tudták. A magyar öklöző igazi nagyságát ezen a meccsen is megtapasztalhatták a nézők és a szakértők is, hiszen egy tőle távol álló harcmodorú ellenféllel szemben is képes volt diadalmaskodni. Egy igazi verekedős, adok- kapok, „közönség- meccsen” győzött és jutott a döntőbe. Kajdiról tudta mindenki, hogy a súlycsoport (ekkor váltósúly) egyik ásza, és képes, technikás, sokmozgásos bunyóra, és mindennek a tetejébe KO-t érő ütések vannak elrejtve a bokszkesztyűiben. Itt és most ellenben az egyszerű, nyers erővel került Sandal fölé. A döntőben ki más várta, mint az egyik legádázabb ellensége, a német Wolke. A döntő mérkőzésre már mindketten elég megviselt állapotban kerültek. Egy nagyon küzdelmes és fordulatos összecsapás végén, bár mindössze 3:2 arányú pontozással, de győz Kajdi János. A szoros pontozáson kívül még az is jelzi a győzelem nehézségét, hogy az utolsó fél percben Kajdi szinte könyörgött a bírónak, hogy engedje végig. A felrepedt szemöldöke ugyanis, nagyon vérzett…
Már lassan nem is tudjuk számon tartani az elért sikereit. Nem mellékesen, de ebben az évben (is) első a scs. nem hivatalos világranglistáján. A cikk végén majd összesítem hosszú pályafutásának legfontosabb címeit.
Az évnek még nincsen ám vége. Szeptemberben a 8. alkalommal megrendezett Katonai Bajnokságon, Miskolcon újra nyerni tud. Az év méltó lezárásaképpen, decemberben, Belgrádban győzedelmeskedik egy fajsúlyos nemzetközi tornán.

1972. Az olimpia éve. Kilencedszer lesz Magyar Bajnok. Ebben az évben egy romániai tornagyőzelméről tudok, amit érdemes megemlíteni a rangos nemzetközi mezőny miatt.
Ha 1972-t nézzük, akkor elég a földkerekség legnagyobb seregszemléjére összpontosítanunk és azokat a történéseket felemlítenünk! Az Olimpia előtt az ökölvívás szaktekintélyei csak egy versenyző győzelmében voltak teljesen biztosak, nevezetesen az amerikai nehézsúlyú, Bobick sikerében. Nahát itt jókorát tévedtek. A megelőlegezhető bajnoki címek tekintetében Kajdi János is előkelő helyen állt, most azt nézzük meg, hogy az ő esetében tévedtek-e a szakemberek?  A modern kori Olimpiákon, mondhatni, hogy különösen a XX. sz. második felétől, már nem nagyon vannak gyenge, lebecsülhető ellenfelek és könnyű mérkőzések. Kajdi is ennek a tudatában, nagyon eltökélten készült, hiszen sejthetően ez volt élete utolsó Olimpiája.



1. ellenfele a holland James Vrij (1951), akit 4:1 arányú pontozással győz le. A színes bőrű, csupa izom hollandus nagyon kellemetlen ellenfél volt, mert fizikálisan fel tudta venni a harcot a magyar fiúval. Győzött azonban Kajdi rutinja és technikai tudása. Vrij egyébként 1974-1977 között profi bunyós volt, nem is rossz rekorddal: Gy: 13(8), V: 2, D: 0, bár ezeket a mérkőzéseket nem a világ élvonalába tartozó bunyósok ellen vívta. A többé- kevésbé sikeresnek tűnő profi karrierje ellenére meg sem közelítette Kajdi harmadik riválisának a tudását és a későbbi eredményeit. Előbb azonban jöjjön az, aki második volt a sorban.
Õt úgy hívták, hogy Damdiniav Bandi. Magyaros hangzású neve ellenére, egy mongol fiatalemberről van szó, akit a második menetben kiütött Kajdi. Mindenképpen Bandi volt a leggyengébb vetélytársa, de még ő is dicséretet érdemel a harcossága és elszántsága miatt.
3. ellenfele az angol Maurice Hope (1951) volt, aki szintén egy kigyúrt fickó volt, ekkor még viszonylag kevés tapasztalattal. Az amatőrök között túl sok tapasztalatot nem is gyűjtött, mert itt ezzel a mérkőzéssel be is fejezte a küzdelmeket- 5:0 Kajdinak- és 1973-ban már a profik között bukkan fel. 



Hope impozáns mérleggel bír: Gy: 30(24), V: 4, D: 1. 1973-tól 1982-ig volt hívatásos ökölvívó, és nem elhanyagolható módon, még a WBC nagyváltó súlyú világbajnoki címét is megszerezte. Öröm egy ilyen bunyós ellen küzdeni! Legyőzni meg különösen.
A 4. ellenfél a félelmetes hírű kenyai Dick Tiger Murunga (1949) volt, aki afféle nemzeti bálvánnyá nőtte ki magát ezzel az olimpiai szerepléssel. Eddig a meccsig elég simán abszolválta a reá róttakat. A szerencsétlen mexikói Sergio Lozanot úgy ütötte ki, hogy a nézőtéren sokan nem is mertek utána odanézni, mert azt hitték, hogy meghalt a fiú. Na, szerencsére ez a szörnyűség nem esett meg, de ez a kiütés, az egyébként Afrika Bajnok Murungát a végső győzelem esélyesévé léptette elő. Ilyen előzmények után került sor az elődöntőre. Ekkor már Kajdi, és ellenfele is mindenképpen érmesek, de a győztes döntős lesz, tehát már nem kicsi a tét.
Murunga furcsa, „Tiger” becenevéért a felelősség elsősorban nem is őt magát terheli, hanem egy nem sokkal korábban elhunyt nigériai ökölvívót, a példaképet, Richard Ihetut, aki Dick Tiger néven vonult be a köztudatba…
Visszatérve az eseményekre: Murunga egy rendkívül izmos, balkezes bunyós volt, aki ellentétben a korabeli vélekedésekkel, egyáltalán nem volt teljesen képzetlen. Szerencsére azért Kajdi klasszisához nem volt hasonlítható a tudása, ezért a magyar bajnok remekül meg is oldotta a feladatot. A pontozás aránya 4:1. Kajdi döntős lett, de milyen áron? A mérkőzés során egy hatalmas ütést kapott a mellkas kellős közepére, amitől meg is rendült, de akkor, látszólag minden következmény nélkül átvészelte.



Majd a döntővel folytatjuk, de addig vessünk még egy pillantást a legyőzött afrikai sportolóra! Én is csak később tudtam meg, hogy ebben az elhíresült ütközetben állítólag Murunga is megsérült, amit én kétkedéssel fogadok csak el. Nem sokkal később, 1974- ben Dániában, illetve Finnországban, gyors egymásutánban vív 3 profi mérkőzést, váltósúlyban, s mindannyiszor győzni tud. A negyedik és utolsó profi meccsére jóval később, 1988- ban kerül sor, aminek egy csúnya KO vereség a vége. Időközben áttért a mohamedán hitre és felvette a Khalifa nevet, így a teljes neve Richard (Dick) Tiger Khalifa Murunga. Sorsa a későbbiekben még rosszabbra fordult, mert valamilyen mozgásszervi betegség miatt kerekesszékbe kényszerült, amit ő az ökölvívásban szerzett sérüléseinek, és a beszedett ütéseknek tulajdonít. Az orvosok erről nincsenek ennyire meggyőződve.
Elérkezett a döntő mérkőzés ideje. Kajdi a bemelegítéskor már szinte elviselhetetlen fájdalomra panaszkodik, a karjait alig bírja emelni. Az elődöntőben beszedett ütés bizony bordatörést okozott, sőt mint az később kiderült, még a szegycsontja is megsérült. Ilyen állapotban kellett kiállni a végső megmérettetésre.
Az 5. ellenfél a még csak 19 éves Emilio Correa (1953), aki elég nehezen került be a döntőbe. Menet közben ugyan egy második menetes KO-val legyőzi Kajdi egyik régi riválisát, Wolkét. A következő két meccset viszont csak 3:2 arányú pontozással tudja megnyerni. Előbb a nyugat- német Günther Meiert, majd az amerikai Jesse Valdezt veri ilyen nyögvenyelősen. Arról sajnos nincsenek ismereteim, hogy Correa milyen állapotban érkezett erre a mérkőzésre, de merem feltételezni, hogy Kajdinál sokkal „megkíméltebb” állapotban volt. Kajdi becsületesen végig küzdötte (szenvedte) a meccset, de ez akkor és ott, kevésnek bizonyult. 5:0 arányban a kubait látják jobbnak, Kajdinak „csak” az ezüstérem maradt. Csak a rend kedvéért írom le, hogy rendkívül súlyos sérülése ellenére, Kajdi egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy abban az esetben, ha a 3 döntősünk közül az első kettő vereséget szenved a döntőben, akkor talán a sportpolitikának álcázott világméretű gengszterhálózat a kulisszák mögött azt is elintézte volna, hogy Kajdi nyakába kerüljön az arany…



Emilio Correa az olimpiai arany után két évvel világbajnoki aranyra is szert tesz, majd ezt követően 1975-ben a Pánamerikai Játékokon már csak bronzéremre futja tőle. A Montreáli Olimpián pedig a 16 között búcsúzik a versengéstől, ez követően pedig szinte nyomtalanul eltűnik a nemzetközi bokszelitből…
Az Olimpiát követően Magyarországon megvizsgálják Kajdit, és megállapítják az előbb már említett sérüléseket. Ezzel kapcsolatban csupán két dolgot nem akartak elhinni az orvosok. Az első az, hogy ilyen sérülést hogyan okozhat ökölvívó, méghozzá egyetlen ütéssel. Nos, mindenki látta, Murunga erre is képes volt, igaz „emberfeletti” erővel bírt. A második, ami szintén nem fért senkinek a fejébe, az pedig az, hogy ilyen állapotban hogyan volt képes 3 menetet a ringben tölteni Kajdi. Erre a válasz: „emberfeletti” akaraterő és tűrőképesség. A sérülés súlyosságára jellemző, hogy a teljes gyógyulás majdnem egy egész évig tartott. Kajdi János ekkor 33 éves és meghozza élete egyik legnehezebb döntését. Elég volt a bunyóból, elég volt az örökös edzésből, a sérülésekből, a fogyasztásból. A XX. század egyik legendás amatőr öklözője szögre akasztotta a kesztyűjét.
Eredményeiről csak nagyvonalakban. 1 Olimpiai ezüst. 2 EB arany és 2 EB bronz. 9-szeres Magyar Bajnok. 60–szoros válogatott. Több rangos nemzetközi tornán lett bajnok. (Honvéd Kupa; Baráti Hadseregek Ökölvívó Bajnoksága [5 alkalommal]; Dutch Tulips Tournament; [2] TSC Tournament - Berlin, GDR; Golden Gloves – Belgrad) 4 alkalommal választották meg súlycsoportja legjobb amatőr ökölvívójának. (nem hivatalos világranglista) Több tornán is megválasztották a mezőny legtechnikásabb, legjobb ökölvívójának. Volt, hogy a legszínvonalasabb meccs díját kapta- természetesen, mint győztes. Kapott sportszerűségi díjat is.

Még 1966-ban megszerezte az edzői oklevelet, ami a további tevékenységét is meghatározta. Visszavonulása után, 1973-tól a Bp. Honvédnál edző, majd meghívják a válogatotthoz, a mester, Papp László mellé. 1975-től 1983-ig vesz részt ebben a munkában, de kezdetben még a Honvédnál is tovább edzősködik, majd 1976-tól már kizárólag a válogatottal foglalkozik. Papp Lacival vannak kisebb-nagyobb konfliktusai, amiket azért többnyire elsimítanak egymás között.
Szakmája szerint Kajdi, kőműves, de nem túl sokat dolgozik eredeti mesterségében, bár saját bevallása szerint szerette ezt a munkát is. Jó humorú, társasági ember lévén, nem esett nehezére korának híres előadó művészeivel eljárni haknizni. Így talán még nagyobb ismertségre tett szert, mint bunyósként, bár ő azon kivételek közé tartozott, akiket sportolóként is ismertek országszerte.



1992- ben, március végén gépkocsibalesetet szenved, majd április 10-én elhunyt.

Így, az írás végéhez közeledve, elképzelem, hogy egy „égi páholyból”, Kajdi Jancsi, Papp Laci és Ádler Zsiga bácsi társaságában kémleli a világ összes szorítóját, és szakértő szemmel figyelik a küzdő felek mozgását, ütéseit. Lehet, hogy ők jobban csinálnák, mint a mostaniak…
Talán néha, elnéző mosollyal az arcukon, elolvassák a Pksz cikkeit és a hozzászólásokat. Ilyenkor az is lehet, hogy minden rosszindulat nélkül, de szívesen beszólnának egyeseknek…
De abban is reménykedhetünk, hogy az őket méltató cikkek is eljutnak valahogyan hozzájuk.


Kajdi János életrajz - 1. rész


2008. május 22.   Harward