Nyár közepe van, tombol a kánikula, és ilyenkor még a máskor virágzó bokszélet is csak takarékon döcög. Erre a bokszrajongók számra ínséges időszakra is gondol azonban szerkesztőségünk, és egy éve indult "Legendás mérkőzések" - sorozatunk 3. részével egy kis izgalmas hűsítőt próbálunk felszolgálni olvasóinknak. A kellemeset a hasznossal elvet követve olyan összecsapást választottunk a mai főfogásnak, melynek szereplőit kevésbé ismerik a laikus olvasók. Az angol ITV csatorna bokszközvetítéseiben gyakran tűnik fel egy ritkuló hajú, alacsony, lányos hangú fiatalember, bizonyos Barry McGuigan. Első blikkre talán ki sem lehetne belőle nézni, hogy pár éve még nagyon kemény pofonokat osztott a szorítóban, és túlzás nélkül igazi nemzeti hősként tekintenek rá szülőhazájában, Írországban. Legyen tehát ő az egyik mai főhősünk, a naptárat pedig pörgessük vissza 1985. április 8-ra, a helyszín pedig a londoni Loftus Road (Queens Park Rangers stadion), a kék sarokban álljon a híres panamai Eusebio Pedroza, a tét pedig az utóbbi bokszoló 7 éve őrzött WBA pehelysúlyú világbajnoki címe. Hűvös, esős, tipikus angliai tavasz, egetrengető hangulat, a kötelek között pedig két igazi legenda. Mi más kell még, lássuk ezt a felejthetetlen mérkőzést!
Az előzmények
Mielőtt rátérnénk mai összecsapásunkra, röviden ismerkedjünk meg a két főszereplővel. Ahogy illik, kezdjük a címvédő bajnokkal. Eusebio Pedroza 1953. március 3-án született Panamában. A jómozgású srác korán belépett az ökölvívók népes táborába, és alig 20 évesen már debütált is a profik között egy 4. menetes kiütéses győzelemmel. A harmatsúlyban induló Pedroza mindössze 16 összecsapás, illetve 2 és fél év alatt jutott el első világbajnoki címmérkőzéséig (az oda vezető úton azért egy ko vereséget is begyűjtött, hogy ne legyen zökkenőmentes a menetelés). Az Alfonzo Zamora elleni WBA mérkőzést azonban csúfosan, már a 2. menetben elbukta (egyes hírek szerint a brutális fogyasztás elvette minden erejét), és a búfelejtőnek szánt következő összecsapást sem tudta abszolválni Oscar Arnal ellen (ko vereség a 6. menetben). Ezután viszont magára talált, és a számára sokkal jobban fekvő pehelysúlyba (amely kategóriában minden idők egyik legjobbjának tartják a mai napig is) fellépve nagyon hosszú veretlenségi sorozatot mutatott fel, és 1978. tavaszán Cecilio Lastra 13. menetben történt kiütésével felülhetett a WBA pehelysúlyú trónjára is. A kemény, és sokak szerint durva (uram bocsá’ mocskos) stílusáról ismert Pedroza sorozatban 19 alkalommal védte meg címét olyan riválisok ellen, mint Ruben Olivares, Rocky Lockridge, vagy Juan LaPorte, mígnem rászánta magát a McGuigan elleni angliai kiruccanásra.
Barry McGuigan 1961. február 28-án látta meg a napvilágot a festői szépségű Ír kisvárosban, Clones-ban. Barry édesapja Pat kora egyik híres énekesének számított, így elég meglepő, hogy fia teljesen más irányú érdeklődési kör felé kezdett orientálódni (azért érdemes megjegyezni, hogy Barrytól sem áll távol az éneklés, de őszintén szólva sokkal kellemesebb őt a szorítóban nézni, mint cérnavékony hangját hallgatni). McGuigan remek amatőr bunyós volt, és igazán az 1978-as edmontoni Nemzetközösségi Játékokon lopta be magát a szurkolók szívébe. Barry harmatsúlyban aranyérmet nyert, és a dobogón örömében sírva fakadó 17 éves fiú egy csapásra Írország kedvence lett. McGuigan még 1980-ban több-kevesebb sikerrel résztvett a moszkvai olimpián (az éremszerzés elmaradt), majd a következő év elején átlépett a hivatásosok táborába. A római katolikus vallású Barry-t a gazdag üzletember Barney Eastwood vette párfogásába, és segítségével minden feltétel adott volt a sikeres profi karrierhez. Egy váratlan és meglepő pontozásos vereség Peter Eubanktől a harmadik, Brit pehelysúlyú bajnoki cím a 15., majd Európa-bajnoki öv a 19. profi mérkőzésén: röviden így lehetne összefoglalni a feltörekvő McGuigan sikereit. A tipikus brit iskola erényeit csillogtató (harcos, rakkolós) bunyós népszerűsége mérkőzésről-mérkőzésre nőtt, és ennek köszönhetően az írek kinyitották a sokáig zárva tartott legendás belfasti King’S Hallt, hogy igazán méltó körülmények között rendezhessék a sokak által várt találkozókat. Nem is kellett csalódni, gyakorlatilag nem volt olyan McGuigan derbi, ahol ne lett volna frenetikus a hangulat. A szimpatikus sportolóra jellemző, hogy a francia Farid Gallouze elleni mérkőzése végén szinte bocsánatot kért riválisától, amiért kiütötte őt. Így talán már érthető, hogy miért alapítottak rajongói klubot, és miért szerették annyira honfitársai McGuigant. Barry magabiztosan (az esetek nagy többségében idő előtt lezárva az összecsapásokat) védegette kontinensbajnoki övét, és lassan odaért a világbajnoki cím küszöbére, legyőzve többek között a jó nevű, és Pedrozaval is megmérkőző korábbi WBC bajnok puerto ricoi LaPortet. Hosszú tárgyalások, komoly ír és angol lobbi után végül létrejött a félelmetes Pedroza elleni találkozó. Az összecsapás helyszínéül a londoni Loftus Road stadiont jelölték ki, amely normál esetben a Queens Park Rangers labdarúgócsapat mérkőzéseinek ad otthont, de ez nem zavarta a szervezőket, és 10 ezer ír kelt útra, hogy a helyszínen bíztassák a 27. összecsapására készülő 25 éves Clones-i Ciklont.
A nagy mérkőzés
Pár órával a találkozó előtt gyászos kép fogadta a tv-nézőket, ugyanis a helyszínről bejelentkező Harry Carpenter esernyő alól, szakadó esőben, nagykabátban üdvözölte a beharangozót megtekintő nagyérdeműt. Nem éppen a legideálisabbak a körülmények egy szabadtéri bokszesthez… Carpenter azonban megnyugtat mindenkit, lesz mérkőzés, méghozzá telt ház, 25 ezer néző előtt. A stadion végül a rossz idő ellenére is (egy kis eső nem zavarja a briteket) csordultig megtelt, és mi sem húzzuk tovább az időt, bele is vágunk a dolgok közepébe.
Tapogatózással kezdődik az érezhetően feszült légkörül találkozó. McGuigan az aktívabb, Pedroza másodszándékból próbál akciózni. Ahogy tanítják, mindketten balegyenesekkel készítik elő a terepet. Nem kell sietni, ekkor még 15 menetesek voltak a címmérkőzések. A bajnok magasabb, hosszabb karjai vannak (hogy fért be harmatsúlyba korábban, hihetetlen), és nagyon fegyelmezetten folyamatosan balra mozog. McGuigan hajolgatva, bujkálva próbál közelebb kerülni a bajnokhoz, közben Õ is küldi a balokat testre és fejre egyaránt.
A 3. menettől kezd keményedni a játék: Eusebio egyre több balhorog-jobbfelütés kombinációt indít és talál is gazdagon, McGuigan viszont meg sem rezdül a bombákra, továbbra is törtet előre, és komoly testütésekkel próbálja lebontani ellenfele kettősfedezékét. A piros nadrágos Pedroza lazábbnak, míg a kék szerelésben lévő McGuigan eltökéltebbnek tűnik. A közönség persze minden McGuigan akciónál felhördül. Barry csak megy előre, üti a horgokat, de vajon eléri-e végre komolyabban a világbajnokot? Az első 6 menet után nehéz pontozni. Mindkét fél közel egyforma százalékban eredményes, talán McGuigan vezet egy paraszthajszállal a több indított akciónak, és az agresszívabb stílusának köszönhetően.
A 7. menetben aztán robban a Loftus Road: Barry végre be tudja terelni riválisát a sarokba, és egy brutálisan erős jobb-balhorog kombinációval álcsúcson találja Pedrozát, aki először a kötelekre, majd a padlóra zuhan! Stanley Christodoulou mérkőzésvezető számol, a komoly bajban lévő Pedroza azonban összeszedi minden erejét, és feltápászkodik. A vérszemet kapott kihívót viszont nem lehet megállítani: nekiesik a panamaiak büszkeségének, és tokától-bokáig üti, ahol csak éri. Eusebio túléli valahogy a felvonásból hátra lévő fél percet, de a szünetben úgy tűnik, hogy elfáradt, és talán lelkileg is megtört az ellenfél folyamatos nyomása alatt. A McGuigant éltető 25 ezer fanatikus is minden bizonnyal rossz hatással volt Pedroza lelkére, ámbár ezt nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, mivel a világbajnok sosem riadt vissza a külföldi kirándulásoktól korábban sem. A rövid pihenés után a kihívó folytatja romboló rohamait, ám az is kiderül, hogy nem véletlenül tartották és tartják az egyik legkiválóbb pehelysúlyúnak all time Pedrozát, aki összekapja magát, és felveszi az elé dobott kesztyűt. Hatalmas verekedés alakul ki, amiből kicsit meglepően az a McGuigan jön ki jobban, akit fizikuma alapján előbb gondolnánk mondjuk profi darts bajnoknak, mint kőkemény ökölvívónak. A címvédő folyamatosan hulla fáradtnak és teljesen elgyötörtnek tűnik a szünetekben, de erre minden egyes menetben rácáfol könnyed mozgásával és villámgyors kombinációival.
A 9. menettől a Clones-i Ciklon is fáradni kezd, de a szemébe nézve látható, hogy ő bizony utolsó leheletéig küzdeni fog a címért. Közel lopózik, és brutális horgokkal rombolja az ellent, és ekkor ismét bajba kerül Pedroza egy bal-jobb kombinációt követően! A csodával határos módon állva tud maradni, de szinte mindenféle ellenállás nélkül nyeli az ütéseket. A nézők őrjöngenek, a világbajnok ködös tekintettel szédeleg. Akár le is lehetne léptetni, de a dél-afrikai bíró nem lép közbe. Megszólal a gong, de a hangzavarban nem halják a küzdő felek, sem a bíró, és még vagy 10 másodpercig veri a köteleknél a teljesen magatehetetlen Pedrozát a kihívó. A segédek beugrálnak, ettől a mérkőzésvezető is észbe kap, és a panamai sarok szidalmazásától kísérve végre szétválasztja a bunyósokat.
Szünet, regenerálódás, visszakapaszkodás, kb. ez Pedroza mottója. És mégis végig a levegőben lóg (a menetek elején halmozottabban), hogy Barry elfogy, és az újra és újra megújuló bajnok legázolja.
A 13. felvonástól Eusebio elkezd finiselni (honnan veszi vajon az erőt?), és többször is megrendíti kemény felütéseivel a kis írt. Az utolsó percekre mindketten a végső tartalékokat húzzák elő: Pedroza a kiütés reményében, mert érzi, hogy pontozással elúszik a mérkőzés, McGuigan pedig a túlélésre koncentrál mindegy egyes idegszálával. 
És elérkezik a 15., végső felvonás. Két elgyötör bunyós esik egymásnak, és meglepő módon McGuigan nem áll le alibizni, hanem megtámadja a bajnokot! Az ólmos fáradtság miatt ekkor már kevesebbet mozognak lábon, így igazi állóháborúba torkollik a küzdelem, és felváltva kerülnek a kiütés, vagy legalábbis a padlózás közelébe. Az utolsó perc teljes egészében McGuigané, aki újra olyan frissen mozog, mintha most kezdődött volna az összecsapás. Vége!
A gong után a kihívó boldogabb, és a pontozók döntése igazolja is megérzéseit: 148-138, 147-140 és 149-139 arányú egyhangú pontozással Barry McGuigan az új WBA pehelysúlyú világbajnok!
A mérkőzést követően McGuigan hősként tért haza Írországba, ahol hatalmas ünnepléssel fogadták az ökölvívásért (is) megőrülő írek, míg a bukott ex-bajnok a reflektorfényt gondosan elkerülve tért haza panamába.
Utószó gyanánt
A legendás találkozó után a két sportoló karrierje ugyan más-más irányba, de mégis némiképp hasonlóan folytatódott. Pedroza 2 hónap pihenő után lépett újra kötelek közé, ahol megosztott pontozással vereséget szenvedett a venezuelai Edger Castrotol, és a bántó kudarc után visszavonult. Azt ezt követő időszak nem túl szívderítő… Pedroza csatlakozva Noriega tábornok rezsimjéhez a korszak egyik nem éppen pozitív hőseként kerül be a köztudatba, majd a rendszer bukása után egy időre börtönbe is kerül, amivel párhuzamosan elkobozzák vagyonát. Hamarosan szabadul, ám mivel súlyos anyagi gondok gyötrik, így visszatér a szorítóba. Komoly eredményt már nem tud elérni, és az 1992 végén Mauro Gutiereztől elszenvedett veresége után 39 évesen végleg szögre akasztja a kesztyűket. A legendás bunyóst 1999-ben beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába, és a mai napig az Õ tartja a legtöbb és leghosszabb világbajnoki címvédés rekordját pehelysúlyban (19 mérkőzés - 7 év).
McGuigan a londoni este után még két alkalommal védte meg címét, majd ’86 tavaszán vereséget szenvedett Las Vegasban Steve Cruztól. Sovány vigasz, hogy ezt a találkozót utólag az Év mérkőzésének választotta a The Ring Magazine. A vereség mellett csőstől jöttek számára a gondok, mivel összeveszett menedzserével Barney Eastwooddal is. 2 év szünet után ugyan megpróbálkozott a visszakapaszkodással, de - Pedrozához kísértetiesen hasonlóan - 3 megnyert mérkőzés után az angol Jim McDonnel elleni összecsapáson szemsérülés miatt leléptetik. A súlyos verés után a szemmel láthatóan teljesen kiégett, mindössze 29 évesen McGuigan végleg elbúcsúzott a kötélnégyszögtől. Aktív sportpályafutása után a színészszalmába is belekóstolt (nem sok sikerrel) és végül a számára igazán testhezálló boksz-szakkommentátori feladatoknál kötött ki, és mai napig gyakran hallhatjuk értő magyarázatait többek között az angol ITV csatornán. 2005-ben érdemei és eredményei elismeréseként őt is beválasztották a Boxing Hall of Fame-be.
Gallen Ervin (Erwin) 2007. július 25.
Legendás mérkőzések: Chavez vs Taylor I.
Legendás mérkőzések: Leonard vs Hearns I.
