×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Amikor minden bokszra fordul: Gennady Golovkin vs. Saul Alvarez

2017-09-12 22:53:21 /
Hosszú ideje várja már a szakma és a rajongók, hogy végre egymásnak feszüljön a kötélnégyszögben a kazah Gennady Golovkin és a mexikóiak kedvence, Saul Alvarez, a csúcsrangadóra pedig szeptember 16-án végre sor kerül Las Vegasban. Vajon a félelmetes rekorddal rendelkező Golovkin megőrzi veretlenségét karrierje vélhetően egyik legnehezebb mérkőzését követően is, vagy Alvarez megtöri riválisa hibátlan rekordját, és felül a középsúly trónjára? A profiboksz.hu korábbi is jelenlegi szerkesztői, illetve vendégünk ezúttal is igyekezett megtippelni a hagyományos esélylatolgató keretében az ütközet lefolyását és végeredményét.


greg: Lehet, hogy én látom rosszul, de némileg értetlenkedve olvasom az ökölvívó szakmából érkező véleményeket ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, amiben nagyrészt azért tesznek Canelo győzelmére, mert állítólag képzettebb, jobb, okosabb bokszoló Golovkinnál, akit kb. egy Arturo Gatti jellegű, verekedő ütőgépnek állítanak be. Én ezekkel a véleményekkel nem tudok azonosulni. Elég megnézni a két bokszoló amatőr hátterét, GGG kb. 300 mérkőzéssel többet bokszolt, és Athénban ezüstéremig jutott az Olimpián. Ezt hogy tudná megcsinálni egy verekedő, aki csak az ütőerejéből él? Sokan alapoznak a Jacobs elleni mérkőzésre, de Alvarez milyen tulajdonságaiban is hasonlít az amerikaira? Na, ez az. Úgy érzem tehát, hogy Golovkin ökölvívó tudása és képességei túlzottan alá vannak becsülve. Szerintem képzettségben, technikai tudásban és ring intelligenciában is Alvarez fölé nő, az ütőerőről pedig ne is beszéljünk. Canelo ilyen komplex „ csomagot”, mint amit a kazah bunyós képvisel karriere során csak egyszer kapott, Floyd Mayweathertől, de természetesen teljesen más összetevőkkel. A mexikói egy esetben tudja szerintem legyőzni Golovkint, ha a világbajnok óriási taktikai hibát követ el és közel engedi magához Alvarezt, aki így be tudja lőni azt a számára kedvező, inkább belharc közeli ütőtávot, ahonnan a kombinációit el tudja engedni. Ez Canelo egyetlen esélye, hiszen Golovkinnak – ahogy egyébként az oroszajkú bokszolók nagy részének szerintem – nem igazán erőssége a belharc, inkább kívülről, vagy úgymond középtávból szeret bokszolni. Ezt a szívességet viszont GGG nem fogja neki megtenni, hiszen – mint pl. Lemieux ellen is láthattuk – ha szükséges, kiválóan tudja használni az előkészítő ütéseit, sokkal jobban, mint Alvarez, illetőleg Canelo nem rendelkezik annyira jó lábmunkával, hogy ezt a problémát ki tudja küszöbölni. És hát azok a jabek nem Cotto, vagy Amir Khan ütőerejével fognak érkezni… Úgy érzem, GGG zárt ökölvívással, remekbe szabott előkészítő egyeneseit használva fogja kezdeni a meccset és bontogatja majd Alvarezt, aki próbál időként belépkedni a neki megfelelő ütőtávba és közbeverni. Elsősorban testütésekkel lesz majd eredményes a mexikói, Golovkin viszont szépen találgat majd fejen, jab-horog kombinációkkal. Canelo az első 2 perc után rájön majd, hogy ekkora ütésekkel még nem találkozott és ennek megfelelően óvatos taktikára vált, inkább kontrázásból igyekszik majd valami eredményt elérni. GGG ereje és stratégiája viszont fokozatosan felőrli a kihívót, aki a menetek elteltével egyre kevesebb ellenállásra lesz képes, és kb. a 6-7. menet táján – valamilyen formában – megadja magát.

Erwin: Ami számomra a legfontosabb ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy végre láthatjuk! Ezek az összecsapások úgy kellenek a mai profi ökölvívásnak, mint éhezőnek egy falat kenyér. Az esélyek? Nem titok, én alapvetően Golovkin pártján állok, és normál esetben nagyobb hezitálás nélkül az ő győzelmére tippelnék, de… Ez most nagyon más szituáció, mint mondjuk, Geale, vagy akár Lemieux ellen, és ugye legutóbb már döcögött is egy kicsit GGG szekere, ráadásul a mérlegelés alapján úgy tűnik, elég komoly fogyasztáson van túl a kazah, aki már 35 éves. Canelo oldalán ugyanakkor a fiatalság, és persze kimondva, kimondatlanul a „hazai” pálya előnye is sokat nyomhat a latba, illetve a kvázi külső tényezők mellett nyilván ő is tud bokszolni… Mindent összevetve egy látványos, emlékezetes mérkőzésre, és Golovkin pontozásos győzelmére tippelek.

zolimt: Mit is mondhatnék erről a mérkőzésről, ami eddig nem lett elmondva? Sokan bíznak Alvarez fiatalságában és technikai tudásában, ám úgy gondolom, hogy Golovkin tapasztalata, ereje és tudása megoldhatatlan feladat elé állítja Canelot. Igen, Alvarez ellenféllistája valóban kiemelkedő és klasszisokkal jobb ökölvívókat győzött le, mint Golovkin, de olyan területre merészkedik Canelo, ahol eddig még nem járt. Golovkin igaz, hogy kissé megszenvedett az utolsó mérkőzésén, de Alvarez sem remekelt Chavez ellen májusban, így ebből kiindulni nem hiszem, hogy okos dolog lenne. Jacobs rávilágított arra, hogy Golovkin sok mozgással és ütőtávon kívüli vívással zavarba hozható, ám Canelo sem stílusban, sem méretben nem alkalmas erre a feladatra. Futkározás és kergetőzés biztosan nem lesz. Golovkin szeret vadászni, de ha kell, okosan használja az előkészítő egyeneseit és zárt fedezékből dolgozva is rendkívül hatékony tud lenni. Balhorga testre és fejre is pusztító, ami itt is meghatározó lehet. Canelo nagyon jól dolgozik közelről és szereti, ha a bunyó megy hozzá. Kontrából kettes-hármas kombinációkkal fogadja ellenfelét, de első szándékból is eredményes, ha az ellenfél elég statikus. Golovkin valószínűleg nem fogja megtenni az a szívességet, hogy a Canelonak legjobban fekvő stílusban harcoljon és leginkább közép-távolról, egyenesekkel fog dolgozni, majd közel lépve testen fogja puhítani Canelot. A meccs felére érzésem szerint lelassul Canelo és egyre könnyebb célponttá válik, majd a 10. menetben Golovkin befejezi a találkozót.


prof: Ahogy közeledik a várva várt mérkőzés, úgy válik egyre szorosabbá a végkimenetel, illetve fokozatosan nő azok száma, akik Alvarezt látják esélyesnek a győzelemre. Az rendben is van, hogy a saját istállója ezt sugallja, közvetíti, de a bokszélet prominens résztvevői is hajlanak a mexikói sikere felé. Szólnak Alavarez éréséről, növekvő rutinjáról, kombinatív készségéről, újabban pedig az ereje is középsúlyú lett, legalábbis ami a photoshopos árnyalatokat illeti, a kajánabbak szerint. :) Természetesen nem becsülöm le canelo képességeit és elismerem a domináns helyzetét a mai bokszvilágban. De akkor Golovkin ezzel szemben lassan, de biztosan kopik, öregszik, netán eltitkolt betegsége akadályozza újabban az ellenfelei totális megsemmisítésében? No nem, álljunk csak meg! Miért kellene rekviemet mondani GGG felett, csak azért, mert a nála igazolhatóan nagyobb, emellett kitűnő technikai adottságú és betonbiztos lelki állapotban lévő Jacobs becsülettel végigállta a meccset ellene? Mert Brook villogott és "tengersok" ütést helyezett el a kazah fején, testén - mindaddig, amíg GGG ezt engedte? Alvarez nem lesz nagyobb, magasabb a ringben, nem lesz bántóan gyorsabb, mint Golovkin. A távolságtartó egyenesek, testütések, a szisztematikus becserkészés, útlezárások itt is működni fognak, mint Pesten iskolakezdéskor, bár  Alvarez nyilván tudja, hogy talán elég neki a menetekben néha felpörögnie a kombinációkkal, és a pontozók talán díjazzák majd őt. De épp ezért is úgy vélem, GGG ezt is figyelembe veszi, és a mérkőzés utolsó harmadában feladásra kényszeríti az ellenfelét és a bírót is, mármint megkíméli a pontozókat is a nehéz matematikai feladattól, kihozni győztesnek Alvarezt. :) 

Enyedi Zoltán pontozóbíró (WBO): Ha nem láttam volna a Jacobs meccset akkor azt mondtam volna, hogy egyértelmű Golovkin a mai rangadó esélyese, ugyanis véleményem szerint sokkal összetettebb bunyós, mint Canelo. Viszont a Jacobs elleni összecsapásán nem azt a Golovkint láttam, akit korábban, azonban úgy gondolom, nem azért mert Jacobs volt jobb, hanem mert a kazah öklöző nem hozta magát. Mindenképpen jó mérkőzésre számítok, és remélem Golovkin ismét formában lesz, és tippem szerint ő fog győzni.

         

2017. szeptember 16. - Profiboksz.hu


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@northpaw: Én nem láttam ilyet. De ha lenne is egy vagy kettő, az elég elenyésző.
De az is ritka amúgy aki döntetlent mondott. Szépen összeszedted amúgy korábban, remélem valami hasonló azért majd a boxrec-re is felkerül az eseményleíráshoz.
Amúgy a hivatalos eredmény eléggé megváltoztatja rendszerint a hozzáállást. Mert tényleg szoros volt, ha tetszik minden menet. De a többségében szorosan, de Golo volt azért a jobb, és ez ugye a döntetlen fényében elfelejtődik csak annyi marad hogy oké, szoros volt, nem olyan nagy baj a döntetlen.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-18 14:10:31

@Peacock: Van olyan amerikai vagy brit médium, ami Alvarezt látta győztesnek? És itt most nem random youtube csatornára gondolok, hanem olyanra, ami komolyan vehető.

» northpaw   válasz erre
    2017-09-18 13:47:06

Erwin írta, hogy Golo komoly fogyasztáson volt túl a mérlegelés előtt.
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha azt olvastam volna augusztusban, hogy Golonak nem lesz gond hozni a súlyt, mint ahogy korábban sem volt ezzel problémája.
Most akkor sokat kellett magáról lepattintania vagy nem?

» Schnauzer   válasz erre
    2017-09-18 12:12:45

Élőben szorosnak tűnt, visszanézve hallkabbra véve sima Golovkin.

» jokka82   válasz erre
    2017-09-18 09:00:50

@Blackpanther: Kimondtad a lényeget...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-09-17 21:12:59

Fogadóirodáknak nagyon jól jött a döntetlen, kaszáltak rendesen...

» Blackpanther   válasz erre
    2017-09-17 15:34:03

@tomba: Ez meg a másik . Csak sokan nincsenek tisztában maga a jab jelentőségével . Megmondom őszintén én nem voltam sosem igazolt bokszoló viszont elég sok edzésen vettem részt . Volt olyan ellenfelem aki simán játszott velem és nem kaptam tőle 4 menet alatt 3 powert sem viszont kijabelgetett . Hosszabb távon nagyon romboló hatása van és mentálisan is totál le tud offolni .
Azért sem értek egyet Arcos Harcos azon kijelentésével hogy " sok volt a jab Golonál " .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 10:21:41

@Ultrasberry1990: és mondjuk ggg jabja nem is olyan kicsi.

    2017-09-17 10:06:23

@Arcos Harcos: Az a baj tisztán látszik , hogy alapdolgokkal te nem vagy tisztában :/
Ez nem az amatőr világ ahol pontozzák a találatokat . Ha valakit kijabelgetsz ő meg menetenként bead 2 powert akkor simán elviszi a meneteket ? Ilyen elven nagyon sok meccs alakult volna máshogy . A jab is ugyanolyan találat sőt ha voltál már ringben nem is annyira rossz fegyver . Sok kis jab megteszi a hatását előbb utóbb .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 10:02:31

@Arcos Harcos: Szerintem ha nem vagy pszichologus ne hasznald ezt a kifejezest vagy guglizd ki elotte mit jelent. Amugy a meccs qrvajo volt es igen Alvarez jobb volt mint vartuk de a dontetlen inkabb ranezve hizelgo. Remelem lesz rematch es egyertelmusodik ki a jobb.

» Phenomenal   válasz erre
    2017-09-17 09:14:59

@pepegross: Igen, vigyázni kell a kontráival, és valóban nagyon jó, de volt amikor nem is indított ütést GGG a köteleknél álló Alvarezre, vagy pl. testre alig ütött.

    2017-09-17 08:31:12

@liger: Ebben azért Alvarez képességei jelentősebb szerepet játszottak, őt azért nem egyszerű "levadászni".

» pepegross   válasz erre
    2017-09-17 08:14:29

@iceman: Csodálkoztam, hogy a végére elfáradt, és nem láttam benne azt a predátort, aki a köteleknél 1 éve még levadászta volna Canelot, aki amúgy nem lepett meg, már meccs előtt írtam, hogy sztem élete formájában van. Sajnos az idő nem nekünk dolgozik, Osziék jól kiszámolták mikor lehet összeengedni őket.

    2017-09-17 07:48:59

@iceman: Egyetértek veled, de ha mindent, tehát pontozókat, környezetet összeveted azzal, amit szerettünk volna látni már árnyaltabb a kép. Angliában pl. GGG nyert volna. És hát ott van az a fránya pénz...a döntetlenben volt a legtöbb pénz. Ez a döntő ok sztem. Nem láttam minden menetet végig, sajnos dolgozom, a látottak alapján mertem "csak" 7-5-re adni Golónak.

    2017-09-17 07:45:22

@liger: A találatok alapján nem lehetett 4 többet adni Canelonak. 4 találat különbség 10-20 találatos/versenyző menetekben szignifikánsnak mondható.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 07:32:48

@liger: Ez alapján 1 menetet vitt Alvarez több találattal + 1 menet döntetlen volt. Ha a négy találat alatti különbségű Golovkin menetek mindegyikét Alvareznek adom, akkor is csak négy menetet nyert a találatok alapján.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 07:27:48

Nálam ez 8-4 Golonak.... vicc az egész... ez legalább a 4. Véleményes pontozás Alvarez karrierjében ( mind az ö javára ). Felháborító!

» deontay   válasz erre
    2017-09-17 07:26:00

Power punch majdnem egál, Golo sok luftja látható, jabekben 2szer annyi Golo találat. Számomra ez magyarázat, hogy miért láttam valamivel jobbnak GGG-t :) Menetenkénti leosztásban érdekes a helyzet, de nem vagyok szakember, nálam nyert. A döntetlen nem csalás, de azt a nőt nem szabad ring közelébe engedni, legfeljebb takarítóként.

    2017-09-17 07:19:38

Pontozólapok:
http://www.boxingscene.com/can...

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 07:13:43

https://i.guim.co.uk/img/media...
Ütés stat.

    2017-09-17 07:10:04

https://i.guim.co.uk/img/media...
A pontozólapok, remélem jól bemásolja...

    2017-09-17 07:08:36

@fixpont: Csak a velemenyed erdekelne.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 07:04:50

@fixpont: Szerinted dontetlen volt?

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 07:04:10

@Peacock: "Ha már szájtépés: ESPN, Lederman, Boxingscene"

A Boxingscene dontetlenre adta: https://goo.gl/WnWxd8

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 07:00:29

Gyorsan átolvasva a nemzetközi híreket: egyértelműen, szűken Golót látták jobbnak, Adelédet eltiltanák. Átlag 7-5 arányban hozzák ki GGG-t. A leírtak alapján a T-Mobile aréna nézői is őt látták győztesnek.
Persze ez a lényegen nem változtat, én elfogult vagyok Golo irányában.(A boxingscene.com döntetlenre adta)

    2017-09-17 06:58:30

@Jan: Én lennék! Nem győznem a sok kenőpénzt számolni! 😀

    2017-09-17 06:58:28

Sajnos bunda gyerekek! Tudtam, hogy vmi ilyesmi lesz majd, mikor Oszkár már a visszavágórol beszélt meg a meccs előtt! GGG megkapja a pénzes meccseit, vöröske meg nem lesz megpicsazva! A visszavágón Alvarez nyer szűken, hisz övé a jövő GGG meg teli zsebbel mehet nyugdíjba!!! Ez már nem box hanem színház vagy pankracio!!!!

    2017-09-17 06:56:52

@Peacock: Bocs, Badlefthook a Boxingscene helyett, az utóbbi tényleg kihozta valahogy döntetlenre.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 06:56:15

@pepegross: Szerintem a találatok alapján a 3. menetet nem lehetett Canelo-nak adni és 9-et sem, ellenben a 12-diket igen. De megvárom a punchstat-ot most már a további véleményalkotással.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:51:51

Ha már szájtépés: ESPN, Lederman, Boxingscene, Sherdog, Bloody Elbow, szóval a jelentősebb oldalak és szakértők mind Golonak adták a meccset...
Az összesített ütésstat nagy fölénnyel Golot hozta ki (powerből 2-vél volt több ütése Canelonak, jabje cserébe sokkalta sokkalta több Golonak).

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 06:48:51

@pepegross: Fuuu b+ nem lennek Robert Byrd helyebe mikor hazamegy... Ez a no te :D (amugy robert byrd felesege, aki ugye eleg keresett biro szoval mar mindent ertek, hogy engedik ring kozelbe)

    2017-09-17 06:47:14

A boxingscene szerint is döntetlen,
http://www.boxingscene.com/sco...

» pepegross   válasz erre
    2017-09-17 06:46:42

@4man4ever: Relativ, mert nalam nem igazsagos a dontetlen, foleg ha az egyik tobbet talal ergo tuldolgozta az ellenfelet.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:45:08

Nekem egyébként az a benyomásom (bár nem tudom konkrét menet/perc-másodperc alátámasztani), hogy ha mindketten átlagos ütésállóságúak volnának, GGG az aki inkább feküdt volna. Több olyan tiszta találatot kapott,amitől sokan megpihentek volna.
GGG-nek is volt szép találata, de igazán erős tiszta ütés nem ment fejre szerintem.
(Hozzáteszem úgy mondom ezt, hogy - ha szorosan is, de - én is GGG-nek adtam volna a meccset.)

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 06:44:14

@biggeorge: Szerinted ki az első négy?

» pepegross   válasz erre
    2017-09-17 06:42:38

@Arcos Harcos: Egyébként ezt a logikát alapul véve, Jacobs is nyert volna Golovkin ellen (8 menetben volt több power punch találata a kazahnál).

http://www.boxingscene.com/gol...

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:41:51

A lényeg: ez sem volt egy "állva nézős" meccs.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:40:57

@Streky: Jo volt a meccs, a dontetlen is igazsagos. A tobbi csak szajtepes. Evribodri hepi.

» 4man4ever   válasz erre
    2017-09-17 06:38:21

Lehet Maidana kellene ide. (súlyban még sok is lenne) :-)
Vagy Gatti, Corrales. :-(
Lenne tüzijáték.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:37:03

@Streky: Ebben lehet igazságod, de attól még nem kell átesni a ló túloldalára sem, a vita alapja szerintem az objektív ítéletalkotásra való törekvés. Én pl. azt mondom, hogy nem hiszem, hogy lehetett 6 menetet adni Alavreznek, de megvárom a punchstat-ot és az alapján, ha kétségek merülnek fel bennem az állításom jogosságát illetően, visszanézem a meccset.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:34:51

En azert tobbet vartam, nem a pontozas teren , az egy vicc, hanem jobban kinyitjak a pofonladat az utcso ket menetben, nalam ez nem lett egy kedvenc..no mind1.:)

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:34:06

Canelo az igazi Son of Judges...

» deontay   válasz erre
    2017-09-17 06:33:18

@Ultrasberry1990: " És a jab az nem találat ?"

Találat, csak nem ér annyit mint egy pover, ami majd letépi a fejet. De ha alapdolgokkal nem vagy tisztában, nem értem miért mit hangoskodsz itt, meg trollozol másokat.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 06:30:26

@Arcos Harcos: Ütésstatisztikának azért hiszel? A power-ek aránya egyébként is teljesen kiegyenlített volt a meccs egészét tekintve. A jab egyébként ugyanolyan találat, mint a power. (Ha elfogadjuk az érvelésedet, akkor pl. Madár alig nyert volna meccset, mert a találtainak a döntő többsége balegyenes volt.)

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:30:23

Spanyol ajkú. Ez is egy szempont.
Most majd még jobban eladható.
Pedig se nem túl vad, se nem túl technikás, se nem bivaly.
Nem rossz, mert tényleg nem az, de csak az ötödik mexikói.
És az is marad.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:29:58

@Streky: És egy kis kiegészítés.

Van még pár önjelölt kiskirály, aki azt hiszi magáról, hogy több joga van mint akárkinek, valamilyen okból kifolyólag. Vagy mert ő ért legjobban szerinte egy súlycsoporthoz, vagy mert néha lefordít pár kukutyini cikket, vagy tudom is én...

És ők olyan hangnemet engednek meg maguknak másokkal szemben, amit értelmes ember nem tesz. Ez itt a fő probléma úgy hiszem, persze csak saját, szubjektív vélemény.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:29:13

@4man4ever: Igen, csak az a baj, hogy itt ha másként látod, gyűlölködés megy. Nagyon régóta, és ez mérgezi meg az oldalt egy jó ideje, ezért nem kommentelnek annyit a régiek, és a többi.

Itt vannak nagyarányú táborok, akik köpködnek, ha valaki mást szeret mint ők. Van pár arc, aki generált magának pár trollt, és ők cyberharcolnak hosszú ideje már. :)

Ha itt bárki a fórumról olyan bunyósnak drukkol, ami nem a többség kedvence, akkor ezt szétalázzák, személyeskednek vele, és ez undorító, és gyáva.

Mondhatnám a Wilder fanokat, Haye fanokat, de sok mást is még.

No de mindegy, örülök, hogy egy ilyen színvonalas meccs volt, két jó bunyós által.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:27:01

@emgabor: Nem az a baj hogy nő, hanem az, hogy nem lát szegény.
http://boxrec.com/en/judge/401...

» pepegross   válasz erre
    2017-09-17 06:26:37

@Arcos Harcos: Abban igazat adok, hogy Canelo szebben, látványosabban bokszolt de Golo rohadtul nem csak jabet ütött. Canelo a meccs közepét kicsit ellazázta szerintem. De tény hogy szoros volt!

    2017-09-17 06:26:17

@Ultrasberry1990: Mit láttál te Golovkintól, hogy szerinted nyert? Ment előre és jabekkel maszatolt, miközben nyelte a sok povert testen fejen. Jaben kívül elvétve találta el Sault az egész meccs alatt. Azt én is le tudom írni, hogy troll vagy! Te ezenkívül képes vagy érdemi vitára?

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 06:26:03

@Streky: Látom közben írtál. Én az ütéstat-ot várom, szerintem nem lehetett 5 menetnél többet adni Alvareznek. Nem csak az ütésszám, hanem a ringdominancia alapján sem.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:25:05

Bele kell torodni, hogy nem latjuk egyforman a dolgokat. Ezt nem csak egy-ket ember fogja Canelo gyozelemnek tartani.
Remelem a visszavagora kitalalnak valamilyen uj strategiat a Golovkin csapatban (amikor a meccs vegen errol kerdeztek, teljesen masra valaszolt).
Hajra Golo!

» 4man4ever   válasz erre
    2017-09-17 06:23:21

Le volt ez vajazva ha vegigmegy.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:23:15

@Bruneor: GGG-nek valóban félelmetes a kondija, és hogy mennyire szívós. Nem hittem a szememnek, hogy tiszta 3-5-ös kombinációk után ugyanúgy szökken a 12. menetben.. Ijesztő a faszi. :D

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:22:22

@Streky: Utálja a fene! Golovkin fan sem vagyok.
Én Johnny Tapia fan vagyok. :-(
De attól még fenntartom a véleményem, egy mexikói Micky Ward. Kicsit talán kreatívabb, talán erősebb, de kb ennyi. Semmi extra.
Pláne semmi extra kalsszis.
Szorrivagyok! :-)

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:22:16

Előzetesen engedélyt kaptam az adminoktól. A QVA ANYJÁT Byrd bírónak!

» kovban   válasz erre
    2017-09-17 06:21:48

Tudom, hogy ez nem egy PC gondolat, de Alvarez meccsen nem engednék nőt pontozni.

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 06:21:34

@Streky: Te melyik 7 menetet adnád Alvareznek?

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:21:33

@Arcos Harcos: És a jab az nem találat ? Csak a powereket nézzék a bírók vagy hogy hány %-ban találtak ? Ki volt a kezdeményezőbb azaz az agresszor ? Golo. Ergo több ütést indított és magához képest rengeteget eldobott de az mint indok hogy csak jabet ütött ..

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:21:22

a visszavágóra viszont még jobban feljöhet Alvarez ha folytatódik a tendencia, GGG már Jacobs ellen is döcögött érik neki egy vereség.

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 06:21:15

@Streky: Canelo testre, na az tetszett nagyon.

Egyebkent sokat pihent, ezt igy nem nyerhette meg, GGG tuldolgozta ot.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:21:07

@iceman: Nem pontoztam, csak úgy közben félig magamban. Az első hármat tuti, az utolsó kettőt is. De holnap úgyis újranézem, és ha aktuális még, leírom. :)

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:20:31

@jokka82: Szerintem mindenki kaszált ezzel az eredménnyel. Kivéve, aki fogadott.

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:20:12

@Bruneor: Akkor én picit másként láttam mint Te, tiszteletben tartom egyébként a véleményed.

Két óriási bunyóst láttunk, egy nagyon színvonalas meccsen, ahol én egy hajszállal A-t, te egy hajszállal B-t láttad jobbnak.

Ez azért még elfogadható. :)

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:19:24

Ma nagyot kaszáltak a fogadoirodak is. Ki van ez találva.

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 06:19:07

@Streky: Melyik 7 menetet adnád Alvareznek?

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:18:44

A box minden elemében jobb volt Canelo. Többet talált Golo? Igen, mivel csak jabet ütött, de így sem nagy a különbség. Bravo Saul.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 06:18:44

@Streky: Lesz, a pontozas ezt sugalja azt gondolom.:)

A 7:5 ok, csak GGG javara.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:18:15

@Arcos Harcos: Attól hogy szakszavakat használsz még nem foglak kisebb trollnak nézni hidd el :) Rajtam kívül meg még kb fél tucat embert " jelents fel " személyeskedésért.
Bennem semmi nem omlott össze , láttam egy jó meccset a kenyér és tej sem lesz olcsóbb a végeredmény miatt . Csak ez az egész olyan mint mikor akármelyik haver pl azzal jön hogy ," 1-1 lett a meccs de mi nyertünk mert a szemét bíró "
A végeredmény ez , lehet rajta vitázni meg akármit . Lesz visszavágó majd ott talán kiderül minden . Ha nem akkor trilógia , az sem lenne meglepő .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:17:57

@csiga: Téged sosem kérnélek ilyenre elvtárs. :)

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:17:40

@emgabor: Szerintem az is csalás, ha van mondjuk 3 sima Canelo menet, 2 véleményes és 7 GGG, akkor nem lehet 114-114. A power punch-ok kiegyenlítettek voltak, de a jab-eknél óriási GGG fölény volt. És a jab, ha talál, akkor ugyanannyi pontot ér, mint a power punch. Ütéstatra kíváncsi leszek.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:17:30

Nagyon jó meccs volt, canelo többet nyújtott mint vártam, golo kevesebbet és így lett szoros, ahogy fixpont is írta.

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 06:17:21

Szerintem Golovkin nyert, de nem keserít el az eredmény. Még szerencse, hogy nem hívták el Adeleide két hasonszőrű cimboráját pontozni, képesek lettek volna virtuális kiütést kihozni.
Összességében "tovább tudok élni" a döntés után, így ránézésre egy összesített hozzászólói fórumpontozás is döntetlenközelinek tűnik.

» pepegross   válasz erre
    2017-09-17 06:17:06

@Bruneor: Persze, a 118-110 óriási blődség, az nevetséges.

Én olyan 7-5 arányban láttam jobbnak Alvarezt.
Remélem lesz második felvonás, mert azt nagyon élvezném.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:16:57

@Streky: "Attól, hogy itt nagyon durván utálják Canelot, és GGG óriási favorit, még elbukta ezt GGG. És attól, hogy te sokáig írod a hülyeségedet, ugyanúgy hülyeség marad. :)"

Attól, hogy sokszor ismételgeted,ugyanúgy nem változik a végeredmény meg a statisztikák sem. :)

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:16:54

@Streky: Téged komolyan lehet venni? :D

    2017-09-17 06:16:08

@Streky: hehe, aha :-)

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:16:04

@Streky: Nyert mi?118-110 -re. :DDD

Ne legy elfogult!Szepen helytallt, bivalyeros volt Canelo, kicsit lebecsultem elozetesen, de siman kikapott sztem.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:15:53

Canelo a legunalmasabb mexikói, kár ennyi karakter pazarolni rá.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:15:10

Ez a nő már jó pár meccset elpontozott. Többek között Hopkinsnak adta a Calzaghe/Hopkins meccset.

http://boxrec.com/media/index....

» Tom Cormie   válasz erre
    2017-09-17 06:14:48

@Ultrasberry1990: Fejezd be a személyeskedést! Értem, hogy sokatokban egy világ omlott össze, de ökörségeket nem kéne összehordani. Láthattad mi volt, ha kognitív disszonanciában szenvedsz nézd újra párszor! Meg is lett csípve a kazah testen és fejen is a meccs folyamán.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 06:14:21

Most akkor edge mennyit bukott?

» VMVKWA   válasz erre
    2017-09-17 06:14:20

a végén azért jól összeölelkeztek, az nagyon tetszett, sportemberek voltak végig

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:14:18

@Boxerone: Olvasd a kommenteket az elejétől . Nála kb 10-2 Canelo . Nem azért troll valaki mert szurkol valakinek hanem azért mert az objektív látásra képtelen akkor is ha a " választottja " elbukik egy menetet , meccset .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:13:40

@biggeorge: Ne haragudj, nem tudlak komolyan venni, amikor olyanokat írsz, hogy Canelo iparos.:D

Ha ő az, Golo mi?
Canelo a boksz minden elemében kiemelkedő volt, támadás, védekezés, konktrák..
Nyert is.

Attól, hogy itt nagyon durván utálják Canelot, és GGG óriási favorit, még elbukta ezt GGG. És attól, hogy te sokáig írod a hülyeségedet, ugyanúgy hülyeség marad. :)

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:13:29

Már a vitából is látszik, hogy nem volt azért olyan óriási fölény egyik oédalon sem. Csalásbak legfejebb 118-110-et hívnám.

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 06:13:15

@tomba: Nem troll. Fogalmatlan. :)

    2017-09-17 06:13:11

Az biztos, hogy napjaink tényleg 5 legjobbja között vannak. És mindketten olyanok, akik nem kummantanak, hanem harcosok. Jó meccs volt, és ez a döntetlen (...) előrevetíti azt, hogy a két legjobbnak még jobbá kell válnia több maniért, amit talán már nálunk is leadnak.
A mai meccsel a bokszrajongók nyertek. Mindenhol. Még így is.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 06:12:40

@Ultrasberry1990: Lehet, hogy Adalaide Byrd is a fórumon volt "Arcos Harcos" nick-kel és google translator-ral tolta :D :D :D

    2017-09-17 06:12:22

118-110. :)))

Ha vki viccelt volna mielott latom a meccset akkor oke. :D

Meg ilyet.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:12:14

@emgabor: Igen, de melyik lenne az a hatodik menet, amit Canelo-nak adtak?

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:12:12

@Streky: Golovkin nem úgy néz ki mint akin átment egy gőzvonat. (max egy kis Polski)

Hízelgő Canelora nézve hogy döntetlen lett.

A meccs nem volt fantasztikus, de tudtuk, hogy Golovkin a jobb bunyós.

Visszavágó? Jöhet.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:11:51

@Ultrasberry1990: Azért mert Canelo fan már troll ?:)

» Boxerone   válasz erre
    2017-09-17 06:11:44

@Arcos Harcos: Szerintem te nagyon elfogult vagy Canelo irányába! Jól bokszolt Canelo de kb a 3 menettől a 9-ig nagyon keveset ütött és ott bukta el (igazából nem a pontozók szerint). De ami a lényeg nagyon jó mérkőzés volt! Az én véleményem nem hatalmas különbséggel de Golo nyert.

    2017-09-17 06:11:18

@Streky: na még egy troll. szerintem direkt kikapcsoltátok a tévét, hogy ne zavarja meg a prekoncepciót.

    2017-09-17 06:11:12

@fixpont: Már lassan azt is megszokom , ennyi pénzért lennék troll én is :(

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:11:12

Rendezzünk gyűjtést Adeleide Byrdnek ! Fekete szemüveg, fehér bot, okos kutyus.
És legközelebb pontozzon inkább a kutya!

» pepegross   válasz erre
    2017-09-17 06:11:11

@Arcos Harcos: Golovkin talált többet, csak ha Golonak nincs nagy fölénye, akkor egyből jön mindenki hogy milyen rosszul bokszolt.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-09-17 06:11:04

Amugy en senkitol nem hallottam es nem is olvastam a dontetlent, mint tippet

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:11:03

Csalás volt, nem égbekiáltó, de azért az volt. Szerintem az ütéstat is igazolni fogja, hogy nem lehetett 6 menetet adni Canelonak. Byrd pontozása egyenesen szégyentelen.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:10:24

@Ultrasberry1990: a trollkodasnak ez a formaja a pontozok kozott is jelen volt :D

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 06:10:23

Egyébként a látványosabb, szebb megoldások szerintem is Canelonál voltak, de túl sok szünetet vett ki.

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 06:10:02

A dontetlennel nincs bajom, de a 118-110 jelzi, melyil biro vitte haza a legtobb zsetont :D

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:09:46

@Arcos Harcos: Istenem oké mindenkinek lehet véleménye de a trollkodásnak ezen formája nagyon rossz csak magad nevetteted . Canelo kibokszolta ? Meghagylak a világodban inkább :D

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:09:11

@kopi58: Nem a döntetlen a csalás. Ezt a meccset lehetett 115-114,114-115 stb arányban ide és oda is adni. Az benne van. DE BAZMEG 118-110????? Ez mit nézett?

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 06:08:39

Nekem nagyon tetszett ez a meccs

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:07:48

Éljen Dave Moretti!

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-09-17 06:07:45

Azért, ha megnézitek GGG fejét, látszik, hogy nem volt az akkora csalás. Nálam is GGG nyert, de 5 menetet simán lehetett Canelonak adni.

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 06:07:37

Egybiztos ggg vegig tolta, canelonak voltak felvilanásai,de saul nagyon messze volt a gyozelemtöl.

» boxing   válasz erre
    2017-09-17 06:07:32

Golovkin úgy néz ki, mintha átment volna rajta egy vonat.

Hízelgő nagyon ez GGG-re nézve, nem érdemli meg a döntetlent.

A meccs fantasztikus volt, de kiderült, hogy Alvarez jobb bokszoló mint GGG.

Jó meccs volt, jöhet a visszavágó. :)

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:07:19

Nálam Golo csúnyán leszerepelt. Jabekkel talált csak. Canelo kiboxolta simán. Sokkal több poverrel talált Alvarez, nameg a sok brutál testütés! Miről beszéltek itt? GGG nek köze nem volt a meccshez. A pontozás szégyen!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 06:07:15

Egyebkent Alvarez jo volt nagyon, de itt nem nyert!
Johet a revans..uj birokkal remelem. :)

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:07:06

@fixpont: Szerintem lett volna esélye GGG-nek kiütni a 7-9 menetekben.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:07:00

Azért Ledermann se piskóta..... nem is értem h őt meg Byrd-öt és a hozzájuk hasonló dilettáns agyhalottakat hogy engedhetik a ring közelébe.....vicc....
Egyébként a döntetlent nem mondanám csalásnak. Remélem lesz rematch

» kopi58   válasz erre
    2017-09-17 06:06:41

@3000: Aha, persze.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:06:12

És ahogy égetni akarják a köcsögök azt, aki még angolul is tud...

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 06:05:41

GGG mindenesetre ostobán bunyózott, Canelo legjobb ütéseit sem érezte meg, szerintem képes lett volna kiütni a mexikóit, ha testre is dolgozik és folyamatosan power kombinációkat üt a köteleknél.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:05:37

GGG-n látszik örül nem kapott ki, a végét szépen elbukta a meccsnek

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 06:05:20

Ez sima golo nálam

» boxing   válasz erre
    2017-09-17 06:05:18

@Ultrasberry1990: csaltak, de legalább nem csalták el teljesen, leszarom, nagy meccs volt.

    2017-09-17 06:04:48

Azért konyezik canelo mert nagyon orul a döntetlenek

» boxing    válasz erre
    2017-09-17 06:04:48

En azert megemelem a kalapom Canelo elott, azt gondoltam elozetesen ki fog kapni kesei KOval, de eselye se volt ra. Hiaba amikor mar az ellenfelek is klasszisok, nem olyan egyszeru.

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 06:04:43

Az a legdurvább, hogy két őszinte harcos meccsére ilyen árnyat terítenek.... Ami egyébként jó és színvonalas csata volt.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 06:04:35

@Ultrasberry1990: Nem neked ment hanem Arcos Harcos fórumtársnak

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:04:28

@bandi78: Jól láttad. Bár azt is emberek készítik.

    2017-09-17 06:04:20

Legalabb nem Saul nyert, edes Istenem!:)))

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:04:16

Mondjuk 2x annyit talalt GGG ha jol lattam a statisztikat

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:03:52

@MrPerfect: Meglopták ? :D max az öltözőből lopták el a cuccait míg bokszolt :D Végig a meccsen az egyértelmű Golo meneteket is oda adtad , értem én hogy kinek szurkolsz de attól hogy nálad ez 7-8 pont Canelo , még nem volt az :D

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:03:45

Iszonyat jó volt! Szerintem Golo nyert de jól bokszolt Canelo is de a mérkőzés felétől kicsit elfogyott szerintem.

    2017-09-17 06:03:43

@Arcos Harcos: te akkora troll vagy, hogy hihetetlen. na sebaj, ilyenek is kellenek.

    2017-09-17 06:03:43

byrd alkotott!

    2017-09-17 06:03:35

Legalább nem Canelonak adták.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-09-17 06:03:22

118-110 Canelo , ezt is eltiltanám hát mi hülye már :D :D
Szerintem a draw igazságos az ilyen félrepontozások meg kinyírják a sportot .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:02:36

Pfff... Az oke h Golo akart es hajtott de canelo szepen megoldotta/tulelte a luftkiralyt. Ejjjj

    2017-09-17 06:02:34

Nálam szűken nyert Golo, de a korábbiak fényében igazságos az eredmény :))) JÖHET A VISSZAVÁGÓ! Remélem Golo nem kopik tovább, én annak a számlájára írom a szoros eredményt.

    2017-09-17 06:02:34

Mit várhatok a Nevadai bírok tol? A döntetlen a csoda! Hát kell a pénz. Visszavágót akarnak

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 06:02:30

ez csak azért nem lett nagyobb csalás, mint az első kovaljev ward, mert ahhoz azért még nekik sem volt pofájuk canelot kihozni.

    2017-09-17 06:02:23

@Arcos Harcos: A cseh kettest nézted???

» MrPerfect   válasz erre
    2017-09-17 06:02:19

Azért összességében működött a "Canelo-effektus", de nem volt égbekiáltó csalás (a végeredmény). Hogy a f....-ba nem tiltják el Byrd-öt?????

    2017-09-17 06:02:15

Én minden menetet, amit lehetett, Canelonak adtam, szerintem ez így csalás volt.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:02:14

Canelo 114-114 et is boxolt May ellen..ahol menete se volt...mint itt kb...vicc

» MrPerfect   válasz erre
    2017-09-17 06:01:35

@Arcos Harcos: Téged is az optikusnál.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-09-17 06:01:33

de a 118-ast tiltsák el

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 06:01:33

Istenem... szánalmas döntés.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-09-17 06:01:17

Szégyen! Köze nem volt a meccshez Golonak. Canelot csúnyán meglopták!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 06:01:06

Jezusom :D

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 06:01:01

Trilógiát építenek vagy mi a f*sz? :)

    2017-09-17 06:00:58

döntetlen... ez az üzlet :)

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 06:00:55

Meg a faszom... az. Adeleide Byrd 118:110 Canelo... :D :D

    2017-09-17 06:00:54

Golonak egy szava nem lehet annak fényében, hogy Alvarezt mennyire szokták tolni.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 06:00:48

hehe, örülök, jogos.

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 06:00:46

Ez komoly, hogy az egyik pontozó 118:110-et látott Alvareznek?

» Tom Cormie   válasz erre
    2017-09-17 06:00:46

118:110 ??? Ez durvább, mint a Canelo-Mayweather. Sejtettem a döntetlent.

    2017-09-17 06:00:29

118-110?

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 06:00:28

Szidjuk a pontozókat aztán itt köztünk is van aki 4-5 ponttal ad Canelot meg Golot :D Van itt szórás rendesen . Szerintem akármelyiknek adni 4-5 ponttal hülyeség . 1-2 pont lesz itt .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 06:00:27

visszavágó lesz

    2017-09-17 06:00:25

Döntetlen?

    2017-09-17 06:00:25

:-))))
Draw???
:))))

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 06:00:24

Jézusom, volt aki 119-110-re Alvereznek adta? :O

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 06:00:20

Mekkkkkora csalás...Úr Isten!!!!

» MrPerfect   válasz erre
    2017-09-17 06:00:19

van aki 8 ponttal adta Canelonak? :DDD

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 06:00:17

Elmennek a faszomba 118-110??????
Mi a geci csalás ez?

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 06:00:16

Byrd mekkorat pontozott lol

» VMVKWA   válasz erre
    2017-09-17 06:00:14

@biggeorge: Ne trollkodj már kérlek.. :)

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 06:00:10

Ott a döntetlen !:DDDDD

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 06:00:08

Na menjenek a büdös......

» deontay   válasz erre
    2017-09-17 06:00:08

draw

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 06:00:03

Igazságos

» menyus   válasz erre
    2017-09-17 05:59:50

pffff

» Wade03   válasz erre
    2017-09-17 05:59:49

115-113 golo

    2017-09-17 05:59:40

Alvarez se előre, se hátra nem igazán tud menni. Micky Ward. És ez nem negatív.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 05:59:33

Ez a box

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 05:59:33

Két harcos, két bunyós, két vívó. Mindketten csodásat alakítottak, GGG jobb volt, de Canelo előtt is sok remek év áll még.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:59:27

@emgabor: Miiiii????

» MrPerfect   válasz erre
    2017-09-17 05:59:18

Ez az ÖKÖLVÍVÁS!! Szenzációs meccs volt! Canelo szépen helyt állt, szoros volt, de egyértelmü Golovkin gyözelem!

» deontay   válasz erre
    2017-09-17 05:58:49

Hát ez szép volt.Én nem bánnám ha döntetlenre dobnák.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:58:34

116-114 és 117-113 Canelonak

» tizedes   válasz erre
    2017-09-17 05:58:27

A ko elmaradt, viszont simán hozta ezt Alvarez. Nálam 4 menetet vitt a kazah.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 05:58:23

Alvarez hihetetlenül ütésálló, az, hogy az ő ütésein átsétált GGG az nem meglepő, de az, hogy GGG ütőereje a tiszta találatainál sem érvényesült, az meglepő.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:58:05

Nálam ez is Goloé. 8:4 vagy 9:3.
A döntetlent sem érezném korrektnek.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:58:03

115:113 Golovkinnak. Esetleg 116:112.

» Tom Cormie   válasz erre
    2017-09-17 05:58:01

Na jöhet a jó kis Nevadai döntés sima UD canelonak

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:57:56

Golo keptelen szuken jol utni. Akkor is 1meteres kort ir le a karja ha 10 centire van a celpont. Sima canelo meccs!

    2017-09-17 05:57:56

@fixpont: Én is így gondolom!

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:57:49

Ebbő jöhet még egy!
Nálam 7-5 GGG -nek,'de Alvarez volt aki látványosabban bokszolt

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 05:57:48

Az a durva, hogy GGG még csak megrendíteni sem tudta Alvarezt egyszer sem.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:57:47

Jó volt pártatlanul leülni a tv elé láttam egy jó meccset , 2 nagyszerű sportolót , Canelo fogja elhozni a meccset amcsiban de nálam ez 6-6 lett vagy 7-5 Golo . Én már nyertem ezzel a meccsel , ígyis úgyis egy élményt :)
Golo marha pontatlan volt , Canelo kellemesen meglepett na ez volt a meccs nem a McGregor féle bohózat .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 05:57:43

boxingscene.comon döntetlen...

    2017-09-17 05:57:36

Hááát... úgy néz ki, GGG-be harapott az idő vasfoga. Nálam ugyan a 11-12 Canelo-é, de legjobb esetben is (számára) döntetlen. Meglássuk...

    2017-09-17 05:57:28

Canelo egy iparos

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 05:57:20

Nem lett klasszikus, de Canelo tud hatramenetben bokszolni.:))))

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 05:57:19

Na és a történet itt lesz igazán érdekes. :D

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-09-17 05:57:11

Nagyon sima GGG győzelem....

» MrPerfect   válasz erre
    2017-09-17 05:57:11

Ezért szeretem ezt a sportot. Gratula!

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:57:04

Golovkin kell legyen

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 05:56:56

7:5 GGG

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:56:47

Canelo tulteljesitette amit vartam (mint stilusban mind annak vegrehajtasaban), GGG meg alul. Igy lett szoros. :)

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 05:56:44

Ez Canelo győzelem, egyhangúan szerintem.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 05:56:22

Keletiek mindig elhullanak pontozással usa-ban mostanában.

» iccesnake   válasz erre
    2017-09-17 05:56:19

na az uccsó is Canelo akkor szerintem nyer

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 05:55:54

beszart a stream...

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:54:31

Pontozás lesz . Nálam eddig 6-5 Golo de itt látjuk kb 10verzióban a meccset tehát vitába nem bocsátkoznék , úgyis csak az számít a 3 ember ott mit dönt .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 05:54:26

Nálam ez a kazahé, így 7:4 (vagy 8:3) Golo.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:53:52

nehéz meccs nagyon

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 05:53:24

Canelo kb. 3 menetet vitt eddig.

» deontay   válasz erre
    2017-09-17 05:53:21

Golo óriási csalódás számomra.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:53:20

7:4, mert szoros volt.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:53:01

Erdekes, hogy mennyire elteroen latja itt mindenki a merkozes allasat. En Golonak szurkolok, de az elso menettol azt lattam, hogy Canelo diktalja vegig, hogy mirol is szoljon a tortenet...

» 4man4ever   válasz erre
    2017-09-17 05:53:01

Mit csinaltak volna ezek McGregorral...

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 05:52:58

Nálam a 11. Alvarezé, de ha viszi a meccset, az számomra csalás lesz...

    2017-09-17 05:52:57

SD Canelo de ne legyen igazam.

» iccesnake   válasz erre
    2017-09-17 05:52:57

Kurva jó meccs!

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 05:52:51

Na itt kiütés már nemlesz. Canelo nyert

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:51:24

Egal körül van a meccs de G kva szarul bunyozik C meg kva jol

» menyus   válasz erre
    2017-09-17 05:51:19

1,2,3,9,10 Canelo, tobbit GOlónak adták

    2017-09-17 05:51:19

Lederman ezt is Golonak adta ööö

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 05:50:25

Óriási ez a meccs, és tisztelet mindkét bunyósnak, hatalmasat mennek. De őszintén szólva nem értelek titeket akik folyamat arról írnak, hogy Canelo meneteket látnak... rejtély számomra.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-09-17 05:50:14

boxingscene.comon eddig döntetlen.

    2017-09-17 05:50:07

Golo fexik nemsokára.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 05:49:45

Ez újra Alvarezé nálam.
6:4 (vagy 7:3) Golo.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:49:39

Az egesz talalkozon nagyon okosan bunyozik canelo. Meg hogy faradt... egyszeruen rault a megnyert menetekre. Golo meg tehetetlen, nem tud mit kezdeni a deffenziv mexikoival

    2017-09-17 05:49:35

Rengeteg luftot üt Golo. Ha 2 meneten belül nem üti ki, pontozással Canelo nyer szerintem.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:49:25

Ekkora luftokat sem nagyon lattam meg Golotol.

    2017-09-17 05:49:22

Aztakurva.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:49:14

Itt most nagyon állva hagyták GGG-t.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 05:48:56

7:3 GGG

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:48:47

Mindketten elfáradtak....

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:48:45

Nagy itt a difi....

» MrPerfect   válasz erre
    2017-09-17 05:48:19

védelem sehol már Golonak

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 05:47:29

valaki feküdni fog

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:46:44

Alvarez bombán csak átsétált Golo de amúgy én fáradtabbnak látom a kazahot .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-09-17 05:46:09

Canelo így Canelo úgy, közben se nem egy Marquez, se nem egy Barrera, se nem egy Morales.
Marketing ide vagy oda, egy mexikói Micky Ward.

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 05:45:57

Vorinek nagyon jok a,reflexei.

    2017-09-17 05:45:42

Golovkin eddig zéró. Csak jabbel talál, azt is ritkán.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 05:45:40

GGG többet talál Viszont Canelo nagyon jól védekezik,poontosabb és talán a hangsúlyosabb ütések nála voltak eddig.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:45:37

Üsse már ki ezt a mexikói buzit

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:45:33

Jó meccs. :D

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:45:28

uhh van álla mind a kettőnek :D

» ricfisher   válasz erre
    2017-09-17 05:45:08

Simán átgyalogolt Canelo tiszta jobbosán. Sokkal erősebb a Kazah

    2017-09-17 05:44:55

Ez is Canelo menet.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 05:44:52

6:3 GGG

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:44:42

Nem bírja kiütni a vöröst???

» Boxerone   válasz erre
    2017-09-17 05:44:02

Az a durva gyerekek, hogy más ellen ez KO, GGG meg se érezte,.,..

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:43:44

6:2. (Vagy 5:3.)
Most Alvarez vagy ennyire bízik a pontozókban, vagy altat és később robbant, vagy simán Golo taktikája eddig a nyerő.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:42:42

Sosem fogják ggg t kínozni pontozásos al. Ezt neki nemmondta senki?

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:41:57

Az első 2 menet Canelo. A többi GGG.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:41:47

Canelo brillírozik eddig.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 05:41:44

Golonak ki kell utnie... muszaj

    2017-09-17 05:41:30

@balutnepper: de mi a fenével?

    2017-09-17 05:41:11

@csiga: Köszi, látom. De (sajnos) nem ő fog pontozni. Nálam is vastagon vezet GGG

    2017-09-17 05:41:07

Nálam szűken megy Canelo eddig. Sokkal pontosabb, meggyőzőbb. Bár tényleg mintha fáradna.

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 05:41:04

5:3 GGG

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:40:49

Canelo menetek óta nem üt.

    2017-09-17 05:40:47

canelo egyértelműen fárad, de nyerni fog pontozással, ha ggg nem tesz többet

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:38:30

@GGG: Lederman kettőt adott a mehikának.

    2017-09-17 05:38:03

5:2.
Lehet ez vmi taktika Canelótól hogy visszavett?

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:37:27

GGG beterelte a kötelekhez... Innentől nem sok sansza maradt Canelonak. Pedig tisztességesen felkészült ő is.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:37:22

Nem tudom, hogy áll a pontozás, de szerintem a 7-ből 3-at nem lehetett Canelo-nak adni

    2017-09-17 05:37:05

ti mit néztek?

    2017-09-17 05:36:59

Lassan feltöri Alvarez hátát a kötél.

    2017-09-17 05:36:58

4:3 GGG

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:36:55

Canelo pihent most

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 05:36:43

Ez most sima Golo

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 05:36:35

Canelo pihen, ggg tehetetlen...

    2017-09-17 05:35:43

Canelo kezd belassulni látványosan.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:34:40

Ha nem üti ki canelot akkor sosem fog itt ma ggg nyerni pontozassal

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:33:47

3-3, de szoros volt ez is. Golovkin elég pontatlan, felütést valamiért nem üt, testütést sem.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:33:32

Érik a trónfosztás eddig.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:33:29

Ez viszont sima Golo: nálam 4:2.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:33:22

A meccset GGG akarja jobban

» biggeorge   válasz erre
    2017-09-17 05:33:19

az előző menetben is láttam, hogy canelo fárad

    2017-09-17 05:33:19

nálam simon golo vezet, de jó meccs. canelo mintha fáradna.

    2017-09-17 05:33:15

Lehet végig sem állja Golo.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 05:33:11

Ez a mi sportunk, nem a may-mcg.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:31:03

Ezt nálam Golo nyerte de tuti Alvareznek adják mert szoros volt.
Azért: Golo 3:2.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:29:43

Jó kis Nevadai bírok majd elődöntők simára a meccset.

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:29:34

Érdekes, nálam ez a menet Golovkin, de a kiírt ütéstat alapján Canelo többet talált.
3-2 Canelo

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:29:27

Innentol lesz izgi. Ggg-nek bele kell huzni!

    2017-09-17 05:29:18

hú bazzeg még a végén jó meccs lesz :D

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:29:13

Nem.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-09-17 05:28:52

Aztakurva

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 05:28:48

Mekkora bunyóóó:DDDDDDD

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:28:41

MEKKORA!!!

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:28:37

Ggg nek ki lett adva h ne szabad ütni a mexikóit? Ez így sima pontozásos győzelem canelo nak.

» jokka82   válasz erre
    2017-09-17 05:26:16

Ez a Golovkin nyomában sem emlékeztet a korábbi önmagára. Veszíteni fog sajnos.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:25:39

Döntetlen eddig 4 menet után.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:25:24

Nagyon jo meccs

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 05:25:22

nekem tetszik, ahogy golo bokszol. de canelo is nagyon jó.

    2017-09-17 05:25:17

2:2:)
Nagyon jó meccs!!!

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:25:11

Elkezdte beloni Golovkin

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 05:24:54

Ez ÖKÖKLVÍVÁS.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:24:26

Canelo all a koteleknel G meg nem ut... Miafasz ez??

» menyus   válasz erre
    2017-09-17 05:24:16

@Snake: szolni kene neki hogy mar 3 menet ota tart a buli :d

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 05:23:50

Golovkinnak rohadtul abba kell hagynia ezt az óvatoskodást, mert simán elbukja a meneteket.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:22:41

Golovkin egyszerre nyugodt és pörgős. Ezt nem fogja szeretni Alvarez.
Max 3 menet és indul a buli.

    2017-09-17 05:22:23

6.-8. Kornyeken erdekes erdekes lehet a talalkozo. Jo meccs lesz...

    2017-09-17 05:22:00

Ezt nem hiszem el. Canelo simán oktatja GGG-t. A KO-t sem érzem GGG-ben.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:21:43

2:1 Canelo.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:21:26

GGG inkább a meccs második felében veheti át az irányítást szerintem.Akkor jöhet el az ő ideje.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:21:25

Szoros menet, gondolom ezeket Canelonak adják.
20-19 Canelo

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:21:23

Golovkin mintha nem lenne egyben.

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:21:21

Canelo oktat eddig!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-17 05:21:19

idiota boxnationos kommentatorok meg a 3.kat is caneponak adjak pedig az mar egyertelmu ggg

» Wade03   válasz erre
    2017-09-17 05:21:11

Lassu GGG, de ezt vitte.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 05:21:05

Hát srácok...kibaszott jó ma Canelo !!

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:20:49

Canelo jobban felkészült, remek teljesítményt nyújt.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:20:42

GGG menetei most jonnek.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 05:18:16

Ez viszont nálam már Alvarezé: 1:1.
Golo nagyon lassúnak hat. Fura.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:17:43

19-19, Golovkin sokkal lassabb, mint a mexikói. Többet kell dolgoznia, ha ezt kompenzálni akarja.

» iceman   válasz erre
    2017-09-17 05:17:40

Canelo 20:18

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:17:28

GGG fanként eddig: GGG: 18 - 20 Canelo

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:17:27

Canelo számomra óriási pozitív meglepetés. Szerintem simán nyerni fog.

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:17:14

Ebből a meccsből az első két menet már most 2x annyit ért, mint a méjvödör shit nemrég.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:16:53

A 2.egyértelmű Canelo nálam

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 05:16:35

probalja a testutest Canelo, erre szamitani lehetett, barmi lehet

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 05:16:29

20:18 Canelo

» Streky   válasz erre
    2017-09-17 05:16:18

Ez Golovkiné, de Alvarez qva gyors és éles, remek reflexekkel, és mintha a semmiből húzta volna elő ezt a lábmunkát... meglepődtem.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:13:53

Jól mozog Canelo

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 05:13:22

Nem volt ez rossz első menet!

» emgabor   válasz erre
    2017-09-17 05:13:03

Canelo az elso menetben tobbet mozgott labon mint eddigi egesz palyafutasa soran.

Maskepp is boxol mint barmikor.

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 05:12:32

Ez igazi KLASSZIS MECCS.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:12:31

csak nekem tűnik ggg lassúnak?

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 05:12:27

Fú de izgulnak mindketten... parázs meccs lesz.

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:09:07

Bán olyan hogy Triple G Promotion?
Azt hittem a K2 van a GBPmellett, vagy csak Buffer bakizott picit megint.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:08:03

Go!

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-17 05:07:33

Jó reggelt kedves barátaim, utálóim, és kedves rajongók! :) Itt az egyik idei NAGY MECCS! Remélem, hogy fasza lesz minden egyes pillanata, és közösen fogjuk azt mondani, hogy ez volt az idei legjobb, vagy akár az évtized legjobbja. :)

Részemről GGG!

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 05:07:25

Pulzusom az egekben...

» joe825   válasz erre
    2017-09-17 05:06:54

na lássuk

    2017-09-17 05:04:40

@Snake: :D
Amúgy most már Alvarez is szokatlanul ideges.
Koncentráltabbnak viszont Golo tűnik, persze ez a külső dolog nem sokat jelent egyelőre.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 05:04:03

Na, pont időben keltem :)

    2017-09-17 05:00:58

Azért az ritka, hogy a cím veretlen, vitathatatlan bajnoka jön elsőnek. Az üzlet mindent visz :(

    2017-09-17 05:00:27

GGG bevonul

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 04:58:58

@Peacock: Én sem a hajlításokra és keresztrímekre értettem. :D

    2017-09-17 04:57:59

Golo elég éhesnek tűnik, úgy mozog meg járkál a melegítő szobában mint egy vadállat:)

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 04:57:56

@Snake: Ha csak a hangjukat nézem, akkor nálam messze nem :)

    2017-09-17 04:57:19

Hú ez az időhúzás... Az amcsik mindig fontoskodnak (most a himnuszukra gondolok).

    2017-09-17 04:56:26

@Snake: Kinézetben mindenképp :D

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 04:55:48

Hát a mexikói énekes szupersztár annyira azért nem énekel jól.

» Peacock   válasz erre
    2017-09-17 04:55:07

Az énekesek szempontjából a mexikói nyert. :))

    2017-09-17 04:54:22

kazah himnusz :)

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 04:52:14

Ha ez a végeláthatatlannak tűnő reklámblokk vagy mi a fos nem lenne, 5 perc híján be is jönne a főmeccs kezdésére vonatkozó előzetes becslésem (4:35).

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 04:50:02

csiga streamje egész jónak tűnik, eddig stabil.

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 04:43:31

Kezdődjöööön mááááááár a kurvaaa anyáááááááddd!!! Mekkor meccs te jóisten!

» WINAMAXDONK   válasz erre
    2017-09-17 04:42:43

lassan kezdődik :)

» bandi78   válasz erre
    2017-09-17 04:32:35

Captain on the Bridge!

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 04:21:43

Akkor le vagyok maradva.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 04:18:20

@isildurzeroTMT: Nov 25 Sabranszkij...

    2017-09-17 04:14:33

Azt nyilatkozta,hogy egyenlőre nem tudja ,hogy folytatja-e vagy sem.Szerintem visszavonul

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 04:06:53

Valaki aki jobban képben van Kovaljovval mi lesz a 2zsaku után?

» WINAMAXDONK   válasz erre
    2017-09-17 03:58:53

@WINAMAXDONK: Kár,hogy nincs della fogadni

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 03:58:44

@isildurzeroTMT: Szeretem a profibokszot streamet kerestem meg szoktam olvasgatni.

» WINAMAXDONK   válasz erre
    2017-09-17 03:57:03

Szuper, köszönöm!! :)

» zsebes.box   válasz erre
    2017-09-17 03:56:12

@zsebes.box: Diaz most kezdett.
A következő már a főmeccs.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 03:54:52

@WINAMAXDONK: Tesó becsődöltem.RIP bankroll.Amugy nem piáztam ma,az más kommentje volt.
Te hh itt ? :D

Szerintem GGG nyeri a meccset pontozással.János az belülről figyeli a szemhéját 0$ társaságában.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 03:53:37

Épp hazafele tartok srácok, kik vannak most?

» zsebes.box   válasz erre
    2017-09-17 03:53:34

Ez pont jó lesz:

http://www.vipbox.nu/boxing/50...

    2017-09-17 03:44:57

http://www.vipbox.nu/boxing/50...
...és még 4 sör.

    2017-09-17 03:43:33

@isildurzeroTMT: Atika nem Whiskyzni meg sörözni kellett volna ma hanem streamelni tesó!Mit tippelsz este? Jancsika is nézi a boxot tesó?

» WINAMAXDONK   válasz erre
    2017-09-17 03:43:14

@isildurzeroTMT: Ez is meghalt.

» csotke   válasz erre
    2017-09-17 03:38:11

http://www.vipbox.nu/boxing/50...

» Istvan   válasz erre
    2017-09-17 03:27:37

http://www.vipleague.me/boxing...

Talán ez viszonylag vállalható !

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 03:25:49

Canelo facebookján sajnos csak a nem tv-s ültető volt közvetítve.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 03:21:34

Streamet tud vki?

» butters01   válasz erre
    2017-09-17 03:21:17

Na srácok tud valaki valami jobb minőségű streamet ???

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 03:21:04

@menyus: Nekem még van 3 söröm és 2 feles whisky is. :)

» GaiusM   válasz erre
    2017-09-17 03:13:38

@menyus: Hat irigyellek, nekem mar csak 2 sorom maradt. Ezt nagyon beneztem, itt mar venni sem lehet.

» Istvan   válasz erre
    2017-09-17 02:12:23

@gigaboly: Annak idejen az ottusavalogatott is csalt a merlegelesen, igaz ok Ferihelgyen. Labfejjel emeltek a csekkolasnal, ugyhogy elvittek az egesz felszerelest valami 100 kiloval "olcsobban" :).
Megneztem a linkelt videot, hat ott voltak GGG emberei is, csak szoltak volna.

» Istvan   válasz erre
    2017-09-17 01:57:07

@balutnepper: Nekem mondjuk pont fekszik, most vegzek majd meloban, es meg el kell kezdeni inni is :)

» menyus   válasz erre
    2017-09-17 01:52:00

@menyus: Akkor ezt is be kell kalkulálni. Kösz!
Tehát a rendelkezésre álló adatok alapján kb. 04:35 a legvalószínűbb (pluszmínusz kb. 30 perc), már ha lehet statisztikailag elemezni 4 db adatot. :)

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 01:35:19

@balutnepper: A boxnation egy órával korábban kezd a szokottnál úgyhogy lehet kicsit hamarabb lesz a főmeccs

» menyus   válasz erre
    2017-09-17 01:26:28

Néhány nagyobb las vegasi meccs kezdése magyar idő szerint, ami támpont lehet a főmeccs kezdési időpontjához:
Kovalev-Ward I. 05:40
Lomachenko-Walters 05:55
Kovalev-Ward II. 05:12
Mayweather-McGregor 06:14

Ha valakinek konkrét infója van, semmiképp ne tartsa vissza. :)

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-17 01:16:21

van egy érdekes videó ami azt próbálja mutatni lehet csaltak a mérlegelésen Canelonál:

https://www.youtube.com/watch?...

» gigaboly   válasz erre
    2017-09-17 01:06:30

@GSE: Igen tudom,h ezek a nem teves meccsek, de azert bizom benne. Amugy az HBO boxing-ot is erdemes meglesni a facebookon. Ok is bejelentkeztek eloben.

    2017-09-17 00:49:43

Sziasztok, itt egy oldal, van par link a meccshez:

https://www.vipbox.nu/sports/b...

En Golovkinnak drukkolok, de elgondolkodtato hogy mennyi szakember, boxolo szavazott Canelora. Amit en gondolok a meccsrol, szigoruan laikus szemmel, szerintem azon fog mulni, hogy hogyan mukodiknek GGG jab-jai. Ha Canelo nem tudja elkerulni, esetleg megkontrazni ezeket, nagyon csunyan le lesz bontva, ki lesz utve. Ha kitalaltak valamit, akkor van eselye. Canelo baromi jol vedekezik, ez nekem pl eddig fel sem tunt, persze nem egy Whitaker, vagy May, de nagyon jo. Ha lelassult a tomege miatt, szinten bajban lesz. A tippem GGG KO.

» Istvan   válasz erre
    2017-09-17 00:47:08

@GSE: megússza helyett behúzza akart lenni ...

    2017-09-17 00:45:42

@3000: a nem tévés undercard meccsek mennek a facebookján, szerintem más nem is lesz, legalábbis furcsa lenne

    2017-09-17 00:45:06

bár semmi köze alapvetően a mayweather mcgregor párosításhoz,mégis, ennek ellenére én azt tippelem, hogy kb ugyanaz lesz a kimenetele, golovkin 10. menet környékén megússza, vagy fogalmazhatjuk úgy is, hogy a bíró a 10. menet környékén megvédi alvarezt

    2017-09-17 00:41:35

chrome : / / settings / content / flash

» csakegybarom   válasz erre
    2017-09-17 00:29:13

Canelo facebookjan jelenleg eloben megy, szuper minosegben a gala. Remelem ez igy is marad vegig...

    2017-09-17 00:28:46

GGG meg nincs abban a korban, hogyha kikap a korara lehetne fogni. Canelo a legjobb korban van, 27, mar rengeteg meccs volt, de GGG ha szabalyosan kikap nem foghatja semmire. (szabalyosan alatt azt ertem ha nem a pontozok hozzak ki kamumeccsen)

» fixpont   válasz erre
    2017-09-17 00:28:10

http://www.stream2watch.cc/liv...

Ha valakinek nem megy a stream, akkor nem kell feladni: google chrome böngésző esetén ezt a keresőbe be kell ütni: chrome://settings/content/flash

A felugró ablakban lesz egy "Letiltás" és egy "Engedélyezés" fül. Az "Engedélyezés" mellett található "HOZZÁADÁS" gombra rá kell klikkelni és a felugró kis ablakba be kell írni a következőt: http://www.stream2watch.cc/liv...

Akinek más böngészője van, arra is elvileg hasonló módon van megoldás. Ha ezzel együtt sem megy, akkor annak egyéb más oka is lehet, frissítés, ad block, stb.

» csakegybarom   válasz erre
    2017-09-17 00:26:45

Szerintem 5 után.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-09-17 00:07:38

A meccs mikor kezdődik kb magyar idő szerint?

» Antuofermo   válasz erre
    2017-09-16 22:36:00

@Istvan: Cotto-t kellett volna kicsapnia, nem tette pedig nagyobb volt egy szammal, oda kepzeld el Golo-t mit mit muvelne vele, ott leirtam mar Alvarez-t.

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-16 22:27:02

Fő meccs tervezett kezdési idejét tudja valaki? 05:30? 06:00? Ez most kivételesen egy olyan gála, ahol az undercard teljesen hidegen hagy :D

» TonyMontana   válasz erre
    2017-09-16 22:20:43

@demon: http://www.sport365.liv e/en/home

itt nagyon jo minosegu streamek szoktak lenni. Adblockert lodd ki elotte.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-09-16 22:20:38

@Phenomenal: *abban bizok

» Phenomenal   válasz erre
    2017-09-16 21:45:06

En remelem hogy szorossa tudja tenni a voros de szerintem Golo olyan vizekre fogja ot hajtani ahol meg nem jart. Mindenesetre abban legyen jo meccs es igazsagos eredmeny(sajnos ujabban ezzel is szamolni kell)

» Phenomenal   válasz erre
    2017-09-16 21:41:15

@Bruneor: Har, lehet visszasirja majd a vegen a May fele boxsulit :).

» Istvan   válasz erre
    2017-09-16 21:24:37

De jo hogy GGG nem ment bele a koztes sulyba anno, bokszlecke lesz ez Canelo-nak, csak ez jobban fog fajni neki mint May ellen.:)

» Bruneor   válasz erre
    2017-09-16 21:15:54

megtippelhetetlen mi lesz,annyira mondják,hogy golo fizikailag már nincs a toppon és alvarezék ezért is vállalták be,már már beleültették a bogarat a fülembe(meg a sok alavarez tipp).mindenesetre a motivációja csúcson lehet,ha a gyereke születésére nem ment el.
én fázom a pontozóktól, az utóbbi időbe nem kell a keresésbe megszakadni,ha akarunk érdekes eredményeket találni,remélem golovkin is ezzel a gondolattal lép ringbe,de azért nem kell rágörcsölni.

mikorra van kiírva a meccs kezdése ?

    2017-09-16 20:29:38

Szerintem most már sajnos a kémia fog győzni. Canelo fiatal és szétkokszolt , Golovkin meg öregszik es széttesztelt.

    2017-09-16 20:13:44

Sajnos attól félek nagyon okos emberek állnak Alvarez mögött akik megéreztek, kiszúrtak valamit Golovkin bokszában, ezért jött most össze az ütközet. Canelot nagyon jó bokszolónak tartom, viszont borzasztóan szánalmas amilyen okokra hivatkozva kerülték a kazahot és tűkön ülve várták, hogy végre abba a korba lépjen, amikor már teljesítménye túllendül a zeniten és ha esetleg elkapják, nagy mellénnyel mondhassák, hogy na miről is beszéltünk eddig.....
Emlegetjük mindig, hogy bezzeg régebben minden jobb volt, hogy ez igaz-e, mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy nem volt ennyire elkúrvúlva az ökölvívás és nem Canelinák és Cottolinák köztes súlyos nyavajgása jellemezte az általam oly nagyra tartott 90 -es éveket...
Hajrá Golovkin....

» greenman   válasz erre
    2017-09-16 20:11:17

@Sarkozi Robert: Chavez Jr meg azt mondta, hogy Golovkin erejét a sparring során jobban érezte, mint Alvarezét a meccsen.

» northpaw   válasz erre
    2017-09-16 20:07:11

@demon: Ne aggódj, bőven lesz itt stream a meccs (gála?) kezdete előtt.

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-16 20:03:00

@HAMED: Csatlakozom. Légyszi, légysz!. Ki leszek idegileg, ha nem bírom megnézni élőben. Köszi.

    2017-09-16 20:01:07

@bpjotruska: "Lennox Lewis nem nyilakozott meg, hogy ki fog gyozni? Vagy tul nagy a tet, es egyszeruen nem kerdezte ot meg senki, hogy ne tudjuk elore a vegeredmenyt?"

Csakis ez lehet a magyarázat. :)

» balutnepper   válasz erre
    2017-09-16 20:00:11

Legyszives stremet tegyetek mar fel...koszonom!

    2017-09-16 19:54:15

@bpjotruska: Vagy mindkét oldal megfizette, hogy fogja be a száját.

    2017-09-16 19:52:53

Ja az meg, hogy Golovkin nem igazán technikás....hát....viccnek nem rossz! :))

    2017-09-16 19:52:05

Sziasztok! Benyögöm a konkrét, nem tapogatozó tippemet aztán lépek. Jó szórakozást kívánok mindenkinek.

Ahogy pár hete is írtam: aszaltszilva Chavez-nek semmi bántódása nem esett. A pici Cotto-nak szintén. Golovkin majdnem kinyírta Lemieaux-ot. (A bátran felugró Brooke-ot direkt nem sorolom ide.)
A 9 év korkülönbség tényleg sok és a kombinációk is nagyon fontosak, továbbá az ellenféllista is, de szerinem:

Alvarez hátramenetbe fog kényszerülni legkésőbb a 6-ik menet végéig, ami neki ismeretlen téma. Utána 8-ig bontás, majd a 10-ik végén függöny le és taps. GGG TKO.

Golovkin ütőereje ebben a súlyban kb nem evilági és a bírja a pofont is.
A sok catchweight hóka-móka most benyújtja majd a számlát.

(A pontozásos forgatókönyvet hagyjuk. Szándékosan nem boncolgatom.)

Ez meg rendesen ijesztő. Csóri Monnroe két fejes találat után csak néz, hogy hány óra. https://youtu.be/xo4Vu67SXzg?t...

    2017-09-16 19:48:11

@kovban: Kinel nem favorit? A bukiknal nem, meg itt. Canelo gyozelmet prognosztizalja a "szakma", vagyis a boxolok, edzok nagyresze. En nem is igazan ertem, de ettol fuggetlenul igy van.

» Istvan   válasz erre
    2017-09-16 19:22:55

@Galamb: Sztem senki nem vitatja Alvarez képességeit, de a stílusukból adódóan nem igazán ő a favorit, és nem lepődnék meg azon se, ha egy egyoldalú meccsen kapna ki Canelo.

» kovban   válasz erre
    2017-09-16 19:15:28

Ha produkálnak egy hatalmas meccset,akkor bármelyikük is maradjon alul, nem lesz -úgymond- vesztes, hisz őszinte elismerésben fog részesülni, tiszteletnek fog örvendeni, mint ahogy Wlad is a Joshua elleni meccs után.

S aztán majd jöhet a visszavágó.
...hacsak GGG -az esetleges vereség miatt- nem utánozza le Wlad-ot... :)

» Galamb   válasz erre
    2017-09-16 19:01:07

Egy kozos sparring partneruket(mexikoi) megkerdeztek melyikuk ut nagyobbat, erre azt valaszolta kb ugyanolyan kemeny utok mindketten. Annyit meg hozzatett, hogy Golo-nak nagyon magas a ring IQ-ja.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-09-16 18:54:55

@Peacock: Grat! Jó kis írást rittyentettél! Egyetértek veled!!!

    2017-09-16 18:51:51

@shaderlold: "Bezzeg egy kiherélt ufc gálát tud közvetíteni a Sport TV..."

Még az csak elmegy butaság, "gazdasági érdek" címén... de van, aki még meg is magyarázza, hogy erre tendál az igény, ez a jövő!!!Sőt tolja a szekeret!!!
Arra mit mondjak? Tradicionális sportok háttérbe szorulásához poénkodva aszisztál, közben, nyomja az igét .....

    2017-09-16 18:49:48

Ha van esze Golovkinnak és a meccs felére fel tudja térképezni Alvarezt akkor csak kipötyögi.

    2017-09-16 18:46:05

Bezzeg egy kiherélt ufc gálát tud közvetíteni a Sport TV...

» shaderlold   válasz erre
    2017-09-16 18:37:40

Hajrá Golo!
Alvarez most van fizikálisan, teljesítőképességben (és mivel fejlődött és gyorsult, egyre kombinatívabb lett, alighanem technikailag is) a csúcson, míg Golo épp hogy csak túl van a prime időszakának - fizikàlisan (pár meccs óta a külseje sem kicsattanó - a kor vagy tényleg vmi betegség miatt, passz, de már a Brook meccs mérlegelésén páran ezt találgatták a szaksajtóban) és teljesítőképességben is (Brook ellen látszott hogy a gyorsaság, Jacobs ellen pedig hogy a távoli okos bunyó is kényelmetlen neki és kicsit megszorítható vele).
Emiatt láthatja úgy sok komolyabb szakértő is (nem egy meccsből, hanem a két bunyós pályaívéből következtetve - mert a javulás és a lassú szinte észrevehetetlen halványodás általánosan ismert és rengeteg bunyóson megtapasztalt jelenség - hogy Alvarez ma már elcsípheti Golot. Másfél éve szvsz hatalmas arányban Golot tippelte volna a nemzetközi bokszvilágban és szaksajtóban is mindenki. (Nem hiába húzta a meccset a GBP vállalva az arcvesztést is.)
Viszont azt remélem és azt is gondolom hogy Golo mellett még mindig több érv szól. Bár belharcban elkapható (ott Alvarez piszok gyors, erős és kombinatív), ha nagyon rámegy a "Big drama show"-ra és a kiütésre. És mivel egyrészt Golo hajlamos erre rámenni (volt már mikor ezért szenvedett és vált görcsössé), másrészt most rá is kényszerülhet (a pontozók nem a kazah pártján lesznek, ez sajnos tudható - és Golo tudja is pont ahogy az olimpiai döntőjében is szomorú de előre megmondták neki hogy pontozással egy kazah nem verhet egy oroszt), ez nem irreális forgatókönyv.
Amúgy abban biztos vagyok hogy ha nyer is Alvarez, nem lesz olyan hosszan csúcsformában mint Golo - mert ennyi fogyasztás és jojó meg fogja idővel nos szülni magát.
Amúgy ha Golo verné Alvarezt, majd (akár egy visszavágót követően) a WBO címet is megszerezné, akkor egy igazi ATG-ként vonulhatna be a boksztörténelembe (Hopkins legtöbb középsúlyú címvédését megdöntve, és harmadik négyöves modernkori undisputedként). Nagyon elszánt és fókuszált (a gyermeke szülésére sem utazott egyből haza ki ne zökkentse, mondván egy gyermek az apja nélkül is megszületik - persze az újszülöttet aztán már láthatta stressz nélkül és ez is biztos plusz erőt ad neki) az látszik, de egy kis érdekesség: Mcgregor mikor találkozott vele az edzőteremben utána állítólag azért tippelt Alvarez győzelemre egyből, mert mint mondta látszik rajta hogy fizikálisan már nincs a toppon.
Akárhogy is: győzzön a jobb, és én annak drukkolok igazán hogy ha pontozás is lesz, fair eredmény szülessen, bármelyikük is a jobb. Ez is kell a profiboksznak (korrekt és nem megvásárolható bíráskodás és pontozás - vagyis nagybetűs bizalom), nem csak a nagy párosítások.
Szívem mélyén pedig újra csak: hajrá Golo! :)

» Peacock   válasz erre
    2017-09-16 18:16:00

@Janilo: Legyen igazi boksz és minden rajongó boldog lesz !

» udvari   válasz erre
    2017-09-16 18:03:51

@udvari: Legyen. Végre egy igazán kétesélyes meccs a Klicskó vs Joshua óta és a Loma vs Rigo ig :)

» Janilo   válasz erre
    2017-09-16 17:55:47

@northpaw: Elsőre értettem, hogy mire gondolsz.
...viszont koránt sem ebből kell következtetni a meccs kimenetelére.
Hidd el, hogy Canelo is bőven "kíméletlen gyilkos" lesz a szorítóban!
Tudja jól, hogy élete meccse következik és megvan a képessége, hogy megszorongassa még GGG-t is.

» Galamb   válasz erre
    2017-09-16 17:55:33

@Janilo: Amennyiben valóban megveri pontozással mindenki elismeri !
Sajnos a profiboksz lassan már Óz birodalmára emlékeztet :)
Gondolom ha GGG nyer simán pontozással azt is így fogják elismerni az Alvarez rajongók.
Nem fog végigmenni !
Én GGG -re teszek, te tegyél Alvarezre és kvittek vagyunk :)

» udvari   válasz erre
    2017-09-16 17:51:33

@bandi78: Meg annyi, ha Alvarez legyozi GGG-t (tisztan), akkor jogosan lesz p4p#1

» bandi78   válasz erre
    2017-09-16 17:46:50

@TSZYU: Ha van, akinek a stilusahoz hasonlit GGG stilusa, akkor pont Tszyu az. :)
Aki csak egy jo iparost lat bennuk az nagy tevedesben van szerintem. GGG az amatorok kozott is villogott, nem kis neveket gyozott le ott is, pedig a "jo iparosok" az amatorok kozott kevesbe ervenyesulnek :)
Profik kozott meg nyilvan az adottsagaihoz igazitja a stilusat, ebben a sulycsoportban hulyeseg is lenne tole, ha kivulrol, tancikalva, ugyelve ra, hogy utest se kapjon, ugy akarna kipontozni az ellenfeleit.
Ahogy lebontja es becserkeszi az ellenfeleit az is a boxnak egy magasiskolaja, ritkan latni olyat. Amugy amig Maywesther keze rendben volt, o is sokkal offenzivebben bokszolt.
GGG nagyuto, de semmikeppen nem iparos, nagyon is zseni. Szerintem.

» bandi78   válasz erre
    2017-09-16 17:44:38

@TSZYU: Miben tud többet, elárulnád?

    2017-09-16 17:33:52

@Galamb: Golovkin nem csúnyán néz. Õ úgy néz mint egy lélektelen szociopata. Az az igazán félelmetes, nem pedig az, amikor valaki erőlködik, hogy keménynek tűnjön.

» northpaw   válasz erre
    2017-09-16 17:29:49

@THE LION: Lennox Lewis nem nyilakozott meg, hogy ki fog gyozni? Vagy tul nagy a tet, es egyszeruen nem kerdezte ot meg senki, hogy ne tudjuk elore a vegeredmenyt?

» bpjotruska   válasz erre
    2017-09-16 17:26:15

@northpaw: Ha búnyóban a nézés milyensége döntő fontosságú lenne, akkor jó eséllyel világbajnok lennék. :)))))
Írtó csúnyán tudok nézni. ;)

» Galamb   válasz erre
    2017-09-16 17:26:12

nekem is nagyon halálmadár Golovkin.Ésmég mindig tartom h Alvarez pontozás,és nem csalás miatt.De mondom,semmi bajom nem lesz akkor sem ha a Kazah győz:)

    2017-09-16 17:20:10

Canelo többet tud a bokszról, így csak az a kérdés, hogy mennyire lesz kicsi hozzá, vagy mennyire nem. Ismét egy nagyon izgalmas Zseni- Iparos meccs következik!

    2017-09-16 17:19:26

Korábban én is azt gondoltam, hogy Alvareznek lehet esélye, olyan 30%-ot adtam volna a győzelmére. Egészen addig, amíg meg nem láttam Golovkin sorozatgyilkosokra hajazó tekintetét, amikor a mexikóval nézett farkasszemet. Alvarez bajban van. Nagy bajban.

https://s26.postimg.org/dj1u1s...

» northpaw   válasz erre
    2017-09-16 17:16:20

Az én véleményem az "zolimt" és "Erwin" véleménye közt van középúton.
A Zolimt által felvázolt dolgokkal totál egyet értek, mind Golo, mind Alvarez bunyóját illetően, és én is kb a 10 menet körülre tennék egy Golo, TKO-t.
De, Erwin véleménye is jogos, vagyis nekem is úgy tűnt, hogy a kazah-nak "nem esett jól a fogyás". Furcsák voltak a szemei, stb. Ez az egy dolog aggaszt...
Azért hajrá Golo!!!!

    2017-09-16 17:12:12

@Janilo: Ha Alvarez tisztán és kétségek nélkül legyőzi Golovkint, akkor ő lesz a jelen egyik legjobb bokszolója. Ugyanez a helyzet Golovkinnal, ha fordítva fog történni. Egyikük klasszis marad, a másik extraklasszis lesz.

» csakegybarom   válasz erre
    2017-09-16 17:05:40

@gigaboly: Én Alvareznek drukkolok igen erősen és szerintem esélyebb is kicsivel ( de ez az én véleményem). Viszont nem értem, hogy miért kell azért basztatni golot mert nem ütötte ki Jacobsot aki egy mocskos jó boxoló, és nagyobb is volt nála. Ha Golovkin minden ellenfelét elsöpörné mint jégeső a libaszart, akkor mindenki azt ordibálná rá, hogy nem hoznak neki minőségi ellenfeleket és nincs kipróbálva. Nem lehet mindenkit levágni néhány menet alatt. Viszont arra azért kíváncsi vagyok hány ember lesz az aki elismeri ha véletlenül Alvarez pontozással veri Golot, és nem mindenféle csalásnak próbálja beállítani.

» Janilo   válasz erre
    2017-09-16 16:55:05

@Galamb: Jogos, a 10 az nagyon alábecsült érték :)

» bandi78   válasz erre
    2017-09-16 16:48:03

Kedves bokszrajongó társak! Segítsetek, hol tudom élőben követni a meccset, amire már éve óta várok? Nem fizetős oldalra gondoltam. Nagyon csalódott vagyok, hogy Magyarországon egy sportcsatorna sem közvetíti. :( Köszönöm

    2017-09-16 16:30:55

Sokan Golo utolsó 2 meccse miatt látják Canelot esélyesnek, meglehet magyarázni hogy Brookot nem vette komolyan Jacobs meg nehézsúlyú volt meg hagyta magát stb, de tény hogy Golo nem az a terminátor volt a ringben mint korábban, hogy ennek mi az oka ki tudja de csalódás volt hogy nem ütötte ki Jacobsot, ha Canelo bírni fogja az ütéseket akkor nagyon egyoldalú meccsnek kell lennie hogy Golot kihozzák a pontozók..

» gigaboly   válasz erre
    2017-09-16 16:27:38

@THE LION: Az ökölvívás professzora, Andre Ward szerint Golovkin az esélyesebb, ez a lényeg.

» northpaw   válasz erre
    2017-09-16 16:18:46

@TeamJP: Nem adja egyik sem.De örülnek ha valaki belinelne egy streamet. Köszönöm.

    2017-09-16 16:11:22

De ha Golovkin fog nyerni, azt sem bánom, és örülni fogok neki.

» Janilo   válasz erre
    2017-09-16 16:06:22

@Arcos Harcos: Én szinte biztos vagyok az Alvarez győzelemben és én is már arra várok mikor azt mondhatom "én megmondtam". Bírom Ggg-t én is de sztem Alvarez egy kicsivel jobb. Eddig csak azért nem írtam meg a véleményem mert nem volt kedvem az egyedülinek lenni :) :) és már most mondom mielött bárki lehülyézne, hogy ez az én személyes vèleményem, amiért más máshogy gondolja, attól még nem gondolom idiótának.

» Janilo   válasz erre
    2017-09-16 16:05:22

Melyik csatorna adja itthon?

» TeamJP   válasz erre
    2017-09-16 16:02:12

Melyik csatorna adja itthon?

» TeamJP   válasz erre
    2017-09-16 16:01:32

2 qrva nagykaliberű bunyós meccsét fogjuk látni. remélem és bízom benne hogy valóban olyan meccs lesz ami a boxtörténelemben maradandót alkot (nem úgy mint ez a pojáca méjvödör:D).

és min1 hogy kinek a kezét emeli fel a bíró a meccs végén, csak végre bunyót lássunk és ne showt.

» csato gabor   válasz erre
    2017-09-16 16:00:59

@Galamb: Lara meg Cotto ellen is csak véleményesen győzött, nem rossz de nem világklasszis.

» antonio   válasz erre
    2017-09-16 15:43:04

Valamelyik német csatorna sem adja?

    2017-09-16 15:37:57

Aki lebecsüli Canelo-t, az (szerintem) nagy tévedésben van.
A MEXOKÓI IS VILÁGKLASSZIS!!!
Teljesen más stílusú búnyós, mint GGG, viszont semmivel se kevesebb...
Ráadásul most bizonyára maximálisan "felszívta magát".

Egy dologban pedig egyformák:
-szorult helyzetben mindkettő oroszlánként képes küzdeni. Képzetségben valamint ringintelligenciában pedig mindkettőnek megvannak a fegyverei ahhoz, hogy semlegesítse ellenfele fegyvereit.
Parádés meccset várok. :)

» Galamb   válasz erre
    2017-09-16 15:37:44

Nem igazán érdekel ez a meccs :) De sztem Golovkin győz, ha viszont végigmegy akkor meg Vörinek elcsalják.

» antonio   válasz erre
    2017-09-16 15:35:13

@Arcos Harcos: :) Alvarez WP

» nelson96   válasz erre
    2017-09-16 15:21:28

Rajtam kívül itt vár valaki Alvarez diadalt? Remélem nem, mert akkor én leszek az egyedüli, aki majd mondhatja, hogy ő megmondta :)

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-09-16 15:15:26

@deontay: En is erre tippelek. Tettem is ra egy kisebb osszeget. Ettol fuggetlenul erdekes szamomra hogy sok, altalam nagyra becsult, szemely a bokszban tobbre tartna canelot.

» THE LION   válasz erre
    2017-09-16 15:02:22

Nem számít, hogy adnak esélyt Canelonak vagy nem, Mcgregornak is adtak Mayweather ellen... Golo ki fogja ütni Canelot.

» deontay   válasz erre
    2017-09-16 14:57:37

@tomi: "Amúgy honnan jön ez hogy Canelot látják favoritnak sokan?"

Százával jelentek meg az interjúk ahol latolgatták ki fog nyerni(a legtöbb angolul).

Pl máris itt van egy:

http://www.espn.com/boxing/sto...

Usában megítélésem szerint 50-50 % ra adják az esélyeket egy pontosabb mérés is valahol így állna meg. Tehát értem ,greg mire hivatkozik. Rengeteget olvastam magam is ezeket ,és nem értek egyet Canelo győzelmét várokkal.

» Dirhanka   válasz erre
    2017-09-16 14:26:20

A 'szakertok' tobbsege canelot latja eselyesebbnek.

http://www.boxingscene.com/can...

http://www.boxingscene.com/can...

http://www.boxingscene.com/can...

http://www.boxingscene.com/can...

Es meg sokan masok. Nyilvan sokan golovkint latjak az eselyesebbnek de en joval tobb tippet olvastam canelo gyozelmere.

» THE LION   válasz erre
    2017-09-16 14:21:45

Ekkora méretkülönbséget nehéz lesz ledolgoznia a mexikóinak.
Egész egyszerűen nincs meg a tömege hogy hátrálásra kényszerítse a kazahot,akinek úgy nem erőssége a boksz.
Ez fog dönteni szerintem.

    2017-09-16 14:16:04

@bandi78: "De jo, hogy ez a meccs letrejott! Nekem feler 10 mayweather-mcgregorr al :)"



10 ????
Ne rémísztgess, jóember!!! :)))
Abból a meccsből egy is bőven sok volt.
Azt se bántam volna, ha egyetlen menetre írták volna ki. :)))

Tréfát félretéve:
Szerintem GGG is, Alvarez is tökéletesen felkészült a másikból, ezért egy teljesen kétesélyes, és mind látványban, mind szakmai színvonalban, mind pedig izgalmakban nagyon magasfokú és gazdag összecsapásra számítok.
Ínyenceknek való csemege lesz. :)

» Galamb   válasz erre
    2017-09-16 14:03:54

@tomi: Ezt én sem egeszen értem. Canelo csapatán kivul szinte mindenki arra voksol hogy Golo sok lesz a vörösnek. Szerintem meg lesz neki a TKO, mert anno még May is bevagdosott neki olyanokat hogy latvanyosan megérezte. Golot viszont nem hiszem hogy ki birna utni Canelo. Ha Goloeknal remelem csak a kiutes él mint opcio, nehogy egy alapos verés után kihozzák Canelot 120:108-ra.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-09-16 14:00:35

Nézzük a pontozókat:

Dave Moretti: Canelo - Cotto 11-1 volt nála, 4 menetet adott Alvareznek Mayweather ellen, Canelo - Lara 115-113 volt a pontozólapján.
Adalaide Byrd: számos megkérdőjelezhető pontozás, Arum nem véletlenül tiltakozott az ellen, amikor őt jelölték ki Donaire és Lomachenko meccseire. Talán a legrosszabb pontozó azok közül, akik rendszeresen nagyobb meccseket kapnak.

Remélem ezekkel Golovkin is tisztában van, és nem bízza az ítészekre.

» northpaw   válasz erre
    2017-09-16 13:58:29

Sziasztok!
Tud valaki adni egy jó linket ahol tudom nézni a meccset?
Ha jól tudom magyar csatorna nem közvetít.

Köszönöm!

    2017-09-16 13:40:45

Amúgy honnan jön ez hogy Canelot látják favoritnak sokan? Az oddsok egyértelműen Golovkin győzelme mellett vannak, itt a forumon is a a nagyon nagy többség kazah győzelmet vár, a szerkesztők is.

    2017-09-16 13:35:40

Én sem értem, hogy miért látják ennyien Canelot favoritnak. A mexikói csak akkor nyerhet, hogyha az ő ütőtávjában fog zajlani a mérkőzés, és ő diktálja a tempót. Golovkin viszont biztosan nem fogja megtenni neki azt a szívességet, hogy kiengedje az irányítást a kezéből.

» sziporka   válasz erre
    2017-09-16 13:31:18

Hát jo régen volt már hogy ennyire vártam egy meccset mint ezt, kb May-Pac azzal a különbséggel hogy ott tudtam hogy az szar meccs lesz ;)
Itt minden Golovkinon múlik szvsz. Ha hozza a szokott formáját akkor nem látom Alvarez mivel nőhetne felé. Nem gyorsabb (max a keze), nem nagyobb, nem erősebb, nem okosabb. Tiszta sor.. Viszont ha G most kezd el öregedni akkor lehetnek kellemetlen pillanatai.
Gyakorlatilag minden el lett mondva már a lehetséges forgatókönyvekről, sztem ha G szokott formában lesz akkor viszonylag sima győzelmet arat egy nagyon élvezhető meccsen, Tko az utolsó negyedben. Viszont Alvarez testütéseire meg felütéseire nagyon kell majd figyelnie, de én ugy gondolom hogy megint előtérbe kerül majd az a gyilkos jab-je amivel Lemieux-t is kikapcsolta es Canelo kb 3-4 menet utan B tervhez kell majd nyúljon (ami nem lesz)

» menyus   válasz erre
    2017-09-16 13:13:35

Egyetertek azokkal az elemzokkel akik Golovkin gyozelmet varnak, felteve ha a kazah fogja tudni hozni a standard formajat.
Szerintem az elso 4-5 menetben Alvarez partiban lesz Goloval, sot akar azon sem lepodnek meg ha szorosan de vezetne a mehika. Viszont ahogy fognak telni a menetek, Canelo fel fog orlodni a kazah pressziotol es Golo ko-tkoval gyoz a 8-10. menetben.

» Slajos   válasz erre
    2017-09-16 12:54:16

Ezaz vegre! De vartam mar ezt a cikket :)

    2017-09-16 12:45:26

R.Martin (1,16-1,29) - F.Rojo (3,50-4,50)

R.Caballero (2,10-2,40) - D.De La Hoya (1,49-1,73)

J.Diaz (1,04-1,07) - R.Rivera (8,00-11,00)

G.Golovkin (1,57-1,67) - S.Alvarez (2,25-2,50)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-09-16 12:32:48

Reményeim szerint Golo tisztában van azzal, hogy ma éjjel nem számíthat korrekt pontozásra, és a meccs középső harmadában kivégzi Canelot.

    2017-09-16 12:24:58

Nekem regen Canelo nagy kedvencem volt, de aztan leirta magat. Most, h kiall Golovkinnal, ismet szimpatikus. Golovkinban sosem csalodtam viszont. Sosem hisztizett, nem primadonnaskodott es a vegletekig fair emberke ringen kivul es belul is.
Nalam egyertelmuen GGG a nyero. Iszonyat sokan favorizaljak Alvarezt. Meg tudom erteni, bitang jo bunyos. De ezt ugy teszik, mintha GGG ott sem lenne majd a szoritoban. Szerintem kellemetlen meglepetesben lesz reszuk. Sokan hozzak fel peldanak Jacobsot. Egyreszt ket szammal nagyobb volt Golovkinnal, masreszt semmi hasonlosag Canelo es Jacobs kozott, mint ahogy Golovkin motivacioja kozott sincs, ami Jacobs es Canelo ellen volt.
Vegig kovettem GGG posztjait a felkeszules alatt. Olyan, mint aki megkapja elete ajandekat, mar hetek ota alig vsrja, h a ringben legyen. Canelo nem biztos, hogy ennyire varja.
A legjobb az volt, mikor egyik beharangozo videoban Tszyu is ott volt GGG mellett. Na, az nalam mindemt vitt :)
Szoval en Golonak drukkolok es semmi ketsegem a gyozelme felol. Ha tevednek, akkor sem kerul rossz helyre az ov.
De jo, hogy ez a meccs letrejott! Nekem feler 10 mayweather-mcgregorral :)

» bandi78   válasz erre
    2017-09-16 12:22:46
Ugrás az oldal tetejére