×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Mit tartogat a hétvége? I. rész

2017-05-19 21:58:57 /
Az elmúlt hétvége egyetlen jelentős mérkőzése után az elkövetkező napokban nyolc világbajnoki összecsapást rendeznek, valamint további fontos találkozók kerülnek terítékre a csúcs irányába igyekvő versenyzők számára/között is. Lássuk a hétvége tizennégy legfontosabb derbijét feldolgozó, két részben megjelenő cikk első epizódját.



Ganigan Lopez vs Ken Shiro, Kislégsúly, WBC öv, 12 menet: Lopez a kapuőr szerepét vedlette le magáról, amikor a szezonális WBC-bajnok Yu Kimura ellen lehetőséget kapott a kitörésre 2016 márciusában. Azóta a mexikói bunyós látványos, kétoldalú csatában címvédést is abszolvált az akaratos Jonathan Taconing ellen, amivel bizonyította, hogy helye van a kategória élbolyában. Ken Shiro a feltörekvő japán bunyósok új hullámának egyik élmenője. Igen, sokszor egy ilyen titulus bőven elég ahhoz, hogy az ázsiai szigetországból valaki masszív világbajnok aspiránsnak számítson. Amikor először láttam őt bokszolni, a róla készített jegyezeteimet így fejeztem be: "Szerintem helyt fog állni egy világbajnoki címmérkőzésen." Shiro éretten mozog lábon, remek jabekkel koordinálja a távolságot, türelmes és koncentrált. Az átütőereje talán nem túl jelentős, de ezt japán bunyósoknál sohasem lehet tudni, amíg nem látjuk őket minőségi nemzetközi párosításokban. Lopez egy technikailag összeszedett, dörzsölt, tapasztalt bajnok, aki pályafutása abszolút csúcsán van. Egy vereség visszaküldené őt a kategória másodvonalába, míg egy győzelem felvezetne egy ünnepelt mexikói visszavágót közte és Pedro Guevara között. Szoros, kiélezett, elsősorban taktikai küzdelem várható, amelynek során remélhetőleg a japán pontozók nem fognak belenyúlni a mérkőzésbe.

Juan Hernandez Navarrete vs Daigo Higa, Légsúly, WBC öv, 12 menet: A klasszikus érett mexikói-fiatal japán párosítás újabb epizódja. A felek a lehető legjobbkor értek rá a légsúlyú világbajnoki szintre. A kategória négy övéből három is betöltetlenné vált ősztől. Közülük a WBC Roman Gonzalez által hátra hagyott címét Hernandeznek sikerült begyűjtenie, amikor három menetben összetörte a veretlen thai kötelező kihívót, Nawaphon Por Chokchait. A mexikói márciusban gyűjtötte be az üres övet, és szombaton teszi kockára első ízben a szervezet első helyen rangsorolt versenyzője, Daigo Higa ellen. A japán bunyós eddig elsősorban brutális fizikai erejével hívta fel magára a figyelmet, amelynek köszönhetően eddigi tizenkét összecsapását egyaránt idő előtt abszolválta. A mindössze 21 éves versenyző azonban jóval több egy erős, nagyot ütő kihívónál. A jabje átlagon felüli, a védekezése kellően szűk, közel lépve pedig pusztító horogzuhannyal dolgozik testre, amelyből szűk, kemény felütéseket húz meg fejre. Tudatos támadóboksz, amely túl koncentráltnak tűnik ahhoz, hogy legyintsünk, amikor Higa egy eddigieknél jóval magasabban rangsorolt ellenféllel találkozik. A mérkőzés remeknek ígérkezik, miután Hernandez is ismert kemény bombáiról és intenzív offenzív harcmodoráról.

Hassan N'Dam N'Jikam vs Ryota Murata, Középsúly, WBA reguláris öv, 12 menet: Kifejezetten izgalmas, középsúlyú párosítás a Gennady Golovkin által hosszú ideje birtokolt WBA öv marginális változatáért. A japán beszámolók szerint Murata már most a legnépszerűbb szigetországi bunyós, amely nem csak a 2012-es londoni olimpián szerzett aranyérmének köszönhető, hanem annak is, hogy ennyire magas kategóriákban rendkívül ritka, hogy a felkelő nap országából valaki világbajnoki szintig emelkedjen fel. Bob Arum pontosan tudta ezt, amikor leigazolta a Japánban a Teiken Promotions által képviselt versenyzőt. Murata eddig kifejezetten jól mutatott a profik között, agresszív harcmodora remek ütemű egy-kettőkre épül, amelyekre szépen húzkodja rá a balhorgot testre. Egyenlőre még csak a harmadvonalat pipálta ki, és épp ettől válik érdekessé a hétvégi mérkőzése. Hassan N'Dam ugyanis egy remek bunyós, akinek bőven van tapasztalata arról a szintről a profi bunyóban, amely japán kihívójának nincs. A francia címvédő képességeiben szokatlan paradoxont találhatunk. A gyenge pontja az álla, amely eddigi két teljes értékű világbajnoki címmérkőzésén szertefoszlatta Hassan esélyeit a győzelemre. Az egyik legkikristályosodottabb erénye pedig a regenerálódó képessége, amelynek segítségével képes volt meccsben tartani magát mind Peter Quillinnel, mind pedig David Lemieux-vel szemben, amikor azok kifejezett rendszerességgel padlóztatták őt eddigi legfontosabb összecsapásain. A két találkozón összesen tízszer padlózott a francia bunyós, ám még így is megnyerte a leütés-tiszta felvonások döntő többségét, a pontozásos győzelmekre azonban nem maradt esélye. Vajon Murata ereje és letisztult technikai képzettsége elég lehet N'Dam rutinjával és képességeivel szemben?

Kosei Tanaka vs Angel Acosta, Kislégsúly, WBO öv, 12 menet: Két veretlen, keményöklű versenyző párosítása, amely valódi akciókkal és villanykapcsoló bombák repkedésével kecsegtet. Tanaka nyolc összecsapásos karrierje ellenére már a második kategóriájában világelső a WBO szervezetnél. Szalmasúlyban még szertelennek és koncentrálatlannak tetszett, ám pontossága és ütőereje kimentette őt a kellemetlen szituációkból. Tavaly decemberi kislégsúlyú bajnoki mérkőzésén azonban egy jóval érettebb teljesítményt láthattunk a még mindig csak huszonegy éves versenyzőtől, amelynek következtében a vártnál jóval simábban húzta be a Moises Fuentes elleni összecsapást, és a WBO megüresedett övét. Amennyiben Tanaka fókusza állandósul, nem sok bunyósnak adnék ötven százaléknál többet ellene 105 és 112 font között. Ahhoz túl könnyed lábon, túl pontos, és túl keményet üt. Fuentes ellen néhányszor a kislégsúlyú Naoya Inoue-t idézte a mozgékonysága és sorsfordító, precíz támadómunkája. Angel Acosta eddigi karrierje legfontosabb győzelmét húzta be, amikor megállította a namíbiai Japhet Uutonit a tizedik felvonásban. Az összecsapás a WBO szervezet kihívói posztjáért zajlott, és Tanaka a helyszínen figyelhette meg, hogy mekkora roncsolást képesek okozni az eddig mind a tizenhat összecsapását idő előtt lezáró Angel öklei. A puerto ricói bunyós nem számít túl robbanékonynak, sem túl fantáziadúsnak. Rövid horgaira azonban eddig mindig támaszkodhatott, hogy megnyerjék neki a mérkőzéseket.

Gervonta Davis vs Liam Walsh, Nagypehelysúly, IBF öv, 12 menet: Akármennyire is szeretném Floyd Mayweather Jr-mentessé tenni a posztjaimat, ha már végre valahára visszavonult a dollár-orientált korábbi P4P-bajnok, ezúttal fontos megemlíteni a nevét, mert komoly szerepe van abban, hogy Gervonta Davis ma ott tart, ahol. A még tinédszer Davis felé komoly bizalommal fordult Floyd, s még azután sem hagyta őt el, hogy a kontrollálatlan feltörekvő bunyós többször is lelépett a TMT-színpadról. Még akkor is érezni lehetett a felek közötti feszültséget, amikor Davis-t világbajnoki mérkőzésbe tolta a Mayweather Promotions. Mintha bedobták volna a mélyvízbe a fiút, hogy lássák, tud-e úszni, és megéri-e a továbbiakban pénzt fektetni bele. A választ elég egyértelműen megkapták, amikor Gervonta remek teljesítményt nyújtva verte tönkre a nála jóval tapasztaltabb IBF-bajnok Jose Pedrazát. Davis alapképességeit tekintve a legmagasabb szinten van, és gyaníthatóan szellemi kapacitásának alacsony horizontja fogja csak elválasztani attól, hogy a képességeire rímelő pályafutást abszolváljon. Davis kézsebessége és kombinációs készsége önmagáért beszél, remekül lát a ringben, lábmunkája kifejezetten hatékony. Amikor egyben van, kevesen fognak tudni gondot okozni neki. A kérdés, hogy egyben lesz-e szombaton, amikor a hozzá hasonlóan veretlen Liam Walsh-sal találkozik London városában. A profiboksz.hu szerkesztője, Zolimt egészen közelről ismeri, hogy miféle bunyós Liam, miután évekig egy teremben edzett a Walsh testvérekkel. A harmincegy éves norfolki bunyós a brit szinthez képest jó technikai alapokkal rendelkezik, türelmes bunyós, aki jó jabjeire építi a bunyóját. Benne van a vér és a rámenősség is, és amennyiben szükséges, ki is jön belőle. Davis mindazonáltal birtokában van a képességnek, hogy tisztán behúzza ezt az összecsapást. Az egyetlen kérdés, hogy mennyire lesz egyben ezen a találkozón...

Gary Russell Jr vs Oscar Escandon, Pehelysúly, WBC öv, 12 menet: Gary Russell Jr egy remek képességű versenyző. Nem hiszem, hogy bánnánk, ha gyakrabban láthatnánk őt a szorítóban. A WBC pehelysúlyú világbajnoka az elmúlt 29 hónapban, vagyis majd' két és fél évben összesen hat menetet töltött a ringben. A teljesítménye mind Jhonny Gonzalez, mind Patrick Hyland ellen maradéktalanul hatékony volt. Éppen ezért lenne izgalmasabb a 126 fontos kategória élmenőivel szemben látni őt, mintsem edzésvideókban, vagy a mérkőzéseinek újranézésekor. Gary címegyesítéseket ígér, amennyiben kipipálja szombati kötelező címvédését az interim övbirtokos Oscar Escandonnal szemben. Erre bőséggel adódhat lehetősége, miután a pehelysúly címvédőinek többsége - a WBA-bajnok Leo Santa Cruz, illetve az IBF-király Lee Selby is - Russell-hez hasonlóan Al Haymon képviseletében versenyez. Escandon egy kemény bunyós, aki őszinte, agresszív stílusával küzdötte fel magát a világbajnoki összecsapásig. Karrierje mindkét veresége szoros, vitatható körülmények között elszenvedett pontozásos fiaskó a hazai pályán ringbe lépső Nehomar Cermenóval, illetve a hatalmas magasság-, valamint karhosszfölényt élvező Moises Floresszel szemben. Escandon ugyanakkor képes volt megállítani idegenben az akkor még veretlen, későbbi top 10-es pehelysúlyú Jesus Cuellart, eddigi utolsó mérkőzésén pedig a padlót is megjárva állította meg a meglepetés-orientált, szívós kapuőrt, Robinson Castellanost. Oscar kiérdemli a lehetőséget, és kétségtelenül mindenét ott fogja hagyni a szorítóban. Hogy mindez elég lesz-e a tehetséges címvédővel szemben?

Rances Barthelemy vs Kiryl Relikh, Kisváltósúly, 12 menet: Barthelemy mindent tud a bunyóról, csak kicsit kevessé ártja bele magát. Vagy fogalmazzunk egyszerűen csak úgy, hogy kubai? Az eddig huszonhat mérkőzésen át veretlen Rances már két kategóriában gyűjtött be bajnoki címet, ám sem nagypehely-, sem könnyűsúlyban nem melegedett meg túlzottan. Mára már a kisváltósúlyú mezőnyt erősíti papíron, bár összecsapása csak azelőtt volt itt, mielőtt begyűjtötte az IBF 135 fontos koronáját. Tavaly június után látjuk újra őt a szorítóban a Russell Jr vs Escandon gála programjában. Kiryl Relikh a korábbi WBA-bajnok Ricky Burns kihívójaként mutatta meg magát jelentős mérkőzésen, tavaly októberben, és tisztességes teljesítménnyel rukkolt elő. E sorok írója 8-4 arányban látta jobbnak a címvédőt egy harcos összecsapást követően. Barthelemy számára ez legalábbis egy jó belépő ahhoz, hogy lerázza a ringrozsdát, és a közeljövőben már újra az útjába akadhasson valami derekára passzoló, csillogó dolog.

A mérkőzésre leadott TIPP megtekintéséhez KATTINTS IDE.


Ez a cikk eredetileg a ringcsoda.blog.hu oldalon jelent meg. További napi frissülésű cikkek és érdekességek olvasásához KATTINTS IDE.


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Ustinov TKOval hozta a kötelezőt. Lecgocsemp ellen mehet:)

» mobyltel   válasz erre
    2017-05-20 18:10:17

Egy nagy csalást tartogat a hétvége: N'Damot aki talán 1-2 menetet nyert kihozták megosztott pontozással győztesnek Murata ellen. Hatalmas nagy LOL, pláne hogy Murata volt hazai pályán. Egyik legnagyobb csalás amit valaha láttam

» northpaw   válasz erre
    2017-05-20 14:27:03

@Lemmy: Egyébként egy hónapja kb ki is hívta Bronert asszem aki eléggé felkapta a vizet, küldött is pár makogást videóban Davisnek:)))

Amúgy Davis simán átmegy ezen az angolon, ideje lenne kiállnia Farmerrel, az érdekes meccs lehetne, szerintem Tevin kipontozná egy szoros meccsen. Rohadt jó képességű bokszoló Davis, a mozgása letisztultabb mint sok világbajnoknak, a súlyában senki ellen nem temetném, Lomát kivéve persze.

    2017-05-20 14:14:32

Bakker, Davis harmadikra tudta csak a súlyt hozni, szóval nem biztos, hogy a topon lesz, pedig egy brutál jó kis bunyós, szerintem Bronernél bőven jobb.
Amúgy ez a súlycsoport nagyon durva...

    2017-05-20 12:46:47

@pepegross: De mert amúgy ez valóban így is van. Félő, hogy Broner 2.0 lesz a srácból, pedig így szemre valamivel jobbnak tűnik nála, már csak a lábmunkája miatt is.
Egyenek iránt, majdnem zseniálisan sikerült indítania ezt a találkozót is, hiszen ha jól értesültem majdnem beletört a bicskája már a súlyhozásba is, viszont másodszorra csak bemért. Kíváncsi vagyok rá azért, mert nagy tehetség.
(Ja és az a viszonylag szánalmas közjáték amit Mayweather a Walsh tesókkal lenyomott, az pontosan mutatja, hogy May kiválasztottjai, milyen példát követve kerülhetnek oda, ahova a tehetségük alapján nem kéne.)

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-05-20 11:25:05

@pepegross: Bezony. Meg amikor aszongya: "..azok kifejezett rendszerességgel padlóztatták őt.." :DDDDD

» Slajos   válasz erre
    2017-05-20 10:14:27

"gyaníthatóan szellemi kapacitásának alacsony horizontja "
Ez gyönyörű volt!

» pepegross   válasz erre
    2017-05-20 05:33:24

G.Lopez (2,10) - K.Shiro (1,72-1,73)

J.H.Navarrete (1,73-1,90) - D.Higa (1,80-2,10)

H.N'Dam N'Jikam (2,62-2,75) - R.Murata (1,44 -1,53)

K.Tanaka (1,22-1,28) - A.Acosta (3,50-4,00)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-05-20 02:41:50
Ugrás az oldal tetejére