Visszatekintés a várpalotai Felix Promotion gálára

Szombat este, miután sietve befejeztem a Krzysztof Glowacki vs Oleksandr Usyk cirkálósúlyú világbajnoki címmérkőzés felvezetőjének megírását és publikálását, Várpalotára vitt az utam, hogy a helyszínen tekintsem meg a legutóbbi Felix Promotion bokszgálát. Az eseményre a profiboksz.hu sajtósaként jelentkeztem, így a rendezők lehetőséget biztosítottak arra, hogy szabadon mozoghassak a ring körül, fotózhassak, és beszélgethessek a bokszolókkal. Az eseményen szerzett élményeimet foglalom össze e visszatekintőben.

A ring a gyönyörű Thury-Vár belső udvarának közepén állt, és a várépülettel körülvett kicsi tér a visszaverődött hangokkal és a fényfestett falakkal kifejezetten hangulatos atmoszférát teremtett.

Szilvai László második menetes idő előtti sikerét, illetve Berki Ferenc és Kispál Zoltán kétoldalú, harcos mérkőzését követően a szegedi Kis Máté és a budapesti Egedi Renátó lépett ringbe, hogy áprilisi döntetlennel záruló első összecsapásuk után a visszavágón döntsék el, melyikük kerülhet közelebb a Magyar-bajnoki cím elnyeréséhez.

A hat menetes összecsapás korai felvonásaiban a technikailag képzettebb Kis sokszínű támadásaival fölénybe került, ám a harmadik menet körül fáradni kezdett, és a rámenősebb, akaratosabb Egedi átvette az irányítást szélesebb és robbanékonyabb ütéseivel. Renátó mozgékonyságával is képes volt gondot okozni a végig meccsben maradó szegedi versenyzőnek, ám a záró gongszót követően ezúttal sem tudtak dönteni a pontozók, így a fordulatos mérkőzés döntetlennel zárult.

Bevallom, hogy az ellenfél-lista nyilvánosságra kerülése óta a Pintye Szabolcs vs Luke Keeler összecsapást vártam a leginkább. Néhány hónapja láttam az ír versenyző Tom Doran elleni két menetes háborúját, így mikor megláttam a nevét, egyből tudtam, hogy ez igazán jó mérce lehet az alulértékelt Pintye számára. A székekre készített programon azonban észrevettem, hogy mégsem sikerült elhozni Keelert, akinek a helyére a szegedi Kovács Ádám ugrott be.

Pintye óvatosan, türelmesen kezdte a mérkőzést a mozgékony és jó előkészítő ütéseket dobáló Kovács ellen, így az első felvonásban még nem túl sok választotta el a feleket egymástól. A másodiktól azonban feljebb kapcsolt a budapesti bunyós, és módszeresen elkezdte lebontani kilenc évvel fiatalabb ellenfelét. Kovács a negyedik felvonásban került először padlóra az egyik semleges sarokban. Pintye szinte a saját ütésének a lendületével lépett utána, és ölelte át guggoló ellenfelét. Sasvári Tamás mérkőzésvezető az ellentétes sarokban küldte Szabolcsot, és számolt a szegedi bunyósra.

A piros sarok mellett álltam, hogy fotózzam a mérkőzést, így jól hallottam, ahogy mellőlem folyamatosan tudatosította a budapesti ökölvívó számára a csapata, hogy be kell fejezni a mérkőzést. Szabolcs ennek megfelelően nem hagyta visszajönni Ádámot a mérkőzésbe, és újabb két alkalommal padlóztatta őt. Miután a bíró leállította a meccset, az este egyik legkülönlegesebb spontán pillanata következett, amikor a ring közepén a két ökölvívó tiszteletteljesen átölelte egymást.
 
Pintye továbbra is talán a legmasszívabb versenyző a magyar mezőnyben, jó lenne látni lépcsőzetesen egyre komolyabb ellenfelek ellen. Véleményem szerint benne van a potenciál, hogy magasabb szintre emelje a pályafutását.

Kovács Ádám kifejezetten ügyes lábmunkájú bunyós. Az, hogy simán átgyalogolt az ütésein Pintye, részben annak is betudható, hogy folyamatosan mozgásból indított, így nem támasztotta alá az ütéseit. Remélem, hogy kitart Ádám, mert egy ügyes srác. Tegyük hozzá a teljesítményéhez, hogy nem sokat készülhetett célirányosan erre a mérkőzésre, mivel beugró volt. Próbáltam vele kezet rázni a meccs után, amikor gratuláltam neki a teljesítményéhez, de nem tudtam, mert a jobb keze be volt kötve. Ez a ringben nem tűnt fel, mert sérülten is használta a jobbját.

Az Erdei Zsolt irányításával ringbe lépő Harcsa Norbert Török Gyulával öklözött végig hat menetet. Utóbbi minden tőle telhetőt megtett, becsülettel küzdött, de nem tudott fölénybe kerülni a mérkőzésen. Harcsa nagyon jó alapképességekkel rendelkezik, ám ennek csak töredékét tudja felszínre hozni magából. A korai menetekben rendkívül görcsös volt, Madárnak végig nyugtatnia kellett. Szinte semmiféle taktikai dologra nem volt szüksége Norbinak, csakis arra, hogy elhitesse vele a ringsarka - és a nézők között feszülten figyelő és bekiabáló öccse, Zoltán -, hogy képes megcsinálni, amit meg kell csinálnia.

Darmos József és Tóth Tamás következett egy tíz menetre kiírt összecsapással a Magyar-bajnoki címért. A cirkálósúlyú ütközetet a várakozásoknak megfelelően a hosszú amatőr pályafutás rutinjából merítő, technikásabb Darmos kezdte jobban, a harmadik felvonásban azonban mintha kondicionális gondok jelentkeztek volna nála, amit az aktív Tóth azonnal megérzett, és komoly verést osztott ki Józsinak.

A mérkőzés innentől számomra nem volt többé mérkőzés. Küzdelemmé vált, mert Darmos a komoly beszedett bombák ellenére nem adta meg magát. A negyedik felvonásban visszajött, és két percen át hajtotta Tóthot, aki állta a sarat. Darmost újra elkapta az oxigénhiány, és Tóth megint jól érezte meg, hogy mikor kell támadásba lendülnie.

A fényképezőm a szemem elől egyre többször ereszkedett vissza a nyakamba, mert sokkal fontosabb dolgom volt annak kattogtatásánál. Elkapott a küzdelem hullámzása, és sodort tovább magával. Csak ekkor lettem igazán hálás magamnak, hogy elengedtem minden elvárásomat, és úgy érkeztem meg a gálára, hogy készen álltam mindent befogadni, amit az adni képes. Ezt az élményt másképp nem kaphattam volna meg.

Az ökölvívás csodája a sportág minden szegmensében jelen van. Nem tesz különbséget nemzetközileg jelentős esemény és helyi gála között. Nem tesz különbséget világklasszis ökölvívó és hétvégi beugró ellenfél között. A csoda a küzdelemben rejlik.

És én csodát láttam, igazi RingCsodát. Darmos az ötödik és hatodik körben végletesen fáradt volt, többször a padlóra zuhant. A hetedik menet kezdete előtt rá pillantottam, és ő épp rám függesztette a tekintetét. Valami elérhetetlen távolságot éreztem a szemeiben, mint aki nem tudja, hogy hol tart az útján, és az út hol ér véget. De azt tudta, hogy hol van ő maga, így kijött a ring közepére, és folytatta a harcot. Apró ütésekkel kezdte a menetet, hogy távol tartsa előre nyomuló ellenfelét, majd egyre többször fejezte be a sorozatait húzósabb találatokkal. Tóth a kötelek peremén mozgott, és próbálta helyzetbe hozni magát. A felvonás utolsó percére megint kiüresedett Darmos, és jöttek Tamás pillanatai. Fojtogatóan intenzív, agresszív rohamok voltak ezek. A bíró egy ponton szétválasztotta a feleket. Darmos hatalmasat fújtatott. Szájából hosszú csíkban vér fröccsent a ringpadlóra. És küzdött tovább.

A percek összefolytak, Tóth kegyetlenül, saját kimerüléséig rohamozta a saját lecsupaszított hitéből táplálkozó Darmost, hogy végül az ütések tompábbak lettek, a mozdulatok mind lassabbak és kiszámíthatóbbak, és valahol a kilencedik kör második felében Józsi a tengernyi beszedett bomba kulminációjaként a ringpadlóra zuhant.

Mindenki tette, amit tennie kellett: a bíró számolt, a harcos felállt. A mérkőzés véget ért.

Tucatnyi ünneplő ember lepte el a ringet, Tóth Tamás csapata gyűrűjében oldódott fel a győzelem mámorában, eggyé vált minden körülötte állóval, aki őt ünnepelte.

Nehezen tudtam átverekedni magam a feltorlódó tömegen, amelynek a ringből kiszoruló része a piros sarok köré koncentrálódott. Mire átértem, Darmos már elhagyta a szorítót. Észrevettem, hogy a széksorok mögött lépdel egymagában, lehajtott fejjel. Csapatának két további tagja kissé leszakadva követte őt. Már az előcsarnokban értem utol, hogy kifejezzem neki a legmélyebb tiszteletemet azért, amit véghez vitt. Az este legnagyobb küzdelme az övé volt. És legyőzte benne saját magát.

Baranyi Richárd a szívós Giorgi Beroshili ellen bokszolt az első főmérkőzésen, és ügyes ökölvívást bemutatva szerezte meg a WBO szervezet Európa-bajnoki címét. Baranyi könnyeden, látványosan bokszolt, tetszetős és választékos kombinációkat használt.

A grúz ellenfél a kemény beszedett bombák után képes volt visszajönni a meccsbe az utolsó három menetben, amely erős küzdőszellemre vall. Apró csalódás ért, amikor a szorítóból kimászó srácot vártam, hogy gratuláljak neki, ám ő egyetlen kukkot sem értett angolul. Remélem, legalább sejtette, hogy mit akartam mondani.

Szellő Imre vívta a gála utolsó meccsét, és bár kicsit görcsös volt, és nehezen tudta követni edzőjének utasításait, magabiztosan nyerte a mérkőzést a brazil Hamilton Venturával szemben. A meglepetést a záró felvonásra tartogatta a korábbi amatőr kiválóságunk, amikor ellenfelének masszív padlóra küldésével ajándékozta meg a jócskán éjjelbe nyúló gála kókadozó közönségét.

Ezúton is köszönöm a Felix Promotionnek a lehetőséget, és köszönöm az összes ökölvívónak, hogy színvonalas és izgalmas küzdelmeket adtak a közönségnek. Különleges tapasztalatokkal lettem gazdagabb, amelyeket ezen visszatekintőben igyekeztem torzítatlanul kifejteni magamból.

Ez a cikk eredetileg a ringcsoda.blog.hu oldalon jelent meg. A képes beszámoló megtekintéséhez kattints ide.