×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Herbie Hide: egy kis ember a nagyok között

2016-01-30 12:36:08 /
Pár héttel ezelőtt nagy sikert aratott olvasóink körében a Michael Bentt karrierjét bemutató cikk, amely után ma ismét egy korábbi brit világbajnok, a nigériai születésű Herbie Hide élete kerül górcső alá.

Herbert Okechukwu Maduagwu 1971. augusztus 27-én született a nigériai Amauzariban. Ahogy manapság sem, így az 1980-as években sem voltak a legjobbak a körülmények Afrikában, így Herbert és családja nagy elhatározásra jutottak, és Angliában kezdtek új életet. Herbert a könnyebb befogadás érdekében itt változtatta a nevét Herbie Hide-ra. Tanulmányait a Glebe House iskolában kezdte el, megfelelő fejlődése érdekében azonban a Cawston Kollégiumba költözött, és itt folytatta tanulmányait is. Ebben az intézményben ismerkedett meg az ökölvívás alapjaival. Az ekkor már angol állampolgár Herbie tehetséges amatőrnek bizonyult, de komolyabb versenyeken nem vett részt így amatőr karrierje nem mondható túlzottan sikeresnek.
Herbie végül úgy ítélte meg, hogy nigériai bevándorlóként és nem túl jó tanulóként nincsenek a legjobb esélyei egy jó munka megszerzésére, így inkább a sporttal próbálja bebiztosítani a megélhetését.

Még csak alig múlt 18 éves, amikor 1989. október 24-én Lee Williams ellen debütál a londoni York Hall-ban. Ahogy az ökölvívók többségénél lenni szokott, Hide a 2. menetben megnyerte debütáló mérkőzését.
Első két évében 13 mérkőzést vívott meg sikerrel, és ugyan az összes mérkőzését kiütéssel nyerte meg, ezek a találkozók leginkább még a tapasztalatgyűjtésről és a mérleg hizlalásáról szóltak.
1992 januárjában már egy elég rangosnak számító mérkőzést vívhatott a WBC interkontinentális címéért. Az ellenfele Conroy Nelson ezennel sem tartozott az élvonalhoz a 20-16-os mérlegével, így a győzelem kötelező volt a nigériai bunyós számára. Hide már az 1. menetben padlóra küldte Nelson-t majd a 2. menetben olyan brutálisan kiütötte, hogy a jamaikai két percre elveszítette az eszméletét.
Már ekkor kiderült tehát, hogy Hide egy nagyon kemény ütőnek számít, és a jó munkatempója akár fényes jövőt is ígért volna neki, de nehézsúlyban nem sokan vették őt komolyan, és inkább csak egy felhizlalt cirkálósúlyúként tekintettek rá. Õ azonban mintsem foglalkozott ezzel és nem adta fel a célját, hogy nehézsúlyú világbajnok legyen.

Hide első jobb mérleggel rendelkező ellenfele 1992 decemberében James Pritchard volt, akit szintén a 2. menetben állított meg. 1993 februárjában egy újabb szintet lépett és Michael Murray 5. menetes kiütésével elnyerte a betöltetlen Brit nehézsúlyú bajnoki címet. Következő összecsapásán Jerry Halstead ellen már egy kisebb szervezetnek a WBB-nek is elnyerte a nehézsúlyú címét. Hide 25 győztes mérkőzést vívott meg, melyből 24 kiütéses siker volt, mire lehetőséget kapott, hogy a nehézsúly világbajnoka váljon belőle.
Ekkoriban a nehézsúly „nagy fehér reménysége” Tommy Morrison volt, aki meglepetésre vereséget szenvedett Michael Bentt-től az 1. menetben kiütéssel. Bentt akkoriban egy olyan világbajnok volt, mint most Charles Martin. Mindenki könnyebben verhetőnek tartotta, mint pl. egy Lennox Lewist így mindenki őt akarta.
Bentt-nek már a látótávolságban volt a címmeggyesítés, de ő szerette volna előtte megvédeni a címét így esett a választása a jó mérleggel rendelkező mégis mindenki által csak cirkálósúlyúnak tartott Hide-ra.

1994. március 19-én tehát Hide ringbe szállt Michael Bentt ellen a WBO nehézsúlyú trónjáért. Herbie már a 3. menetben padlóztatta a bajnokot majd a 7. menetben olyan súlyos kiütést mért rá, hogy a korábbi bajnok napokat töltött kómában és az agyában keletkezett vérrög miatt kénytelen volt visszavonulni.
Hide a világbajnoki cím elnyerését követően élvezte az életet, végre a kezében volt egy nagyobb pénzösszeg, Norwich-ban vásárolt magának és a családjának egy nagyobb házat, utazgatott és élte a nagybetűs életet.

Közel egy év kihagyással lépett újfent szorítóba. Első címvédésére pedig máris a nehézsúly egyik legveszélyesebb ökölvívója ellen került sor. Ellenfele a korábbi vitathatatlan világbajnok Riddick Bowe volt!
A mérkőzés nem kezdődött zökkenőmentesen, hisz Bowe-ra nem volt jó a kesztyű így azt ki kellett cserélni, ami 20 perces csúszáshoz vezetett.
Bowe már a ringben, amikor a magabiztosságtól duzzadó Herbie megérkezik a szorítóba. Az angol még egy kicsit neki áll árnyékolni is Bowe előtt, és ekkor látszik igazán, hogy a két öklöző között mekkora méretkülönbség is van...
Michael Buffer elordítja a jól megszokott „Let's get ready to rumble”-t, a Las Vegas-i MGM közönsége pedig őrjöng, Hide-ban ekkor tudatosul igazából, hogy élete legnagyobb megmérettetése előtt áll.

1. menet. Hide a felvonás elején megpróbál sok elmozgásra alapozni és ő az, aki először támadásba lendül. Az első két perc ebben a mederben folyik, sőt az utolsó percbe belépve megint Herbie-nek van egy szép támadása. A menet végén szintén az angol kombinációja állítja talpra a szurkolókat így az első etap a bajnoké!

A 2. menetet is magabiztosan kezdi meg Hide, némileg még támadóbb felfogásban is, mint az elsőt. Már a második menetnek is eltelt a fele, továbbra is Hide irányít és kezd egyre magabiztosabb lenni! Ebben a felvonsában sem tudott érdemi találatot elérni Bowe ez is a bajnoké! A 3. menet lassabb tempóban kezdődik, de aztán Hide oda áll verekedni Bowe-val. Biztos, hogy jó ötlet volt ez? Teheti fel magának pár perccel később a kérdést. De egyelőre az első ütésváltásokból még ő jön ki jobban. A menet közepén Hide megkontrázza Bowe-t és mintha egy kicsit meg is csípné az amerikait. Az MGM újfent tombol, és a 23 éves bajnok most letámadja az amerikait. Lassan belépnénk ennek az etapnak is az utolsó percébe, amikor egy lecsúszott jobbhoroggal talál Bowe majd egy mozdulattal mintha lenyomná a bajnokot. Hide a padlón, a mérkőzésvezető Richard Steele nem számol, bár a bajnok kissé érdekesen kell fel, Bowe azonnal lerohanja és ezennel már le is üti. A bajnok pályafutása során első alkalommal a padlón! Eddig tartott volna a csoda? Nem, Hide-ot nem olyan fából faragták, fel is kel, a tekintete tiszta, és szinte azonnal lerohanja Bowe-t, hatalmas harc dúl, de ekkor az amerikai elereszt egy bődületes jobb felütést és Hide másodszor is a padlóra kerül.
Egy pillanatra úgy tűnik ez az ütés a mérkőzés végét is jelentheti, de Hide talpra áll és újra a támadást választja a menekülés helyett. Gong.

A 4. menetben Hide szinte azonnal neki ront Bowe-nak, láthatóan nem akar elmozogni, futni. Õ ma este harcolni jött a ringbe. Bowe üt egy hatalmas luftot és a padlóra zuhan. A közönség felhördül, a kommentátorok felkiabálnak, de a padlózás nem ütéstől keletkezett, mehet tovább. Továbbra is Hide az agresszor. Egy perccel a menet vége előtt megint egy csodás kontrát láthatunk Hide-tól, de ő nem áll meg itt, tovább akar támadni, amivel újfent a vesztébe rohan, mert Bowe egy kontrából egy bal-jobb összetétellel harmadszor is padlóra küldi a mérkőzés során! A bajnokot igazi harcosból faragták, újra talpon. Bowe letámadt, dulakszik és padlóra löki Hide-ot. Természetesen számolás nincs és most talán az a pár másodperc is jól jön a címvédőnek. Már megszólal a 10 másodpercet jelentő kopogás, amikor Bowe negyedszer is leküldi Hide-ot. Természetesen a címvédő talpon és a gong megmenti, de nagyon elhasználtnak tűnik már.

Az 5. menetet megint magabiztosan kezdi a címvédő és az első perc még jól is alakul, de aztán megint oda áll a pofoncserére Bowe-al, aki ezt egy brutális jobbhoroggal bünteti meg. Hide ötödször is a padlón. Már-már Rocky filmekbe illő, de ő újra talpon és harcol tovább. Le támadja Bowe-t és nem hátrál meg az előtte tornyosuló hústoronytól.  A menet végén megint Herbie üt remek kombinációkat, egy újabb menetet él túl a bajnok. 6. menet a vég kezdete... A menet első percében a bajnok többet mozog, mint korábban. Talán belátta, hogy ez lenne a megfelelő taktika Bowe ellen? És nem. Újabb támadásokba kezd Bowe pedig egy jobbossal hatodszor is padlóra küldi! Hide szinte azonnal feláll most. A bajnok továbbra sem adja fel, de most már Bowe irányít, az ő akarta érvényesül a ringben, a kötelekhez szorítja Hide-ot és ráméri a végső csapást. A bajnok hetedszer is padlóm, Steele számol, de az elhasználódott bajnok ezennel már lent marad. Vége.
Herbie ugyan ezen a mérkőzésen elvesztette a világbajnoki címet, de sokak szemében itt lett belőle igazi bajnok!

    



Az első vereség és a cím elvesztése után alaposan át kellett gondolnia a hogyan tovább kérdést. Saját elmondása szerint még a visszavonulás gondolata is eszébe jutott, de végül is a folytatás mellett döntött. Közel 1.5 év kihagyás után lépett újra szorítóba Michael Murray ellen, akit a 8. menetben kiütött. Ezt követően aratott még egy kiütéses győzelmet majd újra elérkezett a nagy lehetőség kapujába.
1997. június 28-án számára hazai pályán Norfolkban nem más ellen léphetett szorítóba, mint az egykori nehézsúlyú világbajnok Tony „TNT” Tucker ellen. A mérkőzés tétje pedig a WBO betöltetlen világbajnoki címe volt!
Tucker a '80-as években élte fénykorát. A Hide elleni mérkőzésre már elhízottan, megkopva érkezett és az utolsó 5 mérkőzéséből is elveszített 3-at így Herbie-nek mondhatni, hogy könnyű dolga volt és már a 2. menetben nyert kiütéssel! Ezzel pedig másodszor is felülhetett a nehézsúlyú trónra. Világbajnoki címét 1998-ban két alkalommal védte meg kiütéssel hazai környezetben majd következett egy újabb legendás ellenfél.

1999. június 26-án harmadik címvédésén Vitali Klitschko ellen tette kockára világbajnoki címét. A mérkőzés esélyese Hide volt, és magabiztosságért most sem kellett a szomszédba mennie. A sajtón keresztül olyanokat üzent az ukránnak, hogy élve megnyúzza és ehhez hasonlók. Hide és csapata azért, hogy biztosra menjenek megpróbáltak mindent megtenni csak, hogy Klitschko-t kizökkentsék a mérkőzés előtt. Például a szállodaszoba, amit foglaltak az ukránnak, egy olyan kicsi ágyat tartalmazott, amiről konkrétan lelógtak Vitali lábai. Az ukrán éppen ezért titokban átment egy másik szállodába, ami jó döntés volt, hisz a meccs előtti éjszaka valaki bombariadót rendelt el a hotelben, ahol eredetileg lennie kellett volna és aznap éjjel a vendégek nem sokat aludtak...
Ilyen előzményekkel mérkőztek tehát meg a felek. Hide ugyan gyorsabb volt, bivaly erőset ütött és agresszív ökölvívó hírében állt, de már ránézésre látszott, hogy még a Bowe ellen tapasztalt fizikai hátránynál is nagyobb a mostani.

A Táncoló Romboló becenévre hallgató Hide most hű volt a nevéhez és rengeteget mozgott lábon az 1. menetben, sok jab-et ütött és mivel Vitali még nem nagyon találta a neki megfelelő ütőtávot így az 1. menet a bajnoké! A 2. menetben már kezdte Klitschko átvenni az irányítást a remek előkészítő ütéseivel. A menet közepéhez elérkezve két jobbossal betalál Klitschko, Hide pedig a padlón! A bajnok – ahogy azt már megszokhattuk tőle – talpon és készen áll, hogy harcoljon. Vitali tudta, hogy a brit ilyenkor a harcot választja így nem rohanta le azonnal, higgadtan, de mégis magabiztosan próbálta lebontani a bajnokot. Klitschko végül egy irtózatos balossal betalált, majd egy jobbosa célt tévesztett, de Hide a padlóra zuhant. Lábai megmerevedtek és Genaro Rodriguez vezetőbíró kiszámolta. A brit uralkodása itt véget ért. Rodriguez bíró elmondta a kiütés súlyosságáról, hogy Herbie füléből folyt a vér...



Hide ezt a vereséget követően sosem lett már a régi. A ringbe közel 2 év kihagyást követően tért csak vissza Alexey Osokin kiütésével, akit a 3 menet alatt négyszer döngölt padlóba. Következőleg 2001 szeptemberében megmérkőzött a nem túl acélos Joseph Chingangu ellen is, de meglepetésre a 2. menetben vereséget szenvedett. A vereség egy újabb 1.5 éves pauzát jelentett Hide karrierjében, majd 2003 májusában visszavágott Chingangu-nak egy 1. menetes kiütéssel!
Még szintén 2003-ban történt, hogy Herbie egy szórakozó helyen összetűzésbe keveredett egy társasággal, ahol előkerültek fegyverek is. Hide is a kezébe ragadott egy konyhakést, amiért 750 font büntetést kapott.
2004 márciusában újabb váratlan vereséget szenvedett Mindaugas Kulikauskas ellen, majd 2006-ban végre meglépte azt, amit már karrierje eleje óta mindenki szorgalmazott számára: lefogyasztott cirkálósúlyba.

2006-ban már kicsit későn érkezett meg a cirkálósúlyú kategóriába. Öt mérkőzést nyert meg többnyire felhozó emberek ellen, általában Németországban szorítóba lépve, mire itt is kapott egy amolyan kitörési lehetőséget.

2007. december 23-án Mikhail Nasyrov-al mérkőzhetett a WBC interkontinentális címért. Hide végül meglepően könnyen oldotta meg veretlen riválisát és a 6. menetben nyert kiütéssel. 2008-ban öt mérkőzést is megnyert és az interkontinentális címét is háromszor megvédte, de ez az év mégsem a ringben nyújtott teljesítményéről lett híres. Ugyanis többszöri felszólításra sem fizette be a közúti büntetéseit, amik gyorshajtásból tevődtek össze így 75 napot kellett börtönben töltenie. Szintén ebben az évben korrupcióval vádolta Frank Warren promótert, aki beperelte rágalmazásért és 35 000 fontra büntették.
Hide 2009-ben még két összecsapást nyert meg majd közel egy év kihagyás után 2010-ben is nyert egy mérkőzést. Bár hivatalosan nem jelentette be a visszavonulását, mai napig ez volt az utolsó összecsapása.

2011. július 20-án a ringen kívül keltett újabb feltűnést, amikor is nemi erőszak vádjával állt bíróság elé, de végül bizonyíték hiányában felmentették. 2012-ben újra Hide-ra figyelt a sajtó, hisz a házában valakit megöltek, de ő a rendőrség szerint nem tartózkodott otthon a gyilkosság idején.
2013-ban végül már semmi sem menthette meg a hosszabb börtönkoszttól és 22 hónapra elítélték drog birtoklásért és eladásért.

Herbie Hide idén lesz 45 éves. Ugyan sosem tartották őt igazi nehézsúlyúnak, mégis kétszer sikerült elnyernie a nehézsúlyú világbajnoki címet és igazán felejthetetlen mérkőzést vívott Riddick Bowe-al. Egy biztos: igazi harcos volt, aki a ringben nyújtott teljesítményével valamit biztosan megérdemel: Tiszteletet.

Mérlege: 49 győzelem (43KO) / 4 vereség / 0 döntetlen.




Füzi Krisztián (foreman99)
2016-01-23

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket! Mindig öröm, ha egy kis pluszt tudok nyújtani. Nagyon szeretek ökölvívó cikkek írásával foglalkozni és mikor a Bentt életrajznál írtátok, hogy jó lenne olvasni Hide-ról is nem volt kérdéses melyik cikk lesz a következő :)

» foreman99   válasz erre
    2016-02-01 20:44:53

@Seth: Így van, én is!

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-01-31 13:58:59

Az ilyen cikkek miatt(is) szeretek ide járni.
Köszönöm

    2016-01-31 08:31:49

Bowe meccs jó volt. Klitsko ellen megmutatta hogy technikailag kitűn.ő, de nem elég erős.

» nagygeza   válasz erre
    2016-01-30 22:33:30

Bocs, javításra szorulok, a reach 7cm-el rövidebb Hidenál.

» farkaskrisz   válasz erre
    2016-01-30 22:23:08

Olyan magas és kézhosszúságú volt mint Holyfield és az átlag súlya is annyi volt. Csak amíg Holyfieldnek a felsőteste volt erősebb addig Hidenak a lábai. Kb egyforma ütőerejük is volt. Tehát teljesen megfelelt nehézsúlyúnak. A különbség csak az volt Holyfield és Hide között, hogy Holyfield nagyon szívós ütésálló volt, míg Hide közepes ütésálló. Meg Holyfield jó volt belharcban is. Amúgy egy Holyfield vs Hide mérkőzés érdekes párosítás ha elképzelem. A két táncoslábú, kimondottan gyors nehézsúlyú.

» farkaskrisz   válasz erre
    2016-01-30 21:54:44

Hiányzanak az ilyen izgalmas, hatalmas szívű harcosok a bokszból. Nagyon jó cikk lett!

    2016-01-30 21:45:53

Nagyon szépen köszönöm, hogy megírtad a cikket. Ez is nagyon jól sikerült. Szuper

» danika89   válasz erre
    2016-01-30 20:39:24

Igen halász ga orral boxolt, nem jól emlékeztem.

» felix trinidad   válasz erre
    2016-01-30 20:29:43

Valami Halász Gáborral boxolt ,láttam is de borzalmas meccs volt Gabi nadrágja végig tele volt....

» SweetSweetSweet   válasz erre
    2016-01-30 17:29:41

@leibigabi: Nem hiszem nem lattad. A Petranyi - Bowe undercard legjobb meccse volt ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2016-01-30 16:55:29

@Joni Tamas Tibor: Akkor Hide megúszott még egy kiütést :D

    2016-01-30 16:53:49

Nagy Józsival sose bokszolt,csak szó volt róla

» Joni Tamas Tibor   válasz erre
    2016-01-30 16:39:52

Jó cikk, gratulálok! Még a megboldogult screensporton láttam a meccseit. :-)

» fowler   válasz erre
    2016-01-30 16:30:47

Ez is nagyon jó lett! Gratula!

» kovban   válasz erre
    2016-01-30 15:31:54

@leibigabi: mármint mi lett a végeredmény?

» leibigabi   válasz erre
    2016-01-30 15:28:17

@felix trinidad: És, mit lett a Nagy Józsi ellen? :)

» leibigabi   válasz erre
    2016-01-30 15:26:08

Koszi jo cikk volt:) mennyi volt az atlag ringsulya? En a Nagy József elleni mecsett lattam.

» felix trinidad   válasz erre
    2016-01-30 14:58:26

Na vegre, egy igazan kituno cikk az oldalon! Grat! :)

» edgelajos   válasz erre
    2016-01-30 14:11:19
Ugrás az oldal tetejére