1989 elején egy újságcímre lettem figyelmes, miszerint a "Mantequilla" Budapestre jön. "Simon "Mantequilla" Brown február 18-án védi meg a váltósúlyú világbajnoki címét, méghozzá Budapesten!" Természetesen minden bokszrajongó különös izgalommal várta a nevezetes dátumot, hisz a szocialista országok addig nem igazán preferálták a professzionalista ökölvívást, így nem sok lehetőségünk volt profi ökölvívókat élőben láthatni. A "mantequilla" szó vajat jelent, de a kedves olvasó ne az élelmiszer puhaságára gondoljon. Az IBF váltósúlyú világbajnok onnan kapta a becenevét, hogy stílusa Jose Napolesére, a hetvenes évek nagyszerű váltósúlyú világbajnokára emlékeztet, aki olyan lágy, simulékony és alkalmazkadó volt, mint a vaj. Ezt a nevezetes mérkőzést elevenítjük most fel, bepillantva a kulisszák mögé is.
A jamaikai születésű Simon Brown kemény és tehetséges bokszoló, jól mozog a ringben, hatékonyan és gyorsan helyezi el az ütéseit az ellenfelein. 63-2 (40KO) rekorddal fejezte be az amatőr pályafutását, majd 1982-ben profinak állt. Az első 21 mérkőzésén nem talált legyőzőre, de aztán 1985 novemberében pontozással kikapott az amerikai Marlon Starlingtól. (Starling korábban már volt a WBA címvédője, és éppen e Budapesti gála előtt néhány hónappal, Lloyd Honeyghan kiütésével nyerte el a WBC váltósúlyú világbajnoki címét) Miután Honeyghant 1987 végén megfosztották IBF koronájától, a szervezet Simon Brownt és Tyrone Trice-t jelölte a trónutódlásra. A mérkőzés 1988. április 23-án jött létre a Franciaországi Berck-Sur-Mer-ben, még 15 menetre tervezve. Egy nagyon kemény váltósúlyú háborút láthatott a közönség. A 2. menetben Trice ütéssorozata végén, egy fülkörnyékén talált ütéssel padlóra küldte Brownt. A fordulatos mérkőzésen, a 12. menetben először Simon roggyant meg, de aztán háromszor is földre küldte Trice-t, aki végül túlélte a menetet. A 14.-ket Trice kezdte jobban, de Brownnak újra sikerült padlóra küldenie. Trice még felállt a leütésből, de az azt követő Brown támadást már megelégelte a mérkőzésvezető és leállította az összecsapást. Ezzel a győzelmével Simon Brown lett az IBF váltósúlyú világbajnoka. Három hónappal később újra szorítóba lépett, KO-val a 3. menetben megvédte címét a volt világbajnok Jorge Vaca ellen. A sikeres évnek azonban még nem volt vége. Újra eljött Európába, de minden rosszul kezdődött számára. A veretlen olasz Mauro Martelli ellen készült a címét megvédeni a svájci Lausanne-ban. Simon először autóbalesetet szenvedett, miután hátulról bele szaladt egy másik kocsi, majd a szállodában egy könnyed ételmérgezést kapott. Ennek ellenére végül egyhangú pontozással győzte le ellenfelét, másodjára megvédve a címét. 27 győzelme mellett mindössze csak egyszer veszített. Kihívója a puerto ricoi Jorge Maysonet 1984-ben a Los Angelesi olimpián a 63,5 kilósok között a legjobb 8 közé jutott, de a negyeddöntőben kikapott a későbbi ezüstérmes thaiföldi Umponmaha-tól. Még az év végén profinak állt, és a következő évben, a 6. mérkőzésén kiütéssel elszenvedte az első vereségét. 6 mérkőzéssel később, 1987 áprilisában kiütötte az általa már legyőzött Danny Garcia. Jelenlegi rekordja 19-2 (19KO) és a 4. helyen áll az IBF ranglistáján. Az előzetes esélyek a 175 centis Brown mellett szóltak, ő a keményebb, rutinosabb, és ő a világbajnok. A kihívó viszont pár centivel magasabb, hosszabb karú, ütőerejét pedig jól mutatja, hogy valamennyi győzelmét kiütéssel érte el. A 19 kiütéses győzelméből 10-et már az első három menetben befejezett, így ott mindenképpen veszélyes lehet, de ha a mérkőzés elhúzódik, akkor a jóval rutinosabb bajnok magaalá gyűri, ugyanis Maysonet kiváló rekordja egy kicsit csalóka, mert erős középszerű bunyósok ellen lett hizlalva.
Február 8. kedd. 11 nappal a mérkőzés előtt: Megérkezett fővárosunkba a címvédő Brown menedzsere, Don Elbaum. A menedzser már a repülőtéren nyilatkozott a sajtó munkatársainak, amiből kiderült, hogy történelmi eseménynek nevezi a Bupapest Sportcsarnokbeli összecsapást. -"Fővárosuk olyan városhatalmasságokat előzött meg, mint Las Vegas vagy Atlantic City. Versenyzőm nagy várakozással tekint a magyar közönséggel történő találkozás elé. A puerto ricoi Maysonetet kellemetlen ellenfélnek tartom, de Brown legyőzi őt. Meggyőződésem, hogy ő lesz a kilencvenes évek kiemelkedő tudású profija. Képességei hasonlóak Sugar Ray Leonardéhoz." Aztán másnap megérkezett az egyik főszereplő is, de Simon Brown számára a kora délután nem lehetett teljesen felhőtlen, ugyanis szerencsésen landolt Ferihegyen a Brüsszelből érkező járattal, ám csomagja valahol az Egyesült Államok és Brüsszel között elkeveredett. Így aztán a világbajnok edzőholmi nélkül maradt, de végül hamar megkerült a csomag. Délután a Fórumszállóban (ahol Brown elhelyezésre került) egy sajtótájékoztató keretében, kezdte a Magyarországi bemutatkozását a bajnok, amire hivatalos volt hazánk háromszoros olimpiai bajnoka Papp László is, így volt lehetőség, hogy eszmét cseréljen egymással a két ringcsillag. A sajtótájékoztatón nagyon sok újságíró volt kíváncsi a jamaicai születésű fiatalember véleményére, és arra, hogy hogyan is látja ő maga a saját esélyeit. -"Nem lesz tizenkét menet! Igaz, elismerem, becsülöm Maysonet tudását, de ezt a meccset nekem kell nyerni. Mégpedig úgy, hogy ne legyen szükség pontozókra. Kiütéssel akarok győzni." Azért volt, aki megkérdezte, hogy ki is vezeti a BS-ben este nyolc órakor kezdődő, 12 menetesre tervezett csatát. A New Yorkban élő, valamikor a vasas színeiben sportoló Mezey Tamás (akkoriban az IBF szervezet Kelet Európai igazgatója), aki nagy szerepet vállalt a mérkőzés Magyarországra hozásában, elmondta, hogy a vezetőbíró Philadelphiából érkezik. A három pontozó közül egy dán, egy angol, egy pedig ugyancsak amerikai lesz, Kaliforniából. Természetesen szó került arról is, miként fejezi be a felkészülést Brown. Elmondták, hogy elsősorban futni fog, és sok lazítógyakorlatot végez. Csütörtök délelőtt a Margitszigeten edz majd. A kesztyűs, a szorítóbeli edzésekhez hozott magával partnereket, ám szívesen gyakorolna magyar öklözővel is. Olyannal, aki technikás, jól mozog. Papp László szövetségi kapitány megígérte, hogy megoldják ezt a kérdést is. Elhangzott egy kérdés arról is, hogy a két fél mekkora összegért lép szorítóba, de Don Elbaum ekkor még elzárkózott a válaszadás elől, mondván, hogy a pénzügyekről nem kíván nyilatkozni. Arra azonban már készségesen válaszolt, hogy mit tart Brown esélyeiről. -"Simon az egyik legjobb profi öklöző, akivel valaha is találkoztam. Tudását bátran hasonlíthatom Tysonéhoz, vagy Sugar Ray Leonardéhoz." A sajtótájékoztató végén, az esemény sajtófőnöke elmondta, hogy a váltósúlyú profi összecsapáson kívül szerveznek egy nehézsúlyú meccset is, és várhatóan szorítóba lép még Csjef Zoltán, aki többszörös magyar válogatott volt. Elmondták még, hogy pénteken nyilvános edzést tart a világbajnok a Fáy utcai vasas edzőteremben. Gondoltam, hogy az a nyílt edzés és a holnap reggeli futóedzés jó alkalom lesz arra, hogy közelebbről láthassam és elcsípjem a világbajnokot egy autogramra. A tájékoztató után Brown edzője, az édesapja által magyar származású Ted Atlas (aki korábban Mike Tysonnal és később is számtalan klasszissal dolgozott) kapta a kérdést, hogy hogyan tervezik a várt győzelmet. -"Maysonet kiválóan kezdi a mérkőzéseit. Ekkor kell "figyelmeztetni" őt, bizonytalanná tenni. Brownnak a jobbkeze kitűnő, ezt hívja majd segítségül. Feltétlenül Maysonet ütőtávján belülre kell kerülnie, csak így nyerhet. Akkor viszont biztos a siker. A harmadik menet után azt is megmondom, hogy meddig tart majd a mérkőzés..." Atlas, érkezésekor a repülőtéren egy cédulával a kezében érdeklődött, hogy hogyan juthatna rokonának a nyomára. Nem könnyen, de a következő napokban végül is megtalálta a rokont, egy idős néni személyében.
Február 10. csütörtök. 9 nappal a mérkőzés előtt: Reggel 7 órakor a Fórum halljában újságíró várta Brownt, hogy a szokásos reggeli futása előtt egy interjút készíthessen vele. Brown kicsit késett, így addig a már ott várakozó egyik edzőpartnert, Kid Milo-t kérdezte. -"Otthon általában hat mérföldet futok reggelente, a mai adag természetesen Browntól függ, hisz ő a főnök. Nagy ajándék nekem, hogy egy világbajnok edzőpartnere lehetek. Meggyőződésem, hogy a jövő szombati mérkőzést Brown nyeri, és az is, hogy legfeljebb 7 menetre lesz szüksége. Én sem szeretnék örökre edzőpartner maradni, a világbajnoki címet sem tartom elérhetetlennek", mondta Milo. Aztán ahogy terveztem, a szálloda előtt vártam be a bajnokot. Amint kiléptek a szállodából, Brown felé vettem az irányt, hogy egy dedikált képpel tegyem számomra felejthetetlenné ezt a találkozást. Brown közvetlen ember benyomását keltve, rutinosan kanyarintotta alá a nevét a papírra. Egy kézfogás, egy fénykép, majd sok szerencsét kívántam neki a szombati összecsapásra, és már ment is rájuk várakozó mikrobusz felé, hogy elinduljanak a Margitszigetre. A másik edzőpartnere, Stephan Johnson egy mosolygós amerikai fiú, aki láthatóan mégjobban örült a felé is szóló érdeklődésnek. Nyújtottam felé a tollat és a papírom, amire büszkén írta, hogy: Stephan Johnson az IBF bajnok sparring partnere. Johnson volt ugyanis akkoriban a bajnok elsőszámú és állandó sparring partnere, míg a brit Kid Milo-t kimondottan erre az egy mérkőzésre szerződtették. A mikrobusz szép lassan elindult velük a Margitszigetre, és út közben az újságíró már Brownt faggatta. -"Tökéletesen elégedett vagyok mindennel", mondta Brown, - "már azt fontolgatom, hogy visszatérek, és itt fogom majd Budapesten újra megvédeni a világbajnoki címemet." - Eszerint, hogy szombaton nyer, az eldöntött tény. Miként tölti a hátralevő nyolc napot, mi például a mai programja? - "A futás után megreggelizem, és előreláthatólag 11 órától ellátogatok egy kórházba, betegekkel találkozom. Remélem, igazi örömet tudok szerezni nekik, várom ezt a látogatást. Egyébként óriási érzés, ahogy az emberek itt szurkolnak nekem, ha meglátnak, integetnek, és megrohannak az autogramvadászok. Egyáltalán nem terhes ez, kifejezetten élvezem." - Ugyanennyire élvezi a kora reggeli kelést és a felkészülés monotonságát is? - "Nagyon szeretem, ahogyan élek. Korán reggel, felkeléskor ugyan tiltakozna a testem, de azt mondom magamba: gyerünk tovább, csinálni kell! Minden pillanatban tisztában vagyok vele, hogy mit, miért, milyen cél elérésében teszek, és mindent ennek rendelek alá. Ha teljesen nem is kapcsolok ki, arra azért vigyázok, ne pörögjek be túlságosan, és ne forogjon minden egyes gondolatom a jövő szombati mérkőzés körül." - Látta már a világbajnoki mérkőzés színhelyét? - "Nem, a tervek szerint holnap fogom megtekinteni, de biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Egyetlen kérdéses pont sincs a felkészülésemben, azt pedig nagyon várom, hogy eljöjjön a kedd, és megérkezzen a feleségem a két és féléves kislányommal." - Tudja a kislány, hogy milyen híres apukája van? – Teljesen még nincs tisztában vele, mi ez a nagy felhajtás körülöttem, de talán éppen mostanában kezdi ízlelgetni azt, hogy valamiben rendkívüli az apu." Ami a szerdai sajtótájékoztatón titok maradt, azt felfedte csütörtök délután a Vasas Fáy utcai edzőtermében Elbaum úr. Elmondta, hogy Simon több mint 100 ezer dollárt kap a mérkőzésért, de az összeg 200 ezer alatt marad. "Sok minden függ még a reklámoktól, a televíziós jogdíjaktól." Maysonet díjazását pedig 40-50 ezer dollárra saccolta. -"Simon kiváló formában van, nem féltem egy pillanatig sem. A napot a Margitszigeten kezdtük, futott 5 mérföldet, gimnasztikázott, lazított", tájékoztatta a sajtót a menedzser. - Mi lesz, ha ő kényszerül a kihívó szerepére, vagyis ha szombaton veszít? -"Az nem létezik", hangzott a válasz. A profi ökölvívó világbajnokok általában másfél-két hónapot készülnek a világbajnoki összecsapásra, tehát mikor Magyarországra érkeztek a versenyzők, a munka nagyrészén már túl voltak. Az utolsó 2 hétre már csak az élesítés, majd a formában tartás és a mentális ráhangolódás marad. Az edzőtermi munkához a Vasas ökölvívótermét biztosították a bajnok számára.
Február 11. péntek. 8 nappal a mérkőzés előtt: A bajnok délelőtt futással kezdett, ezúttal is 5 mérföld a Margitszigeten, majd a kórházi látogatás következett. "Voltunk a Mozgássérültek Intézetében, meglátogattuk az ottani gyerekeket. Simon vásárolt ötven belépőt, azt osztotta szét közöttük, majd dedikált fényképek is előkerültek. Látni kellett volna ezeket a gyermekeket. A szemüket...", mondta Ted Atlas. Péntek délután úgy nézett ki a Fáy utca környéke, mintha bent valami rangos sportesemény kezdődne. Többszázan mentek az ökölvívók terme felé, magam is oda igyekeztem, és zsúfolódtunk be a nem túl nagy helységbe, ugyanis Simon Brown itt tartotta a nyilvános edzését. A TV kameráit az edzés előkészületeire és az öltözőbe is beengedték, így láthattuk, hogyan készül, hogyan öltözik a világbajnok az edzésre. Brown persze nem a rendes öltözőben öltözött, hanem egy iroda helység lett neki ideiglenes kialakítva erre a célra. Még a cipőfűzőt is leragasztották, nehogy véletlenül kioldódjon és balesetet okozzon. Aztán bekenték a világbajnok egész testét egy ebolin nevezetű izomlazító krémmel, így a bemelegítést sokkal rövidebb idő alatt el lehet végezni, mint egyébként. Amikor ezzel elkészültek, megérkezett a többszáz várakozó néző közé Simon Brown. A ringbe ment, majd egy kis bemelegítő gimnasztika után, árnyékbokszolással kezdte meg a nyilvános edzést.
Egy pont után Teddy Atlas igazította ki, és technikai magyarázattal látta el, miközben Brown a közelről körkihajlás után balhorog a testre, majd ugyanolyan ívben visszahajlás és ellépésből balhorog a fejre, gyakorolta. Közben már melegített a két sparring partner, Johnson és Milo is. Felkerültek a kesztyűk és a fejvédők is, kezdődhetett a sparringolás. Először Milo lépett a ringbe néhány menetre, majd őt követte Johnson. Nem kímélték Brownt, de természetesen nem is vérre ment a küzdelem. De volt még egy kis ugrókötelezés és egy kevés zsákolás is. A bemutató végeztével a szerencsések a világbajnok autogramjához is hozzájuthattak.
Leyrer Richárd, az esemény szervezőbizottságának az elnöke tájékoztatta a sajtót az alakuló programról. "A váltósúlyú világbajnoki összecsapás előtt sor kerül egy nehézsúlyú rangsoroló mérkőzésre is. Alex Stewart ellenfele a szintén amerikai Steve Zouski lesz. Tudni kell róla, hogy öt menetet bírt ki Tyson ellen, hármat pedig Foremannel szemben. Szorítóba lép Csjef Zoltán is. Az ő ellenfelét még nem ismerjük, de vasárnap estére az ő neve is ismertté válik. Zoli egyébként 4 menetet bokszol majd. (Stewarttal természetesen jóval kevesebbet foglalkozott a hazai média, mint a főmérkőzés résztvevőivel, de írásunk hátralévő részében részletesebben bemutatjuk önöknek őt is, ugyanis egy feltörekvő nehézsúlyú reménységről van szó.) Megtudtuk még, hogy a Brown team kitűnően érzi magát, két gondjuk van csupán. Az egyik, hogy a világbajnok és edzőtársai nem fogyasztanak szénsavas italokat. Hazájukban üveges vizet isznak, a csapból folyót sem fogyasztják. Mivel hazánkban ilyen üveges vizet még a Fórumszállóban sem mérnek, Bécsből szerzik be az utánpótlást. A másik gondjuk, hogy az esti órákban hazánkba érkező ellenfél is a Fórumszállóban fog lakni. -"Ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy két sztárnak sem jó, ha egy hotelban lakik. Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de zavarják, idegesítik egymást", adta meg a választ Mezey Tamás. A magyarországi szervezők ezzel nem számoltak, a Fórummal kötöttek szerződést, és előnyös feltételek mellett kapták meg a szobákat.
Az esti órákban megérkezett Ferihegyre a rendezvény másik főszereplője, a kihívó, a jóval szerényebb külsőségek között érkezett puerto ricoi Jorge Maysonet. Vele jött menedzsere, az ugyancsak közép-amerikai Lenny de Jesus és edzője, Don Khan. A sportoló elmondta a repülőtéren, hogy becsüli, tiszteli Brown tudását, de távolról sem hiszi azt, hogy ellenfele a biztos esélyes. -"Kiütéssel akarok nyerni!" - fogadkozott. A mérkőzésig hátralévő napokban Brown marad a Fáy utcában, Maysonet viszont a KSI ökölvívó edzőtermében készül, hogy ne zavarják egymást. Lenny de Jesus elmondta, hogy saját pályafutása során Maysonet az ötödik "gyámolítottja, s egyben magasan a legtehetségesebb is. Nagy karriert jósol "fiának". Ahogy mondta, eljuthat a legmagasabb csúcsokra is. -"Erre az összecsapásra egy éve készülök. Ez idő alatt mindössze ötször léptem szorítóba, könnyebb ellenfelek ellen, valamennyit legyőztem. Nem okoztak gondot", nyilatkozta Maysonet. A Brown elleni mérkőzésével kapcsolatban megemlítette, hogy elismeri Simon tudását, de a meccs egyáltalán nem lefutott. Azt követően "feldobták a labdát", elmondták, hogy a Brown team az első és a második menettől tart a legjobban. -"Õk tudják, s jól tudják...Szeretném gyorsan eldönteni a dolgot. Igen, hallottam, hogy Brown nem számít 12 menetre. Én sem...csakhogy én a saját győzelmemre teszek." A menedzser még büszkén megjegyezte, ő készült Magyarországból, tudja például, hogy kitűnő a magyar konyha. Aztán elindultak a szálláshelyük felé, a Fórumszállóba.
Február 12. szombat. 7 nappal a mérkőzés előtt: A Maysonet team csupán egyetlen éjszakát töltött a Fórumszállóban. A délelőtti órákban segítőivel együtt átköltözött a Békeszállóba. Így a hétfő délelőttre tervezett sajtótájékoztatója is már ott került lebonyolításra. Szombat délután az országos sportnapilap szerkesztőségében megcsörrent a telefon. A vonal túlsó végén Fehér Tibor, a Badacsonyvidéki Pincegazdaság igazgatóhelyettese mutatkozott be. Elmondta, hogy az újságban olvasta, és nem érti, hogy vajon miért kell Bécsből hozatni a szénsavmentes vizet, amikor a badacsonyvidékiek már két éve gyártják és forgalmazzák a Kékkúti "csendes vizet", amely nem tartalmaz szénsavat. Hogy Brownéknak ne kelljen Bécsbe szaladgálniuk, elhatározták, hogy a budapesti lerakatukból, hétfőtől naponta küldenek egy karton vizet egészen a mérkőzés napjáig. Szép gesztus volt.
A fellépő bunyósok bemutatását kezdjük a kihívóval, nézzük, mit mondott magáról Jorge Maysonet a TV kamerái előtt. -"Amikor megtudtam, hogy a döntő Magyarországon lesz, egy távoli országra gondoltam, amely lényegesen különbözik azoktól, ahol eddig jártam. De most számomra nem ez a fontos, én a világbajnoki címért jöttem. Azért bárhova elmentem volna", mondta. Majd megkérték, hogy mondjon pár szót magáról a televíziónézőknek. "24 éves vagyok. A súlyom jelenleg 155 font, vagyis valamivel kevesebb mint 70 kiló. 177 centi magas vagyok, a családom jelenleg Puerto Ricoban lakik. Legtöbb mérkőzésemet Puerto Ricoban vívtam, majd elhatároztam, hogy az Egyesült Államokba megyek. Mivel New Yorkban jobbak a lehetőségek, ezért szerződést kötöttem Lenny de Jesusszal. A bokszot amatőrként korán elkezdtem. A nagybátyámnak volt egy sportcsarnoka oda jártam le gyakorolni. Úgy 16 évesen kezdtem rendszeresen bokszolni, több nemzetközi versenyen vettem részt, például Kubában a Közép Amerikai Játékokon, ahol ezüstérmes lettem, de a Los Angelesi olimpián is több mérkőzést nyertem. Végül 20 évesen aláírtam az első profi szerződésemet. 19-szer győztem, minden esetben KO-val, és volt 2 vereségem is." -Az ön ellenfele Simon Brown a szerdai sajtóértekezletén azt mondta, hogy a 12 menetesre tervezett Budapesti döntőn 5 menetnél többet nem engedélyez önnek. Szerinte ennyi elegendő lesz számára, hogy megvédje világbajnoki címét. Mit szól ehez? -"Nézze, valóban nagy küzdelemre lehet számítani, jelenleg ő a világbajnok és igen jó bokszoló. Én pedig az IBF listáján a 4. helyen állok. Arról, amit mondott, nincs mit hozzáfűznöm, csak annyit, hogy győzni jöttem és győzni is fogok!"
Egy hét volt hátra a mérkőzésig, de a jegyek nem úgy fogytak, ahogy azt a szervezők várták. Mi lehetett az oka? Elsősorban, nem volt megfelelően reklámozva az esemény. A mérkőzés híre olyan váratlanul jött, hogy eleinte többen is kételkedtek a valódiságában. A szervezők az utolsó pillanatig a legnagyobb titokban dolgoztak, ez viszont a kellő időben történő hírverésnek a rovására ment, csakúgy, mint a helyszín körüli bizonytalanság. Alig 20 nappal a gála előtt még nem dőlt el, hogy biztosan megrendezhető lesz-e a BS-ben, ebből fakadóan a helyárakról sem tájékozódhattak idejében az érdeklődők. Mint a bevezetőben említettem, jómagam is csak kb. 2 héttel a mérkőzés előtt lettem figyelmes egy újságcikkre, hogy Budapesten kerül megrendezésre egy profi világbajnoki mérkőzés, pedig már akkoriban is faltam a profi ökölvívással kapcsolatos infókat. A Népstadion és Intézményei című 1989-es, januárban megjelent programfüzetében lehetett olvasni először, hogy a szocialista országok közül elsőként Magyarországon rendeznek profi ökölvívó világbajnoki mérkőzést, februárban. A rendezvényről alig jelent meg hír, de máris bizonytalanná vált az egész. Akkoriban szintén a BS adott otthont a március elején megrendezésre került fedett pályás atlétikai világbajnokságnak. A csarnokot már február elejétől elkezdték kialakítani az atlétikai VB-re, emiatt úgy nézett ki a rendezők szerint, hogy a február 18-i bokszgála így már nem fér be. A bokszmeccs szervezői ekkor úgy döntöttek, hogy a 14 ezres BS-nél a jóval kisebb, 2-2500 nézős Nemzeti Sportcsarnokba viszik át a rendezvényt, de az úszókkal is felvették a kapcsolatot, hogy zavarná-e a felkészülésüket, ha az általuk használt Komjádi uszodát bérelnék ki és a lefedett medencén lenne a ring. Azt gondolták, hogy a helyszínváltoztatással nem lesz gondja a közvetítő CBS amerikai TV társaságnak sem. Az amerikai TV-sek hihetetlenkedve fogadták, hogy nem a BS-ben lesz a meccs. Egyszerűen nem értették, hogy a boksz és az atlétikai rendezvény között több mint 2 hét van, és ennyi idő nem elég a magyaroknak arra, hogy felkészítsék a csarnokot egy másik rendezvényre, amikor náluk a New Yorki Madison Square Gardent egy-egy sportesemény után 3-4 napon belül átrendezik egy másik sport meccseire. Az első hazai profi világbajnoki bokszmeccset a New Yorkban élő Mezey Tamás és az Újpest mesteredzője, Kellner Ferenc kezdte szervezni. A szervezésbe beszállt Leyrer Richárd a Hunyadi SE kickbokszosainak az elnöke is. Elmondása szerint üzleti vállalkozásnak tekintették a mérkőzést, a remélt nyereséget elsősorban a sportegyesület húzóágazatának, a kickboksznak a támogatására fordítanák, és egy kisebb részt terveztek az utánpótláskorú ökölvívók támogatására. A jegyárak 600 és 1500 Ft között változtak. Egy átlag dolgozó bére akkoriban 6-7000 Ft körül mozgott, tehát nem volt olcsó a jegy. Ráadásul akkoriban az emberek nem is igen voltak hozzászokva, hogy ilyen nagyságrendű összeget kelljen kifizetniük egy sportrendezvényért. A jegyek nem fogytak, ezért lejjebb vitték az árakat, és közönségcsalogatónak, egy gépkocsi kisorsolását is beígérték a drágább jegyeket vásárlók között.
De most térjünk vissza Simon Brownhoz, ismerkedjünk meg vele részletesebben. -"Jamaikában születtem, egy Clarendon nevű helyen, közel Kingstonhoz. Kingstontól kb 2 órányira. Igazából már vidéken van, egy kis város, egészen vidéken. A családom igazán derék, jó család. Sokat jártunk templomba, csupa rendes ember. Apám még él, most az Államokban van. Jamaikában egy farmon dolgozott, tudja, ott nagyon sok farm van, a maga farmját művelte. Volt egy háza, meg földje, különféle zöldségeket termelt. Elég nagy farm volt, mert emlékszem, hogy hétvégeken egyszer egy héten összeszedtük az árut, és kivittük a piacra eladni. Szóval elég nagy volt. Édesanyám mielőtt az Egyesült Államokba költözött volna, Jamaikában egy iskolában kisgyerekeket tanított. 3 lánytestvérem van és 2 fiú, én a negyedik voltam. Mind iskolába jártunk, én is, mikor hazajöttem az iskolából, az volt az első, hogy megcsináltam a leckémet, aztán kikérdeztek." -Szóval jó gyerek volt, sohasem vadult? -"Nem, sohasem emlékszem, hogy vad lettem volna, sohasem pofoztak meg. A bátyámat azt igen, de én mindig is apu és anyu szemefénye voltam. Nem, nem emlékszem, hogy valaha is megvertek volna. Elég jól tanultam. Az igazat megvallva, tudom, hogy nem hangzik valami jól, de mikor még Jamaikában voltam, semmit sem tudtam a bokszolásról. Vidéken laktam és az összes ismerősöm krikettezett vagy focizott, így aztán a bokszról sem tudtam semmit. Emlékszem, amikor Muhammad Ali és Joe Frazier verekedett, akkor még csak rádiónk volt. Emlékszem, hogy apám hallgatta a meccset rádión, én meg csak csodálkoztam, mi lehet az. Aztán mikor vége lett, mondták, hogy boksz. Ez az egyetlen dolog, amire a boksszal kapcsolatban emlékszem Jamaikából. Az egyetlen ok, hogy az Egyesült Államokba költöztünk, hogy jobban éljünk. Nem volt nehéz megélhetés a földművelés, de úgy gondolom, tudták, hogy ahová mennek, ott sokkal könnyebb lesz. Én szerettem a földművelést, csináltam is az apámmal egy ideig. Felkeltünk hajnalba és mentünk a földekre, de azthiszem anyám jobb életet akart, igazából ez lehet az oka, hogy az Államokba akart költözni. Hát, azthiszem anyámnak volt ott akkoriban egy unokatestvére, legalább is azthiszem. Õ ment először az Államokba, azután egy év múlva visszament Jamaikába és magával vitte a férjét, az apámat. Aztán, ahogy apám is átment, fogta a gyerekeket és minket is átvitt. Először a fővárosban laktunk, Washingtonban, most is ott él az egész család. Igazából a nagyanyám csak most vándorolt ki másfél évvel ezelőtt, most ő is Washingtonban él anyámékkal. Én a feleségemmel és a gyerekemmel élek, csak anyám és a nagyanyám vannak a többiekkel, a két nővéremmel. Egy kislányom van, India. Amikor átjöttem az Államokba, először is tovább akartam tanulni és iskolába mentem. Először a Lincoln junior high schoolba mentem, onnan át a Roosevelt high schoolba. Amikor odajártam, kosárlabdáztam, mindig is szerettem sportolni. Igazából elég jól kosaraztam, de tudja azthiszem, hogy egy kicsit alacsony voltam hozzá. Tudom, hogy alacsony kosarasok is vannak, de azthiszem ott mindig is nagy volt a verseny. Kosárlabdában, tudja mindenkinek ezer ember akar a helyére kerülni. Nekem olyan sport kellett, amiben az ember nem túl alacsony vagy túl magas, amiben az ember olyan lehet amilyen. Ezért határoztam el, hogy abbahagyom a kosárlabdát, és inkább bokszolni fogok. Van egy barátom, az a neve, hogy Haley Thompson. Velem járt iskolába, mindig csak a bokszról mesélt nekem, mert ő lejárt bokszolni. Aztán egyszer azt mondta, hogy másnap levisz magával az edzésre. Amikor elmentem, csak néztem milyen a boksz, és azt mondtam magamnak: Mi ez? Ezek ütik egymást!?..Aztán amikor beszéltem az edzővel, azt mondta, hogy menjek vissza másnap és vigyek valami göncöt, amibe jól tudok mozogni, és bele lehet izzadni. Mármint, hogy ne idegesítsen, ha izzadok. Aztán elmentem és így kezdtem el. Ekkor szerettem bele, mert elkezdtem bokszolni. És emlékszem, két hónapig edzettünk az edzőmmel, amikor azt mondta, hogy ki akarlak próbálni a ringben. Aztán mikor kipróbált a ringben, kiüttette két fogamat és még a lelket is kiverette belőlem. Olyan alaposan történt, hogy nem is mentem vissza. Aztán elmúlt talán egy hónap, akkor azt mondtam, visszamegyek. Vissza is mentem, akkoriban az edzőm Jose Correa volt, ő indított el, amikor még kölyök voltam. Megkérdezte, mi történt. Én meg azt mondtam, hogy igazából semmi, csak egy kicsit durva volt a dolog így elsőre. Akkor azt mondta, hogy hozzam vissza a cuccomat és kezdjem újra. Visszahoztam a cuccomat és újra kezdtem, onnan, ahol abbahagytam. Emlékszem, amikor az első meccsem volt, egyszeriben ott találtam magam a szorítóba és halálra voltam rémülve. De legyőztem a félelmet, és küzdeni kezdtem. Azon a meccsen nyertem is, 3 menetben, és olyan boldog voltam, mint még soha életembe. Mert egy csodaszép trófeával mentem haza, és mindig is az volt a vágyam, hogy egy trófeát nyerjek. Leírhatatlan érzés volt. De az iskola végeztével meg kellett próbáljak valami megélhetést szerezni magamnak. Valahogy biztos voltam benne, hogy ebből meg tudnék élni. Beszéltem anyámmal, apámmal meg az edzőmmel, és ők azt mondták, ok, ha profi akarsz lenni, jó. Mert azt akartam csinálni. Az edzőm meg azt mondta, hogy igazán jó profi lehetsz, megélhetsz belőle. Mert tudja, bokszolni akartam, de meg is kellett élnem valamiből, és nem akartam dolgozni menni. Ha kellett volna, mentem volna, de iskolába is akartam járni, meg némi ruhára is szükségem volt, meg egy kis pénzre. Szóval így lettem profi 1982-ben." - Sokat jár általában az eszében a soron következő meccs? -"Mindig, és egy bokszoló ha azt mondja, hogy nem, akkor hazudik. Mindig ott van az ember fejében, mert tudom mi vár rám. Tudom, hogy én vagyok a világbajnok és nem is akarom átadni a címemet senkinek. Egyáltalán nem szándékozom odaadni. Megfogom védeni és az utolsó csepp véremig harcolni fogok, hogy megvédjem. - Érte valaha nagy verés? "Nem, mióta bokszolok, még sohasem. Illetve egyetlen eset amire emlékszem, hogy megroggyantam. Akkor volt, amikor megnyertem a világbajnoki címet és leütöttek a második menetben. Ez az egyetlen az egész pályafutásom során." -Amikor belép a ringbe, mit érez? -"Nos, az igazat megvallva, mikor az ember belép a ringbe, valami oknál fogva feltámad az emberben a gonosz. Úgy előugrik, mert az ember tudja mi vár rá, ez a másik fickó megpróbálja megverni, hogy elvegye a címet. Ezért már az ember úgy is edz, hogy az ellenfélnek fájjon, és ha a bíró meg nem állít, agyonverem, kiütöm, és enyém az egész ring. - Ha fia lenne, hagyná, hogy profi bokszoló legyen? -"Ezt már kérdezték tőlem. Azt hiszem, ha lenne egy fiam, azt mondanám neki: Tudod fiam, te döntesz, de tudnod kell a bokszról, hogy ebben semmi sem könnyű, meg kell fizetni mindenért. Tudni kell mikor kezd el, mert amikor neki kezdesz, sok mindenről le kell mondani. Például egy csomó barátod, a haverjaid elmennek szórakozni, meg elmennek a klubba vagy valahova, neked meg le kell feküdnöd pihenni. Aztán fel kell kelni futni, majd edzésre járni, nagy eltökéltség kell hozzá. Meg még azt is mondanám neki, hogy, tudod, ha így döntöttél, száz százalékig melletted állok."
Folytatása hamarosan következik!
2010. március 11. - Leibinger Gábor (leibigab)
