×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

20 éve történt: Mike Tyson vs James Douglas

2010-02-10 18:40:01 /

Verhetetlennek tartották, az ellenfelei úgy potyogtak a ringben, mint érett gyümölcsök a fáról. De 1990. február 11-én Mike Tysont is utolérte végzete, kiütéses veresége James „Buster” Douglas ellen földindulásszerűen rengette meg a bokszvilágot, minden idők egyik legnagyobb szenzációjára emlékezünk.

Az alig 20 esztendős Tyson 1986. november 22-én a boksztörténelem legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka lett a néhai Trevor Berbick legyőzésével, a New York-i Bronxban felnőtt „Iron” Mike ezután kilencszer védte meg WBA címét, 37-0-ra fényesítette rekordját, 33 kiütéssel megspékelve. Ellenfeleinek szikrányi esélyt sem adott, pedig közöttük olyan neveket találhattunk, mint James "Bonecrusher" Smith, Tony Tucker, Larry Holmes, Michael Spinks, Frank Bruno vagy Tony Tubbs.

Tyson tizedik „áldozata” a hat évvel idősebb James Douglas, legalábbis áldozati báránynak szánták a nem túl veretes mérleggel érkező kihívót, aki bár technikailag igen jól képzett bunyós hírében állt, de notórius lógósnak számított, már ami az edzések elhanyagolását jelentette.

Győzelmét 42:1-hez adták a fogadóirodák, talán még a saját anyja is meggondolta volna, hogy kire tenné a pénzét.

Minden adott volt egy tökéletes Tyson-estéhez, a helyszín a Tokyo Dome Japánban, a pletykák szerint a nagy kaszinók Atlantic Cityben és Las Vegasban a rövidnek várt és teljesen egyoldalú párosítást nem tartották túl jó befektetésnek. Az egyetlen kérdés nem a győztes személye volt, hanem, hogy Tyson melyik menetben végez szegény Douglasszel. Addigi 37 ellenfeléből 23 nem hallotta meg a harmadik gongszót, és a szakértők Buster esetében sem számítottak hosszabb ellenállásra.

A szorítóban azonban egy nem várt fordulat bontakozott ki, rögtön az elejétől.

Douglas dominált, irányított, totális szerepcsere, a 14 cm-rel magasabb kihívó tökéletesen használta ki hatalmas ütőtávbeli fölényét (211 cm vs. 180 cm), precíz balegyeneseivel és gyors jobbkezével könnyedén távol tartotta a fedezék rombolásáról és testütéseiről elhíresült Tysont. A bajnok nem tudott belharcba keveredni, méregfogát ezzel szinte teljesen kihúzta az élete meccsét vívó Buster.

A mérkőzés előrehaladtával Tyson egyre frusztráltabb lett, mindenki láthatta, ahogy a tokyoi éjszaka fellebbenti a fátylat Mike korlátairól: ha nem az ő akarata érvényesül a ringben, akkor csak egy egysíkú, koncepció nélküli ütőgépet látunk, aki képtelen stratégiájának megváltoztatására. Rettegett akciói sorra pattantak le a kihívóról, beugrás, felütés, semmi nem működött, nincs ellenszere Douglas ellen.

A negyedik menet végén Tyson egyszer csak megfogta Douglast, egy rettenetes balhorog keményen megtántorította a kihívót, de Buster jól bírta az ütést és a koreográfia hamar visszatért a megszokott kerékvágásba.

Douglas egyértelműen több találatot jegyzett, az HBO szakértői szerint Tysonnak pályafutása során még sosem kellett ennyi beszedett ütést elszenvednie, a világbajnok sarkában pedig azt láthattuk, hogy teljesen alábecsülték a győzelem kapujához egyre közelebb jutó Bustert.

Még jeges zacskót sem hoztak magukkal, így a segédek jobb híján egy latex kesztyűt töltöttek meg vízzel, hogy valamelyest kordában tartsák Tyson időközben egyre jobban bezáródó bal szemét.

Tyson képtelen volt újítani, a mozgékonyabb, továbbra is jabekkel és gyors jobbkezekkel operáló kihívót nem lehetett kizökkenteni ritmusából, a publikum és a tv-nézők is azt érezhették, hogy hamarosan egy világraszóló szenzáció szemtanúi lesznek a Tokyo Dome-ban, Tyson bukását már csak egy lucky punch akadályozhatja meg. Lucky punch, vagy Tyson esetében nevezhetjük akár a tökéletes ütésnek, a legjobb időben és helyen, egy ilyen véghezvitelére ki volt alkalmasabb abban az időben, mint a pusztító Mike Tyson.

A nyolcadik menetben járunk, Douglas egyre nagyobb nyomást gyakorolt a toronymagas esélyes világbajnokra, Tyson sorozatban kapja az áldást fejre és testre egyaránt, de pont akkor, amikor már mindenki azt hitte, hogy Douglas minden tekintetben felülmúlta Tysont, a megsebzett vad egy jobbfelütéssel padlóra küldi a kihívót! Octavio Meyran meglehetősen lassan számol Busterre, aki meglepetésre kilencnél valahogy feltápászkodik rozoga lábaira és az időközben megszólaló gong végül megmenti Tyson 34. kiütésétől.

A hivatalos időmérő, aki természetesen párhuzamosan együtt számolt Meyrannal, két másodperccel előbb végzett a kiszámolással, de a döntés a vezetőbíró kezében volt. Egy szituáció, mely később heves tiltakozásokhoz vezetett, különösen Tyson akkori promótere és egyben menedzsere, Don King próbált mindent megtenni azért, hogy legalább „no contest-re” változtassák az eredményt. A WBC támogatta King kampányát, ugyanakkor a WBA és az IBF nem látott okot arra, hogy utólag megváltoztassák az eredményt.

A kilencedik menet kezdetén Tyson lecsapott, megpróbálta befejezni a mérkőzést és kíméletlen akciókba indított, Buster azonban meglepően gyorsan regenerálódott és vad ellentámadásba kezdett. A felvonás végére az ohio-i harcos robbantott, remek kombinációkkal és kemény találatokkal szabályszerűen szétverte és a kötelekhez szorította a világ legrosszabb emberének kikiáltott Tysont.

A tizedik forduló, mindketten a kiütést keresik, fáradtak, de Douglas a frissebb és mozgékonyabb, Tyson sorsa megpecsételődött. Egy hihetetlen kombináció, jab, jobbfelütés, balhorog, jobbegyenes és ismét balhorog letaglózza Tysont, a verhetetlennek kikiáltott bronxi a padlón, pályafutása során először.

A 23 éves Mike láthatóan nem volt magánál, kétségbeesetten próbálja visszatenni kiköpött fogvédőjét, mindhiába. Képek, amelyek bejárták a világot, amelyek bevésődtek minden bokszrajongó emlékezetébe.

A bíró ezúttal is rendkívül lassan számolt, de Tysonon már senki nem segíthetett, nem volt esélye, hogy talpra álljon, a vasember mítosza ledőlt. James „Buster” Douglas lehetségessé tette a látszólag lehetetlent és boksztörténelmet írt, győzelmét könnyek közepette ajánlotta fel nemrég elhunyt édesanyjának, Larry Merchant pedig csak ennyit mondott: „a japánok ma Godzillát akarták látni, de Godzilla ma nem annak a bőrébe bújt akire számítottak.”

Kétségtelenül ez volt Douglas legnagyobb mérkőzése, nyolc hónappal később már el is veszítette világbajnoki övét a cirkálósúlyból érkezett Evander Holyfield ellen. Holyfield, aki mindkettejük sorsát meghatározta, Tyson bár ismét világbajnok lett 1996-ban, még abban az évben, majd egy évvel később is vereséget szenvedett a Real Dealtől, utána már csak árnyéka volt önmagának.

leone 2010-02-10

              

                                 

              


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Morgo: Erről beszélek.

    2010-02-22 11:45:58

@yoda master: azt látni kell, youtube on fent van amugy balhé volt...

    2010-02-21 19:40:09

Bence
mi volt a sajtótájékoztatón?

» yoda master   válasz erre
    2010-02-21 17:23:51

megsemmisítette? költöi túlzás

» yoda master   válasz erre
    2010-02-21 17:20:33

@Chiro: A Lewis elleni meccsen pedig nem Tyson csinálta szar meccset. Õ bokszolni akart, viszont Lennox inkább birkózott vele :(

    2010-02-21 11:35:15

@Monzon: ha egy igazi meccs lett volna akkor azt mondom én is, de ez kamu volt bunda meccs volt. Tyson simán szétverte volna a lomha lewist is.

    2010-02-21 11:32:02

@Monzon: Ezt most nem értem. Smith valóban ölte a meccset, de a Tucker meccs nagyon jó volt. Smith után szerintem csak Lewissal csinált rossz meccset Tyson.

    2010-02-21 09:08:05

Főleg a Smith és Tucker elleni meccsek azok aztán..
Igen igen Lewis nem csak szimplán kiütötte valósággal megsemmisitette..

» Monzon   válasz erre
    2010-02-21 00:55:16

De hát akármi is volt Tyson a király!!!!!!!!!!ellenben a mostani nehézsúlyról, unalmas látni a 2 klitshkot ahogy végig boxol 12 unalmas menetet, ez abba az időbe lehetetlen volt...akkor látványos gyönyörű Tyson meccsek voltak pl. 1986-ban 15 ször is.Főleg a Berbick meccsen...

    2010-02-20 23:11:09

A lennox elleni meccsen lehetett látni hogy ez nem szimpla kiütés...
(Tyson leguggol, kinéz,)és a sajtótájékoztató.

    2010-02-20 22:55:10

HA KÖRÜLNÉZTEK AKKOR SAJNOS MÁR NINCS AKIÉRT IGY RAJONGJUNK THE BEST FOREVOR

    2010-02-20 18:43:15

"a Holy elleni Douglas sokkal jobb formában volt"

+7kg...

» Shaham   válasz erre
    2010-02-20 18:38:14

1.Bunda max a Tyson fanatikusok szerint volt 13éves koromba nekem is ez volt a véleményem azóta már másképp látom a dolgokat.
2.Douglas simán felállt volna arra is volt energiája h csapkodja mérgesen a padlót.
3.Holy ellen nem volt keményen leütve Douglas csak nézd meg a lassitást Douglas tekintetét mikor a padlon van..

» Monzon   válasz erre
    2010-02-20 16:34:45

Ez a bíró meglehetősen meg volt bundázva...ugyanúgy mint a lennox meccs is.

    2010-02-20 14:45:59

Igen, a Holy elleni Douglas sokkal jobb formában volt, de Tyson keményebben ütötte le. Normál számolásnál ott sem állt volna fel. Kapott 3-4 másodpercet, annyi már Holy ellen is elég lehetett volna.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-19 12:43:05

Az effajta emberek a leglehetetlenebb, hajánál fogva előrángatott hazugságokat (csúsztatásokat, féligazságokat) képesek úgy tálalni, mint nyilvánvaló dolgokat, és ezzel a tisztességes embereket megzavarják, elbizonytalanítják.

    2010-02-18 23:28:56

No problemo. Amúgy jómagam nem vagyok sem ősz hajú afro amerikai, sem boksz menáger, se nem bűnöző. A gátlástalant némely témakörben talán felvállalom :)

    2010-02-18 23:12:46

Bocs, utólag vettem észre, hogy félreérthetően fogalmaztam. Természetesen a Don King féle gátlástalan bűnözőkről beszéltem.

    2010-02-18 22:20:21

leibigab: "(A Tyson és a Holyfield elleni Douglas között ég és föld különbség volt elszántságban, kitartásban. A Tyson elleni egy kiéhezett bunyós volt, míg Holyfield ellen már egy jólakott bunyós láthattunk...)"

Ebben maximálisan egyetértek Veled. Douglasnek Tyson volt élete lehetősége, és Õ akkor élt is ezzel a lehetőséggel. Azon a meccsen Douglas 100% felett teljesített, és tényleg megérdemelten nyert. Nekünk Tyson rajongóknak viszont igenis tüske maradt a szemünkben az az ominózus leütés, hiszen ledöntötték a bálványunkat :(

Chiro: "sajnos túl sok dolgom van az ilyesféle emberekkel, találkoztam jópár ilyen "észrevétellel".

A Don King féle emberekkel van túl sok dolgod, vagy a magamfajtákkal? Ha az utóbbiakkal, akkor mi is a probléma Velünk? Talán, hogy nem értünk egyet Veled valamiben?

    2010-02-18 21:52:49

Douglas már 5-nél féltérden volt és csak a bírót figyelte, hogy mikor kell felállnia. Fel tudott volna állni normál számolásnál is, és mivel a leütés 5mp-el a vége előtt történt, Tyson-nak nem lett volna lehetősége újra támadni.

Chiro: jól emlékszel, King vetette fel, ráadásul Douglas is az ő bokszolója volt, így különösen gusztustalan az eset.

» Rajhona János   válasz erre
    2010-02-17 09:29:05

"Szerintem nem álltt volna fel. A Holyfield leütés után is ugyanúgy szuszogott, és ott normál számolásra nem tudott felállni. "

Te így látod. A Douglas V Holyfield meccset vezető Mills Lane, aki testközelben volt, pedig azt nyilatkozta a meccs után, hogy szerinte ott Douglas ha nagyon akar feltudott volna állni, de a szíve nem volt meg ahoz, hogy folytassa. (A Tyson és a Holyfield elleni Douglas között ég és föld különbség volt elszántságban, kitartásban. A Tyson elleni egy kiéhezett bunyós volt, míg Holyfield ellen már egy jólakott bunyós láthattunk...)

» leibigab   válasz erre
    2010-02-17 06:12:39

"Douglas nem tűnik annyira roggyantnak, hogy ha a bíró normál sebességgel számol, akkor ne tudott volna annyival hamarabb felállni."

Szerintem nem álltt volna fel. A Holyfield leütés után is ugyanúgy szuszogott, és ott normál számolásra nem tudott felállni.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-16 21:07:09

Én azt a számolást teljesen találomra választottam. És lám, az is bőven a 10 mp. felett volt. Vannak minden sportban íratalan szabályok, a profi bokszban a bírók szem előtt tartják a "show must go on" elvét, vagyis ha harcra képes a bokszoló, nem törekszik kiszámolni. És a meccs folytatását, illetve összképét tekintve ebben bizony igaza volt.

Ezt a hosszú kiszámolást egyébként, ha jól emlékszem, Don King dobta be, sajnos túl sok dolgom van az ilyesféle emberekkel, találkoztam jópár ilyen "észrevétellel".

    2010-02-15 20:51:38

leibigab: Értem amit mondasz, de sajnos azt már soha nem tudjuk meg, valóban így történt volna-e.

Sztrego: Jogos a pont. Itt volt egy másik talán. Ha lett volna még fél perce Tysonnnak "talán" be tudta volna fejezni. Monjuk Douglas nagyon gyorsan kipihente ezt a komoly leütést.

Chiro: Megbocsáss, de hová szarjak, hogy el ne lopják? :) Az általad linkelt meccsen, nem volt ennek jelentősége, mert Floyd nyert KO-val, és Õ nyert volna pontozással is. A "Mi meccsünkön" Tysonnak ez az egy leütés volt a nyerési esélye, így természetes, hogy kicsit meglopva érezzük magunkat. (Ha egy focimeccs 4:0-al ér véget, senki nem foglalkozik egy meg nem adott 11-essel, de egy 2:2-es döntetlen után az lesz a szalagcím)

    2010-02-15 18:30:53

Az nem kérdés, hogy túl hosszú volt a számolás. Az volt a gond, hogy az elnyúlt számolás után rögtön jött a gong így Tysonnak esélye sem volt befejezni a mérkőzést.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-15 10:33:50

Morgo


"Ahogy én néztem 2:51-kor már a padlón volt, és 3:05-kor állt fel, szóval nyugodtan lehetett volna 10-et számolni Douglasre."

Nem kérdés, a számolás pár másodperccel tovább tartott, mint kellett volna. De Douglast csak akkor lehetett volna kiszámolni, ha normál számolás mellett is ugyanezzel a sebességgel próbál felállni. Na ez az amit nem tudhatunk. A felvétel alapján szerintem Douglas nem tűnik annyira roggyantnak, hogy ha a bíró normál sebességgel számol, akkor ne tudott volna annyival hamarabb felállni. Douglas ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy mikor leütnek egy bokszolót, az első amit megtanul, hogy a bíró számolását figyelje és ahoz igazodva próbáljon felállni... Õ is ezt tette, ha pár másodpercel gyorsabb a számolás, akkor annyival hamarabb állt volna fel.

» leibigab   válasz erre
    2010-02-15 06:01:47

http://www.youtube.com/watch?v...

13 másodpercig tart a számolás.

    2010-02-14 23:14:27

"Komolyan megértem, hogy nehéz elviselni, hogy ledől egy bálvány, de a tények makacs dolgok."

Akkor miért nem fogadod el végre a tényt, hogy a számolás túl lassú volt? :P A pontozásról szerintem azért nem beszél senki, mert nem volt szükség rá.

    2010-02-14 22:51:50

Én első(-és másod)sorban a saját szemenek hiszek, és lehet itt vergődni, de ez a számolás nem volt gáz. A pontozás - amiről az elvakult Tyson-hívők mélyen hallgatnak - annál inkább. Nyilván látta a bíró, hogy magánál van Douglas, ezért már nem volt olyan feszes.

Komolyan megértem, hogy nehéz elviselni, hogy ledől egy bálvány (mit ne mondjak, anno komoly pénzt tettem Lewis KO-vereségére), de a tények makacs dolgok.

    2010-02-14 19:36:54

Pont, hogy az utcai bunyót-szabálytalanságok- Holyfled kezdte.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-14 16:01:34

Ahogy én néztem 2:51-kor már a padlón volt, és 3:05-kor állt fel, szóval nyugodtan lehetett volna 10-et számolni Douglasre. Az mindenesetre biztos, hogy a kettőjüknek marha kemény feje van. Dougla felállt egy olyan leütésből, ami egy ökröt is kiütött volna, Tyson meg olyan verést hordott ki lábon, ami egy szakasz katonának is elég lenne :)

    2010-02-14 12:24:13

Chico Sztrego Tyson valóban simán verte volna Holy-t utcai bunyóban viszont ringben Holy volt a jobb és kész..semmi nem lejtett ott..

» Monzon   válasz erre
    2010-02-14 11:03:53

Most ahogy nézem, nem látom azt a rémesen rossz számolást. 2:54 körül lehetett indítani a számolást, 3:04-kor már áll fel Douglas, teljesen rendben van, ekkor lett volna korrekt kiszámolni? Max valami német gálán.

    2010-02-13 21:38:45

Tudom, hogy megsérült. Nem az volt szép, hanem a meccs. Ezt a marhaságot, hogy King verette meg Tysont Douglassal! Ahhoz képest elég tudathasadásos helyzet, ahogy utána el akarta csalatni a meccset NC-re. Ha már csalás, érdemes lenne elemezni, hogy fordulhatott elő, hogy a kiütéskor csak egy pontozónál vezetett Douglas. Méghogy Tyson ellen lejtett a pálya...

    2010-02-13 21:31:29

astone
Ja te még nem tudod?
Erre mondják, hogy kicsi a világ.:)

» yoda master   válasz erre
    2010-02-13 18:46:25

Nem is tudtam ,hogy ilyen jóban vagytok te meg 'Tájszi' hogy így becézgeted!:D

» astone   válasz erre
    2010-02-13 15:47:58

Tyson a sérüléséig jobb is volt, utána nagyon visszaesett.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-13 15:43:13

Ott sajnos Holynak lejtett a pálya. :( Pedig sztem ha a bíró betartatja vele a szabályokat akkor nem tudta volna feltartóztatni Májkot.

    2010-02-13 14:33:42

"Igazából ő eredendően egy tiszta bunyós volt, bárki láthatja, aki megnézi a korai meccseit."

Így igaz. A Holy meccseken is sokat panaszkodott a bírónak apó szabálytalanságai miatt, eredménytelenül. Végül bepöccent.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-13 14:16:09

Ja, Tájszit én is azért kedveltem mert a bunyója számomra mindig olyan tiszta és őszinte volt .Nem akarom túlmisztifikálni de mindig így éreztem.

» yoda master   válasz erre
    2010-02-12 21:46:43

Douglas tökéletesen felkészült erre a meccsre, ez látszik rajta, teljesen akarta a győzelmet. Tyson kicsit már rutinból boxolt, megszokásból, mert eddig minden ellenfelét leverte, és Douglas nem jelentett neki csak egy újabb kihívót a sok közül. Úgy tudom, Tysonnak a felkészülése sem volt az igazi, nem készült fel rendesen erre a meccsre, amibe az is közrejátszott, hogy sokan akarták már a "verhetetlent" padlón látni, és tudatosan nem készítették fel erre a meccsre, edzés helyett tokiói éjszakai lokálokba vitték hónapokig. Állítólag Don King keze ártó is benne volt a dologban.
De ezek csak a háttérkörülmények, mert Douglas tényleg jobban felkészült, jobban akarta a győzelmet, egyszóval jobb volt itt, bár szerintem azzal a leütéssel Tyson nyerte (volna) a meccset.
Egyébként Tyson nagyon tiszta bunyós volt az első korszakában, és soha nem állt le önmagától birkózni, dulakodni, mindig boxolni akart. Ha nem fogták le, akkor nagyon nehéz volt megverni. A piszkos, birkózó, fogós bunyósokkal mindig sokat szenvedett, lásd Holyfield, Lewis, akik ha nem fogták volna le állandóan, ha nem dulakodtak volna vele, esélyeik jelentősen csökkentek volna ellene, és a végeredmény is más lehetett volna.
Végül Tyson is átvette a dulakodást, de soha nem volt jó benne. Igazából ő eredendően egy tiszta bunyós volt, bárki láthatja, aki megnézi a korai meccseit. Tiszta bunyóban szinte lehetetlen volt őt megverni. A tiszta bunyósokkal Tyson is mindig tisztán játszott, és nyert.
Egyébként Douglas is láthatóan egy tiszta bunyós, nem tisztán vívó, hanem inkább vívó-verekedő stílusú, hasonlóan mint Holyfield, aki viszont nem tiszta bunyós.
Tyson a vívókat általában simán megverte, de a vívó-verekedőkkel sokkal nehezebb meccseket vívott, mint a példa is mutatja.

» Levi Eger   válasz erre
    2010-02-12 20:44:13

Williams ellen megsérült. Mi volt abban a szép?

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-12 20:37:13

Abban igazat adok neked, hogy nem bíráskodott jól, de ez nem befolyásolta a meccs kimenetelét. Amiben tényleg rossz volt, hogy nem torolta meg, hogy Douglas szétválasztáskor mindig behúzott Tysonnak.

A Lewis-témára térve: Lewisnak megvolt a lehetősége, hogy szép meccsen verje el Tysont, mint Douglas vagy Willians. Nem élt vele, lelke rajta.

    2010-02-12 08:14:47

Akik megprobaltak gusztusosan bokszolni Tyson ellen, azok hamar a padlon talaltak magukat. Voltak olyanok, akik sosem voltak a regiek miutan talalkoztak Tysonnal - pl. "Razor" Ruddock. Tenyleg jo meccseket csinalt Vas Miska ellen, de megerte vajon neki? A sajat stilusaban Tyson valoban kozel verhetetlen volt. Ezert kar lenne Lewist hibaztatni. Nyerni akart o is, azert volt ott, nem pedig szorakoztatni 2-3 meneten at a kozonseget, es kiuttetni magat Tysonnal. Talan ezert lett volna jo, ha osszejon egy Tyson - Tua, vagy Tyson - Mercer. Igaz, azok a bunyosok kozul, akiket en lattam, szerintem Ibeabuchi verte volna a legbiztosabban Tysont. Olyan ero-gyorsasag-utesallosag-kondi szerintem rendkivul ritkan jon ossze egy emberben.

» bpjotruska   válasz erre
    2010-02-11 23:06:14

Ezt nem kell elképzelni, ez így is történt. Lewis minden idők egyik leggusztutalanabb bunyóját bemutava, kibirkózott néhány menetet, aztán kiütötte.

A korábbiakhoz: Én azért nem hasonlítanám össze Holy apót és Lewist Tysonnal, mert bár egy korosztályúak, Mike sokkal fiatalabban érett be, sokkal korábban volt a csúcson, és ezzel együtt természetesen hamarabb is égett ki.

    2010-02-11 22:42:49

A top Lewis vs top Tyson egy ki-ki meccs lett volna. Tyson is megszenvedett a Lewishoz hasonlatos Tuckerrel, és Lewis is a Tyson-féleség Mercerrel. Persze Tucker sosem volt olyan jó, mint Lewis, ahogy Mercer sem volt jobb Tysonnál.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-11 20:23:44

Mar lattam parszor ezt a meccset, de nagyon jo volt ujra megnezni.
Valaki irta, hogy maganeleti problemai voltak Mike-nak, en is ugy tudom, hogy teljesen "kesz" volt fejben az otthoni gondok miatt, meg biztos kozrejatszott a veresegben az is, hogy nem vettek komolyan Douglas-t.
De milyen jo meccsek voltak a nehezsulyban abban az idoben...

» Gretchen   válasz erre
    2010-02-11 20:12:44

Valaki biztos jót kaszált evvel a meccsel.

» yoda master   válasz erre
    2010-02-11 19:43:40

Ezt a bírói számolást anno a verség után id.Füzesy Zoltán, Pap Laci és Szegő András elemzte a Telesportban. Õk is úgy látták, a bíró gyengén végezte a munkáját.

» Sztrego   válasz erre
    2010-02-11 17:26:10

Õ volt a legjobb !

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2010-02-11 14:44:55

En egy Lewis elleni meccset ugy kepzelnek el, hogy ha az elso 3-4 menetben nem tudta volna kiutni Lewist, akkor az angol felorolte volna, es KO/TKO-val vagy pontozassal gyoz.

» bpjotruska   válasz erre
    2010-02-11 14:33:00

A Judah-hasonlat nagyon sántít. Amiket felhoztam, mind arra utalnak, hogy a teste tökéletesen engedelmeskedett (és nem volna) az agyának. Judah totál hanyatt vágódott az ütéstől, aztán idióta módjára ugrott fel, azt sem tudta, hol van. Ehhez képest Douglas elkönyvelte, hogy benézett egy maflást (hol láttad ezt Zab-től?), és a lehető legtudatosabban oldotta meg a problémát. Semmi nem utal arra, hogy az esetleges lassú számolás a meccs kimenetelét bármiben is befolyásolta volna.

    2010-02-11 14:32:59

Hatalmas bokszolo volt Tyson, es valoszinuleg minden idok legizgalmasabb nehezsulyuja, de az azert tulzas, hogy fenykoraban atgazolt volna mindenki. A Lennox Lewistol gyakorlatilag minden szempontbol elmarado Tony Tuckeren sem gazolt at. Persze, elkaphatta volna Lewist is egy jo utessel, de ez forditva is igaz. Lewisnak a stilusa nem volt olyan ramenos, de o is akkorat tudott utni, mint egy lorugas. Holy apon meg soha senki nem gazolt at... Azt nem tudom, ha olyan konnyu volt fejjel es konyokkel nyerni, akkor Bowe-t miert nem fejelte szet harom meccs alatt, vagy Lewist ket meccs alatt, hisz tobbnyire vesztesre allt, joval nagyobb es erosebb ellenfelek ellen. Pikk-pakk, lefejelte volna oket is, es maris ott a gyozelem. Igaz, hogy sokszor beledobta magat rendesen az uteseibe, de szerintem mikor Tysonnal osszefejeltek az elso meccsen, es Tyson felszakadt, akkor jol lathatoan mindketten fejjel elore mozogtak. Vagyis osszefejeltek, nem o fejelte le Tysont. Bar errol mindenki ugy is a magaet fujja...

» bpjotruska   válasz erre
    2010-02-11 14:30:10

Chiro Leibi is ezzel szokott érvelni de sztem az a két másodperc igen sok idő ebben az esetben. Lehet felállt volna korábban is de ki tudja,hogy a teste engedelmeskedett volna az agyának ha rövidebb időn belűl áll fel. Vagy akár ő is járhatott volna egy Judah féle táncot...

    2010-02-11 14:03:46

A lassú számolás másik fontos kérdése: volt-e annyira leütve Douglas, hogy a normális számolás esetén kiszámolták volna.

Szerintem határozottan NEM. Lehet látni, hogy teljesen tudatánál volt. Amikor leért, dühöngött, hogy bekapta az ütést. Igazán megütött bunyóstól hol láttok ilyent? Van, aki a földön fekve is fenntartja a fedezékét, fogalma sincs, hogy leütötték. A másik sarkalatos pont, hogy a számoláskor teljesen tisztán látszik, hogy figyeli a bírót. Nem erőlködik, botorkál felállni, hanem tiszta tudattal ül, és nézi a bírót, hol tart a számolásban.

Ezek alapján határozott meggyőződésem, hogy ha a bíró gyorsabban számol, abból is feláll Douglas. Ezek után szerintem a vita akadémikus, az égvilágon semmi okunk megkérdőjelezni Douglas győzelmének jogosságát.

    2010-02-11 13:42:29

Ha az a "volna" ne lett volna:S
:DD

» Victor   válasz erre
    2010-02-11 13:11:49

Ha az a dinamika és erő megmaradt volna akkor Holyn és Lewison is egyszerűen átgázolt volna...hiába a jó technika,taktika vagy az ütőtáv a fáradhatatlan rohamok felörölték volna őket...nagyon látványos lett volna ha anno Big George-al egy időben lettek volna csúcson...az mekkora atomvillanásokkal lett volna tele:))

» Victor   válasz erre
    2010-02-11 13:03:13

"Holyfield szerintem 10-ből 10x verte volna. "

Ha olyan bírót kap mint az első meccsen akor el is hiszem. Az gusztustalanul elfogult bíráskodás volt szerintem. Holynak mindent engedett a fejeléstől a könyökhasználatig.

    2010-02-11 12:09:30

Floyd Holyfield és Lewis is sokkal jobb boxolók voltak, csak nem voltak ilyen pusztító állatok, mint Tyson. Tyson egyféle bunyót tudott csinálni világéletében, kétségtelen, hogy ebben talán a legjobb volt a világon. A legtöbb ellenfél ellen ez elég volt, mert már a ringbe lépésnél is meg voltak törve. Holyfield szerintem 10-ből 10x verte volna. A legjobb bunyósok attól a legjobbak, hogy tudják alakítani a harcmodorukat az ellenfélre reagálva. Pl Floyd. Tyson nem ilyen volt.

    2010-02-11 11:36:13

Megnéztem újra...mondom amenyit pörög a számolás a végén amennyire lassú az elején..max 1 sec..ami a Tyson leütését illeti ott tényleg túl gyors volt...de a fogvédőt sem kellett volna keresni...mondjuk a szitu is új volt neki.Nem érdemelte volna meg a győzelmet.
Még mielőtt valaki unszimpátiával illetne...Tyson számomra az egyik legszórakoztatóbb bunyós és minden idők legjobb nehézsúlyuja volt....a fénykorában.
Azon csodálkozom,hogy ez JBD gyerek így elkallódott....

» Victor   válasz erre
    2010-02-11 11:31:14

"Nem volt az annyira lassú..korrekt volt szvsz."

Ja! Ezért oktatják a bíróknak pont ezt az esetet.

» southpaw   válasz erre
    2010-02-11 10:57:14

normális

» undisputid   válasz erre
    2010-02-11 10:57:12

én továbbra is azt mondom ha a bíró nornális ütemben számol tyson a győztes.

» undisputid   válasz erre
    2010-02-11 10:56:57

:D
A bíró ezúttal is rendkívül lassan számolt ? Tényleg ?
Tyson nyerte volna azt a meccset ha biró szakmailag alkalmas " itt Douglas padlózásra gondolok "

Továbbá !

Kevin Ronny tudta még Cas tanítását és edzés munkáját !
Vele kellett volna maradni :(
Tyson ha így tesz és továbbra is normális marad "hősként vonult volna vissza "

Holyfiled,Lewis ? Korszakos zsenik voltak az 100 %,de Tyson jobb boxló volt,csak a magánélete kicsinálta !

Õ volt a legjobb ! Muhammad Ali egyedül neki tette fel a koronát a fejére !
Marvin Hagler,Roberto Duran is olyan magasságokban beszéltek róla,hogy az valami fogalom !

Ha már nem lesz az élők sorában " ne adj Isten "
Akkor fognak sokan rádöbbeni,elgondolkodni,hogy milyen szintü ökölvívási ÉRTÉKET hagyott maga után !
Valamint még azon is,hogy a rajongok csináltak belőle Hőst,de egyben egy szörnyeteget is.

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2010-02-11 10:53:24

Nem volt az annyira lassú..korrekt volt szvsz.Technikailag teljesen megoldotta Iront.Talán túlságosan is jóllakott volt az oroszlán.

» Victor   válasz erre
    2010-02-11 10:49:15

http://www.youtube.com/watch?v...

A bíró számolása... Amúgy Busternél később is kezdett számolni...
De ettől függetlenül azon az estén Douglas volt a jobb, ez kétségtelen. Nem szabad elvenni tőle a győzelmet.

» IMiKeT   válasz erre
    2010-02-11 09:39:52

Ezen a mérkőzésen, ki lehetett volna számolni JBD-t, de a bíró állandóan a sarkot figyelte, hogy feladják-e és így úszta meg! Utána fordult a meccs...

    2010-02-11 09:30:18

Megmondom. Szerintem akkor úgy 1992-3. körül véget ért volna a karrierje. A sitt nagyon jót tett neki.

    2010-02-11 09:14:24

érdekes lett volna látni hogy alakul a karrierje, ha nem kerül évekre börtönbe.

» Irbisz   válasz erre
    2010-02-11 09:07:06

Tyson a világ egyik legjobb boxoloja volt és manapság ijen tehetséget ritka találni!!!!!!!!!!!!!!!!!!

» Tóth Ákos   válasz erre
    2010-02-11 09:01:50

Sokat "segített" Tysonnak az életmódja,a kedves anyósa,és a drága felesége ahhoz, hogy tönkre menjen az élete és a karrierje is.Õ ha sportszerűbb életet él és nem választ be ennyire "jó"feleséget,még évekig vilábajnok lett volna!Nem volt meg a biztos,nyugodt családi élete és ezért mentálisan gyenge volt!

» destroyer   válasz erre
    2010-02-11 08:35:03
Ugrás az oldal tetejére