Van élet 118 font alatt is - Októberi visszatekintő

2009-11-06 22:14:26 / kihet

A 118 font alatti súlycsoportok eseményei még napjainkban is viszonylag kevés publicitást kapnak, pedig a „kisemberek” között is megannyi remek ökölvívót találunk, és látványos mérkőzésekben sincs hiány. A profiboksz.hu szerkesztősége némileg az árral szemben úszva mindig kiemelten kezelte az alsóbb súlycsoportok történéseit, és ennek egyik alappillére a havi rendszerességgel jelentkező visszatekintő rovat. Egy kis ízelítő az aktuális cikkből: szalmasúlyban a WBC-nek teljes jogú bajnoka lesz, a kislégsúlyú világbajnok Brian Viloria egyik régi riválisának vághat vissza, Hasegawa ismét címet véd, és japán szupermeccset rendeznek légsúlyban, Daisuke Naito és Koki Kameda között. Utóbbiról még egy mini-portréval egybekötött beharangozót is olvashatnak az érdeklődők.

Rövid hírek a nagyvilágból

Szalmasúly: A legnagyobb szalmasúlyú meccsnek minden bizonnyal a WBC interim bajnok, Juan Palacios és a teljes jogú bajnok, Oleydong Sithsamerchai összecsapása ígérkezik. Az esélyes inkább a thaiföldi címvédő, hiszen ő olyan nevekkel küzdött, mint Eagle Den Junlaphan (talán Eagle Kyowa-ként ismertebb), Pornsawan Porpramook, és Muhammad Rachman, míg Palacios legkeményebb ellenfele Omar Soto volt, de ő is csak arról híres, hogy az egyik legjobban alkalmazott felhozóember a világbajnokok körében, az utóbbi évben két világbajnoki mérkőzéssel. Érdekesség, hogy első vereségét egy WBC eliminátori meccsen szerezte, Sithsamerchai ellen. A Palacios vs Sithsamerchai-ra Thaiföldön kerül sor, november 27-én. Raul Garcia is címet véd, az IBF-ét, szintén novemberben, egy nappal a már említett derbi után. A mexikóinak még nem volt értékelhető ellenfele Florante Condes kivételével, és ez most sem lesz másképp, a 30(17)-18(8)-1-es Lorenzo Trejo ellen lép majd a kötélnégyszögbe, mexikóban. December 5-én védi meg WBO címét Donnie Nietes (a képen), a 14(8)-5(2)-1 rekordú Ivan Meneses ellen. Nietes legutóbb Manuel Vargas-sal mérkőzött, ahol megosztott pontozással diadalmaskodott.

Kislégsúly: Az IBF bajnok Viloria korábbi legyőzőjével, Omar Nino Romeroval fog összecsapni. Romero nagy meglepetést okozott, mikor kipontozta az azóta világbajnok amerikait, akkor még a WBC címért. A visszavágón szintén a mexikói nyert, de mivel pozitív volt a drogtesztje, az eredmény ND, az No Decision (nincs döntés) lett, és megfosztották a címtől. A WBA címért száll harcba Giovanni Segura, a címvédő, ellenfele Sonny Boy Jaro lesz, kinek rekordja 30(19)-7(4)-5.

Légsúly: Igazi szuperrangadó kerül megrendezésre japánban, ahol Daisuke Naito Koki Kameda-val fog összecsapni. A találkozó részleteiről bővebben egy beharangozó olvasható lentebb. Luis Concepcion is megvédi címét, november 19-én, Panamában. Ellenfele a korábbi IBF szalmasúlyú világbajnok, Roberto Carlos Leyva. Leyva olyanok ellen küzdött, mint Miguel Barrera, Daniel Reyes, Ivan Hernandez, Julio Cesar Miranda, Ivan Calderon, Edgar Sosa és Z Gorres, de mindannyiuktól vereséget is szenvedett, Daniel Reyes kivételével (két meccsükből egyet megnyert, egyet elvesztett). A tét a WBA szervezet interim öve, amit Concepcion Omar Salado kiütésével szerzett meg. Denkaosan Kaovichit ugyanennek a szervezetnek a teljes jogú címét védte meg, méghozzá a japán tehetségtől, Daiki Kamedától, a Naito ellen készülő Koki kisöccsétől. Kameda egy sok dulakodással tarkított meccsen, ahol a hét centivel alacsonyabb thai megpróbálta őt kibokszolni, 115-113, 115-113, 114-114 arányban szenvedett többségi pontozásos vereséget. Ez Kaovichit második címvédése volt, mióta nagy meglepetésre kiütötte a japán bajnok Takefumi Sakatat a második menetben.

Nagylégsúly: Megvédte interim WBC címét Vic Darchinyan következő ellenfele, Tomas Rojas, Evans Mbamba ellenében. Rojas otthonában, Mexikóban került az összecsapásra sor, ahol nagy meglepetésre a veretlen dél-afrikai kétszer is földre került, a harmadikban és a tizenegyedik menetben. Aztán kihúzta a végéig, így 119-108, 117-109, 117-109 – es egyhangú pontozással vesztett. Ki lett tűzve az WBA interim bajnok, Nonito Donaire meccse, és bár az ellenfél még ismeretlen, de 2010 február 13-án megrendezendő gála biztosan nagy siker lesz, hiszen olyan nevek lépnek fel rajta, mint Z Gorres, Gerry Penalosa és Fernando Montiel.

Harmatsúly: Ez évben már harmadjára védi meg WBC címét a japán Hozumi Hasegawa, december 18-án. Ellenfele 18(12)-1(1)-1-3 rekordú nicaraguai Alvaro Perez. A gálán vívja majd visszatérő meccsét az egykori WBC pehelysúlyú bajnok, Takahiro Aoh. Történelmet írhat „Cochulito”, Fernando Montiel, hiszen ő lehet az első mexikói, aki három súlycsoportban szerez világbajnoki címét. Persze ezt már Montiel részben teljesítette, mivel WBO légsúlyú, nagylégsúlyú, és harmatsúlyú interim bajnoki címeket szerzett, de állítása szerint az lenne az igazi, ha a teljes jogú bajnoki címet is megszerzi. Erre lesz december 19-én, Mexikóban lehetősége a filippínó Gerry Penalosa ellen. Legyőzte a Darchinyant verő Joseph Agbeko-t Yohhny Perez. A remek meccsen a 30 éves Perez még le is ütötte a 11. menetben a bajnokot, így teljesen megérdemelten, egyhangú pontozással szerezte meg az övet.

Beharangozó: Daisuke Naito vs Koki Kameda

Igazi megaküzdelem lesz november 29-én a japánok számára, hisz két olyan bunyós találkozik, akik közel 83% - os nézettséget tudnak produkálni. Tét Naito WBC légsúlyú öve lesz.

                                   Naito                                            Kameda

Kor:                              35 év                                              22 év

Magasság:                   163cm                                           166cm

Rekord                        35(22)-2(1)-3                                  21(14)-0(0)-0


Daisuke Naito 1974.augusztus 4-én született, a Hokkaidoi Toyoura-ban. Gyerekkorában sokat terrorizálták, ám mikor már középiskolai hallgatóként összefutott volt ellenségével, eldöntötte, hogy vissza szeretne vágni. Felkereste tehát a Miyata edzőtermet, és hamar beleszeretett a sportba, és letett bosszúállási szándékairól, helyette inkább profi öklöző lett. Debütáló mérkőzésére 1996.október 11-én került sor, ahol a szintén első profi meccsét vívó Tatsuyuki Nishino-t ütötte ki az első menetben. 16. meccsén már a japán bajnoki cím volt a tét, amit nem sikerült megszereznie, mivel csak egy döntetlent volt képes elérni a szintén veretlen, későbbi WBA bajnok Takefumi Sakata ellen. A mérkőzést követően hét hónappal már Thaiföldre utazott, hogy Pongsaklek Wonjongkam WBC címét megszerezze, ám számára tragikusan sült el a dolog, ugyanis máig a leggyorsabb légsúlyú KO vereséget szenvedte el. Nem csüggedt, 6 mérkőzést követően már japán bajnok lett, és első címvédésén a mai napig leggyorsabb japán címmeccsen történő KO-val nyert. Még egy címvédés, és jöhetett az egyetlen legyőzője elleni visszavágó. Ám a meccset végig a rivális dominálta, és egy vétlen összefejelés után történő pontozással meg is tartotta a zöld övet. De a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan nem adta fel, gyorsan japán bajnok lett, majd kihívta a legendás OPBF bajnok világbajnoki kihívót, Noriyuki Komatsu-t, és bár mindenki szerint Komatsu volt az esélyes ennek ellenére a hatodik menetben Naito pontot tett a küzdelem végére. Egyszer védte meg a címet, és ismét kihívta Wonjongkam-ot, ahol nagy meglepetésre győzött, és ezzel WBC bajnok lett. Ám kiszivárogtak információk, miszerint a thai bajnok motiválatlan volt, csak azért küzdött ismét Naito-val, mert a japán piacon az alsóbb súlycsoportok harcosai többet keresnek, mint a felsőbbeké. Ennek hatására Wonjongkam kötelező kihívó lett. De negyedik, és máig utolsó találkozójuk előtt Naito-nak még volt egy szabadon választható ellenfele, és ez volt Kameda kisöccse, Daiki. A népszerűbb kis-Kameda azonban nem tudott mit kezdeni a bajnokkal, és egy csalásokkal tarkított meccsen pontozásos vereséget szenvedett. A tv felvételek bebizonyították, hogy Koki bíztatta testvérét, arra, hogy szabálytalankodjon. Ezt követően Naito még négyszer védte meg az övet, egy Wonjongkam elleni döntetlennel, egy Tomonobu Shimizu elleni KO-val, egy Shingo Yamaguchi elleni TKO-val, és egy Xiong Zhao Zhong elleni pontozásos győzelemmel.

Koki Kameda 1986.november 17-én született Osakában. A legidősebb a három boksz-testvér, a Kamedák között. Bár még be sem mutatkozott a profik között, akkora népszerűségre tett szert, mint nagyon kevés japán bokszoló. Ez köszönhető annak, hogy apja nagyon jól egyengette sorsát, hiszen kicsi kora óta edz, és minden amatőr eredménye után biztosítva volt számára a tévészereplés. Az igazi áttörés 2000-ben történt, mikor a korábbi szalmasúlyú, és kislégsúlyú világbajnok Hiroki Ioka ellen lépett ringbe egy kétmenetes találkozón. Az első menetben nagyon úgy tűnt, hogy Kameda leütötte, ám a bíró csúszásnak minősítette. Az eset után három évvel már debütálhatott is a profik közt, ahol egy első menetes KO-val mutatkozott be. Ezt követően még tíz felhozómeccset vívott, majd ringbe szállt a betöltetlen WBA kislégsúlyú címért, Juan Jose Landaeta ellen, ahol egy nagyon vitatható mérkőzésen megosztott pontozással világbajnok lett. Ám még saját népét is annyira felbőszítette az eredmény, hogy visszavágót követeltek, ahol Kameda már magabiztosan egyhangú pontozással győzött, ám állítása szerint nem akart többet fogyasztani, így visszament saját súlycsoportjába, légsúlyba. Azóta is jegyzetlen ellenfeleket ver meg, amiért rengeteg kritikát is kapott, valamint jelenleg is kap.

Nyilatkozatok

Naito: "Tudom, hogy ő bíztatta a testvérét arra, hogy csaljon ellenem. De nem érdekel, ez csak még jobban feltüzel. Remek formában leszek, és biztos vagyok benne, hogy legyőzöm Kamedát."

Kameda: "Két éve, hogy Daiki kikapott Naito-tól. Mint a bátyja, kötelességem, hogy megszerezzem az övet, amit ő képtelen volt. Nyerni fogok!"


118 font alatti P4P lista

1. Hozumi Hasegawa
2. Nonito Donaire
3. Ivan Calderon
4. Roman Gonzalez
5. Daisuke Naito
6. Pongsaklek Wonjongkam
7. Vic Darchinyan
8. Nobuo Nashiro
9. Marvin Sonsona
10. Yohhny Perez
11. Simphiwe Nongqayi



2009. november 2. - Pallai Zoltán (kihet)


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

nagyon klassz cikk, és igen nagy szakértelemről tanúskodik! pedig az "apróemberek" világának nyomonkövetése, a rengeteg távolkeleti versenyző és esemény miatt szinte teljes embert kíván! :-)

» ringsider   válasz erre
    2009-11-09 07:59:47
Oszd meg, tedd a kedvencek közé! fel