Balzsay vs Stieglitz szombaton - Videós beharangozó
Augusztus 22-én a budapesti Syma-csarnokban teszi kockára WBO nagyközépsúlyú világbajnoki címét Balzsay Károly. A népszerű magyar klasszis ellenfele az orosz születésű, de német állampolgár Robert Stieglitz lesz, aki profi karrierje során másodszor próbálkozik világbajnoki mérkőzésen. Az összecsapás vegyes érzelmek vált ki a szurkolókból, ugyanis míg egy részük fanyalog, addig nem kevesen vannak olyanok is, akik megfelelő kihívásnak tartják Stieglitzet. Beharangozónk célja első sorban nem a háttérben zajló üzleti érdekek felderítése, sokkal inkább a két öklöző stílusára, formájára fókuszálunk, hogy ez által próbáljunk képet adni a profiboksz.hu olvasóinak a várható meccsképről és az esélyekről.
Ki is az a Robert Stieglitz?
Az udvariassági normáknak megfelelően kezdjük a kihívó, Robert Stieglitz rövid, főként a számszerű eredményekre támaszkodó bemutatásával. A normál alapállású bunyós 1981-ben Oroszországban látta meg napvilágot Sergej keresztnéven, amelyet később Robertre „németesített”. A Magdeburgban élő és már hosszú ideje német állampolgárnak számító Stieglitz viszonylag rövi amatőr karrier után (80 mérkőzés, ebből 8 vereség) 2001-ben állt be a hivatásosok táborába és az S.E.S. (Sports Events Steinforth) promóció/istálló színeit képviseli azóta is. Az első másfél év a szokásos menetrend szerint zajlott Stieglitz számára - szinte kivétel nélkül ismeretlen, erősen negatív mérlegű ellenfelek aprításával építette fel a kezdetei rekordját -, majd 2002 októberében Sergey Karanevich legyőzésével begyűjtötte az IBF szervezet félnehézsúlyú ifjúsági világbajnoki címét. Az övet három alkalommal is sikeresen védte meg (legutoljára az Erdei Zsolttal is összecsapó ukrán Yuri Barashiant múlta felül pontozással), majd ezt követően súlycsoportot váltott, de kissé furcsa módon nem fel-, hanem lefelé lépett egyet.
Az „ugrás” után az irányvonal minimális mértékben változott csak, és hamarosan már nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoknak vallhatta magát a remek felépítésű fiatal bunyós. Pár címvédés – az egyiken egy váratlan padlózás – után világbajnoki mérkőzés kapujába került Stieglitz, és a magdeburgi eliminációs találkozón annak rendje és módja szerint a 11. menetben ki is ütötte Alejandro Berriot. A történet hitelességéhez hozzá tartozik, hogy Berrio állítólag mindössze 3 hét felkészülés után állt ki a küzdelemre... A trónon ekkor egy bizonyos Joe Calzaghe ült, aki viszont más irányba orientálódott, és a nagyobb pénzt és elismertséget hozó találkozók miatt nem vállalta a nagyközönség számára érdektelen címvédést és lemondott az övről, így Stieglitz számára jöhetett a Berrio elleni visszavágó a megüresedett titulusért (érdekesség, hogy a mérkőzés megrendezéséért kiírt tenderben az Universum Box Promotion is részt vett a német bunyós oldalán, de végül – mindössze 1638 dollár különbséggel - veszített a rivális Sauerland istállóval szemben). Az első mérkőzés tudatában a többség szinte előre elkönyvelte a német győzelmet, azonban Berrio mindössze 3 menet leforgása alatt összetörte Stieglitz álmait, aki profi karrierje 6. évében kénytelen volt elkönyvelni első vereségét.
Az ekkor még mindig csak 26 éves bunyós pályafutása viszont a kellemetlen zakó után is csak rövid időre rekedt meg, és két győztes találkozót követően újra eliminációs összecsapáson kapott lehetőséget a kőkemény Librado Andrade ellen. A papírforma szerint nem lehetett kérdés a sima Andrade siker, és a mexikói harcos be is húzta a strigulát, de a 8 menet alatt bizony Stieglitz is megmutatta, hogy bár nem egy igazi világklasszis, de van szíve és nem adja olcsón a bőrét. Az újabb vereség után egy gyors búfelejtő győzelem következett, majd jöhetett a sorsdöntő Lukas Wilaschek elleni WBC nemzetközi bajnoki címmérkőzés. Ekkor már tudható volt, hogy a Wilascheket foglalkoztató Universum/Spotlight istálló(k) komoly keretszűkítésbe kezdtek, de a szoros találkozó végén mégis többeket meglepett, hogy Stieglitz kezét emelték a magasba. A sokat érő „selejtezés” után hamar szárnyra kapott a pletyka, hogy a német bunyós idővel lehetőséget kaphat az egyik Universumos bajnok ellen, és a Balzsay vs Stieglitz találkozó bejelentése épp ezért nem is rázta meg túlzottan a közvéleményt.
"Hol van a védekezés, Robert?"
A fenti mondat múlt idejű verziója a korábban már említett Stieglitz vs Berrio visszavágón hangozott el a német ARD tv csatorna elkeseredett kommentátorának szájából, miközben Robert épp másodszor került padlóra, és az ominózus jelent felidézésével el is érkeztünk a német kihívó stílusának elemzéséhez és talán Stieglitz leggyengébb pontjához. Vegyük most elő a képzeletbeli nagyítónkat, és nézzük meg tüzetesebben Robert eddigi két vereségét, mert talán azokból lehet a legjobban konzekvenciát vonni. Közhely, hogy a száraz rekord néha becsapós lehet, és ez némileg igaz Stieglitzre is. Két vereség, két idő előtti fiaskó, de elég nagy különbség van mindkét végkifejlet között és ezt az alábbi videók is alátámasztják. A 2. Berrio elleni mérkőzésen egy óriási védekezési hiba vágta tönkre a németet, aki a rá jellemző legtipikusabb bakit követte el: támadás közben teljesen elfelejtkezett arról, hogy védje magát és a hátsókezes ütés indítása közben leejtette a bal kezét. Ez bőven elég is volt Berrionak, aki villant, és egy pontos horoggal le is ütötte ellenfelét, aki ezt követően széthullott. Stieglitz ugyan még nagy nehezen felállt, de az alibinek szánt ellentámadás nem csak erőtlen volt, de teret adott a kolumbiainak, aki újra lecsapott, majd a lefiniselte riválisát.
Ezzel szemben a Berriohoz képest jóval keményebb Andrade által kiosztott horog/felütés-záportól egyszer sem ment le Stieglitz, sőt, a vérző orrú német felvette a kesztyűt és időnként nem csak bártan, de eredményesen is visszatámadott, aminek egyenes következménye volt a meglepően jó meccskép. A vége azért mindentől függetlenül egyértelmű volt, de hogy milyen kemény dió és milyen nehéz Andrade ellen bokszolni, arról az IBF világbajnok Lucian Bute hosszan tudna mesélni, és vélhetően legrosszabb rémálmaiban jön elő a mexikóival vívott összecsapásának utolsó menete.
>>Az Andrade vs Stieglitz mérkőzés teljes felvétele<<
Stieglitz védekezése tehát az egyik gyenge láncszem (bár fent hordja a kettős fedezékét, azt bizony viszonylag könnyen át lehet ütni), de haladjunk tovább. Lábon közepesen jó, az ütőereje szintén az előző kategóriába sorolható. Nem egy nagy ütésre „játszik”, sokkal inkább a gyors ritmusváltásokból induló hármas-négyes sorozatokra helyezi a hangsúlyt, amelyek nagy százalékban fejre irányulnak, ezzel szemben viszonylag ritkán akciózik testre. A munkatempója erősnek egyáltalán nem nevezhető, és bár nem tipikus kontra bunyós a német, de mégis előszeretettel várja meg, hogy az ellenfele indítson. Egy átlagos Stieglitz akció a következőképpen néz ki: a kettősfedezék mögül kivárja az érzése szerint legjobb ütemet, és egy nem túl gyors, vagy pontos, inkább csak zavarónak, figyelemelterelőnek szánt feltartó balegyenessel beméri a célt, majd egy hirtelen ritmusváltással közel lép, és pattogós sorozást indít fejre, majd végül megpróbálja lezárni magát, általában nem sok sikerrel. Ez utóbbi hibát keménységgel próbálja ellensúlyozni, és bátran bele is megy a közelharcba. Bár az ütést jól bírja, az idő múlásával felőrlődik és elfárad (ezt történt vele Andrade ellen is és a Wilaschek meccsen is elérte egy hullámvölgy), illetve a neuralgikus pontokra kapott ütéseket sem kezeli túlzottan jól és hamar koordinálatlan lesz a mozgása.
Balzsay: látványos győzelem vagy kockázatmentes boksz?
A kérdés, hogy Karesz bunyója milyen irányba megy el a jövőben – ha elmegy egyáltalán bármerre is – bizonyára sokakat foglalkoztat. Balzsayról az átlag hazai bokszszurkolónak a nagy kiütések és az offenzív harcmodor ugrik be. De vajon ez lesz a jövőben is? A német ökölvívás sosem tartozott a leglátványosabbak közé, és a germán edzők nagy része is inkább a biztonságot, a győzelem tényét, sem mint a közönségszórakoztató, harcos „vérengzést” helyezi előtérbe. Balzsay nem egy klasszikus értelemben vett fineszes-technikás bunyós, és nem is a védekezésével nyerte meg a mérkőzéseit. A magyar világbajnok nagyot üt, és nagyon szeret irányítani, és eddig ez elég is volt a dicsőséghez, Inkin viszont megmutatta, hogy bizony még közel sem kiforrott a fordított alapállású magyar világbajnok.
Az orosszal vívott találkozó előtt gyakorlatilag minden mérkőzésen Balzsay diktálhatta a tempót és mivel nem kapott igazán technikás riválisokat, így bátran támadhatott is. Inkin viszont nem hagyta, hogy a Balzsay számára kényelmes ritmusban folyjék az összecsapás és sok apró, de folyamatos és kellemetlen helyzetekből indított kombinációkkal nagyon feladta a leckét klubtársának. Balzsay saját bevallása szerint is minden menetben „ meghalt” fizikálisan, az arca pedig mindennél jobban árulkodott a beszedett ütésekről.
Az első címvédésre előhúzott Masoe már más tészta volt. A menetek elején megpróbálta lerohanni Kareszt, de a kezdeti lendület hamar alábbhagyott. Balzsay kézben is tartotta a meccset, és pár kisebb (de mindenképpen figyelmeztető) holtponttól és védekezési kihagyástól eltekintve azt nyújtotta, amit kell. Viszont ezen a találkozón már érezhető volt, hogy nem akar fejjel menni a falnak, és sokkal megfontoltabban, vagy kevésbé bátrabban (kinek hogy tetszik) ment bele a kétesnek látszó szituációkba. Hogy ez a fejezet elején felvetett stílusbeli váltás előszele, vagy csak a fogyó erőtartalékok kompenzálása volt, esetleg az ellenfél „ugrasztására” irányuló taktika része volt, azt jelenleg még nem lehet megállapítani biztosan.
A sportolók nagy részét feldobja, ha hazai pályán küzdhet a győzelemért, és reményeink szerint a lelkes budapesti közönség bíztatása plusz adrenalin löketet fog adni Balzsaynak. A kihívó stílusa elvileg nem jelentet leküzdhetetlen akadályt: Stieglitz nem mozog sokat, nem üt annyit és olyan lehetetlen szögekből mint azt Inkin tette, nem diktál túl erős tempót, viszont vélhetően bátran bele fog menni a verekedésekbe, és ebből jó esetben nem csak Balzsay jön majd ki jól, de akár még egy látványos mérkőzés is kisülhet belőle.
Két „titkos” ellenség viszont ott fog lihegni Karesz nyakán: a sérülés veszélye és Stieglitz edzője. Balzsay az utóbbi időben szinte minden összecsapásán felrepedt, és sajnos ezek általában széles, mély vágások voltak. Mivel Stieglitz hajlamos belemenni a hirigbe, így fokozottan benne lóg a levegőben egy esetleges összefejelés - ami az eltérő alapállású öklözőknél még inkább sanszos -, vagy ami talán még rosszabb, egy kósza sorozat is felszakíthatja a régi sebeket. Nagyon nem lenne jó egy sérülés miatti idő előtti és kétes érzéseket hátrahagyó befejezés, vagy egy hasonló szituációból kialakuló német TKO győzelem… Térjünk át a másik veszélyforrásra, Stieglitz edzőjére. Thorsten Schmitz több évet dolgozott trénerként az Universum Box Promotion kötelékében, így valószínűleg nagyon jól ismeri Balzsayt, és mivel jó edző hírében áll, így részéről garantálható a megfelelő taktika. Az persze más kérdés, hogy a tanítvány mennyire tudja végrehajtani a stratégiát, mert egy jól irányzott ütés a pillanat tört része alatt romba döntheti a legfegyelmezettebb bokszoló lelki erejét is.
És a győztes…
A toronymagas favorit természetesen Balzsay Károly. Gyakorlatilag minden a magyar klasszis mellett szól, és ha Stieglitz nem teszi drasztikusan próbára a nagy ütésekkel eddig kevésszer tesztelt világbajnoki állkapcsot, akkor talán nem lehet nagy gond. A találkozó nyitó menetei meghatározóak lehetnek: Karesznek az első gongtól kezdve keményen meg kell mutatni, hogy ki az úr a ringben, ellenkező esetben a felbátorodó kihívó belerondíthat a Balzsay-parádéba, és nyögvenyelős küzdelemé alakulhat a címvédés. A győzelem gyakorlatig kötelező, és a jelenlegi helyzetben akár a karrierje végét is jelentheti Karesznak egy esetleges kudarc. Korábban két ellenségről beszéltünk Stieglitzen kívül (sérülés, Thorsten Schmitz), de nem szabad elfeledkezni a bizonyítási és győzelmi kényszer szülte lelki teherről és/vagy mentális túlpörgésről sem, ami görcsössé teheti a bajnokot, és ami miatt vonakodva viszi külföldi öklözői hazájába a gálákat az Universum. Reméljük, ezt a lehetőséget csak a tisztesség miatt kell megemlíteni, és Balzsay Károly nem csak eredmény, hanem látvány szempontjából is kiszolgálja a nézőket és egy remek - kiütéses - győzelemmel végleg meggyőzi a kritikusokat.
2009. augusztus 18. - Gallen Ervin (Erwin)
Balzsay Károly rekordja
Robert Stieglitz rekordja
Hozzászólok:
lobela
Azért mert a közönség "buta" ne a bokszolót utáld.
Amúgy Koko-t (megvallom mai napig őt tartom a legjobb magyar bokszolónak, ő állt szerintem legközelebb hozzá, hogy talán Amerikában is megállja a helyét, és most nem csak a bokszára gondolok, bár abban is ő volt legszórakoztatóbb számomra) én azért védeném annyival, hogy ő olyan vereséget szenvedett el amit mindenki elszenvedhet. Őt nem alázták meneteken keresztül, még csak alárendelt szerepet sem játszott. Sőt, emlékeim szerint tisztán vezetett, jóformán akkor talált amikor akart. Aztán jött egy egyenes. Egy ütés, tényleg mindenkinél lehet ennyi gebasz. Ő is bevallotta, hogy könnyelmű volt. Utána pedig már nem tudtuk meg, hogy mi is lehetne, ezért ez az álláspontom.
maestro: az amatőrrel elmondtál róluk mindent.
igen, kamubokszolók, mert az rtlklub nézőinek el lehet adni, el lehet hitetni, hogy nagy világbajnokok, mert vmi huszadrangú (tudom, tudom az x legnagyobb szervezet közötti világszervezetről van szó blabla) szervezetnél, a veszélyes ellenfeleket ameddig csak lehet elkerülve felépítenek nekünk egy 'világbajnokot'. aztán ha muszáj kiállni vmelyikkel, akkor vagy seggreülés lesz a vége, mint kokónál, meg csonttörő bohóc jánosnál, vagy megveszik a pontozókat, mint garay vagy inkin ellen pl.
igen, kamubokszolók. ide falura jók ezek is. persze megértem a felháborodásotokat, mert hát ők nagy világbajnokok, én pedig a fotelből lefikáztam őket. lehet így is nézni, csak akkor teljesen felesleges bokszot nézni.
jah: ameddig nem lesz a profiboksznak olyan társadalmi beágyazottsága, nézőközönsége, elfogadottsága, mint akár angliában, akár franciaországban (németeket direkt nem mondom), addig nem is lesznek komoly bokszolóink.
itt még egy k1 viadalra is könnyebb nézőket szervezni, mint egy bokszgálára. kell 1-2 túlsztárolt majom, no meg a retekklubb, oszt hurrá.
mondjuk lehet, hogy addig jó nekünk, amíg nem jut mégegyszer amerikai szerepléshez magyar bokszoló. megint rajtunk röhögjön a világ, mint janyinál? szegény rácfélix nyomban visszavonult.
nyilván nálunk is születnek tehetségek, de vagy elkallódnak, vagy elbasszák őket. amíg olyan szakmai analfabéták, mint szántó 'másikmeccsetnézek' öcsibácsi meg csötönyi sanyesz garázdálkodhatnak, addig nem is csoda.
megy a sírás-rívás az UNI miatt is. miért nincs normális magyar istálló? miért nem mondja vki azt, hogy nosza, én áldozok erre, gyere Karesz, gyere Madár bokszoljatok nálam, rendezünk rangos budapesti gálákat?
mert tuti bukó
lehet engem szapulni a véleményem miatt, de már régóta ez a véleményem.
igen, én örültem amikor kokó seggreült, és most is végig Stiglitznek szurkoltam. vagy is nem neki, hanem annak, hogy üsse ki ezt a bohóc balzsayt, hogy végre kapja már meg ez a hülye birka közönség a kijózanító pofont...
fociban u.eza helyzet. amíg egy fordulóban annyi néző sincs, mint egy bundesliga2 meccsen, addig mit akarunk? meg lehet nézni, hogy máshol miért jó a foci, miért van 100e bérletese a barcelonának, miért családi ünnep a vasárnapi bajnoki, vagy akár egy bokszgála.
1-2 éve még én is nagyon bíztam benne, hogy na ez a balzsay más lesz, ő végre megmutatja majd, ledarálja sorban az ellenfeleket, még a nagynevűeket is, de aztán az inkin meccsen bizonyossá vált a gyanú: ő is a jólismert kamubokszolók egyike. innen mit akarnak/akartok balzsayval? kinéznek neki egy seholsincs szervezet verhető, szintén kamubokszoló világbajnokát ellenfélként? mert az tuti, ha mégegyszer komoly szervezetnék címmeccset kaphat, és ott egy komoly ellenféllel találkozik (akár Bikával, akár Froch-hal) úgy megverik, mint a sz@rt. nem a 11. menetben, hanem a 3.-ban, 4.-ben.
majd szólok, ha lesz normális magyar bokszoló :)
lobela te tényleg el vagy tévedve !!!!!
Miről beszélsz. Kokó és Erdei kamubokszoló ??? Neked nincs agyad ??
Amatőr világ és olimpiai bajnokokról beszélsz. stb stb
nagyon kemény meccs volt.
Sajnos már a 6-7 menet környékén lehetett látni hogy baj lesz.
Ez a Stiglitz szívos egy gyerek.
nem baj Karesz innen szép felállni :)
nagyon kemény meccs volt.
Sajnos már a 6-7 menet környékén lehetett látni hogy baj lesz.
Ez a Stiglitz szívos egy gyerek.
nem baj Karesz innen szép felállni :)
az nso is tele van a jó szokás szerint fikázókkal, szégyellem magam helyettük is, de hogy ide is beírnak a lobela félék...
lobela
Ezt szerintem nem gondoltad komolyan... Az Inkin meccs véleményes volt, de, hogy a felsoroltak kamu bokszolók lennének... Pff.
Blackpanther
Karesz mindig takarékosan bokszol, nem tul sokat mozog a ringben, inkább csak araszolgat. Álmomban nem gondoltam volna, hogy így elfárad a végére...
kipukkadt a balzsay lufi végre. már inkinnél ki kellett volna.
remélem már nem lehet sokáig hülyíteni a magyart a kokó, erdei, kótai, balzsay féle kamubokszolókkal...
"de nem tudok semmit elkepzelni, amivel Stiglitz Karcsi fole nohetne... "
Most sem?
Többnyire a világbajnok a favorit. Pontozás kb egálra állt, az utolsó két menetet elvivőnek adtam volna a meccset. Szar volt a kondija is, meg ez a futkosás körbe...
Azért még mindig jobb így elveszteni egy címet, mint ahogy pl. Inkintől vették el.
Sztem Stiglitzen fog mulni, hogy milyen lesz es meddig tart a meccs. Ha megprobál nekiugrani Karesznek, akkor látványos bunyót láthatunk, 4-5 menetben Karcsi gyozelemmel. Sztem Balzsay keményebb is es a pofont is jobban birja. Ha Stiglitz ovatosabb lesz, az még jobban fog fekudni Karesznek, siman kipontozzza, vagy a vege felé uti ki. Nem lesz sima meccs, de nem tudok semmit elkepzelni, amivel Stiglitz Karcsi fole nohetne...
Hajrá Karesz!!!, légy éles és gyors.
Az 5.-ben meg üsdd ki , hogy ne kelljen egy végig ment találkozó után egy esetleges szoros pontozásos győzelem esetén a fanyalgó kritikákat olvasnom:)
Nagyon tetszik ez a beharangozó, köszönet érte, Erwin!
Én úgy látom, Stieglitz csupán belharcban múlja felül Balzsay-t, kívülről nem túl ügyes a srác, és nem is csinál sokat, inkább megpróbál közel kerülni. Nekem sokszor tűnik úgy, hogy nem igazán érzi az ütőtávot. Mindenképp nagy szerepe lesz itt a feltartó egyeneseknek, amiben a német boksziskola világbajnok, és Karesz karhosszának. Én Karcsi idő előtti győzelmére tippelek.
Karesz lassan melegszik be és ha az első 3 menetben ha ráugranak, lehet gond lesz.Továbbá ha nem lesz változatos a bunyója, akkor kicsit unalmas meccs lesz és száraz pontozás a vége. 9. menetben lesz változás, ott vagy kiüti az elfáradt Stielitz-et vagy mindketten a fülükön is levegőt véve elszuszognak-kóvályo gnak a 12. menetig.
Én úgy látom ,hogy ez a Robert Stieglitz egy biztonsági ellenfél gyors de nem jól védekezik és nincs hosszútávú koncentrációja 7 menetet tippelek.







