×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Amikor minden bokszra fordul: Ward vs. Froch

2011-12-11 15:10:16 /

A 2011-es év végének egyik utolsó nagy mérkőzését szombaton este Atlantic Cityben rendezik meg, ugyanis ekkor kerül sor a nagyközépsúlyú Szuper Hatos döntőre, a WBA világbajnok amerikai Andre Ward és a WBC címvédő angol Carl Froch összecsapására. A Sport2 csatorna által hazánkban is élőben követhető ütközet favoritja a hazai pályán szorítóba lépő Ward, azonban hiba lenne leírni a remek időszakot maga mögött tudó brit „Kobrát”. Lássuk, hogy a profiboksz.hu korábbi is jelenlegi szerkesztő hogyan látják az esélyeket az évzáró "Amikor minden bokszra fordul” beharangozó rovatban.

Bosco: Bár a szakma nagy része Ward győzelmét várja, én azért nagyon remélem hogy nem egy egyoldalú meccset fogunk látni. Froch bármennyire is nem egy technikai virtuóz, de mentálisan hihetetlenül erős és már több alkalommal láttuk, hogy partiban tud lenni a nála sokkal gyorsabb és technikásabb ellenfelek ellen is (Direll, Taylor). A kérdés persze az, hogy elegendő-e mindössze partiban lenni a kétségkívül rendkívül ügyes Ward ellen. Szerintem nem, tehát ha végigmegy a mérkőzés, akkor pontozással szerintem Ward nyer. De én látok esélyt arra is, hogy Froch meg fogja tudni törni ellenfele lendületét és a meccs legvégére fel fogja tudni őrölni. És bár nem ezt a végkifejletet érzem az esélyesebbnek, én most mégis megkockáztatok tippként egy idő előtti angol sikert. Tippem: Froch WI

Erwin: Számomra eddig csalódás a Super Six tokkal-vonóval együtt, így most erősen reménykedek abban, hogy egy igazán látványos fináléval tesznek pontot a sorozat végére. Gyakorlatilag minden és mindenki Ward győzelme mellet szól, és talán épp ez adhatna erőt Frochnak ahhoz, hogy kirukkoljon egy igazi bravúrral, mert a győzelme mindenképpen az lenne. Az borítékolható, hogy amennyiben a technikásabb, sallang mentesebb Ward nem megy bele valami felelőtlen hirigbe, és legalább kibekkeli a mérkőzést, akkor pontozással nem nagyon veszíthet, és ugyan így Froch számára pedig csak az egész pályás letámadás lehet a járható út véleményem szerint. Az angolnak meg kell próbálni csípve, rúgva, harapva rátapadni Wardra, hogy lelassítsa az amerikait. Amennyiben ez sikerül, akkor talán a mérkőzés vége felé Froch elkaphatja Wardot, ellenkező esetben - és én erre tippelek - a WBA világbajnok egy viszonylag sima pontozással behúzza a győzelmet.

Greg: Valahogy rossz előérzetem van ezzel a találkozóval kapcsolatban, kicsit úgy érzem, valamiért ez a döntő is ugyanúgy zátonyra fog futni, mint az erősen viharvert sorozat dereglyéje tette már számtalan alkalommal, és ez a szupermeccs is illeszkedni fog az idén látott csalódások sorába. Na, ennyit a megérzésekről. Maga a párosítás elég izgalmasnak tűnik, Ward technikáját, taktikusságát már jól ismerjük, Froch pedig szerintem igen sokat fejlődött a sorozat mérkőzései alatt, a kemény verekedő megtanulta nagyon szépen használni a balegyenesét, kihasználni a karhossz előnyét, távol tartani az ellenfeleit, és esetenként (pl. Glen Johnson ellen) hátramenetben is tudott bokszolni. Én újabban, a stílusa, a magassága miatt a nagyközépsúlyú Vitali Klitschkonak érzem Frocht, ugyanúgy, némileg esetlenül, rettentő kellemetlen stílusban, de nagyon hatékonyan bunyózik. Viszont ahogy főleg Dirrell és Taylor ellen láthattuk, a megfelelő gyorsasággal, technikával és főleg jó lábmunkával megáldott bokszolók eléggé jó eséllyel indulnak Froch ellen, ha éppen nem fáradnak el a mérkőzés végére, vagy nem a rinyálással vannak elfoglalva, ökölvívás helyett. Froch hosszú balegyenesei remekül működhettek Abraham és Johnson ellen, akik nem a gyorsaságukról híresek és a lábmunkával sincsenek igazán köszönőviszonyban, viszont én úgy gondolom, Ward ellen nem ez a nyerő stílus és taktika a számára, erre a meccsre jobb lenne visszatérni a régi bőrébe és megpróbálni fizikailag összetörni az amerikait. Ha a brit leáll Warddal ökölvívni, akkor gyakorlatilag csengettek neki, hiszen Andre sokkal komplexebb, képzettebb, okosabb bokszoló nála, Froch egyedül fizikálisan múlja őt felül, tehát erre kéne alapoznia a stratégiát. Mindazonáltal én úgy gondolom, az angol az elmúlt meccsein bemutatott stílusával fog próbálkozni, és megpróbálja majd távol tartani ellenfelét, amivel nem sok sikert fog elérni, ezért egy idő után erőszakosabb üzemmódba vált majd, és lesz néhány komoly találata, de összességében nem fog tudni mit kezdeni a WBA bajnokkal és sima pontozásos vereséget szenved.

Prof: Hosszú menetelés után, kitérőkkel és kilépőkkel tűzdelve, átmeneti kétségekkel is színesítve ér csúcspontjához a Super Six rendezvénysorozat. Tulajdonképp a jelenlegi legjobb párosítás jött létre, hisz Ward precizitását, eredményességét senki sem vitathatja, míg a másik oldalon Froch őszinte, minden alibitől, primadonna attitűdtől mentes boksza, töretlen győzni akarása sem kérdőjelezhető meg. A kérdés egyértelműen az, hogy melyik fél stílusa eredményesebb kettejük találkozásakor, illetve ki tudja magasabb hatékonysággal megvalósítani elképzelését a ringben. Sziporkázó, nyílt sisakos küzdelmet, ide-oda hullámzó mérkőzést szurkolóként valószínűleg szívesen fogadnánk, de erről Ward biztos más véleményen van… Technikai képzettsége, mozgékonysága révén nem vállal majd kontrollálhatatlan, nyílt háborút, de a távolról kimozgás, hosszú jabek taktikájának ellentmond a testi felépítés, karhossz-ütőtáv hátrány. Froch jól tartja a távolságot, de itt nem valószínű, hogy Ward egysíkú módon jönne előre, mint anno Abraham. De mi a helyzet Ward kissé tisztátalan, fejelésektől sem mentes bunyójával, kérdezhetnénk… Froch nem fogja ezt olyan tisztán és sportszerűen (vagy beletörődően) elfogadni, mint tette azt Kessler, alkalomadtán a könyökét is használni fogja, szóval nem ezen fog múlni a mérkőzés kimenetele. Froch álla sokat kibír, már csak a fej/arcbőrét kell edzenie, hogy ne sérüljön meg. : - ) Amennyiben sikerül a mérkőzés nagyobb felében nyomás alatt tartania, a menekülő utaktól elvágnia, elzárnia és belharcra kényszerítenie Wardot, akkor lehet esélye a szoros pontozásra. Szerintem azonban többet fog érni Ward mozgékonysága, eredendő technikai fölénye, s bár Froch is küzdeni fog töretlen akarattal, egy leütés nélküli meccsen minimum 116:112 arányú győzelmet arat a hazai kontinens előnyét is élvező amerikai.

    
 



2011. december 16. - Profiboksz.hu

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

http://www.online-sport.tv

» mailos   válasz erre
    2012-04-21 20:38:05

Nálam Ward egy technikás, eredményes, de sótlan f@szi... (az a nem érdekel kategória) vegyen rá jegyet a hozzátartozója.

» grabanc   válasz erre
    2011-12-18 19:35:06

@Shaham: Az üvegállút ki ne hagyd! :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 16:42:59

@Dani1: A szupercsillagharcoskobra (aki megverte az ex-vitathatatlan vb Taylort, meg az ex-WBC világbajnok Jean Pascalt, aki elverte Dawsont és két kemény meccset csinált Hopkinssal), mégis kristálytisztán kikapott, a papíröklű, szemétláda, csalásosan túl jól védekező Ward-tól...:)

» Shaham   válasz erre
    2011-12-18 16:30:07

@Dani1: Akkor annál inkább ciki, hogy a nímand, pöcs Ward ellen, a nagyszerű, tehetséges és jóképű istenkirály, Froch csak vergődött, igaz?
:)

    2011-12-18 13:21:51

@Einfug: szerintem most is több kockázatot vállalt mint amennyit kellett volna és most egy jó meccset csinált! aki ezt kétli nos annak mutathat bármit a srác nem fog neki tetszeni. ez olyan mint a khan utálat itt a fórumon.

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 12:44:32

Ward amolyan biztonsági,óvatos bunyót csinál,ami ugye nem közönségcsalogató.Hiányzik belőle a kockázat meg az igazi adok-kapok.

» Einfug   válasz erre
    2011-12-18 12:21:24

@Dani1: nagyon nagyon savanyú a szőlő danika :P ez mind csak SÜKET DUMA. kit érdekel hogy nem üt ki senkit csak kipontoz ? :D nagyon jól érvelsz :D ward akkor máris egy szaralak :D az meg szubjektiv hogy kinek mi tetszik, szerintem rendkívüli ringintelligenciája révén zseniális meccseket csinál amit élvezet nézni. ward eltaposta a kobrát. ennyi. amit leírtál az bizonyítvány magyarázás semmi több :)

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 12:11:37

@Dani1: Tedd hozzá azért, hogy olimpiai bajnok és címet egyesìtett a súlycsoportjában. Meg, hogy mindenkit megvert akit eléraktak. Véleményes meccse sem volt még, általában 2 menetnél többet nem szokott veszíteni.

» kiscapa   válasz erre
    2011-12-18 12:11:03

@migelkotto: "kiket vert meg ? egy kiégett leharcolt johnsont és egy nála is nagyobb favágó abrahamot" Ja persze, meg egy ex-vitathatatlan vb Taylort, meg egy ex-WBC világbajnok Jean Pascalt, aki elverte Dawsont, és két kemény meccset csinált Hopkinssal. Ezenkívül még kiütött olyan neveket mint Robin Reid és Brian Magee, de neked sztem ezek már nem mondanak semmit, mert ahogy látom kb 0 ismerettel rendelkezel még a kedvenceidről is. Ki volt egyébként az utolsó akit ez a kemény Ward kiütött? Shelby Pudwill? Akivel John Duddy egy menet alatt végzett? Könyörgöm, egy Allen Greent nem tudott még csak megrendíteni sem. Az top nagyközépsúlyúak közül mindenki végezne Greennel max 10 menet alatt, még a "favágó" Abraham is. Tehát összegezve, Ward egy olyan bokszoló aki képtelen izgalmas meccset csinálni, nem is csinált eddigi élete során és nem is fog soha, valamint képtelen top bunyóst kiütni, ez még akkor sem menne neki ha az ellenfelet egy székhez kötöznék és leültetnék a ring közepébe. Ez, Ward, nem csoda, hogy a saját szülővárosában sem tud megtölteni egy kisebb csarnokot sem, annyira népszerűtlen. Ez mindent elárul róla, hiába minden eredménye, mert ha még p4p1. lesz is valaha, akkor is csak azt mondhatja majd el magáról, hogy a valaha volt legjelentéktelenebb, legnépszerűtlenebb p4p1.

    2011-12-18 11:34:37

Ward vs Hopkins? Na, ott minimum két igen tapasztalt bíró kéne egyszerre a ringbe, az biztos! :)

» ogreface   válasz erre
    2011-12-18 11:25:23

@migelkotto: Nekem sokszor az volt az érzésem, hogy Nem egyszerűen legyőzni nehéz Wardot, hanem konkrétan bokszolni vele.
Azon túl, hogy tényleg ahogy írtad, minden téren Froch fölé nőtt, és egyértelműen simán nyert, a taktikájának fontos része, hogy öli a bunyót. KIveszi magát a közdelemből, olyan pozícióba kerül ha tud, ahol nincs effektív már bunyós. Engem ez zavar benne. Emiatt volt kevéssé szórakoztató nézni, mert úgy éreztem egy-egy menetben a 3 percből kb. 1 perc volt az, ahol olyan pozícióban álltak, hogy várni lehetett, hogy valaki üt, csinál egy szép mozdulatot.
Ezt úgy mondom, hogy abszolút nem szeretem Frochot, simán Wardot láttam esélyesnek, semmi bajom amúgy vele.

    2011-12-18 10:05:11

Engem érdekelne egy Ward-Hopkins.
Mondjuk azért asszem nem nézném meg, haha!

» kiscapa   válasz erre
    2011-12-18 09:04:04

Ward valóban napjaink egyik legintelligensebb bunyósa, minden tekintetben zseniális amit csinál, de én nem nézném vissza egyetlen meccsét sem. Kicsit olyan a pali, mint Hopkins volt a középsúlyú uralkodása alatt, azaz mindenki elismeri, de igazán senkit nem érdekel. Hop is csak a közönségkedvenc Trinidad elleni győzelmével szerzett igazi pénzes meccseket és komolyabb nevet. Ward is még szerintem nagyon sokáig veretlen marad, egészen addig, amíg nem jön egy hasonlóan technikás, gyors bunyós aki majd rá tudja erőltetni az akaratát Ward-ra és szoros pontozással letaszítja a trónról. Igazi pénzes meccset és Mayweather szintű gálákon való szereplést akkor kaphatna, ha legyőzne egy igazi sztárt, ami viszont sajnos a környékén nincs sok. Talán ha Sergio Martinez-t felcsábítaná egy meccsre.

» George   válasz erre
    2011-12-18 08:13:06

úgy értem tiszta meccs volt nem volt szükség a bíróra mintha ott se lenne

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 05:39:18

@zappa: nem tudom de én egy kezemen meg tudom számolni hányszor szedte őket szét a bíró most... nem tudom miről beszélsz. na mind1 :)

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 05:38:50

@migelkotto: Az tiszta sor, hogy mindenben jobb volt Frochnál, de ettől még tébny hogy végig belenyomta Froch arcába a fejét összekapaszkodásnál.
Én tényleg nem értem May-Ward párhuzamot.
Valószínűleg nem érzed azt negatívumnak Wardban, amit én annak érzek, és te valami másra gondolhatsz. Ami nekem nem tetszik Ward stílusában, az nem igazán jellemző Mayweatherre.

    2011-12-18 05:29:50

@migelkotto: Melyik Mayweather meccsen láttad azt, hogy May a meccs végéhez közeledve egyre inkább csak ráül az eredményre, és megmozdulásainak jelentős része arra megy ki, hogy a bíró megállítsa őket? Ward tényleg nagyon jó bunyós, sztem is nagyon sima meccs volt, azzal is egyetértek, hogy taktikus, és azért nem mindenki ellen tördel ennyire, de főleg a meccs második felében marhára ölte csak a bokszot.
Egy ütés, beugrás hónalá. KÖzelharcban birkó, kis fejelés, lefordulás az ellenfél hátamögé, összekapaszkodás állát a másik vállába nyomva, stb.

Azért ez marhára nem jellemző Mayweatherre.
Nála ami miatt párhuzam vonható, hogy sok meccsén, unalomba fajul a fölénye, és mivel nem egy agresszor bunyós, nem gyalulja le az ellenfelet jellemzően. De a legtöbb meccse nem arról szól, hogy folyton a bíró lökdösi szét őt meg az ellenfelét. Mayweathert inkább hasonlítanám a régi JOneshoz, Wardot meg Hopkinshoz.

    2011-12-18 05:26:15

@Dani1: szerintem kb egy szinten vannak csak ward nagyobb kiadásban, fejelések ? magadnál vagy ember ? 2-3-4 fejelős menet volt, azon kívül tiszta menetek voltak és a zseni , hirigben , belharcban, fizikailag, taktikailag, külharcban, bunyóban , vívásban, EGYSZÓVAL MINDENBEN MEGSZÉGYENÍTETTE a favágó angolt :) ( akit már direll is elvert és kessler is ) kiket vert meg ? egy kiégett leharcolt johnsont és egy nála is nagyobb favágó abrahamot

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 05:17:25

@migelkotto: Az az "őstulok" egyébként komoly diplomával rendelkezik, tehát ha mindenáron ezt a témát akarod firtatni, akkor a mai meccsen, egy suttyó volt csak a ringben és az Ward volt...

    2011-12-18 05:14:08

Na, most esett oda a szinvonal, hogy en elmegyek aludni, mert ehhez nincs kedvem, jo ejt.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 05:13:13

@migelkotto: S.O.B.(son of a b***h) Ward össze sem hasonlítható Mayweatherrel, állandóan a fejét használja és dulakodik, ráadásul képtelen bevinni egy olyan erejű ütést ami egy utolsó felhozóembernél jobb bunyóst megrendítene, abszolút papíröklű, tehát minden szempontból dögunalom és nézhetetlen a "stílusa". Egyébként meg Mayweather meccsei sem épp a legizgalmasabbak ez igaz, de azért teljesen más kategória mint Ward...

    2011-12-18 05:11:02

Khannak lenne mit tanulni Wardtol belharc temakorben...

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 05:09:01

@másik Zoli: bocs zoli de ők is kihasználnák ha az a tuskó egy parasztlengővel elkapta volna a zsenit :P :D ward feje szétverve ? ezek mit néztek ? :D összekeverték a 2 versenyzőt szerintem :) hát srác ha ez nézhetetlen ? ez most daninak megy, akkor mayweather meccsei is nézhetetlenek, a 42 ből jó ha van 3-4-5 ami másabb mint a többi ( corrales például ) , szerintem mind may mind ward meccsei fantasztikusak , zseniálisak mind a ketten , olimpiai aranyat nem adnak ilyen őstulkoknak mint a frocsli :)

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 05:04:01

@fixpont: Egy igazi fighter ellen biztosan látványosabb meccset produkálna Ward is, de alapvetően nem, nem tartozom a stílus kedvelői közé. Madárt szívesen látnám akár Cloud, akár Pascal ellen ilyen taktikával győzni, de ha nincs magyar a ringben, akkor szórakozni szeretnék egy bokszmeccsen.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 05:02:21

@másik Zoli: Ezt nem nagyon osztom, sztem Mayweather stílusa marhára közönségbarát, főleg Ward stílusa mellett.

    2011-12-18 04:59:14

@Dani1: Te most csak viccelsz, ugye? :) migelkotto hsz-e tényleg irritáló volt, de azért ne essünk át a ló túloldalára! :)

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:57:14

@másik Zoli: Nem tudom, en nagyon szeretem nezni es Wardot is, ugy latszik, te a vedekezest nem kedveled annyira, hanem amikor gyepaljak egymast. En meg pont azt nem szeretem amikor 0 vedekezes es lassuk ki ut tobbet.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:57:09

@másik Zoli: Hát azért Mayweather jóval tisztább bunyót nyom, ott a bírónak jellemzően jóval kevesebb szerepe van mint pl ezen a meccsen, ahol eláég sokat kellett szétválasztgatni őket.
Ha már hasonló taktikai bunyóst kéne mondanom, akkor Hopkinsot mondanám.

    2011-12-18 04:56:01

@fixpont: Ezek szerint legalább 1 izgalmas meccse volt. :)
A stílusa akkor sem közönségbarát, ahogy Wardé sem.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:55:14

@migelkotto: Eltaposta mi? Bokszoljon egyet Hopkinssal ez a szerencsétlen, garantáltan az lenne a világtörténelem legunalmasabb, legszabálytalanabb és legpontozhatatlanabb meccse, ez mind egyben! És akkor te meg az a maradék egy-két hozzád hasonló, biztosan nagyon örülnétek, csak épp ez nem boksz. Amit Ward művel az nézhetetlen. 20-30 éve az ilyet eltiltották volna örök életre mindenféle küzdősporttól, sajnos ma ez belefér és vannak akik ezt manegelik nem kevés pénzzel. Froch emelt fővel veszített, mindent megtett, jó példa minden valamire való harcos számára. Eltaposásról szó sem volt, elég csak a fejükre ránézni, Ward arca még soha nem volt így szétverve.

    2011-12-18 04:53:00

@másik Zoli: Nezd meg a Corrales elleni meccset. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:52:23

@zappa: Én még Maynek sem láttam igazán látványos meccsét.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:50:53

@zappa: Azert nem szabad elfelejteni hogy a nagykozep eleg suru most, es ilyen torna, ahol a 6 legjobb indul, meg nem volt, es a legjobbak amugy is ritkan talalkoznak egymassal sorozatban, ez csak emeli Ward teljesitmenyet, meg akkor is ha egy KOja sem volt, de hat ezek ellen az arcok ellen, Kessler, Abraham, Froch nem is lehet KO-t varni, egyiknek se volt meg.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:50:43

@fixpont: Igen ez igaz. Akár már Kessler elleni is, de főleg Abraham ellen is másképpen bunyózott.
Ennek ellenére a stílusából (is) adódóan, sztem sosem lesz egy annyira népszerű bunyós, mint May vagy Pac, pedig tényleg benne van a pakliban, hogy egyszer esetlg p4p lesz.
Monduk megmondom őszintén foggalmam sincs milyen népszerű az USA-ban, de pl itt a (amikor minden bokszra fordul.) cikk alatt kb mostanra lett 100 komment.

    2011-12-18 04:47:55

Azért az sokat elárul a Super Six-ről, hogy a gálának nem volt televízió által közvetített undercardja.

fixpont: Szerintem is nézhetőbb lenne egy Bute-Froch. Ward ellen senkinek nincs semmi esélye a súlycsoporton belül.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:47:46

@másik Zoli: Miranda Kariukit ütötte ki, nem Despaigne-ot, viszont a kubai kikapott, ez nagy meglepetés...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:44:40

@másik Zoli: Sorry, nem Miranda, hanem egy Cornelius White nevű győzte le, és nem KO-val, hanem pontozással (a boxingscene cikkét értettem félre).

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:44:24

Egy Bute - Froch meszarszeket szivesen megneznek legkozelebb, mert Ward kipontozna siman egy szinten nem tul izgalmas meccsen, de a Bute - Froch szerintem olyan lenne, hogy mindenki csettint. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:44:10

@másik Zoli: Meg. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:43:03

@zappa: Inkabb alkalmazkodik a stilushoz, ahogy az ellenfel boxol, ami az ellenfel eros pontra, arra epiti ra a taktikat, hogy azt semlegesitse. Figyeld meg ha egyszer neki lesz utotavolsag elonye, maskepp fog boxolni. Abraham ellen is maskepp boxolt. Ezt a meccset igy kellett megnyerni ahogy csinalta, a bunyojan latszik az esz es a taktikai felkeszulseg. Meggyozodesem hogy vagy az o vagy az edzo reszerol komoly elmeleti felkeszules van a meccsei mogott, ez nem "osztonbol" jon.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:42:46

Az megvan, hogy az undercardban Miranda kiütötte Despaigne-t?

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:41:41

@fixpont: Igen így van. Különdösen a 6. menettől, mikor megvolt az előnye, azt csinálta amit csinálnia kell a győzelemhez, de cserébe elég "nézhetetlen" meccs volt.
Nem kell szó szerint érteni, hiszen én is néztem! :)

    2011-12-18 04:39:15

ezt a mérkőzést 118:110-tól 120:108 ig lehetett adni teljesen könnyen , egyszerűen pontozható volt 1-2 menetet leszámítva. mit néztek akik 115:113-ra adták ? URAMISTEN MIFÉLE ZSOLDOSOK EZEK :D szégyen gyalázat. mind1 nyert a nagyközépsulyu mayweather :P ezt mondtam gyerekek. egy az egybe mintha különleges may-t láttam volna most is nagyközépsulyu kiadásban. csak direllnek van ellene esélye és ennyi, butet is oktatni fogja. dani és sztrego most egy hétig nem bújnak elő az ágy alól :P :D WARD ELTAPOSTA A KOBRÁT !!!!!

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-18 04:38:30

Ha nem is tapostak el a kobrat, de a meregfogat kihuztak, a merget lefejtek, gyogyszert csinaltak belole es beadtak neki 12 menetben. A ket szeme es az arca be is gyogyult tole lathatoan. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:37:34

@zappa: Tanuld meg légy szíves az új szót erre: "furfangos". ;-)

» ogreface   válasz erre
    2011-12-18 04:36:43

@zappa: Igen, ez igaz, mindent az eredmenyessegnek rendel ala, regen lattam ennyire celtudatos, koncentralt boxot, mint amit Ward eload.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:36:29

Egyértelmű sima Ward győzelem, de a stílusában ezt az iszonyat tördelést sosem fogom megszeretni.
Legalább annyira tudja, hogy hogyan kell "ölni" a bokszot, mint amennyire tud bokszolni.

    2011-12-18 04:34:51

Nem sokat lehet a meccsrol beszelni, Ward midnenben jobb volt, belharcban is.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:34:37

@ogreface: 117 - 111 az, csak már nem tudok számolni. Gonosz black IPA... :)

» ogreface   válasz erre
    2011-12-18 04:32:40

Na ezzel ki lett takarítva a három nagyarcú angol. Haye, Khan, Froch

» George   válasz erre
    2011-12-18 04:32:32

Legalább John Keane angol létére is korrekt volt a 118:110-zel.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:31:26

Csak azt tudom elkepzelni, amikor mar megvolt a folenyes a Ward vezetes, minden mindegy alapon elkezdtek behuzogatni Frochnak az utolso meneteket, mert ez maskepp vicc lenne.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:30:41

dehogy 2től is 115-113 az az igazán vicces

» intrepidboi   válasz erre
    2011-12-18 04:30:36

Jóég, ki az a két kontár, aki 115:113-ra adta Wardnak???

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:30:13

@ogreface: Ki volt az a nyomorult, aki 115:113-ra hozta ki a meccset? Ketten is? Nevetséges. :)

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:30:05

115:113 az komolytalan pontozas.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:29:26

Én nem voltam ilyen "szőrös szívű", nálam 117 - 113 Ward javára.
Már mutatja is a kígyó, hogy megsérült az orra és ezért vesztett...

» ogreface   válasz erre
    2011-12-18 04:28:28

Csalódtam Frochban.Ward klasszisokkal jobb volt minden tekintetben.

» Einfug   válasz erre
    2011-12-18 04:28:23

117-111 Ward távolról és közelről is jobb volt, sztem a jövő p4p bajnokát nézzük most. Frochnak esélye sem volt.

» Amador   válasz erre
    2011-12-18 04:27:01

Igen, ott van. :)

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:26:49

Froch-tól a legjobb momentum a neje volt ;-)

» tizedes   válasz erre
    2011-12-18 04:26:47

Jól láttam, ott van Peterson a ringben?

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:26:29

Ez volt a papirforma, most bejott, pont ezt vartam, pont ezt kaptam.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:25:47

Nálam 118:110 Ward.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:25:36

119-109 Ward, minden elemeben jobb volt, iskolabox.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:25:02

Kokó következetesen Andrew-nak hívja Andre Wardot. :)

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:24:36

Ezt Froch elvitte nálam, 108:101 Ward

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:21:49

Es most mar csak szet kell tordelni a 12. menetet es ennyi. Most Froch szerintem allat mondjara menni fog elore. :)))

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:21:03

Most nem a földbegyökerezett lábú Abrahamot kell eltalálni...

99:91 Ward

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:18:15

Kb. ilyesmire számítottam.

    2011-12-18 04:17:30

Sajnos számítani lehetett rá, hogy ilyen lesz a meccs.
Ward nem egy izgalmas bunyós, de el kell ismerni, hogy világklasszis. Bute-nak sem lenne semmi esélye ellene.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-12-18 04:17:19

Egye fene ezt odaadom Frochnak vekonyan. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:16:59

Vagy Froch talal egy lucky punchot vagy ez bantoan sima lesz.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:13:01

De gyönyörű horgokat ütött Ward az előbb...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:12:51

Amúgy nincs benne a meccs képében egy Froch kiütés. Ward már Kessles és Bika ellen is megmutatja hogy marha kemény, közelről is tud verekedni és nagyon jól védi az ütéseket.

» Amador   válasz erre
    2011-12-18 04:11:50

7:1 Ward. Frochnak sztem lassan fel kéne tennie mindent egy lapra, nincs más esély, különben leiskolázzák.

» Amador   válasz erre
    2011-12-18 04:10:16

Előjött már a bunkóság gong után...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:09:57

Sok dulakodás és pontosabb Ward.

79:73 Ward

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:09:27

Ez is sima Ward, muvesz es iparos, vagy ahogy delelott irtam kobra vs. mongoose.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:09:12

Szorosabb menet, de nálam Ward-é.

69:64 Ward

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:06:18

5. menet utolso 20 masodperceben jo volt Froch de ez nalam nem anulalja az elozo 2:40-et :)

Froch csak kiutessel nyerhet (vagy rengeteg leutessel).

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:05:21

5.menet szerintem Froc-é volt, Ward feje sokszor szabadon volt.
6.menet: Ward

59:55 Ward

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 04:02:16

5:1 Froch elvitt egy menetet amiben Ward pihent, de amugy tul nagy a technikai es tudasbeli kulonbseg koztuk, + nem lehet Wardot legyalulni vagy lerohanni ugy ahogy a Froch tabor gondolta.

» Amador   válasz erre
    2011-12-18 04:02:02

Fantasztikusan belharcol Ward. Minden menet az ove 3 vastagabban 3 vekonyan.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 04:01:19

4-0 idaig, Ward kozelrol is nagyon kemeny es fantasztikusan vedi az uteseket. Froch egy kicsit iskolazva van.

» Amador   válasz erre
    2011-12-18 03:54:35

Szuper jó Ward! 40:36 Ward

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 03:53:40

Itt a végén még verekedésben is jobb volt Ward.

» George   válasz erre
    2011-12-18 03:53:29

Sima Ward menet, meg belharcban is tobbet talal, okosabb ebben is.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 03:52:59

Egyelore gyenge a meccs, egyik sem vallal semmi kockazatot, de Ward lenyegesen technikasabb es jobb eddig. De azert meg nem irom le Frochot.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 03:49:28

Alkot a kis Hopkins.

» George   válasz erre
    2011-12-18 03:49:13

Nalam 2-0 Ward, gyorsabb és sokkal jobban védekezik..

» Amador   válasz erre
    2011-12-18 03:45:18

2 vekony Ward menet.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 03:45:04

Ütni kéne srácok.

» George   válasz erre
    2011-12-18 03:41:17

Huh de nehez lesz pontozni.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 03:41:10

Na lassuk.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 03:35:14

Köszi a linkeket!

    2011-12-18 03:32:41

Captain on the Bridge!

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 03:29:39

Jelen. Nem szorítok igazán senkinek, mert a két kedvenc(Kessler, Abraham) már kiesett, de jó meccset akarok, kevés szabálytalansággal és korrekt pontozással ha eljut addig.

» George   válasz erre
    2011-12-18 03:25:43

http://www.vipbox.tv/

» Einfug   válasz erre
    2011-12-18 03:22:10

http://livetv.ru/de/eventinfo/...

» traveler   válasz erre
    2011-12-18 02:37:08

@Roy Jones Jr.: Ejj, azért ez komoly különbség...

    2011-12-18 02:05:31

Ward - Froch
1,33 21,00 3,60 (SB)
1,30 29,00 3,60 (Bwin)
1,33 26,00 3,40 (WH)
1,29 26,00 3,75 (BetFred)
1,33 26,00 3,40 (Unibet)
1,40 -------- 3,00 (Bet365)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-12-18 01:25:19

@zappa: NeFürgyéLe

» fixpont   válasz erre
    2011-12-18 01:23:00

@ogreface: NFL???
Ne Fejelje Le??? :)

    2011-12-17 23:43:42

Szerintem ezt a meccset nem nyerheti meg Froch, csak Ward veszítheti el. :)
Hajrá Ward, nyerjen a boksz! Ja, meg persze NFL! :)))

» ogreface   válasz erre
    2011-12-17 23:33:45

Remélem találok - vagy valaki talál - egy linket majd ahol lehet nézni, mert felkelek, de nem lsz a közelben sport tv.

    2011-12-17 23:18:48

@zappa: Szerintem el van írva, igen.
A Sport Tv oldalán lévő műsor szerint 01:30 a kezdés.
Majd meglátjuk. Én fél kettőkor odaülök, ha nem kezdődik még a program, akkor meg lesz még egy kis pihenésidő. :-)

» IMiKeT   válasz erre
    2011-12-17 22:29:05

Nem lesz itt meglepetés. Vastag Ward WP (117-111).

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2011-12-17 22:11:06

@zappa: Ez a meccs Jerseyben van a keleti parton, ne a las vegasi kezdest szamold, a keleti es a nyugati part kozott van 3 ora!

» fixpont   válasz erre
    2011-12-17 21:50:48

@IMiKeT: Itt a profiboksz oldalon akkor el van írva a kezdés a tv műsoroknál? Mert itt 3 óra van írva.

    2011-12-17 21:40:39

Ward WP!

» kilcsko   válasz erre
    2011-12-17 21:20:34

Meglepetés max Ward kiütéses győzelme lehet. Froch gyakorlatilag esélytelen.

» Shaham   válasz erre
    2011-12-17 20:57:41

Remélem Froch leveri a kis kivételezett szervezők kedvence fejelgetős Wardot.
Ehhez kell egy korrekt vezetőbíró, nem egy domesztikált Reiss, akivel ketten nyomultak Kessler ellen. Mindenesetre az angol nem fogja hagyni a fejelgetéseket, hanem megfogadja a könyökével, aztán lesz ami lesz. Abraham ellen látszott, hogy Ward nem szereti, ha nyomás alatt tartják, a kényelmesebb tempó fekszik neki, ahol jobban tudja kamatoztatni gyorsaságát és technikai tudását. Ezt nem kell hagyni neki, ha Froch nyomul, mint tette Pascal vagy Taylor ellen, a végére bedarálhatja ellenfelét. Remélem ez fog történni, egy Froch - Taylor jellegű meccsképpel tökéletesen elégedett lennék.

» Rajhona János   válasz erre
    2011-12-17 20:48:27

..szerintem nem lesz látványos meccs... sot, inkább ilyen soha vissza nem nézzuk tipus lesz, de a szerkesztoi tippekhez még annyit, hogy leonenek meg nekem sem volt idonk velemenyt irni.., viszont Boscoval egyetemben mindketten froch TKO-t tippeltunk (persze ebbe a vágyak is belejátszhattak, és normal esetben ward wp a real deal, de a magasabb es hosszabb karu froch ezt kepes lehet simán annulálni). Igy az ismert velemenyek alapjan pksz.hu szerkesztoi oldalrol tekintve dontetlen az allas: prof, greg, erwin: WARD, bosco, leone, edge: FROCH gyozelmet vár :)

    2011-12-17 20:47:12

Ward eltapossa a Kobrát!

» Shaham   válasz erre
    2011-12-17 20:32:02

@zappa: A Sport csatorna műsora szerint a közvetítés 01:30-kor kezdődik, és 04:30-ig tart.
Ezt megerősíti a fogadóirodák 03:30-as zárása is.

Legtöbbször az a forgatókönyv, amit írsz, az biztos, de most elvileg korábban kezdődik a program. Én nem akarok lemaradni, úgyhogy inkább kelek korábban.

» IMiKeT   válasz erre
    2011-12-17 19:56:36

Sztem tuti nem kezdődik a főmeccs el 3:30 kor. A közvetítés 3.00 kor kezdődik, sztem kb. fél5-5 mire jön a főmeccs. Soha nem kezdődik el a főmeccs 4 előtt.

    2011-12-17 19:46:43

@migelkotto: Kb 03:30-kor kezdődik a főmeccs. (Addig lehet fogadni az irodáknál, szóval annál előbb biztosan nem.)

» IMiKeT   válasz erre
    2011-12-17 19:44:47

@fixpont: köszi

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-17 19:38:25

Drukkolok Frochnak, de sajnos sok esélyt én sem látok a győzelmére az ágyúgolyó fejű ellen...

» deniro2   válasz erre
    2011-12-17 19:28:57

@migelkotto: 21 ET van kiirva, az 03 CET, csak azt nem tudom a gala, vagy konkretan a Froch meccs kezdodik akkor. En 03:00-val szamolok mint kezdo idopont.

» fixpont   válasz erre
    2011-12-17 19:28:02

valaki meg tudná mondani kb mikor kezdődik a meccs ? nem akarom végignézni az egész gálát ha nem muszáj, 1:30 ra van írva a kezdés a sportcsatornán

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-17 19:11:32

@Mr.Chapel: ha Froch Direll elleni meccsére és Ward legtöbb meccsére gondolok,akkor tiszta meccsre számítok legkevésbé.Viszont nagy küzdelem várható,csak nehogy küszködés legyen belőle.

» superman   válasz erre
    2011-12-17 18:54:47

Sokkal jobban élvezhető Froch bunyója.
Ha elég agresszív lesz és pontos akkor elkaphatja Wardot.
Kondi problémája szerintem egyik bunyósnak sem lesz.
Lássunk egy tiszta és jó meccset.
Hajrá Froch !
Nem tudja valaki hogy kik lesznek az elő meccseken ?

» Mr.Chapel   válasz erre
    2011-12-17 18:45:31

hajrá Froch!

» bandi78   válasz erre
    2011-12-17 18:22:13

@Einfug: Ma, holnap, részlet kérdés.
Lényeget nézd. ;-)

» All In   válasz erre
    2011-12-17 18:04:57

Proffal értek leginkább egyet,Froch eddig minden ellenfelével nagyon szoros meccset vívott,úgy gondolom Ward-nak sem lesz könnyű dolga vele.Szinte minden meccse előtt azt vártam,hogy majd végre jól elverik Froch-ot,de mostanra elismerem a teljesítményét.

» superman   válasz erre
    2011-12-17 17:38:45

@All In: Talán holnap-se.

» Einfug   válasz erre
    2011-12-17 17:35:30

@fixpont: Ne már, a lottószámokkal nem operálunk:)

» Sztrego   válasz erre
    2011-12-17 17:35:28

@fixpont: Sztem 118-109. (egyszer Froch padlózni fog)

    2011-12-17 17:05:43

Ha korrekt lesz a vezető bíró (Ward fejelését már az elején szankcionálja) akkor talán nyerhet a Kobra. Azért elgondolkodtató, hogy Ward az egész torna alatt hazai pályán bunyózott.

» kritikus   válasz erre
    2011-12-17 17:01:18

Hajrá Kobra!!!

    2011-12-17 16:48:49

117-111 Ward

» fixpont   válasz erre
    2011-12-17 16:34:41

Én az állítólagos esélytelenebbnek szurkolok.Hajrá Froch!

» Einfug   válasz erre
    2011-12-17 15:04:48

Igen jó tippek a profiboksz szakértőitől! Kobra győzelmet várok, lehetőleg kiütéssel.

» Sztrego   válasz erre
    2011-12-17 14:56:24

Alapvetően én nem tartom rossz bunyósnak Frochot, mikor elkezdődött ez a torna és sokan kritizálták, én akkor a középmezőnybe vártam. Kesslert meg Wardot éreztem a legesélyesebbnek, ha jól emlékszem Ward, Kessler, Froch sorrendet vártam.
Most úgy érzem a két bunyós stílusa miatt is, Ward simán fog nyerni. Azt várom, hogy a 12 menetből max 2-3-at visz el Froch, de azon sem lepődnék meg, ha még ennyi menete sem lenne.

    2011-12-17 14:53:48

Kobrát ma eltapossák!!

» All In   válasz erre
    2011-12-17 14:45:57

Hajrá Froch! A Pascal és Taylor elleni agresszív taktikához kell visszatérni és ez a kis fejelgetős vakarék még hamarabb meg fog törni mint Taylor. Amíg Abraham az első 2 menetben nyomult, addig látszott, hogy nagyon zavarban van Ward, nem bírja a nyomást. Megfogja csinálni, Froch TKO győzelem lesz. Hajrá Cobra!!!

    2011-12-17 14:19:49

Egyetértek Boscoval, szerintem sem Froch az esélyes, de szerintem is benne van a meccsben egy Froch WI, még ha Froch régen is ütött ki bárkit.
Remélem jó meccs lesz!

    2011-12-17 13:30:57

Ez a Froch teljesen ugy nez ki mint a KOKO

» TITANIUM   válasz erre
    2011-12-17 13:09:00

Ward. Simán.

» kiscapa   válasz erre
    2011-12-17 12:53:55

ward hülyét csinál ebből a favágóból :) ward egy zseni, wp

» migelkotto   válasz erre
    2011-12-17 12:41:40

@Carlsson: Ha Froch a kobra, akkor Ward minimum mongoose. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-12-17 12:24:01

Muszáj ide is leírnom a szállóigét, mert nem hiszem, hogy erre már több lehetőség lesz: "Ward eltapossa a kobrát!" :DD

(A holnapi főcím pedig remélem ez lesz majd: "Ward eltaposta a kobrát!") :)

» Carlsson   válasz erre
    2011-12-17 11:47:08

Froch a magabiztosságával nyerhet.

    2011-12-17 11:20:39

Hajrá Ward!

» K. Péter   válasz erre
    2011-12-17 10:54:07
Ugrás az oldal tetejére