×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Amikor minden bokszra fordul: Miguel Cotto vs. Floyd Mayweather

2012-05-02 08:24:25 /
2012. május 5-én ismét szorítóba lép napjaink egyik legjobb ökölvívója, Floyd Mayweather Jr., aki ezúttal - pályafutása során immár második alkalommal - nagyváltósúlyban próbál világbajnoki címet szerezni. Mayweathernek a cél eléréséhez valószínűleg rögös út vezet majd, hiszen ellenfele a jelenlegi WBA nagyváltósúlyú bajnok Miguel Cotto lesz, aki korábban már kisváltó-, és váltósúlyban is felülhetett egy-egy szervezet trónusára. Hogy mégis mennyire lesz Mayweathernek rögös útja, illetve, hogy vajon Cottonak sikerül-e azt az impozáns nullát kitörölni riválisa mérlegéből, vagy arra a sorsra jut, mint a 35 éves amerikai eddigi összes riválisa, természetesen csak a tett helyszínén derül ki, de szerkesztőségünk addig is megpróbálja kikörvonalazni a várható eseményeket.


Greg: "Talán nem kell mondani, hogy egy taktikus, feszült mérkőzés várható a két klasszis között. Úgy gondolom, Cotto valami ahhoz hasonló taktikával lehetne eredményes, amit Antonio Tarver alkalmazott a Roy Jones Jr. elleni első mérkőzésén, vagyis feszes fedezék mögött folyamatosan ragadni rá, néha gyors jabekkel ugrasztgatni, és rákényszeríteni Mayweathert, hogy át kelljen vennie az agresszor szerepet, ami ugye elég szokatlan a számára. És mikor Mayweather átmegy támadásba, közbeverni (ahogy pl. Mosley-nak is sikerült), beszorítani a kötelekhez, és főleg testen - ebben Cotto nagymester - kőkeményen megszórni, ami idővel megteszi a hatását és lelassítja az ellenfelet. Ami Mayweathert illeti, most nagyon motiváltnak tűnik, sokkal jobban, mint az elmúlt három mérkőzése esetén, valószínűleg olyan teljesítménnyel akar előrukkolni, hogy mindenki számára bebizonyítsa, jogosan diktálja a feltételeket egy esetleges Manny Pacquiao elleni összecsapást illetően. Ennek megfelelően egy én egy támadó felfogású Floyd Mayweathert várok, aki kb. olyan szellemben bunyózik, mint anno Arturo Gatti ellen, ezzel alaposan meglepve és összezavarva Cottot. A puerto-ricoi valószínűleg megpróbál majd nyugodt maradni, de nem igazán fog tudni mit kezdeni Mayweather sebességével és technikájával, néha meg tudja majd sorozni a köteleknél az ellenfelét, de a meglehetősen hiányos védekezése miatt igen sok találatot fog beszedni, a meccs közepe felé szokás szerint felreped majd, a 10. menetre pedig annyira rongyokban lesznek a szemöldökei, hogy a ringorvos leállításra javasolja a találkozót és kihirdeti Mayweather TKO győzelmét".

Boros Tamás, Golyo: "Mikor az ember leül egy Mayweather meccset nézni, akkor már jó ideje nem az foglalkoztatja, hogy megnyeri-e Floyd a meccset, hanem az, hogy hogyan oldja meg a kötelezőt. Ez a párosítás sem lesz kivétel. Adott egy remek, klasszis szintet képviselő bunyós Cotto személyében, akivel szemben ott áll egy korszakos zseni. Elméletben Cotto akár fel is adhatja a leckét Mayweathernek ha hozza a rakkolós, "levadászós" formáját. A gyakorlatban -szerintem- a puerto ricoi nem fogja tudni tartósan nyomás alatt tartani ellenfelét, ehhez Floyd túlságosan is jó taktikus. Érdekesség, hogy a Cottonál sokkal képzetlenebb, egyszerűbben bunyózó pressure fighterek stílusa adott esetben több gondot okozhatna Mayweathenek, mint Miguel higgadt, kalkulált kombinációi. A mérkőzés elején Cottonal lehetnek pillanatai, már csak azért is, mert az óvatos Mayweather ezeket a meneteket használja ki, hogy kipuhatolja ellenfele gyengéit. A meccs közepére Cotto kifogy majd az ötletekből és az egyre komolyabb fölényben bunyózó Floyd ütései nyomán a puerto ricoi papír vékonyságú bőre több helyen ki fog nyílni. Érzésem szerint a 9-10 menetek környékén a bíró le fogja állítani a meccset és kihirdeti Mayweather TKO győzelmét."

Prof: "Igazán nem lehet okunk panaszra, hisz ez a párosítás nem holmi felhízlalt rekordú bunyós látszatizgalmakat ígérő mérkőzését jelenti, hanem két, önmagában is elismert, kvalifikált bajnok áll majd szemben egymással. Természetesen a distinkciókat illik megtenni, hisz Mayweather zsenialitását nehéz elvitatni, habár a p4p No. 1. helyéről azért a Pacman-hívők nem akarnak hallani...Tehát Cotto a kétségtelen erényei, sikerei és elhivatottsága ellenére sem áll azon a szinten, ahová Floyd a született tehetsége és a vele kapcsolatban gyakran elfeledett szorgalma révén eljutott. Ami most egyedül Cotto malmára hajthatja a vizet, az Mayweather kora, hisz nagyon sok klasszisnál látható, hogy a reflexek kopnak meg elsőként, a gyorsaság illan el leginkább. Ha ezekre épül az illető boksza, akkor bizony bajban lehet jóval 30 felett, lásd Roy Jones Jr, avagy jelen gála másik meccsének résztvevője, Mosley példáját. Összességében azonban nem osztom azok nézetét, akik az utóbbi két Floyd-meccs kapcsán már szinte leírják az amerikait, mondván: lassult, darabosabb és kevésbé éles a ringben. Egyrészt mihez képest állítjuk ezt (netán a 25 éves Floydhoz viszonyítunk?), másrészt pragmatikusan elég csak annyit kérdeznünk: jelen állapotában ki tudja-e valaki használni Floyd ún. gyengeségeit? Cotto új stílusa, a tudatos, kontrollált, megtervezett kombinációk paradox módon segíthetik Mayweathert, hiszen egy "őszinte", 2002-es Castillo-féle harcmodor talán nagyobb esélyt nyújthatna, bár anno Hatton is ezt hitte, aztán mi lett a vége... Most a valószínű forgatókönyv szerint May a kezdeti menetekben figyel, tanulmányozza Cotto stílusát, majd adaptálódik a kellő mértékben, egyre tisztábban és élesebben talál, miközben Cotto nem adja meg magát, de nem tud dominálni. A végén csak az marad a kérdés, hogy idő előtt elfogy-e Cotto, amit azonban nem a rossz erőnléte vagy KO-értékű találat okozhat, sokkal inkább a sérülékenysége. Mégis, ez túl evidens, ennek nem így kellene történnie! May legyen offenzív, irányítson, Cotto viszont kerüljön közel, és vegye elő az egykor védjegyének számító testütéseket! Látványos és izgalmas mérkőzést a népnek, ne 12 menet egyoldalú oktatást! : - ) A tippem mégis Floyd WP, 117:110 arányban, egy Cotto-rászámolással."


Erwin: "Egyértelműen Mayweathert tartom a mérkőzés favoritjának, bár valami megmagyarázhatatlan hátsó gondolat napok óta azt súgja, hogy hatalmas meglepetéssel fog zárulni a mérkőzés… Sokan és sokszor leírták már, hogy milyen taktikával lehet(ne) megverni Mayweathert, és anno Castillo meg is mutatta (csak éppen a pontozók máshogy gondolták…), hogy az agresszív letámadással zavarba lehet hozni Floydot. Cotto elvileg rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyekkel meg lehetne fogni Mayweathert, de a Margarito elleni fiaskója óta valami kiveszett a puerto ricói bunyójából. Véleményem szerint Cotto győzelméhez önmagában kevés lesz az, ha jó formában és működő taktikával lép ringbe, és a meglepetéshez az is kell, hogy Mayweather hirtelen kiégjen és/vagy mentálisan szétessen. Tippem szerint Cotto a kezdeti menetekben megpróbál rátapadni Mayweatherre, és testütésekkel igyekszik majd lelassítani, de ez csak ideig-óráig fog működni és végül (az első mondatomban említett megérzésemnek ellent mondva) Mayweather pontozással behúzza a győzelmet."


2012. május 4. - Profiboksz.hu


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

"Egyébként lehet hogy csak olvasta May, hogy a legendává váláshoz kellenek harcos kemény meccsek, és most csinált egy olyat.:D "

:D ez jó volt

» tollanik   válasz erre
    2012-05-07 01:17:04

Jó mérkőzésvolt!
Szerintem sem Cotto, sem May nem hozta a csúcsformáját, de ez nem ment a mérkőzés rovására.
Cotto jól bunyózott hozta amit tud, de valahogy vele kapcsolatban mindíg az az érzésem, hogy hiányzik beleőle az a kicsi plusz amitől valaki a legnagyobbak közé kerül.
Maynek szerintem sok egy kicsit a nagyváltó, itt nem voltak olyan súlyúak az ütései, mint 3 kilóval lejjebb. Szépen védekezett végig és amikor nem vonta ki magát a harcból, nagyon jól kontrázgatott. Rendben volt mndkettőjük teljesítménye.
Viszont nem tudok elmenni a mellett, hogy Manny-JMM mérkőzés végeredményével párhuzamot vonva, kissé demagóg módon azt állítsam, May ma kikapott volna egy jó formában lévő Mannytől... :-)

» leslie   válasz erre
    2012-05-06 08:30:18

Ütésstatisztikát látott már valaki?

    2012-05-06 08:28:12

Hát, valahogy pont akkor ébredtem fel mikor Cotto bevonult a ringbe, így nem kell ismétlést néznem, se letölteni. Kb az lett amit vártam, 2-3 izgalmasabb menettel amiket Cotto nyert.
Ráadásul May magához képest rosszul is bokszolt.

» himpike   válasz erre
    2012-05-06 07:53:15

bandi78:
Hat, a vedekezesre mindenkinek szuksege van :) Ha May nem vedekezett volna, Cotto kiutotte volna ;)
Es May zsenialisan vedekezett. Mint Roy Jones fenykoraban. Vagy meg jobban. Az a felelmetes, hogy ugy van kitalalva a mozgasa, hogy lehetetlen normalis szogben megutni. Ha meguti is valaki nagy ritkan, lecsuszik rola az utes.

    2012-05-06 07:48:55

@JLB: de

    2012-05-06 07:42:18

@egyenes: Gondolom fogunk róla mozgóképet látni :) Biztos nem fogják kihagyni azt a lehetőséget, hogy a börtönben is megmutassák :)

Amúgy nem sokan kezelnék ezt a helyzetet így, mint Mayweather, szóval valahol ez is mutatja,hogy nem egy hülye bokszoló...sőt, nagyon helyén van az esze, csak néha történnek rövidzárlatok :)

    2012-05-06 07:27:33

@vizslahal: Hát gondolom, vmiért csak imádják :) A megalkuvás nélküli bunyója mellett úgy tűnik emberileg is rendben van, legalábbis számomra ez jött le az évek során.

    2012-05-06 07:22:57

Milyen kár,hogy egy ilyen nagy ökölvívó ilyen rongy jellem.De most 3 hónapig lessz ideje fejlődni.Ott túl a rácson.....

» egyenes   válasz erre
    2012-05-06 07:19:13

@JLB: cottot durva hogy mindenki mennyire imádja. komolyan mondom a brit szakértők a studióban kifejezetten szomorúak voltak az elején, hogy sajna itt nem cotto az esélyes.

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 07:18:21

@bandi78: Ami a köteleknél való védekezést illeti...: mindig lenyűgöz az a tudatosság, amivel Floyd csinálja ezt, a boksz magasiskolája, Mayweather a boksz professzora, közhely, de igaz.

Mégis, erre a meccsre elsősorban Cotto miatt fogok jó érzéssel visszagondolni, mert ahogy megújult a vereségei után és amit ma letett az asztalra,az alapján csak a tisztelet hangján lehet róla beszélni, óriási sportember !

    2012-05-06 07:15:36

@atya: Igen, én is úgy éreztem, hogy Cottónak nagy szüksége is volt a jó védekezésre, mert ha nem teszi, May lehet kiütötte volna.
A köteleknél tényleg fenomenálisan védekezett Floyd, nem sokan képesek erre.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 07:06:46

@BlaZe: szerintem cotto örömmel le fog menni jó pár millió a dollárért és egy újabb esélyért hogy elverje pac-ot.

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 07:05:42

"Cotto igazabol lehajtott fejjel, csak erzesbol utott," Szerintem nem csak erzesbol utott. Vegig kepben volt, csak nem engedte le a fedezeket es igen jol is tette :)

    2012-05-06 07:04:26

@fixpont: hát igen ez egy vicc, hogy valaki be van szorítva a kötélhez és nem lehet megütni.

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 07:04:00

@fixpont: Kíváncsi leszek a találati arányra. A belharcok nem feküdtek Cottonak, de a nagyon sok indított ütésből, arányában sztem kevés talált.

    2012-05-06 07:03:03

@BlaZe: Mekkora volt a ringbeli súlyuk? Azt kiírták?

    2012-05-06 07:01:31

@JLB: Egyébként tényleg le a kalappal Cotto előtt, erős volt, és magához képest gyors is sztem, és mentálisan is ott volt. Komoly párosítás volt ez sztem is, és jó meccs lett belőle. Éreztem én, hogy nem lesz ez sétagalopp.

    2012-05-06 07:01:11

@zappa: Inkabb az volt a durva kontaszt, amikor Flopyd a sarokba szorult pont oda, ahol a kamera volt, es tok kozelrol lehetett latni, hogy Cotto igazabol lehajtott fejjel, csak erzesbol utott, nem nezett fel, nem volt igazan tudatos amit ott belharcban csinalt, azt remelte majd betalal parszor. May viszont ugy vedekezett, hogy vegig figyelte Cottot, sokszor alig mozdult el, a feje vegig fent volt es kontrollalt mindent szinte. Van egy resz a matrixban az elso resz vegen amikor Neo mozdulatai mintha lassitva lennenek es megis vedi Agent Smith hihetetlen sok es gyors uteset, nekem ez a jelenet ugrott be ott a kozeli felveteleken. :)

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 07:00:03

Egyébként lehet hogy csak olvasta May, hogy a legendává váláshoz kellenek harcos kemény meccsek, és most csinált egy olyat.:D

    2012-05-06 06:59:29

Le a kalappal Cotto előtt ! A 118:110-et túlzásnak éreztem a végén...

Sztem a jelenlegi forma alapján a világ két legjobb bokszolóját látthatuk ma hajnalban, talán nem mondok ezzel túl nagy marhaságot.

    2012-05-06 06:59:10

@zappa: Floyd ezekben a kapaszkodásokban inkább pihen, illetve hagyja, hogy dolgozzon a másik fogásban, ő csak kontrollál, illetve elhelyezi a "sunyi" szűk felütéseit, horgait. Ettől függetlenül Cotto valószínűleg valóban erősebb fizikálisan, súlyban is komoly előnye volt ugye. De törékenynek én nem éreztem egyáltalán. De kicsit passzívabb volt a meccs közepén, mint szokott.

    2012-05-06 06:58:45

nagyváltóban tuti nem lesz Pac-Cotto.

    2012-05-06 06:58:00

@BlaZe: Ja, az tuti, hogy nagyon Cotto felé hajlott a kommentátor keze.:)
Egyébként én is éreztem úgy, hogy a középső menetekben May tudatosan ütteti Cottot. (ezt abból is gondoltam, hogy minden ilyen menet után csinált egy nyert menetet elmozgásokkal) Vagy egyszerűen a saját kondijában nem bízott, és kkicsit pihenni akart az elmozgásokkal???
Mindenesetre még azokban a menetekben is halálosan nyugodt volt.

    2012-05-06 06:56:36

@fixpont: bocs nem neked akartam irni :D

» kolompar   válasz erre
    2012-05-06 06:55:42

@vizslahal: Szerintem nem lesz. Cotto már nem tud értelmesen lefogyasztani váltóba, Roach meg nem hülye, hogy így odaengedje Pac ellen.

    2012-05-06 06:54:39

@fixpont: nagyszerű mérközés és szuper két versenyző.floyd egy kicsit harmatosabb volt de igy is megvert egy ereje teljében lévő kiválóan felkészült bika cottot.szuper meccs,egy kicsit csalódott vagyok mayweather teljesitménye miatt.és mikor láttam igy bucira verve és vérző orral floydot,nem emlékszem.na jó a buci egy kicsit túlzás

» kolompar   válasz erre
    2012-05-06 06:54:08

@fixpont: Én annyit láttam, hogy May magasabb szélesebb vállakkal, emiatt esetleg nagyobbnak tűnt, de mikor taszigálták egymást, vagy egymásnak feszültek, sztem érezni lehetett a pár kiló különbségből fakadó erőkülönbséget. (volt hogy May már ment volna el oldalra, Cotto simán visszarántotta, vagy egyszer ki is penderítette a kötelekhez) De ezek szerint te máshogy érezted.

    2012-05-06 06:53:39

@BlaZe: szerintem tuti lesz cotto pac rematch. óriási derbi lesz!

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 06:52:29

Jó meccs, jó gála volt, és le a kalappal Cotto előtt, de Tocsa megint tök mást közvetített, mint ami a meccsen történt. May egyértelműen kipontozta, mégha melós is volt a meccs. A középső menetekben hagyta, hogy kiüsse magát Cotto, majdnem be is jött neki a végén.

Kíváncsi lennék én is, hogy ezzel a Cottoval mit csinálna Pac. Szerintem kicsit máshogy alakulna a meccs, mint az első.

    2012-05-06 06:51:27

@George: Ez sajnos eselyes. De en nem hiszem, hogy osszejon, abbol legalabbis, amiket nyilatkozgatnak az idosebb Mayek, nekem ugy tunik, sosem fogjak engedni Floydot, mert meg vannak gyozodve rola, hogy Pac kokszol.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:51:07

cotto feldúltnak tűnik

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 06:50:49

A fő baj az, hogy szerintem mire összejön a May- Pac, addigra két totál formán kívüli bunyós lesz majd egymással szemben

» George   válasz erre
    2012-05-06 06:49:14

@zappa: Erdekes amit irsz, kinezetre es belharcban is Mayt lattam erosebbnek egy hajszallal. Torekenyebbnek semmikepp nem ereztem.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:48:51

basszus vicces, hogy egy pozitív kérdése sincs

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 06:48:26

@zappa: :))
Nem ,arra céloztam, hogy a bírók nem fogják egységesen látni.
Valamint volt egy-két menet amit ide-oda is adhattam volna.
Számomra nem volt kérdéses Floyd győzelme.
Nagyon jó volt a meccs, meg kell néznem szaggatásmentesen is.


Ha lesz Floyd - Pac meccs, azt a mai Floyd teljesítménye alapján is Floydnak adnám 70-30% arányban.

Az emberi volt Floyd-tól, hogy elnézést kért a múltkori viselkedéséért :))

» tizedes   válasz erre
    2012-05-06 06:48:22

lol merchant megint fel fogja idegesíteni :D

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 06:47:27

Egyébként ami még lejött, hogy Maynek tényleg nincs keresni valója váltósúly felett.
Ugye sokan leírták, hogy Cotto kisebb mint May, meg gyengébb stb. (vizes Cotto:))
Itt sztem a dulakodásoknál, meg úgy alapból az ütéseknél is látszott sztem, hogy Mayweather törékenyebb és gyengébb.

Szerencsére a "papírbőrű" Cotto úgy is felreped dolog is elmaradt, így egy tök jó kis meccset láthattunk.

    2012-05-06 06:47:18

@George: Kizartnak tartom. Nem lenne ertelme. :)

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:46:39

Na, megint elkuldi az oreget melegebb eghajlatra? :)

    2012-05-06 06:46:35

Ebből szerintem visszavágó lesz.

» George   válasz erre
    2012-05-06 06:46:02

@bandi78: voltak szép villanásai maynek, de nagyon keveset ütött és akkoris elég pontatlan volt. győzött, szép volt, de nem lenyűgöző, tőle nem ezt vártam :)

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:46:01

Sima pontozas , melos gyozelem. Floyd meg mindig nagyon jo.

    2012-05-06 06:45:44

Cotto vagy 2 számmal nagyobb mint Bradley. Az sem lesz egy sétagalopp.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:44:21

Jo meccs volt. Megerte fennmaradni.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:43:58

May

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 06:43:56

Jogos az eredmény, de nincs Miguelnek szégyenkezni valója...
Go Cotto!

» grabanc   válasz erre
    2012-05-06 06:43:54

Floyd UD - 117:111, 117:111, 118:110

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:43:51

Nem értem, miért lett volna szar Floyd? Egyszerűen Cotto volt ennyire jó, Floyd továbbra is zseniális volt.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:42:56

Kihoznak dontetlennek akkor bes**arok

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 06:42:42

áá majdnem megvolt a végén cotto... többet is üthetne, egyáltalán nemvolt meggyőző a mai teljesítménye, hozzák össze minél hamarabb pac ellen míg ki nem égnek teljesen

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:42:12

Azt hiszem, ez a Cotto feladta volna a leckét Pacmannak is, fizikailag nagyon erős volt.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:41:58

@tizedes: Te magad többféleképpen pontoztad?:)

    2012-05-06 06:41:51

Jo meccs volt :) Es May, de nem volt eselytelen Cotto. Ezert a stilusert szeretem :)

    2012-05-06 06:41:34

1-2 menetben par mozdulatban volt nagy foleny, de iskolaboxtol es nagyon nagyon tavol volt, Mosley sokkal alarendeltebb szerepet jatszott, mint Cotto, ennek ellenere sima May pontozas.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:41:34

Király meccs volt!

    2012-05-06 06:41:19

117-111 sztem.

    2012-05-06 06:41:17

Kicsivel May nyert de eleg szar volt ma

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 06:41:05

Nálam 116:112 Floyd.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:40:56

117-111, 116-112 korul lesznek a pontozasok.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:40:36

117-113; 117-113 116-114 to Floyd

» tizedes   válasz erre
    2012-05-06 06:40:25

6-5 May?

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 06:37:49

Nagyon jó meccs! 8:3 sztem Maynek.

    2012-05-06 06:37:12

gyerekek ez egy baromi jó meccs!

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 06:35:59

May vezet, de nem hoszem, hogy volt mar ilyen szoros meccse.

    2012-05-06 06:34:20

Akármi is lesz a meccs vége,le a kalappal Cotto előtt!!

» Schneider Máté   válasz erre
    2012-05-06 06:33:27

nem szokott ilyen lenni may feje :D nagyn szenvedős meccs, ezt a menetet vitte

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:33:10

7:3 sztem

    2012-05-06 06:33:08

6-4 May vagy 5-5

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 06:32:45

Ez a kommentátor nem az igazi, levettem a hangot.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:32:41

@zappa: Ilyen Cotto ha nem kell fogyasztania, ezt Pacman is megérezné szerintem.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:31:42

Nálam is 6:3

    2012-05-06 06:29:57

@Roy Jones Jr.: Igen. Nem jó ez a köteleknek fekvés Cotto ellen, bár ott is találgat nyilván, de akkor olyan egálszagú meneteket tud max csinálni. Ha elmozog, és középen bokszolgatnak, akkor azok egyértelmű May menetek.

    2012-05-06 06:29:39

jaja, ez a köteles téma most nem jön be neki.. ott szétveri cotto

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:29:00

Szerintem ez Floyd-menet volt, 6:3 nálam.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:28:59

Cotto nagyon megy elore, ez lesz a veszte. Most kellene lenyugodnia.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:28:41

@bandi78: Igen, sokkal keményebb Cotto sztem is.

    2012-05-06 06:28:37

Nálam 5:3 Floyd, de ezt kell csinálnia, amit most. Ha a ring közepén vannak, az övé a meccs szerintem...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:28:12

szerintem egál

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:25:48

Ezekben a dulakodásokban sztem érezni hogy Cotto az erősebb.

    2012-05-06 06:25:02

ez is cotto

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:24:56

Nem csodálom, hogy ezen a súlyon Pacmanék nem vállalták be Cottót.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:24:48

A Boxnationlive-on ket elfogult May-rajongo kommental, azert ez igy eleg furcsa es tulzo. A zsenit eltetik folyamatosan...

» liviano   válasz erre
    2012-05-06 06:23:41

Eddig az utobbi evek egyik legmelosabb meccse ez Floydnak

    2012-05-06 06:23:41

Most sokkalinkább elmozgott May, és jól is tette.

    2012-05-06 06:20:49

Nemrossz meccs, eddig 1 menetben volt komoly May foleny, a tobbi vekony, es volt Cotto menet is mar.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:20:46

5:2 Mayweathernek

    2012-05-06 06:20:41

may alig üt.. és az se pontos

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:20:36

Ez most megint a meccs eleji Floyd volt...

5:2 Floyd.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:20:21

Fura, hogy Floyd kb izomból megy neki Cottónak, ritka, hogy ennyire ő megy előre, mondjuk előre jelezte, hogy ezt fogja tenni.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:19:18

Nálam 4:2 Floyd.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:17:30

May arca is erdekes. :)

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:17:15

Az a csaj... ááááááá

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:17:10

May holtpont.

    2012-05-06 06:17:09

mi van may-el.. 3 menetet vitt nálam eddig cotto

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:16:40

NA mar Cottonak is van menete.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:16:27

Cotto minden tole telhetot megtesz, most jott egy melyutes is :) De Floyd az meg mindig Floyd

    2012-05-06 06:15:14

Kicsi Floyd ideges. Kapott joparat.

    2012-05-06 06:15:13

Szvsz az, amilyen profin védekezik Floyd : verhetetlen egy jobb kezes bunyós számára. Nagyon sokszor jobbra hajol el/le. Csak egy balkezes érhetne el eredményt ellene - talán, majd egyszer.
Fenomenális a srác!

» tizedes   válasz erre
    2012-05-06 06:14:16

@Chico: Az valóban nem volt szép.
Mayweather magához képest sokkal offenzívebb, ezért néha bekap 12 olyat is, amit amúgy nem kapna. De Miguelnek kicsit jobban kellene pörögnie.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:14:02

Nálam is a 3. volt Cottoé, de egyetértek Floyd nagyon kontroll alatt tartja a történéseket és gyakorlatilag ha nem a köteleknél vannak, Cotto nem tudja eltalálni...

4:1 Floyd nálam.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:13:36

Cotto nagyoin jól tapad egyébként.

    2012-05-06 06:13:14

@Chico: Ja, érdekes volt.

    2012-05-06 06:13:01

May befogja Cott kezet weeks odahajolva nezi masodpercekig ,de nem szol erte :)

    2012-05-06 06:11:54

fixpont
a 4. az mar nagyon iskola..de a masik 3 is sima volt sztem.

    2012-05-06 06:09:42

Nálam 3:1 Floyd.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 06:09:35

Jo meccs a 4 ik porgos volt

    2012-05-06 06:09:35

Sztem is, az első háromban Cotto is sjó volt.

    2012-05-06 06:09:19

4. menet volt az elso amikor mar latszott a foleny.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 06:08:54

Az eddigi legjobb menet:). Jó meccs lesz:).

    2012-05-06 06:08:40

May rákapcsolt, nem semmi, szerintem jó a meccs eddig nagyon :)

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:07:29

3-0

    2012-05-06 06:05:08

hát may nemsokmindent csinált a 3.ba .. ez cottoé sztem

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:05:00

Na, a második már sokkal jobb volt :)
Nem tudom, Cotto hogy nyerhetne, legalábbis eddig nem jött le. Röhögnék ha nyerne, de nem neki áll a zászló.

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 06:03:15

2-0 may :)

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 06:00:48

pörgősebb első menetre számítottam

» bandi78   válasz erre
    2012-05-06 05:58:27

miguel eselytelen...

    2012-05-06 05:57:29

Vegre kezdodik :)

    2012-05-06 05:53:14

Solis tartja Cotto övét...

    2012-05-06 05:52:02

50Cent és Justin Bieber együtt, nagyszerű... :D

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:45:04

Floydnak szurkolok de ez a sapka es a rago... nagyon gagyi :)

    2012-05-06 05:44:08

Mosley azért remélem már rényleg elgondolkozik a visszavonuláson.

» George   válasz erre
    2012-05-06 05:37:34

Ezzel Richardson összes bástyáját ledöntötték. Cunningham, Hopkins és most Mosley.

» George   válasz erre
    2012-05-06 05:32:31

Cotto - Mayweather
4,60 29,00 1,12 (Tippmix)
6,00 34,00 1,11 (SB)
4,85 23,00 1,20 (Bwin)
5,50 34,00 1,14 (WH)
5,50 34,00 1,14 (Ladbrokes)
6,00 29,00 1,14 (BetFred)
5,00 34,00 1,16 (Unibet)
6,00 -------- 1,12 (Bet365)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:31:22

Alvarez UD - 119:109, 118:110, 119:109

Teljesen reális szerintem...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:28:49

Valaki nézi HBO-s közvetítésen? Ha kiírják ott a ringbelépés súlyait Mayweathernél Cottonál, írja már le,mert kíváncsi vagyok.

    2012-05-06 05:28:32

Na, jó kis meccs volt, én úgy gondolom, Mosley minden tiszteletet megérdemel, hiszen becsülettel megtett mindent és próbálkozott végig. De Canelo parádésan bunyózott.

    2012-05-06 05:28:16

@edge: köszi!
Sajnos a külföldi netemmel van baj, mert mindegyik szaggat :(((

» tizedes   válasz erre
    2012-05-06 05:27:07

Na vajon kapott Mosley menetet?

» George   válasz erre
    2012-05-06 05:27:02

Hát ez több mint papírforma győzelem volt... gratula a kis Vöröskének! :)

» grabanc   válasz erre
    2012-05-06 05:26:47

Soha rosszabb egyoldalú meccset.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:26:45

Basszus, Tóth Csaba csak nem bírja ki, hogy ne pákiáózzon folyamatosan, elhiszem, hogy a kedvence, de kicsit unalmas állandóan hallani.

Amúgy szerintem a KO el fog maradni, Mosley piszok kemény fejű.

    2012-05-06 05:20:06

tizedes:

http://www.boxingguru.eu/gurut...

nalam ez jol mukodik

    2012-05-06 05:19:37

Az biztos, hogy ezzel a teljesítménnyel (persze ha nem csinál hülyeséget), Alvarez felteszi magát igen komolyan a térképre...

10:0 Alvarez nálam.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:19:34

megőrjít a stream.Elszóltam magam. A két uccsó meccsre vágytam, erre szaggat, hang néha folyamatos, de ez nem egy magyar bajnoki meccs körmérkőzéses kapcsolása a Petőfin :((

véletlenül nincs egy másik link valakinek a tarsolyában??

» tizedes   válasz erre
    2012-05-06 05:14:41

8-1

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 05:13:47

Minden menetben 5x kell raszolni, hogy figyeljen a fejere. :)

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 05:10:10

Hat, most talan egy kicsit felporgott.

    2012-05-06 05:09:57

Szerintem büntetés előfizetéses módban nézni Mosley produkcióját... erre a bunyóra ugyan ki kíváncsi?! Tényleg takarítsa el a palettáról Alvarez.

» grabanc   válasz erre
    2012-05-06 05:09:15

Nalam 6-1 ALvarez

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 05:07:45

Richardson azt mondja Mosley-nak, hogy "That was your best round"... Nem valószínű...

7:0 Alvarez

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:07:32

@Roy Jones Jr.: Nagyon jó Alvarez, szerintem is. Jól védekezik és elég sokat, keményen támad testre, lehet, hogy a végére megeszi vele Mosley-t. Amúgy Shane nagyon becsületesen próbálkozik, azt a számlájára kell írni.

Qrva jó meccs:)))

Richardson meg nem tudom, miket beszél, azt mondja, ez volt Mosley legjobb menete... a bekapot ütésekre gondol?

    2012-05-06 05:07:18

a 7-ik vegen szepen kiosztotta az oreget

    2012-05-06 05:07:07

Nem lennek meglepve, ha a sarokban feladna a kesobbiekben. Rengeteget kap.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 05:05:43

Mosley már a másodikban nyitogatta a foggumit... :(

» grabanc   válasz erre
    2012-05-06 05:04:22

Ha Mosley továbbra is bele fog menni ezekbe az egyenlőtlen adok-kapokba, annak nem lesz jó vége a számára...

Nálam 6:0 Alvarez.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 05:03:46

Most eloszorm ezen a meccsen erzem azt, hogy Mosleynak semmi eselye. Meg Meyvodor ellen is tobb volt.

    2012-05-06 05:03:14

Jó reggelt, sziasztok!
Kíváncsi lennék, mennyiért maszatol és alibizik az ex-bajnok? Saulnak azért nem vészes a sérülése, mert Mosley el se igen találja...

» grabanc   válasz erre
    2012-05-06 05:03:06

Mosley elképesztően rosszul néz ki.

» George   válasz erre
    2012-05-06 05:02:23

nalam 4-1 Alvarez

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 04:59:40

Nem tudom, ki hogy van vele, de Alvarez szuperul bokszol. Semmi kapkodás, csak remekül megválasztott ütések, kombók. Mosley csak az egyeneseivel talál, de nincs bennük erő abszolút...

Nálam 4:0 Alvareznek...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 04:55:26

@fixpont: nem olyan gáz ez, ennél rosszabb volt dawsonnak

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 04:55:13

Nagyon csunya a szeme. :(((

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 04:54:21

Mosley cefet lassú, de most legalább próbálkozik.

    2012-05-06 04:53:22

ezt az ötlettelen bunyót mosleytól..

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 04:53:12

@fixpont: Nem szamit csak boldogsag legyen

    2012-05-06 04:51:12

Alvarez Baromi tudatos, kőkemény, pontos, gyors. Benne van a KO.

» George   válasz erre
    2012-05-06 04:50:56

Fenebe felszakadt Alvarez...

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 04:49:09

Mosley nagy verest fog kapni ezen a meccsen. Margarito elleni forma sehol nincs... Canelo egyre jobban raerez es nagyon kemeny

    2012-05-06 04:47:29

Nagyon okosan bokszol Alvarez...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 04:46:48

Nem tudom mitől fárad. Itt cuccozhatott is nem?:)

» George   válasz erre
    2012-05-06 04:46:23

Huh Alvarez kokemeny...

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 04:45:45

hát ebből nemfog kisülni semmi jó mosley számára..

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 04:45:37

jol latom,Mosley farad???

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 04:43:27

Alvareznek olyan a feje, mintha unna ezt az egeszet. :))

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 04:42:13

Hearns es Leonard de komoly volt igy latni oket

    2012-05-06 04:33:52

@fixpont: A voroske jobb labmunkaval halad a ring fele :)

    2012-05-06 04:33:17

@Chico: Jah, most ahogy kinez, mint a sajat nagyapja. :)

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 04:31:19

@TITANIUM: sport1

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 04:30:57

@Chico: Azért mert öreg.:)

» George   válasz erre
    2012-05-06 04:30:26

Mosley eleg oregesen erkezik...

    2012-05-06 04:29:53

melyik csatorna adja a galat?

» TITANIUM   válasz erre
    2012-05-06 04:29:26

na kezdődjéék :D

» tollanik   válasz erre
    2012-05-06 04:26:44

Szerintem Mosley csak pontozással szenved vereséget. Ha veszélyben lesz, akkor jön az alibizés.

» George   válasz erre
    2012-05-06 04:24:51

Jó reggelt, jó szurkolást :))
Nincs álmoskönyvem, s még egyszer sem álmodtam végeredményről, de
Mosley-t kiütötték álmomban.
Meglátjuk,ha meglátjuk..... :))

Vvipbox link..... inkább ma reggel legyen folyamatos stream, mintsem tegnap az unalmas FA kupadöntőn ;)

» tizedes   válasz erre
    2012-05-06 04:22:36

Alvarez - Mosley
1,09 29,00 5,10 (Tippmix)
1,06 34,00 7,50 (SB)
1,13 34,00 6,00 (Bwin)
1,11 34,00 6,00 (WH)
1,11 34,00 6,00 (Ladbrokes)
1,11 29,00 7,00 (BetFred)
1,10 34,00 6,50 (Unibet)
1,11 -------- 6,00 (Bet365)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 04:22:35

Én is jelen. Steve Forbes a passzív bunyó királya.

» George   válasz erre
    2012-05-06 04:22:07

Vargas UD - 100:90, 97:93, 98:92

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 04:22:05

Captain on the Bridge!

» fixpont   válasz erre
    2012-05-06 04:19:05

@Koller Jozi: koszi! :)

    2012-05-06 03:53:03

@Koller Jozi: köszi!!! :)

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-06 03:38:55

Persze, lehet mas a velemenyed rola - bar ugy latom, nem nagy az elteres :). En ugy gondolom, hogy akkoriban a Barrera, Morales, Hamed harmas ugy uralta a pehelysulyt, hogy elmeny volt figyelni. Egyikukre sem fogadhattal volna nyugodtan egy meccsen. Sajnalom, hogy Koko vegul nem kerult a tuz kozelebe :(

    2012-05-06 03:38:07

@atya: Félreértés ne essék, imádtam Barrerát, ahogyan elverte Hamedet!

» balutnepper   válasz erre
    2012-05-06 03:34:02

Latimore odalett a 6.menetben...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 03:33:26

@atya: Kemény volt, képzett, tudatos és kérlelhetetlen, sok győztes csatát megvívott, de valahogy nem zsigerből jött neki. Morales ütemérzéke pl. ösztönösen volt olyan zseniális, ahogyan Hamed mozgása és stílusa is. De ez csak a személyes véleményem, nehéz írásban kielemezni, valahogy mégis ezt érzem.

» balutnepper   válasz erre
    2012-05-06 03:32:41

"Barrera nem volt korszakos zseni" Hat ez egy erdekes gondolat. Miert is ne volt az?

    2012-05-06 03:23:55

@Laptopnet: "tuti kifektetné"
Szerintem meg nem tuti. :)
Barrera nem volt korszakos zseni, mégis egy jó taktikával és fegyelmezett bunyóval megoldotta Hamedet.

» balutnepper   válasz erre
    2012-05-06 02:40:20

Angol stream akinek kell - http://www.vipbox.tv/watch/350...

» Koller Jozi   válasz erre
    2012-05-06 02:38:49

D.Latimore - C.Quintana
1,62 26,00 2,20 (WH)
1,57 26,00 2,25 (Paddy Power)
1,80 26,00 2,00 (Boylesports)
1,55 23,00 2,40 (Unibet)
1,86 -------- 1,86 (Bet365)

J.Vargas - S.Forbes
1,02 34,00 13,00 (WH)
1,04 36,00 10,00 (Paddy Power)
1,02 34,00 13,00 (Boylesports)
1,03 34,00 10,00 (Unibet)
1,03 -------- 13,00 (Bet365)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-06 02:37:19

Nemsokára kiderül..vagy beborul..
Ma meló közbe azon agyaltam,hogy May-t egy Nassem Hamed stílusú bunyós tuti kifektetné...Annyira kiszámíthatatlan volt az ürge..még fel sem lehet rá készülni rendesen,mert Õ maga sem tudta,hogy mikor fog ütőtávon kívülről beugrani,és robbantani egy fülest...:)

» Laptopnet   válasz erre
    2012-05-06 01:44:59

@tibi: Épp ez az hogy "történne" de ilyen valószínű nemfog történni mivel a meccs se fog nagy valószínűséggel összejönni.
Vagy ha összejönne akkor lehet hogy épp May verné le Pacman-t mint paraszt a diót.

    2012-05-05 23:02:07

@tibi: Megint a "ha"... :-)

Egyébkét én speciel egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy Pacquiao nagyobbat üt, mint Mosley, a mennyiség az persze nagyon más tészta. És persze azért azt se felejtsük el, hogy Pac az elmúlt kb. 2.5 évben nem tudott kiütni senkit.

    2012-05-05 22:51:39

@fixpont: No miért is nem lehet ilyenkor testen netántán a másik oldalán tüdőcsúcson, vagy májon ütni , vagy fejen, ha már ennyire védi a testét ????
Ez Boksz 1 ütés bőven elég , hogy győzzön valaki ! (nemrég a Karcsi is megmutatta :)))

» udvari   válasz erre
    2012-05-05 22:13:47

@tibi: SE

    2012-05-05 21:35:38

@BlaZe: Hát szerintem meg alig vmi hiányzott h kifeküdjön akkor Mélyvödör......

Ha ez egy Pac ellenni mérkőzésén történne Mélyvödör-nek kb úgy esne össze mint egy rozzant szék.....

    2012-05-05 21:21:52

@deniro2: Lehet, hogy meg volt fogva, de egy percig sem veszítette el a kontrollt. Teljesen higgadt maradt és azt tette, amit akkor ott tenni kellett. És nem mellékesen Mosley szerintem legalább egy számmal nagyobbat üt, mint Cotto. Úgyhogy én nem hiszem, hogy most ez a helyzet elő fog állni, ez az esélye pont nincs meg Cottonak szerintem. De már csak pár órát kell aludni, aztán meglátjuk :)

    2012-05-05 21:05:51

Kb. mikor fog kezdődni?

» Csak Péter   válasz erre
    2012-05-05 18:19:52

Azert szerintem Maynek nem volt ilyen ellenfele mar sok eve, mint Cotto, es PacManen kivul Cotto a legjobb ellenfel, akit talalni lehetett, arrol is sokat mond majd a talalkozo, hogy May 35 evesen tudja-e azt nyujtani, amit regen, vagy az ido vasfoga ot sem kimeli. A legtobb elemzes, talalgatas abbol indul ki, hogy May a regi, es ehhez viszonyitjak Cottot. Meg ez sem biztos.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-05 18:03:03

@zappa: Igazad van,utemerzek es pontossag. Pont ezert gondolom azt,hogy
ki fogja utni Cottot. Sokan ugy gondoljak,hogy Mayweathernek
nincs utoereje,pedig szerinten nagyon is kemenyet ut.

A felsorolt nevek nagyon valoszinu,hogy erosebb utok,de
a pontossag es a speed ami donto lesz szerintem. Mikor Pac megrogyasztotta
Cottot az pont egy ilyen utestol volt,erotlen de gyors es Cotto azt sem tudta
honnan jott.Ilyenbol ma este fog latni egy-kettot szerintem.

Cotto gyozelmere 20% eselyt latok meg Mosley gyozelmere 30%-ot.

Jo szorakozast!:)

Hajra Cotto!
Hajra Mosley!

» zee1978   válasz erre
    2012-05-05 17:57:17

@MKB-VP: Lesz, csak közelebb a kezdési időponthoz. :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-05-05 17:54:32

Roy! Fogadási oddsok? :)

» MKB-VP   válasz erre
    2012-05-05 17:42:45

remélem mosley nyer 5x odds van rá :D

» tollanik   válasz erre
    2012-05-05 16:59:26

Igen, most Mosley ellen kiderül, hogy Alvarez vitorlájában mennyi szél van. Kell ilyen meccs is, ha nagy akar lenni valaha, akkor meg kell néznie, hogy milyen egy ilyen dörzsölt bunyós ellen bokszolni. A régi Mosleynak drukkolnék ezen a meccsen, a mostaninak szerintem már régen vissza kellett volna vonulnia... ezért azt remélem, hogy Alvarez bizonyítja, hogy nem csak a média által lett naggyá!

» sziporka   válasz erre
    2012-05-05 16:06:28

Nagyon jó meccsek lesznek. Csodálatos May toronymagas esélyes, Mosley-nak szurkolok a meglepiért! Szerintem Cotto nem tud kibújni a bőréből, ha nem találja el keményen May-t, menni fog a pofonért végig.

» Shaham   válasz erre
    2012-05-05 15:27:18

Korszakonként 1 születik mélyvödör szerű legényelből,ez vitathatatlan,szerénysége és szimpatikussága miatt persze mindenki cotto-nak szurkol,de ha az első 3 menetben nem tudja kiütni az ámerikajit,ki lessz pontozva.Bár sztem ezt mindenki tudja.Megvan az esélye de csak így másképp nem sajnos.A kis Avareznél más a helyzet,Mosley többet tud a boxról ott nagyobb a sansza az öregnek,Alvarez kicsit túl lett sztárolva ahhoz képest kikkel bunyózott.A fogatlan oroszlán,Citrom is rengetegszer állonvágta,hiába nyert azon a meccsen.

» horvath andor   válasz erre
    2012-05-05 14:56:28

De egyébként az tény, hogy Mayweathernél is nyilván benne van a pakliban, hogy esetleg Cotto elkapja, a Mosley meccstől függetlenül is.
Egyébként én is 70-30 körül érzem esélyesnek Mayt.

    2012-05-05 13:36:09

@deniro2: Persze meg volt fogva, de akár ez azt is bizonyíthatja hogy May még ha meg is van fogva, akkor is jól jön ki a szituációból.
Margarito is megfogta testen Pacot, és Margarito gyakorlatilag semmit sem kezdett a kínálkozó lehetőséggel, mégis a lényeg, hogy Pac zseniálisan visszajött a szituból, és simán győzött.

Egyébként Mosley lehet hogy azért sem tett fel mindent egy lapra ott, mert egyrészt May tök jól kivédekezte megfogott állapotban is, másrészt a meccs elején esetleg gondolhatta azt, hogy megfogtam, de nem kell kiadnom ennél a szituációnál mindent, mert ha egyszer betaláltam, be fogok másodszor is.

Sztem is túl vannak misztifikálva ezek a szituációk.

    2012-05-05 13:34:15

@deniro2: Végre megértette valaki,miért is említettem Mosleyt...

» Laptopnet   válasz erre
    2012-05-05 13:30:47

@Erwin: Én nem kapaszkodok semmibe. May tönkreverte Mosleyt, de ettől az még tény marad, hogy megvolt fogva és Sugar gyakorlatilag semmit nem kezdett a kínálkozó lehetőséggel... És nem csak feltétlenül azért, mert Money olyan nagyszerűen akadályozta ebben.
Eleve esélylatolgatásként került elő ez a szituáció, mint az egyetlen lehetőség, amivel May esetleg verhető, ha előáll az az elképzelhetetlen helyzet, hogy újra megfogja valaki:)

» deniro2   válasz erre
    2012-05-05 13:23:26

@deniro2: Még Pacquiaot is sikerült megfogni nem is olyan régen, mégsem gyárt senki legendákat egy darab jól eltalált ütés, vagy akció köré, mert a vége itt is, ott is nagyon egyértelmű volt. Más kérdés, hogy Mayweather esetében máig vannak olyanok, akik szerint emiatt az ominózus megingás miatt csak véleményesen és hatalmas nagy nehézségek árán tudott győzni. Na ez viszont túlzás, mégis sokan csak ebbe az egy akcióba tudnak kapaszkodni folyamatosan. Ez meg hogy "ha Sugar nem 1 perces tangókat szakít meg 10 másodperces csípőből vállmagasságban csapkodással, hanem megszórja bombákkal rendesen, ahogy korábban tette volna" olyan dolog, mint a nagymama meg a kerék sztorija :-)

    2012-05-05 13:04:06

Picit félreértitek,amit Mosley-vel kapcsolatban írtam...
Én ezzel csak arra akartam rávílágítani,hogy annyira lesajnálja mindenki Cottot,hogy az már eszméletlen...
Magyarul senki sem tudhatja,hogy mi lesz a meccsen,senki nem tudhatja,ki fog nyerni,mint ahogy azt a Mosley féle ütést sem tudhatta előre senki!!!
De ha már itt járunk,May mákja ott az volt,hogy Mosley már messze nincs a csúcson,és nem is a legfiatalabb...

» Laptopnet   válasz erre
    2012-05-05 12:51:13

@prof: Mosley nem csak tisztán talált, hanem megfogta Mayt azzal az ütéssel. Azért odáig ne jussunk el szerintem, hogy addig kozmetikázzuk a tényeket, míg lassan kiderül, hogy Money kétséget kizáróan röhögve kibírta volna, ha Sugar nem 1 perces tangókat szakít meg 10 másodperces csípőből vállmagasságban csapkodással, hanem megszórja bombákkal rendesen, ahogy korábban tette volna...:)

» deniro2   válasz erre
    2012-05-05 12:49:02

@prof: Prof, ott a pont. Én sem éreztem olyan veszélyesnek azt a helyzetet, de már az is hírértékű, ha valaki tisztán eltalálja Mayweathert. :)

    2012-05-05 12:31:40

"Ki hitte volna,hogy Mosley kishíjján kiüti May-t a 2-3 menetben?Senki..."

Ez már szinte mitikus elem lesz, bár én messze nem érzem a jogosságát. Az egyik fél tisztán talált, a másik nem ment le tőle. Erre azért lehet számítani egy mérkőzésen. May nem csodalény, őt is el lehet találni, csak épp többségi arányaiban ez senkinek sem sikerül 12 meneten át, illetve eddig nem volt KO-értékű találata az ellenfeleinek.
Az is jelzi a nagyságát, hogy mostanában ebbe az egy Mosley-ütésbe kell kapaszkodniuk, akik valamiféle reményt akarnak látni May trónfosztására, vagy valamiféle kritikát kívánnak megfogalmazni vele szemben. Régebben erre ott volt a CaStillo-meccs. :)

    2012-05-05 12:23:56

Engem egy dolog nagyon érdekelne:

Tegyük fel, hogy May nagyon meggyőzően veri Cotto-t (akiről tudjuk, hogy élete egyik legjobb formájában van az utóbbi időben). A Marquez-Pac vitatott meccs tükrében lesz-e váltás a Pvp 1 helyén? Szerintem indokolt lenne... egy lehetséges érvet látok ellene, hogy Pac is megverte Cotto-t...de ez elég gyenge érv szerintem.

» sziporka   válasz erre
    2012-05-05 12:23:04

Felek, a hatodik- hetedik menet utan migueltol ismet lathatjuk majd a hatrabokszot.

» vadifukk   válasz erre
    2012-05-05 11:47:07

@Laptopnet: Ezt az arányt én is aláírom.

» uzsidoboz   válasz erre
    2012-05-05 11:25:12

Annyira lesajnálja mindenki Cottot,de szerintem nem csak ezen a fórumon,hanem jóformán az egész világon,hogy az valami brutális...Kb mint ha May valami ismeretlen akárki ellen boxolna...
Tényleg May az esélyes,de ki tudja...egyszer minden sorozatnak vége szakad...
Ki hitte volna,hogy Mosley kishíjján kiüti May-t a 2-3 menetben?Senki...Szerintem 70/30 az esély májusi időjárásnak,de bízzunk abban a 30 %-ban :)

» Laptopnet   válasz erre
    2012-05-05 10:57:34

@edge: "regebben Cotto rengetegszer utott mélyet, ha gondban volt"
Amikor Greg írásában olvastam, hogy Cotto nagymester testen, ez volt az első, ami beugrott... :)
Amúgy egyetértek Greggel, tényleg jó testütései voltak mindig is, csak nem nagyon szokta zavarni, ha öv alá is megy néhány.
Drukkolok Cottonak, nagyon jó volt a mérlegelés is, de jelenleg nem igazán tudom, mivel nyerhetne Floyd ellen.

    2012-05-05 10:29:24

@arrogant: Elképzelhető, hogy beszúrta, mert May arca hirtelen elváltozik, és onnan kezdődött az igazi gorombáskodás, és akkor álltak közéjük.

    2012-05-05 10:10:16

@deniro2: Cotto helyében tuti bemondtam volna neki a végén, mikor ment a szájkarate, hogy a szappannal óvatosan bánjon majd, nehogy kicsússzon a kezéből zuhanyzás közben... :)

» arrogant   válasz erre
    2012-05-05 09:54:46

@arrogant: Kis híja volt, hogy May nem rakta át a rágóját Cotto szájába...:)

» deniro2   válasz erre
    2012-05-05 09:41:46

http://www.youtube.com/watch?v...

jó lesz ez. :) Floyd meglepően be volt feszülve az egész mérlegelés alatt, a staredown pedig egyenesen parádés, ahogy folyamatosan tűnik el az erőltetett mosoly az arcáról és kerül egyre inkább előtérbe az ideges kérődzés. :) Ezzel mondjuk nem lehet bokszmeccset nyerni, de nem lesz ez rossz. :) Cotto egyébként azért tűnik magasabbnak, mert visszaugrott a cipőjébe, Floyd mezitláb volt.

» arrogant   válasz erre
    2012-05-05 09:00:50

Én úgy érzem, hogy sajnos Cotto is elfogja óvatoskodni a meccset, csinálja majd a szokásos guggolásait, próbálja megtalálni a rést May védekezésén, de nem sikerül neki és folyamatosan meg lesz kontrázva... Ide egy mindent egy lapra, kiütöm vagy kiüt taktika kellene, 1300 ütéssel, amire Cotto nem képes szerintem.

» deniro2   válasz erre
    2012-05-05 08:31:15

cotto a harmadik menet második harmadában kifekteti may-t és mennybe megy :)
csak, hogy ne érezze úgy cotto, amikor olvassa a hozzászólásokat, hogy senki sem hisz itt benne ;)

» vizslahal   válasz erre
    2012-05-05 06:05:44

Érdekességképpen - ahol nézegettem - Cottonak a fogadóirodák még mindig több esélyt adnak May ellen, mint Marqueznek annak idején Pac ellen.

    2012-05-05 05:57:37

@zee1978: Sztem Mayweathernél tényleg inkább - ahogy Blaze is írta - az ütemérzék és a pontosság, és kevésbé az ütőerő az ami miatt képes KO-ra.
Azért ő jellemzően az összes meccsén telibe találgatja jópárszor a legjobb ütéseivel az ellenfeleit, mégsem volt váltóban vagy felette csak a 8 meccséből 3 KO. Tehát nem is a 8 meccsből kevés csak a 3 KO, hanem a sok tiszta találathoz képest kevés a 3 KO.

Ilyen szempontból tényleg igaz az, hogy leginkább akkor van esély May-KO ra, ha Cotto végig megy előre és így van esély egy pontos jó ütemben indított kemény kontraütésre.
De ha Cotto ellenfeleit nézegetjük, pusztán ütőerőben tuti jobb Mayweathernél Mosley, Margarito, Mayorga, de még talán Clottey és Judah is.
Tehát az sztem igaz, hogy ha Cotto nem rohan előre, vagy érezve a vesztét kicsit vissza is vesz, akkor nem igen valószínű, hogy May ledarálja, mint Margarito anno vagy mint Mosley Margaritot.

    2012-05-05 05:50:44

Kemenyebbet ut:)

» zee1978   válasz erre
    2012-05-05 01:20:03

Az en tippem az,hogy May az osszes menetet
megnyeri es a 7-8. menet korul kiuti Cottot!

Ahogy May nagybatya is megmonta
May jobb mindenben.

Szerintem meg utoeroben is Floyd az
aki kemenyebbet.

Hajra Cotto!!!!

» zee1978   válasz erre
    2012-05-05 01:19:15

Szerintem Cottonak nincs meg az ütőereje hozzá, hogy úgy eltalálja Floydot, hogy az nem kel fel. Kibokszolni meg nem tudja. Ha komoly nyomás alá helyezi, akkor pedig szét lesz kontrázva. A testütéseiben sem hiszek ezen a meccsen, szerintem ha erre próbálna ráállni, ipari mennyiségű felütést és horgot szedne össze. És bár Floydot nem tartjuk nagyütőnek váltóban, azért érdemes megjegyezni, hogy Oscar is kapaszkodott időnként a kontra jobbosai után, ami azért elmond valamit Floyd ütemérzékéről és pontosságáról. És szerintem Cotto nem bírja olyan jól az ütést, mint Oscar. Ha Cotto itt verekedni akar, akkor ki lesz ütve. Ha nem akar kiterülni, akkor pedig le lesz radírozva. Ezen kívül max az Erwin-faktor változtathatja a képletet :) De Floyd annyira betonstabil mentálisan, hogy én ebben sem hiszek.

    2012-05-05 01:00:32

Én meg remélem overrated Alvarez megfekszik! hehe

» Rimouski   válasz erre
    2012-05-05 00:53:57

@zappa: Taktikusan nem tudja megverni, de Mosley is betalalt, egyetlen egyszer, komolyan, ha egy ilyet Cotto is elkap, es esznel van, es le tudja finishelni, akkor nyerhet, semmi mas modon nem.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-05 00:43:12

Floyd "szolíd" rágózása a mérlegelésen :)hozta megint a szokásos formáját a srác.De hát ezért is szeretjük őt(legalábbis nekem mindíg is a No.1.favorit bokszolóm volt)
Nagyon ott van mentálisan és fizikáisan a zseni.
Osztom a véleményed balutnepper:Egy pillanatra a " túl a barátságon" című film ugrott be nekem és már vártam hogy mikor csattan el a csók. :D
Cotto a végére majdnem elvesztette a fejét,mintha nem is ő lett volna.Lehet,hogy most jött ki rajta a nyomás és eddig bírta idegileg?
Rossz Ómen ez.
A kiütések éjszakája lesz szerintem ez a gála,Mosley és Cotto is talajmintát fog venni a ringben.

    2012-05-05 00:43:12

May a szokásos módon agilis, nem hiszem hogy mentális problémái lesznek (pl. a börtön miatt). Fizikálisan is eléggé egyben van.
Sajnos most nem tudom élőben nézni a meccset. Fel fog kerülni a meccs majd ide (az eredmény feltüntetése nélkül persze) valamikor? És ha igen, meddig lesz elérhető?

» balutnepper   válasz erre
    2012-05-05 00:43:01

@zappa: Azon fog mulni a kitues, hogy Cotto mennyire akar nyerni. Ha pl. 7-8 menet utan latja, hogy pontozassal nem nyerhet, es belenyugszik, hogy kikap nagyobb pontozassal es megprobalja lehozni a meccset csak, kb ugy mint Pac meccsen a 7. menettol inkabb elmozog, nem megy bele semmi feleslegesbe, akkor May nem fogja presszionalni a KO-t de ha minden aron meg akarja nyerni a meccset, ugy, hogy tudja, hogy csak KO-ra mehet, es fejetlenul megy elore viszi a szive, akkor kontrabol May kicsaphatja. Ott van Mosley, mindenben gyengebb ma mar, mint Cotto, es mindket nagyagyu ellen kihuzta, mert amikor rajott, hogy nem nyerhet, a tulelesre ment, es az azert nem olyan nehez.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-05 00:41:02

@fixpont: Persze most nem okoskodni akarok, marhára nehéz itt tanácsokat adni, csak mindig filózok, hogy az esélytelenebb vajon hol találhatna rést.

    2012-05-05 00:35:37

@fixpont: Sokszor háttal a kötélnek dőlve befogva kicsit az ellenfél fejét védekezik. Ezekből a szituációkból lehetne pl. testre ütni. (Delahoya is meg meg tette, de annyira nem oda fókuszált.)
És ha olyan szituáció lenne, hogy egyszerre ütnek, akkor is meg lehet próbálni testre ütni.

    2012-05-05 00:34:15

@balutnepper: Azt én sem értem, pedig alapvetően békésen zajlott.
May nem igazán szedett fel sztem súlyt, 151 font volt, a legutóbbi meccsén 150.
És érdekes volt, hogy bár papíron May magasabb 3 centivel, de mikor farkasszemet néztek, mintha egy hajszállal Cotto lett volna magasabb.

    2012-05-05 00:31:52

@zappa: "Az sztem is célravezető lehet, ha testen próbálja szétszedni Mayt."

May felig kifordulva a konyoket/felkarjat maga elott tartva vedekezik, hogy utod meg a testet?

» fixpont   válasz erre
    2012-05-05 00:31:42

@fixpont: Egyébként én is ezt gondolom, May sztem kibokszolgatja majd, de sztem Cottot különösen ebben a súlyban már nem fogja hamar megtörni.
May nem volt nagy ütő, már váltósúlyban sem, Cotto sztem elég szívósan bírni fogja, és lesznek veszélyes helyzetei tuti Mayweathernek is.
Az sztem is célravezető lehet, ha testen próbálja szétszedni Mayt.
Sztem viszonylag jó álla van, és jól forog le May az ütésekkel és Mosley ellen láttuk, hogy jól is regenerálódik. Én azután kezdtem azon filózni, hogy mivel lábon már kevesebbet mozog, sztem testen könnyebb lehet elkapni és leütni mint fejen, ráadásul egy egy testütés jobban benne is maradhat az emberben.
Ha May megáll Cotto előtt, akkor kemény testütésekkel kamatoztathatja az ütőerő, és a fizikai fölényét esetleg.

Engem meglepne ha May kiütné Cottot.

    2012-05-05 00:30:08

Cotto az egyik legszimpatikusabb bokszoló, csípem a búráját, de szerintem is May fog győzni. Kár, hogy nem 8-10 évvel ezelőtt hozták nekik össze, kicsit megkésettnek érzem ezt az egészet. Jobban izgultam volna egy topon lévő May-Cotto meccsen.

Most néztem a mérlegelést..
Miért ragaszkodik ilyenkor szinte mindenki kényszeresen ahhoz, hogy belemásszon a másik szájába? Egy hajszálon múlik sokszor, hogy nem fordul át az egész meleg partyvá. :)

» balutnepper   válasz erre
    2012-05-05 00:27:16

@edge: Hát Judaht sztem elég simán verte, abban az értelemben, hogy nem sok menetet lehetett volna Judahnak adni, de tény hogy volt párszor padlón Judah mélyütés miatt. Reméljük nem szedi elő Cotto ezt a fegyverét.:)

    2012-05-05 00:22:53

En szorosabban erzem a meccset annal, ami a tippekben van, PacMan agyba fobe verte Cottot es meg ott is csak a 12. menetben kapitulalt. May se nem boxol nagy iramban se nem helyezi nyomas ala a masikat es a kiutest sem szokta eroltetni. Szerintem vegigmegy.

» fixpont   válasz erre
    2012-05-05 00:21:22

zappa

..volt is gondja Cottonak Judahhal rendesen.. aztan nehany frappáns melyutessel elvette a kedvét a bunyotol. bár mostanaban mintha leszokott volna rola.. de regebben Cotto rengetegszer utott mélyet, ha gondban volt..

    2012-05-04 23:51:57

@George: Egyébként pl. Judah kb olyan alkatú ellenfele volt Cottonak mint May. Hosszabb kezekkel, és egyértelműen gyorsabb, aztán ott pl. győzött Cotto.

Akit érdekel most lesz a mérlegelés.

pl. itt:

http://www.mmamania.com/2012/5...

    2012-05-04 23:20:33

Mindkét bunyóst egyformán kedvelem. Egyértelműen azt gondolom, hogy Cotto amennyiben leáll vívni Mayweather-el, akkor szanaszét lesz verve, ahogy bárki más bunyós a világon így járna vele szemben egy ilyen taktikával. A Hatton féle boksz pl. ideális lenne, mert Cotto talán végig is tudná vinni adott esetben ha ezt választja, mert keményebb, pontosabb, gyorsabb és ütésállóbb mint Hatton, de sajnos a világ toronymagasan legjobbja ellen lehet, hogy ez is kevés lenne. Tipp.: May WP 118-110.

» George   válasz erre
    2012-05-04 23:07:49

Greg elemzése számomra kicsit önmagának ellentmondó. Ugye, az lenne a lényeg, hogy Cotto pressingeljen, hogy May kinyíljon. Viszont a következő gondolat az, hogy May támadni fog kezdetektől, ami meglepi majd Cottót. Lehet, hogy meglepi, de ez ugyanaz a szituáció mint amire elméletben készülnek, hogy beleüssenek May támadásaiba.

Kíváncsi vagyok. Abban szinte biztos vagyok, hogy Cottónak a győzelemhez ki kell ütnie Mayt (lehet ez lesz az a meglepetés, amit Erwin érez), más különben a papírbőre megint szét megy a meccs végére, mint kb az összes meccse végére, még a győztes meccsei (Margarito II) után is rendesen piros szokott lenni a feje.

Cottónak szurkolok, remélem valahogy megnyerni a meccset, ha kell egy luckypunch-al, aztán meg darálja le, vagy bánom is én...:D

    2012-05-04 22:29:15
Ugrás az oldal tetejére