×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Amikor minden bokszra fordul: Klitschko vs. Haye

2011-07-01 14:57:53 /

Hosszú évek óta nem előzött meg akkora várakozás nehézsúlyú mérkőzést, mint a szombaton késő este Hamburgban sorra kerülő Wladimir Klitschko vs. David Haye összecsapást. A WBO, IBF, IBO és WBA címegyesítő világbajnoki ütközet hónapok óta napi szinten ad vitatémát a szurkolóknak, szakembereknek, és ha csak fele annyira lesz látványos a találkozó, mint amilyen nagy az előzetes érdeklődés, akkor vélhetően nem fognak csalódni az akciódús nehézsúlyú összecsapásra váró rajongók. A német RTL és hazai Duna TV által élőben közvetítendő mérkőzés előtt a hagyományokat követve ismét esélylatolgatásra vállalkoztak a profiboksz.hu korábbi és jelenlegi szerkesztői.

Bosco: Kíváncsian várom, hogy a hangzatos nyilatkozgatások és a hosszú ideje tartó hecckampány után tényleg jó meccset látunk-e majd. Nagyon remélem, hogy igen, végre egy kemény és izgalmas nehézsúlyú derbi kerül terítékre szombaton. Viszont szerintem az is benne van a pakliban, hogy mindkét fél tart azért annyira a másiktól, hogy taktikus és unalmas csata legyen a végeredmény, de ezt az eshetőséget inkább hesegessük is el. :)
Az esélyeket illetően én egyértelműen Klitschko győzelmét várom. Haye ugyan valóban a legerősebb, leghitelesebb "kihívó" jelenleg a királykategóriában, de kevésnek érzem még a nehézsúlyban szerzett rutinját. Audley Harrisonokkal szerintem nem igazán lehet Klitschkora hangolni és ha Haye nem tud bevinni az elején egy igazán nagy ütést, akkor Wladimir rutinja és méretbeli előnyei el fogják dönteni a mérkőzést. És bár Klitschko nagyon szeretne 12 meneten át oktatni, szerintem ez a mérkőzés maximum 8 menetig fog tartani. Vagy Haye talál az első 2-3 menetben, vagy Klitschko őt is szépen bedarálja és kiüti. Én utóbbi mellett teszem le a voksom, szerintem egy nagyon motivált és összeszedett Klitschkot fogunk látni a ringben, aki látványosan és brutálisan kiüti a nagyszájú angolt.
Tippem: Klitschko WI

edge: rengeteg dolgot lehetne írni erről a meccsről, számtalan aspektusból lehetne vizsgálni az esélyeket (majdnem készítettem egy komplett beharangozót is a mérkőzéshez, sajnos azonban idő hiányában sztornózni kellett), de annyian megtették ezt már az elmúlt hetekben, hogy én most kivételesen egyszerűen csak a %-os tippelésnél maradok, azaz szerintem az esélyek: Klitschko KO: 50%, Klitschko WP 5%, Haye KO: 40%, Haye WP: 5% 

Erwin: Alapvetően nem hoznak túlzottan lázba a mai nehézsúlyú mezőny mérkőzései, de a Klitschko vs. Haye összecsapást én is nagyon várom. Véleményem szerint az esélyes Klitschko, de ha valamikor, akkor most ott lóg a levegőben a meglepetés. Az ukrán hosszú ideje nagyon magabiztosan bokszol, és szinte megközelíthetetlennek tűnik: nagyon egyben van fejben és fizikálisan, illetve Steward személyében olyan edzője van, aki még ha nem is a leglátványosabb bunyóra „neveli” a tanítványát, az eredményessége elvitathatatlan. Ha Klitschko nem veszíti el a türelmét, nem ül fel Haye provokációjának, és fegyelmezetten és racionálisan végigviszi azt a stratégiát, amit az elmúlt években nagyon magas szintre fejlesztett, akkor Haye esélyei nagymértékben csökkenek. Klitschko tippem szerint ütni fogja a balokat, és amikor közel kerül Haye, akkor jön a fogás. Az angol az elején vélhetően menni fog előre agresszívan (nem hiszem, hogy egy kivárásos, másodszándékú taktika eredményre vezet), és ha nem tudja a mérkőzés első felében elkapni Klitschkot, akkor visszaáll, és elmozgásos taktikára vált, amivel a kiütést (talán) megússza, de pontozással nem sok sansza lesz. Tippem: Klitschko győz pontozással egy feszült, de nem túl látványos összecsapáson.

Greg: Üvegáll és atomrakéta mindkét oldalon, a meccs pedig négy menetnél nem fog tovább tartani. Szóval, hol is kezdjem? Megtisztelő, hogy egy ilyen nagy meccsre esélylatolgatót írhatok, hetek óta gondolkodom már, hogy a győztes személyét illetően vajon kire is kellene voksolnom. Wladimirrel kapcsolatban sokan azonnal a Sanders-meccset hozzák fel, hiszen a dél-afrikai volt Vova talán utolsó olyan ellenfele, aki egyetlen emberbe tömörítve megfelelő gyorsasággal és tűzerővel is rendelkezett. Ez a Klitschko azonban már rég nem az a Klitschko, az én meglátásom szerint Wladimir akkoriban sokkal merevebb volt, mélyebben állt, és a lábmunkája, a mostani önmagához képest gyakorlatilag értékelhetetlen volt. Sanders ellen elkövette azt a hibát, hogy a támadások után ott maradt Corrie ütőtávjában bámészkodni, aki nem volt rest kipróbálni néhány horgot ezekben a helyzetekben, amik aztán be is akadtak. Klitschko valószínűleg egy életre megtanulta a leckét, amit Sanders tálalt fel neki. Vovának volt egyébként már néhány gyors ellenfele, Chambers, Byrd, sőt, én McCline-t is ebbe a vonulatban sorolnám, aki bár újabban már csak felhozóember szerepet töltött be, pontosságával és gyorsaságával jó néhány bunyóst megtréfált, világbajnoki kihívóként pedig akkoriban igenis veszélyes feladatot jelentett Vovára nézve. Nos, ezek a gyors bokszolók nem értek semmit az ukrán ökölvívó ellen, ugyanúgy, ahogy a lassabb, de igazán nagyütő bunyósok sem. Sokat gondolkodtam rajta, milyen múltbeli találkozót tudnék – a két bunyós stílusa alapján - ehhez a mérkőzéshez hasonlítani, és leginkább a Vernon Forrest vs. Shane Mosley meccs jutott eszembe, ahol a magas, karhossz fölényét kitűnően kihasználó Forrest, és a villámgyors, bombaerős Mosley csapott össze egymással. Az eredményt mindnyájan ismerjük, Forrestnek sikerült akkor megtenni a lehetetlent és ki tudta bokszolni Mosley-t, annak ellenére, hogy mint utóbb, Mayorga ellen kiderült, nem a legkeményebb anyagból faragták az állkapcsát. Na, de vissza a jelenbe! Haye minden fórumon gyors kivégzést ígért, Klitschko pedig 12 menetes klopfolást, majd kiütést az utolsó menetben. A brit bunyós részéről józannak érzem ezt a helyzetértékelést, hiszen valószínűleg tisztában van vele, hogy ha 10-15 jabnél többet megkóstol az ukrántól, az már meg fogja haladni a saját egészségügyi határértékét. Haye-ben megvan az erő, gyorsaság és a robbanékonyság ahhoz, hogy eséllyel rohamozza meg és döntse le a lábáról az IBF/WBO bajnokot, aki nem igazán szokta szeretni a támadó szellemű bunyósokat, akik sokszor sikeresen zökkentik őt ki a ritmusából. Úgy gondolom, a brit a kezdő gongszótól kezdve - amolyan Tyson-másolatként - agresszívan, rengeteget hajolgatva, villámgyors lábmunkával ragadni fog Vovára és megpróbálja majd mihamarabb kivégezni, megtörni, amire Vova természetesen fogni akar majd, Haye pedig akkor előszed majd néhány felütést és tarkóütést. A meccs képe kb. olyan lesz, mint a Lewis vs. Tysoné, vagyis, Klitschko közelről próbálja majd lefogni Haye-t, a szétválasztások után viszont mindig bevisz majd neki 2-3 balegyenest, míg újra közel nem kerülnek egymáshoz és kezdődik az egész előlről. A brit három ilyen menet, és néhány jab után taktikát vált, beveti a Valuev ellen látottakat és messziről indítva, beugrásból próbál majd eredményes lenni. A negyedik menetben egy ilyen beugrás meghozza majd neki a győzelmet, és egy gyors jobbegyenessel kiüti Klitschkot. (Halkan hozzáteszem: Nem Haye-nek drukkolok, csak kettejük közül nála érzem, hogy jobban képes alkalmazkodni az ellenfeléhez.).

Kozi: Klitschkot tartják a meccs esélyesének mivel a kézsebességen kívül talán mindenben jobb Haye-nél. Haye pontozásos sikerét kizárom, esélye a korai elsöprő támadásban lehet, azonban a Valuev elleni meccsből kiindulva erre nincs sok remény. Nem is kivánom ezt tovább ragozni, hosszú évek óta az az első nehézsúlyú meccs ami legalább érdekel, sőt talán még lázba is hoz. Ennek oka szerintem meg pont az, hogy azért végre van reális esély arra, hogy meglepetés születik és Haye lesz a vitathatatlan bajnok. Egyáltalán nem bánnám a brit győzelmét, de szerintem Klitschko lesz az aki a tőle megszokottnál kicsit agresszívebb harcmodorral lép majd ringbe és 5 menet alatt rövidre zárja a találkozót.
Tippem: Klitschko WI5

Leone: Csak néhány gondolat: Klitschko üvegállát és Haye ütőerejét emelném ki. Klitschko máig kétségbe vont ütésállósága szoros összefüggésben volt fiatalságával, tapasztalatlanságával, mentális gyengeségével. Sdunek egyszerűen nem készítette fel arra, hogy mit csináljon, amikor beüt a ménkű, nem volt B-terv, hogy, hogyan éljen túl egy leütést. Sanders után láthatóan és érthető okokból félt az ütésektől, a Brewster, és még a Williamson meccs is úgy telt el, hogy csak nehogy megüssék. Az edzőváltás, az Universumos balhé is közrejátszott ebben, egy nagyjából két éves periódus volt a pályafutásában, két év, amikor gyakorlatilag mindent elveszített, amiért küzdött. Brewster után még a bátyja is azt mondta, hogy „nézz a tükörbe öreg, nincs tovább, elérted a maximumot, vonulj vissza.” Nem tette és Sam Peter ellen már nem akármilyen bombákat hordott ki lábon, pedig akkor még nagyon a közös munka elején jártak Stewarddal. És ez már hat éve volt. A stílusa sokkal óvatosabb lett, de azért kapott komoly ütéseket azóta is kapott (Ibragimov, Thompson), szóval én már nem nevezném üvegállúnak az ukránt. Haye-t meg nagyütőnek, az edzőpartnere, Helenius mondta, hogy Haye ütőerejében semmi különleges nincs, inkább a robbanékonyságával, pontosságával okoz meglepetést. Klitschko-Steward viszont remek taktikát dolgozott ki az ilyenekre, hátraugrás, megelőző balegyenes és persze fogás. Szerintem kb. az első ilyen clinchig lesz érdekes a meccs, onnantól kezdve Haye nem fog tudni mit csinálni. Ezt a brit is tudja, ezért provokálnak, hogy Klitschko feladja eddigi taktikáját. De egy 35 éves bokszoló már messze túl van azon, hogy személyes ügyet csináljon egy mérkőzésből, jól tudja mit épített fel, és mi mindent veszíthet, ha felül Haye játékának. Haye azt fogja csinálni, amit Valuev ellen, mozogni és alibizni, viszont Klitschko ugyanúgy nehezen fogja eltalálni, mint Chamberst, így szerintem nem lesz kiütés, hanem egy szoros, Haye-által vitatott Klitschko győzelem. Az ukrán balegyenenesei jó párszor ülni fognak, mivel Haye Valuev lassú jabjeit is megette, de jobbal nem hiszem, hogy lesz esélye komolyan eltalálni, az angol pedig a jabek és a fogás miatt maximum ketteseket fog ütni. Tippem: Klitschko WP.

Pyngy: A találkozó létrejöttét legjobban egy szóval lehetne értékelni: VÉGRE! Most kiderül mit is ér Haye a nehézsúly (egyik) legjobbja ellen, Wladimir pedig megtorolhatja a sok otrombaságot (okos PR húzások tömkelegét) amit az angol vágott az ő és a bátyja fejéhez, ezzel pedig még jobban bebetonozhatja magát a nehézsúly és egyúttal az ökölvívás nagykönyvébe! A mérkőzéssel kapcsolatban nincsenek nagy reményeim, ami az izgalmakat illeti. Szerintem mindkét srác tart annyira a másiktól, hogy nem rontanak egymásnak a kezdő gongszó után, egy rendkívül taktikus összecsapást várok. Hayenek a sok mozgással tarkított, ütőtávon kívülről belépés, és gyors kombinációk bevitele lehet a taktikája, amivel talán zavarba hozhatja a nem éppen agresszív kihívókhoz szokott Klitschkot. Wladimir hozni fogja a tőle megszokott stílust, nem fog belemenni semmi számára szokatlanba, balegyenes-balegyenes, néha egy jobbos. A végkimenetelt illetően a pontozást alapból kihagynám, ismerve a két versenyző ütőerejét, és ütésállóságát. Kiütéses sikerben mind a két delikvens bízhat, ám nálam ukrán részről sanszosabb a dolog, mégpedig a meccs második felében. A tippem tehát: Klitschko nyert KO10.

Prof: A várakozás hatalmas, az esélyekkel és a mérkőző felekkel kapcsolatos szakértői és szurkolói vélemények gyakran sarkosak és ellentétesek.  Unalmas robot vagy  az adottságait remekül kihasználó, taktikus bajnok, aki élete legnagyobb kihívásával vagy épp legnagyobb PR-lufi ellenfelével találja magát szemben, aszerint, hogy Haye gyors, robbanékony, stílusos bokszoló vagy épp alibiző és csak média-megjelenéseivel romboló, szájhős ex-cirkálósúlyúként van aposztrofálva… A választék tehát hatalmas, ha érzelmi oldalon kívánjuk megválaszolni a felmerülő kérdéseket. Sportszakmailag viszont egyszerűsödik a kép: amennyiben Klicsko a jabekre, távolságtartásra, csak biztos helyzetben indított hátsókezes ütésekre, szükség esetén fogásokra építi bunyóját ezen a meccsen -is-, akkor egyértelmű esélyese a mérkőzésnek. Haye lehetőségeinek két végpontja: vagy direkt offenzívát választ, a Vova-jabeken átbújva, keresztbeverésekkel próbál operálni; vagy épp kivonva magát a közvetlen ütésváltásból, elmozgással, távolról szurkál, és onnan próbálja egy-egy beugrással-horoggal meglepni az ellenfelet. De Vova jabjét elkerülni nehéz, átgyalogolni rajtuk meg –különösen Haye-nek– az álmoskönyv szerint sem jelent életbiztosítást és békés, nyugodt öregkort. Ha meg a Valuev-recept szerint kerüli a személyes kontakt lehetőségeit, akkor azért rá fog jönni arra, hogy Klicsko gyorsasága és a terek, menekülési utak lezárásának képessége, a ring-intelligenciája nem épp Valuevéhez hasonlítható. Azt még viszont nem taglaltuk, milyen lenne a mérkőzés képe, ha Vladimir bármilyen ok miatt -még ha persze nem is a fejlevágásos pólón felháborodva- nyílt, támadó felfogásban lépne ringbe. Érdekes módon egyaránt épp erre várhatnak a semleges nézők, a látványos küzdelemben bízók, valamint a Haye-hívők, hiszen egy nyílt ütésváltásban talán Haye gyorsasága, a vadnyugati pisztolypárbaj analógiáját tekintve az elsőként leadott lövése, tiszta találata eldönthetné a mérkőzést és magát Vovát is. A meccs előzetes forgatókönyveinek bármelyike is valósul meg, Klicsko győzelmi esélyei majd’ mindegyik verzióban kimutathatóak. Azért persze valljuk meg, nem szívesen látnánk 12 hosszú meneten át egy túl óvatos, fegyelmezett jab-bajnokot egy körbe-körbeszaladó, hátramozgó, egy-egy villanásra tartalékoló kihívóval szemben. Bár realitás, hogy Klicsko megvárja, míg Haye elfogy, és csak a mérkőzés utolsó 1-2 menetében kapitulál a brit, mégis, szívem szerint mindkét féltől látványosabb bokszot várok. Klicsko WP: 24%, Klicsko WI: 65%, Haye WP: 1%, Haye WI: 10%. Tehát Klicsko a 9. menetben TKO-val győz. De akkor ki lesz az új megváltó? :-)

       


2011. július 1. - Profiboksz.hu

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@zappa: :)Igen,bár nem lehet azt mondani hogy nem lett volna semmi esélye,de nem lett volna esélyes:)

» Anderson   válasz erre
    2011-07-07 13:03:55

@omega: "a válasz Kokó 1. jelentésében megtalálható"

Hát, ezaz, hogy nem található meg! :) Engem nem az érdekel, hogy mi történt amikor már Rodriguez ki lett jelölve (az már kiderült), hanem az, hogy miért ő lett kijelölve, meg miért a WBO küldte a bírót? Ki döntötte ezt el?

"Megint gyanúsítgatsz, bizonyítás nélkül."

Talán inkább fel kéne ébredned az álomvilágból... :D

"Szóval Rodriguez tisztességét is sikerült kétségbe vonnod, gratulálok."

:D
Annak, aki hazajár Németországba már kb.15 éve és akit a Klicskók is hívtak már nem egyszer (ja, tudom, őt "küldte" a szevezet :D), naná, hogy kétségbe vonom...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-06 00:25:36

@Roy Jones Jr.: Hát jó.... :(

"Arra meg sem te, sem más nem válaszolt még mindig, hogy miért pont a WBO delegáltja lett a bíró? "

a válasz Kokó 1. jelentésében megtalálható, őt idézem:
"Az egésznek az alapja az volt, hogy Haye nehezményezte, hogy Gino Rodriquez - aki az IBF és a WBA által is el lett fogadva korábban - sokszor vezetett Klitschkonak. Ilyenkor „kijátsszák” azt a WBA-nál, hogy javasolnak másik két bírót, ebben az esetben Luis Pabont és Joe Cortezt (akiket elvileg a WBO-nak is el kellett volna fogadni), de „Paco” Valcarcel, a WBO elnöke ragaszkodott hozzá, hogy ha már egyszer a három szövetség megállapodott a vezető bíró személyében, akkor az ökölvívó és a csapata kérésének ne tegyenek eleget, mert az akkor beláthatatlan következményekkel járna."

Ha már valakit szidni akarsz, akkor tehát nyugodtan püföld Valcarcelt.

"Majd alkalmasint gondolj utána, hogy mit kell ezért cserébe tennie a WBO-nak, hogy ez a szívélyes viszony az is maradjon, mert hogy valamit kell az biztos!"

Megint gyanúsítgatsz, bizonyítás nélkül. Biztosan valami felsőbbrendű tudás forrása vagy, hogy olyasmiket állítasz - természetesen bizonyítás nélkül - amit más nem.

"ha tisztességes bíró lett volna kijelölve a meccsre"
Szóval Rodriguez tisztességét is sikerült kétségbe vonnod, gratulálok.

Nagyon egyoldalú a gondolkodásod, öregem. Na persze ne is próbáld bizonyítani az állításaidat, és persze ne is próbálj meg egyforma mértékkel mérni mindkét irányba, mert rá kellene jönnöd, hogy ostobaságokat beszélsz és rágalmazol. Mindegy, tényleg lezártam a mondanivalómat.

    2011-07-05 20:07:48

@omega: Mindjárt gondoltam, hogy azért "értelmetlen" a kérdés, mert nem tudod rá a választ... :D

"Az biztos, hogy nem Klicskó, amint azt te állítod, és akárki is döntött róla"

Kokó nemcsak a te feltételezésedre adott kedvező választ, hanem azt is elmondta, hogy ha Klicskónak választania kéne a WBO-öv meg a többi öv között, akkor biztosan a WBO-t választaná! Majd alkalmasint gondolj utána, hogy mit kell ezért cserébe tennie a WBO-nak, hogy ez a szívélyes viszony az is maradjon, mert hogy valamit kell az biztos!

Ja meg ezt a marhaságot, hogy "és végképp nem a meccs előtt órákkal kifogásokat keresnie" felejtsd már el! Milyen órákról beszélsz, mikor a hír, aminél vitáztunk erről jún.25-én jelent meg itt?!

Meg az egészből nem lett volna semmi, ha tisztességes bíró lett volna kijelölve a meccsre, csak annak nem a WBO-tól kellett volna, hogy jöjjön...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-05 19:16:18

valaki valahol nagyon jól írta,hogy Haye a boksz "Cristiano Ronaldo-ja":D pacsi neki:D

» zsoltii   válasz erre
    2011-07-05 18:58:20

@Roy Jones Jr.: "De most utólag játszod a megmondóembert?"

Nem, beszélgetünk. Voltak dolgok, ami nagyjából csak sejtés szintjén fogalmazódtak meg bennem, másrészt a felmerült kérdések kapcsán mondtam el a véleményem.

"Az, hogy te így gondoltad már előtte is, az örömteli, de miért kellett volna elhinnem?! Nem bizonyítottad nekem semmivel... "

Az OK, hogy nem hiszel nekem, de felesleges csak vagdalkoznod, érvekre és kérdésekre pedig nem válaszolnod. Magáért beszél, hogy te még mindig a bíróküldésen vagy fennakadva, miközben a sajtó és a közvélemény réges rég túllépett ezen a kérdésen.

Azokra az alapvető kérdésekre viszont érdekes módon nem reagálsz, hogy lényegében egyhangú a vélekedés arról, hogy ki volt itt a két bunyós közül a szájtépő, ki próbált pszichológiai háborút folytatni. Erről beszélj inkább ahelyett az értelmetlen kérdésismételgetés helyett, hogy ki döntött a bíróról. Az biztos, hogy nem Klicskó, amint azt te állítod, és akárki is döntött róla, azt mindkét bunyósnak illik elfogadnia, és végképp nem a meccs előtt órákkal kifogásokat keresnie.

Az a baj, barátom, hogy te annyira elvakultan gyűlölöd a Klicskókat, hogy úgy tűnik, tényleg felesleges veled erről a kérdésről további köröket futni. Úgyhogy üdv.

    2011-07-05 18:25:41

@bpjotruska: Sztem sem volt muszály elvágódnia, de egyrészt nem akarta tartani Wladimir súlyát, másrészt nyomatékosítani akarta a szabálytalanságot. És ha nem is esett volna el, ütni már onnan nem tudott volna, max kicsit erőlködik Klicsko súlya alatt ennyi.

    2011-07-05 13:39:50

@Roy Jones Jr.: Roy, lehet hogy hulyen hangzik, de szerintem is latszott a biron a korabban ra gyakorolt nyomas. Szerencsere nem volt egy nehez meccs, keves szabalytalansag volt, de igy is zavarban volt, es hulyesegeket csinalt. Haye pedig rendesen rajatszott a dolgokra, szinte provokalta a birot, hogy buntesse mar meg Klicsko-t. En nem hiszem, hogy Wlagyimir olyan rettenetes erovel nyomta le, hogy mindig el kellett vagodjon, ahanyszor hozzaert a nyakahoz, vallahozm hatahoz. A kissebb es minden bizonnyal kissebb testi ereju Eddie Chambers egyszer sem adta elo ezt a produkciot, nehogy mar Haye-nek muszaj lett volna elvagodni minden alkalommal...

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-05 11:33:31

@cezi: Egy ilyen helyzetben mondta az HBO-s kommentator:" And Haye is looking again at the referee... David, you are fighting Wladimir Klitschko..."

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-05 11:27:28

@Shaham: "jól tette hogy mindkettőtöl vont le pontot, így Haye nem fetrengett tovább, Wlad meg ahogy nekirepült Haye feltette a kezét...:)"

"A két pontlevonást picit túlzónak tartottam, de ahogy azt Shaham is írta, legalább nem repkedett annyit Haye, és Wladimir se nyomkodta le többet az angolt."

Azért ez nem igaz. Többen írták már, hogy Haye utána már nem ment le, és Wladimir se nyomta le többet. Akkor nézzétek meg újra a 12. menetet! Ott is lenyomta Klicsko, és Haye is lement tőle. Mert nem akart 110 kilót a hátán tartani.

    2011-07-05 10:08:42

@omega: De most utólag játszod a megmondóembert? Az, hogy megegyeztek Rodriguezről előtte a szervezetek, az Kokó jelentéséből derült ki. Természetesen így nem is lett volna semmilyen vita a részemről, ha ezt tudom. Az, hogy te így gondoltad már előtte is, az örömteli, de miért kellett volna elhinnem?! Nem bizonyítottad nekem semmivel...

Arra meg sem te, sem más nem válaszolt még mindig, hogy miért pont a WBO delegáltja lett a bíró? Ki dönti ezt el, hogy melyik szervezettől jöjjön a bíró egy soköves meccsen? A rendező, jelen esetben Wladimir vagy ki? Mert ha az van, akit Kokó írt, hogy Wladimirék legjobban a WBO-t szeretik, akkor máris nem véletlen, hogy Rodriguez lett a kiválasztott, már csak rá kellett bólintania a többi szervezetnek és kész...

"Ráadásul a pszichikai nyomás meg is látszott Rodriguez teljesítményén"

Mindjárt sírva fakadok... Alig volt dolga a meccsen és még abban is hibázni tudott. Klicskó intésének legalább volt alapja, de vajon rájött-e már, hogy ki "ütötte le" Haye-t a végén?! Biztos hallucinált szegény...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-04 22:17:23

@Roy Jones Jr.: "Azért milyen ügyesen elferdítetted itt a dolgokat... :) "

Köszönöm, Roy. Megint olyasmit állítasz, amit nem bizonyítasz. Az alapproblémám eredetileg valóban az volt, hogy egy bunyós bunyózzon, ne pedig a meccs kezdete előtt órákkal álljon elő újabb és újabb kifogásokkal. Nem vagyok mérkőzésszervező, de azt feltételeztem, hogy a címegyesítő szervezetek között valamilyen megállapodás csak született(akár úgy is, hogy egyes valakiknek engedniük kellett), és a bunyósoknak az a dolga hogy bunyózzanak, nem pedig az, hogy kötekedjenek.

Kokó leírása teljesen világossá tette a dolgokat, te pedig ahelyett, hogy beismernéd, hogy Kokó leírása nem igazolta a feltételezéseidet, helyette még kötekedsz te is.

Egyszerűbb lenne, hogy elismernéd, hogy finoman szóval is túlzás volt arról írnod, hogy szerinted maguk Klicskóék döntöttek a bíróról, mintha a házibírójuk volna Rodriguez ("egy Klicskó által rendelt bíró miatt" - ezt épp a legutóbb írtad nekem).

Ráadásul a pszichikai nyomás meg is látszott Rodriguez teljesítményén, sajátos módon pont a pszichikai nyomást gyakorló Haye-nek kedvezett az első rossz döntésével, amit csak egalizált az indokolatlan számolással. Mindegy, szerintem, Rodriguez összességében bár többször is hibázott az egyébként nem túl nehéz meccsen, de mindez nem befolyásolta a meccs végkimenetelét.

    2011-07-04 21:43:14

@Shaham: "jól tette hogy mindkettőtöl vont le pontot, így Haye nem fetrengett tovább"

Még azt is megérteném valahol, de ne nemlétező "leütés" címén vonjon már le pontot...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-04 14:01:53

@Roy Jones Jr.: nem tartom kizártnak. Viszont szerintem jól vezette a mérkőzést. A két pontlevonást picit túlzónak tartottam, de ahogy azt Shaham is írta, legalább nem repkedett annyit Haye, és Wladimir se nyomkodta le többet az angolt. Nem lehet panaszunk Rodriguez-re, hányszáz borzalmas bírói teljesítményről tudunk, nála sokkal rosszabb mérkőzésvezetőkről.

» Beast_Pete   válasz erre
    2011-07-04 10:55:13

@Thoer: visszapontoztam. :)

» Beast_Pete   válasz erre
    2011-07-04 10:46:11

@Roy Jones Jr.: "Ameddig Kokó le nem írta, hogy a világszervezetek már korábban megegyeztek Haye-ék tiltakozása előtt Rodriguezről, addig senki nem tudta, hogy így volt."

Khmmm...:) Szerintem én mondtam neked, de valóban Pisti minden kételyt eloszlatott.

"Lehet, hogy Wladimirnek is erős volt az intés, de annak legalább volt valami alapja, a másiknak meg semmi a világon..."

Szerintem mindkettőnek volt alapja, de egyiket sem kellett volna szankcionálni. Ha már belelépett a "csapdába" Rodriguez, jól tette hogy mindkettőtöl vont le pontot, így Haye nem fetrengett tovább, Wlad meg ahogy nekirepült Haye feltette a kezét...:)

» Shaham   válasz erre
    2011-07-04 10:45:34

@Roy Jones Jr.: bocs a minusz egyért, véletlen volt.

    2011-07-04 10:10:01

@Beast_Pete: De akkor Wladimir döntése volt, hogy a WBO-tól jöjjön, a többi szervezet meg jópofát vágott hozzá...

"a dábljubíÁÁÁ-val. :D"

:DDD

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-04 09:28:14

@Beast_Pete: ja elnézést, a dábljubíÁÁÁ-val. :D

» Beast_Pete   válasz erre
    2011-07-04 09:05:35

@Roy Jones Jr.: "Arra sem válaszolt még azóta sem senki, hogy miért a WBO-tól jött a bíró"

Szerintem a válasz szintén KoKo beszámolójában keresendő. Wladimir a WBO-t tartja elsődleges címének, ezért a WBO szervezetnek volt a legnagyobb beleszólása az eseményekbe. Tény, hogy akkor megint az a kérdés, hogy akkor mi a helyzet Haye-jel és a WBA-jel? A WBA elfogadta Rodriguezt, onnantól kezdve meg nehéz mit tenni, legalább is a meccs hetén.

» Beast_Pete   válasz erre
    2011-07-04 08:59:39

@omega: "Nézd, Zappa, Roy-jal nem abban volt vitám, hogy az általa jobbnak tartott bírók a megfelelőbbek vagy a kijelölt bíró. Amikor kérdeztem Royt, hogy soroljon már fel olyan eseteket, amikor Rodriguezt szankcionálták, nem mondott rá semmit. Az alapproblémám az volt a nézetével, hogy amennyiben a világszervezetek megegyeznek a bíró személyéről, akkor a bunyósok ezt ne vonják kétségbe, mert például rosszabb esetben ráhatással lehetnek a bíró tevékenységére. "

Azért milyen ügyesen elferdítetted itt a dolgokat... :)

Ameddig Kokó le nem írta, hogy a világszervezetek már korábban megegyeztek Haye-ék tiltakozása előtt Rodriguezről, addig senki nem tudta, hogy így volt. Szóval ne próbáld itt félremagyarázni a dolgokat, mintha ennek tudatában vitáztunk volna! Te itt kezdésnek azzal jöttél, hogy Haye hogy képzeli már egyáltalán, hogy szólni merészel egy Klicskó által rendelt bíró miatt? Arra sem válaszolt még azóta sem senki, hogy miért a WBO-tól jött a bíró, mikor jöhetett volna máshonnan is és akkor talán nem egy ilyen kétbalkezest "küldenek", aki egy nemlétező leütésért számolni kezd Haye-re! Lehet, hogy Wladimirnek is erős volt az intés, de annak legalább volt valami alapja, a másiknak meg semmi a világon...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-03 23:48:34

@Shaham: látszik h csak Klicskó meccseket nézel.Igen,ennek fényében tényleg az egyik "legtisztább" volt.Lewis is fogott gusztustalan módon,de hogy jön ez ide?

Inkább Haye nevelte a tarkósokat beléd,mert egyszer volt rá példa,mikor Klicskó sokadszorra lefogta.

    2011-07-03 22:41:06

@omega: tényleg?Kössz h mondod:)
Ritka az eset mikor a leütésen kivül amúgy a versenyző nyeri a menetet.Igen,tudjuk,-1 pont,de azért köszönjük:)

    2011-07-03 22:39:05

@Flex: "De Hayera miért kellett számolni?"

Azért mert Rodriguez így büntette meg a sok fetrengésért. Klicsko-t sem kellett volna meginteni. Baszki az egyik legtisztább meccs volt ez amit láttam, csak Haye már belétek nevelte, hogy Wlad milyen szabálytalan bunyós. Ha Lewis nem foghatott volna le senkit...:)

"Haye a visszakezes ütéseknél is szólt."

Haye azért is szólt, amikor Wlad megkínálta néha egy jobbossal...:) Arra viszont nem emlékszem, hogy a tarkósokért is szólt volna. Szólt?

"És ha így pontozol,akkor azért egy jóval szorosabb eredmény születik."

De vajon igazságos-e?

» Shaham   válasz erre
    2011-07-03 19:58:21

@Flex: "Hayera a számolás(kapásból -2 pont) órisái bírói hiba volt."

A számolás -1 pontot jelent, nem -2-t. Csak a pontosság kedvéért.

    2011-07-03 19:56:14

@Shaham: tudom h mindent meg tudsz magyarázni.
Nézd.
Klicskó évek óta ezt adja elő.Jab -fogás.Soha nem intették.Ok,hogy felesleges is lett volna,mert az az áldozatainál nem osztott,nem szorzott volna.De egy ilyen jelentős meccsen igen.Ezért volt a balhé már a meccs előtt.Haye a visszakezes ütéseknél is szólt.A bíró le sem merte reagálni Steward közjátéka után.
De Hayera miért kellett számolni?

És ha így pontozol,akkor azért egy jóval szorosabb eredmény születik.

    2011-07-03 19:45:46

@Flex: Akkor -2 pont, ha ove lett volna a menet. De nem az ove volt. Es Haye rengeteget kamuzott a lenyomasoknal is. Volt, hogy balegyenes utan is a birot nezte, hogy engem itt bantanak.

    2011-07-03 19:34:08

@Flex: Én azt mondtam, hogy 6-7 menet alatt Wlad elintézi. Nem jött be. Haye jól bírta az 1-2 nagy ütést amit beszedet és Wlad sem nagyon rezzent meg.
Nem vagyok elfogult, alábecsültem Haye-t, nem gondoltam volna hogy ilyen szépen helytáll. Az intés a lenyomás miatt volt és jelentősen Haye színészi tehetsége miatt. Nincs olyan bunyós aki nem teszi rá a kezét az ellenfél fejére, ha az beugrásból fejjel neki megy a gyomrának. Haye meg minden érintésnél letérdelt. Ilyen alapon Haye-t is figyelmezthette volna a komolytalansága miatt és szépen el is intézte a bíró egy számolással, ami után érdekes módon nem fetrengett többet. Szerintem nem kéne ezt megmagyarázni, mert mindenki látta mennyire komoly "szabálytalanságok" voltak. Nem vettem észre, hogy bárki említette volna Haye tarkósait, mert ilyenek is voltak tegnap...

» Shaham   válasz erre
    2011-07-03 19:32:00

@Shaham: a lenyomás,és a visszakezes ütések miatt jogos volt az intés.Ezt már korábban is alkalmazhatták volna ellene.Akármit írsz,ez így van.Ne legyél ennyire elfogul!
Nyert Klicskó,de a pizza kurvára elmaradt.Sok fan is csalódott a félistenben.Te nem?Azt mondtad 3 meneten belül kifekszik.Ahoz képest...:)
Hayera a számolás(kapásból -2 pont) órisái bírói hiba volt.

    2011-07-03 19:16:21

@Flex: Nezd meg megegyszer:)
En is megfogom:)
Abban bisztos vagyok,hogy Wlad mar az elso 20 masodbercben ketszer eltalalta Hayet,es hogy
a 12.ben az a jobb egyenes is bement Hayetol,es utana kapaszkodot Wlad.
Nem mondom,hogy majdnem lement,de bene volt a fejeben az utes az bisztos.

» zee1978   válasz erre
    2011-07-03 17:59:48

@painegoh: :D ezt utólag is le mernéd írni? :)

    2011-07-03 17:22:01

@zappa: "ilyen meccsen jobb lett volna ha egy olyan bíró van, aki független, és kisebb eséllyel hibázik."

Rodriguez "független" bíró.

"És ki tudja, hogy egy komolyabb bíró hogyan reagálta volna le Klicsko lekönyököléseit?"

Egy komolyabb bíró? :) Rodriguez is a pszicho játék miatt hibázott. Mégis Haye fejét ki dugta Wlad hónaljában? Haye beugrásból olyan helyzetet teremtett, hogy Wlad csak akkor tudta volna kikerülni, ha magasba emeli a kezét. Ha már megérintette Haye feküdt. Más bíró sokkal előbb rászólt, vagy rászámolt volna. Rodriguez a sok rinyálás miatt nem tette. Rodriguez "fenyítése" miatt, sokkal inkább Haye-nek kedvezett.

"Hayenek úgy tűnt egy esélye van, beugrani, amit Klicsko - ha tetszik ha nem - egy szabálytalan mozdulattal nehezített meg."

A clinch nem szabálytalan, ezt már Stewart is elmagyarázta. Minden meccsen előfordul és a bíró a helyzettől függően dönti el, hogy közéjük áll és elválassza a bunyósokat, vagy továbbengedi hogy maguktól mozogjanak ki belőle, esetleg belharc...stb A "fejlenyomósdi" az úgy működött Haye-nél, hogy érezte Wlad kezét és már térdelt is. Volt amikor benézte és éppen akkor ment le, amikor Wlad keze ott sem volt. Haye beugrásaiból lettek ezek a helyzetek és nem tudom értelmezni, hogy nehezítette meg a beugrásokat Wlad utólag kézrátétellel?:)

» Shaham   válasz erre
    2011-07-03 16:45:07

@omega: Persze, nem rajta múlott a meccs, ebben egyetértek. Abban is egyetértek, hogy 3 nappal a meccs előtt ne változtassanak egy bunyós miatt.
Tudom hogy példát kéretetk Roytól, hogy volt-e rossz döntése, de ő azt mondta, hogy lehet hogy eddig nem volt, de egy ilyen meccsen jobb lett volna ha egy olyan bíró van, aki független, és kisebb eséllyel hibázik.

És valahol igaza lett, mert bár eddig nem hibázott, de most igen. És ki tudja, hogy egy komolyabb bíró hogyan reagálta volna le Klicsko lekönyököléseit?
Hayenek úgy tűnt egy esélye van, beugrani, amit Klicsko - ha tetszik ha nem - egy szabálytalan mozdulattal nehezített meg.

    2011-07-03 14:48:39

@zappa: "így utólag azért akik Roy Jonessal vitáztak, hogy nem kell bírócsere azért gondolom igazat adnak neki abban, hogy egy nevesebb bíró csak jobb lett volna."

Nézd, Zappa, Roy-jal nem abban volt vitám, hogy az általa jobbnak tartott bírók a megfelelőbbek vagy a kijelölt bíró. Amikor kérdeztem Royt, hogy soroljon már fel olyan eseteket, amikor Rodriguezt szankcionálták, nem mondott rá semmit. Az alapproblémám az volt a nézetével, hogy amennyiben a világszervezetek megegyeznek a bíró személyéről, akkor a bunyósok ezt ne vonják kétségbe, mert például rosszabb esetben ráhatással lehetnek a bíró tevékenységére.

Összességében Rodriguez nem vezette jól az alapvetőn nem túl nehéz meccset, volták mindkét irányban tévedései szerintem, és jellemző módon az első hibát éppen Klicskó ellen követte el, majd a rászámolással egalizált.

Összességében viszont nem rajta múlt a meccs.

    2011-07-03 14:20:19

Wladnak a szart is ki kellett volna verni belőle..

» Frankeinstein   válasz erre
    2011-07-03 14:02:31

Én többet vártam Wladimirtől,túlságosan tisztelte Hayet,aki zseniálisan vonta ki magát a harcból.Nagyobb nyomás alá kellett volna helyezni Hayet.Emellett le a kalappal előtte,szerintem ő a maximumot kihozta a találkozóból.

» Frankeinstein   válasz erre
    2011-07-03 14:00:46

@Flex: Sztem semmiképpen nem akart katasztrofális vereséget. Úgy volt vele, hogy legjobb lenne győzni, kicsivel rosszabb pontozással kikapni, és sokkal rosszabb durván kikapni.

Ha többet megy előre, akkor talán győz, de lehet hogy elfárad, és kiütik. Ezt nem akarta. Sztem akar ő második meccset valamelyik Klicskoval, így mindenképpen jó lsz erre, ha kiütik, nem.
Vitali llen sztem ugyenezt a taktikát követné, és a mostani véleményem szerint egész jó esélyei lennének(40%).

Egy visszavágon Wladimirrel, sztem már többet kockáztatna.

    2011-07-03 13:18:52

@zee1978: Jézus:)
Én pont az ellenkezőjét láttam az első menet eltévedt jabjeinek,és a 12. ben arról,h ki fogott meg kit:)

    2011-07-03 11:48:16

@zappa: ha megtámadják,még mindig zavarba hozható!Erről van szó.Én sem értem miért húzott magára Haye egya ekkora ütőtávú ellenfelet,de így is szoros volt.Ha támad,sokkal több esélye van.Egy visszavágóban én is látok fantáziát.

    2011-07-03 11:35:28

@zappa: "igy utólag azért akik Roy Jonessal vitáztak, hogy nem kell bírócsere azért gondolom igazat adnak neki abban, hogy egy nevesebb bíró csak jobb lett volna.)" Amikor Klicsko-tol pontot vont le Rodriguez, akkor dagadt a majam, hogy majd lesz mit mondani a "hazibirorol", erre fel nem elbaszta a maflaja azzal a hulye raszamolassal? :-))) Meg szerencse, hogy nem volt annyira szoros a pontozas, hogy a vegeredmenyt is megvaltoztathatta volna.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 11:30:56

@bpjotruska: Sztem talán ott már nem úgy állna hozzá, hogy semmiképpen ne padlózzon, hanem lesz ami lesz alapon többet beugrálna. Mert igazából a beugrálások bejöttek, arra max egy lekönyökölés volt a válasz.
Egyébként ezzel kapcsolatban sok múlna tényleg a bírón is. És nyilván a beugrásokkal gyorsabban fogyna akondija.

(így utólag azért akik Roy Jonessal vitáztak, hogy nem kell bírócsere azért gondolom igazat adnak neki abban, hogy egy nevesebb bíró csak jobb lett volna.)

    2011-07-03 11:26:25

@zappa: A visszavagoval nekem erzesem szerint az lenne a baj, hopgy Haye szvsz nem nagyon tudna ennel tobbet nyjtani - en meglepodtem, mennyire ugyes volt - Wlagyimir viszont azt hiszem igen. Talan kicsit rozsdas volt, nagyon reg nem bokszolt ilyen jo ellenfellel, es foleg az elso par menetben nem igazan erezte az a celpontot. Sajat mahukhoz kepest szerintem egyertelmuen Haye volt jobb, Klicsek azert kene tudjon ennel tobbet is. Ettol fuggetlenul megneznek en is egy visszavagot.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 11:16:57

@bpjotruska: Egyetértek.
Sztem egyik fél sem szerepelt annyira le, hogy ne lehetne összehozni egy visszavágót. A Klicsko rajongók azt jósolták - többen - hogy haye csak egy lufi, és ki lsz ütve, meg földön fekszik majd meg csak nyeli a jabaket, és ez azért nem történt meg.
A Haye fanatikusok azt jósolták, hogy Haye ha betalál Wladimir lefekszik, és azért ez sem történt meg.
Sztem jöhet egy visszavágó angliában, egy komolyabb bíróval.

    2011-07-03 11:10:50

@zappa: Engem sem igazan gyozott meg Wlagyimir, annak ellenere, hogy egyertelmuen nyert. Talan azert is tunhetett esetlennek, pontatlannak, mert Haye onmagat tulszarnyalva meglepoen jol vedekezett, de annyira keveset probalkozott - es akkor is sokszor luftokat utott - hogy pontozassal nem nyerhetett, a keves talalatat meg siman kihordta az "uvegallu'.
Ha a regi nagyokat nezem, akkor azt kell mondjam, hogy egy formaban levo, felkeszult Lennox Lewis mindkettojuket siman megoldotta volna, sot velemenyem szerint kiutessel nyert volna Haye es Wlagyimir ellen is, hiaba klasszis bunyosok mindketten.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 10:43:33

Ahogy Wova betalalt az elso ket jabbal az elso 20 masodpercben
mar tudtam,hogy megnyeri:)
Jo meccs volt,le a kalappal Haye jobb volt mint vartam.
A 12. ben szerintem meg meg is csipte az ukrant aki igaz gyorsan kitisztult.
Nehez lehet Wladot ugy kiutni,hogy lent is maradjon.
Visszavago nem erdekelne ugy mint egy Arreola-Haye
vagy Adamek Haye meccs.:)
Nalam Haye max 4 menetet kapot,de inkabb harom amitt tiszta szivel neki adtam volna.

» zee1978   válasz erre
    2011-07-03 08:33:20

@Dani1: Holnap mar maskepen fogod latni.:)
Csak pihend ki magad!:)

» zee1978   válasz erre
    2011-07-03 08:24:24

@Dani1: Az a baj, hogy még mindig nem vetted észre, hogy nem a Klicskó fanokkal vitatkozol/hülyézed le őket, hanem gyakorlatilag mindenkivel...

» deniro2   válasz erre
    2011-07-03 02:34:31

Szerintem nem lesz se visszavago se Vitalij-Haye. Vitya megy lengyelbe Adamek ellen, Wladnak meg jo lenne ha osszedrotoznak Valuevet egy utolso utkozetre. Mastol ugyse kapna ekkora lehetoseget

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 02:20:06

@X: Olvasgass még és gyűjtsd a csúnya szavakat... Azt hittem ide azért járnak az emberek hogy leírják a véleményüket ami boksszal kapcsolatos. Neked is csak azt tudom mondani, hagyd az ilyesmit a moderátorokra.
A néhány hülyézésért -bár egyik esetben sem konkrét személynek/személyre írtam- bocsánatot kérek, mára befelyezem és egy klicskofannak sem háborgatom tovább a lelkivilágát.
Jó éjszakát kívánok mindenkinek és jó ünneplést a Klicsko szurkolóknak!

    2011-07-03 02:16:18

Az utolsó két menetet leszámítva szerintem ez egy eseménytelen, unalmas meccs volt. Bár én is két sör mellett néztem. :)
Ali ezeket reggelire megette volna, ha már szóba került.

» balutnepper   válasz erre
    2011-07-03 02:08:25

@Dani1: elolvastam itt az összes hozzászólást ami az első menet óta született.
Teljesen szégyenletes ahogyan viselkedsz.
ez egy nagyszerü oldal.
nem méltó hozzád.
sajnálom hogy ilyet kell írnom, de remélem kitiltanak innen.

    2011-07-03 02:08:04

@zappa: nekem ez igy erzesre jon. en az elso negyet siman dontetlenre adtam, illetve azt mondom, hogy a 12. lehet haye-e. a leutes/intes szerintem hujeseg volt, azokat nem is vettem figyelembe.

hayenel az is lehet a gaz utesek szamolasanal, hogy o tobbet utott testre, de gyakorlatilag meg sem rezzent vova toluk, igy az ember hajlamos elfelejteni oket.

ami nekem rettenetesen tetszett, az haye vedekezese, amikor koncentralt volt. amikor leengedte mind a ket kezett, akkor viszont jott a pofon gyorsan.

    2011-07-03 02:07:46

@cezi: Ha az első menetek tastütéseit is behúzzák, sztem ott többeket talált Haye. De hát újra kéne nézni, és nem 2 sör után.

    2011-07-03 02:00:37

@TITANIUM: Köszönöm a szabályismertetést, de nem igazán értem minek írod ezeket nekem címezve. Engem még nem figyelmeztetett is soha senki ilyesmi miatt, mindig csak a klicskofanok vagy éppen "antifrochdrukkerek" szóltak rám hogy fékezzem magam miközben az ő soraikból sokkal durvább beszólások is érkeztek.
Néhányszor ma is elragadt a hév ezt elismerem de nem hiszem hogy én írtam volna itt a legcsúnyább dolgokat...
Érdekes módon azt nem kifogásoljátok vasmacskával ha valaki lebalfaszozza Hayet mert hogy ilyen is volt...

    2011-07-03 02:00:03

Hmmm... Szerintem láttam elég meccset streamen, meg video-n (tudod, az a szallagos izé...), hogy meg tudjam ítélni, hogy melyik ütés talál. Igazából erről szól a dolog, nem arról, hogy melyik magyar bokszoló melyik istállóban volt/van. Ha a fórumon visszaolvasgatsz (jó pár évre, ha még meg van), láthatod, milyen boldogan ecsetelgettük a kommentátorok "teljesítményét".
A szoros győzelem, ugye még győzelem, amit WP-ként könyvelnek el és +1-et ér a győzelmek között? :D
Bevallom a 3 pontnál díjaztam Haye látványos védekezését, és figyeltem figyelmen kívül hagyni, hogy menekült végig, és beugrások után inkább letérdelt...... Haye bizonyította, hogy jó bokszoló és nagyon jól felkészült. A baj csak az, hogy a nehézsúlyban nincs felső súlyhatár, és méret és méret között nagyon nagy különbség lehet/van.

» Santos   válasz erre
    2011-07-03 01:54:49

@Dani1: Dani1!
A moderator dolga hogy moderaljon, a forumozoe pedig hogy moderalja magat!
Ha egy forumozo nem kepes magat moderalni, abbol az kovetkezik hogy a moderator moderalja ami lehet figyelmeztetes vagy kitiltas.

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:54:15

@Iron Cat: Köszönöm szépen, azért ezt kicsit túlzásnak érzem de kedves tőled.

    2011-07-03 01:52:58

@zappa: szerintem az Ali-Wladimir szorosabb lenne, mint sokan gondolják (ütő és fizikai erő, jobb alkat az őstehetséggel - mozgáskultúrával, reflexekkel - szemben, nagyon jó védekezés és nagyon jó lábmunka a jó védekezés és az elképesztő lábmunka ellen), de tényleg nem érdemes sokat agyalni rajta.

    2011-07-03 01:52:17

@Don: Anyázást itt még csak nem is említett senki sem pedig már összegyűlt vagy 600 komment, inkább írj valami rendes véleményt a meccsről ahelyett hogy csak mások kommentjeinek hangvételében keresed a kifogásolni valót! Mi vagy te moderátor? Ezt bízd rájuk, te csak foglalkozz a meccsel!

    2011-07-03 01:50:17

Én is többre értékelem mostmár Haye-t viszont Wladimirból hiányzik a tűz ahhoz hogy igazán jó meccseket csináljon mint pl a bátyja.

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-03 01:49:48

@Dani1: Te sem vitattad hogy kb. 3 ponttal nyert Wowa, a raszamolas figyelembevetelevel. En arrol az egy menetrol beszeltem, az ugy latom Wowa menet volt de javits ki mert tevedni en szoktam.

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:49:38

@Dani1: itt mindenki elfogult,csak te látod reálisan a helyzetet!

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 01:49:29

@zappa: En ugy gondolom hogy Ali az egyik legnagyobb de nem a legnagyobb. Ezt a media a kulonc viselkedese es az ido tette a legnagyobba. Persze zsenialis boxolo volt es a legjobb 5-ben benne van, de sokszor tulzo szerintem a Greatest elnevezes. Egy top Lennox is megverte volna

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:47:48

@TITANIUM: Õ nyerte mert te azt mondtad? Közben éppen most akarod újra nézni a meccset, akkor aztán nagyon komolyan megalapozott lehet a véleményed...

    2011-07-03 01:46:47

Total Punch Stats: Klitschko 134/509 for 26 percent; Haye 72/290 for 25 percent.

» deniro2   válasz erre
    2011-07-03 01:46:14

@zappa: szerintem az elso menetekben nagyon keveset talalt haye. vova is, de haye joreszt a levegot csepelte.

    2011-07-03 01:44:48

@lunatic2: lehet, hogy többet vártak a Klicsko-fanok (köztük én is), de akkor Haye drukkerei mit szóljanak?
Mert az egyik itt a többi kommentelőt anyázza folyamatosan, valaki szólhatna már neki a saját táborából, hogy zsibbadjon el.

    2011-07-03 01:43:57

@TITANIUM: Az első 5 menetet nem láttad? Azért azokat nézd meg mielőtt véleményt alkotsz Ali-Klicsko téren!

    2011-07-03 01:43:43

@Dani1: de azt a menetet raszamolas nelkul is Wowa nyerte, vagyis meg mindig messze az egal.

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:43:39

@lunatic2: en pl azt vartam, hogy kiuti hayet, es mint mar tobbszor leirtam, nagyot nott a szememben haye. egyik sem uvegallu, mindketto jo bunyos, haye reflexei fantasztikusak. ennek ellenere, keves volt ezen a meccsen, mert vova balja szinten zsenialis.

    2011-07-03 01:43:24

@lunatic2: te várhattál sokat a két súlycsoportban nagyra tartott névtől. Haye az eddigi legveszélyesebb, leggyorsabb ellenfél volt, aki ellen nem engedhette meg Wladimir a könnyelműsködést. Ezt szerintem Hayenek sikerült be is bizonyítania.
Ahogyan már annyiszor, most is bebizonyosodott, hogy ha két nagy nevet összeeresztenek, akkor vagy nyílt sisakos, véres meccs lesz, vagy feszült/unalmas taktikus összecsapás... Megint az utóbbi volt... Az izgult igazán, aki az egyik vagy a másik megnyugtató győzelmét akarta látni. Ilyet nem lehetett nagyon. :)

» Santos   válasz erre
    2011-07-03 01:43:02

@cezi: Azért kíváncsi leszek a compubox ütésstatisztikára. Főleg a menetenkéntire. Gyanúm, hogy az első menetekben azért messze rosszabb lesz Wladimir találati aránya.

    2011-07-03 01:41:41

@Santos: "Szerintem 3 pont különbség lehetett a vezetőbíró döntéseit figyelembe véve."
Na, ez alapján tehát ha nem számítjuk a vitathatatlanul "hibás" rászámolást akkor az már igencsak egál közeli meccs. Abból meg ne vond le a következtetést hogy egy magyar portálon Klicskot mondják többen! Mivel minden magyar profi bokszolónk universumos volt és Klicskoék csapattársa és évekig jó kis rtlklubbos népbutítás ment profiboksz terén így itt nyilván rengeteg laikus Klicskofan van...

    2011-07-03 01:41:32

mikor lesz fent a teljes meccs?
az elso 5-ot es a 10-11.-et nem lattam
mert elment a stream
.

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:40:57

en teljes mertekben meg vagyok elegedve a meccsel

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:39:59

Én megyek aludni. Összességében győzött Klicsko sztem is, de Haye annyira jó volt, hogy jobban megnézném a Hay-Wova2-t vagy a Haye-Vitali meccset, mint bármelyik más párosítást nehézsúlyban.
Meglátjuk mit hoz a jövő.
Sztem ha lenne Haye.Wova2, az más taktikával menne, viszont Vitali ellen ugyenezt próbálná meg sztem.

Ja, és a fordított alapállás az egy jó vicc volt Hayetől:D.

    2011-07-03 01:39:42

@Dani1: Carl Froch: "You've got to give Klitschko credit. I've never been a big fan, he is quite boring and wooded but he is very effective. He landed some big right hands and he left Hate resorting to wild lunging punches. David was not busy enough. He was beaten by the bigger, stronger fighter."

David Haye on BBC Radio 5 live: "He's a great fighter and boxed very clever all the way through."

Anon on text: Re: Charles in Milton Keyes. Excuses are not all Haye has left, he has mine and thousands of others pay per view money! Disgusting as he now admits he was not fit.

csak egy par :) a bbc-s riporter szerint: Correct decision in my opinion. The three judges ringside scored the fight 117-109, 118-108, 116-110.
Stats show that the pair threw the same number of punches. Klitschko landed 99 to Haye's 57. That tells the story of this fight.

Haye mar az elso menet veget tarkossal zarta, szoval ne gyere azzal, hogy csak a vegen kezdte :)

azt pedig megint atugrottad, hogy az egesz fogas nem tartott 10mp-ig a 12. menetben, es miutan haye felallt, maris vova volt kozeppen, es kontrollalta a meccset. a raszamolasnal pedig haye siman eldobta megint magat, csak klicsko ellepet, es nem lehetett beadni, hogy o lokte el.

    2011-07-03 01:39:24

@lunatic2: ők ne félj tökéletesen megvannak, ha a pontozásban kivan írva hogy Klicsko nyert 120-108-ra akkor ők azt még úgy is elhinnék ha Klicskora minden menetben rászámoltak volna...

    2011-07-03 01:38:13

a Klicskó szurkolók amúgy meg vannak elégedve ezzel a teljesítménnyel? Csak én vártam túl sokat?

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-03 01:35:53

@fixpont: Ja boccs, azt hittem nekem mondod.

    2011-07-03 01:34:37

Köszönjük az új komment rekordot :-) Az eddigi csúcs 573 hozzászólás volt a Calzaghe vs. Jones beszámoló alatt:

http://www.profiboksz.hu/hir.p...

    2011-07-03 01:34:00

@dermedt: melyek is voltak ezek?

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 01:33:34

Ha már Cezinek beszóltam:
Dani1: Bocs, de nem a bírók döntöttek úgy, hogy rászámolnak, hanem a vezetőbíró... Egyébként meg, ha túl sokan úgy látják, hogy igazából Klitschko nyert, akkor lehet, hogy úgy van. A kommentárral az volt a baj, hogy Haye győzelmét akarta látni, és végig hypolta Haye-t, még akkor is amikor semmit sem tett... Haye ezt biztosan nem nyerte meg, hidd el. Nem volt itt annyi egyoldalú szabálytalanság, hiszen mindkettő "tette a dolgát". Nem ez alapján kell megítélni a meccset - mondom én, teljesen elfogulatlanul (aki ismer, tudja, hogy csupa olyan kedvencem van/volt, akik hamarabb veretik péppé magukat, mint hogy taktikázzanak...)
Abban igazat adok, hogy egyes pontozások nagyon elfogultak voltak. A 116-110 (ha jól emlékszem) közelebb áll a valósághoz, de még ott is érdekes kérdések merülhetnének fel. Szerintem 3 pont különbség lehetett a vezetőbíró döntéseit figyelembe véve.

» Santos   válasz erre
    2011-07-03 01:33:34

@fixpont: Minek?

    2011-07-03 01:33:26

Senki nem tudja hogy Solis v Adamek ellen milyen teljesítményt nyújtana.
Simán megnézném mindkét meccset.

    2011-07-03 01:32:17

@TITANIUM: Sztem Alit ((főleg a Casius Clay időkben) elég nehezen találta volna el Klicsko ezzel a szűk ütésskálával. Ali nem szerette a horgokat, de sima egyenesekkel sztem luft hegyek lettek volna Klicskótól.

Ráadásul kondiban is akkoriban 15 menetre készültek.
Ha hayenek jobb a kondija, ezzel a nagyon óvatos bunyósval is nyerhetett volna (illetve ezeknél a pontozóknál nem:)) ha nem 4 menetig, hanem 6 menetig tudja csinálni amit csinált.

    2011-07-03 01:31:41

@fixpont: Haye-t.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 01:31:13

@Dani: Mondj 1 boxolot, a 2 Klicskon kivul, aki megverne Hayt. Jelenleg.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 01:30:23

@Dani1: Kit érdekel hogy meg volt fogva, Wlad nyert ez a lényeg, innentől kezdve David Haye számomra egy nagypofájú senki, aki csak a száját tudja jártatni, de a bokszteljesítménye közel sem ugyanaz. Ezt a meccs bizonyítja. Jobb is lenne ha visszavonulna, elég jól lejáratta magát. Ezek után ki fogja komolyan venni? Max az a pár angol szurkoló, aztán kb ennyi. Még az EBU v a WBF övéért harcba szállhat:) de jobb lenne inkább ha tényleg visszavonulna.

    2011-07-03 01:29:22

@Dani1: viszont aki nem latja hogy Dani1 tiszteletlen es provokativ az...
Mondd el a velemenyed es a vegen fejezd be!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:29:19

@Tigga: Nyilván nem egy 1-2 menetes KO -ra gondoltam ALItól. de ha már legrosszabb Klicskora gondolsz, akkor legyen a Sanders elleni vagy Brewster elleni. Hát azokat főleg megette volna Ali reggelire.
De én eredetileg úgy gondoltam, egy csúcs ali egy csúcs Wladimirrel.

    2011-07-03 01:28:07

Azert en nem orulok neki, hogy ebben a Klicsko - Valuev (Helenius) iranyba ment el a nehezsuly. En szivesebben neznek meg 2 Haye tipusu boxolot vilagbajnoki dontoben. Szerintem a Klicskok rosszat tettek a profi boxnak, ironikus modon. Mivel sosem arrol szolnak a meccsek, hogy ki a jobb boxolo, hanem mi kell ahhoz, hogy legyozz ennyi kilo meg ennyi centi hatranyt.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 01:27:59

@Santos: Új idők Öreg Fórumtárs,új idők... :)
Nekem jobban tetszett a fórumos korszak.

    2011-07-03 01:27:02

@space: Lewis verte volna valszeg Wowat, talan Bowe es Holy is bar Holy mar nem biztos. Tyson tul kicsi bar lehet viszont a regi bajnokok kozul Alit,Fraziert siman verte volna Wlad

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:26:47

Danikám sürgősen állítsd le magad és hagyd abba mások lehülyézését.

    2011-07-03 01:25:54

@bpjotruska: Véleményem szerint Holyfield is nehéz célpont lett volna Wladimirnak, különösen a jó lábmunka miatt, de biztosan agresstzívabb lett volna, és több kombót ütött volna közelről.

Sokszor olvastam régebben olyan véleményt, hogy Wladimir azért egysíkú, mert az ellenfél nem elég jó, hogy mást is csináljon.
Persze mondhatjuk, hogy most is elég volt.
De igazából ha Haye mondjuk 2-3 menettel tovább tart ki a védekezéssel, akkor a jab-jab-jab, ha meg támadnak hátrafelé szaladok és alkarral tehénkedek vagy lökök taktika kevés lett volna. (mármint reális pontozással)
Szóval mást most sem mutatott mint szokott. Persze ez is eredményes volt, de továbbra nagyon kevés eszközt használó, vérszegény, és unalmas bunyósnak tartom.

    2011-07-03 01:25:34

@cezi: Humoros vagy nagyon, ügyesen kiforgatod a szavaimat és ügyesen nem részletezed hogy milyen angol mondott és pontosan mit, dobálózol itt nevetséges érvekkel, azzal kezded a szövegedet hogy ne személyeskedjek majd mindenféle csipkés zsepivel és egyéb óvodás böszmeséggel, smileizgatással fejezed be...
Egy szóval sem mondtam hogy Haye fölényesen nyerte a meccset! Szerintem nagyon szoros volt és ide is oda is lehetett adni egy-két ponttal de ha a Klicsko szabálytalanságokat figyelembe vesszük akkor inkább Haye nyert 1-két ponttal. A balegyenesek csak úgy a 7. menettől kezdtek betalálgatni de akkor sem tudott velük meggyőző fölényt kialakítani Klicsko.
Aki a pontozólapokra azt mondja hogy nem elfogultak az egyszerűen hülye vagy nagyon nem ért hozzá! A pontozólapok és a 11.menetes rászámolás egyértelműen mutatják hogy mennyire elfogultak voltak a bírók!
Klcsiko a 12.ben megvolt fogva, ha nem is nagyon komolyan de egyértelműen, nem hiába fogott hosszasan és lökte Hayet a kötelek felé instabil lábakon. Aki erre azt mondja hogy sima Klicsko győzelem az vak. Nem hiába volt Steward idegbeteg és nem hiába volt Klicsko tekintete és mozgása is egyértelműen más mint az elmúlt 5-6 meccsén Nagyon elfáradt ő is és Haye is. Ez egy kemény meccs volt ahol szabálytalankodott mindkét fél de Haye a tarkósokat csak a meccs vége felé kezdte el viszont Klicsko már az első bekapott jobbos után fogott és az első perctől kezdve lökdöste Hayet amikor az beugrott és nagy luftot ütött.

    2011-07-03 01:24:13

cezi: te aztán érted a módját: nem személyeskedsz, de csipkés a zsebkendő :D

Öregek: bementem a fórumba, hogy akkor ott rögzítem a postom a megfelelő helyen, erre látom, hogy akkora a csend, mint a lányom szobájában... (részletekről nem beszélhetek) Mi van itt? Átment minden a cikkekhez? :D

» Santos   válasz erre
    2011-07-03 01:23:47

Foreman se Lewist, se a két Klitschkot nem győzte volna le sohasem. Termetre mind a négyen szönyetegek, de Foreman sebességben iszonyatosan le volt maradva tőlük. 1. Lewis, 2. Vitalij, 3. Wladimir, 4. Foreman ha már sorrendet kellene felállitanom, persze szigorúan szvsz.

    2011-07-03 01:23:39

@dp: Aliban meg volt a tisztelet és amiben hitt azt végre is hajtotta. Hayemaker meg állandóan el volt szállva magától, most remélem rájön, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem divat. Mondjuk volt benne elég sok lóvé, ami a 10 millió fontot illeti. Kellett rendezni egy nagy show műsört, szórakoztatni kellett a nagy tömeget, de a teljesítménye az már közel sem volt az amit a szájával művelt. Egy ember meg mindig maradjon meg embernek. Ezt Wlad is jól megfogalmazta. Bokszolóként tiszteli, de emberként nem. Ebben pedig nagy igazság van.

    2011-07-03 01:23:26

Ali korában nemnagyon voltak ekkora nehézsúlyúak, mint most Klicskóék, akkor más volt a boksz még.

    2011-07-03 01:22:38

@zappa: csakhogy Ali jóval kisebb ütő volt mint Sanders.

    2011-07-03 01:22:03

@Layman: Teljesen jól összefoglaltad! Minden pontoddal egyetértek.

A Sztrego-ra vonatkozóval is.

    2011-07-03 01:21:24

Olyat ír az egyik angol kommentelő, hogy "Haye örülhet, hogy másodiknak befutott ezen a meccsen" :)))

    2011-07-03 01:19:38

Szerintem Ali, Holyfield és Lewis is megoldott volna Wladimirt fénykorában. Tysont lefogta/lenyomta volna. :D

    2011-07-03 01:19:37

Meccsértékelő,ütésstasztikával:http://bleacherreport.com/arti...

» gyurcio   válasz erre
    2011-07-03 01:19:21

@TITANIUM: Azért Ali gyökeresen más kategória volt mint Haye.
A legnagyobb különbség az az, hogy Ali hitt abban amit mondott és megcsinálta a ringben amiben hitt.

Anno Foreman sem az udvarhölgy kategóriába tartozott...

    2011-07-03 01:18:31

Az a legdúrvább, hogy ha lehetőségem lett volna rá egy 100-ast tettem volna Klicskó KO/TKO győzelmére.

Mondhatom szerencsém volt. :)

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-03 01:17:55

@fixpont: Persze hogy lattam. Foreman lehet hogy 1-2 dologban jobb mint Wlad de meg mindig elmarad Wowatol ugy 8 centivel es lassabb is, a labmunkaja pedig nulla.

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:17:40

@Dani1: Barátnőm nem sok bokszmeccset nézett, de ő is azt mondta hogy Wlad elég tiszta volt a meccs végén. Ezt még a hülye is észrevenné. Nem kapott olyan ütéseket. Még párszor nézd meg a meccset.

    2011-07-03 01:17:37

@zappa: Azert Holyfield inkabb a negyvenen tul kezdett ilyen keves utessel operalni, huszonevesen tobbett utott egy sorozatban, mint Haye menetenkent...

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 01:17:20

@Tigga: "úgy érted, hogy Ali legjobb napján és Wladimir legrosszabbján?"

Nem. A legrosszabb napján Sanders is elég volt.

    2011-07-03 01:16:47

Szerintem jó meccs volt.

A meccs tanulságai számomra:
- a meccs előtti szarakodás legjobban a bírót viselte meg, összevissza kapkodott, csak hogy pártatlannak tűnjön
- Wlad egyértelműen kipontozta Haye-t, de szoros volt a meccs
- az első 4 menet alapján nem vagyok biztos benne, hogy Vitali legyőzné Haye-t, mert az öreg már eléggé lelassult, őt még könnyebben kimozogná
- Wladot jelenleg gyakorlatilag csak kiütéssel lehet megverni, mert Haye-nek szerintem tökéletes kondija volt, de ő sem bírta 4 menetnél tovább a nyomást (szerintem már az 5. menettől kezdtek betalálni a jabek)
- már kiütni sem könnyű az ukránt, mert párszor azért elkapta Haye, de komolyan nem volt megfogva, és már elég jól kezelte a veszélyes helyzeteket
- Haye bizonyította, hogy az egyik legjobb nehézsúlyú a világon, én sajnálnám ha visszavonulna

(Nem az én dolgom, és nekem Sztrego abszolút nem hiányzik, csak megjegyezném, hogy ő sem provokált jobban, mint Dani1, viszont ő legalább nem személyeskedett és sértegetett soha másokat, pedig kapott itt hideget-meleget. Nem akartam beleszólni a szerkesztők dolgába, csak egy észrevétel.)

» Layman   válasz erre
    2011-07-03 01:16:25

@TITANIUM: POnt egyszerre jutott eszünkbe? :) Hát nekem ez alapján még egyértelműbb, hogy Ali elverte volna Klicskot.

    2011-07-03 01:15:29

@Dani1: ja, ez a fel perces tantorogva fogas? az egesz nem volt 10 masodperc :D

    2011-07-03 01:15:15

Ha Klicsko "csak azért" nyert, mert nagyobb, és ezért erősebb, akkor Haye-nek meg "csak azért" volt esélye, mert kisebb, és ezért gyors.
Szóval abba lehet hagyni az ilyesfajta kötekedést.

Dani1 te meg vegyél be egy nyugtatót, mert itt kapsz agyvérzést rögtön, és azt még mi sem akarhatjuk.

    2011-07-03 01:14:45

@zappa: úgy érted, hogy Ali legjobb napján és Wladimir legrosszabbján?

    2011-07-03 01:14:43

@zappa: Ali es Tyson megoldotta volna. Szerintem.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 01:14:25

Menjél aludni. A spanodhoz hasonlóan számodra sem terem babér ma este.

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2011-07-03 01:14:25

@zappa: Ertsd meg hogy mar ettol a produkciotol is elfaradt,ha meg tobbet robbantott volna akkor kiutottek volna a 8 kornyeken vagy magatol osszesik

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:14:16

@lacix76: De az a vitathatatlan bajnok ne mondjon már olyat hogy ezt és ezt kellett volna csinálni. Lépett volna ő be a ringbe akkor lett volna nagy szája.

    2011-07-03 01:13:56

@TITANIUM: Lattad te az Ali Foreman meccset?

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 01:13:16

@dombradigy: Te szoktál bokszolni a főnököddel...? :))))

    2011-07-03 01:13:02

@Dani1: mondom, nyugodtan szemelyeskedhetsz, helyen tudlak kezelni :) ha nem tetszik, hogy klicsko 15 kiloval nehezebb, nem kell nehezsulyban bokszolni.

afelett meg megint siman elcsuszol, hogy meg az angolok szerint is jogos volt vova gyozelme.

es veled ellentetben en azt sem eltem volna meg tragedianak, ha haye gyoz. de te most zokoghatsz csipkes zsepidbe, hogy a csalo vilag milyen kegyetlen.

    2011-07-03 01:12:29

És az első 4 menet fényében újra lehet gondolni azt, hogy megoldotta volna-e Klicskot fénykorában lévő Ali vagy Holyfield.:D

    2011-07-03 01:12:09

Kulonben most fujjolni fogtok de szilard meggyozodesem hogy a csucson levo Ali is kb.ennyire lett vona kepes a mostani Wowa ellen! Akkor meg nem voltak 2 meteres oriasok akik raadasul jol is bunyoznak es gyorsak

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:11:53

@Streky: Én a Klicskóknak szurkolok, de most az 1-5 menetet simán Hayenak adnám. Jól nyomta egy ideig, de nem bírta az iramot, és keveset ütött, és nem tudott közel kerülni. A védekezése is jó volt, még Wladot is sokszor meglepte, de nem ütött eleget és nem volt az a Haye féle roham amiről sokat magyarázott a meccs előtt, mert ő is egy idő után rájött, hogy kevés ehhez az emberhez.

    2011-07-03 01:11:47

@Dani: De jó hogy már egy volt vitathatatlan bajnokot is lehet fikázni.

» lacix76   válasz erre
    2011-07-03 01:11:40

Szivesen megneznek egy Haye - Solis meccset. Vagy esetleg egy Solis Klicskot, ha Solis hajlando lesz komolyan edzeni es lead 10 kilot minimum es nem ugy lep ringbe mint...

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 01:10:34

Hát, ezen is túl vagyunk.
Megmondom őszintén, nekem kicsit azért csalódás volt. Talán csak az elvárásaim voltak túl nagyok...Haye szerintem helytállt, de nem tett meg mindent a győzelemért. Mondjuk nagya szám, mert én csak egy tervezőmérnök vagyok, és nekem csak max a főnököm előtt kell megállnom, nem Wladimir előtt, és hát az nem ugyanaz, ugye..:-) Klicskótól is többet vártam. Vagy inkább talán mást. Mindketten személyes ügynek állították be ezt a meccset, de ebből nekem semmi nem jött át. Haye keveset próbálkozott, Klicskó meg....csak a szokásos. Én úgy gondolom, hogy Haye többet nyert ezzel a meccsel, mint Wlad.Kihoedott lábo pár olyan ütést, amitől más...szóval tudjátok. És Haye is eltalálta párszor szépen. De látni kell, hogy a Klicskókmegy másik kategória...méretben és erőben. Ellenszer pedig nincs ellenük, úgy átszik.
Haye nekem bizonyított, Wladnak meg gratulálok. Megérdemelten nyert. Bár szerintem - és kövezzetek meg - ne a boksztudása teszi őt naggyá... hanem a fizikai adottságai.
Nincs kedvem visszaolvasni amit írtam, így- -ha szétszórt voltam, vagy nehezen olvasható vagy érthető, nézzétek el nekem, félrészeg vagyok...:-)

» dombradigy   válasz erre
    2011-07-03 01:10:26

@Dani: Ahhoz képest amit ígért Haye fényévekre sem volt. Ez tény.

    2011-07-03 01:10:23

Én egyébként nem nagyon értem miért nem indult meg Haye többször, mert a támadásaiba nem nagyon vert bele Klicsko. nem is nagyon próbált. És azért el-el éregette Haye, ha megindult.

Gondolom tartott tőle, hogy belelép egy ütésbe - ami ilyenkor sosem jött:) - vagy félt hogy elfárad a beugrásokkal és az utána következő birkózástól.

de ti nem éreztétek úgy, hogy mikor Haye megindult, igazából nem nagyon került közben veszélybe? Én mindig akkor féltettem Hayet, ha magára húzta Klicskot.

Sztem egy visszavágón jóval többször kéne berobbannia, már az elején, mert azokra nem nagyon volt válasz, de ezen a meccsen inkább a vége felé próbálgatta.

    2011-07-03 01:09:33

@Santos: Szerintem is teljesen jó volt a bíró.
Haye-t meg kellett fogni, mert már szinte akkor is elesett mikor Klitschko csak a lábát tette előre... :-) Utána hirtelen helyrejött az egyensúlya. :-D

A következő betegre kíváncsi leszek - nem nagyon maradt több...

    2011-07-03 01:09:11

Lennoxnak is csak a szája jár. Õ már soha nem fog visszatérni, főleg nem ilyen fighterek ellen. Szét vernék a búráját. Max ha azt mondanák neki, hogy öreg itt van 100 milla mutass valamit, de akkor sem lenne az az ember aki volt fénykorában. Tapasztalata van, le a kalappal előtte, de már rég kiesett a ritmusból. kommentátornak, szakértőnek elmegy.

    2011-07-03 01:08:13

@Gotti: Egy percnél van megfogva Wladimir. Csak a hülye nem látja...

    2011-07-03 01:07:51

Szerintem sokkal szorosabb volt, mint amit a lapok mutattak. Az első 4 menet egyértelmű Haye. Nem tudom.. Ennyire nem volt egyoldalú. NAgyon tetszett David bunyója, és azért látszott, hogy Klitschkot, még egy cirkáló súlyú, "üvegállú" bunyós is szorongat..
Haye nem üveg állú, vagy Klitschko üt kicsit?:)

» Streky   válasz erre
    2011-07-03 01:07:18

@vizslahal: Én sem láttam megtörtnek,szerintem ez neki benne volt a pakliban.

» lacix76   válasz erre
    2011-07-03 01:07:11

szerintem az amúgy sok mindent elmond, ahogy haye nyilatkozott. egyáltalán nem olyannak tűnt, mint aki élete meccsét bukta el. majd hogy nem vidám volt és könnyed. nekem volt egy olyan érzésem, hogy talán pont ennyit akart, valahogy tisztességesen túlélni és vinni a pénzt. valahogy ez a fickó nem él hal a bokszért tényleg ezért is merülhet fel benne, hogy miért is ne vonulna vissza ennyi idősen (amire egy normális ember azt mondná, hogy mi vaaaan, megőrültél?)

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 01:05:03

Megnéztem a meccset és már az elején sírva könyörögtem, hogy cseréljék le a kommentátorokat (Duna). Alig vártam, hogy mikor fog megtörni Haye ekkora koncentráció súlya alatt. Sikerült is neki, de egyértelműen jól kezdett és nagyon szép dolgokat mutatott. Kár, hogy a támadás teljes rovására ment a védekezése. Ha másképp tesz, akkor mondjuk hamarabb és gyorsan kikap, szal jól tette. :) Mintha lenne egyébként egy olyan szabály, hogy ha a bokszoló talpán kívül egyéb testrésze a padlót éri, akkor számolni kell. Nem fontos szabály, sőt, lehet, hogy kisbetűs... :) A bíró időnként ezt nem alkalmazta, egyszer szabályosan intette Wladimirt, egyszer meg szabályosan számolt. Bár az egyik egy, a másik meg két pontot ér. :D Nem is értem mi a baj a bíróval. Lehet, hogy az, hogy éppen ott volt, de lehet, hogy a szabályokkal van baj.
Elég nagy volt a feszültség mindkét oldalon, és úgy láttam az elején Wladimir bírja nehezebben kezelni a helyzetet, és úgy kellett a saroknak kicsit feltüzelnie, szerencsére ki tudta várni, hogy David figyelme lanyhuljon.
Nem volt egy nagy meccs (Lewis vs. Klitschko, nah, aaaaaaz, jó volt!), de kiderült, hogy Haye kb 10-ből max. 2-3x tudja nyerni Wladimir ellen. Vitalijról nem is beszélek, mert ő legázolta volna Haye-t.
Kérem a következő beteget! :D

» Santos   válasz erre
    2011-07-03 01:04:54

"Nem is tudom volt-e valaha ilyen nehézsúlyú, aki ilyen fizikai paraméterekkel 12 menetet ennyi mozgással végigbir kondival, és hozzá ilyen sebessége van az ütőereje mellé."
Sosem volt...

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:04:04

@Dani: Szerintem ez kőkemény üzlet volt ez a meccs.Most tudtak a legtöbbet keresni vele.

» lacix76   válasz erre
    2011-07-03 01:03:27

Haye azt mondta a meccs előtt hogy le fogja támadni és ki fogja ütni. Ez hol valósult meg? Csak a szája járt, amikor lenyomtak 6 menetet, akkor már közel sem volt formában. Wlad viszont pont akkor lendült bele, és végig irányított.
Haye részéről ez kevés volt.

    2011-07-03 01:03:01

@dp: "Kíváncsi leszek, hogy Haye-nek lesz-e vmi komolyabb sérülése - ennyit még nem kapott sosem..."

Hát azért sztem régbbi meccsein simán kapott ennyit. Igazából egyikük sem kapott olyan sokat, Haye sem, és javarészt Jab, vagy olyan ütés amivel együtt mozgott. Sztem nem volt vészes a feje a végén.:)

    2011-07-03 01:02:33

Lennox is beszel sok hulyeseget. Miert nem allt ki Vityaval mikor megigerte

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 01:01:44

Bár Haye nagyszerűen mozgott a mérkőzés első felében, mint egy igazi kobra (na Frocli te ennek a közelében sem vagy egy kisebb súlycsoportban, haha) de teljesen kimaradtak a repertoárjából azok az offenziv elemek, amit Ruiz vagy Barrett ellen meg mert csinálni. Egy az egyben a Valuev elleni taktikát hozta át, azonban nem tudott eleget találni vele ahhoz, hogy felvegye a versenyt a Klitschko jabekkel és a ritkán elinditott jobbosokkal. Sokkal több kombinációt kellett volna ütni, de mindegy mindegy alapon csak bedobálta a hayemakereket hátha kárt tud vele okozni, talán az első pár menetben volt egy ilyen amit tényleg megérzett Vova, de ez összességében nagyon kevés volt. Mindkét fél használta a fegyvertárjának véleményes eszközeit, volt fogás, tarkóütés és szinészkedés, igy mindkét oldalon jogos volt a pontlevonás (rászámolás WTF?!) de sokkal erélyesebb biroi tévekénység lett volna ildomos mindkét oldallal szemben. Lehet, hogy a Haye csapat előzetes biróproblémái okoztak ilyen zavart a vezetőbirónál, de önbeteljesités volt kicsit ez a szituáció.

Összességében 4 menetnél többet nem vitt Haye, de megnehezitette Wladimir dolgát, azonban most már mindenkinek el kell ismernie, hogy ezzel a mentális felkészültséggel szinte sebezhetetlennek tűnik az ukrán klasszis. Nem is tudom volt-e valaha ilyen nehézsúlyú, aki ilyen fizikai paraméterekkel 12 menetet ennyi mozgással végigbir kondival, és hozzá ilyen sebessége van az ütőereje mellé. A Dani1 felhasználónevű trollal meg nem kell foglalkozni, hagyjátok inkább rá.

    2011-07-03 01:01:23

jo na jó éjszakát mindenkinek

    2011-07-03 01:00:54

@Irbisz: attól tartok ez a meccs ma este arra jó volt,h néhány embernek a józan ítélőképességét tényleg elvegye.Milyen HOF-ról beszélsz te ezek után???
Az első 4 menetben kijött az,h balegyenessel nem lehet mit kezdeni.Wladimirnak nem volt találata.Haye hülyét csinált belőle.
Meg ezek a visszakezes ütések mik voltak?
Összességében Klicskótól jogos volt a pontlevonás,de hogy Hayera miért kellett számolni?
Ezt Klicskó nagyon szűken nyerte.Aki ezt másképp látja,nem is tudom..

De tényleg,írjatok már egy pársorosat a "Fosmékerről".Alig várom!
De úgy a "most" felkiáltásol Audley Harisont is belevéve!

    2011-07-03 01:00:21

@cezi: Hayenak még még várnia kellett volna ezzel a meccsel és több tapasztalatot kellett volna szereznie. Hiába volt sikeres cirkálósúlyban, de az egy más világ. Aki pedig jól bunyózik azt még a bíró sem tudja hátráltatni a győzelmében.

    2011-07-03 01:00:11

http://www.youtube.com/watch?v... ,hol volt itt megfogva Klicsko ???

    2011-07-03 00:59:26

@cezi: Nem az övvonaltól kezdte letolni a fejét, hanem oda tolta le.

    2011-07-03 00:59:10

@Tigga: Egyetértek. Különösen amit a külső nyomással kapcsolatban írtál.
Ezen a téren Vitali sokkal jobb, őt nem ingatja meg az ilyesmi ennyire. És jobban benne van a gyilkos ösztön is.

Kíváncsi leszek, hogy Haye-nek lesz-e vmi komolyabb sérülése - ennyit még nem kapott sosem...

    2011-07-03 00:58:48

Érdemes elolvasni, hogy az angolok mit nyilatkoznak Hayeről és Klicskóról...

http://news.bbc.co.uk/sport2/h...

    2011-07-03 00:58:45

Haye és Wladimir sem volt jó. De a világbajnokot nagyon meg kell verni... ez most nem jött össze..

    2011-07-03 00:58:21

@bpjotruska: Hát sztam csak azért lepődünk meg, mert azt gondotuk az első valamire való találattól lemennek. De igazából nagy tiszta ütés kevés volt. Majdnem mindig mozdult az ütés kapó az ellenkező irányba. nem nagyon mertek egyszerre ütni, ha az egyik előre mozdult, a másik nem ütött.

    2011-07-03 00:58:02

@Dani1: nyertel :D ilyen elvakult emberrel nincs min vitatkozni. haye szazszor jobb volt, es vova egy csalo fereg stewarddal es ginoval egyutt. sot, az osszes pontozobiroval, lewissal, froch-al, az angol riporterekkel egyutt. sot, meg maga haye is, mert o sem reklamalt :D

    2011-07-03 00:56:47

@lacix76: Mert a sok marha azt hitte, hogy most aztán itt valami nagy csoda következik, és a fél világ erre a meccsre volt kíváncsi, főleg az angolok nagyon el voltak szállva maguktól.

    2011-07-03 00:56:22

600 komment jól megmozgatott azért ez a meccs mindenkit!

» Miskolci   válasz erre
    2011-07-03 00:56:10

@bpjotruska: Egyetertek azzal, amiket a fejre allt vilagrol irtal. Nem tartom normalisnak egyebkent, hogy ket olyan ember merkozzon, akik kozott tobb, mint 10 kilo suly es sok egyeb fizikai parameter kulonbseg van. Ide minimum egy Tyson kellett volna, de o csak egy kivetel, aki erositi a szabalyt.

» 4man4ever   válasz erre
    2011-07-03 00:54:49

@cezi: Nem tehet rola, magasan van az az ovvonal. :)))

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:54:42

@lacix76: Ha nem vmelyik Klitschko Haye ellen fele nyugodj meg, hogy rá sem!:)

» Miskolci   válasz erre
    2011-07-03 00:54:35

@dp: én is görcsösnek találtam, ritkán láttam olyan lazán eldobott ütéseket, mint amiket korábban produkált, bár ebben az is közrejátszott, hogy most nagyon nagy nyomás volt rajta, és szerintem nem teljesít ilyenkor olyan jól, mint ahogy szokott. A véleményem az, hogy a visszavágón emiatt jóval kevesebb esélye lenne Hayenek, mert ő felülmúlta magát, Wladimirben azért még benneragadt néhány jó kiküldhető ütés.

    2011-07-03 00:54:09

@zappa: az is szabalytalan, hogy haye ovvonalig hajolgatott, es onnan dolgozott.

    2011-07-03 00:53:40

Egy biztos Ha nem Haye az ellenfele fele ennyien sem lettek volna kiváncsi wladimirra.

» lacix76   válasz erre
    2011-07-03 00:53:09

haha lennox azért elmondta, hogy amikor néz egy ilyen meccset, akkor látja, hogy hogyan nyerhetné meg. és képes is lenne felkészülni és megcsinálni, de nincs sok kedve az edzőtáborhoz :) de egyből elkezdték ugratni, hogy nincs e az a pénz :D

ja és már megkapta hayebreaker jelzőt klicskó :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:52:57

@zappa: Haye is megvolt csipve par menettel korabban, amikor a kotelekhez bujt, lehajolt, es talan inkabb o fogott akkor... mindenesetre meglepo, mennyire jol birjak az utest mindketten, ahhoz kepest, hogy altalaban mit gondolnak roluk az emberek.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 00:52:54

Haye alibizett. Beugrással ne akarjon vitathatatlan bajnok lenni. Szánalmas Rodrigezre fogni pusztán a meccset, HAye is rengeteg szabálytalanságot csinált. Csak ő ütött gong és állj után, csak ő ütött tarkóra és gerincre (hát közepére) is gong után. Ugyanúgy megérdemelt egy intést. Ráadásul olyan slunggal ugrált be, hogy a lenyomások fele az egyensúlyvesztés miatt állt be. A nagy pofakampány után csinálhatott volna egy nagy meccset, ha úgy bunyózik, mint az utsó menetben, de inkább a védekezést választotta. Most meg lábujj törésre hivatkozik. Szánalmas.

    2011-07-03 00:52:53

Haye teljes testével ugrott bele a hayemakerekbe és mielőtt a támaszlábával megfelelő helyre lépett volna hogy stabil egyensúlya lehessen addigra Klicsko szépen tudatosan minden alkalommal oda-oda lökött egyet és az pont elég volt ahhoz hogy Haye lemenjen. Ezek voltak a Haye padlózások. A meccs első felében még a bundakirály bíró is a helyén kezelte ezeket de aztán rászólt a Halloffame Steward bácsi és ettől nagyon megilletődött a bíró ezért gyorsan ré is számolt Hayere, hogy imponáljon egy kicsit Emanuelnek mire az elégedetten bólogatott...

    2011-07-03 00:52:48

@Iron Cat: Hát megnéznék egy ütésstatisztikát, mint ahogy lentebb kértem is Irbisztől, hogy másolja be, de nem tette. Viszont ha Te bemásolod , nekem az is jó lesz. :)
Nem vitatom , Wlagyivosztok győzelmét, csak a sok butaságot amiket beírtál az utóbbi pár hozzászólásodban.

» dermedt   válasz erre
    2011-07-03 00:52:00

@zappa: Itt a pont, annyi megjegyzéssel, hogy Haye gyorsasága ép a kisebb tömegéből adódik 110 kilósan ő sem mozogna olyan könnyedén, szóval valamit valamiért. Viszont az ütőtávnak tényleg döntő szerepe volt ezen a mérkőzésen.

Nem volt látványos mérkőzés de azért végig izgalmas volt, egy visszavágót megnéznék lehet, hogy mindketten kicsit bátrabban belemennének.

» Fosztó   válasz erre
    2011-07-03 00:51:59

@TITANIUM: A harmadik dolog, ami miatt Haye sokszor lement (különösen az elején), az a titkosnak szánt fegyvere: a berepülő ütések, amikről azután gyorsan kiderültek, hogy Haye energiáit felemésztik, viszont nem sok kárt tesznek Klicskóban.

Egyértelmű Klicskó-győzelem volt ez. Ami miatt hiányérzetem van, az inkább az, hogy Vladimir továbbra sem mer olyan bátran, nyíltsisakos küzdelmet felvállalva bunyózni, mint Vitalij.

    2011-07-03 00:51:58

@Tigga: Még annyit a vélaszodhoz, hogy lehet,h azért nem értékelem annyira jónak Vova teljesítményét mert szerintem több van benne. A korábban írt görcsösséget én is láttam rajta.

    2011-07-03 00:51:24

@cezi: Klicsko azért könyökölt a nyakára, hogy ne kapjon a felé mozgó Hayetől ütést. És ez szabálytalan. Az hogy lemegy haye tőle csak max nyomatékosítja a bírónak, de a szabálytalanság megtörtént már az előtt.

    2011-07-03 00:51:12

@Dani1: szerintem vova az egesz 12-ben tantorgott attol a tarkostol, amit a 11-ben a gong utan kapott. most orulsz? :)

es hiaba szemelyeskedsz, meg hujezel le mindenkit, ha egyszer az angolok sem vitattak, hogy klicsko nyert, akkor neked sem kellene habzo szajjal rarontani mindenkire, aki szerint jobb volt klicsko.

    2011-07-03 00:51:10

@dermedt: Az elso 4-5 menetben szerintem is jobb volt Haye, de ahogy tobben megirtak, keptelenseg lett volna 12 meneten at birni azt, amit csinalt. Ahogy elfaradt, egyre kevesebbet utott, es egyre tobbet kapott, bar igy is nagyon keves talalat volt osszesen. Mindket bunyos tartott - joggal, teszem hozza - a masik uterejetol, es nagyon jol vedekeztek, de szerintem sima Klicsko pontozasos gyozelem volt, amit csak a biro hulye raszamolas arnyekol be kisse - de az sem valtoztatta volna meg a vegeredmenyt,

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 00:51:01

Bocs,szóval csak a mai színvonalhoz képest volt jó meccs,így akartam mondani.

» Farkas Krisztián   válasz erre
    2011-07-03 00:50:59

Gratulálok mindkét félnek! Jó meccs volt!

Ja és mondtam hogy Haye a meccs végére meg fog tanulni pacsit adni!:)

» kilcsko   válasz erre
    2011-07-03 00:50:51

Nekem csak most tunt fel, hogy van Dani meg Dani1 es az nem ugyanaz. :)))

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:50:28

froch is klicskót dicséri és hayet kritizálja. nem nagyon vannak megelégedve hayel. azt mondják nem dolgozott eléggé, nagyobb munkatempót kellett volna diktálni. viszont haye megmutatta, hogy legális nehézsúlyú. bírta az ütéseket. de mégis azt kell végig gondolna a folytatáshoz, hogy akarja e ezeket az ütéseket még a jövőben, ha nem akkor vonuljon vissza, de azért ez a meccs, nem egy olyan, ami jó egy karrier lezárásához.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:50:17

Arra leszek kiváncsi, ki lesz az anti Klitschko fanok következő megváltója!:D

» Miskolci   válasz erre
    2011-07-03 00:50:11

deee ez használt elem a bokszban, ha egy vagy fogva menekülj fogásba

    2011-07-03 00:50:08

Végre volt ellenfele Wladnak, egy ideig izgalmas is volt a meccs, de az összkép a lényeges, ami pedig egyértelmű Klicsko győzelmet jelez. Haye számításai nem jöttek be. Jól nyomta az 1-6 menetig de utána már ő is feladta lélekben. Most remélem nem lesz nagypofája, mert nincs mire, ennél azért többre számítottam tőle. Adamek ellen kellett volna először kiállnia, nem Wlad ellen. Haye ezzel a teljesítménnyel soha nem lesz nagy bajnok. Nem tudta megközelíteni, nem tudott irányítani. Az egy dolog hogy ugrált, elhajolt, és jó párszor beugrott és ütött, de ezzel senki nem lesz győztes. Ennél több kell.

    2011-07-03 00:49:37

@Dani1: es raadasul rogyadozo labakkal:-) ahoz kepest eleg hamar kitisztult es utana mar utotte is a jab-eket. Van mikor egy boxolo nem azert fog mert megszedult hanem mert kapott 1-2 utest es biztonsagosabbnak latja ha egy kis idohoz jut. Ez nagy kulonbseg!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:49:29

@dermedt: Én meg ajánlom, hogy pontozd le a meccset. Meg nézz meg egy ütésstatisztikát.

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:49:05

haye az osszes beugrasnal csak eldobalta a horgokat, es mar fordult is ki oldalra. ha nem volt ut, akkor leterdelt. ennyi.

    2011-07-03 00:48:47

@Tigga: Lehet, hogy igazad van. :-)

    2011-07-03 00:47:37

Mindenre számítottam,csak erre nem,hogy ilyen viszonylag jó meccset csináltak.Ez méltó volt nagyjából a vitathatatlan címhez.Nagyon féltem,hogy Haye is csak annyit tesz majd mint a többiek,hogy áll azt bámul bele a jabekbe.Persze csak a mai színvonalhoz képest.Haye bebizonyította,hogy nem csak egy jól menedzselt lufi és,hogy méltó ellenfele a tesóknak.Ezek után talán már kevesebbet pofázik majd mert már bizonyított tehát nem kell felhívnia magára a figyelmet.Rodrigez viszont egy hülye retardált,ne engedjék többet komoly meccs közelébe.Szerintem megérdemelt sovány de nem vitatható Klicsko győzelem volt.Lesz még visszavágó szerintem,legalább hosszú évek óta most történt valami box is nehézsúlyban és nem csak alibizés.

» Farkas Krisztián   válasz erre
    2011-07-03 00:47:16

@dermedt: Szerencse hogy nem ő bokszolt :)

    2011-07-03 00:47:16

2 dolog miatt ment le haye sokszor. Mert idohoz es levegohoz akart jutni es nem akarta hogy fizikalisan farassza az hogy egy 110 kilos manust megtartson mikor az rafekszik. Wowa ezt nagyon jol csinalja. Fizikalisan es mentalisan is felorol mindenkit

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:47:12

Ha nem volt megfogva akkor miért fogott rogyadozó lábakkal félpercig a 12.ben? Nagyon vaknak kell ahhoz lenni ahhoz hogy azt jelentéktelennek ítélje valaki, aki meg szabályosnak ítéli az egyszerűen nem normális...

    2011-07-03 00:47:11

@Dani1: Ja. Haye nyert, csak elvették tőle a meccset... Ugyan...

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:47:02

@bpjotruska: A 12 menetben azért picit szerintem Wladimir meg volt csípve. De tényleg nem ezt gondoltuk legvalószínűbbnek, hogy 12 menet végigmegy a két nagy ütő üvegállúval.:) Hát ez van.

    2011-07-03 00:46:56

@Dani1: A biro tenyleg elkurta azt a szamolast, de en meg soha nem lattam egy Klicsko-ellenfeltol sem, hogy szinte minden menetben leterdeljen, es varja az ellenfel meginteset, es a taktika meg is hozta reszben a kivant eredmenyt. Amellett, hogy Haye csodalatosan vedekezett, menetenkent ilyen keves utessel nem lehet vilagbajnoki cimmerkozest nyerni, hacsak nem Valujev az ellenfel, aki felmeternel kevesebbel ritkan ut a celpont melle.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 00:46:26

@Irbisz: hű de jó lesz, hű de jó...remélem a többiek kilépnek akkor:D

    2011-07-03 00:46:04

@cezi: Ezzel egyetertek, le akart menni, mert nem merte meglepni azt, hogy a hatso labaval elore lep es kitamaszt, mert akkor visoznylag melyen, rossz pozicioban vedtelen maradt volna, igy inkabb elesett, mert akkor megall a box addig ameddig felall.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:45:36

@Dani1: Ahhoz képest,hogy a laikus agyhalott Hayefanok beszéltek itt mindenféle kiütésről(Hayemekerről),most azt dicsérik,hogy milyen szépen helytállt.Savanyú a szőlő,simán kipontozta Davidet.Ettől függetlenül Haye többet nyújtott mint vártam,gratulálok a teljesítményéhez!

» gyurcio   válasz erre
    2011-07-03 00:45:35

@laikus3: se nem oszt, se nem szoroz. masreszt szerintem vissza akarta adni klicskonak a pontot, illetve hatni akart haye-re, hogy ne hajoljon be mindig :)

    2011-07-03 00:45:29

@zappa: Nem tudom, angol streamen írták ki.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:45:20

@dermedt: így van én is azt hittem h klicsek megborítja az első menetekben

    2011-07-03 00:45:15

@dp: ha ennél fölényesebben verte volna Wladimir meg Haye-t, akkor az lenne a baj, hogy "egy nehézsúlyú címegyesítés ilyen könnyű ellenféllel szemben szánalmas".

én elégedett vagyok, nem utolsó sorban a száz euróm miatt, amit megkeresett nekem minden különösebb bizonytalanság nélkül "az üvegállú Klitschko".

de a meccs egyébként fasza volt, nekem nagyon tetszett. Azt hiszem, hogy Wladimir megintésre és Hayére számolásra nem lett volna igazán szükség, bár figyelmeztetni tényleg lehetett volna Haye-t a tarkósok miatt és Wladimirt a lenyomások miatt.

    2011-07-03 00:45:02

@fixpont: Én sem láttam semmi élvezeteset a meccsben, egyedül csak a feszültséget lehetett érezni, sakkjátéknak jó volt, de az Ibragimov-meccs szintjén volt kb., hihetetlen, hogy egyik sem bízott magában. Klitschko ugyanolyan sz.r volt, mint Chambers ellen, görcsös volt, Steward is tiszta ideg volt minden szünetben, mert az ukrán megint nem csinálta azt, amit kért tőle, Haye-nek meg másik edző kell, Booth csak visszafogja.

Kíváncsi leszek Koko mit mond majd Rodriguezről, elvileg jó barátok.

    2011-07-03 00:44:58

@Dani1: Wowa meg volt fogva:-))))))))

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:44:35

@Iron Cat: Azért akik ezt sima Klicsek győzelemnek ítélik, azoknak ajánlom hogy figyeljék meg a 4. vagy 5. menet utáni szünetben Steward idegi állapotát. Mert az mindenre utal csak sima meccsre nem.

» dermedt   válasz erre
    2011-07-03 00:44:00

@Dani1: akkor meg egyszer. a fogas nem tilos. a biroi raszamolas jogtalan volt, mint ahogy az intes is. 10-bol 8-szor azer ment le haye, mert le akart menni, nem azert, mert klicsko lenyomta. rengeteget hajolt melyre, igy jart.

    2011-07-03 00:43:50

Hihetetlen, hogy egy ilyen meccsen ekkora hibát követ el a bíró, mint a rászámolás!

» laikus3   válasz erre
    2011-07-03 00:43:47

@TITANIUM: ... már miért lenne savanyú? Írtam, hogy Klitschkonak drukkoltam, csak a teljesítgményével nem vagyok elégedett. Vmit félreolvastál.

A végén egész emberien,sportszerűen viselkedtek.

    2011-07-03 00:43:29

@Irbisz: "Nem tudtam leírni, a tiszta találatban 99 vs. 57 Klicskó javára."

Kik számolták? Német szakemberek? :)
Kíváncsi leszek a compuboxnál az első néhány menetben milyenek lesznek a számok.

    2011-07-03 00:43:19

Sztem Klitschko jogosan nyert, bár nálam azért nem akkora fölénnyel, mint a pontozóknál. Az ukrán sokat fogott, de ennyire még egy ellenfele sem játszott rá, mint Haye. Nem ütötték ki, úgyhogy ő sem volt szar annyira. Nem is reklamált érezte, hogy ez elment. Öcsi bácsi meg lehúzhatná magát néha mond olyanokat, hohgy a fejem leszakad!

» Miskolci   válasz erre
    2011-07-03 00:43:12

Sokkal gyengébbnek gondoltam a meccs előtt Haye-t. Sajnos a végszóban ott volt az igazság, ha nagyobb lenne, akkor elbánhatna Klicsekkel, de így jórészt csak nyomozni lehet az ukránt. Egyébként feltűnt valakinek, hogy a testre irányuló ütéseket megérezte Klitschko?

    2011-07-03 00:43:09

@bubu5: Nem akarlak elkeseríteni de HOF tag lesz, már 7-8 éve nehézsúlyú világbajnok, 15-20 győztes vb címmeccsel, ha ma viszavonul már akkor is az lesz :))

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:42:39

Szantonak egy dologban igaza volt, amikor Haye elore lendult akkor is mar inkabb azt kereste hogyan fog az utesbol oldalra lemozogni, es igy nem tette bele a teljes erejet, ez szerintem is igy volt. Azert vegig felt hogy kicsapjak.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:42:24

en siman ugy vagyok vele, hogy haye most a harmadik legjobb, vita nelkul. nagyon jo volt.

most tett le valamit a nehezsulyban.

    2011-07-03 00:41:57

12.ben

    2011-07-03 00:41:26

@Dani1: Roppant objektiv velemeny, kar, hogy ennyire egyedulallo ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 00:41:15

A msik dolog hogy szerintem semmilyen taktikat nem szurtak el Haye-ek. Ha meg tobbet ment volna elore es meg tobbet ut Haye akkor ki is utik mert annyira elfarad. Igy is kivolt mar 5-6 menet utan

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:41:14

Kellett volna még 5 menet, kíváncsi lettem volna hogy Haye meddig bírta volna:)

    2011-07-03 00:41:13

@cezi: Aha, nevetséges hazugságok... Csak viccből fogott a 12. Klicsko min 15 másodpercen át, véletlenül sem azért mert megvolt fogva, ja és a bíró is teljesen jogosan számolt rá Hayerea 11.ben

    2011-07-03 00:40:59

klicskó beszél: imbragimovhoz hasonlítja a meccset. meg egyáltalán a többi ellenfeléhez, akik az utóbbi időben voltak. ő is óvatos volt, nem nagyon harcolt, mint a többiek.
vitali: haye volt az eddigi legnehezebb ellenfél, de még ellene is minden menetet nyert a tesóm

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:40:44

@Dani1: Nekem főleg az volt igazán férfias, amikor klicskó hozzá sem ért hayehez, mire az eldobta magát...

    2011-07-03 00:40:18

@fixpont: igen ezért lenne érdekes, itt látszott, hogy wlad nagyon félti az állát, de ő mindíg ilyen volt

    2011-07-03 00:40:16

A 4. menet környékén mondta Stewart Klitschkonak, h: "let the puch go" - azert ez is sokat elmondott.
A sérülésre Haye azt mondta, h az edzésen történt.

Az ütésstatisztika engem is érdekelne.

    2011-07-03 00:39:46

@fixpont: lassabbnak lassabb, de siman betolna hayet a sarokba, mert nem erdekli, hogy megutik.

    2011-07-03 00:39:37

Hat ez szerintem nem csak nekem volt csalodas... A gyors KO-t igero Haye szenzaciosan vedekezett, a szuperpontos Wlagyimir rengeteget utott melleje, mindket uvegallu nehezbombazo szemrebbenes nelkul allta a masik ( egyebkent nagyon ritka ) komoly talalatait... Feje tetejere allt a vliag, kerem szepen... En nem ezt vartam. Haye sokkal jobb volt, mint vartam, foleg a meccs elejen, de nem tamadasban, hanem vedekezesben, Klicsko szerintem tul gorcsos volt - na meg tul jol vedekezett az angol. Ezen kivul mindketten meglepodhettek, hogy a masik nem borul fel, amikor betalalnak. Fura meccs volt, egyet kell aludjak ra.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-03 00:39:36

@fixpont: "A reflex nem kompenzalja az utotavot. Klicsko a fizikai parameterei miatt nyert, ert Haye sokkal tobbet tud a boxrol."

Sztem is, csak egy másik cikknél megkaptam a magamét, amiért azt mondtam, Wladimirnak jobbak a fizikai paraméterei és Haye akkor nyerhet, ha boksztudásban, reflexben, gyorsaságban sokkal jobb tud lenni.
És bár, sztem jobb volt, de nem eléggé ahhoz, hogy a fizikai hátrányt legyőzze.

    2011-07-03 00:39:33

@Dani1: te a Cseh Kettőt nézted!
Ütés nélkül elég nehéz győzni.
Hiba voltak szép Haye elhajlások (főleg az elején, de az 5-től bizony végig ültek a balok), ha közben Vladimir találgatott.

Viszont minden elismerésem Haye-nek, nálam bőven túlteljesítette magát.

» mrhoff   válasz erre
    2011-07-03 00:39:24

@dermedt: Nem tudtam leírni, a tiszta találatban 99 vs. 57 Klicskó javára.
Több ütést is indított valamivel, a siekrességük meg ha jól emlékszem 43% vs. 25%.
Elég kevés indított ütés volt, de meggyőző ukrán fölény abból a kevésből.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:39:07

Haye szépen felkészült, de klicskó ugyanúgy elkezdte lebontani mint az összes többit, a menetek közben már a fülén vett levegőt, klicskó is egyre többször el tudta találni (bár igazán tiszta találat nem volt). Még öt menet és haye is le lett volna bontva és ki lett volna ütve.

A bíró jó volt, klicskót is intette a kapaszkodásért, haye-re meg elkezdett számolni, amikor már túlzásba vitte a szimulálást, rögtön abba is hagyta a fetrengést.

A meccs izgi volt, de végülis semmi nem történt, haye szépen ütötte a luftot, klicskó sem alkotott nagyot, összességében kipukkadt a lufi.


A meccsből nekem annyi látszik, hogy hayenek vitalijjal kéne bokszolnia, meg az hogy tyson megette volna klicskót ebédre.

    2011-07-03 00:38:46

Klicskófanoknak nagy grat az emberükhöz, "gyönyörűen" boxol a klicsekke, remélem amerikában helyén kezelik és nem lesz hall of fame

    2011-07-03 00:38:42

@Dani1: nekem aszonta steward, hogy buszke klicsekre. te mikor beszeltel vele? en a 11. menet kozben hivtam telefonon.

az egesz meccsen nem kapaszkodtak ossze 10-nel tobbszor (ha nem szamolom, amikor haye ovvonalra ment ;))

    2011-07-03 00:38:41

@dp: Savanyu a szolo! Nincs mit tenni,le kell nyelni, gyozott a jobb es pont!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:38:11

@Dani1: mert belharcban hátrányban van, a te kedvedért nem fog kinyílni

    2011-07-03 00:37:53

Jól nyomta Haye, az egyik legtutibb ellenfél volt, csak a 6.menet után már nem bírta az iramot, és nem tudta Wladot megközelíteni. A beugrásos ütéseivel pedig nem lehet meccset nyerni. Mindketten elég sokat szabálytalankodtak ezt aláírom, de az szembetűnő, hogy Wlad irányította a meccset. Többet tiszta találata volt, mint Hayenak. Egy kicsit eltúlozták a pontozást, de ez akkor is Wlad győzelem volt, és Haye jobban tenné, ha máskor kevesebbet pofázna, mert a mai napi meccsén nem érte el azt a színvonalat, amiről beszélt.

    2011-07-03 00:37:32

Elöször is Vladimir hozta,de akik Sultanhoz hasonlítják Hayt,azok nem tudom mit néznek és láttak-e már közelről kesztyűt,sajnos nem az ökölvívó nyert,mert "csak" védekezésben volt zseni,támadásban kevés volt a valu elleni,ami talán kijelenthető,egyiket se kellene üvegállúzni ezután,meg azért klicseket elérni nem ugyanaz,mint Valut,Haye talán meglepődött hogy ha sikerült se jött pánik,lenyomták,pláne ilyen biróval,aki végig nem tudta mit csinál,Haye kevés méretben egy picit,nagyon kíváncsi vagyok hogyan gondolja tovább,de a 2testvért megveréséhez kevésnek tűnik,mégha a pontozás lejtett is,de ez alapján a meccs alapján így tűnik,viszont nem az a kérdés ki verhetné meg őket,hanem hogy kivel tudnak(legalábbis szakmailag)ehhez hasonló meccset csinálni,ami így is alulmúlta amit sokan vártak,mégis benne volt a feszültség végig,sajnálnám ha azt mondaná vége,Vitalij azért más dió lenne,mégha nem is szeretem,de extra kemény:)viszont lehet nem lenne rossz meccs..

» Anderson   válasz erre
    2011-07-03 00:37:10

@gbs17: De lassabb is mint Wlad. Kemenyebb de lassabb.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:37:07

@edge: Ha ez igaz, akkor méginkább le a kalappal. És akkor talán azért feküdt le annyiszor a beugrások utáni könyökölésektől.

    2011-07-03 00:36:56

Dani1! Sokkal inkább bocsánatot kelle kérned. Haye sima vereséget szenvedett. Egy valami szól mellette, hogy nem ütötték ki.

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2011-07-03 00:36:50

Azert ez a tobbet menni elore es tobbet utni eleg vicces, amikor az ember minden menetben az eleteert harcol, csak igy bemondnai, hogy miert nem utott tobbet, ez kicsit LOL.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:36:48

Vitalij -nál az a különbség h ő nem félti az állát

    2011-07-03 00:36:42

Ahhoz képest hogy a laikus agyhalott Klicskofanok szerint Haye egy nehézsúlyban duplanulla cirkálósúlyú aki az első balostól lemegy, ahhoz képest elég szépen helytállt Haye, sőt mintha ő férfiként állta volna a nála 20kilóval nagyobb Klicsko ütéseit Klicsko viszont félperces fogásokba és lökdösődésekbe kezdett ahogy kapott egyet. Nevetséges az egész bagázs! Stewardnak is ég a pofája hogy egy ilyen senkihez a nevét adja!

    2011-07-03 00:36:01

Kb. ilyen meccsre számítottam, és sajnos bejött a várakozásom.

» másik Zoli   válasz erre
    2011-07-03 00:35:55

klicsko ment elore. uralta az egesz ringet.

    2011-07-03 00:35:54

@zappa: A reflex nem kompenzalja az utotavot. Klicsko a fizikai parameterei miatt nyert, ert Haye sokkal tobbet tud a boxrol.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:35:51

@Dani1: HAHAHA

    2011-07-03 00:35:31

lenox mosolyog a lábujj sztorin. a többi kommnetátor is azt monsja, hogy ez csak kifogás. taktikailag elkúrták. előre kellett volna, menni többet ütni, így nem lehet nyerni. (azért nem semmi mennyire nem részrehajlők az angol kommentátorok, hihetelen jó színvonal van)

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:35:20

de ha a bírói szétválasztja őket a fogásból akkor meg az lenne a baj h nem hagyta őket harcolni. 7. menet után haye csak úgy nyelte a balosokat

    2011-07-03 00:35:03

Azert Hayenek a meccs elott igaza volt meg a Solis meccs kapcsan, hogy kover es lassu, statikus bunyosok sosem fogjak legyozni Klicskot, es mindet ki fogjak utni. Ha van esely legyozni, akkor csak igy lehet, ahogy ma, csak picit jobban.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:34:45

@Irbisz: Bemásolnád ide az ütésstatisztikát, mert a Dunán sajnos nem volt. Én viszont kíváncsi lennék rá nagyon. Klicsek valóban sokkal többet próbálkozott, de pl a jab találati aránya valószínűleg csak a töredéke lehet a szokásosnak. Nagyon kevésszer talált a balja.

» dermedt   válasz erre
    2011-07-03 00:34:45

@Flex: "Az összes szakértő a sok fogást,és a FIZIKAI fölényt emelte ki!"

Nem volt Klicsko fizikai fölényben, mert Hayenek jobb a reflexe, és az is fizikai paraméter, ne viccelj már! :)

    2011-07-03 00:34:22

edzője mondja: nem vitatják az eredményt. ő is azt mondja, hogy a lába miatt nem tudott úgy előre menni haye, amikor támadott, nem tudott még egyet előrelépni.
haye elmonta, hogy azért volt tiszteletlen klcskóval, hogy jöjjön előre, de klicskó jól harcolt ma.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:34:12

Azért Vitalij ellen megnézzném !!!!!!!

    2011-07-03 00:34:09

Azért Vitalij ellen megnézzném !!!!!!!

    2011-07-03 00:34:06

Csalódtam mindkettőben. Erre a meccsre vártunk ennyit?

» George   válasz erre
    2011-07-03 00:33:57

@Dani1: Most komolyan te meik meccset nézted ? Azért nem jár pont ha valaki ügyesen elhajol és gyorsabban fut.

» justice   válasz erre
    2011-07-03 00:33:42

@fixpont: Legfeljebb a győzelemre...

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:33:38

Haye sérülését ti is hallottátok?

    2011-07-03 00:33:24

@Dani1: muhahahahaha...!

» zolimt   válasz erre
    2011-07-03 00:33:12

@Dani1: Ja, bocsánat. Haye megnyerte a meccset, csak a pontozók elrabolták tőle.

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:33:01

@fixpont: Én azt gondoltam, hogy majd több kombinációt üt Vova, de ugyanazt az egysíkúságot hozta sajnos mint korébban is. Meglepett, hogy egyszer sem tudta leütni Haye-t. Haye viszont mindent megtett a győzelemért, és több ritmusváltást és váratlan kombinációt is belevitt a meccsbe.
A meccs elején amikor ráment Wlad akkor szenzációsan hajolgatott el még estében is.

Én valahogy jobb teljesítményt és nagyobb győzni akarást várnék egy vitathatatlan nehézsúlyú bajnoktól. :-/

    2011-07-03 00:32:56

@Iron Cat: Szeirntem Haye mindent megtett, amit racionalis megtehetett, ha ennel tobbet kockaztat, a padlon vegzi, arra ment, hogy nehany kontraja betalal es az eleg lesz. Masra nem is mehetett.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:32:30

nemtom volt e már.. de allitolag eltört David Haye labujja a meccs kozben...

    2011-07-03 00:32:28

Ennek ellenére iszonyatosan jó boxolónak tartom Haye-t. A reflexei csodával határosak.

    2011-07-03 00:32:21

Az évezred csalása! Klicskonál beszaribb buokszolót életemben nem láttam!!! Megvolt fogva erre félpercen keresztül fogot az üvegállú töketlen tamásbátya!
A bírói munka még nála is nagyobb szégyen! A Bíró minden fogást és lökést engedett és ok nélkül rászámolt Hayere! Ezt a meccset Haye nyerte pontozással, és kiütéssel nyert volna a 12.ben ha a bíró nem engedi a fogás!
Szégyellje magát a beszari ukrán és a bérenc bírója!

    2011-07-03 00:32:12

@gbs17: De a könyökkel lenyomás igen. Ez nem klasszikus fogás volt.

    2011-07-03 00:31:50

nálam ez úgy volt 115-114,h nem tudom a bíró minek számolt Hayera,és a szűk meneteket Wladnak adtam.
Ezt lehetett várni a meccstől.Egyik sem tudott kibújni a saját bőréből,de jól felkészültek.
Az összes szakértő a sok fogást,és a FIZIKAI fölényt emelte ki!
Azért nem rossz egy 26 meccses nehézsúlyban nulla teljesítményű cirkálósúlyútól:)
Konkrétan a lézerpontos balok 4 menetig nem találtak.
Na mindegy,ennyi volt.Azért élveztem.

    2011-07-03 00:31:47

@dermedt: Aham, nyilván...

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:31:10

Ne húzzátok a szátokat, nagyon is jó meccs volt ez. Sokunk még ennyit se nézett ki Hayeből, én személy szerint ennyit közel sem. Még sok-sok ilyet, további jó estét jó éjszakát mindenkinek.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-03 00:31:08

@lunatic2: Ez az eredmeny kinos??? Ezen jot rohogtem. Szerintem a Klicsekeken kivul nincs senki a foldgolyon aki ki tudna pontozni Hayet. Heynek pedig respect

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:30:41

@Iron Cat: Szerintem menj alukálni, mert kicsit fáradt lehetsz, ha ilyen dőreségeket írsz.

» dermedt   válasz erre
    2011-07-03 00:30:05

@lunatic2: pont annyira verte meg hayet, amennyire kellett a gyozelemhez. nem lehet mindig kiutesre menni, es haye tenyleg gyors volt. valamit benyelt ket akkora jobbost, hogy attol sokan felborultak volna, de siman kihordta.

jo teljesitmeny volt mindkettotol, haye pont a hataron mozgott a valu fele szar boksz es a konnyu celpontot adok kozott.

    2011-07-03 00:30:05

A kommentátori munka szörnyen kifogásolható volt. Teljesen elfogult Haye irányába. Sztem a fogás nem tilos.

    2011-07-03 00:29:59

Sz úr bebukta a plazma tv-t, amit a Haye győzelemből akart venni...

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2011-07-03 00:29:59

117-112 nalam- jondulattal!
ennyit a nagy remenysegrol...! de minden tisztelet Haynek, hogy kibirta a 12 menetet...

» zolimt   válasz erre
    2011-07-03 00:29:38

@greg: Miért láttad szorosnak a meccset?

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:29:37

Erre a meccsre 15 évet vártam. Fosmaker!

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:29:36

haye beszél. sérült volt a jobb lábán a nagylábúja és ezrét nem tudta nyomni a nagy jobbosait. (nem viccelek meg is mutatja a lábuját)

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:29:28

Ebben a meccsben minden benne volt, amiert nem szeretem a nehezsulyt, es ami alacsonyabb sulycsoportokban nemigen tortenhet meg.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:28:58

Én is megnéznék egy visszavágót, talán ott más taktikával jönne ki Haye. Sztem is szoros volt, főleg ha a bírói számolás hibáját belevesszük.
persze jöhetne egy Haye-Vitali is, és megmondom őszintén, a meccs előtt 80-20 Vitali győzelmet gondoltam, de most azt gondolom, ha Wladimir Jabjait ilyen szépen kimozogta (igaz csak pár meneten keresztül) akkor Vitalit esetleg verhetné is. Most Vitya ellen 40% sélyt adnék hayenek.

    2011-07-03 00:28:39

na, 10 évre elég is volt a Duna tv-ből

    2011-07-03 00:28:35

@fixpont: ne hari,csak kijott

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:28:32

David Haye 6 menetig jól nyomta, de utána elfogyott az ereje. Jó meccs volt, viszont ő sem tudott csodát tenni. A szája túl nagy volt, a teljesítménye nem volt rossz, de ez még mindig kevésnek bizonyult. Nem tudott közel kerülni Wladhoz. Nem volt közel harc, csak a beugratásaival volt eredményes, ez viszont édes kevés. Túl messziről ütött amivel nem találta el Wladot. Továbbra sincs méltó ellenfele a Klicsko fivéreknek.

    2011-07-03 00:27:58

Á, ezt simán el kellett volna csalni Hayenek, és akkor lehetett volna végre egy igazi címegyesítés.
No mindegy, ez a meccs messze jobb volt, mint a Klitschkók eddigi teljesítménye összesen. Persze nem Wladimir miatt, nagyon "kemény" volt a büntetése... Ezt a pötyögőzsonglőrt.

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-03 00:27:51

Ez egy kalap sz...r volt. Haye elmehet a francba, semmit nem csinált! Alibiző lufi, Kevin Johnson hozzá képest offenzív harcos!

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:27:48

na lennox kiosztja hayet, hogy tragédia volt a taktikája és egy könnyű meccs volt ez vladnak.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:27:41

Ez az eredmény szerintem elég kínos. Egyáltalán nem verte meg Haye-t mint amennyire kellett volna a történtek után. Pontozással jobb volt Klicsko de én úgy gondolom erre a teljesítményre nem lehet büszke.

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-03 00:27:32

@TITANIUM: Ne provokalj senkit, nem illik.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:27:13

@Irbisz: max akkor lehetne visszavágó szerintem. ha haye megver pár nehézsúlyút. most így ez után a meccs után szerintem fura lenne, mert nem volt szerintem nyeréshez közel

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:27:04

@zappa: Talán túlzás, de a 116:110 minimum jogos az ütésstatisztikát nézve, és azt, h. a meneteket öszességében Klicsko uralta, az ő akarata érvényesült.
Haye beugrásai és látványos hayemakerei meg többnyire 20-30 centikre zúgtak el a cél mellett, volt utánuk esett :). ezek meg látványosak élőben, de lassítva látni h. a levegőt csépelte csak.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:26:47

@dp: En nem drukkoltam senkinek, de Haye sokat nott a szememben most mar nehezsulyban is ezzel a meccsel.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:26:19

202 db apache processz fut :D

nem veletlenul lassu kicsit, megeszik a teljes 2G ramot.

    2011-07-03 00:26:06

A komment szám se csúnya:)

» nemnem   válasz erre
    2011-07-03 00:25:01

Elkepzelem ahogy Sz. ur konnyesen, habzo szajjal fetreng otthon es uvolt hogy mocskos csalok!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:24:48

Na megyek aludni! Azért jó meccs volt! Sziasztok

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:24:44

Elkepzelem ahogy Sz. ur konnyesen, habzo szajjal fetreng otthon es uvolt hogy mocskos csalok!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:24:36

Szerintem is Vitali ellen tudna Haye jó pénzt keresni most. Van olyan érzésem hogy össze is hozzák 1 éven belül.

» himpike   válasz erre
    2011-07-03 00:24:35

Szoros Klitscho-győzelem. Haye a Valuev-taktikát használta, kicsit csalódást keltett, gondolom meglepte, hogy Vova kihordta az ütéseit.

    2011-07-03 00:24:29

Haye többet nyert nálam ezzel a vereséggel mint Wlad a győzelemmel.

- Wladnak drukkoltam.

Az első két pontozó nem tudom mit nézett...?
Kíváncsi vagyok Kokó véleményére is.

    2011-07-03 00:24:26

@cezi: szerintem nem fog visszvonulni. 30 éves.... miért is tenné. max tat egy rövid pihenőt, mint may aztán visszatért, hogy ha kitisztult a fej és rájön, hogy értelmes ember nem vonul vissza 30 évesen. ő egy bokszoló és nem egy celeb.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:24:22

Veresege ellenere megemelem a kalapom Haye elott, nem vartam ennyit tole, azt hittem ki fogjak utni. Sajnos ezt a meretkulonbseget mar nem tudta kompenzalni.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:23:57

Visszavágó? Haye semmit nem csinált. Többet térdelt Klicsko előtt, mint bunyózott. Benézte a dolgot az angol, megérdemelte.

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2011-07-03 00:23:57

es uriember. megkoszoni az angoloknak, hogy atjottek, es tamogattak hayet. sportember.

    2011-07-03 00:23:47

Grat a Dunatvnek, hogy a 11. ben elvettek az online kozvetítest!

    2011-07-03 00:23:34

Borbély+Öcsi ba Hayenek drukkolt.
Szájkaratés meg szabadkozhat :-)
Jogos vègeredmèny.

» tizedes   válasz erre
    2011-07-03 00:23:28

Ebben a pillanatban beteljesult Klitchko testverek tobb mint 20 eves alma!!!!!
Az osszes ov naluk van!!!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:23:20

Vitalij ellen megnézném! Vitya helyben kicsontozná!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:23:11

Ebben a pillanatban beteljesult Klitchko testverek tobb mint 20 eves alma!!!!!
Az osszes ov naluk van!!!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:22:56

ja a duna stream valami szörnyú volt. nem elég hgoy a felbontás nulla, de még szakadozott is. bár ebből ne azt a következtetést vonják le, hogy egy fillérrel is több pénzt költsenek erre :)

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:22:45

viszont nagyon jo meccs volt. remelem meg lesz egy haye - vitya is.

    2011-07-03 00:22:45

@miko70: Egy londoni visszavágóban jó sok pénz lenne az biztos, össze kellene hozniuk :)

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:22:26

Na bukta! Sokat költöttél fejlevágós pólókra Haye fiam! :)

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:21:26

Mondjuk ez a pontozás sztem kicsit túlzás.
A bíró meg tényleg fasza volt.:)
De Wladimir nyert ez nem kérdés.

    2011-07-03 00:21:17

talan a harmadik volt a jo.
116:110

    2011-07-03 00:21:10

Lepacsiztak!!! Besz@rok...:-)

» dombradigy   válasz erre
    2011-07-03 00:21:05

Jó meccs volt, Haye győzni akart, respect (attól még egy paraszt :))

    2011-07-03 00:21:05

Annyira nem borultak egymásra

    2011-07-03 00:20:51

Sima Ukrán győzelem.

» Pablo Escobar   válasz erre
    2011-07-03 00:20:50

Nesze, go Hayemaker! Hozzá képes még Sultan Ibragimov is harcos!

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:20:49

na most akkor megvannak az övek , bár vitalit megnézném haye ellen, ritka nagy verés lenne, ő az aki tényleg helyre tudná tenni.
egy picit csalódtam klicsko-ban, de így is bőven jó

kíváncsi vagyok most mien vitatémák lesznek, illetve haye-k mit fognak mondani

    2011-07-03 00:20:48

Nem volt ekkora különbség. De gratulálnom kell mindkét boxolónak!:)

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-03 00:20:36

118:108?

» Feverlast   válasz erre
    2011-07-03 00:20:35

nem fogtak sokat. haye nagyon sokat ment melyre, es vitya ratehenkedett. az intes kiegyenlitette a kamu leutest. igy van jol.

    2011-07-03 00:20:29

Picit erosen fogott a toll Klicsko fele, de alapjaban rendben.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:20:19

És tényleg.

    2011-07-03 00:20:18

@edge: Azért ez túlzás!!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:20:02

Max 2 menetet adnék Hayenek... az első hatból egyet sem.

» himpike   válasz erre
    2011-07-03 00:19:52

tenyleg dobbenetesen jo volt, en sokkal szarabbat vartam.

    2011-07-03 00:19:49

Haye rájátszott arra, hogy lenyomják (tényleg sokat fogott klics, de esett kelt vazze). Az intés jogos volt, talán korai, a számolás baromság, de mindentől függetlenül klicskó nyerte, ez nem lehet vitás.

    2011-07-03 00:19:37

@fece: Hát akkor én is! :)

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:19:09

haye nagyon jo bunyos, gyors, es jo alla van, lathatoan. tenyleg nem kellene ilyennek lennie :)

    2011-07-03 00:18:58

Vova 112-116 nálam.

» deniro2   válasz erre
    2011-07-03 00:18:43

Haye tobbet mutatott mint vartam tole. Megemelem a kalapom elotte, amit ilyen merethatranybol kihozott.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:18:31

Rohadt jo meccs volt.. sztem minden idok egyik legjobb nehezsulyu meccse....

    2011-07-03 00:18:13

Nálam is 116-112.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-03 00:18:05

mindenesetre jó meccs volt. nem tudom hayenek miért kell ekkora fasznak lennie... mert egy jó bokszoló.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:17:58

Most már megy a bratyizás mert kikapott! Ha nyert volna Haye nem lenne ilyen nyájas!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:17:43

visszavágo londonban

» miko70   válasz erre
    2011-07-03 00:17:31

3 menettel Klicsko nyert

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:17:30

Nálam is 116-112.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-03 00:17:30

Igy jo legalább ki áll Vitalijal

    2011-07-03 00:17:16

Hát lesz sárdobálás ha veszít David.

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-03 00:17:10

pfff biró barom, haye a 12-ben csinált valamit mi a f@szra várt eddig ? Klicskó meg gyáva volt. Wowa WP

» justice   válasz erre
    2011-07-03 00:17:08

Igy jo legalább ki áll Vitalijal

    2011-07-03 00:17:07

hát ha ezt haye nyerte akkor tökön szúrom magam

    2011-07-03 00:16:53

116:112 :) viszont haye nem papirkutya, es van alla is.

    2011-07-03 00:16:45

Hét nekem azért csalódás Vova. Nem láttam a büntetni akarást. :(

» svindler   válasz erre
    2011-07-03 00:16:44

lol haye felemeli a kezét. bohóc. menni fog a sírás rívás, hogy ő nyert :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:16:17

115-111 Klicsek a kamu leütéssel meg a gusztustalan fogással a végén

» jonesjr9   válasz erre
    2011-07-03 00:15:53

Kikapott a nagypofájú!!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:15:42

@zeta: lol

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:15:22

116-112 (intesek miatt 115-111) korul fog Klicsek nyerni.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:15:12

nalam 116:112 klicsko

    2011-07-03 00:15:11

angol kommentátorok nagyon jók. hihetetlen milyen boksz kultúra van ott.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:14:39

micsoda utolsó menet!!

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:14:03

Ki ez a hülye kommentátor Öcsi bácsival?

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:13:59

Újra volt ütésstat., Klicsko kétszer annyit talált, és kétszer olyan a találati pontossága.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-03 00:13:13

nem szeretem hayt, de legalább ő megpróbája kiüni most már, nem úgy mosley pac ellen, aki csak pötyögött végig pedig csak kiütéssel nyerhetett volna.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:12:33

Haye már nem éri el, de az utolsó menet izgalmas lesz remélem, hajrá Wlád:)

    2011-07-03 00:12:10

Erwin jól tippelt eddig..:)

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-03 00:12:05

Öcsi bácsi! Ne már! "Megint lehúzta a fejét!"

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:12:03

Ez a bíró tényleg hülye.

    2011-07-03 00:11:31

Hülye ez a bíró baszki.

    2011-07-03 00:11:23

hihetetlen, nem az utolsó menetre marad a döntés, hanem az utolsó menetre marad haye-nek a döntés

    2011-07-03 00:11:14

visszaadtak a pontot klicseknek :)

    2011-07-03 00:11:00

@prince: mert szerintem idegileg már ő is ki van és azt sem tudja hol van :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:10:40

1.05 az odds a bwinen. tuti Klicsek gyozelem

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:10:14

az angol kommentátorok is azt mondják, hogy csak KO val nyerhet haye

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:10:13

Most miért számolt?

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:09:51

mit nem értesz öcsi bácsi mit nem értesz

    2011-07-03 00:09:40

lol számol hayre....

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:09:25

hahahahaaaaa:D Ez a bíró hülye..:D:D:D

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-03 00:09:16

@fece: az a baj, hogy ha ez sikeres lesz khan is tuti ezt a sírás rívást fogja csinálni, meg a hasonló fiatalok is...

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:09:02

haye mar akkor is a birot nezi, ha klicsek jobbegyenessel eltalalja...

    2011-07-03 00:09:01

Bakker, mit szedett be Haye...

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-03 00:08:24

@Tony Montana: :)

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:08:21

nálam 96-93 klicsko pedig hayenek szurkolok sztem megnyerte pontozással

» jonesjr9   válasz erre
    2011-07-03 00:08:17

nálam 96-93 klicsko pedig hayenek szurkolok sztem megnyerte pontozással

» jonesjr9   válasz erre
    2011-07-03 00:08:15

lewis eddig minden menetet hayenek adott :)

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-03 00:07:50

Tarkós hegyek Haye-től! Klicsek vezet

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:07:45

na jól van, én odaadom a boksz cristiano ronaldo-ja címet haye-nek

    2011-07-03 00:07:04

David majka Haye! :)

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:06:31

@zappa: szerintem jóval kevesebbet mint szokott. és nem szokták inteni ilyenért....

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:06:20

szánalmos! Na, let's go Hayemaker, ne csak a szád járjon!

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-03 00:05:53

ruszki stream az siman jo. sopcast kell hozza.

    2011-07-03 00:05:07

@vizslahal: Annyi hogy a spori nem áll a helyzete magaslatán!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:05:06

az angolok két menetet adtak haynek.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:04:58

a bwin-en 1.15 az odds jelenleg. Szerintem tutira klitchko vezet!!!!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-03 00:04:57

Remélem Haye teljesen elfárad a végére és én megelégednék egy pontozásos győzelemmel is, ez kemény meccs Wlad számára is, de remélem győzni fog

    2011-07-03 00:04:54

megint tarkossal fejezte be... ez mar sima klicsko menet volt

    2011-07-03 00:04:32

hihetetlen hogy írtják a streameket. ilyet még nem láttam. még szerencse, hogy mindig van új... de akkor is....

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:04:32

Nalam mar szorosan Klicsko vezet, Haye kicsit passziv, de meg mindig nincs igazi foleny.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-03 00:04:06

@vizslahal: Hogy kellett-e inteni, nem tudom, de tény hogy Klicsko sokat tehénkedik.

    2011-07-03 00:04:03

Haye hajol be alacsonyan állandóan! Ez a bíró hülye!!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:03:38

sporikám tarkós.

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-03 00:03:30

sporikám tarkós.

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-03 00:03:25

Hayenel a gyors elhasalas is a strategia resze

» traveler   válasz erre
    2011-07-03 00:03:11

mi volt ez az intés amit írtok? ezt nem láttam pont :( de mindenesetre vicc, hogy sikeres ez a bíró szidás. ezentúl mindenki ezt fogja csinálni....

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:02:46

nem lehetett volna semleges kommentátorokat?

    2011-07-03 00:02:32

Bal, bal, bal, bal, jobb...bal, bal, bal...:-(

» dombradigy   válasz erre
    2011-07-03 00:02:29

haye sokkal kevesebbet talal. kevesebbet ut, kevesebbet talal (sok a luft) es egyertelmuen witya uralja a szoritot

    2011-07-03 00:01:19

@TITANIUM: http://nwxyz.blogspot.com/

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-03 00:01:07

@Tony Montana: Menetenként 2-3 találattal? Érdekes...

» deniro2   válasz erre
    2011-07-03 00:00:48

Hayeban már nincs annyi szufla, azért ez elég jól meglátszik, de legalább egy jó meccset látunk.

    2011-07-03 00:00:37

mekkorat ravert haye klicsek hatara :D

    2011-07-03 00:00:25

Ennyi erővel Haye-t is meginthette volna gong utáni ütésért!

» prince   válasz erre
    2011-07-03 00:00:18

Haye specialitása a gong utáni hátbaveregetés...:)

» deniro2   válasz erre
    2011-07-02 23:59:57

én Klicskonak szurkolok de egyáltalán nem győzött meg eddig

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 23:59:53

még a német kommentátornál is Haye vezet, nem tudom, ti mit néztek

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 23:59:41

ha abíró következetes lenne akkor haye is kapott volna figyelmeztetést.

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-02 23:59:41

és akkor ez mi volt, hátra üt?

    2011-07-02 23:59:39

Már nem érzem hogy Haye veszélyt jelentene

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:58:27

Haye tovább húzza, mint gondoltam.

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:57:16

siman bejott haye taktikaja ginoval. erre fog ramenni, hogy klicsko lenyomja.

    2011-07-02 23:56:56

elérte a haye team a bírós szarakodásukkal amit akartak,
helyzetbe hozták a bírót

    2011-07-02 23:56:55

szunetben irjatok meg legyszi mi tortent,meghalt a stream

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:56:18

@prince: Hát mert a meccs előtt kétségbe vonták a pártatlanságát.

    2011-07-02 23:56:05

Gyökér ez a bíró. Erre semmmi szükség nem volt.

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-02 23:55:54

Wlad! Tegyél már rá egy hátsókezest!

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:54:25

Mit csinál ez a bíró? Megintette? Miért?

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:53:25

kuldjetek egy sreamet,enyem elment

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:53:20

na haye lassan megerti, hogy mi az a jobbos. tudja, hogy jon, varja hogy jojjon, es megis ott van ;)

    2011-07-02 23:52:27

utolso ketto sima Klitschko

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:51:44

@fixpont: Úgy tűnik,Haye megbukik az iskolában!

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:51:44

Ja. Kezdenek ülni a job-ok.

    2011-07-02 23:51:41

Fárad Haye

    2011-07-02 23:51:33

Kopik a koncentracio, nem csoda, ezt fenntartani 12 meneten at nehez.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-02 23:51:29

Fárad Haye

    2011-07-02 23:51:29

6. mentre bemelegedett Wlad és el is vitte a menetet.

    2011-07-02 23:51:25

Egyre többet kap Haye, ki lesz ütve

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:50:37

valami irtózatos ereje van Wladimirnek, jobbossal
konkrétan eltolta az ütésével haye-t

    2011-07-02 23:50:25

Haye farad ...

» traveler   válasz erre
    2011-07-02 23:50:19

Haye hozza azt amit vártam tőle. Jól nyomaja. Bár kezd fáradni...

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-02 23:49:21

Na jönnek a jabek.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:49:15

nagyon szep volt klicsektol az a jobbos, nagyon szep, hogy haye labon birta :) jo haye is, el kell ismerni.

    2011-07-02 23:48:57

4 menetig bírtam a Duna Tv-n, aztán inkább átraktam az RTL-re, pedig nem értek németül.

    2011-07-02 23:48:28

aztab+ :) ez jo menet volt ;)

    2011-07-02 23:48:02

Klicskó nagyon jól zárja az irányokat.

    2011-07-02 23:47:49

ezt benezte Haye!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:47:44

Fogy már a levegő,nem ugrál már annyira.

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:47:29

NA ez mar inkabb volt Klicsek menet.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-02 23:46:55

Gyerekek Haye rohadt jó:D Öcsibáék pusholják nagyon.

» Horváth András   válasz erre
    2011-07-02 23:46:23

hó mit kapott haye!!!

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:46:17

@miko70: közben let jó nekem is:
http://www.ustream.tv/channel/...

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:44:53

@prince: Ha az elhajlást is pontozzák

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:44:46

szerintem egal, haye nagyon sok luftot ut.

    2011-07-02 23:44:41

@zappa: 3 menet után az ütésstatisztika szerint 29:19 Klicskónak a talált ütésekben, szóval nem biztos az a haye vezetés.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:44:28

Wladnak szurkolok, de szerintem eddig Haye vezet a pontozóknál, remélem a 6. menetre már bemelegszik.

    2011-07-02 23:43:53

Jobban Bokszol haye, de durván nagyobb Wova

    2011-07-02 23:43:50

@prince: Arrol hogy eddig Haye iskolazza Wladot. Kerdes vegig birja-e.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-02 23:43:46

Szerintem eddig döntetlen

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:43:32

@TITANIUM: Haye vezet kétség kívül.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:43:24

csezmeg, haye-nek gyorsabb a törzse, mint klicskónak a keze

» Feverlast   válasz erre
    2011-07-02 23:41:39

Wladnak szurkolok, de bekell valljam tetszik amit Haye csinál.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:41:10

tud valaki egy telyensen stabil streamet a jók elmentek, a többi meg kezd szakadozni...

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:40:43

Elfogulatlanul, eddig ki hany menetet vitt el?

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:40:29

jo meccs, sokkal jobb, mint vartam. alig van fogas, es mindketto jo.

    2011-07-02 23:40:05

a tököm már az öcsibácsiba, ne ne ezt már ne csináljuk

    2011-07-02 23:39:51

@fixpont: Miről beszélsz?

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:39:46

szerintem Klicsko elég passzív Haye sokkal többet tesz a győzelemért. Remélem majd összeszedi magát

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 23:39:45

Akár győz, akár veszít, Haye sokkal jobb bokszoló, mint gondoltam.

    2011-07-02 23:39:45

@fixpont: Sima??
a második biztos Klicskóé volt.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:39:44

most kezdödik

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:39:39

3-0 vagy 2-1 Hayenek.

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 23:39:33

@nemnem: Nem hiszem hogy ezt végig bírhatja
de egyelőre pontozással vezet

    2011-07-02 23:39:22

Jó a meccs uraim!!

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:39:14

Olyan az adás, mint egy képnézegető.

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:38:57

Eddig sima Haye. Kerdes ezt lehet-e vegig csinalni.

» fixpont   válasz erre
    2011-07-02 23:38:55

Amit Haye csinál nem lehet szerintem 12 meneten keresztül.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:37:45

Végre egy izgalmas meccs, és végre van Wladnak ellenfele. Kíváncsi leszek hogy Haye végig így fog teljesíteni és bírni fogja e ezt az iramot, mert eddig jól nyomja, talán nem csak a szája jár

    2011-07-02 23:36:45

megvolt az elso jobbos wladtol, haye nem orult neki... :) ezek a beugrasok melyrol nagy horoggal, eleg szarok.

    2011-07-02 23:36:35

@TITANIUM: Haye egyenlőre elég jól hajolgat beugrásokkal probálkozik időnként talál, Klicsko még szinte nem is használta a jobb kezét a bal egyenesét próbálja hasznosítani

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 23:35:45

Szerintem Vladnak kellene felütéseket ütni,Haye azokat bevenné

» prince   válasz erre
    2011-07-02 23:35:41

Jobb mint vártam.

    2011-07-02 23:35:10

Mekkora luftokat üt Haye

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:35:02

valamiről kell közvetiteni de ennyire már ne tolják haye-t

    2011-07-02 23:34:12

Hm, Vlad nagyon jól vonja ki magát az ütésekből.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:32:57

na ki vitte az elsot? Haye nyelt be jab-et?

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:32:51

@fece: jogos.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:32:29

kizart, hogy ezt hay 12 meneten keresztul tudja csinalni...

    2011-07-02 23:32:04

@deniro2: :)

    2011-07-02 23:31:25

@nemnem: mindegy
kiütés viszi azt is

    2011-07-02 23:31:24

Na megvolt az első tarkós.

    2011-07-02 23:31:12

Első tarkós már megvolt...:)

» deniro2   válasz erre
    2011-07-02 23:31:09

Szerintem az első Haye-é.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:30:59

atyagatya mennyire frusztrálók lehetnek ezek a jabek :)

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:29:58

omg pszicho ippon

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:29:06

szerintem rájött a fizikai dolgoka

    2011-07-02 23:29:02

egy dobás klicskótól :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:28:56

meg sérült?

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:28:53

na ennyit a nagy egymásnak menésről

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 23:28:47

most kezd a skyon :D vlad gyilkoni tudna a feje alapján.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:27:35

Na lásuk

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:27:13

@TITANIUM: 3 perc és kezdődik.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:26:26

Közben megjavítottam a klotyótartályt, de látom kár volt sietni.

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 23:25:58

legyszi probaljatok kommentalni mert elment a streamem!!!!!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:25:52

Haye ruhájára van hímevzve hogy GO VOVA! :D Ezt rejti el.

    2011-07-02 23:25:25

szerintem mindketten feszültnek tűnnek

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:25:01

tűzálló ruhára emlékeztet, vajon mire készülnek?

» Feverlast   válasz erre
    2011-07-02 23:24:33

@svindler: A sajat emergency transitra keszul a Haye ... beoltozott elore ...

» traveler   válasz erre
    2011-07-02 23:23:31

Most már csak nem marad el :)

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:23:27

Vovát akartam írni

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:23:27

úgy látom a duna tv mintha kicsit le lenne maradva :) majd hamarabb írom be a KO-t mint ahogy látjátok :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:23:09

Haye ezüstbe öltözött, Vitya temetésre. Mindketten tudják mi lesz.

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:21:42

ezeket a himnuszokat nem tudom minek erőltetni egy ilyen meccsen.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:21:42

Ez nem is Haye! Csak egy hasonmása! Õ majd most jön be, figyeljetek!

» dombradigy   válasz erre
    2011-07-02 23:20:53

@Feverlast: Miközben veszik le hátha meghúzzák a hátát:-)

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:20:41

@AirBundy: kérjetek piát :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:20:25

Hogy nez ki ez a madar ebben az alufoliaban:-)

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:20:13

Celofan boy. :D

    2011-07-02 23:20:01

Haye miért öltözött be tízórainak?

» Feverlast   válasz erre
    2011-07-02 23:19:34

Bajban vagyunk. Kb 50 csontrészeg pfujoló angol között nézzük a meccset!

» AirBundy   válasz erre
    2011-07-02 23:17:56

@justice: elso hozzászolásod, amivel egyetértek :)

    2011-07-02 23:17:49

Utolsó tippek

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:17:42

Vova tűnik feszültebbnek...

Vitya meg kizavarta Foremant az öltözőből:)

    2011-07-02 23:17:42

Go Haye!!

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 23:17:42

Klicsko is szét van esve kicsit

    2011-07-02 23:17:32

jon a Killer!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:17:29

Mekkora show hatalmas.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:16:48

Megy. :)

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:16:42

milyen showt nyomnak a nemetek

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:16:36

haha haye meg alufóliába csavarva vár ott :D

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 23:16:29

http://realtvsport.com/channel...

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:16:29

jó a só! :)

» Feverlast   válasz erre
    2011-07-02 23:16:21

ufomen

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:16:21

RHCP RULEZ

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:15:22

potter

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:15:09

Vitya a showman :) Hozom a tesóm ...

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:15:07

Tényleg, hány helyszíni néző van?
szerintem itt visszaüt az is h. Haye igen kevés tétmeccset játszott.
De remélem magára talál.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:15:01

Most még lesz ugye vagy 10 himnusz? Akkor megyek még egy kört...

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 23:14:48

nem legyőzöm hanem megbüntetem anyám

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:14:21

10 milla,nem semmi

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:12:26

Haye fél. Zizeg az idegtől. És a laza vagyokba rehti magát...

    2011-07-02 23:12:10

P. csába, elment az adás.

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:11:50

@Feverlast: XD XD sírok:D

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:11:48

:D Ökör!

    2011-07-02 23:11:33

@TITANIUM: Háát, nem úgy néz ki mint aki szét akarja az ellenfelét tépni, az biztos.

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:11:26

karonfogva vezetik be Haye-t, illetve az előbb ahogy oldalt lépett látszott a hátához nyomódó pisztolycső :)

» Feverlast   válasz erre
    2011-07-02 23:10:32

Nem mondom hogy fel de nagyon meg van illetodve. Lehet most tudatosult h mit vallat

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:10:23

Igen szerintem is merev es dekoncentralt.

» traveler   válasz erre
    2011-07-02 23:10:23

4- menet aztán ko

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:10:12

ez mi hogy ugy kell arrébb rakni a közönséget :D

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 23:10:08

Úgy néz ki mint akit egy hajléktalanszállóról kellett előrángatni..
Mondjuk a meccspénz megkapása után az a veszély egy darabig nem fenyegeti.

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 23:10:01

De kicsi a testőrök mellett

» svindler   válasz erre
    2011-07-02 23:09:42

Haye merevebbnek néz ki mint a gorillái :))

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 23:09:41

Haye egyertelmuen meg van zavarodva!!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:09:31

Ennek annyi ,látni aszemén.

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:09:03

Na, megjött Dopeman :)

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:08:53

hijnye, rjj valami irdatlan nehezen ertheto angolt beszel :D

    2011-07-02 23:08:40

Lennox szeret szerepelni

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:08:01

Nézzétek a szemét!!!

    2011-07-02 23:07:55

de utálom a német szervezőket vazze

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 23:07:54

JÉÉÉ

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:07:31

Vicc ez a pali. Remélem szarrá verik és visszavonul, hogy megtanulja milyen kis porszem ő ebben az egész gépezetben, amit megakaszt a magatartásával.

    2011-07-02 23:07:09

Gyerekek mi van???? németül nézem lófa.zt se értek.. mi van most???

» man united   válasz erre
    2011-07-02 23:06:56

szegény lenox

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:06:54

Klicskot akarja kizökkenteni

    2011-07-02 23:06:50

Nem húzzák hisz 23:05re volt írva a kezdés.. szerintem inkább "betartják".

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 23:06:30

ha Lewis nemmegy be beszélni a fejével ez nem jön ki

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 23:06:13

GYERE MÁR !!! Nembaj addig is láthatjuk Lennox mestert XD

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:06:12

EZ már botrányos

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:05:53

nem akar másodiknak bevonulni

    2011-07-02 23:05:29

Haye meg innen is kepes lemondani? :DDD

» fixpont   válasz erre
    2011-07-02 23:05:26

Eső nem árt, mert befedték a helyet.

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:05:25

Nem hiszem el. Mi van már?????

    2011-07-02 23:05:20

Beilyet?

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:05:07

Lehetett erre számitani

    2011-07-02 23:05:06

elmarad..???

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:04:20

B+ meghúzódott a háta remélem nem

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:04:14

Itt mindenki be van sza*rva,meg en is

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 23:04:07

Jaj jaj mi van már?

    2011-07-02 23:04:02

Hova tünt David Haye?

    2011-07-02 23:03:56

Haye lesérült

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 23:03:55

Lenoxot Hayezi végig?:D

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:03:24

Insider infó:

mikor lehajolt befűzni a cipőjét meghúzódott a háta.

    2011-07-02 23:03:19

Nagyon úgy néz ki. :-)

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 23:02:06

Gyere már Haye b+ :)

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:02:00

Haye varja a vihart ...

» traveler   válasz erre
    2011-07-02 23:02:00

Talán már tényleg nem marad el.:D

    2011-07-02 23:01:46

És jön...?????

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 23:01:41

Haye fosik és nem mer kijönni. :D

    2011-07-02 23:01:19

And lets get ready to rumble !!!!!

http://youtu.be/RWlE1V_lnAQ

» justice   válasz erre
    2011-07-02 23:00:08

@miko70: Üdv! Jó szurkolást!

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 22:59:40

Kezdodik.....

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:59:19

hi miko70 tatárol

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 22:57:00

Hajrá (karóbahúzó) Vlad!!

» prince   válasz erre
    2011-07-02 22:56:48

Lassan kezdik.

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 22:55:47

No, lassan alakul.

Vető nem kapkodta el, de a lényeg a lényeg...

» facsiga   válasz erre
    2011-07-02 22:55:41

Hu mennyi ismeretlen ember, hiaba a TV hatalma. :)

» fixpont   válasz erre
    2011-07-02 22:55:38

11 elott esely sincs hogy kezdjenek

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:43:45

Hát.....
Gábornak ez kevés lesz nagyobb emberek ellen.

» miko70   válasz erre
    2011-07-02 22:41:03

nallam ez megy es meg csak nem is szaggat egyenlore

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:40:18

http://www.justin.tv/rowais_ha...

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:39:47

nekem egyaltalan nem jott be a DunaTV bar jo messze vagyok

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:39:14

@zolimt: Nem csoda, szerintem többen nézik neten most, mint egy egész héten a tv előtt:D

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 22:38:56

http://nwxyz.blogspot.com/

    2011-07-02 22:37:51

Duna Tv szervere halott...! :D

» zolimt   válasz erre
    2011-07-02 22:37:50

Go Wlad!!!

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:36:58

@himpike: :) :) :) :) :)

» prince   válasz erre
    2011-07-02 22:36:33

@himpike: Igen

    2011-07-02 22:36:14

Az a durva h Vető ellenfele valószínüleg ma szállt le a gépről edző nélkül,és így helytállt.
Vatő a végén megérdemelte a k.o-t,mert előtte megmentette a fogvédős sztorival.Amúgy ez elment volna pontozással.
Füzesyt nagyon jó szakembernek tartom,de kommentátorként sajna nem az igazi.Jókat mond,csak ahogyan..

    2011-07-02 22:33:09

Azért nem ártana 1-2 liter redd bull vagy kávé a studióba mert a végén még elalszanak a fiúk. Vagy megalszik a tej a szájukban :-)

» Maestro   válasz erre
    2011-07-02 22:32:43

http://realtvsport.com/channel...

    2011-07-02 22:32:12

stream:

jó minőség:

http://magictv.co/

    2011-07-02 22:30:57

Szerintem elhúzzák, mittomén bejön valami tenyeres-talpas bajor nősténygorilla énekelni vagy ilyesmi...

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 22:30:07

akkor a fomeccs jon???

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:28:56

Ezt hogy csinálta Vető?:)

Grat!

» kilcsko   válasz erre
    2011-07-02 22:28:07

Jól jött ez a ko Vetőnek, mert elég ramatyul állt pontozással.

» deniro2   válasz erre
    2011-07-02 22:27:46

@Dani: Azért ne tegyél sok pénzt rá ha nem muszály :-)

» Maestro   válasz erre
    2011-07-02 22:27:38

A kommentátor valami szégyen... Eddigi legnagyobb beszólása: "A bíró sem tudott közbeugrani pedig akart" és ezt Afolabi együtéses KO-ja után mondta :D
Mégis mi a fenéért kellet volna ott közbe ugrania a bírónak, hogy ő kapja az ütést?! minősíthetetlen...

    2011-07-02 22:27:26

@Gotti: Úgy tudom pl Michael Buffer egy ringspeaker, és abból 1 van egy meccsen.. kikre gondolsz, a magyar kommentátorokra?

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 22:27:11

@lunatic2: Állítom hogy Khant hamarosan valaki kifogja csapni, nem vagyok tőle elszállva.

    2011-07-02 22:26:58

atlagos?:-)

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:26:34

Azert jol szettverte a fekete fejet a szeme nagyon bedagadt :D

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 22:26:30

@himpike: :) ja igazad van a nevüket szerettem volna tudni??

    2011-07-02 22:24:43

@TITANIUM: csak felhoztam példának egy átlagos munkát

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 22:24:32

grt Gábor!

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 22:24:07

Vető KO :-DD

    2011-07-02 22:23:41

Na ezaz:D

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 22:23:36

@lunatic2: Szorolapozni? Ugye viccbol gyulolkodtel?

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:22:37

Szerintem Haye most rohangal a klotyora

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 22:21:31

@Dani: azért olyan sok nincs pl Khan 24 de gondolom nem is az a szint a cél és jobban él mintha szórólapozna

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 22:21:08

Speakernek.

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 22:20:15

Hogy hivják a speakereket??

    2011-07-02 22:19:53

Jellemző az Afrikai bunyósokra hogy akármilyen szögből akármilyen időben tudnak ütni.Ez milyen kommentár??

    2011-07-02 22:18:33

@Maestro: Vető még csak 22 éves, lesz még mit fejlődnie, még nagy bajnok is lehet

    2011-07-02 22:17:29

na mind1 legalább a klicsko meccset látom normálba

» Yuriorkis Gamboa   válasz erre
    2011-07-02 22:16:24

@prince: Ez a kenyai nem alibizni ment.:)

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 22:15:36

Ez a Vető gyerek azé nem egy Roy Jones.

» Maestro   válasz erre
    2011-07-02 22:15:02

@zappa: :)

Szerinted Haye "megcsinálja"?:)

Tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre.

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 22:15:00

A boksz szakértő!!! Borbély az MLSZ jogi képviselője!! :) :) Amúgy nem puha gyerek Vető ellenfele.

» prince   válasz erre
    2011-07-02 22:12:55

@Yuriorkis Gamboa: Én éppen Vető meccsét nézem a Dunán, szóval a hiba az ön készülékében van...

» deniro2   válasz erre
    2011-07-02 22:12:34

@Yuriorkis Gamboa: Vető Gábor meccse megy.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 22:12:27

@Yuriorkis Gamboa: Érdekes mert én is azon nézem lol....

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 22:11:44

@nemnem: hát a duna tv n nagy hhülyeség megy....ez nem 2

» Yuriorkis Gamboa   válasz erre
    2011-07-02 22:10:05

@Cyroo: szörnyű a kép. remélem lesz valami jobb minőségű angol stream is.

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 22:07:24

Lassúnak tűnik Gabi, bár nem lesz itt gond.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 22:05:56

Vetőt be is darálják ha még sokat loserkedik...

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 22:04:52

runde fire :D beszaras

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 22:04:41

@Bruneor: Igen az elég ciki volt. :)

    2011-07-02 22:03:53

Tényleg elképesztő a riporter.:) "A kenyai fordított alapállású, emlékeim szerint Füzesi Zoltán is?"

Ilyenkor nem sajnálom, hogy nincs Digi sport csatornám.:)
Egyébként meg jó hallani magyar kommentárral a közvetítést, vicces.:)

Hajrá Vető!

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 22:02:53

@Yuriorkis Gamboa: Valszeg a dua 2-n voltál nem? :)

    2011-07-02 22:01:04

Huha jol esik az eso bammeg

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 22:00:37

@Yuriorkis Gamboa: Pedig mi nézzük.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 21:59:26

@zappa: most a német rtl t

» Yuriorkis Gamboa   válasz erre
    2011-07-02 21:58:54

@Yuriorkis Gamboa: Te mit nézel?

    2011-07-02 21:57:37

nagy duna tv...ennyit ér-semmit 21:15 re volt kiirva h elkezdődik,,és semmi azóta se....nagy becsapás....

» Yuriorkis Gamboa   válasz erre
    2011-07-02 21:56:42

@Koller Jozsef: A másikról beszélek, a Borbély nevezetűről nem tudok semmit.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 21:55:15

Ne haragudjon senki de engem a kommentátor rohadtul idegesít! Már előre hallom ahogy minden jelenetben Klicskot próbálja majd isteníteni...

    2011-07-02 21:52:58

Idegesítő ez az eső.

    2011-07-02 21:50:08

Hajrá Vető Gabi!!!!!

» prince   válasz erre
    2011-07-02 21:48:42

Duna TV online:

http://www.dunatv.hu/musor/vid...

    2011-07-02 21:45:58

@nemnem: Az a Borbely nevezetu aki a studioban van?

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 21:45:38

Afolabi hamar megoldotta. Mekkorát repült a fogvédő.:)

» George   válasz erre
    2011-07-02 21:45:14

Ola, ezt igazán nem kellett volna... Azé grat. :)

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 21:44:38

@prince: Na jöhet Vető. Nagy KO volt.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 21:43:44

ez az Afolabi k.o gyönyörű volt!
Nagyon tetszik a stílusa.Én ezt szeretem.

    2011-07-02 21:43:16

@Koller Jozsef: Amatőr világbajnok...:)

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 21:42:52

Húúú!!! Afolabi rendesen lebombázta a manust!!

» prince   válasz erre
    2011-07-02 21:42:25

http://boxingguru.eu/gurutv1.h...

» menyus   válasz erre
    2011-07-02 21:40:55

Ki ez a szakkommentator? Nem tudom de mar a multkor is lattam a sport tv-en es akkor is baromsagokat mondott vagy lehet csak nekem nem szimpatikus?

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 21:33:47

A Duna tv honlapján megy a live.

» deniro2   válasz erre
    2011-07-02 21:30:10

@Koller Jozsef: Nincs mit.

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 21:29:59

Min..? Pénzt tettél hayere..?

» himpike   válasz erre
    2011-07-02 21:29:16

Sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy a bíró/pontozók/vihar háromszögnek meghatározó szerepe lesz. De lehet, hogy csak izgulok.

» Tony Montana   válasz erre
    2011-07-02 21:20:40

@Bruneor: Igen mar megy :-) koszi

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 21:15:55

www.zattoo.com

» traveler   válasz erre
    2011-07-02 21:15:50

itt már megy a brit kozvetités:
http://www.firstrowsports.eu/w...

    2011-07-02 21:15:28

@Koller Jozsef: En Svajcban ezen az oldalon nezem a nemet csatornakat: www.zatto.com
Csak regisztralni kell, ingyen, es nagyon jo minosegben megy. Talan otthon is mukodik.

» traveler   válasz erre
    2011-07-02 21:14:38

@Koller Jozsef: Szerintem várj pár percet, mert 21:15-kor kezdődik az adás a Duna Tv-én.

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 21:12:32

Nincs valami stream a duna tv-re mert az elo adas a neten nem megy? :D sirok :D

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 21:07:44

Oké Hamburgot imádják a Klitschkok, de jobb lett volna egy teljesen behúzható tetejú arénát választani. Elvileg kifejezetten szar idő van kint.

    2011-07-02 21:05:58

Afolabi és talán - ha belefér a gála tényleges programjába - Vető meccsét adja a Duna Tv.

Állítólag már volt egy komoly eső a helyszínen:

http://d.yimg.com/a/p/sp/getty...

    2011-07-02 21:04:06

Na akkor Vető Gábort is láthatjuk.

» nemnem   válasz erre
    2011-07-02 20:52:10

@zanza23: köszi!

    2011-07-02 20:47:10

@rj92: Õk:
http://boxrec.com/show_display...

» zanza23   válasz erre
    2011-07-02 20:44:45

Valaki megmondaná hogy kik lesznek a felvezetőprogramban?

    2011-07-02 20:36:49

@Pablo Escobar: kb. 23:00 h

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 20:33:57

Klicsek összetöri a nagyszájat :)

    2011-07-02 20:25:27

Most néztem a európa feletti műholdképet, jó kis frontzóna van Németország felett.
Remélem nem lesz semmi gond, marha nagy ötlet volt egy ilyen hlyszínre tervezni, ahol egy komolyabb vihar meghiúsíthat mindent.

    2011-07-02 20:24:02

kb mikorra várható a fő meccs kezdése? Fáradt vagyok ledőlnék addig kicsit...

» Pablo Escobar   válasz erre
    2011-07-02 20:05:11

http://www.youtube.com/watch?v...

azért mindenki jobban járt, hogy a bokszot választotta!:D

» Miskolci   válasz erre
    2011-07-02 20:02:52

@vizslahal: Csodálkozom is edge százalékának azon részein, ahol egyaránt azonos esélyt lát Vova, illetve Haye pontozásos győzelmére... :) /Ebből is látszik, hogy itt előzetesen nem tudunk egymás tippjeiről, írásairól./

A szerkesztőségi tippeket most igazán nem érheti az a vád, hogy egyoldalúan mutatják az esélyeket, ami viszont látszólag, matematikailag kijöhet akkor, amikor valami szoros meccshez mindenki leírja az inkább várt eredményt, és mondjuk végül mégis tökéletesen egyformán ugyanarra tippelünk. Ilyen volt azt hiszem pl. a Froch vs Abraham, ahol bár mindenki hangsúlyozta Froch esélyeit, picivel mégis Abraham felé billent a mérleg nyelve, aztán a meccs után persze 5-ből 5-en voltunk a hozzá nem értők... :)

Most az 5 Klicsko WI, 2 Klicsko WP és egy db Haye WI jól modellezi a valóban reális kimeneteleket és az arányokat. Szerintem. :)

Amúgy kicsit nehéz volt tárgyilagosan írni, mert Haye a PR-on kívül eddig nem tett le sokat a nehézsúly asztalára, amivel meggyőzött volna, míg a Klicskó-tesókat igaztalanul bántják jópáran. :)

    2011-07-02 19:32:32

Ahányszor idenézek a fórumra,attól fosok hogy valamiért elmarad a meccs.
Remélem nem!
Wlad az esélyesebb egyértelműen,de a bohóc Haye győzelmének jobban örülnék,mert akkor jöhetne az igazi vitathatatlan összecsapás.
Egyébként Haye-ék jól csinálják a pszichikai hadviselést,persze nem tudom hogy ér-e majd valamit.Szerintem azért van hatással Wladimirre és lehet,hogy szétcsapja Hayet,mint a büdös szart.De akár fordítva is elsülhet.
Tippelek:Haye Ko az 5-ik menetig

    2011-07-02 19:16:12

http://www.youtube.com/watch?v...

Egy júniusi Wladimir interjú, ebből is látszik mennyire értelmes fickó és egy igazi úriember, ezzel szemben Haye olyan mint egy vásári bohóc.

    2011-07-02 18:53:37

Klitschko WI: 55%
Klitschko WP: 20%
Haye WI: 20%
Haye WP: 5%

    2011-07-02 17:55:42

@Koller Jozsef: Ha valaki nem tudja a Duna TV-n nézni, akkor íme néhány tucat stream, pár biztos működni fog: :)
http://www.myp2p.eu/broadcast....

» zanza23   válasz erre
    2011-07-02 17:48:11

szazalekozzunk kicsit: Klicsko KO/TKO 55% ; Klicsko WP 25% ; Haye KO/TKO 19%; Haye WP 1%

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-02 17:41:11

nem tudja valaki hogy melyik meccseket közvetítik és melyik mikor kezdődik?

» jonesjr9   válasz erre
    2011-07-02 17:40:24

nagyon tetszik ez a százalékos leosztás, amit edge és prof csinált. látszik is, hogy bár össz-vissz mindketten klicskó győzelemre tippelnek, de mégis óriási a különbség abban, ahogy az esélyeket látják (mondjuk persze a szöveges részből is kiszokott ez derülni, de azért ez is jegy plusz).

» vizslahal   válasz erre
    2011-07-02 17:22:55

Wladimir szerintem ragaszkodni fog a stílusához így van a legtöbb esélye, nem hiszem, hogy Haye képes kizökkenteni őt. Nem hiszem azt sem, hogy Haye rárontana az Ukránra az első mentekben, egy dolog beszélni valamiről de teljesen más szemtől szemben a ringben azt megvalósítani és Haye ezt tudja, úgyhogy inkább taktikus unalmasabb bokszra számítok. Szerintem Hayenek így is marad esélye ha az elején elkerüli a jabbeket és friss marad - ellentétben a Klicsko meccsek forgatókönyvével - a mérkőzés második felében meglepetést okozhat a sebességével.
Mindent egybevetve Wlad az esélyes jó taktikával viszont Haye okozhat meglepetést. Én utóbbit szeretném, már csak azért is, mert összejöhetne egy Vitali vs Haye :)

» Fosztó   válasz erre
    2011-07-02 17:02:52

@VRRRT: kitudja...lehet van az a pénz:) egy féléve azt sem hittük volna hogy Vova ellen valaha kiáll,mégis van az a pénz...

» zsoltii   válasz erre
    2011-07-02 16:50:27

Erdekes, de en teljesen valoszinutlennek tartom, hogy Haye hasonlo stilusban probal bokszolni, mint Tyson. Tyson alacsonyabb, joval masszivabb es utesalobb is volt mint Haye. Amikor az ellenfel derekanak a magassagaban hajolgatva nyomult elore, es a ket kesztyujet a halanteka korul tartotta - vagy eletveszelyes bombakat dobigalt veluk - akkor nem igazan lehetett rendes kiutesi ponton megutni, de ha sikerult sem volt eleg soha egy-ket talalat. Ezen kivul o egy termeszetes nehezsulyu volt, hatalamas testi erovel, es az ellenfeleit mar a meccs elott megfelelmitette a viselkedesevel. Az o sajtotajekoztatoin nem kellett a testorok mestersegesen azt a latszatot keltsek, hogy verekedes alakulna ki a ket bunyos kozott :-)))
Szerintem teljesen mas testi adottsagai voltak mint Haye-nek, amihez teljesen mas stilus tartozott ; csak az utoero es a gyorsasag a kozos bennuk.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-02 16:44:31

@Koller Jozsef: Szerintem a Duna tv-n is nézzhető lessz,ha nem akkor talán probáld meg a románoknál a sport.ro oldalon ott általában minden nagyobb mecsset közvetitenek jo minőségben,hang nélkül élvezhetőbb :)

    2011-07-02 16:38:40

Várakozás mindig van,aztán Klicskó nyer. Most nem bízok semmiben,hátha fordul a kocka :)

» akárki   válasz erre
    2011-07-02 16:31:15

Én egyikőjüknek sem drukkolok.Klicskoék merev robot bunyóját nem csípem,Haye-t meg emberként nem bírom.Marad tehát a remény,hogy jó meccs lesz.Én a jó mérkőzésért szórítok.És hosszabb jó mérkőzésért,amire a legkevesebb esély van.

» Farkas Krisztián   válasz erre
    2011-07-02 16:30:39

http://www.dunatv.hu/musor/vid... itt az olvasható, hogy "hamarosan interneten sugározható műsorunk következik" szóval úgy gondolom nem fogja adni így a neten a mérkőzést a Dun.Tv. De ne legyen igazam. Akinek van bármilyen streamje vagy linkje a rendes online adásra vagy lehet a mérkőzésre is angol nyelven másolja be ide. Koszi!

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 16:21:32

Most lehet hogy megköveztek, de szerintem kéne egy szoros jó meccs Haye győzelemmel, megosztott pontozással, hogy aztán fél év múlva a szilveszterkor kirakja klicsek a 7. menetben a ringből az angolt egy jó jobbcsapottal... Jót tenne a nehézsúlynak... :)

    2011-07-02 16:20:21

@zsoltii: Egy Vitya-Haye a vitathatatlan címért irgalmatlan pénzt hozna, viszont erősen kétlem, hogy az angol kiállna...

    2011-07-02 16:11:36

Szerintem ha valamilyen csoda folytán kiütné Vovát, akkor pár másodpercen belül létrejönne a Vitali elleni meccs is :D

    2011-07-02 15:55:33

@zsoltii: Vitalijjal biztosan nem állna ki Haye, mert ő a lelkét is kitaposná belőle. :)

    2011-07-02 15:45:03

eljött a nagy nap,végre kiderül ki mit tud valójában.Mennyi tudás volt a sok szöveg miatt,és ki hogy készült fel lelkileg.Klicsko kiütésre tippelek,és ezzel Haye bálványa végre ledől.Ha Haye nyer,annak is tudok majd örülni 3 okból:bebizonyítja hogy valóban nem csak szövegel,hanem bokszol is,másrészt bebizonyítja,hogy az öcsi nem érhet a bátyó nyomába és mentálisan még mindig szét van esve(kétlem am),harmadrészt az egész súlycsoportra ráférne...Ja és hogy Vityával vitathatatlant vathatnának októberben:D

A lényeg,hogy van szerencsénk látni ezt a mérkőzést,és kiderül ki a jobb.Kívánom,hogy olyan mérkőzést lássunk,hogy másnap ne egymást köpködve,fortyogva kelljen vitáznunk,hanem kifizetődjön a 2éve tartó várakozásunk..:))

» zsoltii   válasz erre
    2011-07-02 15:26:21

@szerkesztokedvence: Ebben az esetben Haye 19 és fél KO-TKO győzelemmel rendelkezik :)

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-02 15:24:44

HD ready az a HD, de falura elmegy :)

    2011-07-02 15:22:22

@justice: A Duna tv honlapján külön jelölik, ha valamelyik műsor HD-ben megy, sajnos úgy tűnik, hogy ez nem HD-ben lesz...
http://www.dunatv.hu/musor/mus...

» zanza23   válasz erre
    2011-07-02 15:20:50

@Don: A duna alapból HD csak a régi műsorok nem. Valószínüleg ez is HD lesz.

» justice   válasz erre
    2011-07-02 14:54:59

@Iron Cat: Úgy jött ki, hogy nevezett médium állításait mindig osztani kell kettővel :-)

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2011-07-02 14:49:52

Nagyon jót tenne a nehézsúlynak ha végre fel kavarná valaki az álló vizet. Ezért reménykedem egy Haye győzelemben, de a realitások talaján maradva én is Klicskot érzem esélyesebbnek, annak ellenére hogy az angolban benne van a meglepetés.
Egy kis összeesküvés elmélet: Klicskoék üzletemberek is és szerintem jól tudják, hogy a közeljövőben hasonlóan pénzes meccsük biztosan nem lesz. Kivéve ha Haye győzne és jöhetne egy visszavágó (szoros pontozás esetén) vagy egy testvérbosszu (KO vereség). Ezzel megkereshetnék azt az összeget, amihez akár pár év is kellene ilyen nagy meccs nélkül. Cirkusz kell a népnek, hát végre adják is meg! (azért mégsem tartom ezt valószínűnek)

» erőspista   válasz erre
    2011-07-02 14:47:05

Én nagyon örülök neki, hogy Sztrego le van tiltva, de annak még jobban örülnék, ha a meccs után egy kis időre visszajöhetne, hogy röhöghessek rajta. :)
Amúgy HD-ben fogja adni a Duna, vagy nem? Nemtudja vki? Fölveszem, csinálok belőle 50 fps-t, de HD-ben szebb lenne.

    2011-07-02 14:46:13

Ha szeretnék vmi frappáns új dolgot írni nem tudnék! Azt hiszem, hogy én utoljára Lennox Vs. Vitya mérk. előtt voltam hasonlóan nagy várakozással. A mérk.alatt én kibányásztam az összes kis fadarabot a fűrészporos tapétámból. Ha esetleg nem is lenne nagy fight de számomra akkor is minden perce élmény lesz már csak a tét és a várakozás miatt is. Aztán a mérk. után lehet majd szakérteni de hogy mit azt este megtudjuk. Jó szurkolást mindenkinek!

    2011-07-02 14:24:30

Ma este a HUSZÁR sörözőbe (BP VI., Jókai utca 36) Klitschko-Haye meccsnézés, akit érdekel!!

» whopperman   válasz erre
    2011-07-02 14:18:19

HAt tenyleg nem erdemelte meg Haye hogy itt legyen, foleg fel loveert, de attol meg nyerhet

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 14:17:03

felejtsuk már el Sztregot.. nem kellenek ide a provokátorok.... ha nagyon hianyzik, vitatkozz vele egy masik oldal foruman, ahol meg nincs letiltva..

    2011-07-02 14:07:56

@space: mit fogtok mondani ha a nulla teljesítményével megszorítja,vagy meg is veri az ukránt?

    2011-07-02 14:07:25

Azért az nem semmi, hogy Haye nulla nehézsúlyú teljesitménye ellenére idáig eljutott a mocskos marketingjének köszönhetően, és 50%-ot sikerült kiharcolnia a bevételekből. Remélem este beverik a pofáját.

    2011-07-02 14:05:17

@Bruneor: igen,sztem sem megy neki az ukránnak,pedig jó lenne:)

    2011-07-02 14:04:57

Bármi lesz az eredmény, a meccs után füstölni fog a szerver.:)
Rekord gyanús hozzászólásokra számítok.:)

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 14:04:09

ha jobb kéz betalál,akkor tényleg pizza...
ha így is történik,remélem nem az elején,had lássuk mit kezdenek egymással.

Remélem a szerkesztők beengedik Sztregót holnap!Az komoly kiszúrás lenne ha nem.Legalább 1 hsz erejéig.

    2011-07-02 14:03:19

greg

Nem gondoltam volna, hogy Haye lesz nálad a favorit!:)

David győzelméért szurkolok, remélem megcsinálja!De ha ki is kap az angol, nagyon csalódott lennék ha egyszer sem rendítené meg az ukránt.Látni akarom hogyan kezeli Wlad mikor meg van ütve.Biztos, hogy Haye nem fog megállni a jabek előtt, öngyilkosság lenne.Én hasonló koreográfiát várok mint Valu ellen, mozgatni fogja az ukránt és remélem egy váratlan beugrásból a hayemakerek leterítik Klitschko-t!:)

» Bruneor   válasz erre
    2011-07-02 13:57:44

@Koller Jozsef: A Duna tv honlapján lehet élőben nézni asszem.
http://my.dunatv.hu/musor/elo

» MKB-VP   válasz erre
    2011-07-02 13:57:31

Az MR2 Petőfi Rádió reklámja szerint Haye eddig 42-szer győzőtt, és ebből 39 KO-TKO győzelem :) (ez hogy jött ki neki?)

» Iron Cat   válasz erre
    2011-07-02 13:54:49

"De Vova jabjét elkerülni nehéz, átgyalogolni rajtuk meg –különösen Haye-nek– az álmoskönyv szerint sem jelent életbiztosítást és békés, nyugodt öregkort." - Ezért már megérte felkelni! :)

    2011-07-02 13:47:40

Sziasztok...bocsi talan hulye kerdes de nekem nincs Duna-tv-em igy ha valakinek volna olyan linkje ahol lehet majd eloben online nezni a Duna-tv adasat az kerem kuldje el vagy akarmilyen streamet a merkozesre. Gondolom nem csak en vagyok ebben a helyzetben. Elore is koszonom a segitseget!

» Koller Jozsef   válasz erre
    2011-07-02 13:45:57

http://www.dunatv.hu/cikkek/bo... És végre minőségi szakkommentátorok! Isten tartsa meg a Duna TV jó szokását!

A többiekhez csatlakozva pedig: KlitschKO

» painegoh   válasz erre
    2011-07-02 13:23:11

Nagyon kíváncsi vagyok Haye taktikájára, mert ma már Klicskonak a lábmunkája is elég jó, ahogy Leone írja igen jól tud hátralépni/ugrani, pillanatok alatt ki tudja vonni magát az ütőtávból.
Tehát közelkerülni nem lesz egyszerű hozzá

» Irbisz   válasz erre
    2011-07-02 13:22:52

Hát az angolon múlik. 3-4 balos megy egy jobbos után lent marad !
Én szerteném a 7-8 ban, de ha beszari ez már 2-4 lesz

» udvari   válasz erre
    2011-07-02 13:20:22

Greg verzióját látom a legvalószínűbbnek.
Hajrá Hayemaker!!!

    2011-07-02 13:15:25

Szerintem sem ront neki,nem akar egy perc utan elterulni. Valuev elleni taktika lesz,meg gondolom 4 meterrool bohockodik majd

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 13:11:10

Na, lassuk csak... Az en verziom szerint Haye minden igergetes ellenere kb. ugy probalkozik majd, mint Valujev ellen. Sokkal kevesbbe veszelyes nehezsulyuaknak sem mert nekirontani egybol, szerintem Klicskonak sem fog. Inkabb probal elmozogni, es remenykedik, hogy egy gyors beugrasbol eldobott 1-2 nagy utessel lecsapja Wlagyimirt. Valoszinunek tartom azt is, hogy a fogasok ellen latvanyos hiszteriaval fog tiltakozni, es birkozasbol talan foldre is kerulnek majd. Szerintem kb 2-3 menet fog eltelni, majd Haye egy tamadasi kiserletenel benez egy olyan jobbost, amitol Csagajev leccsuccsent, es o is padlozik egyet. Ettol elmegy a maradek batorsaga, meg tobbet menekul, de idovel elfarad, es jon a szokasos Klicsko-gyozelem, felorlodik az angol, es 1-2 padlozas utan a csapata bedobja a torolkozot. Tippem: Wlagyimir TKO 8. menet.

» bpjotruska   válasz erre
    2011-07-02 12:58:34

Jaj csak ne essen!!!Nézegettem a németországi időjárás előrejelzéseket azt mondják eső lesz de nem jelentös! De legyünk optimisták!:)

Hajrá Klitschko!!!!

» kilcsko   válasz erre
    2011-07-02 12:20:08

egy sima esőtől is elmarad vagy csak erős vihartól?

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 12:02:49

Szerintem Vitya szetkapja Haye-t ha Wowanak baja esik

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 11:56:59

Legyen Jó Mecs!

» matador   válasz erre
    2011-07-02 11:55:53

@Roy Jones Jr.: ty

» MKB-VP   válasz erre
    2011-07-02 11:54:17

@Sama: Tegnap ugyanígy 1 menetesre tippeltem a meccset itt a fórumon, de szerintem nem jab, hanem az első ráhúzott jobbegyenes fog túl nagyra sikeredni.
Mert azt tudjuk, hogy Vova szeretné pizzára verni Haye képét és csak a vége felé kiütni. :)

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 11:50:03

Nagyon komoly a parasztvakitas

» TITANIUM   válasz erre
    2011-07-02 11:47:29

@Sama: Vagy amikor Vitya elbődül, hogy "Most!" :D

    2011-07-02 11:45:28

Sajnos már egy ideje nem fogadok, így pénzem sincs a fogadóirodáknál.
Azt se nagyon hittem el, hogy ebből a párosításból meccs lesz valaha. Tegnap megtudtam, hogy Klicsko KO/TKO 2,20-as szorzóval megy.
Rögtön lehidaltam.
Nekem megérne most 100 ezer Ft-ot. Tuti rátenném.

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 11:45:25

@MKB-VP: Remélem sikerrel jársz mindkét fogadásoddal!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-02 11:44:25

Haye egyetlen esélye, ha mindent egylapra feltéve nekiront Vovának, aztán valaki kifekszik. De a Valuev elleni meccsből kiindulva erre kicsi esély van, inkább megpróbál ugrálni és szaladgálni, amíg a padlón fekve rá nem döbben, hogy a túl oldalon levő srác sokkal gyorsabb és nagyobbat üt mint a szőrös óriás.

    2011-07-02 11:42:43

Haye az első menetben megfekszik egy Klitschko jab-től :)

    2011-07-02 11:40:29

@MKB-VP: Apám a döntetlenre fogadott, bár nem tudom hogyan képzelte el a forgatókönyvet :D

    2011-07-02 11:23:17

@ogreface: Sajnos nagyon úgy néz ki hogy esni fog, meg ráadásul hideg is van.
De nem tudom elképzelni hogy elmaradjon a meccs.

    2011-07-02 11:19:40

Feltettem 50eurot 3as szorzóval, hogy 6 menet alatt vége lesz a küzdelemnek. Meg 5öt, hogy a második menetben Haye kicsapja az ukránt 25ös szorzóért poénból :]

» MKB-VP   válasz erre
    2011-07-02 11:11:36

"Legyen jó idő!" ;)

» ogreface   válasz erre
    2011-07-02 11:02:34

@LCL: Vitalij feje 4.00-nál :)

    2011-07-02 10:59:15

Birom Lennox szavajárását. Gyakran mondja, hogy "You know..." A hang szine is olyan, hogy az ember birja. Jól beszél, nincs szétverve, ideális szereplő egy boxxal foglalkozó műsorban, vagy kommentátorként.

» Leonard   válasz erre
    2011-07-02 10:57:51

A jelenlegi oddsok:

W.Klitschko - D.Haye
1,45 29,00 2,35 (Tippmix)
1,45 34,00 2,625 (Sportingbet)
1,39 41,00 2,80 (Bwin)
1,50 51,00 2,75 (William Hill)
1,57 -------- 2,50 (Bet365)

Remélem nyersz, David!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-07-02 10:51:26

Szerintem Wlad simán nyer. Vitali meg le is kiabálja Haye fejét a meccs után...:)

» Shaham   válasz erre
    2011-07-02 10:46:24

Countdown (Friday) with Lennox Lewis
http://www.youtube.com/watch?v...
http://www.youtube.com/watch?v...

    2011-07-02 10:45:53

Sajnos én nem vagyok túl optimista. :(
Bár az angolnak szurkolok, de ettől még józanul látom a helyzetet.A helyzetet, ami nem túl rózsás David számára. Mert szerintem Haye nem lesz képes a balokat elkerülni. Gondoljunk csak vissza, hogy a Wlagyivosztoknál jóval kisebb és lassabb Ruiz is képes volt több tiszta jabbel eltalálni az angolt. Már akkor mondtam magamban, hogy ha Klicsek is betalál egy-két ilyennel, akkor bizony hamar leoltják a villanyt Londonban! :)

» dermedt   válasz erre
    2011-07-02 10:31:44

biztonsági bunyó lesz mindkét féltől :)

» lunatic2   válasz erre
    2011-07-02 10:26:18

még annyi greg,h Haye nem képes megcsinálni azt amit Tyson.Ahoz túl magas.Ez a leengedett kezes verzió fog menni kívülről,közelebb pedig blokkolni próbálja majd az ütéseket.Ezért leszek kíváncsi,meddig tud közel maradni,egyáltalán ott marad e,le tudja majd e rázni magáról a fogást,és ha ezt megunta,mikor kezd kívülröl beugálni?Mert ha egy ilyen taktikánál észnél lesz,végigmehet a meccs.

    2011-07-02 10:20:57

Ha K.O lesz,akkor sztem egy Wlad jobbegyens,vagy a másik féltől egy balhorog.Ha olyan tisztát kap Haye,mint anno Chagaev,akkor nem áll fel,viszont ha Haye olyan balost ráver Wladra,mint anno Valura,akkor ott lefiniselheti.
Fentartom még továbbá,h elmarad a meccs valami ok folytán.
Amúgy greg forgatókönyve tetszik a legjobban(amin egyébként kicsit meg vagyok lepődve:)),csak én attól tartok,h az elején a rengeteg fogás rányomja a bélyegét az egész meccsre.Wlad sztem most élete formájában lesz amúgy.
Hayenak kell győznie,mindegy hogyan,mert akkor felocsúdhatunk az eddigi nehézsúlyú rémálomból.

    2011-07-02 10:03:06

Sanders nem beugrott, hanem átgázolt a Klicsko jab-okon, Vladimir meg ottmaradt brusztolni. Na ezek egyikére sem látok most esélyt.

    2011-07-02 09:59:56

Hallom micsoda oddszok vannak Klicskó győzelmére.
A következő 10 évben nem lesz ilyen tuti meccs, ami ennyit fizet.
Megetették a sok hülye tv-néző angolt, oszt felverték a szorzókat.
Hihetetlen mire képes a média.
Ez a ZERO és a HERO harca lesz, azaz macska-egér játéka. :)

» Killjoy   válasz erre
    2011-07-02 09:56:03

Haye testalkata, szálkássága Fast Eddie Chambershez hasonló. Talán Eddie egy kicsit technikásabb, Haye pedig nagyobb ütő. De az angol nem fogja megérni azt a menetszámot amit Chambers annak idején.

    2011-07-02 09:55:48
Ugrás az oldal tetejére