×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Amikor minden bokszra fordul: Erdei Zsolt vs. Denis Grachev

2013-03-25 09:48:09 /
Március 30-án, Monte Carloban közel kétéves kihagyás után visszatér a szorítóba a korábbi félnehéz-, és cirkálósúlyú világbajnok Erdei Zsolt, aki egy Millió Dolláros Szuper Négyes nevű torna résztvevője lesz. Madárnak az első körben az orosz Denis Grachev próbálja útját állni, majd, ha Zsolt őt sikerrel veszi, akkor júliusban a másik ágon versengő Edwin Rodriguez vs. Ezequiel Osvaldo Maderna meccs győztese vár rá, és egy millió dollár, amit a döntő nyertese és vesztese 60/40%-ban oszt el egymás között. A mérkőzés hozadéka azonban nem csak a tekintélyes pénzösszeg lehet, hiszen Erdei, ha győztesen kerül ki a tornából, visszakerülhet a nemzetközi ökölvívás vérkeringésébe és akár lehetőséget is kaphat, hogy még egyszer egy nagyobb szervezet világbajnoki övéért harcoljon. Balzsay Károly visszavonulásával és a magyar profi bunyósok korlátozott lehetőségeivel egyelőre nem látszik, ki vehetné át Madártól a stafétabotot a nemzetközi színtéren, így egy egész nemzet szorít Zsolt sikeréért. Ez igaz természetesen a www.profiboksz.hu stábjára, és vendég tippelőnkre is, akik a hagyományoknak megfelelően azonban a következőkben megpróbálnak minden érzelmet kizárva, tárgyilagos előrejelzést adni az Erdei Zsolt vs. Denis Grachev mérkőzés várható képéről és végkimeneteléről.

Bosco: A legnagyobb kérdés számomra az, hogy Zsolt 39 évesen közel két év kihagyás után milyen formában illetve milyen kondícióban lesz a szombati mérkőzésen. Ha mindkettő rendben lesz, akkor simán megveri Grachevet. Az orosz srác elég lassan üt és csapnivaló a védekezése, ezekben biztos hogy Zsolt magasan ellenfele felé tud nőni. Gond akkor lehet, ha elfogy a kondi és Grachev rakkolós stílusa érvényesülni tud. Én valamiért ez utóbbit most nem érzem reális veszélynek, bízom Erdei óriási rutinjában és hogy a kondi is rendben lesz, úgyhogy egy sima pontozásos győzelem mellett teszem le a voksom.
Tippem: Madár WP

edge: Normál esetben kétség sem férhetne Madár győzelméhez. Grachev pár éve váltott az ökölvívásra, egyáltalán nem gyors, meglehetősen képzetlen, a "klasszikus" Erdei Zsolt mellett még a "jó iparos" jelző is túlzásnak tűnne vele kapcsolatban. Csakhogy ez most nem a normál eset és Madár sem az, aki 5-6 éve volt. Mindannyian tudjuk, hogy Zsolti már 39 éves, másfél éve nem lépett ringbe, folyamatosan sérülések hátráltatták és a magánélete sem volt teljesen rendben. A felkészüléséről kapott hírek sem megnyugtatóak: erőnléti edző (Klink) nélkül készült egy kis német klub edzőtermében, ide-oda ingázott Budapest és Hamburg között, sparringpartnereiről sem tudunk semmit (állítólag volt köztük egy Grachev-hez hasonló ukrán). Ezenkívül az orosz jóval magasabb, hosszúak a karjai, messziről indítja az előkészítetlen ütéseit és folyamatosan nyomást próbál az ellenfélre gyakorolni. Az ilyen bunyósok általában nem szoktak feküdni Zsoltinak (Onyango, Mendoza), bár volt az ellenkezőjére is példa (Gonzalez). A mérlegen a negatívumok után lássuk a pozitivumokat: Madár sokkal technikásabb, rutinosabb, a keze is gyorsabb, valamint Grachev védekezése gyakran a fejjel levédésben merül ki.
Ami a mérkőzés várható alakulását illeti: a legutóbbi edzésvideók alapján nem tartom kizártnak, hogy Erdei hozza a régi formáját és a mérkőzés egy nagy iskolázás lesz, de valamivel sanszosabb, hogy a kezdeti (3-4 menet) Madár fölény után előjönnek a szokásos kondiproblémák... és a küzdelmes meccs második felében a folyamatosan támadó Grachev dominál majd. Hogy ez kinek mire lesz elég, azt nehéz megjósolni. Félek, hogy a mérkőzést nem a technika, hanem a keménység és a kitartás dönti majd el. Ha az ember a szívére hallgat, akkor Erdei WP, ha az eszére, akkor viszont sajnos valószínűbb, hogy generációváltás lesz és Grachev behúzza a meccset. Ráadásul Madár sérülékenységét tekintve egy idő előtti befejezésre is jó esély van. Mivel végül egy tippet lehet csak leadni, így marad a "józanság": Tipp: Grachev TKO10

Erwin: Ismét egy olyan esélylatolgató, amely megírásakor valahogy félre kellene tennem azt, hogy "civilben" vérbeli Madár szurkoló vagyok. A találkozó "előéletét" mindenki tökéletes ismeri: az Erdeit sújtó sérülések, magánéleti és egyéb problémák, hosszú kihagyás, (erőnléti)edző dilemma stb. Ezren leírták már, de én is csak ismételni tudom: alapesetben Erdei a sokkal jobb bunyós, de ez az összecsapás a felsoroltak miatt nem sorolható az ideális kategóriába. Ez is lerágott csont, de Grachev stílusa sem a legkedvezőbb Madár számára, azonban én megpróbálok abba kapaszkodni, amit az egyik beszélgetésünk során mondott nekem Zsolt. Amikor azt kérdeztem tőle - szintén egy korábbi bokszra fordul kapcsán - hogy Pascallal, vagy a rettentően kellemetlen Hopkinssal csapna inkább össze, ő gondolkodás nélkül utóbbi bunyós nevét mondta, és hozzátette, sosem tényező számára az ellenfele stílusa, bárki ellen fel lehet és kell is készülni ezen a szinten. Ebben bízva, és így kimondva kimondatlanul is inkább a szívemre hallgatva Erdei pontozásos győzelme mellett teszem le a voksomat bízva abban, hogy ugyan úgy átvészeli a holtpontokat (félek, lesznek ilyenek), ahogy azt pl. Sahnoune, vagy Fragomeni ellen is láthattuk.

Greg: Boksztudásban, képzettségben természetesen zongorázni, hárfázni és bendzsózni lehet a különbséget a két bunyós között, a gond az, hogy Grachev nem is ezzel nyeri a nagyobb meccseit, hanem egy olyan stílussal, ami - mint a múltban párszor kiderült - annyira Zsoltnak sem fekszik. Az orosz ugyanis nagyon melós, sokat mozog és sokat mozgatja is az ellenfeleit, és ahogy halad az időben, úgy válik egyre aktívabbá. Ebbe a stílusba tört bele Ismayl Sillakh bicskája is, aki egy darabig ugyan simán iskolázta az oroszt, de nem volt felkészülve ennyi mozgásra, és egyszerűen a meccs utolsó felére elfogyott a fáradhatatlan Grachevvel szemben. Denis tovaris tehát ezt tudja, egyébként nem túl gyors, nem túl képzett, és elég jellemző hibája, hogy folyamatosan mindenféle előkészítés nélkül dobálja ki (és támadás előtt hátra is húzza) hátsó kezét, amivel az esetek 90%-ában nem ér célba, viszont egy gyors, jó bal kézzel rendelkező ellenfél ezt remekül ki tudja aknázni. Remélem tehát, hogy Zsolték kellően élesített bal horoggal érkeznek a találkozóra. Summa summárom: Grachevet elsősorban kondival és erővel kell bírnia Zsoltnak, ami sajnos pontosan a leggyengébb tényező lehet a magyar ökölvívónál.
Hogy miért is?
- 39 esztendős
- Utoljára két évvel ezelőtt bokszolt, azóta többször lesérült
- Regnáló világbajnok korában is többször voltak kondiproblémái
- Nem dolgozott külön erőnléti edzővel, csak magában erősített, illetve gondolom Sdunek is megfuttatta párszor, viszont a múltban már számos alkalommal látszott, hogy a német tréner által kialakított, valószínűleg kicsit idejétmúlt sablonprogram Zsolt esetén nem válik be maradéktalanul. Itt egy személyre, adottságokra, és életkorra szabott személyi programra lett volna szükség meglátásom szerint, nem pedig általános szokásokra.
A relative gyengébb kondicionális állapotot persze lehet ellensúlyozni egy takarékosabb, jó védekezésre és kevés, de pontos találatra épülő üzemmóddal, de nagy kérdés, hogy ezt a bírók hogyan értékelik. Emlékezzünk csak Zsolt Tito Mendoza elleni meccsére, ahol az egyik pontozóbíró simán az agresszívabb, de fedezéket püfölgető kihívónak adta a mérkőzést úgy, hogy Erdei volt a regnáló világbajnok és ráadásul hazai pályán bokszolt. Ezen a tornán Zsoltnak semmi ilyen előnye nem lesz, biztos, hogy többet kell tehát mutatnia, mint például a Garay elleni második mérkőzésen. Grachev az agressziójával, a pontatlanabb, de sokkal pörgősebb munkastílusával simán behúzhatja a pontozóknál a meccset, ha Zsolt nem lesz elég aktív és nem lesz elég válasza, vagy éppen nem tudja magabiztosan irányítani az eseményeket.
Szerintem kell majd Madárnak 2-3 menet, mire lerázza a rozsdát, elkezdi érezni az ütőtávot, megfelelően összerakja a mozgását, megtalálja a sebességét, stb. Ezek a felvonások elég szorosak lesznek, utána viszont Zsolt felveszi a ritmust, gyors balegyenesével szépen megelőzgeti az oroszt, ütéskombinációi is egyre inkább ülnek majd, a tempót azonban továbbra is Grachev fogja diktálni, Erdei pedig - nem lévén más út a győzelemhez - bele fog menni ebbe a sok mozgásból és ütésből álló bunyóba. Zsolt erőnléte viszont kevés lesz ehhez a stílushoz - ami még aktívabb korában is megizzasztotta volna - és a meccs utolsó harmadára-negyedére fokozatosan kifogy az üzemanyaga, és döntő részt már csak a védekezésre fog koncentrálni, kevés támadás mellett. A meccs ugyan végigmegy, de szoros pontozással az agresszívabb és tevékenyebb Grachevet fogják kihozni. (Remélem, hogy árnyékra vetődöm...)

Kassai-Tóth Csaba, a mérkőzést élőben közvettő Sport1 csatorna kommentátora: A mélyebb szakmai elemzést meghagynám azoknak, akik nálam többet értenek a bokszhoz, inkább elmesélném, mit álmodtam tegnap éjjel. És mint ilyet, ne tessék egyetlen mondatát se  komolyan venni.  Jöjjön tehát az “álommeccs”, ime:
1. menet: előtte barátságos ölelkezés, éljen a két nép megbonthatatlan barátsága, majd Grachev azon melegében gyomron vágja Zsoltot. Na eddig tartott a druzsba, Madár már nem mosolyog, de még az etapon belül postáz pár megelőző jobbegyenest. 10:9 ide.
2. Az orosz szinte kirúgja magát a sarokból, hiába no, thaibokszos volt az istenadta, a szokás hatalma. Meg jön is előre, mint a T-54-esek, tüzel is, de mind mellé. Madár kicsit még görcsöl, a két év az két év, de egyre jobban sülnek a kombók.
3. Kiköpött Ivan Drago ez a Grachev. De jó lenne, ha Zsolt lenne Rocky, de nincs idő a nosztalgiára, az orosz sajnos talál egy vaktában kilőtt csapottal. Cseppben a tenger, Madár jabjei olyan pontosak jönnek, mint a sárga csekkek. Ez is megvan.
4. Megszólal az orosz kórus, a gazdag turisták biztos átlógtak Ciprusról, itt legalább ér valamit a rubelük. Zsolt most nem gondol a pénzre, ez számára nem orosz rulett, annál sokkal több. Szoros menet, a fiúnk irányít, nem lehet baj. De azért félek.
5. Grachevet nehezebb megtörni, mint egy dinótojást. Iszonyú kemény krapek, most már értem, miért szenvedett vele Bute. Sdunek arcát fürkészem, nyugodt a mester, és ez átragad Zsoltra is, most már bemelegedett, és élvezi a bunyót. Jaj de szép volt az a balhorog Madár!
6. Megbízható srác Grachev, eddig minden menetet elvesztett, de most nagyon harapós. Még szerencse, hogy rúgni nem ér. Jaj, az a felütés, sajnos befért, nem egy technikai virtuóz az orosz, de ez nem egy hegedűverseny.  A menet sajna elment.
7. Nem sokat változik a kép, nem tudom eldönteni, hogy Madár spórol a végére, vagy fogy a kondi. Az nem lehet, hogy innen elveszítse. Hajrá drága Zsoltikám, meg kell lennie.
8. A jelenlevő magyarok remek hangulatot teremtenek, Madár kinéz rájuk, aztán munkához lát. Szempillantás alatt éveket fiatalodik, parádésan bokszol, záporoznak az ütések, tyű az áldóját, mintha megrogyott volna a szőke! Számolnak!
9. Okos fiú ez a Zsolti, mindig tudtam. Nem erőlteti a KO-t, uralkodik, betörte az ellenfelet, most már láncon vezeti az orosz medvét. Csak legyen oxigén a végére is, de egyre fülledtebb a levegő ebben a kaszinóban. Még három perc.
10. Grachev all int játszik. Bedob mindent, ami még maradt, de mindhiába. Ész nélkül csapkod, a bíró nagyobb veszélyben van mint Zsolt. Rég láttam Madárt ilyen motiváltnak, és érettnek. Pedig de féltettük őt az elején! Grachev viszont éveket öregedett, olyan gyűrött az arca, akár egy sharpeinek. Még 10...5..2,1 és megvan!!! Szenzációs volt, bravó Madár!
A bírók 7-8 pontokkal hozzák ki Erdeit, akinek arcán az eufória és a bánat könnyei gördülnek végig. Keservesen szép győzelem, amit Cipőnek ajánl a nagy bajnok.
Az elődöntő teljesítve, jöhet az 1 millió dolláros kérdés.
Ugye, nem csak álmodtam az egészet?

Prof: Örömteli alkalom, hogy Madár meccséről lehet esélylatolgatást írni, hiszen az utóbbi időben ez nagyon ritkán adódott meg. Több elmaradt, kútba esett mérkőzés után, távol a világbajnoki címmeccsek világától különleges lehetőség ez a négyes torna, exkluzív színhellyel és impozáns díjazással. Szurkolói szemmel nézve csupa öröm és nagyszerű fordulat ez Madár életében, gondoljuk csak végig! Nincs kényszerű visszavonulás, a kézsérülésről egy szót sem hallani, Sdunek mester dicséri tanítványát, az ellenfél egy lelkes, rakkolós, ám képzetlen ex-kick-boxer: mi kellhet még a sikerhez? Hát, pl. az, hogy a masszív mérkőzéshiány, az a fránya ringrozsda ne hátráltassa Zsoltot az éles szituációban, a kézsérülés tényleg a múlté legyen, és ne újuljon ki a mérkőzés hevében 100%-osan megütött kombinációknál, valamint ne jelentkezzen fizikális holtpont, amit Grachev kíméletlenül kihasználhatna. A mérkőzés kimenetele Zsolton (is) múlik, miképpen áll hozzá a feladathoz, a bunyóhoz. Ha feladatként tekint a meccsre, akkor előveheti az universumos taktikát a sok feltartó egyenessel, biztonságos védekezéssel, és a távolságtartó, elmozgásos, biztonságra építő bokszával viszonylag simán kipontozhatja a nála jóval egysíkúbb oroszt. De ha nem vívni, hanem bunyózni és bizonyítani akar, ha elviszi a hév, ki akarja adni magából az utóbbi idők minden elfojtott érzését, agresszióját, akkor bizony a kelleténél jóval izgalmasabbra sikeredhet a mérkőzés. Grachev remek partner lenne az őszinte kaszabolásra, de miért adjuk meg neki ezt a szívességet? Inkább Bute, semmint Sillakh példáját kövessük, ha az eredményességet tartjuk szem előtt… A valószínű forgatókönyv szerint Zsoltnak az első menetekben szokni kell a hangulatot, ütőtávot kell kalibrálni, de néha egy-egy nyíltabb ütésváltás biztos színesíti már az első meneteket is, mégsem hideg gépként képzelhetjük el Madárt ennyi kihagyás és várakozás után. A pszichikai vagy/és fizikai holtpont kulcskérdés, mert ha jön a 7-8. menetben, akkor ugye túl kell élni, ha meg elmarad, az köszönhető lenne az okos, visszafogottabb taktikának. Ulrich-féle iskolázás vagy a Sahnoue-meccs Rocky-feelingje: ez itt a kérdés. Grachevre gondolva mindenképp az első verziót választanám nemcsak az eszem, de a szívem szerint, hiszen a TKO mindkét félnél esélyes kimenetel lehetne egy kiütés szélén táncoló szituációban. Az eredményességnek felül kell írnia a hősisességet, bármennyire is szép dolog a harcmezőn állva elbukni. Kérdés viszont, hogy a világbajnoki státusz védőszárnyai alól kikerülve a pontozók mennyire díjazzák az esetleges jab-jab-elmozgás, egy-egy tiszta találat stílust. A tipp tehát Erdei WP, amennyiben Madár tudatosan hideg fejjel és Sduneknek tetsző módon bunyózik, egyúttal annyira magas szinten hozza ezt a formát, hogy Grachev csak a levegőt találja el. Ha viszont elfogyó kondi, direkt választott hirigelés miatt thrillerré változik a meccs, akkor a Grachev WI sem elképzelhetetlen, de erről még említést se tegyünk…


A mérkőzést és a gálát szombaton este 20:45-től HD felbontásban élőben közvetíti a Sport1 csatorna!

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@WNB: kihaénnem :)

    2013-04-01 01:54:06

@Adam: "ja hát telebőgheted itt a netet, hogy mekkora csalás volt, amolyan magyarosan." Most nem a konkrét szereplőkhöz, csak úgy általában: azért azt is észre lehet venni, hogy az általad említett játszma-szerep teljesen jól kitermeli azt a játszma-szerep-párt is, hogy "én ugyanakkor egész síró-rívó nemzetemet fogom nem középiskolás fokon szigorú objektivitásra taní-tani"...és - kicsit abszurd módon - néha akár ez a játszma-szerep is tud mindenféle furcsaságokat művelni az ember objektivitásával. :)

    2013-04-01 00:19:32

@Adam: Engem pont nem láttál emiatt sírni se magyarosan (amúgy az milyen?) se másképp, ténymegállapítás volt, ez van sajnos nem tudunk ellene mit tenni.
Látod nem kellett volna visszavonulnia, mert még bőven van benne annyi, hogy nála 10 évvel fiatalabb, magasabb, nehezebb paprikajancsikból is bohócot csináljon, a mai 'profi' sport mentalitásról már nem ő tehet és ez nem csak a bokszra értendő.
Kocsmában sosem verekszem, szigorúan csak előtte. ;)

    2013-03-31 23:28:51

@gfsg: ja hát telebőgheted itt a netet, hogy mekkora csalás volt, amolyan magyarosan. meg sírhatsz. senkit nem érdekel. bukta és kész. ráadásul egy fakezű levegőt püfölő ex kick boxostól. vissza kellett volna vonulni időben. de te mint nagy szakértő gondolom ezt nem látod be. kocsmán kívül bunyóztál valaha? :)

    2013-03-31 22:42:29

@Adam: Amikor nímandok minősítenek százmilliókat kereső világbajnok bokszolókat példás esete. Gondolom legalább ennyit letettél az asztalra, hogy ilyen biztonsággal állítasz marhaságokat. Jahogy nem? Naugye. :D

    2013-03-31 22:06:38

@Adam: Igen, már rég nem ugyanaz aki akkor volt, akkor nem is vitte volna addig ameddig.

    2013-03-31 22:01:56

Én nem számoltam az ütéseket egyik menetben sem, de az összkép alapján nálam Erdei simán hozta a meccset, mondhatni: bohócot csinált Grachev-ből.

Nem mondanám, hogy Grachev irányított. Esetleg "próbált" irányítani, de Zsolti simán megkontrázta.

» Perkins   válasz erre
    2013-03-31 17:25:26

@zolimt: Köszi, várjuk! :)

» Perkins   válasz erre
    2013-03-31 17:20:47

@gfsg: 13 év alatt nem sikerült megértenie ennek a biznisznek a lényegét. Szerencse, hogy idáig húzta veretlenül.

    2013-03-31 13:08:54

@gfsg: mert? változott a stílusa, azon kívül, hogy kevesebbet üt? unalmas, védekező, elmozgásos, megelőző ütésekre alapuló biztonsági bunyó. Szerény, kedves stílus. Mintha az olimpián lenne. Csak ez már nem az, vagy 13 éve.

    2013-03-31 13:07:44

@Perkins: elkezdtem, de idoigenyes...!
mai nap folyaman meglesz, igerem!

» zolimt   válasz erre
    2013-03-31 13:07:08

Ha jól emlékszem, zolimt ígérte, hogy készít egy ütésstat-ot.

zolimt? Hogy állsz vele? :)

» Perkins   válasz erre
    2013-03-31 13:01:43

Nekem már a meccs közben gyanús volt, hogy a lassításokban vagy azokat a részeket mutogatták, amikor Grachev talált, vagy amikor Zsolti nem...

Ütésstat?

» Perkins   válasz erre
    2013-03-31 12:20:34

@Adam: Vérprofinak vérprofi, az eladhatóságról pedig az ember feje felett döntenek.
'Stílusa nem sokat változott az amatőr pályafutása óta' Ebből is csak az látszik, hogy fogalmad sincs mit beszélsz, csak közhelyeket puffogtatsz.

    2013-03-31 11:38:39

@greg: ..aztán kiderült, hogy az a pontozó összekeverte a bokszolókat

    2013-03-31 09:01:21

Sajnos alig láttam belőle valamit, de gondolom, a többi része is hasonló lehetett...
Ha ezt amatőrben adják Grachevnek, óriási csalás lett volna. Itt enyhe csalásnak tűnik. Grachev alig talált, ütötte a levegőt, a fedezéket, de jött előre. Erdei meg ütött pontos balosokat, de nagyon keveset ütött, és nem nagyon láttam komolyabban meghúzott ütést tőle.
Sokkal többet kellett volna csinálnia az adott körülmények között, nem hiszem, hogy ezt ne foghatta volna fel. Már a meccsek sorrendjéből látszott, hogy kire van kihegyezve a gála. Aztán azért is többet kellett volna csinálni, mert valamilyen értelemben már kétszer befürdött vele a promotere.
Nem nagyon hiszem, hogy akkor is elveszik tőle a meccset, ha kajakra összeveri az oroszt, nem pedig ebben az amatőr/universumos stílben igyekszik kipontozni. Persze, az is lehet, hogy pontozással nem nyerhetett volna, franc tudja, elképesztő csalások vannak, de akkor is meg kellett volna próbálnia látványosabban dominálni.
Ez a Rodriguez meg... hát... ha belőle akar pénzt csinálni DiBella, nem lesz kisebb sz*pás, mint Zsolttal. Bár az orosz suta terminátort le fogja nyomni, ha az nem talál be egy parasztlengővel.

    2013-03-31 04:56:56

hasonló bunyóval ma simán kicsapja ezt az ürgét
http://www.youtube.com/watch?v...

    2013-03-31 01:14:11

@Tóth Lajos: ja akkor még kombinációkat is ütött. pont most néztem meg egy amatőr meccsét. mondhatjuk ahhoz képest is visszafejlődött.

    2013-03-31 01:12:33

@Adam: Elárulom amatőrként nagyon kombinatív volt! Semmi köze a profi stílusahoz!

» Tóth Lajos   válasz erre
    2013-03-31 01:08:42

@Adam: Nem is ezzel van a baj, mert számtalan barátságos, szimpatikus figura van a profi bunyóban szerencsére. Hanem azzal, hogy egy ilyen meccsen be tud menni a ringbe úgy, hogy nem gondolja végig, hogy itt meg kell egye az ellenfelet, hogy kihozzák. Madár egy egyenes, őszinte ember, és azt hiszi a világ is egyenes, meg őszinte. De hát nem, és ez különösen igaz a profi bokszra.

    2013-03-31 01:07:33

@gfsg: Igaz ami igaz, Zsoltnak még ennyi idő sem volt elég, hogy véprofi eladható bunyós legyen. Stílusa nem sokat változott az amatőr pályafutása óta, barátságos személyisége pedig nagyon szimpatikus csak nem sokat adnak érte ebben a világban...

    2013-03-31 00:44:55

@BlaZe: Persze, oktatsd csak ki Zsoltit a profi boksz mibenlétéről.:D Ennél nehezen tűnhetnél komolytalanabbnak.
Ezzel semmi újat nem mondtál, mindenki tudja, hogy milyen világban élünk, a csalás attól még az marad, ami, csalás.

    2013-03-31 00:37:21

@BlaZe: tökéletes...

    2013-03-31 00:33:35

Innentől viszont hajrá Grachev, tényleg szarja keresztbe ezt a Rodriguez tornát, és üsse ki ezt az agyonnyomatott ám távolról sem nagy szám Rodriguezt.

    2013-03-31 00:21:40

@Victor: Kit érdekel, hogy mi indokolt? Ez üzlet! Ezt üvöltjük sokan, mióta kiderült, hogy ez a gála lesz, hogy ez egy Rodriguez gála. Gondoljátok végig. Zsolti a nagyközönség számára látványos? Nem, ezt tudjuk. Jó bunyós, feladná a leckét Rodrigueznek? Igen. A képlet egyszerű, ha megoldható, nem szabad találkozzanak. Grachev kiütötte az odaát már azért ismert és hypeolt Sillakhot, bunyózott egy keményet Buteval és most "legyőzött" egy 2 súlycsoportban is világbajnok, veretlen bunyóst. És Rodriguez nagyot fog ellene meccselni, ez szerintem borítékolható.

Ezzel szemben ott van az állandóan sérüléssel bajlódó Erdei (engem az is meglepett, hogy be merték tenni egy tornába), aki már 39 éves, 2 éve nem bokszolt, épkézláb ellenféllel meg már évek óta. És egyértelműen szenvedne ellene Rodriguez. Ez nem lenne jó ómen egy fiatal bunyósnak.

És akkor emellé a matek mellé tegyétek, hogy Madár saját bevallása szerint se adott ki mindent magából, megint elfáradt azért, teret engedett a meccs második felében az orosznak is, és az egyszeri nézőnek valszeg az jött le, hogy az ütései nem tesznek kárt az oroszban. Ami szerintem nem igaz, de az orosz látványosan keményebb, nagyobb volt Madárnál. Ez van, erről szól a profiboksz. Ezen a meccsen egy Erdei-Rodriguezt pontoztak, csak azon a meccsen ez még szarabbul jött volna ki, ezért itt meg kellett oldani.

És igen, Erdei meg tudta volna oldani, hogy menetenként több látványos találattal (nem jab, hiába szép), neadjisten leütéssel elviszi a meccset, megkérdőjelezhetetlenül. Jobb ennyivel. De biztonság, meg nehogy elfáradjon meg elég ez, meg stb. Egy universumos gálán van olyan, hogy elég. De szembeszélben ki kell tépni az ellenfél gerincét és a pontozók elé dobni, hogy itt vagyok, megeszem a kis üdvöskét is, szarjatok sünt. Erdei nem ezt tette, nem verheti el az üdvöskét, nem kap nagy lóvét, a pontozóknak meg max aranyere van. Ez a valóság. Ez a sport nem ökölvívás, max kis részben! Pankráció, ahol azért számít a tudásbeli különbség, de elsősorban üzlet. Lehet ezen fanyalogni, de aki eddig ezt nem akarta elfogadni, annak most jóreggelt! Beleértve Madárt is.

    2013-03-31 00:15:35

@Attila: Golovkin teljesítményét nehéz kritizálni még úgy is, relative kisebb neveket ver meg. Rosadót és Ishidát borzasztó simán verte, nehéz megmondani ki verné őket ennyire simán akár az elitből is.

    2013-03-31 00:14:14

Lehetne látni a pontozólapokat valahol? Nagyon kíváncsi vagyok melyik meneteket adták az orosznak.

» Attila   válasz erre
    2013-03-31 00:13:25

@Victor: "Az elég sokatmondó lehet, hogy haverom megrakta bwinen Erdeit..és kifizette az oldal neki..hopp:D"

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-31 00:08:44

Én mindig is kritizáltam a túl barátságos, pacsizós, nagyon technikás, de biztonsági bunyót Zsolttól. Már Mitchel ellen nem annyira ezt mutatta, de most újra ehhez nyúlt a felkészülési idő hiányában, de a pálya nagyon nem ennek a stílusnak kedvezett. Szerintem reálisan elvitte Zsolt a meccset, de itt nem ez dominált. Azért jó lenne, ha megóvnák a döntést, bár a managementje nem igen tesz érte bármit is... :-(

» atusch   válasz erre
    2013-03-31 00:08:14

Golovkin nem szarozott

» deniro2   válasz erre
    2013-03-31 00:04:19

@Attila: Minden esetre, bemutat egy olyan teljesitmenyt, hogy ez a kerdes joggal merulhet fel, ez az ami sosem volt meg Erdeiben. Aki az USAban latta ezt a KO-t, azt fogja gondolni, hozzak ide is el, adnanak neki egy nagy nevet. Es ez az, amit egy oklozo megtehet.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-31 00:03:44

Csak annak örülök, hogy nem kell tovább hallgatnom ezt az akcentusos, kókler speakert. Golovkin jó, de az elit ellen kíváncsi leszek rá mit tud.

» Attila   válasz erre
    2013-03-31 00:02:01

Golovkin megérdemelne egy nagy meccset végre.

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 23:59:52

Golovkinra nincsenek szavak, szerintem Martinezt is simán verné, pedig kedvencem az argentin.

    2013-03-30 23:58:47

@Rajhi: Hogyne nyerhetett volna? Nem volt ez azért olyan egetrengetően vastag Madár meccs, bár ő volt a jobb. Ezt el lehetett venni, és el is vették.

    2013-03-30 23:58:26

Ennyi! Golo nem adott esélyt a pontozóknak.

» Bálint   válasz erre
    2013-03-30 23:56:25

@fixpont: Így van. Így kell elpontozhatatlan meccset csinálni. Ennyi a lényeg. Nincs olyan, hogy elég.

    2013-03-30 23:55:28

Anyád... Golovkin a vadállat!

    2013-03-30 23:55:12

Golovkin....durva.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 23:54:46

@Rajhi: Nem mondtam, h jó felfogás ez. De leírtam fent a cikkben is, h van, aki ezt díjazza. Emlékezz az Erdei vs. Mendozára, azvegyik pontozó simán kihozta Mendozát, aki max gondolatban talalgatott.

    2013-03-30 23:53:22

@BlaZe: "Most hallgattam a nyilatkozatát a sporttvnek. "Azt hittem megvan, visszavettem" stb... Hát én is ezt láttam. "

Mii??? Madár azt nyilatkozta hogy visszavett, mert azt hitte megvan a meccs??? Most nem azért, de hol él?? a Marson?? Ennél sokkal egyértelműbb meccseket el tudnak és el szoktak csalni, akár nála jóval nagyobb nevű bunyósoktól is, erre visszavesz a tempóból?
Legalább ezt ne mondta volna, mert ez nem profihoz illő mentalitás :(

    2013-03-30 23:52:52

Annyira megnézném Golovkint a kis Chavez ellen...a meccs felére szerintem Chavez nem látna ki a fejéből. Eddig ez a Pacman - Margarito meccsre hajaz. Szerintem a japán sarok befogja dobni a törölközőt, Ishida valószínűleg nem fog kifeküdni, viszont Golo nagyon csúnyán lebontja.

    2013-03-30 23:52:34

@fixpont: Interpelláljunk szívhalálig szóló küzdelmekig...tuti kiadna mindenki magából mindent....mi a fasznak pontozni....

» Victor   válasz erre
    2013-03-30 23:52:07

Nezzetek meg ezt a Golovkint....igy boxol az, aki akar valamit meg az elettol, a boxtol, pl. amerikai karriert.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 23:49:55

@BlaZe: Nagyon nem értek egyet ezzel...a teljesítményben van az üzlet...arra vevők az emberek...ha vannak szabályok és azokban nem jobb egy a másiknál akkor az nem siker....a fighter búnyósok is akkor érnek többet ha kicsapják a másikat(min egyszer hogy legyen mire emlékezni)Nem indokolt soha a csalás...főleg nem a küzdősportokban.

» Victor   válasz erre
    2013-03-30 23:45:50

@BlaZe: "Lehozhatta volna elpontozhatatlanul, simán."

Értem amit mondasz, mégis úgy érzem, itt ha erdei egy kicsivel még jobb lett volna, akkor sem őt hozzák ki.
Itt 6 menetet biztos nem nyert az orosz. Ha Erdei kicsit jobb, akkor még gátlástalanabbul csalják el.

    2013-03-30 23:45:42

@BlaZe: Abszolúte nem értek egyet. Ez a pontozás az első gongszó előtt eldőlt, Madárnak esélye sem volt pontozással nyerni. Nézz körül a nemzetközi fórumokon, csalást kiáltanak. Mindenki Zsolt győzelmét látta, a három bíró azért nem, mert megfizették őket, hogy ne azt lássák. Ugyanúgy Grachev győzelmét látták volna akkor is, ha Madár többet tesz a ringben.

    2013-03-30 23:45:28

Golo hány menetet ad a japónak?

    2013-03-30 23:44:18

@Victor: Miért, szerinted az orosz volt a jobb? :) Én azt írtam, hogy Madár jobb volt, de ebben a bunyóban benne van, hogy nem neki adnak egy meccset. A bokszolók a nagyközönségnek bokszolnak, nem a szakmának. Zsolti ezt eddig nem hitte el.

    2013-03-30 23:43:11

@Victor: Nem, mert ez elsősorban üzlet, másodsorban sport. Ezt el kéne végre fogadni. Az üzlet Grachev győzelmét diktálta, és Zsolti nem volt elég meggyőző, hogy ezt ne merjék megtenni.

    2013-03-30 23:41:48

@BlaZe: Kedves barátom..ma az újságolvasáshoz használatos kontaklencséddel nézted meg ezt a meccset...lehet attól vannak az egyensúlyzavaraid is

» Victor   válasz erre
    2013-03-30 23:41:22

Zsolt 80%-osan, mégis gyönyörűen boxolt, magasiskola. Klasszissal jobb mint Gracsev, Bute és sok más favorit. Csak benne nincs pénz, ennyi a történet. Milyen kombókat vert az oroszra, folyamatosan állva hagyta, ütést alig kapott. Nagyon sima Erdei győzelem.

» kovacs alajos   válasz erre
    2013-03-30 23:40:35

Nem akarok belepofázni de a videók alapján teljesen objektíve lehet dönteni egy meccs kimenetelével kapcsolatosan.Nem érné meg pl az ilyen meccs után a profiboksznak az,hogy felülírják az eredményt?...talán nem menne el az emberek kedve az egész színjátéktól.Vagy ha az akkor vegyék le a fogadóirodák táblájáról.

» Victor   válasz erre
    2013-03-30 23:37:48

Tehát összegezvén a Zsolti ellen pontozók véleményét: Adott egy favágó, nem túl nagy tempóval, pontatlan ütésekkel, rossz védekezéssel, kevés találattal, illetve adott egy ÖKÖLVÍVÓ, jó védekezésel, szintén nem túl nagy tempóval, de jóval több és pontosabb találattal. És ez az ÖKÖLVÍVÓ elveszítette a meccset, emberek ti mit néztetek?

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 23:37:32

@Rajhi: Szerintem nem az utolsó 2 menetben állt meg előtte, hanem valamikor a 6-7. menet körül vettem észre. Hogy többet talált, meg jobb volt, azt nem vitatom egyáltalán. Szerintem nem nyert az orosz, de nekem nem tetszett most annyira Madár bunyója, ezt a fickót sokkal simábban le tudta volna nyomni. Jó bunyós még mindig, gyors a bal keze még mindig, a védekezése is jó, de itt tudni lehetett, hogy nem lesz elég az universumos bunyó, és úgy amúgy is szembeszélben pisál. És hát az a holtpont szerintem megint ott volt.

Most hallgattam a nyilatkozatát a sporttvnek. "Azt hittem megvan, visszavettem" stb... Hát én is ezt láttam. Ilyet nem lehet basszus!! Ez az eredménye. Na mind1, nem bosszankodok. De szerintem ezt a meccset Zsolti engedte ki a kezéből. Lehozhatta volna elpontozhatatlanul, simán.

    2013-03-30 23:37:03

@G.Tom: Nálam 7-3 Zsoltinak és külföldi vélemények alapján is kiderűl, hogy nem voltunk elfogultak! Nagyon szomorú vagyok az eredményt illetően, de Zsolti nyilatkozatát hallgatva kicsit én is tudok örülni, mert maximálisan jól áll a dolgokhoz. Csak tisztelni és becsülni tudom őt. Hatalmas sportember!!!
Nálam még veretlen vagy ZSOLTI

» foreman99   válasz erre
    2013-03-30 23:36:41

@horas: "abszolút egyetértek azzal amit mondok" = mondott

    2013-03-30 23:35:28

Annak azért örülök, hogy Zsolti jól reagálta le a dolgokat, abszolút egyetértek azzal amit mondok. Õ jó volt, megtette amit kellett, szakmailag megnyerte a meccset, ő a rossz döntésről nem tehet.

    2013-03-30 23:34:21

Mindenesetre Erdei sportemberi nagyságáról tett bizonyságot, mikor gratulált a "győztesnek". David Haye, Chisora megbaszhatja magát, még győztesként sem érnek ennyit egy meccs után a szememben, pedig 4 is van belőle.

» Pisti801227   válasz erre
    2013-03-30 23:32:44

Maga a sport nagyon szép, de a körítés, az sajnos egyre rosszabb.
Tényleg elmegy az ember kedve az egésztől.
Magamban persze nyilván úgy rendezem el, hogy nyert Erdei, de sajnos mégiscsak elcseszték a jövőt ezzel a döntéssel.
Egyébként Rodriquez nem sokkal komolyabb mint Gracvev.
De nem is akarok többet hallani erről a gusztustalan Monacói szarságról!

    2013-03-30 23:27:59

Bármely szakmabeli azt mondja, hogy ez nem volt csalás és egyértelmű Erdei győzelem! Annak kétséges, hogy van e köze ehhez az egészhez!

» Pablo Escobar   válasz erre
    2013-03-30 23:26:50

@Vig Szabolcs: Így: http://www.boxingnews24.com/20...
Itt Erdei mellett állnak ki.

» Pisti801227   válasz erre
    2013-03-30 23:25:42

@greg: Ilyen alapon Cloud 117-111-re verte Hopkins-t.

    2013-03-30 23:25:38

"Erdei was robbed. The tournament was advertised with the name of Rodriguez, DiBella didn’t want him to be schooled in the final, so decided that Grachev has to be the winner of this match"

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 23:25:15

Zsolti drámája nem a szakmában van hanem a menedzsereiben..ha van menedzseriskola akkor "Madár"-ról "rossz időben rossz helyen" lehet negatív példaként előhozni.Ki a faszt érdekel itt a szakma meg a tudás...

» Victor   válasz erre
    2013-03-30 23:25:03

@Vig Szabolcs: Nem olvastam a kommentedet, ugyanakkor írtuk kb. :)

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 23:24:43

külföldi vélemény, nem "elfogult" hazai ahogy az itteni szagértök mondják..

"puglife

Uh. A bit hyperbolic, no? Erdei deserved to win but this won’t even count as the robbery of the year when it’s all said and done let alone of the decade. One of those fights in which neither guy really wins. Both Erdei and Grachev are just cannon fodder for any of the top dogs at LHW, in any case.

Posted March 30, 2013 6:00 pm "

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 23:24:15

Kíváncsi vagyok, mi lesz a visszhangja a meccsnek külföldi szakmai körökben.

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 23:23:54

A külföldi szaksajtó,hogy vélekedik a meccsről????

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 23:22:13

Az elet visszavette Zsoltitol azt amit a Garay2-n odaadott. A magyar torteneteknek mindig drama a vege:-(

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 23:22:04

Ez a Rodriquez nem egy nagy szám..

    2013-03-30 23:21:53

Nem értek hozzá, de szerintem a Dibellával kapcsolatos véleményekben lehet valami: Zsoltiból pénzt akart látni, ő 2szer is sérült, emiatt ő pénzt vesztett. Ezt ő pótolni akarta, így pótolja. Hogy segget csinál a szájából, meg Zsoltiból is, az egy másik dolog.

» Pisti801227   válasz erre
    2013-03-30 23:20:56

Nem értek hozzá, de szerintem a Dibellával kapcsolatos véleményekben lehet valami: Zsoltiból pénzt akart látni, ő 2szer is sérült, emiatt ő pénzt vesztett. Ezt ő pótolni akarta, így pótolja. Hogy segget csinál a szájából, meg Zsoltiból is, az egy másik dolog.

» Pisti801227   válasz erre
    2013-03-30 23:20:47

@Dave: "Számomra is szokatlan volt, hogy fel sem tette a kezét a végén, én nem emlékszem arra, hogy csinált valaha ilyet.. "

Biztosan tudta, bemondták előtte nekik. Grachev edzője szabályosan odaugrott Grachevhez és nevetve a fülébe súgott valamit, amikor odaálltak. Tudták már, hogy mi van.

» sziporka   válasz erre
    2013-03-30 23:20:46

A kommentelők jórészét még sosem láttam itt. Érdekes fröcsögéssé alakult a topik.

» AirBundy   válasz erre
    2013-03-30 23:20:41

@atusch: Számomra is szokatlan volt, hogy fel sem tette a kezét a végén, én nem emlékszem arra, hogy csinált valaha ilyet..

    2013-03-30 23:17:23

közben a rodriguez meccs átmegy kabaréba...szerintem Albert herceg is meggondolja, hogy legközelebb milyen gálához adja a nevét és a hercegségét..

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 23:17:14

Azt nem tudom én se megérteni, hogy az oldal szakértői, akiket munkásságukért, sőt általában szakmai véleményükért maximálisan tisztelek, miért védik ilyen görcsösen ezt az egyértelmű csalást. Ha a Garay 2-t odaadják Garaynak egy szavam nincs, de ez az orosz menetenként ha kettőt talált, se tempót, se darálást, semmit nem csinált olyan színvonalon amit pontozni lehetne.

    2013-03-30 23:17:04

@Streky: Én is úgy láttam, hogy kb. 9 menet volt Erdeié: a 2. menet mehetett x-re vagy az orosznak, a többi 9-et Madár nyerte.
Nagyon szoktam izgulni Erdei meccsein, pár hónapja a vérnyomásommal is baj volt (nem túl koros létemre), így előre paráztam a ma estétől, de kb. a 3. menetre lenyugodtam. Ez számomra egyértelműen azt jelenti, hogy félretéve az elfogultságomat, független tekintettel is simán nyert Erdei. Az itt felhozott "politikai" érveknek hála, sajnos kezdek megvilágosodni, miért is történt az, ami.

» Eisemann Mihály   válasz erre
    2013-03-30 23:16:40

@greg: és melyik felfogás szerint lehet elvinni a meneteket luftokkal meg kivédett ütésekkel? szerintem ennek egál közeli találatnál kellene, hogy jelentősége legyen, nem pedig nagyságrendbeli különbségnél... Erdei jab orientáltságának is csak úgy lenne szerepe, ha nem talált volna powerrel is többet...

» deniro2   válasz erre
    2013-03-30 23:16:23

@zappa: ...és az eredményhírdetés előtt mintha tudta volna a végeredményt...

» atusch   válasz erre
    2013-03-30 23:15:32

De azt azért tegyük, hozzá, hogy egyértelmű mérkőzés is lehet bunda,csalás
stb.Van az a pénz szerintem amiért valaki képes szétveretni magát.
Tehát, ha egy adoot meccs ko az se biztos, hogy tiszta.
Nem is fogok bízni soha a modern élsportban és mindenkinek azt javaslom, hogy
ne vegye ezt a lelkére.

» Fekete Mihály   válasz erre
    2013-03-30 23:15:11

Az elejét nem láttam de az uccsó 5-öt igen.Ami teljesen megfogott,hogy végtelenül nyugodt és masszív volt Zsolti.Stabilan belevert és keményen csapkodta az oroszt felütésekkel is.Nem volt fáradt nem volt ideges...tudta,hogy ennyi is elég(gondolom nem mondták meg neki előre az eredményt)...nem úgy ennek a kutyaütőnek..gondolom megmondták neki ha túléled a meccset akkor neked adjuk.Fül nem foghatom,hogy hogy lehet ennyire kamu egy sportág ekkora döntő fölénynél.Ez a második meccs meg szánalmas.Nagy barom lenne Zsolti ha ezek után hagyná abba...régen nem láttam ilyen masszív,nyugodt stabil és technikás bunyót...tőle meg főleg.
Én nem tudom,hogy (ill tudom,hogy nem szokás)nem kéne óvni?

» Victor   válasz erre
    2013-03-30 23:15:09

@greg: Nem. Rohadtul nem lehetett semmilyen felfogás, nézőpont szerint grásevé. Nagy nulla volt. El sem találta Zsoltot. Míg Madár hülyét csinált belőle. 9 menetet vitt körülbelül...

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 23:12:58

Ez a Davincsi kódos albino aligator azt se tudta hol van Zsolti!!! Zsoltit csőbe húztak! A baj csak az, hogy ez csak nekünk faj! Pénz beszél, mi meg ugathatunk bármeddig!

» Gabodo   válasz erre
    2013-03-30 23:12:48

@KaeL: Ha ez igy van, akkor viszont nagyon remelem, h Gracsev kicsapja Rodriguezt...

» bpjotruska   válasz erre
    2013-03-30 23:11:26

@horas: "Több tiszta találata volt egyértelműen Zsoltnak, de kívülállóknak úgy nézhetett ki a meccs, hogy Grachev uralja a meccset"

A meccset nem kívülállók pontozták.

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 23:10:07

Idézet egy párhuzamos oldalról:
"Felhívtam Rácz Félixet, látta-e a meccset. Látta, mondja szomorúan. És, mi értelme ennek?

Hát csak annyi, hogy bár Edwin Rordiguezről a Boxrec.com adatai alapján nem derül ki, de Félix speciel tudja, hogy a menedzser-promóter Lou DiBella kedvenc embere. A csalásnak pedig az az értelme, hogy Rodriguez szerint Madár igenis meg tudná verni Rodriguezt a döntőben, ezért is iktatták ki ezzel a szürreális megosztott pontozással. Tehát Gracsov csak egy paraszt a játszmában, a sima ellenfél Rodrigueznek a döntőben."

Nem ez volt a 3. (vagyis utolsó) leszerződött meccs DiBella-val ?

    2013-03-30 23:09:20

Na, sajnos bejött, amire számítottam, bár én Erdeit láttam jobbnak, re bizonyos felfogás szerint Grachevé is lehetett. Ez a Sdunek-féle kettős fedezék-jab, nulla kockázatvállalás stílus semleges pályán nem versenyképes. Sturmnál és most Zsoltnál is látszott. Pontosabb, okosabb volt Erdei, de keveset ütött.

    2013-03-30 23:09:08

Szakértőkhöz egy kérdés, Hopkins mennyivel verte meg ennél jobban Cloudot, kb. fele ennyit ütött...mégse mondtátok, hogy döntetlen, meg egál közeli

    2013-03-30 23:08:05

Látva a következő meccset, most már értem, hogy miért kellett Zsoltit félretenni.. Ez a Rodrigez simán verhető lett volna.

    2013-03-30 23:07:25

Nekem úgy tűnt, az utolsó menet előtt, mintha Madár megtudta volna, hogy elcsalják a pontozást, és kicsit nekiesett az orosznak, ezért is vitte el azt erősebben.
:(

    2013-03-30 23:07:16

Szerintem ez valahol egy orosz gala volt ... orosz maffia rendezessel. M Carloban van belölük böven.

» traveler   válasz erre
    2013-03-30 23:06:55

Amugy mi van a Rodriguez meccsel?

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 23:06:53

@fixpont: Tudom,csak poen volt. Amugy aki anyazik azt tenyleg ki kell zarni.
Sajnos ugy erzem a magyar profi okolvivas aranykora egy jo idore lezarult.

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 23:05:58

Én azt gondolom Dibella így fejezte ki, hogy szeretné abbahagyni a közös munkát Erdeivel. Teljesítette a szerződésben foglalt 3 meccset és a folytatásra sincsen már ok így. Azért kétszer keresztbe húzta Erdei a főnök terveit még, ha nem is szándékosan. Nyilván nem akar a jövőben egy olyan bokszolóra alapozni aki bármelyik felkészülés alatt megsérülhet. (mondjuk ez túlzás de mind1)
Sajnálom, hogy most lett vége a karriernek. Szívesen megnézném egy elit kategóriás bokszoló ellen ha a veszélyesnek tűnő Grachev-et viszonylag simán semlegesítette. Én sokkal jobb teljesítményt vártam az orosztól

» lunatic2   válasz erre
    2013-03-30 23:05:14

Zsolti talán nem volt olyan motivált mint korábban, amit a körülötte zajló események miatt meg is értek, de akkor is simán verte az orosz gyereket

» mrgixer   válasz erre
    2013-03-30 23:05:02

ismerős a "pontozás"-nak csúfolt bohócparádé: Bradley-Pacquiao, ugyanez történt és a bírók széttárják a karjukat mondván: én így láttam.

    2013-03-30 23:04:19

@BlaZe: Madár az utolsó 2 menetben állt meg az orosz előtt. Akkor is többet talált. Azokat a meneteket, ahol Zsolt csak kétszer annyit talált, mint az orosz, Grachev-nek adták.
Üzleti szempontból valóban nem lett volna előnyös, hogy Zsolt a döntőben elverje Rodriguez-t, és csak csalással hozzák ki győztesnek azt, akire a tornát építették. Ezért elcsalták Madár meccsét korábban. Nagyon remélem, hogy Grachev lecsűri ellenfelét a döntőben, és belesz@rik a pénzeszsákok tányérjába.

    2013-03-30 23:03:54

@atya: atya, Grachev sokkal több ütést dobott el a levegőbe, mint Erdei. Számomra a ráfadtság jele elsősorban a pontatlanság és a levegőben landoló, széles ütések (amikor már csak karból megy az ütés, de a csíiő nem fordul rá tisztességgel a mozdulatra, mert már nincs hozzá kellő kondi). Ezért nem értek egyet azzal, hogy Erdei most olyan fáradt lett volna, legalábbis az ellenfeléhez képest.

» Eisemann Mihály   válasz erre
    2013-03-30 23:03:53

jah.....és ez a rodriguez elég gyenge..nem tudom miert volt elszallva tole mindneki

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 23:03:07

Ez a Rodrigez az új sztár??? Nem csodálom, hogy védik Zsoltitól, erről szól az egész.

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 23:02:53

az orosz srác végig nem tudott mit kezdeni Erdeivel ,hát nem tudom,hogy mi kellett volna még ,és mi van ha Zsolti sokkal többet ütött volna ennél is ,szerintem akkor is Grachev-et hozták volna ki ,azokkal értek egyet akik azt mondják ,hogy le volt ez vajazva előre ,aki azt mondja,hogy az orosz nyert háááát arra nem tudok mit mondani ..........ppfffffffffffff......brrrrrrrrrrr..............

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 23:02:13

sima Zsolti győzelem. nem szoktam obszcén módón önkifejezni de a bírók menjenek a k...va annyukba! ezzel ugrottak a nemzetközi kilátások meg a veretlenség is. mindez valamilyen tröszt önkényes üzleti érdekeiből kifolyólag. mèrhetetlenül csalódott vagyok...

    2013-03-30 23:02:05

@atya: ha valaki elfárad egy 10 menetes boxmeccs alatt, az mehet a kukába...vicces amit irsz..ki nem fárad el? vagy ez boxbiatlon..meccs van még 15 km uszás??

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 23:01:22

@zsoltii: Boxban nincs ovas igazan, plane nem ilyen esetekben. Pacnak sem adtak vissza a meccset Bradley ellen, pedig ott nagyobb volt a folenye.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 23:01:00

@deniro2: Szerintem is Zsolt nyert, csak írtam, hogy mi lehet reális magyarázat arra, hogy Grachevet hozták ki. Az, hogy a meccs független szemmel valószínűleg nem úgy nézett ki, ahogy magyarok közvetítették a sport1-en, hanem szorosabb volt.

Azt látni kell, hogy Grachev többet ütött és Zsolt tűnt passzívabbnak. Több tiszta találata volt egyértelműen Zsoltnak, de kívülállóknak úgy nézhetett ki a meccs, hogy Grachev uralja a meccset, Zsolt pedig szépen és pontosabban boxol, de kevesebbet.

És azt is látni kell sajnos, hogy Zsolt adatai nem túl szerencsések. Nincs benne komoly pénz, relative ismeretlen, koros viszont remek bunyós. Az ilyen csak útban van mindenkinek, mert beleköphet a levesbe. Grachev tökéletes arra, hogy nagyjából mindenki ellen végig menjen előre, sok pofonos meccseket csináljon, de nem jelent veszélyt az ilyen kis üdvöskékre, mint Rodriguez, el lehet sütni mindenhol.

Kár érte, de ezt Zsolti szerintem most azért vesztette el, mert nincs mögötte név. Egy ilyen meccsbe egy jobb nevű bunyósnak bele látták volna szakmai tudást és a tehetséget, Zsoltnál ez nem tényező.

    2013-03-30 23:00:13

a külföldi bokszportálok is mind csalásnak ítélik és az ott fórumozók (akik nem a magyar"lila ködös" közvetítést nézték) is csalásnak ítélték(sőt-rablásnak írták) remélem lehet óvni,mert nem szabad így zárulnia Madár karrierjének!

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 22:59:50

@Eisemann Mihály: Mihaly, te masik meccset neztel. Csalas vol, de Zsolt elkeszult az erejevel teljesen.

    2013-03-30 22:59:17

@TITANIUM: Nem ezt mondta, hanem azt, hogyha valaki anyazza a masikat a velemenye miatt, az nagyon nem az, amirol te irsz.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:58:49

koszonjuk Madar!!!..szep volt!!!

» slovakia   válasz erre
    2013-03-30 22:58:47

@TITANIUM: ÉN MÁST TESZEK VELE!!!!

Ezt a döntést úgy híjják, hogy "sportpolitika"!

Szomorú az amikor nem az a győztes aki a szorítóba megnyerte a mérkőzést, most is ez történt.

    2013-03-30 22:58:30

zolmit netto retardált vagy..klicsko meg a másik troll legalább szorakoztato volt..de te nem..

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 22:58:20

Én azt írtam menet közben, hogy itt nem a pontozás lesz a kérdés. Hát... aztán sajnos Erdei egyszercsak megállt, és a második menet után elkezdett átadni többet is az orosznak. Én Madár győzelmet láttam, de egyáltalán nem vastagon, és egyáltalán nem is tetszett Zsolti bunyója. És megint nem olyan volt a kondi, mint kellett volna.

Akik fröcsögnek, és csalást kiáltanak, meg a fejét vennék a szervezőknek, azok gondoljanak arra, hogy ezek a figurák pénzt tesznek a bokszolókba, és egy 39 éves, pötyögős, állandóan lesérülő magyar állt egy otromba, de fiatal, és könnyebben verhető orosszal szemben, egy szűk meccsen. És a helyzet az, hogy Madár tette szorossá magának a meccset. Ha úgy ledominálja az oroszt, mint az első menetekben, akkor ezt nem tudják így megcsinálni. De megállt előtte, benyelt komoly ütéseket is, és leginkább balokkal válaszolt. Én neki adtam volna, de nagyon izgultam a pontozás előtt...

    2013-03-30 22:58:15

pártatlan szak kommentátorok adták döntetlenre. arról beszéltek, hogy nehéz lesz dönteni a cégén. meccs közben agyon dícsérték zsoltot de azt mondták csak jab-et üt.

    2013-03-30 22:58:14

Ezt elcsalták, nagyon szomorú vagyok.:(
Reálisan 7-3 Erdeinek.

    2013-03-30 22:57:09

Most kapcsoltam ki a TV-t, levéglegeltem ezzel a "sporttal".
Egyik ismerősöm éppen koraeste említette, hogy nem nézi Erdei meccsét, mert annyiféle szarság történt z utóbbi időben bizonyos meccseken, hogy hányingere lett a profi boksztól.
Hát, neki lett igaza. :-(

A menetek nagyon hasonlóan alakultak, nem voltak lényeges hullámvölgyek vagy hullámhegyek, nem volt Zsoltinál holtpont. El nem tudom képzelni, hogy tudták a pontozók szinte 50-50%-ban kétfelé adni a 10 pontokat.

Zsoltit esélyesnek tartottam a torna megnyerésére, így most úgy tekintek az esetre, hogy több százezer dollárt kivettek a zsebéből.

Megalázták, őt, aki mindig is tisztán állt a sporthoz, túl tisztán, éppen ezt láttuk karrierje egyik gátjának.

Undorító.

Zsolti, köszönöm azt a fantasztikus 34 meccset és korábban az amatőr éveket, amelyekkel megajándékoztál. Nem lakunk messze egymástól, valamikor 10 éve találkoztunk is. Gondolatban támogatni foglak mindig.

» Eisemann Mihály   válasz erre
    2013-03-30 22:56:58

@edge: Nálad meg saját mérkőzés előtti tipped igazolása írja felül a valóságot.

    2013-03-30 22:56:58

HA valaki nem zsoltit latta gyoztesnek akkor kitiltom az oldalrol:-)

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 22:56:13

ér

» frutta   válasz erre
    2013-03-30 22:56:03

Mégiscsak jobb lett volna veretlenül visszavonulnia Madárnak, és nem elvállalni ezt a tornát, dehát most már sajnos késő bánat ez... :(
Kíváncsi leszek, hogy kér-e majd visszavágót Grachevtől a torna után, bár könnyen lehet, hogy ezek után már végleg elment a kedve az egész boksztól... :S

» Zoli74   válasz erre
    2013-03-30 22:55:35

Ha itt a szerkesztő is ennyire ért a boxhoz,engem is lehet törölni bátran :D

    2013-03-30 22:55:32

Nincsen lehetőség jogorvoslatra?

» Bálint   válasz erre
    2013-03-30 22:55:25

Ne vicceljetek már!
Ez Zsolti nyerte.
Vagy új szabályok vannak????Kesztyűt ért találat kettőt és vagy mi?

» frutta   válasz erre
    2013-03-30 22:55:25

Új sportág született: üsd a kesztyűt.

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 22:54:54

Pár nemzetközi vélemény...

http://www.eastsideboxing.com/...

    2013-03-30 22:54:45

OFF

Mi van az oldallal? Már az ötödik iPad-et nyerem, állandóan felugrik valami reklám.

» sziporka   válasz erre
    2013-03-30 22:54:22

@Pablo Escobar: Evekig beszelni fognak rola....Mo-n, sehol mashol a vilagon.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:54:17

@bubu5
@Tigga

sajnalom, hogy nem a magyar kozvetites adta lila kodon keresztul neztem a merkozest! az 5ik menettol kezdve belassult Zsolti, nem pattogtak a balosok, kettos fedezeken, mig Grachev atvette az iranyitast! sok volt a kihagyas, ez van...!

igy pontoztam, igy lattam, senkivel nem vagyok hajlando ezert vitaba szallni! felolem frocsoghettek amennyire akartok, nem nagyon hat meg!
nagyon sajnalom, hogy nem sikerult nyernie Zsoltinak, teljes szivembol szoritottam neki...!

» zolimt   válasz erre
    2013-03-30 22:54:08

nagyon sajnalom hogy igy lesz vege a Zsolti karierjenek :(

» slovakia   válasz erre
    2013-03-30 22:54:07

Mar megint az oroszok:-(

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 22:53:40

@bubu5: Te igy látod, mas meg mashogy... A hazafiasság neha felulirja a valoságot... engem nem zavar, ha Te mashogy láttad...

    2013-03-30 22:53:40

Úgy látszik, hogy nem kell tudni manapság bunyózni.. csak végig állni a meccset és végig szép látványosan csapkodni a másik kesztyűjét meg a levegőt. Ennek semmi értelme nincsen. Klasszis különbség volt Zsolti javára. Erről még évekig beszélni fognak! Érdekel majd Erdei véleménye meg a szakmához közelebb állóké is!

» Pablo Escobar   válasz erre
    2013-03-30 22:53:08

97:93 nalam is Erdei :(

» slovakia   válasz erre
    2013-03-30 22:52:48

edge..ne menözzél már ilyen helyzetben..nem két mexicoi noname tijuanai derbije volt...zsoltrol van szo..nyugodtan ki is tilthatsz..mert innentöl a profibox sajnos nem érdekel, vagyis ez a formája..

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 22:52:23

Ha piszok objektív akarok lenni max 3-at adnék a zombinak. Vicc!! Ez a Pacquiao vs Bradleynél is jóval viccesebb pontozás!

    2013-03-30 22:51:38

edge, ok, hogy szubjektívek vagyunk valaki felé, de nálad -3-ról indult Erdei ha 5-5re adod

    2013-03-30 22:50:58

Magas Erdei -fölény volt ez. Nincs ezen mit ragozni.

Kíváncsi lennék az ütésstatisztikára, bár az vagy nem fog előkerülni, vagy az is csalás lesz...

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 22:49:20

@edge: Ti nem is ezt a meccset néztétek.
Bunda. Megijedtek, hogy Rodri is meg lenne verve. Ennyi a téma. Undorító profiboksz. :)

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 22:49:09

Hát ez hatalmas nagy csalás volt,sima Zsolt győzelem volt itt pontokkal verve volt Grachev egyszerűen érthetetlen!!De végülis legalább az érthető miért is volt ez a nagy odds mozgás hát ezért ,szépen le volt ez a meccs fixálva!!!Gratulálok a pontozóknak,remélem minden pénzük patikára költik!!

» Kocsomba Dániel   válasz erre
    2013-03-30 22:49:04

Szerintem is jóindulattal 3-at vitt az orosz. Látszik a gálán, hogy sok mindenben nem olyan szervezett, nekem sem volt ez egál szagú sem... Ezek szerint nem Erdei stílusa és technikája ebben a tornában a nyerő... Az a szomorú, hogy a kor ide vagy oda, de egy technikailag képzetlen favágó vette el a veretlenséget.

» atusch   válasz erre
    2013-03-30 22:47:59

OFF
elore szolok, hogy aki masokat a véleményuk miatt elkezd anyázni, azokat holnap reggel torlom az oldalrol... (ugyhogy vagy fejezzek be vagy addig éljék ki magukat :) )

    2013-03-30 22:47:46

@edge: Reálisnak???
Ne mááár, Zsolti lényegesen többet és súlyosabbakat is talált, az Õ akarata érvényesült nagyrészt és a védekezése is látványosan jobb volt... aki ezt az orosznak adta az nem ért a profi ökölvíváshoz...

» leslie   válasz erre
    2013-03-30 22:47:31

attol - jav.

» benoeke   válasz erre
    2013-03-30 22:47:13

@Wieszt Dániel: "edge, kozi, Áruljátok már el melyik 5 menetet adtátok oda az orosznak, mert 5 semmiképpen nem lehetett odaadni ."

Melyik 1 menetet?

» sziporka   válasz erre
    2013-03-30 22:47:03

Egyértelműen zsolt győzöt,aki mást állít nem tudom milyen meccset nézett.Azt hiszem itt fejeztem be a profi ökölvivás nyomonkövetését.Hányinger

    2013-03-30 22:46:55

Szoval ,ha tamad valaki es nem talal,atol meg nyer? Macska - eger jatek volt,es aki ezt nem vette eszre,az nezze a baratok koztot!

» benoeke   válasz erre
    2013-03-30 22:46:34

hát aki mást mond ,az nem csak hazudik ,hanem az nem Erdeinek szurkolt hanem az orosznak,irigység ,káröröm ,vagy mittomén nem is érdekel ,én meg szomorú vagyok,de az élet megy tovább,és remélem ,hogy Zsoltinak lesz még meccse,és nem vereséggel búcsúzik!!!! :-((

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:46:33

Rohadjak meg, ha ez nem volt előre eldöntve.
Tudták, hogy nem valószínű, hogy Zsolt kiütné az oroszt.
Pontozni meg bárhogy lehet manapság.
Zsolti minden tudott nehézséggel együtt a háta mögött, jó taktikával bokszolt, végig ő talált többet.
Én a 7. menetet éreztem szorosabbnak, a többi egyértelműen Zsoltié volt.
Megnéznék egy KORREKT találati statisztikát.
Láttunk már sok hasonló csalást sajnos :(((
Csak eddig egyik sem fájt nekünk ennyire.
Sajnálom, hogy ez lett a vége, de Madár nem vesztett ezen a meccsen, csak a pontozólapokon. Lehet, hogy itt a K.O. is kevés lett volna.
Szánalmas !!!:(

» Mr.Chapel   válasz erre
    2013-03-30 22:46:21

prof a felvezetoben leirt egy nagyon erdekes gondolatot, ami szerintem elegge bejott: "Kérdés viszont, hogy a világbajnoki státusz védőszárnyai alól kikerülve a pontozók mennyire díjazzák az esetleges jab-jab-elmozgás, egy-egy tiszta találat stílust. "

Szerintem is valami ilyesmi tortent, egyszeruen nem dijazzak ezt a fajta boxot.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:46:15

Látták, hogy Zsolti simán tudja hozni a köztes súlyt a döntőre, így nem egy leaszalt bunyós ellen kellett volna mennie Rodrigueznek. Kb. ennyi. Ez a Grachev meg nem ér öt forintot se.

» Attila   válasz erre
    2013-03-30 22:45:53

Aki ezt a meccset az orosznak adta vagy döntetlenre az inkább nézzen pankrációt mert maximum az való neki.

» Abdusalamov   válasz erre
    2013-03-30 22:45:53

@edge: edge, kozi, Áruljátok már el melyik 5 menetet adtátok oda az orosznak, mert 5 semmiképpen nem lehetett odaadni .

» Wieszt Dániel   válasz erre
    2013-03-30 22:45:47

Hosszú távon nehéz menedzselni Zsoltit sajnos nem az övé a jövő.
Ez van, valószínüleg vége. Köszönjük Zsolti.

    2013-03-30 22:45:03

@horas: nem pontatlan volt az orosz, hanem nem talált... tök mindegy, hogy mennyire ment előre, mert a mozgás irányát nem pontozzák, míg Erdei a viszonylag kevés ütés ellenére is sokkal többet talált, még powerrel is...

» deniro2   válasz erre
    2013-03-30 22:44:30

Sajnos évről évre egyre inkább kezdek rájönni, hogy undorító sport a profiboksz...

» JimmyT   válasz erre
    2013-03-30 22:44:14

@zolimt: ez lószar. a luftokat meg a kesztyűt ért ütéseket pontoztad, Zsoltnál meg levontál egy pontot minden találatára, vagy hogy a fenébe hoztad ezt össze?

    2013-03-30 22:44:06

zolimt te vak vagy vazze nézzél sakkot, telán 2 és 7-8volt gracsev többiben el sem találta

    2013-03-30 22:43:43

Szoros volt de okadnom kell a dontestol!

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 22:43:21

Én sokat kritizáltam Zsoltit régebben és óvatosságra intettem mindenkit de ezt megnyerte Zsolt. Hát ez van. Pénz.

    2013-03-30 22:43:01

@edge: Ha az indított ütéseket számolod akkor kijön Grachev győzelme. Egyébként nem. Vagy csak igazolod a tipped.

    2013-03-30 22:42:59

Ez hihetetlen. A franciák utálnak minket. Ellopták a meccset. Az ororsz 1-2 menettől nem nyerhetett többet. Ellopták a meccset Zsolttól. Rohadt franciák.

    2013-03-30 22:42:57

Undorító döntés......

» Abdusalamov   válasz erre
    2013-03-30 22:42:04

@LacKO: Zsolti : 1, 3, 4,10 94

Grachev ; 2,5,6,7,8,9 96

a hetedik menet nagyon egal volt, de sajnos Grachev volt a tamadobb, tobb inditott utessel ( talan meg tobbet is talalt ).

mi a Te erved?

» zolimt   válasz erre
    2013-03-30 22:41:31

ez van. döntetlen körüli meccsen ezúttal nem Madár a nyerő. jó védekezést még nem pontozzák.

    2013-03-30 22:41:17

Az orosznak alig volt tiszta találata. Persze, ha azt pontozzák, hogy hogyan püföli az ellenfél kesztyűjét, és alkarját, akkor nyerhetett. De én úgy gondolom, hogy még azt sem lehetett mondani, hogy sokkal aktívabb lett volna, mint Madár..

    2013-03-30 22:41:11

kár nagyon ezért ,ez nagyon fájó sajnos ,remélem,hogy a döntőben kiütik az oroszt !!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:41:04

@edge: edge te miről beszélsz??

    2013-03-30 22:40:46

@horas: Micsoda? Minden ütés védve volt!Erre kár szót vesztegetni!Mi az hogy nem amatőr box?! Nem tudta megütni Zsoltit az orosz!!Ezt megnyerte Zsolt, aki mást állít, hazudik!

» Dzsoki   válasz erre
    2013-03-30 22:40:44

Én nem tudom, hogy a momentumokat is alig felmutató ruszkinak melyik menetet lehetett egyáltalán odaadni, nemhogy győztesnek kihozni!

    2013-03-30 22:40:39

Hát ha elvenni nem is, de ellopni sikerült Zsolti veretlenségét... nálam egyértelműen megnyerte. Nem jo dolog idegenben bokszolni :-(

    2013-03-30 22:40:23

@edge: Igen de mit hozta a pontot az orosznak ilyen alapon, ha szigoruan nezzuk a meccset? Az a rengeteg kesztyure talalat vagy hogy ment elore??

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:40:16

Már bocs, lehet, hogy sokat ütött az orosz, de a 90%-a kesztyűt ért, Zsolti meg 90%-ban pontosan talált.

» sziporka   válasz erre
    2013-03-30 22:40:11

@edge: És mennyit talált az orosz?

    2013-03-30 22:39:47

Döbbenet hogy ezt itt is bárki az orosznak adta..nem egy meccset néztünk úgy látszik...

    2013-03-30 22:39:34

Ha az összes ütést ami talált az orosznak összehozzuk mondjuk 6 menetre, akkor sem találok 6 menetet amit elvitt.

» Marci30   válasz erre
    2013-03-30 22:39:31

Hát ez nevetséges. Ki is röhögte őket Madár :) De benne van, hogy egy ilyen meccset nem az öregnek adnak. DiBella leselejtezte Erdeit, vagy nem akarta összengedni vele Rodrigezt. Tökmindegy. Ez van, amikor valakinek egész karrierjében "elég a balt" bokszol hazai pályán.

Bocs mindenkitől, de én kicsit azt gondolom, hogy ez a "legjobb", ami történhetett Zsoltival. Elvettek tőle egy azért megnyert meccset, és nem kellett életre-halálra mennie Rodrigez ellen, ahova a rutin már nem elég, és ott úgyse engedték volna nyerni. Sajnálom, hogy elvették a veretlenségét, de remélem már csak a stúdióban látom. Nekem az derült ki, hogy még mindig jó az a bal, meg a védekezés, kemény is, de szerintem ez már nem az a Zsolti volt. Hát... ez van. Pár évvel korábban ezt a meccset még Zsoltinak adják.

    2013-03-30 22:39:27

Ezek után át fogom gondolni, hogy érdekel-e még a boksz.

Mocskos csaló banda! Zsolti leiskolázta simán!

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 22:39:01

Sajnos,itt Madár csak KO-val győzhetett volna. Di Bella eladta őt apróért. Ennek ellenére azért az év csalása minősítés túlzás.

» iceman   válasz erre
    2013-03-30 22:38:54

pedig abból állt a mérkőzés,hogy az orosz ment előre a pofonért!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:38:46

Lehet a ruszkik penzeltek a galat?

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 22:38:16

Nálam 95-95 volt igy ez az SD sajnos korreknek mondható. Zsoltin sajnos nagyon látszott a kihagyás, nagyon régen bokszolt ilyen kevés indított ütéssel.
Remélem azért látjuk még bunyózni.

    2013-03-30 22:38:10

Ez egy mocskos csalás volt (már elnézést a kikelésemért)

» foreman99   válasz erre
    2013-03-30 22:38:02

@zolimt: Korrekt a bánatos ..... Melyik volt az a 6 menet amit megnyert a szöszi?
Zsolti agyon nyerte a meccset. Láttam már meccset, pontoztam is, de ez.... ez hihetetlen.

    2013-03-30 22:37:58

@Dani1: ez szép volt :D

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 22:37:14

Azt gondolom itt Erdei karrierje es a magyar profi box egy lenyeges szakasza zarult le.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:36:48

nalam 5-5-re jott ki a pontozás.. erdei nagyon keveset utott, az is jab volt
sajnos ez reálisnak mondhato eredmeny.....

    2013-03-30 22:36:40

mondani akartam, hogy csalóka lehet a magyar kommentár, gregnek lett igaza, az pontatlanul, de többet ütő grachevet kihozták. ez van, nincs szükség egy 39 éves magyarra a palettán. abból a szempontból lehet jobb ez az eredmény, hogy szerintem a döntőben rodriguezzel nem bírt volna, azért orosz ha pontatlan is volt azért ütötte zsoltit rendesen többet kellett volna mozogni, mert a szar ütéseket is húzták grachevnek. ettől függetlenül azért zsolti nyert, de nem feltétlen volt meggyőző, az iskola különbség nagyon látszott, de ez nem amatőr box...

    2013-03-30 22:36:24

Ezt nem lehet óvni? Teljesen egyértelmű vitathatatlan Erdei győzelem volt!
Szégyen.. örökre eltiltani az ilyen pontozókat!
Tudom semmit nem számít, de ha ezt nem másítják meg akkor tényleg befejeztem a profi ökölvívás figyelemmel követését.. gyakorlatilag teljesen felesleges is a meccseket megrendezni.. össze kell párosítani majd győztest sorsolni.. nagy szar az egész!

» Pablo Escobar   válasz erre
    2013-03-30 22:36:12

Szűk 20 éve követem a profi bunyót. Először gondolom azt, hogy nem fogom nézni a jövőben... Zsolti 2 ütést kapott az egész meccs alatt... Csalás! Ez hihetetlenül szomorú! Ha ezt nem nyerte meg, akkor semmit sem. Objektíven értékelve! Gyomorforgató ami itt megy!

» Dzsoki   válasz erre
    2013-03-30 22:36:11

Meg szerencse, hogy lesz ma Rios-Alvarado, mert ez igy eleg kesernyes..

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:36:09

Szánalmasság a köbön!!!!

» Bálint   válasz erre
    2013-03-30 22:36:06

Ez csalás a köbön... Aki ezt a meccset az orosznak adta, az keressen más sportot

» deniro2   válasz erre
    2013-03-30 22:36:05

Talán nem véletlen, hogy egy ideje az egyetlen "sport" amit követek és "komolyan veszek" a pankráció. Ott nyílt titok, hogy előre le van rendezve ki nyer, de legalább szórakoztató. A boksz és a forma-1 ma már nem sport, nem szórakoztatás, hanem bulvár alapanyag.

» Laszcar   válasz erre
    2013-03-30 22:36:03

Szánalmasság a köbön!!!!

» Bálint   válasz erre
    2013-03-30 22:35:56

@zolimt: Te beteg vagy.

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 22:35:56

szégyen!!!!!!!!!!!!!

    2013-03-30 22:35:48

volt sajnos egy rossz megérzésem,hogy elcsalják!!!!!! :-((((((((

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:35:43

Ez egy vicc volt. Na ezért utálom a profi boxot. Semmiről nem szól csak is a pénzről. Zsolt rommá verte ezt a szerencsétlen lajhárt és kihozzák győztesnek a Lundgren fejűt? Ezért fölösleges boxolni. Zsolt helyében én most abbahagynám...

    2013-03-30 22:35:07

Ezért büntetni kellene, immár sokadjára.
A végeredmény kihirdetése előtt az orosz edzője odaugrott a Grachevhez.
Mintha láttam volna, hogy a bíró kacsint az oroszra....
Megosztott pontozásnál ugyanúgy tudtam/éreztem, hogy kikapott Zsolt,mint amikor Bradley-Pacquiao meccs eredményhirdetése volt.

Ez gusztustalan volt, akárcsak az összes csalás.
Nagyon sajnálom Zsoltit, mert egy ilyen meccsen elcsalták - szvsz - a győzelmet tőle, vagyis első vereségét könyvelhette el, s az esély az egymillióért is elszállt :((

Innen hogyan lehet továbblépni?
Mert szerintem a júliusi meccs után, ha összejött volna egy tengerentúli meccs, egy nagy név, akkor után befejezte volna pályafutását, de így?? ;(

» tizedes   válasz erre
    2013-03-30 22:35:06

Ez egy vicc volt. Na ezért utálom a profi boxot. Semmiről nem szól csak is a pénzről. Zsolt rommá verte ezt a szerencsétlen lajhárt és kihozzák győztesnek a Lundgren fejűt? Ezért fölösleges boxolni. Zsolt helyében én most abbahagynám...

    2013-03-30 22:35:04

ennel nagyobb meccseken volt mar sokkal nagyobb csalas is. szerintem ezt lehetett oda pontozni ennyivel.

utesstat alapjan biztos zsolt nyert volna.

    2013-03-30 22:34:59

Pontozással nyert az orosz.....VICC

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 22:34:28

:( nem igaz legalabb 7-3 volt...
Megloptak Zsolt ,most megloptak :(

» Dirhanka   válasz erre
    2013-03-30 22:34:19

@zolimt: miről beszélsz ember? mennyit ittál? ilyen jól nem láttam bokszolni még

» tony26   válasz erre
    2013-03-30 22:34:09

Azért ez egy szorosabb meccs volt sokkal, mint a magyar közvetítés alapján gondolni lehetett. Nálam így is egyértelmű Madár győzelem volt, 2-3 ponttal. Sajnos Madárt bagóért kivitték megveretni, mint egy hurkát. Ennél a visszavonulás is jobb lett volna. Oda a veretlenség. :( Ezzel együtt minden tiszteletem Zsoltié.

» iceman   válasz erre
    2013-03-30 22:33:47

még Albert is kifujolta a döntést! szégyen! csalás!

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 22:33:40

Köcsög f.sszopók! Ekkora csalást!

» Bálint   válasz erre
    2013-03-30 22:33:25

@Golyo: Tenyleg? Akkor meg lehet, hogy dontos lesz...

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:33:12

Köcsög f.sszopók! Ekkora csalást!

» Bálint   válasz erre
    2013-03-30 22:33:09

Ez mi volt? A második meneten kívül egyet nem vitt az orosz, azt is csak egy orosz adná oda neki.

» Wieszt Dániel   válasz erre
    2013-03-30 22:32:38

Nem tudok Erdei meccset elfogulatlanul nezni, inkabb nem is mondok semmit, erdemes lenne megnezni kulfoldi kommentelok velemenyet.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:32:18

Undorító módon elcsalták....

    2013-03-30 22:32:11

igazabol annyi, hogy zsolt a vegere elfaradt, es az orosz uralta a meccset. igaz, hogy allandoan a kesztyut utotte, de ez van.

    2013-03-30 22:32:09

sajnos korrekt a pontozas...! 96-94 et pontoztam Grachevnek. Zsolti hiaba volt pontosabb, mozgekonyabb, gyorsabb, Grachev volt az aktivabb a menetek tobbsegeben. Zsolti nem bokszolt ilyen rosszul tan nem is tudom miota...!

» zolimt   válasz erre
    2013-03-30 22:31:49

Na jó, nem nézek többet bokszot. MI VOLT EZ?! 9 menetet hozott Madár!
Undorító szar sport

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 22:31:48

Bármi is történik, ez az év csalása marad.
Rodriguez-re hegyezték ki a tornát, és féltették Madártól, hogy elveri, inkább előbb csalták el a meccsét.

    2013-03-30 22:31:39

Nem hiszem el...
Erdei már nem a régi, de ez azért elég érdekes döntés volt. Kíváncsi lennék egy ütésstatisztikára.

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 22:31:36

Szét robbanok az idegtől!
TORONYMAGAS GYÕZELMET vettek el Madártól!!!!!!!

    2013-03-30 22:31:33

hát nem tudom ezek a pontozók mit láttak ??

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:31:28

A pontozóbírók is hozzák a gála szervezőinek színvonalát.

» Attila   válasz erre
    2013-03-30 22:31:21

7-3 Erdei. A pontozók nem tudom mit néztek. Sajnos Zsolt elég keveset ütött, ezért szorosabbnak tűntek a menetek, mint valójában voltak. Ezzel együtt egyértelmű Erdei győzelem. Még a monacoi herceg is fújolt a döntés láttán...

    2013-03-30 22:31:17

96-94 ide az stimmel...

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:31:12

Ezt hogyan hozták ki ezek a köcsögök ?

» kritikus   válasz erre
    2013-03-30 22:30:56

ez a világ csalása volt!!!!!!!!!

» leslie   válasz erre
    2013-03-30 22:30:36

Szégyen!!!! Csalás!!!

    2013-03-30 22:30:34

elképesztö..azt hiszem profiboxszal le is számoltam...ez kutyakomédia..

» GUDMEN   válasz erre
    2013-03-30 22:30:31

MI EZ?!!!! ÚRISTEN!!!!

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 22:30:20

a mai ökölvívás egy szégyen ,hát ez nagyon gááááááááááááz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-((

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:30:18

Csalás

    2013-03-30 22:30:06

KIBA**OTT NAGY CSALÁS!
NEM HISZEM EL!!!

    2013-03-30 22:29:57

pfff.... hát én nem látom, hogy hogy lehetett ezt odaadni az orosznak...

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:29:44

Szégyen!!!!!!

» Marci30   válasz erre
    2013-03-30 22:29:40

Szégyen!!!! Csalás!!!

    2013-03-30 22:29:38

Ez szemétség! Ilyen nincs!!!!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 22:29:33

most fog visszavonulni :)

    2013-03-30 22:29:31

Ilyet !!!

» Bruneor   válasz erre
    2013-03-30 22:29:12

Ilyet !!!

» Bruneor   válasz erre
    2013-03-30 22:29:07

Szégyen.

» kasimir   válasz erre
    2013-03-30 22:29:04

csalááááááááááááááááááás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:28:59

Anyád!

    2013-03-30 22:28:57

Ez meg mi a fasz volt?

» Pablo Escobar   válasz erre
    2013-03-30 22:28:55

Ilyet !!!

» Bruneor   válasz erre
    2013-03-30 22:28:37

Hat, erdekes.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:28:29

heh

    2013-03-30 22:28:27

lol

    2013-03-30 22:28:19

aaaaa

» Dirhanka   válasz erre
    2013-03-30 22:28:07

Úristen

» Attila   válasz erre
    2013-03-30 22:28:01

vicc

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 22:27:56

EZ VICC !!!!!!!!!!!!!!!!!!

» Mr.Chapel   válasz erre
    2013-03-30 22:27:52

megosztott???? Hogyan?

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 22:27:46

Szerintem is sima gyözelem !!

» traveler   válasz erre
    2013-03-30 22:27:04

Minek örül az orosz?

    2013-03-30 22:26:25

Ez sima meccs volt! Gratula Zsolt!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 22:26:05

Nagyon magára húzta. 12 menetben ez necces lett volna. Így azért megvan szerintem. A vége is az övé lett. De szerintem látszik Zsoltin a kora, és a rozsda is :S

    2013-03-30 22:26:03

hát nem is tudom végig Madár volt jobb elég egyértelműen ,nagyon szép volt.

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:25:51

utolsóra azért nagyon elfáradt Zsolt

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 22:25:47

itt is döntetlenről beszélnek

    2013-03-30 22:25:31

utolsot megnyerte zsolt szerintem

    2013-03-30 22:25:15

elvileg megvan

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:25:01

yeeesss megkell lennie!!

» Dirhanka   válasz erre
    2013-03-30 22:25:00

meglesz meglesz hibatlan!!!

» Dirhanka   válasz erre
    2013-03-30 22:23:45

Mozogj el!!! :)

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:23:13

mondjuk nem értem Zsolt minek áll meg előtte, mert ezek szerint az angolok pontzzák a kettős fedezékre menő ütéseket is

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 22:22:46

@vizslahal: aggasztó.

    2013-03-30 22:22:31

franc se tudja... nekem jobb zsolti, de teny, hogy a vegere mas lett.

    2013-03-30 22:21:55

Na ezt még le kell hozni. Szerencsére az orosz se boldog :)

    2013-03-30 22:21:27

angoloknál az orosz vezet...

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:21:06

Utso 3 perc, fogni kell, elmozogni, barmit csak nem utest kapni.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:20:39

Az orosznál nagyon sok kick-boxos beidegződés maradt meg...főleg a védekezésén látszik...ezért nyeli ennyire a balosokat......SZERENCSÉRE :D

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 22:19:25

@cezi: szerintem azért mert az orosz a kezdeményező.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:18:17

ez a kommentátor kész
"már csak 6 percet kell kibírni "

ezt a srácot le kell gyalulni

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 22:18:16

angolok az utóbbi három menetet az orosznak adták és így náluk egál... ez túlzás szerintem, de tény, hogy lassabb lett zsolt.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:17:45

Csak nehogy elfogyjon a legkondi

» TITANIUM   válasz erre
    2013-03-30 22:17:28

angolok azt mondjak, zsolt szarul nez ki, lassul, es szerintuk egyenlo :)

    2013-03-30 22:17:25

nem tom.. 5-3 talan

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:17:18

Megint ez a szűk, hajlított karú sündisznó. Ettől féltem kicsit. Szerencsére csak 10 menet :)

    2013-03-30 22:17:18

6-2 eddig sztem. Hajrá! Csak így tovább!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 22:17:17

Most mar csak a vedekezesre kell figyelni.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:16:42

üthetne többet zsolt kicsit.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:16:08

Para indul :) Zsolti kezdi érezni a meccset.

    2013-03-30 22:13:25

5-2 nalam

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:13:20

@vizslahal: hát igen az is nagyon tuti ,zárt v,fegyelmezett ;-)

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 22:12:44

azert adta az orosznak, mert ez nem volt annyira rossz menet neki :D

    2013-03-30 22:10:21

mondjuk én kerülném a csínybe ütéseket, orosz tipik svábbogár stílusú bunyós, nehéz tönkreverni és borzasztóerősnek tűnik, nehogy beérjen egy, mint sillakh ellen...

    2013-03-30 22:10:02

iskola boksz eddig. nem tud vele mit kezdeni az ororsz

    2013-03-30 22:09:58

Akarmi van, Erdei ostehetseg

» liviano   válasz erre
    2013-03-30 22:09:46

angolok szerint 4:2. ebben szerintem is pihent zsolt.

    2013-03-30 22:09:39

5-1

    2013-03-30 22:09:36

hát most már én sem értem az angolt. ezt miért adta az orosznak?

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:09:27

Kettesbe váltott az orosz, innentől lesz érdekes a meccs. Itt nem pontozni kell, az nem lesz kérdés :)

    2013-03-30 22:09:15

Csak egyelore semmi rombolo erot nem latok Zsolt uteseiben.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 22:09:06

komolyan mi lenne, ha nem lenne ekkora ütőtáv különbség :) tényleg igaza van az angoloknak, hogy hiába kisebb zsolt ő kontrollálja a távolságot.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 22:08:23

Zyolt mondjuk üthetne több tesütést is
bár tovább lassítani nem kell az oroszt :)

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 22:06:10

@horas: igenigen..lenyűgöző:)

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 22:05:40

4-1 szerintem is

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 22:05:31

4-1 Ez is megvan.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 22:04:54

kommentátorok nagyon dícsérik Zsoltot

    2013-03-30 22:02:46

az angol riporterek imadjak a balosat :) folyamatosan azt hangsulyozzak, hogy azzal meccset nyerhet, meg educated jab :)

    2013-03-30 22:01:36

Zsolt védekezése még mindig osztályon felüli és a gyorsasága is változatlan

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 22:01:36

@zsoltii: engem a lábmunkája martinezre emlékezet, remekül hajolgat el, jó nézni zsoltit, tudás különbség jelentős...

    2013-03-30 22:01:34

Kassai-Tóth Csaba: "Erdei iskola"
:D

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 22:01:25

3-1 eddig. Így tovább!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 22:01:06

Erdei stílusa tiszta Mayweather..:D

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 21:58:59

nevetségesen lassú az orosz

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 21:58:31

zsolt jol csinalja, eleg lassu meccs, de zsolt reflexei meg mindig jok ;)

    2013-03-30 21:57:45

ez a harmadik elég sima lett, jobb esetben 3-0, rosszabban 2-1 zsoltinak

    2013-03-30 21:57:26

Nem nagyon látok ringrozsdát.

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 21:57:23

@vizslahal: nem értek egyet a kommentátorral, a végén simán többet talált a másodikban Madár

    2013-03-30 21:57:20

jóóó lesz ez srácok!! kemény fickó ez az orosz megkockáztatom,hogy Erdei eddigi legkeményebb ellenfele,és főleg fizikailag mondom,iszonyat erősnek látszik!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 21:57:13

2-1 ide. Jó menet volt.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 21:57:06

2-1 ide....eddigi legtisztább menet.....

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 21:56:59

a harmadik is sima

    2013-03-30 21:56:37

zsolt védekezése briliáns!

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 21:56:13

Grachev a vártnál is statikusabb és lassabb. Azért vigyázni kell az ütéseire.

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 21:53:51

elég mélyre hajol az orosz.

    2013-03-30 21:53:36

@Tigga: angol kommentátor ezt az orosznak adta.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 21:53:35

1-1 szerintem

» Tony Montana   válasz erre
    2013-03-30 21:53:24

vigyázni kell azokra a horgokra.....

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 21:53:23

Ez talán az oroszé.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 21:53:09

eléggé nehezen lélegzik az orosz a második menethez képest

    2013-03-30 21:53:08

ez a menet is megvan

    2013-03-30 21:52:27

10-9 ide. HAJRÁ!!!!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 21:49:12

tapogatózás menet volt. zsolt jó állapotban van! gyors. és zsoltnak nem rossz ha lassú a meccs.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 21:49:11

10-9 ide. HAJRÁ!!!!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 21:49:10

10-9 ide. HAJRÁ!!!!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 21:49:09

10-9 Zsoltinak..pirosodik az orosz feje..:D

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 21:48:52

Most latom csak 10 menet, akkor elvileg jobban be lehet osztani az erot.

» fixpont   válasz erre
    2013-03-30 21:48:38

Az orosz fiú erősen emlékeztet Ivan Dragora a Rocky filmből.

» gyurcio   válasz erre
    2013-03-30 21:45:47

most mégiscsak izgulok ,olyan érzésem van nagyon,hogy kemény ,nehéz,izgalmas meccs lesz ,de nyerni fog Madár !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 21:44:44

hú de rég hallottuk már a szállj el kis madárt :)

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 21:43:14

nah jönnek!

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 21:41:38

atyaég, kezdődik:O

» tollanik   válasz erre
    2013-03-30 21:41:37

Egy kicsit összekeveredtek a számok a bemutatásnál. :)
Hajrá Madár!

» Farkas Imre   válasz erre
    2013-03-30 21:40:15

Igéretes ez a Rabcsenko gyerek! A védekezésén kell még javítani és odaérhet az élvonalba. Nade most már jöjjön Madár!!!

» Arcos Harcos   válasz erre
    2013-03-30 21:34:59

két kérdés:

1. lehet tudni kb mennyi magyar van ott szurkolni?
2. mit tippelnétek egy Grachev-Chilemba vagy Grachev-Cloud meccsre? :)

» zsoltii   válasz erre
    2013-03-30 21:31:22

láttátok ezt a pontos ütést? nagyon szép volt. jöhet Zsolt

    2013-03-30 21:29:38

ez erős volt :D

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 21:28:34

@mrhoff: Pl. azért fért be, mert mások nem vállalták, illetve mert lehet, hogy nem is akkora kutyaütő. Vagy ha az, akkor reménykedjünk, hogy Madár egy kicsit sem szenved meg vele, mert ha mégis, akkor nem fog jó fényt vetni rá, hogy finoman fogalmazzak.

    2013-03-30 21:15:56

@mrhoff: Valószínű jó managment áll mögötte....
De ha minden igaz,akkor ma este be is fejezi ezt a tornát :)

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 21:14:11

@Vig Szabolcs: pontozásar nem mehetett, hisz nem tud boxolni :D

Még mindig nem értem, hogyan fért be 3 veretlen közé.

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 21:11:03

@zee1978: Egyetértek, én is így gondoltam.

» kasimir   válasz erre
    2013-03-30 21:08:20

A külföldi online fogadóirodáknál Erdei kiütéses győzelmére 38 és 51 közötti oddsok vannak....
Grachev kiütéses győzelmére 9,5 és 26 közötti oddsokat adtak...
Az oddsok alapján Grachev kiütéses győzelmére látják a legnagyobb esélyt a 4. és a 6. menet között...

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 21:04:35

az igen 2 perc alatt kivégezte.

    2013-03-30 21:00:53

@mrhoff: ahhoz,hogy az a horog betaláljon,ahhoz egy védekezési hiba is kellett.....meg nem térden akarta ütni,hanem oda ment az ütés,ahova szánta....
Egyértelműen nem pontozásra ment azon a meccsen....és most is csak így nyerhet....ezzel valószínűleg az Orosz is tisztában van...

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 20:59:19

köszi!

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 20:58:15

@kasimir: Emberekrol elso sorban!:)

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:57:59

fekete gyerek. így jó? :)

    2013-03-30 20:56:05

Beugrokent nem is olyan rossz teljesitmeny :-)

» lamplighter1985   válasz erre
    2013-03-30 20:55:22

8.30pm

Bouts’ starting time



9:30pm

SERGEI RABCHENKO (Russie) vs. ADRIANO NICCHI (Italie)



10:15pm

ZSOLT ERDEI, vs. DENIS GRACHEV

EDWIN RODRIGUEZ vs. EZEQUIEL MADERNA



11pm

GENNADY GOLOVKIN (Kazakhstan) vs. NOBUHIRO ISHIDA (Japon)

    2013-03-30 20:54:44

"lehet tudni zsolti hány körül kezd?"

Azt mondták 22:00 körül.

    2013-03-30 20:54:19

@Einfug: Köszi szépen :-) Thanks

» Maestro   válasz erre
    2013-03-30 20:54:00

Ne fekázzunk már, emberek! Sportolókról beszélgetünk, nem?

» kasimir   válasz erre
    2013-03-30 20:52:13

lehet tudni zsolti hány körül kezd?

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 20:49:26

hát, igen nagy volt a különbség. nem egy kategória volt a két bunyós.

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 20:48:49

Olyan mintha nem egy ligaban tartoznanak.:(

Ez nem fog vegig menni az bisztos!

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:47:52

@Maestro: Ez már az.
http://tvonline.blog.hu/2013/0...

» Einfug   válasz erre
    2013-03-30 20:46:06

Olyan mintha nem egy ligaban tartoznanak.:(

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:45:03

@Vig Szabolcs: nem vett ez észre semmit, egy dobott széles horog betalált, és sikerült befejeznie, ennyi
momentuma nem volt egyébként előtte

Még mindig nem értem, egy visszatérő nagyközépsúlyú elleni vesztes meccs után, mit keres egy ilyen tornán?

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 20:44:26

Sajnos az ellenfel jobb... lehet nem is megy végig...

    2013-03-30 20:42:49

A Lodi Tamas bunyozik most ...

» traveler   válasz erre
    2013-03-30 20:42:04

Megy a meccs? A sport 1-es nmég foci van.

    2013-03-30 20:39:24

Boxinggurun mar megy!!!
Hajra Zsolti!!!!!!!

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:37:31

@Einfug: Ez nem sport 1 hanem sport 2

» Maestro   válasz erre
    2013-03-30 20:37:28

magyar bunyos kezd :) lodi tamas vs ilunga makabu

    2013-03-30 20:36:57

@Mr.Chapel: Köszi, fel sem kellett volna tennem a kérdést :)

» Fosztó   válasz erre
    2013-03-30 20:36:39

Hánytól lehet várni Erdei meccsét?

» Fosztó   válasz erre
    2013-03-30 20:35:58

Most jelentkezett be a helyszínről Kassai-Tóth Csaba, aki elmondta, hogy Zsolt azt mondta neki délután, hogy mindenki nyugodjon meg, mert jól fog bokszolni, és nézze őt nyugodtan mindenki a TV-ben.
Kb. 22.00 lesz Madár meccsének kezdete.
Ja, és egy cirkáló meccsel kezdenek 20.45-kor ahol egy magyar srác bokszol.
Hajrá Madár !!!!!!!!

» Mr.Chapel   válasz erre
    2013-03-30 20:35:00

Már most f..ok, mint egy óvodás, nem is tudom, merek-e majd a stream-re kattintani. :-)

Zsoltinak olyan meccset kívánok, amilyen nekem a mai úszás volt - nyugodt, de jó tempójú kezdés (750m), dinamikus középső szakasz (1000m), erős befejezés megtorpanások nélkül(750m) - még egy jó 500 ment volna. :-)

Hajrá Madár!!!

» Horváth Szilárd   válasz erre
    2013-03-30 20:33:40

na itt mar megy a kozvetités:

http://boxingguru.eu/gurutv3.h...

    2013-03-30 20:32:11

@FunkyFish: Meg nekem sem kezdodott el,de a boxingguru ugy irja hogy
hamarosan kezdodik.

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:31:49

@zee1978: Konkretan melyik volt az, amelyik mukodott neked? Nekem egyelore meg egyik sem sikerult... koszi!

» FunkyFish   válasz erre
    2013-03-30 20:27:28

További stream gyűjteményen:
http://livetv.ru/en/allupcomin...

    2013-03-30 20:21:51

-e +a :)

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:18:19

Koszi a streamet!!!!:)
Meg nem csalodtam sohe benetek!!!:)

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 20:17:48

http://www.viponlinesports.eu/...

» Einfug   válasz erre
    2013-03-30 20:13:41

@Einfug: Ez a link nem hasznalhato mar a multkor is minden 3-masodpercben szakadozott :-)

» lamplighter1985   válasz erre
    2013-03-30 20:08:34

Sport1
http://www.aprovilag.hu/Tv/sro...

» Einfug   válasz erre
    2013-03-30 20:05:59

@edge: Wow! Most ert ki hozzank Brusszelbe a sattv doboza, de teljesen doglott, pedig a Madar meccsre varok hetek ota. Ugyhogy kulon koszi a linkeket! Igy nem vagom bele a doglott sat dobozt a tv-be, a helyi francia adasokkal ugysem erek semmit.

    2013-03-30 20:01:04

Itt van 4 link is elvileg:

http://www.firstrow1.eu/sport/...

    2013-03-30 19:54:59

@edge: Koszi Edge! Most lattam a linkedet. Van remeny :)

    2013-03-30 19:54:28

Srácok mindjárt!!! Már nagyon izgulunk!
Feri-vel már itt tűkön ülünk! HAJRÁ MADÁR!

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 19:49:50

Zsolti, most javítottam az Oddsodon! :)

» Tóth Lajos   válasz erre
    2013-03-30 19:45:27

Akinek van barmifele stream-je az linkelje gyorsan gyorsan :D

» lamplighter1985   válasz erre
    2013-03-30 19:44:13

Jaj ! Ti, hogy bírjátok még a feszültséget ? :)
Remélem Zsolti nyugodtabb, mint én.
Persze nem a győzelme miatt aggódom, csak, hogy újra látom őt bunyózni végre :)
Hát még egyszer, de lehet, hogy ma nem utoljára :
HAJRÁ MADÁR !!!!!!!!!!!!!!!!!
Jaj de jó lesz HD-ben látni közelről az orosz feldagadt orcáját :)

» Mr.Chapel   válasz erre
    2013-03-30 19:29:30

@Penyige Áron: én is köszi!

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 19:25:35

Zsolt-nak hatalmas szíve van ,az mellett,hogy egy nagyon jó,és rutinos ,klasszis bokszoló ,nem kell őt félteni szerintem ,be fogja bizonyítani ezt ma este . ;-) Emlékeztek ,hogy milyen fáradt volt pl: Perez ellen vagy,hogy hívták azt a srácot akivel az első 12 menetes meccsét már a 8. menetben milyen fáradt volt mert rengeteget ütött ,de kitartott a végéig ,mert egy igazi bajnok ,de ott volt még a francia srác Sahnoune ,ahol Zsolti sérült bordával bokszolt ,vagy mondhatnám a Fragomeni elleni meccset is ,ezeken kívül nem nagyon emlékszem,hogy lett volna olyan meccs ahol ,olyan nagyon fáradt lett volna ,hajrá Madáááár !!!!!!!!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 19:24:44

Server not found : rtmp: /rtmp.espnwatch.tv:1935/redirect

ez a link ezért kérek linkeket!Hogy biztosan meg legyen!Nem azért mert hülye vagyok!Köszi!

» Gabesz   válasz erre
    2013-03-30 19:23:59

@atusch: Igen. Köztes súlyban lesz.

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 19:18:22

@LacKO: "Optimista módon idézem az öreg Floyd-ot, a szituhoz illő módositással: "Betakarja, mint zergesz@rt a lavina!" "
Ezt csak greg műfordította, az öreg Floyd semmi ilyesmit nem mondott :)

    2013-03-30 19:13:48

@Gabesz: Mar masik hir alatt is kertel stream-et, ott is megadtam, meg ezen az oldalon is lejjebb nehany sorral. De akkor nezzuk mégegyszer, hogy biztosan meglegyen :) :

http://boxingguru.eu/gurutv3.h...

    2013-03-30 19:11:19

Hogy vette vna ki a sport1??

» Penyige Áron   válasz erre
    2013-03-30 19:10:23

@Roy Jones Jr.: Nem is tudom mikor láttam ennyire szoros odds-okat. Nálam 10 % Erdei WI, 45 % Erdei WP, 30 % Grachev WI, 10 % Grachev WP, továbbá 5 %, hogy döntetlen lesz.

» iceman   válasz erre
    2013-03-30 19:07:21

Rodriguezék nagyközépben bokszolnak, a döntő köztes súlyban lesz, vagy melyikben? Nem tudja valaki? Köszi

» atusch   válasz erre
    2013-03-30 19:06:38

Valaki kérem egy linket mai közvetítésre!Nincs tvbe sport 1 em kivették ,szeretném Erdeit megnézni!Köszönöm!

» Gabesz   válasz erre
    2013-03-30 18:46:38

Hajrá Zsolt ! Nagyon bízunk benned.
Azt gondolom Madár jab-ei rendre beférnek majd az első menetekben és sztem kombinációkkal is tud majd operálni de mivel az oroszokat köztudottan nagyon nehéz leütni 6-7 menet után madarunk valószínűleg el fog fáradni és akkor nagyon meleg lesz a pite. Hajrá Zsolt remélem átvészeled majd a holtpontot és jöhet az egymillió dolláros kérdés.

» Baranyi Péter   válasz erre
    2013-03-30 18:39:25

Optimista módon idézem az öreg Floyd-ot, a szituhoz illő módositással: "Betakarja, mint zergesz@rt a lavina!"

    2013-03-30 18:19:22

@Robi67: Reméljük, hogy Grachev nem olvassa ezt a fórumot :)
Bár nem hiszem, hogy ettől még megúszná a mai zakót, amit ma este nem a ruhatárban kap meg :)

» Mr.Chapel   válasz erre
    2013-03-30 18:15:42

Ha én Zsolti ellen ma este bunyoznék,akkor a B-hop féle "ditry-box"-szal operálnék Zsolti tiszta ,szép bunyoja ellen,vagy lerohannám az elsö menetekben "fekásan",mint ahogy Dawsonék tennék..A legeslegrosszabb két eset,ami nálam bejön: ha Zsoltit közelröl bordára találja el pontosan,többször,akkor nagy baj lehet,vagy Zsolti fizikális holtpontjakor eröre kap az orosz..Zsolti pontozásal viszi el a meccset ( és végig megy a meccs..Hajtóeröt benne a következök adják: fia,Viktor,Sdunek közelsége és Zsolti ismételt talpraállása a világ elött..Jelen pillanatban rakkolós,idiota stilusu Shumenov megverné,de ez a Grachev nem

» Robi67   válasz erre
    2013-03-30 18:10:44

szerintem jól kifejezik a itteni elemzések mi várható: őrült kemény meccs és bármi megtörténhet! Hajrá Madár!

» vizslahal   válasz erre
    2013-03-30 18:09:08

@Gaius: "Ja, volt neki gondja, MENTÁLISAN."

Én is ezt írtam. Sahnoune után fejben elfogadta, hogy minden rendben a kondijával, utána nem voltak olyan gondjai mint annak előtte. De sokan emlegetik a Fragomeni meccset,azt viszont elfelejtik, hogy akkor Zsolt a felkészülés alatt influenzás volt, és a felkészülésből több mint egy hét teljesen illetve részben kiesett.

    2013-03-30 17:49:59

@Perkins: Mondjátok már, hogy ne parázzak! :) Nem mondom!!! :)
Végre 200 lesz a pulzusom, lucskosra izzad a tenyerem, és őszintén, szivből drukkolhatok egy magyar srácnak. Konkrétan be vagyok sz@rva az adrenalintól..

    2013-03-30 17:27:02

@Killjoy: nem is a fogadásom miatt parázok, tényleg csak annyit teszek fel, hogy jobban szórakozzak meccs alatt, hanem inkább Madárral kapcsolatban aggódok. (pl lehet, hogy van egy nem publikus infó, amit pár nagy tétben fogadó megtudott és emiatt másznak elfelé az oddsok)

    2013-03-30 17:19:11

@Gaius: Persze, értem. És igazad van.

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 17:07:33

@LacKO: Csak igazad legyen.

Tudom hogy Zsolti nagyságrendekkel jobb bunyós. Engem tulajdonképpen csak az aggaszt, amit Onyango és Mitchell ellen láttam (ill. nem láttam) tőle...

Mondjátok már, hogy ne parázzak! :)

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 17:06:26

@Perkins: Te is tudod, hogy értettem... Sokan azt gondolják, hogy Zsolti nem bírja a terhelést / lusta / nem készül fel / nem tudom mi egyebet még... :)

    2013-03-30 17:01:57

Sztem. nem lesz itt gond. A ruszki dobálja a nagy hátsó kezeket a semmiből, de erre Zsolti biztosan felkészült. Bal kézzel szinte nem is védekezik, jobbal szépen keresztbe verhető. Ha nem veszi át a ruszki munkatempóját, hanem szépen leforog róla, szép tiszta találatokat üt, gyorsan visszazárva, akkor nem lesz gond. És ezeket ő mind tudja...

    2013-03-30 17:00:59

@Gaius: "Ja, volt neki gondja, MENTÁLISAN"

Hát, reméljük hogy most (egy csomó problémával a háta mögött) NEM LESZ.

Hajrá Zsolti!!!

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 16:42:05

Mikor kezdodik a gala?

» zee1978   válasz erre
    2013-03-30 16:27:15

@Tigga: Akkor nem értem mit parázol a fogadásod miatt?

» Killjoy   válasz erre
    2013-03-30 15:53:39

én igazából álmodtam a meccsel kapcsolatba, és a menetet nem álmodtam meg, de az volt az álmomba, hogy zsolti elég fáradt, és az orosz püfföli zsoltit. A meccs végét nem láttam, mert felébresztettek. De remélem nem az lesz, hanem sima Erdei győzelem.:)

    2013-03-30 15:53:06

Egy tényezőt mindenki elfelejt. Jöttök itt a kondival megint... Ja, volt neki gondja, MENTÁLISAN. Fizikálisan sosem. Viszont Zsoltinak van szíve, és akarata, ami eddig soha nem hagyta cserben. A tudás, a rutin eleve mellette szólnak, ha hozzáadom a mixhez a szívét és az akaratát, akkor három Grachevnek kéne egyszerre szemben állnia vele, hogy legyen esélye. Hajrá Madár!

    2013-03-30 15:52:14

Pont Zsolti ne tudná, hogy a rakkolós bunyósok ellen kulcskérdés az erőnlét? Meglepődnék ha kiderülne, hogy a Klinktől tanult látványos és eredményes edzésmunkát nem alkalmazta a felkészülés során (és itt persze bízom benne, hogy nem azért nem láthattunk és hallhattunk most kemény edzésmunkáról, mert nem volt). Ezért nem is nagyon értem, hogy a mostani 10 menetes meccsen hogy lehet a kondi sokak szerint fontos rizikófaktor. Ezenkívül Madár nyilván nagyon motivált (én 2 éves kihagyás és a bosszantó okok után az lennék), láthatóan jó formában van. Még valami: nem ismerjük még, mik a határai Zsoltnak. Amikor igazi krízishelyzetben volt, akkor jött elő belőle az "állat" (lásd: Sahnoune-meccs)! Szóval, izguljunk persze, de adjon erőt nekünk (és neki is) mindez.

» balutnepper   válasz erre
    2013-03-30 15:06:53

@Killjoy: ki hitte volna :)

    2013-03-30 15:01:00

Mindig is kiváló volt madár kondija akárcsak a mentalitása, úgyhogy tutti a győzelem!!!

Erről a videóról tud vki valamit?

http://www.youtube.com/watch?v...

    2013-03-30 14:56:09

@horváth gergely: "nem tudom ,hogy milyen kondiproblémáról beszélnek itt sokan ,szerintem Zsolti-nak nincs semmiféle ilyen problémája"

Biztosan "sokan" nem látták még Zsolti egyetlen meccsét sem, és nem tudják hogy milyen jól bírja szuflával, pláne így 39 évesen... :)

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 14:52:26

@Tigga: Az oddsok mindig aszerint alakulnak mire fogadnak az emberek.

Mivel sok orosz fogad Grecsevre, így megy lefelé Grecsev oddsa, Erdeié pedig automatikusan fel.
A fogadóirodák sosem tudják ki fog nyerni, de az oddsokat úgy kalkulálják ki, hogy bármelyik verzió jön be, ők jól járjanak.

Nem vonnék le ebből messzemenő következtetéseket a meccs kimenetelére. ;)

» Killjoy   válasz erre
    2013-03-30 14:47:25

@BUBI: "A szívem Erdei győzelmet sugall,de az eszem és a "megérzésem" az ukrán győzelmét mondatja velem".
Orosz nemzetiségű.

» Einfug   válasz erre
    2013-03-30 14:46:01

@Csics Máté Csaba: Tóth Csaba írására reflektáltam, ami a cikkben olvasható.

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 14:43:02

egyre romlanak az oddsok. :( Már több fogadóiroda esélyesebbnek látja Grachevet mint Zsoltot. Talán tudnak, látnak valamit amit mi nem? Egyszerűen nem tudom elhinni!

Én abban bízok, hogy hiába borzasztóan erős, de nem fogja Grachev a ringben megtalálni Madárt. Nem utolsó sorban Madárra fogadtam is, és korántsem csak azért, mert elvből sose teszek fel pénzt magyarok ellen :)

    2013-03-30 14:29:15

Egyébként a Kassai-Tóth Csaba sziporkázó "álma" nagyon tetszett, irodalmilag. :)

» Killjoy   válasz erre
    2013-03-30 14:21:07

Madár kondigondjai mentális eredetűek is voltak. Nyilván nem készült fel olyan szinten, mint ha Klink vezette volna az erőnléti edzéseit, de a tőle ellesett dolgokat Sdunek-kel biztosan beépítették az edzésekbe. Most a 10 menet Zsolt malmára hajtja a vizet, egy pihenésre kivett menettel (12 menetes meccsen általában a 9. menetben pihent), szerintem komolyabb holtpont nélkül abszolválja a mérkőzést. Ezt az alacsony súlya miatt feltételezem, nyilvánvaló, hogy nem koplalással és aszalással, hanem mozgással fogyott le.
Grachev kondiölő boksza - nem csak ő mozog, ellenfelét is sokat mozgatja - ki tudja fárasztani az ellenfeleit, de azt is láthattuk, hogy ezt semlegesítették, méghozzá a nem épp a csúcson lévő nagyközépsúlyú Bute részéről.
Szerintem Zsolt kimozogja az első meneteket, a későbbiekben meg többet védekezik - amiben nagyságrenddel jobb, mint Sillakh -, és 97-93-as pontozással behúzza a mérkőzést.

    2013-03-30 14:18:14

Emlékszem még az univerzumos időkre, amikor Zsolti minden ellenfelére azt mondták itt többen, hogy megint kapott egy hurkát.
Most meg itt van ez a Grecsev aki előlépett a semmiből és sokan aggódó komentjeiket fogalmazzák meg...

Hajrá Zsolti!
Kemény lesz, mint minden meccs, belülről, de innen a tévé elől nézve sima győzelmet várok. ;)

» Killjoy   válasz erre
    2013-03-30 14:02:14

Zsolti Bódi László emlékére csapd ki az ellenfelet!

Köszönjük !!!

» udvari   válasz erre
    2013-03-30 13:23:51

Grachev KO-ra tettem,de Zsolti remélem rám fog cáfolni.
A szívem Erdei győzelmet sugall,de az eszem és a "megérzésem" az ukrán győzelmét mondatja velem.
A fene se fogja bánni azt a 3 pontot ha nem lesz igazam. :)
Hajrá ZSOLTI!!!!!!!!!!!!!!!

    2013-03-30 13:20:19

nem tudom ,hogy milyen kondiproblémáról beszélnek itt sokan ,szerintem Zsolti-nak nincs semmiféle ilyen problémája ,láthatóan jó formában van testileg,és lelkileg is ,hajrá Madár !!!! ;-)

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 13:07:52

Szerintem Grachev-ék is arra számítanak, hogy Zsolti elfárad a vége felé.

Végignéztem a Sillakh-Grachev meccset, és én úgy látom, hogy Grachev munkatempója messze elmarad pl.Garay-étól (vagy legalábbis amit Zsolt ellen mutatott), és ha Zsolt kondija legalább 80-90 %-os lesz és a Mitchell-Onyango elleni görcsösség már a múlté, akkor nem lesz gondja Grachevvel.

Lényeg hogy Zsolti lazán, nyugodtan bokszoljon, és ha az orosz Garay-t akar játszani, akkor ne vegye fel a kesztyűt, hanem oldalra elmozgásból kínálja meg egy power-punch-csal.

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 12:52:20

én valahogy nem igazán izgulok Zsolti meccsein azóta ,amióta már nem az Universum-nál van ,nem tudom ez miért van így,de így van !!! ;-)

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 12:45:21

Erdei WP-t tippeltem es mindket kezemet az eg fele tartva kuldom neki az energiat, mint tizeneves koromban Son Gokunak, hogy gyozni tudjon ! de sajnos megsem vagyok nyugodt...! ahogy a tobbiek is leirtak, sok a hatraltato tenyezo...!Grachev-et sem szabad leirni, mert ha barmi kozbejon (serules, kondi problema vagy esetleges mentalis megingas ) azt kegyetlenul ki fogja hasznalni, meg ha klasszisokkal is jobb bunyos Zsolti!

» zolimt   válasz erre
    2013-03-30 12:45:10

@Mr.Chapel: Te vagy a mi emberünk! :)

Hajrá Zsolti!

» Perkins   válasz erre
    2013-03-30 12:41:12

@4man4ever: hát ez egy jó kérdés ,nem hinném,hogy Sdunek beszélte le ,vagy esetleg le tudná beszélni,ha mondjuk Zsolti annyira ragaszkodik hozzá ,hogy Klink Zoli legyen az erőnléti edzője ,vagy én nem tudom . ;-)

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 12:36:20

@Mr.Chapel: Ámen :)!

» Dirhanka   válasz erre
    2013-03-30 12:35:25

Ennyit még nem izgultam Bokszra fordul... előtt, de végül netet is sikerült csiholni "messzi távolból", hát akkor a Madár WP is sikerül! :)

    2013-03-30 12:31:36

@Csics Máté Csaba: Az elozo neked ment volna.
Ennyire meg nem izgultam senkiert, mint most Zsoltiert. Annak ellenere, hogy hiszek Sduneknek. (A kondirol nem szolt egy szot sem.)
Mit gondoltok, vajon nem Sdunek beszelte le Zsoltit Klinkrol?

» 4man4ever   válasz erre
    2013-03-30 12:26:04

Zsolti megnyeri a meccset pontozással,szívós az orosz kellemetlen ellenfél szóval nem lesz könnyű,hajrá Zsolti!!

» Abdusalamov   válasz erre
    2013-03-30 12:24:55

http://youtu.be/3tzT562bfh0 ilyen lesz.Szerintem.:)

» Csics Máté Csaba   válasz erre
    2013-03-30 12:21:47

"Kassai-Tóth Csaba, a mérkőzést élőben közvettő Sport1 csatorna kommentátora" -Miert sirsz kisfiam? -Mert nem emlekszem, hogy anyukam azt mondta, hogy Csaba hozz 1kg Gyulait, vagy Gyula, hozz 1kg Csabait. - Na, ezt egyszeru kideriteni. Hogy is hivnak kisfiam? - Odonkenek!
Sok Csaba van a vilagon.

» 4man4ever   válasz erre
    2013-03-30 12:21:30

Kicsit meglepődtem, azt hittem több esélyt adtok Madárnak.
Bár Csaba álma tetszik, de álmodhatta volna azt is, hogy Zsolti kicsapja a hatodikban az oroszt, mint Mithcell-t az utolsó meccsén.
"PADLÓN VAN BYRON MITCHELL !!!" Igaz Csabi :)
Egy szó, mint száz, én azt láttam, hogy az eddigi ellenfelek is képtelenek voltak a hullámvölgybe érkező Zsoltit detronizálni, mert addigra kellőképpen elfáradtak az ellenfelek is attól 100-150 kemény balostól, és Zsolti is hihetetlenül jól működő ösztönnel, vagy inkább a hatalmas szívével vív tovább olyankor, és jó párszor betalálnak a kósza ütései is.
Nem kívánok magunknak (meg persze Madárnak sem) egy Sahnoune féle meccet, de azért attól az utolsó menettől, még most is futkos a hátamon a hideg, ahogy Zsolti erőre kap amint megrogy az ellenfél, és üti és üti, és véget vet Cortez a verésnek.........Hát az egy csoda !:)
Egyszerűen itt nem bukhat el Zsolt, ez nincs az opciók között !
És a legfontosabb, hogy ez az ő fejében is így van.
Úgyhogy így vagy úgy, de a mi Zsoltink meg fogja csinálni ma este.
Ez nem az a nap amikor leszáll a Madár, olyan nap ez a mai amikor újra szárnyalni fog.
A meccs végére az orosz, tanár úrnak fogja hívni őt. :)
Azt mondom, egy kicsit izguljunk, de ne féltsük őt ettől a feladattól.
Nyomjunk egy kicsit több pozitív energiát Zsolt felé!
Veled vagyunk Zsolti !!!
HAJRÁ MADÁR !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

» Mr.Chapel   válasz erre
    2013-03-30 12:18:13

@Streky: ???kinek szólt?

» Csics Máté Csaba   válasz erre
    2013-03-30 12:05:57

persze benne van az ökölvívásban a vereség is ,ez ok ,és lehet ,hogy egyszer Madár is kikap ,de az NEM most lesz szerintem , és ne is egy ilyentől kapjon ki ,mint ez az orosz ,mert ha mondjuk Pascal ,vagy Hopkins , vagy Dawson ellenük az más ,de szerintem Zsolti képes rá,hogy megnyerje a tornát,és utána még világbajnok legyen egyszer ,szóval nem lepődnék meg rajta ,ha Madár veretlenül vonulna vissza világbajnokként ,mert nemcsak egy klasszis bunyós,hanem a szíve is helyén van ,és sosem becsül le senkit!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 11:58:51

Csabáén rázott a hideg. De olyan szinten, hogy úristen... Nagyon bírunk Csaba!

» Streky   válasz erre
    2013-03-30 11:55:27

@moRtiZ: itt egy:

http://boxingguru.eu/gurutv3.h...

    2013-03-30 11:50:21

nekem nincs tv-m :( Lesz valahol stream?

» moRtiZ   válasz erre
    2013-03-30 11:44:35

A kondin fog múlni. Ha rendben lesz, akkor Erdei W UD.

    2013-03-30 11:43:13

Muszaj a szivemre hallgassak, igy hat Madar UD :-) nagyon remelem meg tudja csinalni, bar nem lesz konnyu dolga.

» bpjotruska   válasz erre
    2013-03-30 11:39:06

@fusion2: Miért is kéne megkövetni?

» ogreface   válasz erre
    2013-03-30 11:36:37

Erdei győz szoros pontozással.

» ogreface   válasz erre
    2013-03-30 11:35:45

@Roy Jones Jr.: Bakker, az oddsok is nagyon szorosak...

    2013-03-30 11:30:58

Remélem Zsolti meg lessz követve a meccs után.

» fusion2   válasz erre
    2013-03-30 11:30:42

@mrhoff: Ezt a lucky punch-os baromságot szerintem el kellene felejteni....gondolom,hogy a Sillakh meccsre céloztál.
Ott Sillakh már a zsebében érezte a meccset és elfelejtett védekezni és már a kondi is fogyóban volt....Grachev ezt a hibát vette észre és használta ki.
Ez most is megtörténhet...bízom benne,hogy nem így lesz!

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2013-03-30 11:27:51

Erdei - Grachev
1,80 26,00 2,00 (SB)
1,73 21,00 2,10 (WH)
1,73 23,00 2,10 (Ladbrokes)
1,80 26,00 2,00 (Paddy Power)
1,95 19,00 1,91 (BetVictor)
1,73 21,00 2,10 (Boylesports)
1,90 18,00 1,95 (Unibet)
1,90 -------- 1,76 (Bet365)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2013-03-30 11:24:37

@mrhoff: "Egy teljes megsemmisülésből visszatérő Bute bohócot csinált belőle."

Lehet nem lenne rossz ötlet megnézni a teljes meccset...

    2013-03-30 11:20:31

Jó lett a "leírás"! Hajrá Madár !

» horváth istván   válasz erre
    2013-03-30 11:19:51

Grachev mi alapján került be egyáltalán erre a tornára?

Egy teljes megsemmisülésből visszatérő Bute bohócot csinált belőle.
Előtte volt egy lucky punch-os győzelem egy feltörekvő reménység ellen, de ezzel ki is fújt a dolog. Egyszerűen nem értem, Zsolt átgázol rajta.

» mrhoff   válasz erre
    2013-03-30 11:13:35

Az itteni fanyalgókkal ellentétben sztem sima Erdei WP

» fusion2   válasz erre
    2013-03-30 11:12:19

Véleményem szerint simán hozni fogja a meccset !!!Ráadásul a barátjáért is harcolni fog aki zenéjére vonul be!!Ez sokat segít neki!!

» Kocsomba Dániel   válasz erre
    2013-03-30 11:05:36

nem lesz gond itt szerintem ,és persze nem lebecsülve az oroszt ,de szerintem Zsolt megoldja a dolgot ,azt is el tudom képzelni ,hogy látunk egy olyan teljesítményt Madár-tól,mint amikor megnyerte a VB címet Gonzalez ellen ,de jobban örülnék ,ha egy kicsit izgalmas lenne ,a lényeg az továbbra is,hogy hajrá Zsolti!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2013-03-30 11:03:59

Huj-huj hajra!!!

» 4man4ever   válasz erre
    2013-03-30 10:53:52
Ugrás az oldal tetejére